Címke: koronavírus

  • Hivatalos: a Bahreini és Vietnámi Nagydíjat is elhalasztják

    Hivatalos: a Bahreini és Vietnámi Nagydíjat is elhalasztják

    Az FIA és a F1 megerősítette: a koronavírus miatt elhalasztják a Bahreini és Vietnámi Nagydíjat is, így a szezon május végén veheti kezdetét.

    Az Ausztrál és Kínai Nagydíj törlését követően az FIA és a F1 úgy döntött, hogy a soron következő két futamot is elhalasztják – vagyis Bahreinben és Vietnámban sem lesz versenyhétvége a koronavírus miatt. Bár az első hírek arról szóltak, hogy Sakirban nézők nélkül tartanak futamot, végül az elhalasztás mellett döntöttek a szervezők. Hanoiban most lett volna első alkalommal Formula 1-es verseny.

    „A COVID-19-t illetően a globális helyzet nagyon felgyorsult és nehéz megjósolni, ezért is tart hosszabb ideig a helyzet felmérése és a helyes döntés meghozatala. Ezt a döntést az FIA-vel és a promóterünkkel közösen hozzuk, és a Forma 1-ben részt vevők és a rajongók biztonságát nézzük. A Bahreini Nagydíj egy izgalmas verseny a szezonban, és reméljük, hogy a lehető leghamarabb visszatérhetünk oda. Továbbá várjuk Vietnám első versenyét is, mivel a F1 látványát a világ egyik legizgalmasabb városába vihetjük” – nyilatkozta Chase Carey, sportág vezérigazgatója.

    „Az emberek védelme az elsődleges. A Formula 1-el, a Bahrain Motor Federation-nel, a Vietnamese Motorsports Association-nel és a helyi promóterekkel közösen arra jutottunk, hogy a Bahreini és Vietnámi Nagydíjat is elhalasszuk, hasonlóan az Ausztrál Nagydíjhoz. Továbbra is támaszkodunk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a kormányok hozzájárulásához és tanácsaira, és együtt dolgozunk velük ezen a kiszámíthatatlan időszakban a szurkolók, a versenytársak és az egész motosport közösség védelmének érdekében” – fogalmazott Jean Todt, az FIA elnöke.

    A döntés következtében a 2020-as szezon május végén veheti kezdetét, Európában.

  • Így fogadták a versenyzők a hírt, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj!

    Így fogadták a versenyzők a hírt, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj!

    Mint az már ismert, az új koronavírus járvány az F1-es paddockban is felütötte a fejét, a vége pedig az lett, hogy törölték a hétvégi szezonnyitót, az Ausztrál Nagydíjat.

    A mezőny tagjai persze nagyon csalódottak, de egyöntetűen jó döntésnek tartják a törlést.

    „Sajnos ez volt a helyes döntés. Senki nem akarja ezt, mi mind autóba akarunk ülni és versenyezni, de reálisnak kell lennünk, az egészséget és a biztonságot kell az első helyre tenni.” – írta Instagram sztoriban Lewis Hamilton, aki már korábban is jelezte, hogy nem igazán szeretné elhagyni hotelszobáját. „A valóság az, hogy ez nagyon súlyos, emberek halnak meg minden nap, sok ember beteg, és ha nem is betegek, sok embert érint anyagilag és érzelmileg. Senki nem tudja igazán, hogy mivel is állunk szemben, de mindannyiunknak elővigyázatosnak kell lennünk, hogy a lehető legtöbb ember a lehető legnagyobb biztonságban legyen. Tudom, hogy ez kiábrándító, hiszen a sport köt minket össze a nehéz időkben is, de ez a helyes döntés. Mindenki hallgassa meg a tanácsokat, legyetek biztonságban. Remélem, hogy hamarosan újra versenyezhetünk, de addig is, vigyázzatok magatokra.”

    „Semmi mást nem akarok, csak versenyezni.” – mondta Valtteri Bottas. „De a biztonság és az egészség az első. Remélem, hogy hamarosan újra versenyzünk majd! Mindenki vigyázzon magára.”

    „Mindannyiunknak egy kicsit tovább kell várni, míg újra autóba ülhetünk.” – írta Charles Leclerc. „Nagyon vártam, hogy volán mögé üljek, de ez a legjobb döntés, mindenki egészsége a prioritás. Vigyázzon magára mindenki és remélhetőleg hamarosan vége lesz ennek. ❤️”

    „Mindannyian annyira vártuk, hogy a 2020-as szezon elkezdődjön.” – így Max Verstappen, akit az idén Hamilton legnagyobb kihívójának tartanak. „Természetesen csalódott vagyok, de mind megértjük ezt és végül is ez volt a helyes döntés. Sajnálom a rajongókat és minden érintettet. Vigyázzatok magatokra.”

    „Bár csalódott vagyok, hogy nem versenyezhetek, de a legfontosabb most mindenki egészsége.” – írta Lando Norris, bár a McLarenesek már korábban közölték, hogy nem állnak rajthoz, miután lett egy fertőzött személy a csapatukban. „Mindent megtettünk, amit lehet, annak érdekében, hogy korlátozzuk a terjedést, és ez persze engem is érint, hogy a lehető legkevesebb emberrel kerüljek kapcsolatba. Gondolatban a csapattal vagyok, és mindenkivel a világon, aki ezzel küzd.”

    „Letaglózott, hogy nem versenyezhetek a hazai futamomon itt Melbourne-ben, és hogy elkezdődjön a szezon.” – mondta Daniel Ricciardo. „Ettől függetlenül helyes döntés született és szerintem mindenki megérti, hogy ez olyasmi, amivel még nem volt dolgunk korábban. Sajnálom a rajongókat, akik kijöttek szurkolni. Szeretlek titeket.”

    „Kicsit több napot kell várnunk, hogy hivatalosan újra versenyezzünk.” – írta Esteban Ocon. „Persze nagyon csalódott vagyok, de ez a legjobb döntés a versenyzők, a csapatok és a rajongók számára. Remélhetőleg hamarosan jobb lesz ez az egész helyzet. Vigyázzatok magatokra.”

    Pierre Gasly ezt írta: „Mindenki vigyázzon magára és reméljük, hogy ez az egész COVID-19 helyzet hamarosan jobbra fordul. Sajnálatos, hogy nem tudunk versenyezni itt Ausztráliában, de mindenki egészsége és biztonsága a prioritás. Sajnálok minden embert, aki eljött Melbourne-be az év első versenyére. Nagyon vártam már a szezonkezdést, de most várnunk kell még. Reméljük hamarosan jobb hírek érkeznek.

    „Nagy lelkesedéssel érkeztünk Ausztráliába, annyi hónap felkészülés után az én és a csapat részéről is, de sajnos nem fog még elkezdődni a szezon!” – írta Sergio Perez Instagramon, spanyolul. „De a legfontosabb most minden érintett egészsége, óvatosabbnak kell lennünk és minden lehetséges intézkedést meg kell lépni. Sok erőt kívánok mindenkinek, és nagyon vigyázzatok magatokra!”

    Kimi Räikkönen felesége, Minttu is üzent, aki Finnországban járt, de inkább hamar hazautazott Svájcba: „Úgy döntöttem, hogy visszamegyek haza a COVID-19 miatt… Örülök, hogy megint a szeretteimmel lehetek. Már csak azt akarom, hogy Kimi is hamar hazaérjen, és itt is maradunk, amíg újra biztonságos nem lesz minden. Mindenki vigyázzon magára! Vigyázzatok magatokra a körülöttetek lévőkre!”

    „Nagyon fel voltam spanolva, hogy versenyzünk a hétvégén, de mindenki biztonsága, egészsége és jóléte messze a legfontosabb dolog és ez volt a helyes lépés. Maradjatok biztonságban és vigyázzatok egymásra!” – írta Kevin Magnussen.

    „Nem emlékszem, hogy voltam-e valaha ennél izgatottabb egy versenyhétvége miatt, mint most, de a törlés abszolút helyes lépés volt. Mindenkinek az egészség az első. Vigyázzatok magatokra, emberek.” – mondta George Russell.

    „Magától értetődik, hogy rendkívül izgatott voltam, hogy debütálhatok a hétvégén a Forma-1-ben, de várnunk kell.” – közölte Nicholas Latifi. „A biztonság és a jólét minden versenyző, csapattak és rajongó esetében prioritás és hiszem, hogy jó döntés volt törölni a nagydíjat. Vigyázzon magára mindenki és remélhetőleg hamarosan versenyezhetünk.”

     

  • Az Ausztrál Nagydíj szervezői dolgoznak a szurkolók kártérítésén

    Az Ausztrál Nagydíj szervezői dolgoznak a szurkolók kártérítésén

    Az Australian Grand Prix Corporation hamarosan megkezdi a szurkolók kártérítését, de akár hetekbe telhet a végleges visszafizetés.

    Alig 2 órával az első szabadedzés előtt jelentette be az FIA és a F1 közösen, hogy idén nem tartják meg a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, miután a paddockban is felütötte a fejét a koronavírus. Ennek következtében több százezer néző maradt verseny nélkül.

    Az AGPC megerősítette, hogy hamarosan megkezdik a jegytulajdonosok kártérítését.

    „Szeretném kijelenteni a szurkolóknak, hogy együtt fogunk dolgozni velük a jegyek árának visszatérítésében” – mondta el Andrew Westacott vezérigazgató, aki sajnálatát is kifejezte a szurkolók iránt, amiért a verseny eltörölték. – „Nemcsak a kilátogatóknak nehéz, hanem annak a 180 dolgozónknak is, akik a Formula 1-et is a családjuknak tekintik.”

    Westacott szerint az elkövetkező napokban és hetekben az érintett felek között megbeszéléseket folytatnak arról, hogy hogyan kivitelezhető a törlés miatti érvénybe lépett szabályozást.

  • A Hungaroring közleménye a koronavírus-helyzettel kapcsolatban

    A Hungaroring közleménye a koronavírus-helyzettel kapcsolatban

    A Hungaroring közleményét változtatás nélkül közöljük:

    A nemzetközi helyzetre és a Magyar Kormány szerdai bejelentésére, vagyis a veszélyhelyzet kihirdetésére való tekintettel a nemzetközi és a hazai promóter közös megegyezéssel törölte az április 25-26-ára tervezett Super Racing Fesztivált a Hungaroringen.

    A Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt hetekben előrelátóan folyamatosan egyeztetett a túraautó-világkupa és a kamion Európa-bajnokság szervezőivel az esetleges halasztásról, ám minden közös törekvés ellenére a WTCR esetében nem opció a későbbi időpont, így ezt a futamot az idén nem tudjuk megrendezni a Hungaroringen.

    A kamion Európa-bajnokság szervezőjével sikerült egy mindkét fél számára megfelelő időpontot találni, amely a tervek szerint a június 13-14-ei hétvége. Ezzel kapcsolatos remek hír a szurkolóknak, hogy ugyanakkor, ugyanitt, vagyis a Hungaroringen tartják meg az enduro-világbajnokság aktuális futamát, amely kétségkívül izgalmasabbá teszi a programot. Természetesen ezzel az eseménnyel kapcsolatban is folyamatosan egyeztetünk az Operatív Törzzsel és az Országos Tisztifőorvosi Szolgálattal, valamint betartjuk a Kormány külső- és belső rendezvényekkel kapcsolatos döntését.

    A Super Racing Fesztiválra elővételben megvásárolt jegyek árát visszatérítjük. Kérjük azokat, akik március 31-ig nem kapnak értesítést ezzel kapcsolatban, lépjenek kapcsolatba azzal az irodával, amelytől a jegyet vásárolták.

  • A McLarentől további 14 dolgozót helyeztek karanténba Melbourne-ben

    A McLarentől további 14 dolgozót helyeztek karanténba Melbourne-ben

    A McLaren további 14 munkatársa került karanténban, így összesen a pozitív tesztet produkáló személlyel már 15-en rekedtek Ausztráliában.

    Nem mindenki hagyhatta el Melbourne-t azután, miután az F1 és az FIA hivatalosan is bejelentette, hogy eltörlik az Ausztrál Nagydíjat. A wokingi csapat tegnap magyar idő szerint kora délután jelentette be, hogy egyik munkatársuknál pozitív lett a koronavírus teszt, majd 14 további személy karanténba vonult a csapat szállodájában. Mind a 14-en közeli kapcsolatot ápoltak a fertőzöttel, így az elkülönítésük kötelezővé vált.

    A Mclaren rövid közleményben közölte, hogy a helyi egészségügyi szervezetek útmutatását és protokollját betartva működnek együtt a hatóságokkal. A 14 munkatársat a csapat vezetősége is támogatja így egy magas beosztásban lévő személy a helyszínen marad addig, míg tart a karantén. Ezen felül ha bármelyik csapattagnál megjelennek a tünetek, azonnal meg kell csináltatni vele a tesztet és további intézkedéseket kell eszközölni.

    Azok a munkatársak akinek negatív lett a tesztje, bebocsátás nyertek az Albert Parkba, hogy összeszedjék a felszereléseket azelőtt, mielőtt visszautaznának az Egyesült Királyságba. Ugyanakkor az utazók biztonsági okok miatt nem térhetnek vissza a McLaren Technology Centerbe, az istálló székhelyére, ugyanis nem akarják veszélynek kitenni a gyárban dolgozókat.

  • Koronavírus – A hazai autósportban elsősorban halasztásokra készülnek

    Koronavírus – A hazai autósportban elsősorban halasztásokra készülnek

    A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a hazai és a hazai rendezésű nemzetközi események tekintetében is elsősorban halasztásra és nem törlésre készül a koronavírus-járvány miatt Oláh Gyárfás elnök szerint.

    A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorának csütörtöki adásában azt mondta, az országos ralibajnokság szerdán lemondott nyitóversenyét, a március végére tervezett Eger-ralit szeretnék az év második felében pótolni.

    „A világban, Európában és Magyarországon kialakult jelenlegi helyzetben alkalmazkodnunk kell a hatóságok iránymutatásaihoz, de bízunk abban, hogy akár már április végétől, vagy május elejétől lesz lehetőségünk versenyeket rendezni” – mondta Oláh Gyárfás. Hozzátette, a rali Európa-bajnokság (ERC) Azori-szigetekre tervezett idei első versenyét szintén elhalasztják, és a jelenlegi állás szerint az ERC szezonja május elején, a Kanári-szigeteken kezdődik.

    „A nemzetközi sorozatoknál még több szempontot kell figyelembe venni, a résztvevő csapatoknak, versenyzőknek ugyanis utazniuk is kell a helyszínre, ami tovább bonyolítja a helyzetet” – nyilatkozta Oláh Gyárfás.

    A sportvezető arról is beszélt, hogy a túraautó-világkupa és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság április végére, a Hungaroringre tervezett közös szezonnyitó versenyhétvégéjét szintén halasztani kell, mivel már a résztvevők száma meghaladja az 500 főt, amelyben a magyar kormány maximalizálta a megrendezhető szabadtéri rendezvények létszámát.

    „Az esemény új időpontjának a keresése folyamatban van, de ebben, illetve a legtöbb esetben is számos körülményt kell figyelembe vennünk, ezért a versenynaptár újraszervezése nagy kihívás lesz” – mondta Oláh Gyárfás.

    Turán Frigyes Európa-bajnoki futamgyőztes raliversenyző azt mondta, „elfogadják és megértik” a halasztást, mert most „egyértelmű, hogy a biztonság és az emberek egészsége a legfontosabb”.

    „Nagyon készültünk az idénynyitó egri versenyre, de bele kell nyugodnunk a rendkívüli körülményekbe. Bízunk abban, hogy minél hamarabb lecsendesedik a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, és egy későbbi időpontban sikerül pótolni az Eger-ralit, ahogyan ez a nívós verseny megérdemli” – mondta az MTI-nek a Shell Helix Ultra csapatának pilótája.

     

  • Lehet, hogy csak Bakuban tud majd elrajtolni az idei F1-es szezon?

    Lehet, hogy csak Bakuban tud majd elrajtolni az idei F1-es szezon?

    Hivatalossá vált, hogy törlik a hétvégi Forma-1-es szezonnyitót, az Ausztrál Nagydíjat, miután több koronavírusos személyt is találtak a paddockban, egyikük pedig egy McLaren alkalmazott.

    Mindez azonban valószínűleg maga után vonja majd azt is, hogy Bahreinbe sem fog elutazni a mezőny, ahol a terv szerint jövőhét végén lenne futam.

    „Szerintem elkerülhetetlen, hogy Bahreinbe se menjünk, ha itt nem versenyzünk.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Nehéz lenne elképzelni, hogy ezek után a csapatok Bahreinbe menjenek ahelyett, hogy hazarepülnének.”

    „A legfontosabb most az, hogy minden alkalmazottunk egészségben hazajusson.” – tette hozzá Horner.

    De korábban volt már szó Vietnám törléséről is, és Monaco is aktívan figyeli a helyzet alakulását, és ha szükséges lesz, törli a futamot. Kína meg már eleve törölve volt. A kérdés az, hogy mi lesz az európai helyszínekkel, hiszen itt még most kezd fokozódni a helyzet.

    A paddockban azonban terjed olyan pletyka is, mi szerint lehet, hogy a 2020-as szezon csak június 7-én, Bakuban tud majd elkezdődni.

    „Jelenleg ezzel a hétvégével foglalkozunk.” – mondta az F1 főnöke, Chase Carey, mikor arról kérdezték, hogy lesznek-e további törlések. „Most jöttem Vietnámból. Tárgyalunk a partnereinkkel a következő versenyek kapcsán. De jelenleg a legfontosabb dolog, hogy jól kezeljük az itteni helyzetet.”

  • Közleményt adtak ki a Monacói Nagydíjról

    Közleményt adtak ki a Monacói Nagydíjról

    A Monacói Nagydíj rendezői közleményt adtak ki a koronavírus okozta helyzet miatt a verseny rendezéséről. A hercegségben rendezett verseny május 24-én kerül majd megrendezésre a tervek szerint, és az előkészületek már el is kezdődtek a helyszínen.

    A koronavírus miatt már többek között elhalasztották a Kínai Nagydíjat, a Bahreini Nagydíjat jelen állás szerint nézők nélkül fogják megrendezni és most az Ausztrál Nagydíj kapcsán is áll a bál, miután a McLaren egyik dolgozójának koronavírus tesztje pozitív lett, amiatt a wokingiak rajthoz sem fognak állni az Albert Park-ban.

    A Monacói Automobil Szövetség a csütörtöki nap folyamán adta ki a tájékoztatást a versenyrendezés kapcsán.

    „A Monacói Automobil Szövetség – a történelmi és a Forma-1-es Monacói Nagydíj főszervezői – teljes mértékben tisztában van a COVID-19-es koronavírus terjedésével, és aggódik a jelenlegi helyzet miatt,” – állt a közleményben. Többek között emiatt is áll az ACM folyamatos kapcsolatban a helyi kormánnyal, az FIA-val és a Formula One Group-pal.

    „A verseny előkészületei a napokban már kezdetét is vette, és egy pár szerkezetet már fel is fognak állítani az elkövetkező napokban.

    „Az ACM kész arra, hogy megtegye a szükséges óvintézkedéseket és méréseket az aktuális helyzet miatt, a helyi egészségügyi szervezetekkel együttműködve. Az események előrehaladtával tájékoztatni foguk mindenkit a szükséges tudnivalókról.”

  • Boullier szerint a júniusi Francia Nagydíj is bajban lehet

    Boullier szerint a júniusi Francia Nagydíj is bajban lehet

    Bahraini, vietnámi és a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után akár az európai futamok is veszélyben lehetnek a koronavírus miatt.

    Chase Carey-t, a sportág vezérigazgatóját nemrég Hanoiban látták, ahol a napokban arról is dönthetnek, hogy elhalasszák-e a vietnámi futamot. Mostanában az FIA mellett Carey-t is kritizáljak, amiért a koronavírus-krízist nem kezeli megfelelően.

    Ausztráliában ezen a hétvégén rendeznék meg a nagydíjat: a McLaren már visszalépett az indulástól, továbbá a pilóták is az elhalasztás mellett döntenének, ha romlana a helyzet Melbourne-ben. Jelenleg 129 igaztolt beteg van a kontinensen, többek között Tom Hanks is elkapta a vírust, aki múlt szombaton az Albert Park Hotelben volt.

    Bár az európai futamok messze vannak még, Eric Boullier úgy véli, akár a Francia Nagydíj is veszélyben lehet, miután Franciaországban már 1700 megbetegedés van. Az országban minden nagy látogatottságú eseményt tiltanak.

    „Számunkra fontos a látogatók és a partnereink biztosága és egészsége, valamint a Formula 1-ben dolgozók és a média is biztonsága is” – nyilatkozta Boullier. – „Tekintettel erre és a koronavírus terjedésével kapcsolatos egyéb információkra, egyelőre semmi nem indokolja a Francia Nagydíj megszervezésének megkérdőjelezését.”

    Azonban hozzátette, ha a szervezők mégis a futam eltörlése mellett döntenek, akkor az emberek visszakapják a jegyárát.

    „Sok időnk van még, reméljük, hogy a járvány visszaszorul” – tette hozzá a francia. Boullier elmondta, azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy nézők nélkül tartsák meg a futamot, mint Bahrainben.

    „Szinte napi kapcsolatban állunk a döntéshozókkal, legyen az a kormány, az FIA, a francia autósport szövetség, az F1 szervek és más versenyszervezők. Meglátjuk, mi történik április közepén a francia rendezvények szervezésével kapcsolatban. Ettől kezdve meglátjuk, hogy a dolgokat megfontoljuk-e. De egyelőre nem változtatjuk meg tervünket” – idézte a Quest France napilap.

  • A Sky bejelentette: Elmarad az Ausztrál Nagydíj a koronavírus miatt!

    A Sky bejelentette: Elmarad az Ausztrál Nagydíj a koronavírus miatt!

    Az új koronavírus folyamatosan terjed és sajnos a melbourne-i Forma-1-es paddockban is megjelent a fertőzés. Miután a McLaren egyik embere is megfertőződött, a wokingi csapat bejelentette, hogy nem állnak rajthoz a hétvégi szezonnyitón.

    Mindezekre reagálva a Forma-1 illetékesei úgy határoztak hogy a hétvégi, szezonnyitó Ausztrál Nagydíj elmarad. Ezt a Sky erősítette meg.

    A döntés a hírek szerint azt követően született meg, hogy a csapatfőnökök több órán át tanácskoztak erről, végül a többség úgy döntött, hogy jobb, ha nem versenyeznek a hétvégét. Döntésüket pedig az F1 és az FIA elfogadta.

    Azt még nem tudni, hogy csak elhalasztják-e, vagy teljesen kimarad az idei versenynaptárból a futam.