Címke: középcsapatok

  • Racing Point: Erős hétvégénk lehet Bakuban

    Racing Point: Erős hétvégénk lehet Bakuban

    A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a Baku City Street Circuit kihozhatja a Racing Point RP19-es erősségeit.

    A Lawrance Stroll által felvásárolt istálló az eddigi versenyeken nem szerepeltek valami fényesen. Sergio Perez és Lance Stroll összesen hét pontot tudtak összegyűjteni az eddigi három versenyhétvége alatt. Sem Perez, sem pedig Stroll nem volt képes lépést tartani a rivális középcsapatokkal. Azonban Szafnauer magabiztosan nyilatkozott a soron következő Azeri Nagydíj kapcsán.

    „Nagy reményekkel fogunk nekivágni az Azeri Nagydíjnak,” – nyilatkozta a Racing Point csapatfőnöke. „Fontos pontokat szeretnénk szerezni, ugyanis minden esélyünk megvan rá. A korábbi években komoly sikereket értünk el itt, mert ez a pálya jobban fekszik nekünk az eddigieknél.

    „Az év ezen szakaszában kell kiegyensúlyozottan teljesítenünk és megszerezni minden lehetséges pontot. Tudjuk, hogy a milyen szoros a középmezőny csapatai közötti verseny, ami miatt még senki sem tudott komolyabb előnyre szert tenni. Csupán öt pont választ el minket a konstruktőri bajnokság negyedik helyétől, szóval még semmi sincs veszve,” – véli az angol csapatfőnök.

    Az előző szezonban Perez a dobogón ünnepelhetett Bakuban, miután sikerült maga mögött tartania Sebastian Vettelt, ezzel megszerezve a harmadik helyet. A csapattárs Stroll is megtapasztalhatta, hogy milyen érzés a bakui dobogón ünnepelni, ugyanis a kanadai fiatal ezen a pályán szerezte élete első és máig egyetlen dobogós helyezését még a Williams színeiben.

  • Ricciardo idén jobban fog figyelni a középcsapatokra

    Ricciardo idén jobban fog figyelni a középcsapatokra

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy a Renault versenyzőjeként több figyelmet fog fordítani a középcsapatokra, mint a Red Bullos éveiben.

    A francia istálló érte el a leggyorsabb köridőt a barcelonai teszt első hetében, azonban Ricciardo szerint ez a pozíció még semmit nem jelent. „Olyan érzésem van, mint hogyha minden csapatnak jó lenne az autója,” – nyilatkozta a hétszeres futamgyőztes ausztrál a Circuit de Catalunyán. „Szinte mindenki 1:17-es, 1:18-as köridőket autózik, szóval nagyon nehéz bármit is mondanom. Egy dolog viszont biztos, hogy a hármas és a kilences kanyaron padlógázzal fogunk áthajtani.

    „Nem emlékszek arra, hogy melyik teszten fordult elő legutoljára, hogy bármelyik csapat képes gyors lenni,” – tette hozzá Ricciardo. „Még a Toro Rosso versenyzői is 1:17-es köridőket autóztak, azonban szerintem nem volt sok üzemanyag az autójukban, amikor ezeket a köröket autózták.”

    Annak ellenére, hogy Ricciardo elhagyta a Red Bullt, akikkel tavaly Kínában és Monacóban is nyerni tudott, továbbra is szemmel fogja tartani a három élcsapatot. „A Red Bullnál csak a Ferrarira és a Mercedesre kellett koncentrálni,” – meséli a Renault ausztrálja. „A Renault versenyzőjeként nyitott szemmel kell járnom, ugyanis bárki veszélyes lehet ránk.

    „Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Mercedes és a Ferrari milyen programokat teljesítenek a teszt során. Nagyon nehéz megmondani, azonban ha fogadni kellene, akkor én személy szerint a Ferrarira tenném a pénzem. A Ferrari tűnik a legkiegyensúlyozottabbnak, azonban a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mindenre választ fogunk kapni.”