Címke: koronavírus

  • Schumacher: Még nagycsapatok is veszélybe kerülhetnek

    Schumacher: Még nagycsapatok is veszélybe kerülhetnek

    A volt Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher szerint még akár nagycsapatok is megérezhetik a koronavírus pandémia hatásait pénzügyileg. Sokan kifejezték már azon aggodalmukat, hogy a jelenlegi helyzet példátlan ezen versenyek nélküli időszakban, és komoly kihatással van a kiscsapatokra. A német Skynak nyilatkozott:

    „Jelenleg nem csak a kis, hanem a nagycsapatokért is aggódhatunk. Azt jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz a nagy gyártókkal,”

    A 44 éves expilóta szerint több ezer F1-es állás kerülhet veszélybe:

    „Munkavállalók ezreiről beszélhetünk, ami több ezer családot jelent, akik nehéz időszak elé kell nézzenek.”

    Szerinte az olyan csapatok mint például a Ferrari, sokkal nagyobb gondban vannak az Olaszországban kialakult helyzet miatt, mint hogy arra gondoljanak, miképp készülhetnek mondjuk az első versenyükre júliusban. A hatszoros futamgyőztes erről így vélekedett:

    „Csak reménykedhetünk benne, hogy gyorsan túl leszünk ezen,”

    Ami szerinte segíthet, ha például a Forma-1 leginkább megfizetett személyisége, Lewis Hamilton belemegy abba, hogy befagyasszák a fizetését. Schumacher szerint a hatszoros világbajnoknak remek ilyen jellegű lehetőségei vannak, de ő is kifejezte az aggodalmait a kiscsapatok iránt:

    „Pénzáramlás tekintetében nem tudom, hogy mi fog történni az olyan csapatokkal, mint a Haas vagy a Williams. Ők a leginkább veszélyeztetettek.”

  • Ecclestone: A Forma-1 túléli a koronavírus-járványt is

    Ecclestone: A Forma-1 túléli a koronavírus-járványt is

    Bernie Ecclestone szerint a királykategória túl fogja élni a koronavírus-helyzetet is, még ha szerinte is ez a legnagyobb kihívás, amivel eddig a sportág találkozott. A korábbi F1 vezér így nyilatkozott az f1-insider.com-nak:

    „A Forma-1 túl fogja ezt élni, még ez egy kemény időszak is, sőt ezt a zöld hullámot is, és nem csak a vírus miatt.”

    Miért olyan biztos ebben a 89 éves üzletember?

    „Bert ez egy nagyobb dolog, mint az egyéni teljesítmény. Szükséges volt a holdra szállás? Kevesebb lett tőle az éhező? Nem, de az emberiséget mégis lenyűgözte a dolog. Az embereknek pedig szükségük van hősökre.”

  • Petrov szerint lehet, hogy teljesen elmarad az idei F1-es szezon

    Petrov szerint lehet, hogy teljesen elmarad az idei F1-es szezon

    Az egykori F1-es versenyző, Vitaly Petrov úgy véli, hogy idén teljesen motorsport nélkül maradunk.

    Az új koronavírus járvány miatt rengeteg sport (és egyéb) eseményt lemondtak, és jelen állás szerint csak június közepén tud elkezdődni a 2020-as F1-es szezon, de nem kizárt, hogy további versenyeket fognak törölni.

    „Lehetséges, hogy minden motorsport bajnokságot csúsztatnak egy évvel.” – mondta Petrov az Izvestia hírügynökségnek.

    „Sajnos a koronavírussal fertőzött emberek száma csak nő, minden nap. Nem hiszem, hogy bármit is meg lehetne jósolni szeptember előtt.”

    Korábban Gerhard Berger egykori F1-es versenyző, a DTM jelenlegi vezetője is elmondta, hogy nem tudja, mikor tud elkezdődni a 2020-as DTM szezon.

  • A Hyundai bemutatta a 2020-as autóinak a festését

    A Hyundai bemutatta a 2020-as autóinak a festését

    A Hyundai leleplezte a két ügyfélcsapatának a 2020-as festését, amelyeket a FIA WTCR-ben használnak majd az i30 N TCR-eken. A BRC Racing, akiknél versenyez majd a két bajnok, Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini azzal a verzióval állnak majd rajthoz, amelyiknek az orrán jól látható a névadó szponzoruk, a Lukoil.

    A sorozatban újonc Engstler Motorsport sötétkék orrot kap, melyeket Luca Engstler és Nicky Catsburg vezethetnek, és a Liqui Moly támogat. Andrew Johns, a dél-koreai márka ügyfélcsapatainak az igazgatója így nyilatkozott a bemutatón:

    „A festésünk leleplezése az új szezonra mindig is egy mérföldkő az adott év versenyzésénél, így ezek bemutatása nincs másképp a WTCR i30 N TCR-ek bemutatása esetén sem. Az is fontos, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben amit a COVID-19 járvány okot a motorsport versenynaptárakban koncentráltak maradjunk, és készüljünk tovább arra, hogy versenyezni fogunk. Önkéntesen dolgozunk otthonról, hogy ne terjeszthessük a vírust az ügyfélalapú versenyzéses részlegünkön, de az üzletmenet megy tovább. Nem csak a WTCR-ben, hanem minden ügyfelünket a világon ugyanúgy támogatunk tovább a TCR szériákban, ahogy azokat is, akik a raliban az i20 R5 modellünket használják.”

  • Tost figyelmeztet: Legalább 10-15 verseny kellene idén!

    Tost figyelmeztet: Legalább 10-15 verseny kellene idén!

    Franz Tost szerint a csapatok túlélése miatt szükséges lenne versenyezni, hiába érinti a koronavírus pandémia komolyan a motorsportokat. A Forma-1 versenynaptára is jelenleg most gyakorlatilag szünetel, és nagy kérdőjel az, hogyan tovább. Dominóként dőlnek el az F1-es nagydíjat rendező pályák. Amint az ausztrál futam törlésre került az utolsó pillanatban, mindenki számára világossá vált, hogy a szezont nem hetekre, hanem hónapokra fel kell függeszteni.

    Ennyi verseny törlése azonban azt is jelenti, hogy az istállók rengeteg bevételtől esnek el. A Forma-1 irányítói is már mérik fel a helyzetet, de Franz Tost szerint ez kevés lesz, mondta el a Motorsport-Magazin.com-nak:

    „Csak azzal tudnának segíteni, ha legalább 10-15 versenyt futhatnánk idén.

    Az AlphaTauri osztrák csapatfőnöke szerint ezen számnak a teljesítése vagy nem teljesítése komoly kihatással lehet a sportra:

    „Ha nem versenyzünk, vagy kevesebbet versenyzünk, nem lesz elég arra sem, hogy fedezze a költségeinket. A csapatoknak össze kell jönniük és komoly intézkedéseket kell hoznunk. Itt már nem arról van szó, hogy egyes alkatrészek fejlesztését befagyasszuk, hanem azt kell látnunk, hogy a Forma-1 miként élhet túl. Egyelőre még csak feltételezés, de ha kimarad ez a szezon, drasztikus intézkedéseket kell foganatosítani.”

    A csapatok, a Liberty Media és a FIA is most lázasan azon dolgozik, hogy kitalálják, hogy mi legyen a 2020-as szezonnal.

  • Ecclestone megtartaná a jelenlegi szabályzást három évig!

    Ecclestone megtartaná a jelenlegi szabályzást három évig!

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone elárulta, hogy a széria jelenlegi szabályzását megtartaná újabb három szezonra. Eredetileg 2021-ben új sport, technikai és pénzügyi szabályzás lépett volna életbe, amelynek a célja az lenne, hogy a sportág versenyképesebb és megfizethetőbb legyen.

    A koronavírus pandémia azonban máris megállította a 2020-as szezont, így az sem meglepő, hogy a tervezetet máris eltolták 2022-re, Mr. E. azonban még tovább ment, és szerinte a Liberty Mediának el kellene halasztania a változásokat három évvel. Erről a Daily Mailnek beszélt:

    „Nem változtatnék a szabályzáson három évig. A Libertynek teljesen újra kell gondolnia a dolgait. A legnagyobb változás amit bevezetnék, az a csapatok bajnoksága. Továbbra is lenne a versenyzőknek, a konstruktőrök bajnoksága viszont csak az első négynek, vagy ilyesmi. A kevésbé jól szereplő csapatoknak adnék két alvázat, és két motort egy szezonra, és futtatnám őket kb. 30 millió fontból évente. A Ferrari vagy a Mercedes ennek a tízszeresét költ. Lennének aztán olyan szabályok, amely figyelembe venné az autók súlyát és a motor kapacitását, szeretném azt látni, hogy ilyen költségvetéssel rendelkező csapatoknak van esélyük a dobogóra, vagy kis szerencsével versenyt nyerhetnek. Az év végén pedig az a csapat nyerné a csapatok versenyét, aki ekkora költségvetésből is a legtöbbet hozná ki.”

    Ilyen ötletekkel Ecclestone fejében adódik is a kérdés, hogy a jövőben esetleg látna-e újra esélyt arra, hogy visszatérjen a Forma-1 élére, azonban a sallang mentes válasza csak ennyi volt:

    „Esélytelen.”

  • Vasseur: Mindannyiunknak össze kell fognunk, ez a meztelen igazság

    Vasseur: Mindannyiunknak össze kell fognunk, ez a meztelen igazság

    Az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke, Frederic Vasseur véleménye szerint a jelenlegi új koronavírus világjárvány a Forma-1 történetének eddigi legnagyobb krízisét idézte elő, mely súlyosan érintheti a csapatokat, főként a kisebbeket.

    „Ez a legnagyobb krízis, nem emlékszem olyan szituációra, hogy a Forma-1-nek ennél nagyobb kihívással kellett volna szembenéznie.” – mondta Vasseur a Canal Plusnek. „Már a versenyek harmadát el kellett halasztanunk, ilyen még sosem volt korábban. A koronavírus igazi mélyütés a csapatok számára, amire reagálnunk kell.”

    A 2020-as versenynaptár első nyolc versenyét már törölték, vagy halasztották, és a soron következő Kanadai és Francia Nagydíj is veszélyben van.

    „A Forma-1-et már a 2008-as pénzügyi válság is megviselte.” – tette hozzá Vasseur.
    „Volt három, vagy négy autógyártó, amely elhagyta a Forma-1-et akkor és nem tévedés arra gondolni, hogy ez újra megtörténhet.”

    „Mert ha újabb versenyek buknak el (maradnak el), akkor egy ponton túl már nem lesz több pénzáramlás például a tévés jogok által. Most kell megoldásokat találnunk.”

    „Ha nem találunk megfelelő választ, akkor nagyon nehéz hónapok várnak ránk.”

    Jelentősen estek az F1 részvényei is. A Forma-1 üzleti ügyeiben jártas újságíró, Christian Sylt a Telegraph-ban arról számolt be, hogy a JP Morgan (amerikai bank) attól tart, hogy a Liberty Media megsértheti a közel 3 milliárd dolláros adósságszövetséget.

    „Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mi most egy hajóban evezünk.” – mondta Vasseur. „Sürgősen össze kell állnunk, ez pedig olyasmi, amit a nagy csapatok nem mindig értenek meg.”

    „Szerencsére jelenleg látom a hajlandóságot arra, hogy helyesen cselekedjünk. A csapatok hamar megállapodtak abban, hogy halasztani kell az új szabályok bevezetését. Mára logikussá váltak aztok a döntések, amik három hónapja még vitára adtak okot.”

    „Így kell előre haladni. Máskülönben veszélybe kerülhet néhány csapat túlélése. Ez csak akkor működhet, ha mindenki összezár, ez a meztelen igazság.”

  • Pénzügyileg jól járnak a Forma-1-es csapatok a koronavírussal

    Pénzügyileg jól járnak a Forma-1-es csapatok a koronavírussal

    Az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost hívta fel rá a figyelmet arra, hogy a koronavírus okozta rendkívüli helyzet miatt számos Forma-1-es istálló pénzt tud megspórolni.

    A koronavírus-járvány drasztikus terjedése azt eredményezte, hogy igencsak eltolódott az idei Forma-1-es szezonkezdet, és a szezon a tervezett 22 futam helyet legjobb esetben is 15-18 versenyes lehet.

    Emellett pedig a jövőre tervezett radikális szabályváltozásokat is egy évvel el kellett halasztani. Ezzel pedig azt az összeget meg tudják spórolni a csapatok, amit idén a párhuzamos fejlesztésre szántak volna.

    „A koronavírus-helyzetben a jó dolog az, hogy nem kell idén párhuzamosan fejlesztenünk az autókat. A 2022-es autókat nem fejleszthetjük 2021 elejéig. Mivel a költségvetési plafont a szabályokkal ellentétben nem halasztották el, ez azt is jelenti, hogy így a 2021-es fejlesztéseink bőven a költségvetési korlát alá fognak esni. Ez egy fontos pont, mivel így nem kell két, nagy költségű fejlesztést végeznünk egyszerre.” – fogalmazott Tost.

  • Coulthard szerint hamar lesznek versenyek

    Coulthard szerint hamar lesznek versenyek

    Miközben Bernie Ecclestone kis túlzással már temeti 2020-at, David Coulthard a holland Ziggo Sportnak azt mondta, elég hamar láthatunk újra akciót a pályán.

    „Tényleg remélem, hogy a sportesemények sokkal hamarabb visszatérnek, mint a koncertek és más, nagy tömeget vonzó események” – mondta a skót.  „Épp ezért fog visszatérni az autóversenyzés is hamarosan. Rövidtávon pedig azt hiszem, lesznek zárt kapus versenyek. Később a szezonban pedig már nézőkkel is lehetnek futamok. Még ha nem is lesznek nézők, a zandvoorti Holland Nagydíj szerintem mindenképp nagyszerű lesz.”

    „Egyébként kár, hogy emiatt nem tudott rendesen lezajlani” – kanyarodott rá a visszatérő holland versenyre. „Mindenki olyan lelkes volt ezzel kapcsolatban, szóval remélem, találnak neki későbbre helyet.”

  • Hét csapat szereplésével indul el a Covid-19 elleni Project Pitlane program

    Hét csapat szereplésével indul el a Covid-19 elleni Project Pitlane program

    Az Egyesült Királyságban állomásozó hét csapat válaszolt a kormány felhívására, és együtt a Project Pitlane keretein belül veszik fel a harcot a Covid-19 ellen.

    A brit székhellyel rendelkező csapatok – Mercedes-AMG Petonas F1 Team, Aston Martin Red Bull Racing, BWT Racing Point F1, Haas F1 Team, McLaren F1 Team Renault DP World F1 Team, ROKiT Williams Racing –  már korábban is jelezték, hogy segítenének a lélegeztetőgépek gyártásban, és most egy programnak köszönhetően eleget tehetnek ennek.

    Az elkövetkezendő két hétben az alakulatoknak jobban együtt kell működniük, mint eddig valaha, ugyanis a koronavírus járvány elleni harcban közösen a brit kormánnyal együtt működve kell segíteniük. A program keretein belül három munkafolyamatra kell összpontosítaniuk: a már meglévő orvosi eszközökre fordított tevékenység, lélegeztetőgépek gyártása, továbbá új prototípusok kifejlesztése.

    A Project Pitlane összefogja a tagok kapacitását és emberi erőforrását annak érdekében, hogy nagy hatékonysággal tudjanak támaszkodni a Forma-1-es iparág előnyeire. A gyors tervezés, a prototípusok gyártása és ellenőrzése valamint technikai kihívások megugrása lesz a program fő feladata és ismérve.