Címke: koronavírus

  • Magnussen szerint elmaradhat a Vietnámi Nagydíj is!

    Magnussen szerint elmaradhat a Vietnámi Nagydíj is!

    A Forma-1 akár egy hat hetes szünetet is megélhet 2020-ban, hiszen a koronavírus miatt a Vietnámi Nagydíj megrendezése is veszélybe került. Ahogy az várható volt, a FIA szerdán az áprilisi Kínai Nagydíj megrendezését elhalasztotta, és még a Forma-1-et irányító Chase Carey is elismerte, hogy nem valószínű az, hogy későbbi időpontot tudnak majd találni neki:

    „Egyértelmű, hogy sűrű a versenynaptárunk, így nem egyszerű új időpontot találni, amikor már egy hónap múlva kezdődik is a szezon.”

    A FIA mindeközben nyitva hagyta annak a lehetőségét is, hogy törlik a vietnámi futamot is, hiszen az ország határos Kínával, és 14 koronavírusos esetről tudnak Vietnámban. Így fogalmazott a FIA közlemény:

    „A globális helyzetet a vírus miatt továbbra is elemzi a FIA más motorsport események kapcsán is.”

    Kevin Magnussen, úgy gondolja, hogy akár a vietnámi versenyük is elmaradhat, amelynek következtében lenne egy jó hat hetes szünetük. Így nyilatkozott a dán TV2-nek:

    „Meglátjuk, hogy mi lesz. Vietnám a versenynaptárban közvetlenül Kína előtt lesz, így figyelemmel kísérjük az ottani helyzetet is. Szomorú, hogy ez van, de fogjuk fel úgy ezt a dolgot, mintha egy mini-vakációnk lenne.”

    A Forma-1 vesztesége a Kínai Nagydíj törlése miatt nagyjából 30 millió dollárt tesz ki, és ez a szám megduplázódna, amennyiben Vietnámnak is mennie kellene. Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként a Reutersnek azonban azt mondta, hogy Vietnámból azt az információt kapták, hogy nyugodtan dolgozhatnak tovább a verseny megrendezésén.

  • Hivatalos: Elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírusjárvány miatt!

    Hivatalos: Elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírusjárvány miatt!

    A 2020-as Kínai Nagydíjat eredetileg április 17-19 között tartották volna, de a koronavírusjárvány kitörése miatt elhalasztják. A verseny promótere, a Juss Sports Group, hivatalosan is kérte, hogy halasszák el, és erről egyeztettek a FIA-val is a Kínai Népköztársaság Autó- és Motorkerékpár Sportszövetségével (CAMF) és a Sanghaji Sportfelügyeleti Tanáccsal folytatott megbeszélések után.

    A WHO is koronavírus miatt globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította, A Forma-1 pedig az irányítótestülettel a FIA-val egyetemben úgy döntöttek, hogy elfogadják a halasztás iránti kérelmet, az utazó személyzet a résztvevők, valamint a rajongók, egészségének és biztonságának az érdekében.

    A Forma-1 és a FIA továbbra is szorosan együttműködik a csapatokkal, a verseny promóterével, a CAMF és a helyi hivatalok képviselőivel, hogy elemezzék a helyzetet, és hogy milyen kihatásai vannak. Az összes résztvevő keresi a megoldást egy alternatív dátumra az év egy későbbi szakaszában, amennyiben javulna a helyzet. A hivatalos F1 közleményében ennyit írnak:

    „A Kínai Nagydíj mindig is nagyon fontos része volt a Forma-1 versenynaptárának, és a rajongók is mindig hihetetlenek ott. Mindannyian versenyezni akarunk Kínában, amint ez lehetséges, és minden jót kívánunk az országnak, ebben a nehéz időszakban.

  • A héten bejelentik, hogy elmarad a Kínai Nagydíj?

    A héten bejelentik, hogy elmarad a Kínai Nagydíj?

    A brit sajtó szerint hamarosan bejelentésre kerül, hogy az áprilisra tervezett Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt lefújják.

    Az FIA és a Forma-1 egy ideje már vizsgálja a kialakult helyzetet, és bár a napokban Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy szerinte lesz kínai futam, most mégis inkább úgy tűnik, hogy eltörlik azt.

    A brit sajtó szerint ha nem is törlik, minimum elhalasztják a versenyt, ezt pedig hamarosan be is fogják jelenteni.

    „Sport szempontból rossz lenne kihagyni egy nagydíjat.” – mondta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke tegnap a Sky Italiának. „Mindig jó Kínába menni.”

    „Egy hónap verseny nélkül, az szintén nem jó a Forma-1-nek.” – utalt Binotto arra, hogy a kínai futam törlésével egy hónap telne el két verseny között.

    Arra lehet számítani, hogy a sport csütörtökön, vagy pénteken tesz majd hivatalos bejelentést ezzel kapcsolatban.

  • Wolff szerint lesz Kínai Nagydíj, legalábbis ő úgy készül

    Wolff szerint lesz Kínai Nagydíj, legalábbis ő úgy készül

    Szerte a világon vezető beszédtéma most a koronavírus.

    A Kínából indult fertőzés tejedése miatt fokozott az ellenőrzés a reptereken, a gyanús betegeket elkülönítik.

    Mindez persze a Kínát érintő eseményekre is hatással van. Több sporteseményt – köztük a Formula E-s Sanya E-Prix-t – már törölték vagy elhalasztották. Jelenleg pedig a Forma-1-es Kínai Nagydíj sorsa is kérdéses.

    A Mercedes idei festésének leleplezésekor Toto Wolff csapatfőnököt arról is megkérdezték, hogy szerinte mi lesz a kínai futam sorsa.

    „Kína kapcsán a Formula E-t már törölték, és ők három héttel lennének előttünk, de csak múlt héten törölték, szóval én nagyon remélem, hogy mi megyünk Kínába.” – felelt Wolff.

    Valójában ez után (az autó leleplezése után) megyek a kínai nagykövetségre biometrikus szkennelésre (kínai biometrikus vízumhoz), szóval jelenleg minden úgy fest, hogy megyünk Kínába.”

    „Sajnálatos lesz, ha nem megyünk Kínába. Tavaly tele voltak a lelátók és minden jegy elkelt. Kína nagyon fontos piac lett a rajongói követőbázis tekintetében, elképesztő rajongói aktivitással. Ha nem megyünk az nem lesz jó nekünk sem és a rajongóknak sem, de persze az egészség az első. Remélem meg tudják fékezni.”

  • Ross Brawn határidőt tűz ki a Kínai Nagydíj döntéséről

    Ross Brawn határidőt tűz ki a Kínai Nagydíj döntéséről

    Az óra ketyeg a 2020-as Kínai Nagyíj felett: hamarosan dönteni kell arról, hogy töröljék vagy elhalasszák a futamot.

    A koronavírus okozta halálesetek száma – amely ma már 635 főre emelkedett – nap mint nap folyamatosan nő és ezen a héten a Sanghaji Sportszövetséget arra késztették, hogy függessze fel az összes sporteseményt.

    A Formula 1 stratégiáért felelős csoportja ezen a héten megbeszélést tartott az ügyben és a német Bild napilap azt állítja, hogy az áprilisi sanghaji futam visszavonása a „küszönön áll”. Azonban Ross Brawn, a Formula 1 sportigazgatója elmondta, egy pár hetet még várnak a végleges döntéssel.

    „A tengeri rakomány jövő héten indul, de nem lenne katasztrófa, ha annak a hajónak meg kellene fordulnia. Alig három hét alatt, az első alkalmazottak átmennek és előkészítik a pályát. Számunkra ez egy kritikus dátum, amelyre visszajelzésre van szükségünk” – fogalmazott Brawn a Bildnek.

    Brawn elismerte, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy a futamot ne a tervezettek szerint áprilisban tartsák meg, de egyelőre nyitva hagyja azt az esélyt, hogy későbbi időpontban rendezzék meg a nagydíjat.

    Oroszország elutasította azt a felvetést, hogy cseréljen Kínával, illetve a csapatok sem fogadták el azt az ötletet, miszerint az augusztusi szünetet lerövidítsék vagy az év elején egy hármas futammal indítsanak. Az Auto Motor und Sport szerint a Formula 1 nem tudja egyoldalúan visszavonni vagy halasztani a versenyt a szerződés következmények miatt.

    „Megvárjuk a promótert és hatóságokat, hogy meghozzák a végső döntést, ami szerintem hamarosan várható már” – tette hozzá a sportigazgató.

    Sanghaj az összes márciusi sporteseményét törölte, miközben egy másik Formula 1-es házigazda – a 2020-as szezon újonca, Vietnám – is bejelentett hasonló intézkedéseket februárban. A Vietnam Grand Prix Corporation sajtóközleményben kiadta: „Jelenleg nem számítunk számottevő hatással áprilisban.”

  • A helyi sportszövetség a Kínai Nagydíj törlését javasolja

    A helyi sportszövetség a Kínai Nagydíj törlését javasolja

    A Sanghaji Sportszövetség azt tanácsolta minden ott tartandó sporteseménynek, hogy halasszák el a megrendezést, míg le nem cseng a koronavírus. Ennek értelmében jobbnak látják, ha az áprilisra tervezett Forma-1-es Kínai Nagydíj is elmarad.

    A vírus decemberben ütötte fel a fejét az országban, azóta egyre terjed és számos halálesettel is kapcsolatba hozható.

    A reptereken ellenőrzik az emberek testhőjét, a lázas személyeket azonnal elkülönítik, míg meg nem győződnek róla, hogy nem a koronavírus betegítette meg.

    A Formula E Sanya ePrix-t már törölték, sőt a mezőny kínai versenyzője Mexikóba is a szokásosnál korábban érkezett, hogy két hétig karanténban figyeljék, fertőzött-e.

    Ma pedig a Sanghaji Sportszövetség közleményt adott ki, melyben azt kérik, hogy ne rendezzenek Sanghajban semmilyen sporteseményt, míg véget nem ér a vírus okozta krízishelyzet. Pontos dátumot azonban nem jelöltek meg ezzel kapcsolatban.

    Az előírások szerint ilyen esetben a verseny helyi promóterének értesítenie kell az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosát, a Liberty Mediát, arról, hogy kérik a verseny elhalasztását, vagy végleges törlését.

    Úgy tudni, a Forma-1-es Stratégiai Csoport ma tart ezzel kapcsolatban megbeszélést.

  • Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország nem nyitott arra a lehetőségre, miszerint a 2020-as Forma 1-es nagydíjuk dátumát elcseréljék a Kínai Nagydíjáéval, de a F1 Stratégiai Csoportja már a verseny lemondását vitatja.

    A Forma 1 Kínai Nagydíja is kétséges, miután az FIA a koronavírus kitörése fényében elhalasztotta a márciusi Formula E versenyét. A vírus már több mint 350 emberéletet követelt és 17 ezernél is több a fertőzött.

    Az FIA múlt héten azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a Forma 1-ért és a rajongói védelem érdekében. Napokkal később a motorsportot irányító testület bejelentette, hogy a március 21-én tervezett Sanya ePrix nem a tervek szerint halad. Ez még jobban megkérdőjelezheti a Kínai Nagydíj eseményeit is, de ennek ügyében a Stratégiai Csoport ülést hívott össze szerdára.

    Az egyik javaslat az volt, hogy Oroszország cserélje el a nagydíj időpontját Kínával, azonban az orosz szervezők ezt a felvetést elutasították.

    „A 2020-as Orosz Nagydíj dátumáról tavaly októberben határoztak és ez nem változik” – nyilatkozta egy szóvivő.

    A Red Bull csapat főnöke, Christian Horner bízik abban, hogy az FIA és a Liberty Media meghozza a helyes döntést. Véleménye szerint az FIA a szabályozó, a Liberty pedig a támogató, és mindkét szerv a sportban résztvevők egészségét és jólétét helyezik előtérbe. A csapatfőnök hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a jelenlegi helyzetre, és várják a testület ülésének eredményétét is.

  • Ma Qing Hua Formula E versenyző karanténban van!

    Ma Qing Hua Formula E versenyző karanténban van!

    A kínai Formula E versenyzőt, Ma Qing Huát elővigyázatosságból 14 napig karanténban figyelik, a soron következő futam, a Mexico City ePrix előtt, hogy megbizonyosodjanak róla hogy nem terjeszt majd koronavírust az országban.

    A vírus lappangási ideje ugyanis két hét.

    A  NIO Formula E csapat közleményben erősítette meg, hogy Ma február 2-án érkezett Mexikóba, hogy legyen idő a kéthetes karanténra.

    Azt is közölték, hogy minden kínai csapattag otthon volt a hagyományos kínai újév, vagyis a Holdújév idején, és ez idő alatt otthonukban is maraadtak, ahogy azt a vírus kapcsán javasolták. Hozzátették azonban azt is, hogy minden csapattag jól van és egészséges, készülnek a következő futamra.

    A koronavírus miatt azonban a Sanya ePrix nem kerül majd megrendezésre március 21-én.

  • Horner szerint a Kínai Nagydíj halasztása vagy a törlése lenne a jó döntés

    Horner szerint a Kínai Nagydíj halasztása vagy a törlése lenne a jó döntés

    A koronavírus miatt miatt több kínai sporteseményt is töröltek már (atlétika, golf, Formula E, snooker). A Forma-1 jelen állás szerint áprilisban vendégeskedne az országban, ám korántsem biztos, hogy lesz is verseny. A Forma-1 vezetése folyamatosan figyeli a helyzetet, és ha kell akkor lemondanak a Kínai Nagydíjról.

    Az eset kapcsán Chirstian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elmondta a gondolatait.

    „Nagyon alaposan figyeljük az ottani helyzetet. Meggyőződésem, hogy a Forma-1 vezetői nagy gonddal járnak majd el ez ügyben és a jó döntést fogják meghozni, vagyis hogy elhalasztják vagy törlik a komplett versenyt.” – vélekedett Horner.

    A versenyzője Max Verstappen azonban jelenleg nem aggódik emiatt.

    „Jelen pillanatban nem néz ki jónak a helyzet, mert nem tudunk oda jutni, mivel minden járatot töröltek. Én azonban nem aggódok, meglátjuk majd mi lesz akkor.” – mondta.

  • Helyet cserélhet a kínai és az orosz F1-es hétvége a koronavírus miatt?

    Helyet cserélhet a kínai és az orosz F1-es hétvége a koronavírus miatt?

    A Forma-1 kész törölni az áprilisi Kínai Nagydíjat.

    Múlt héten jelezte az FIA, hogy figyelemmel kísérik a koronavírus miatt kialakult helyzetet, később pedig el is dőlt, hogy a március 21-re tervezett Formula E futamot törlik.

    Nem kizárt azonban, hogy a Forma-1-es futam is hasonló sorsra jut majd.

    „A szervezők Sanghajban azon próbálkoznak, hogy megcseréljék a versenyük időpontját Oroszországgal, ami szeptember 27-én lenne.” – írta a Speed Week tudósítója, Agnes Carlier.

    Hozzátette azonban, hogy az orosz automobil szövetség még nem kapott hivatalos kérést ezzel kapcsolatban.

    „Az FIA megvizsgálja a naptár közelgő versenyeit, és ha szükség esetén megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a globális motorsport közösséget valamint a nyilvánosságot.” – közölte az FIA.