Címke: koronavírus

  • Webber szerint kiesik a Kanadai, Francia, Osztrák és Brit Nagydíj is!

    Webber szerint kiesik a Kanadai, Francia, Osztrák és Brit Nagydíj is!

    Mark Webber szerint a Forma-1 hatalmas kihívással áll szemben, már eleve azzal, hogy nyolc nagydíjat lemondtak. A királykategória újraindulna, amint csak lehet. és amennyi versenyhétvégét csak tudnak, újraütemeznének, de jelenleg a koronavírus uralkodik. A korábbi autóversenyző nyilatkozott a Precision Hydrationnek, és szerinte nagy eredmény lesz, ha esetleg már augusztusban tudnak majd versenyezni:

    „Ez komoly fejtörést okoz, mivel a Forma-1 egy különleges, gyorsan mozgó üzlet, egy globális sport. A szállítmányozás és a logisztika szempontjából az egyik legnagyobb kihívást magában rejtő sportág.”

    Az, hogy mikor indulhat újra a száguldó cirkusz, az jelenleg sem tisztázott. Egyelőre az az elképzelés, hogy a szezon június közepén, Kanadában indulna újra, de nagyon bizonytalan a folytatás. Az ezt követő hetekben lenne a Francia, Osztrák és Brit Nagydíj, de a koronavírus járvány jelenleg ezen országokban erősen tombol. Augusztus első hétvégéje pedig már a Magyar Nagydíj időpontja. Webber emiatt úgy látja, hogy egyáltalán nem reális az, hogy újra száguldhasson a cirkusz már júliusban:

    „Azt hiszem, hogy ez egy nagyon optimista elképzelés.”

    A Red Bull Racing egykori versenyzője ugyanakkor másokkal egyetemben egyetért abban, hogy jó ötlet lenne bevezetni a kétnapos versenyhétvégéket megoldásként.

  • Hamilton reméli, hogy a járvány jobb hellyé teszi a világot

    Hamilton reméli, hogy a járvány jobb hellyé teszi a világot

    A regnáló Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton úgy véli, hogy az egyre tragikusabb koronavírus-járványban az jelentheti vigaszt az emberiségnek, hogy a világot jó irányba fogja megváltoztatni.

    A COVID-19 okozta világjárvány már közel egymillió embert fertőzött meg, és ötvenezer halálos áldozatot követelt. A kormányok világszerte szigorú intézkedésekkel igyekeznek elejét venni a járványnak, lezárt régiók, városok, leállt gazdaságok, bezárt iskolák, otthonról végzett munkák és megcsappant utazások jellemzik napjainkat.

    Minden rosszban van valami jó, ugyanis azzal, hogy a lehető legtöbb embert igyekeznek otthon tartani kiürültek az utcák, csökkent a légszennyezettség, tisztultak a vizek és az állatok elkezdték visszavenni a területeiket.

    Hamilton egy instagram sztoriban fejezte ki szomorúságát az egyre elkeserítőbb statisztikai adatoknak, ugyanakkor annak örül, hogy a Föld számára kedvező változások indultak be.

    „Rengeteget olvasok a témában. Őrület, hogy a világ megállt és kitisztult az égbolt. Ki tudja, hogy ez miért pont most történik, de ez igencsak elgondolkodtató a számunkra. 1900-ban kevesebb, mint kétmilliárd ember élt a Földön, most pedig 7,7 milliárd, és évente 140 millióval növekszik.” – kezdte a brit.

    „Ebben a szomorú időszakban a vírus 40 ezer áldozatot követelt, miközben évente körülbelül 57 millió ember hal meg, ami azt jelenti, hogy naponta 150 ezer. Nagyon sok változtatást kell eszközölnünk, a szokásainkban, döntéshozatalainkban, fogyasztásunkban, meg úgy minden téren. Hogyan változhatunk meg emberi fajként, ha annyira ragaszkodunk a saját utunkhoz. Remélem, hogy ez a globális járvány segít abban, hogy mindnyájan jobbá váljunk.” – folytatta.

  • Az elszigeteltség mentális gondokat okozhat a versenyzőknél

    Az elszigeteltség mentális gondokat okozhat a versenyzőknél

    Szergej Zlobin, a Minardi egykori tesztpilótája attól tart, hogy a versenyzők mentális egészsége is sérülhet a koronavírus miatti kötelező otthonlét miatt.

    „Tartok tőle, hogy sok versenyző fog komoly stresszel és depresszióval küzdeni.” – mondta Zlobin az orosz Sportboxnak. „A versenyzők sebezhető emberek. Ők a sportolók egy speciális csoportja.”

    „Minden energiájukat a pályán való versenyzésre fordítják, így ez az elszigeteltség nagy hatással lesz rájuk.”

    Hozzátette, hogy mikor visszatérnek majd a versenyzéshez, jó eséllyel sokkal több hibát láthatunk majd tőlük.

    „Számos fura balesetet és incidenst látunk majd.” – mondta.

    Ugyan a versenyzés-hiányukon enyhíthetnek a különféle esport versenyek, de ezek közel sem helyettesítik a valódi versenyzést.

    „Olyan ez, mintha hús helyett szójababot ennél.” – példálózott Zlobin. „Vagy hogy eszel egy steak-et, vagy csak nézed. Ízlik?”

    „A nagy probléma az, hogy a motorsport a kockázatról és a veszélyről szól, de hol van ez a virtuális versenyzésben? Teljesen értelmetlen.”

  • Koronavírus – Pirelli alelnök: azonnali tőkeinjekcióra van szüksége a nyugati piacoknak

    Koronavírus – Pirelli alelnök: azonnali tőkeinjekcióra van szüksége a nyugati piacoknak

    Kínában már részlegesen újraindította termelését az abroncsgyártó Pirelli, a nyugati piacokon pedig a gazdaság minél gyorsabb talpraállítását szorgalmazta a „háborús piaci helyzet” elkerülésére Marco Tronchetti Provera, a vállalat alelnöke, ügyvezető igazgatója szerdán.

    Marco Tronchetti Provera a nemzetközi sajtónak, köztük az MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy a kínai-olasz nagyvállalat most esik át másodjára a koronavírus-járványon: először kínai gyárait, most pedig európai és amerikai üzemeit érintik a Covid-19 következményei.

    Amikor a járvány Kínában tombolt, a csoport termelését – ötezer helyi dolgozóval – először húsz százalékosra csökkentették, majd újraindították. Jelenleg a dolgozóknak naponta kétszer megmérik a lázát, szájmaszkot viselnek és munkavégzés közben is betartatják velük a több mint egyméteres biztonsági távolságot egymástól.

    Az Európában és az Egyesült Államokban található Pirelli-gyárak ezzel szemben a járvány miatt teljesen leálltak. „Precedens nélküli, hogy a világ leggazdagabb részét lezárták” – fogalmazott az alelnök. Megjegyezte, nem tart az autópiac zuhanásától, mivel „a közlekedési ágazatra és gépjárművekre mindig szükség lesz”.

    Az 1872-ben alapított Pirelli alelnöke, ügyvezető igazgatója úgy látta, az európai és nyugati gazdaság újraindulása fokozatos lesz, de ehhez minél gyorsabb tőkeinjekció kell a kormányok és központi bankok részéről. „Ha az emberek azt érzik, hogy a járvány végetértével ha lassan is, de újraindulhatnak, mert a bankok a segítségükre sietnek, akkor a gazdasági rendszer helyreáll, ha nem is lesz olyan mint korábban. Ha viszont úgy érzik, nincsen pénz, egyedül maradtak és a félelem uralkodik el rajtuk, akkor háborús helyzetre kell számítani” – jelentette ki Marco Tronchetti Provera hangsúlyozva, hogy ez a háború a világháborúnál is „kegyetlenebb” lesz, mivel a járvány senkivel sem ír alá tűzszünetet.
    Kifejtette, az olasz gyáriparosok szövetsége hat százalékos GDP-csökkenéssel számol, amennyiben az olasz gazdaság már húsvét után újraindulhat. Ha az újraindulás későbbi lesz, magasabb lesz a visszaesés is.

    Az alelnök „lehetőségnek” nevezte a járvány utáni időszakot az Európai Unió számára. Hangsúlyozta, hogy Európa képviseli a világ legnagyobb fogyasztói piacát, de eddig nem volt képes egységes gazdasági szerkezet kialakítására. Példaként a megosztott európai energetikai politikát említette. „Sok függ Németországtól, amely reméljük, felismeri a koronavírus-fertőzés teremtette rendkívüli helyzet gazdasági lehetőségeit a közös újrainduláshoz” – mondta Marco Tronchetti Provera.

  • Stuck: Az F1-nek most sok mindent át kell gondolnia

    Stuck: Az F1-nek most sok mindent át kell gondolnia

    Az egykori versenyző Hans-Joachim Stuck úgy véli, hogy a globális koronavírus-járvány miatt most minden megkérdőjeleződik.

    Több F1-es csapat gyára is bezárt, a 2021-re tervezett szabálymódosításokat pedig már 2022-re tolták, de nem kizárt, hogy további fogják halasztania 2023-ra.

    A jelenlegi helyzetről még a sport korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is azt mondta, hogy az F1 létezése óta ez a legsúlyosabb helyzet.

    Stuck szerint ez a szituáció jó lehetőség a Forma-1 számára, hogy mindent újragondoljanak.

    „Biztos, hogy szüksége van a Forma-1-nek 22 versenyre, vagy elég 10, de mondjuk két futammal egy hétvégén, mint a DTM-ben?” – mondta Stuck a Kolner Expressnek. „Vagy ősztől tavaszig tartó szezonra kellene váltani, ahogy a Formula E-ben is van?”

    „De mindenekelőtt túl kell jutnunk ezen a krízisen és látnunk kell, hogy mennyire rugalmasak az autóipar szponzorai. Túlélhetik a kis csapatok?”

  • Sainz biztos benne, hogy volt már az idei Dakaron is koronavírusos

    Sainz biztos benne, hogy volt már az idei Dakaron is koronavírusos

    Carloz Sainz olyan kijelentések után, mint amit tett Jesús Calleja műsorvezető, úgy véli, hogy a Dakar karavánjánál sem volt minden rendben már januárban. Ő azt állította, hogy nem volt normális az, amin átestek a kollégáival amit ott influenzaként azonosítottak, a tünetek, az ismert esetek nagyon is hasonlítanak a mostani koronavírusos kórismére. Most már mindent értenek, és erről beszélt is a nyertes a Cadena Sernek, eléggé közvetlenül:

    „Éppen csak megmenekültünk. Úgy néz ki, hogy voltak a Dakaron olyan szerelők, akikről akkor nem nagyon tudtuk, hogy mégis pontosan mi a bajuk. Nekem is van egy olyan szerelőm, aki elismerte, hogy a pihenőnapon már tüdőgyulladással kezelték, később az egész hétre, meg még utána is, lélegeztetőgépre rakták. Most már nem kétséges, hogy a koronavírust kaphatta el.”

    Ivan Cruz esete is ismerté vált, őt mi leginkább Antonio Albacete menedzsereként ismerhetünk. Ő teljesen elhivatott a kamionversenyzés iránt, és folyamatos magas lázzal rendszeresen látogatta a Dakar orvosi központját, végül kórházba szállították, és haza sem tudott utazni. Maga fertőzte meg a feleségét is, mivel akkor még nem tették meg a megfelelő óvintézkedéseket, hiszen az esetet akkor még nem diagnosztizálták náluk. Ivan elárulta, hogy soha nem volt még ilyen beteg, és kevesebb mint egy hét alatt nyolc kilót fogyott.

  • A Ford tanácsai: hogyan tegyük autónkat biztonságos, higiénikus környezetté?

    A Ford tanácsai: hogyan tegyük autónkat biztonságos, higiénikus környezetté?

    Európa-szerte szigorú intézkedésekkel próbálunk védekezni a COVID-19 vírus ellen, ám ezek főképp a személyes higiéniára és a tömegközlekedésre vonatkoznak. De mi a helyzet az autóinkkal?

    Mivel a tisztaság manapság nagyon fontos kérdés, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az autónk olyan terület, ahol a vezető és az utasok egyaránt rengeteg felülethez hozzáérhetnek – méghozzá minden egyes utazás során.

    Az ajtók nyitásától kezdve a fűtés beállításán át egészen a világítás felkapcsolásáig vagy a sebességváltásig sok olyan érintkezési pont létezik, ahol autónk szinte vonzza a szennyeződéseket és a kórokozókat.

    „Alapvető fontosságú, hogy mindenki kövesse a hivatalos javaslatokat, például 20 másodpercen át alaposan mosson kezet szappannal és vízzel. Ám akkor is legyünk ugyanilyen tudatosak, amikor az autónkat kell használnunk, ezért a jármű mindenképpen legyen tiszta és higiénikus, különösen a COVID-19 járvány idején,” mondta Dr. Jennifer Dodman, a Ford Nagy-Britannia orvosigazgatója.

    A biztonsági övek minden autós tisztító listájának élén kell hogy szerepeljenek, hiszen ezeket minden alkalommal használjuk, amikor autóba ülünk. Az öv állítgatásának gyakorisága attól is függ, hányan használják, de általában három érintkezési ponttal kell számolnunk. És mivel az öv keresztezi a testet, nagy eséllyel tapadhatnak meg rajta a köhögés-tüsszentés folyadékcseppjei – ahogyan a kormánykeréken is, ami közvetlenül a vezető előtt helyezkedik el.

    Jó hír viszont, hogy nincs szükség speciális eszközökre és szerekre ahhoz, hogy autónk higiénikus legyen, hiszen itt is beválnak azok a fehérítőmentes antibakteriális tisztítószerek, amelyeket otthonunkban is nap mint nap használunk.

    A fentiek mellett sok egyéb pont létezik (például a kerékszelepek porvédő kupakjai vagy a fejtámlák), amelyeket ritkábban érintünk meg, így aztán elég hosszú listát állíthatunk össze a tisztítandó területekről. Kellemes takarítást!

    KÜLSŐ

    • Ajtókilincsek
    • Ablakkeretek és tető
    • Csomagtérajtó kilincs
    • Üzemanyagtöltő nyílás fedél
    • Kerékszelepek és porvédő kupakok

    UTASTÉR

    • Ajtó/motorház/csomagtér nyitó kilincsek és fogantyúk
    • Kalaptartó
    • Rögzítő fülek a csomagtérpadlón
    • Elektromos ablakemelők gombjai
    • Napfénytető gombjai
    • Ajtózsebek
    • Biztonsági övek és csatlakozóik
    • Kormánykerék
    • Ülésállítás gombjai vagy karjai
    • Kürtgomb
    • Kapcsolókarok a kormány mögött
    • Szellőzőnyílások
    • Műszerfal
    • Motorindító gomb
    • Kulcsok
    • Sebességváltó
    • Kézifék
    • Multimédia kijelző
    • Fűtés kezelőszervei
    • Kesztyűtartó/tárolórekeszek
    • Felhasználói kézikönyv
    • Pohártartók
    • Visszapillantó tükör
    • Kabinvilágítás
    • Fejtámlák
    • Ülészsebek

    A MOTORHÁZTETŐ ALATT

    • Motorháztető nyitó kar
    • Motorburkolat
    • Nívópálca
    • Mosófolyadék betöltő nyílás kupakja
    • Olajbetöltő nyílás kupakja
  • Alonso komoly adományt küldött a spanyol egészségügynek

    Alonso komoly adományt küldött a spanyol egészségügynek

    Fernando Alonso is csatlakozott a koronavírus elleni harchoz és adakozott az UNICEF-en keresztül. A spanyol versenyző védő eszközöket és arcmaszkokat juttatott el az egészségügyi dolgozóknak.

    Európában Olaszország után Spanyolországban a legsúlyosabb a vírus-helyzet, és világszinten a harmadik helyen állnak. Már több, mint 95 000 esetet regisztráltak az országban, és már több, mint 8400-an meghaltak.

    A spanyol versenyző már korábban is szorgalmazta az otthon maradást, és ő is így tett, annak érdekében, hogy lassítsák a vírus terjedését.

    Alonso azonban többet akart cselekedni, ezért 4000 védőfelszerelést és 300 000 maszkot adományozott a spanyol egészségügyi rendszernek.

    „Teljesen elutasítom a politikát, hála Istennek.” – mondta Alonso a közösségi médián keresztül. „A megtett intézkedések számomra nem tűnnek se jónak, se rossznak. Vigyázok a családomra, a barátaimra itt, illetve Olaszországból, Kínából…”

    „Jelenleg tény – ez nem az én véleményem -, hogy lehetett volna más intézkedésekről dönteni. De van sok ember aki még ennél is sokkal rosszabbul cselekszik: Anglia, aki csak most kezdett lépni, vagy az Egyesült Államok, mely már megelőzte Kínát.”

    „De én nem állok egyik oldalon sem, nincs politikai ideológiám.”

  • Karantén épület lett az egykori Forma-1-es pályából

    Karantén épület lett az egykori Forma-1-es pályából

    A Buddh International Circuit-et ideiglenesen egy karantén épületté alakították át a helyi szervezetek, hogy megakadályozzák a koronavírus további terjedését Indiában.

    Az 5,14 kilométer hosszú pálya – ami a Forma-1-es Indiai Nagydíjnak adott otthont 2011 és 2013 között – olyan bevándorló munkások számára lesz fenntartva az elkövetkező időszakban, akik a március 25-én bevezetett lezárást követően hagyták el hazájukat.

    Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a koronavírusos estek száma Indiában, ugyanis csak az előző hét pénteki napján 1300 megfertőződésről és 32 halálos áldozatról számoltak be a helyi hatóságok.

    Ennek eredményeképpen a Budhh International Circuit átmeneti karantén épületként fog szolgálni ezen munkások számára egészen a lezárás végéig, április 14-ig.

    A létesítmény központi elemeit – beleértve a pálya teljes területét – el fogják zárni, azonban a helyi hatóságok továbbra is abban reménykednek, hogy a létesítmény képes lesz majd 5.000 ember befogadására.

    A döntés miatt a létesítmény egy karantén zónává vált másfél hónappal azután, hogy a helyi szervezetek lezárták a pályát a különböző féle díjak befizetésének elhagyása miatt (80 millió dollár!). Azonban a pályán zajló élet nem állt meg a Forma-1-es verseny távozását követően, és a lezárás ellenére is számos versenynek adott otthont a Buddh International Circuit.

    A pálya felépítéséért felelőt Jaypee Group már évek óta finanszírozási gondokkal küzd, és emiatt folyamatosan háborúznak a helyi szervezetekkel 2017 óta.

    Mindez azt jelenti, hogy a Buddh International Circuit-en sokkal kevesebb versenyt rendeznek 2014 óta, amikor ugyanis a pálya kiesett a száguldó cirkusz versenynaptárjából. Azóta csupán az Asia Road Racing Championship és az MRF Challenge futamait rendezik meg a versenypályán.

  • A Red Bull is megkezdte a lélegeztetőgépek gyártását

    A Red Bull is megkezdte a lélegeztetőgépek gyártását

    Helmut Marko elárulta, már a Red Bullnál is megkezdődött a légeztetőgépek gyártása.

    A koronavírus elleni harcba a brit kormány az országban állomásozó Forma-1-es csapatokat is harcba szólította. Az érintett hét alakulat (Mercedes, Red Bull, McLaren, Renault, Racing Point, Haas, Williams) a Project Pitlane program keretein belül a már meglévő orvosi eszközökre fordított tevékenységet, lélegeztetőgépek gyártását, továbbá új prototípusok kifejlesztését vállalta.

    A Mercedes már hírt adott arról, hogy megkezdődtek a munkálatok Brixworth-ban, a csapat motorfejlesztő bázisán, míg Marko az ORF-nek adott interjújában beszélt arról, hogy Milton Keynes-ben is munkához láttak.

    ,,Itt a gyártás már elkezdődött. Ez a legnagyobb előnye az F1-nek, a legrövidebb idő alatt tudunk reagálni a legnagyobb technológiai kihívásokra, sőt a gyártást is gyorsan meg tudjuk valósítani, ha szükséges. Múlt péntek óta az előrehozott nyári szünetünket töltjük, ám azoknak az elemeknek a gyártása, amit a bírt kormány kért, ez idő alatt sem szünetel.” -árulta el az osztrák tanácsadó.