Címke: körülmények

  • Mercedes: Szeretnénk biztonságosan újrakezdeni a munkát

    Mercedes: Szeretnénk biztonságosan újrakezdeni a munkát

    Az osztrák kormány megerősítését követően hivatalossá vált, hogy a 2020-as Forma-1-es szezon végre kezdetét fogja venni a július elején esedékes Osztrák Nagydíjjal. A Mercedes csapata pedig már fel is állított egy csapatot, akiknek egy olyan tervet kell kidolgoznia, hogy a csapatuk dolgozói a létező legjobb és legbiztonságosabb módon állhassanak vissza a munkába.

    Az FIA a koronavírus járvány elterjedése miatt kötelezően elrendelte a tíz csapat számára, hogy a gyáraikat kötelesek bezárni 63 napig. Azonban ez a két hónapos időintervallum már a végéhez közeledik.

    „Rendkívül nehéz időket élünk meg jelen pillanatban és mindannyian a létező leghamarabb szeretnénk visszatérni a versenyzéshez, azonban ezen folyamatoknak biztonságosnak kell lennie. Biztosítanunk kell az emberein biztonságát. Többek között ezért is alkalmaztunk egy különleges csapatot az elmúlt tíz hét folyamán,” – magyarázta a Mercedes vezető menedzsere, Rob Thomas.

    „Most a visszatérésre koncentrálunk, mert reméljük, hogy már elkezdhetünk készülni a júliusi szezonkezdésre. Már most rendkívül sok minden folyik a gyárunkban. Kockázatelemzéseket és hőmérsékleti végzünk, természetesen a 2 méteres szabály betartásával és maszkok használatával.”

    Az előbb felsorolt előkészületek ellenére, Thomas továbbra sem hívja vissza dolgozni a gyárépületbe a Mercedes összes munkatársát. „Ha az emberek otthonról is képesek voltak ellátni a feladatukat, akkor továbbra sem fog majd ez a nehezükre esni. Azonban azon dolgozók, akik erre nem képesek, azoknak megpróbáljuk biztosítani a megfelelő körülményeket a gyárban.”

  • Nyck de Vries nem bánja, hogy nem került be a Forma-1-be

    Nyck de Vries nem bánja, hogy nem került be a Forma-1-be

    Nyck de Vries elmondta, hogy nincsenek álmatlan éjszakái, mert nem került be a Forma-1-be. A holland fiatal többek között emiatt is fogadta el a Mercedes Formula E csapatának ajánlatát, azonban azt is elmondta, hogy „fájdalmas” érzés néznie az egykori vetélytársait a száguldó cirkuszban.

    De Vries már egy versenyhétvégével a szezon vége előtt sikerült bebiztosítania a bajnoki címét a Formula 2-ben. A holland végül 52 ponttal győzte Nicholas Latifit, aki 2020-ban a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője lesz. Azonban az ART Grand Prix versenyzője sem maradt ülés nélkül, ugyanis ő lett Stoffel Vandoorne csapattársa a Mercedes Formula E csapatánál.

    „Volt egy saját célom,” – idézi a holland szavait a MotorsportWeek. „Bajnok akartam lenni, hogy megmutathassam a világnak, hogy mi, csapatként képesek vagyunk bajnokságot nyerni. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez a világ nem valami egyenes.

    „A dolgok rendkívül gyorsan változnak, rengeteg minden szerepet játszik abban, hogy bemutatkozhatsz-e a Forma-1-ben vagy sem és itt nem csak a jó eredmények szállításáról van szó. Én ezt elfogadom, tisztában vagyok vele és nem bánom, hogy nem sikerült bekerülnöm a Forma-1-be.

    „Ugyanakkor örülök Nicholasnak, aki lehetőséget fog kapni az F1-ben. Nicholas is fantasztikus munkát végzett idén. Én pedig a Mercedes-Benz EQ-tól kaptam egy lehetőséget a Formula E-ben, aminek rendkívül örülök.”

    A 24 éves holland pilóta az előző szezonban is részt vett a Formula 2-ben, azonban akkor csak a negyedik helyet tudta megszerezni az egyéni pontversenyben közvetlen a George Russell, Lando Norris, Alex Albon trió mögött, akik az idei szezont már a Forma-1-ben töltötték.

    „Az előző évben, igen, az én felelősségem, hogy nem tudtam beleszólni a bajnoki harcba,” – tette hozzá a holland. „Ugyan közel voltunk, azonban én is és a csapat is egyaránt vétettünk hibákat, amik miatt végül lemaradtunk az élmenőktők. Szégyenteljes volt és fájdalmas volt végig nézni, hogy az első három helyezett rögtön a Forma-1-ben kötött ki. Ha pedig nem lett volna az a hiba, akkor akár a második is lehettem volna az évé végén. Szóval örültem, hogy a következő évadban sikerült felérnem a csúcsra az ART-tal.”