Címke: koronavírus

  • A Red Bull Ring kitrükközte: 39.000 nézőt fogadhatnak!

    A Red Bull Ring kitrükközte: 39.000 nézőt fogadhatnak!

    A Red Bull Ring különleges kialakításának köszönhetően Helmut Marko reménykedik benne, hogy Ausztriában tele lesznek a lelátók a Forma-1 rajongóival. Az Osztrák Nagydíj amúgy is szerepelt már a 2021-es versenynaptárban, de a Kanadai Nagydíj törlésre került, ennek a helyettese Törökország szintén kiesett, így megnyílt az út egy újabb osztrák duplaforduló előtt.

    Tavaly ez a formátum már működött, hiszen az Osztrák Nagydíjjal kezdődött végül a szezon, amelyet rögtön az ezt követő hétvégén követett a Stájer Nagydíj, szintén a Red Bull Ringen. 2020-ban a rajongókat nem engedték be a szigorú koronavírus korlátozások miatt, de még a lazább szabályzás mellett is Ausztria 3000 szurkolóra korlátozza a szabadtéri rendezvények nézőszámát. A Red Bull Ring kialakítása miatt azonban van egy kiskapu. Marko, a Red Bull versenyzői programjának irányítójaként így nyilatkozott a Formel1.de-nek:

    „A lelátóknak mind saját be- és kijárata van. Ez azt jelenti, hogy minden egyes tribün különálló egység, így a nézők nem érintkeznek egymással. A Red Bull megmutatta már, hogy milyen szuper szervező, és nagyon hatékonyak vagyunk, tesztbizonylatokkal, felmérésekkel, vagy amit előírnak a hatóságok vagy a kormány. Ebből kiindulva úgy vélem, hogy elfogadható számú nézőnk lesz.”

    Amennyiben a szabályok értelmében tehát minden egyes lelátó technikailag saját eseménynek számít, akkor ez azt jelenti, hogy a Red Bull Ring 13 lelátóján naponta akár 39 000 szurkoló is részt vehet az Stájer Nagydíjon júniusban. Mivel az Osztrák Nagydíj utána már júliusban lesz, még nem tudni, hogy abban a hónapban milyen korlátozások lennének érvényben.

    Ami azonban továbbra is veszélyeztetheti mindkét versenyt, az az, hogy Ausztria betiltotta a közvetlen repülőjáratokat az Egyesült Királyságból. Marko azonban arra számít, hogy a probléma „addigra megoldódik”, hozzátéve, hogy „még van egy kis időnk a versenyekig”.

  • Ausztria legújabb döntése miatt veszélyben lehet az Osztrák Nagydíj?

    Ausztria legújabb döntése miatt veszélyben lehet az Osztrák Nagydíj?

    Ausztria legújabb döntése akár a Stájer és az Osztrák Nagydíj elmaradását is eredményezheti.

    Tavaly Spielberg két futammal nyitotta a táncot, ugyanis elsőként ők vállalták be azt, hogy meg tudják rendezni a soron következő versenyt. A szigorú szabályok és protokollok kialakítása mentén sikeresen lezajlott a Red Bull Ringen mindkét esemény, ami miatt dicséret illette a pályát.

    Idén azonban más szelek fújhatnak, ugyanis Ausztria nemrég bejelentette, hogy július 1-jétől megszűnteti a közvetlen járatokat az Egyesült Királyság felé. A szomszédos ország azért szánta el magát erre a lépésre, mert félnek attól, hogy az indiai variáns megjelenik és elterjed náluk.

    Ez a szabályozás nagyban érintheti a június 25-27-ig tartó Stájer, továbbá a július 2-4 között megrendezendő Osztrák Nagydíjat. Mivel a csapatok és az F1-es stáb nagy része a szigetországból érkezik, könnyen lehet, hogy e két versenyhétvége is a Török Nagydíj sorsára jut és törlésre kerül. Ugyanakkor megoldásként szolgálhat az, hogyha az Egyesült Királyságból érkezők először Franciaországba utaznak, és onnan közelítik meg Ausztriát.

    A Forma-1 egyelőre nem reagált a hírre.

  • A szervező szerint az Orosz Nagydíj valószínűleg félházzal mehet majd

    A szervező szerint az Orosz Nagydíj valószínűleg félházzal mehet majd

    Úgy tűnik, hogy a szeptemberi Orosz GP-n félig telt lelátókkal fogadják majd a Forma-1 versenyzőit. A folyamatos koronavírus-krízis közepette a Forma-1 televíziónézői már hozzászoktak ahhoz, hogy vagy üres lelátókat, vagy szórványos nézőteret láthatnak. Szocsiban azonban másképp alakulhat a helyzet, bár a verseny promótere, Alexey Titov még nem tudja pontosan, hogy milyen korlátozások lesznek érvényben a COVID-19 miatt. Az orosz f1news.ru-nak nyilatkozott:

    „A korlátozások biztosan nem könnyítik meg a munkánkat. Figyelembe véve azonban a tavalyi tapasztalatokat, most már egy kicsit jobban értjük, hogyan kell végezni a műveleteinket egy járvány idején. Nehézségek persze továbbra is akadnak. A végső döntés, hogy pontosan milyen korlátozások mellett zajlik majd a verseny, még mindig nincs meg, hiszen senki sem tudja pontosan, mi fog történni szeptemberben. De a Krasznodar területén érvényes korlátozások már lehetővé teszik számunkra, hogy a lelátók 50 százalékos kapacitással rendelkezzenek, ami már most is jó számunkra. Tavaly is így dolgoztunk, tehát általánosságban a szokásos módon dolgozunk.”

  • Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, duplázik Ausztria

    Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, duplázik Ausztria

    A Forma-1 számára az új Török koronavírus elleni intézkedések lehetetlenné tették, hogy idén is Isztambulba látogathasson a mezőny.

    Alapjáraton június 11-13 között rendezték volna a nagydíjat, de így az a hétvége üresen fog maradni. A Francia Nagydíjat egy héttel előbb fogják megrendezni június 18 és 20.-a között, a pluszban bekerülő ausztriai verseny pedig, – a tavalyi mintához hasonlóan a Stájer Nagydíj nevet kapva – június 25. és 27.-e között kerül majd megrendezésre. Az eddig is a naptárban lévő Osztrák Nagydíj pedig maradt az eredeti pozíciójában.

    Ez azt is jelenti, hogy továbbra is 23 versenyhétvége szerepel a 2021-es versenynaptárban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Akár 2021-ben is tarthat Ausztria egy második futamot

    Akár 2021-ben is tarthat Ausztria egy második futamot

    Ausztria újra komolyan beszállhat a koronavírus-helyzet okozta kríziskezelésbe, a Red Bull Forma-1-es pályájával. Isztambult ugyan csak 2021-ben adták hozzá a versenynaptárhoz, a törölt Kanadai Nagydíj helyett, de most félő, hogy a brit kormányzat döntése miatt a török rendezvény is elmaradhat, mivel az országot „vörös zónásnak” minősítették a COVID-19 járvány miatt.

    Ausztriában ugyanakkor a koronavírus-miatti korlátozások eredményessége után, enyhítenek. A napokban például 3000 nézőt beengednek már labdarúgómérkőzésekre. Werner Kogler, Ausztria alkancellárja nyilatkozott erről a Neue am Sonntag újságnak:

    „Nem tehetünk úgy persze, mintha vége lenne a járványnak. Azonban ha a fertőzések száma az elfogadható határokon belül marad, és elég ember beoltatja magát, akkor azt jósolom, hogy júliusban a nézőszám-korlátozás megduplázódhat, 6000 főre. És ez lenne a helyzet akkor Spielbergben is.”

    Tavaly bizonytalan jövő állt a Forma-1 előtt, és szigorúak voltak a korlátozások is, egészen addig, amíg a Red Bull fel nem lépett, hogy rendeznének két „szellemversenyt”, azaz nézők nélküli futamot, hogy újra beindíthassák a versenynaptárat. Most, az osztrák alkancellár nyilatkozata újfent okot adhat a pletykákra, hogy a Forma-1 esetlegesen megint felkéri a Red Bull Ringet, hogy 2021-ben is tartsanak egy második futamot is. Kogler ennyit mondott erről:

    „Tavaly a két verseny rendezése világszintű úttörő munka volt. Az egész egy egy órás megbeszéléssel kezdődött, Helmut Markóval, nagyszombaton. Ezúttal nem lenne külön rendelkezés a nézőtérre sem.”

  • Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Stefano Domenicali keményen dolgozik a 2021-es Forma-1-es versenynaptár legutóbbi problémáján, állítja Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Miután nemrég törölték a Kanadai Nagydíjat, az F1 vezérigazgatója az utolsó pillanatban megegyezett az Istanbul Parkkal. A brit kormányzat azonban Törökországot feltette az úgynevezett koronavírus miatti „vörös listájára”, ami azt jelenti, hogy az Angliába visszatérő F1 csapattagokra két hét karanténkötelezettség vár. Domenicali az olasz Skynak beszélt arról, hogy meg akarja oldani ezt a gondot:

    „Nem akarunk változtatni már a menetrenden, vagy elhalasztani további versenyeket. Jelen pillanatban azonban nem tudjuk azt, hogy kellene ezt kivitelezni.”

    Mugello és Nürburgring lehetnek azon pályák, amelyek esetleg beugorhatnak még, de Domenicali egyelőre hárít:

    „Ezzel kapcsolatban nem tudok megerősíteni semmit sem. Nincs még semmi. A napokban megpróbáljuk megtudni, hogy van-e esély kivételezésre, hogy ne kelljen változtatni a tervezett versenynaptáron. Amennyiben nem ez a helyzet, akkor vannak még lehetőségeink, amelyeket meg kell vitatnunk azon igényünk szerint, hogy megtartsuk a versenynaptárunkat ugyanannyi futammal mint tervezve volt, hiszen egy pillanatot sem akarunk kihagyni ebből a remek szezonból. Jövő héten már tudni akarjuk, hogy merre tovább. Megvan az akarat, hogy maradjunk a jelenlegi futamszámnál, de folyamatosan figyelembe kell vennünk a változó helyzetet.”

    A Török Nagydíjjal kapcsolatos problémákról így nyilatkozott a Mercedes részéről Toto Wolff:

    „Először is, nem igazán kellemes egy karanténhotelban várakozni, de Stefano Domenicali most dönt arról, hogy miképp szervezzen meg mindent. Ha tisztább képet kapunk a helyzetről, akkor eldönthetjük majd, hogy mely alkalmazottak maradnak a kontinentális Európában, és kik térnek haza.”

  • Kétségessé vált a Török Nagydíj rendezése, az F1 elemzi a helyzetet

    Kétségessé vált a Török Nagydíj rendezése, az F1 elemzi a helyzetet

    A Forma-1 vizsgálja a lehetőségeket, miután úgy tűnik, hogy a Török Nagydíjat is törölni kell a 2021-es versenynaptárból. Az isztambuli pálya nemrég került csak be a versenynaptárba, miután Kanada törölte a montreali futamot, a koronavírus miatt, immáron egymást követően a második évben.

    Most azonban Törökországban hasonló helyzet alakul ki, miután a brit kormányzat az országot feltette a COVID-19 miatt készült „vörös listájukra”. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szerint Törökországba mostantól kezdve „csak a legextrémebb körülmények között szabad látogatni.”gond lesz

    A királykategóriának ez egy komoly gond, miután a csapatok javarésze brit, és a Törökországból visszatérő angol állampolgárokra 10 nap karantér vár, valamint ami fejenként nagyjából 2500 dollárnyi többletköltséget jelent. A Forma-1 szóvivője a nemzetközi lapoknak így nyilatkozott:

    „Tisztában vagyunk az Egyesült Királyság kormányának a Törökországba történő utazási korlátozásokkal kapcsolatos döntésével. Elemezzük a helyzetet, és a napokban több információt adunk majd erről.”

    A pletykák szerint Nürburgring vagy Mugello lehet a helyettes házigazda, amennyiben Törökország is kiesik.

  • Hivatalos: Ennyi néző látogathat majd ki a Monacói Nagydíjra

    Hivatalos: Ennyi néző látogathat majd ki a Monacói Nagydíjra

    A Monacói Nagydíj a Forma-1 történelmének egyik legrégibb és legnagyobb presztízsű versenye. A helyi kormány pedig a mai nap folyamán jelentette be azt, hogy az idei futamot 7.500 néző előtt kerül majd megrendezésre.

    A külföldről érkező szurkolóknak már a határon be kell mutatniuk egy negatív PCR tesztet annak érdekében, hogy beléphessenek majd az utcai pálya területére, ahol 67. alkalommal fognak versenyt rendezni a száguldó cirkusz történetében. A koronavírus tesztelés szempontjából egyedül a helyi dolgozók és a lakosok számítanak kivételnek.

    A tavalyi versenyt végül a koronavírus járvány okozta helyzet miatt kellett törölni a versenynaptárból. Ebből kifolyólag az Monacói Automobil Club egyik munkatársa Christian Tornatore információi szerint már 3.000 jegyet eladtak a 7.500-ből az idei versenyre, amit május 23-án rendeznek majd meg a hercegségben. A pénteki szabadedzések során azonban majd csak 3.000 ember lehet majd a lelátón.

    A Monacói Nagydíj lesz a 2021-es Forma-1-es világbajnokság ötödik versenye a tervezett huszonháromból.

  • Latifi: A Kanadai Nagydíj törlése jó döntés volt

    Latifi: A Kanadai Nagydíj törlése jó döntés volt

    Miközben természetesen Nicholas Latifi csalódott volt hazai nagydíjának törlése miatt, mégis úgy gondolja, ez volt a jó döntés.

    Míg az eredeti 2021-es versenynaptárban szerepelt a Kanadai Nagydíj, és nagy érdeklődés övezte az eseményt, azonban a verseny idén is elmarad az országban bevezetett karanténszabályok végett. Bárki, aki a Kanadába érkezik 14 napos karanténra számíthat. A törölt verseny helyére a tavaly is beugrósként szereplő Törökország fog beugrani.

    Mivel ez már zsinórban a második év amikor a nagydíjat törölték, így Nicholas Latifinek a harmadik F1-es szezonjáig várnia kell azzal, hogy hazai pályán versenyezzen.

    „Őszintén, nagyon csalódott vagyok miatta. Ez már a második évem a Forma-1-be, és a hazai nagydíjam ismét törölve lett.” – mondta Latifi.

    „Azonban tudom, hogy mind a nagydíj promóterei, mind pedig a kanadai kormány mindent megtettek a verseny megrendezésének érdekében.  Azonban sajnos ez nem lesz lehetséges, mivel Kanadában a koronavírus miatt kialakult helyzet nem a legjobb.”

    „Ezek alapján azt hiszem, hogy ez a jó irány, mind egészségi, mind biztonsági szempontból, és nem csak a kanadaiak, hanem a Forma-1 stábjának számára is.” – mondta Latifi.

    „Az viszont már jó hír, hogy a Kanadai Nagydíj szerződését meghosszabbították újabb két évvel, szóval a verseny jövője elég tiszta, és remélem, sok Kanadai Nagydíjon részt vehetek majd.” – zárta Latifi.

  • Kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen – nyitott kapukkal!

    Kamion Európa-bajnokság a Hungaroringen – nyitott kapukkal!

    Jó hírünk van! A mai nappal elkezdődött a jegyértékesítés a június 12-13-án esedékes kamion Európa-bajnoki hétvégére.

    A Magyar Közlönyben április 26-án megjelent szabályozás értelmében: „a sportrendezvényeken részt vehetnek a koronavírus ellen védett személyek, és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők”, így végre eldőlt, a jelenlegi szabályozás értelmében fogadhatunk nézőket az ETRC idénynyitó viadalán. Aki tehát élőben szeretné látni a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert csatáját Európa legjobb kamionversenyzői ellen – védettségi igazolvánnyal megteheti.

    „Szuper hír, nagyon örülök neki – mosolygott Kiss Norbi a nyitott kapukról szóló hír hallatán. – Tavaly is mentünk a Hungaroringen, és nyertünk is, de a hangulat nem volt ugyanolyan, mint korábban, jobb lett volna együtt ünnepelni a szurkolókkal. Az idén ráadásul a magyar pályán kezdjük a szezont, remélem, nagyon sok örömteli pillanatot tudunk szerezni a hazai drukkereknek, mert egész télen keményen dolgoztunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly. Remélem, ez győzelmek formájában mutatkozik majd meg!”

    Fontos információ, hogy a nemzetközi szövetség szabályozása értelmében a versenyt buborék-rendszerben rendezik meg, vagyis paddock-látogatásra az idén sajnos nem lesz lehetőség. A lelátók mögött azonban színes, az egész család számára érdekes programok várják a látogatókat. A 14 év alattiak számára a belépés ingyenes (de regisztrációhoz kötött).

    Szurkoljunk együtt Kiss Norbinak!

    Jegyinformációk