Címke: koronavírus

  • Fizetésének a 20%-ról lemondott Chase Carey

    Fizetésének a 20%-ról lemondott Chase Carey

    A Forma-1 vezetője Chase Carey is beállt azok közé, akik önként vállalták a fizetéscsökkentést. A világjárvány miatt nem csak az istállók kényszerülnek a költségek csökkentésére is.

    A komplett Liberty birodalmat, beleértve a Forma-1-et is vezető csoportot is lépésekre kényszerítette a koronavírus. Ennek első jele az, hogy Chase Carey fizetése 20%-kal csökken, ezzel elősegítve a szervezeten belüli megtakarításokat. Fizetését hétpecsétes titokként őrzik, ám találgatások szerint ez a 20% így is több millió fontot jelenthet.

    Emellett a londoni központban dolgozó 500 alkalmazott felét szabadságra küldték a héten.

    Carey mellett Ross Brawn és további 15 igazgatói tag két hónapig 20%-kal kisebb fizetést vesz fel.

  • Ricciardo kizárja a júniusi szezonkezdést

    Ricciardo kizárja a júniusi szezonkezdést

    A koronavírus járvány terjedése mindenre, így az F1-re is kihatással van, már az első nyolc futamot elhalasztották vagy végleg törölték, tehát a jelenlegi állás szerint a szezon a júniusi Kanadai Nagydíjjal kezdődik meg.

    Azonban egyes hírek szerint ez sem lesz (időben) megtartva és most kiderült, Daniel Ricciardo is ezen a véleményen van.

    „Nem tudjuk igazából, hogy mikor fogunk újra versenyezni, de amikor ez megtörténik, szerintem elég hektikusan fog kinézni a naptárunk” – mondta az ausztrál. „Szerintem a lehető legtöbb futamot próbálják majd belesűríteni a következő év kezdetéig. Amikor megkapom a hívást, készen akarok állni. Imádnám, ha ez júniusban jönne, mert addig halasztottak el mindent, de akkor minden tökéletesen alakulna. Szerintem később fog megtörténni.”

  • Kubica szerint a 2011-es balesete hasonlít a mostani helyzethez

    Kubica szerint a 2011-es balesete hasonlít a mostani helyzethez

    Robert Kubica figyelmeztette autóversenyző kollégáit, hogy mielőbb alkalmazkodjanak a világban kialakult koronavírus helyzethez. A lengyel ahhoz hasonlítja a helyzetet, beleértve a gyárbezárásokat és azt, hogy a pilóták nem tudnak versenyezni, mint amikor ő lábadozott a majdnem halálos 2011-es rali balesetéből, amelynek az lett az eredménye, hogy a jobb karja csak korlátozottan használható. A Sky Italiának nyilatkozott:

    „A 2011-es balesetem után egy nagyon nehéz időszak jött, de tudtuk, hogy mi ellen harcolunk. Ma viszont nem látjuk az ellenfelünket. Aki ebben a megváltozott helyzetben otthon van, azoknak azokra is gondolnia kell, akik rosszabb helyzetben vannak.”

    Amikor vége lesz ennek a járványnak, Kubica úgy látja, akár a saját példájából is kiindulva, hogy talpra állni egyáltalán nem lesz egyszerű:

    „El kell majd fogadnunk azt, hogy nem tehetjük meg mindazt, amit eddig tehettünk, így a célkitűzéseinknek fokozatosnak kell lennie. A 2011-es esetem után akkor léptem nagyot előre, amikor elfogadtam azt a helyzetet amibe kerültem, és szembesültem azzal, hogy nem szabad feladni. Végeredményben a Forma-1 egy sport, ahová 7-8 évvel később visszatértem, és gyorsan sikerült is hozzá alkalmazkodnom. Amire ez az időszak megtanított, hogy semmi sem magától értetődő, a dolgok megváltoztatása pedig nem is olyan nagy idő, mint volt az rögtön a 2011-es balesetem pillanatában.”

  • Akár négy Forma-1-es csapat is eltűnhet a mezőnyből a járvány miatt

    Akár négy Forma-1-es csapat is eltűnhet a mezőnyből a járvány miatt

    Vészjósló kijelentést tett a McLaren sportigazgatója Zak Brown. Szerinte a Forma-1 most a járvány miatt nagyon törékeny állapotba került, aminek a hatása az lehet, hogy több istálló is megszűnhet.

    Továbbra is várat magára az idei F1-es szezonkezdet, eddig két futamot töröltek és hatot elhalasztottak, ám a realitás azt mutatja, hogy 15-18 között lehet az idén ténylegesen megrendezett Nagydíjak száma. A helyzet miatt már számos szabályváltozás is történt, vagyis elhalasztották a jövő évre tervezett új szabályok bevezetését. Emellett pedig korlátozták a jövő évi fejlesztéseket is.

    Ám Zak Brown szerint jóval több módosításra lenne szükség.

    „Látva azt a helyzetet, amin most a világ keresztül megy és ha mi nem lépünk fel ezellen radikálisan, akkor igen, akár csapatok tűnhetnek el a mezőnyből. Valójában ez akár négy csapat is lehet, ha nem cselekszünk azonnal.” – figyelmeztetett.

    Ezt arra alapozva, hogy jelen gazdasági és egészségügyi helyzetet látva nem tolonganának olyan befektetők, akik átvennék a szenvedő gárdákat.

    „Nem hiszem hogy az időzítés ebből a szempontból lehetne már rosszabb. Így úgy vélem, hogy a Forma-1 most egy nagyon törékeny állapotba került.” – tette hozzá.

    Az elmaradó versenyek miatt a csapatok rengeteg bevételtől esnek el, így most mindenkinél a lehető legnagyobb mértékű költségmegtakarítás a cél. A McLaren az istállók közül elsőként küldte szabadságra az alkalmazottjait, miközben a pilótáik fizetése is csökkenhet. De a megbeszéléseken vélhetően majd a 150 milliós költségvetési sapka csökkentéséről is szó lehet, illetve a szabályok további egy éves halasztása is napirendi pontot képezhet.

  • Ecclestone: Még egy rövidebb szezonban is megnyerne mindent Hamilton

    Ecclestone: Még egy rövidebb szezonban is megnyerne mindent Hamilton

    Bernie Ecclestone legutóbb úgy nyilatkozott a jelenlegi járványhelyzetről, hogy ő eltörölné az egész szezont. Most a BBC Radionak adott interjújában kitért arra is, hogy ha még is lenne bajnokság, nem lenne kérdés, hogy ki nyeri meg.

    „Nem hiszem, hogy ez jelentene bármilyen különbséget Lewis Hamilton számára. Nyerni fog, nem számít, mennyi verseny lesz” – jelentette ki az F1 korábbi ura. „Ha lesz világbajnokság, beíródik a történelemkönyvekbe a hetedik címe is. A legrosszabb az lenne, ha az összes versenyt megnyerné, szóval nem lenne egy szuper bajnokság.”

  • Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Helmut Marko mellett most egy másik osztrák veterán is megszólalt koronavírus ügyben, mégpedig Josef Leberer, aki 30 éve fizioterapeuta a Forma-1-ben. Előbbi elég meglepő nyilatkozatokat tett a COVID-19 kapcsán, némileg elbagatellizálva azt. Ayrton Senna egykori barátja és gyógytornásza egy dologban egyetért honfitársával, valamint elmondja véleményét arról is, hogy szerinte Ausztria hogy reagált a vírusra. A speedweek.com-nak nyilatkozott:

    „Szerintem Ausztria nagyon jól reagált erre a krízisre. Egyike voltunk azon államoknak, ahol nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, hogy ne terjedjen tovább a vírus. Láttuk már, hogy mi történik, vagy mi következik be Kínában és Olaszországban. Azt is tudjuk, hogy folyamatosan lesz emiatt tennivaló. Azt hiszem azonban, hogy Ausztria, más lassabban reflektáló országokhoz képest nagyon jól teljesít.”

    Amennyiben Helmut Markón múlna, folytatódna idény nyáron is az Osztrák Nagydíj sorozata. Ehhez azonban sok jelenleg is érvényben lévő rendelkezést kellene felülbírálni, majd visszavonni. A jelenleg az Alfa Romeónál dolgozó Leberer szerint ehhez idő kell, és nagyon át kell gondolni ezen intézkedések enyhítését:

    „Amikor a fertőzési görbe már laposodik, meg kell gondolnunk azt, hogy miképp csökkentsük a limitációk gazdaságra gyakorolt káros hatásait. Tisztázni kell azt is, hogy nehéz az embereket karanténban tartani addig is, amíg meglesz a vakcina. Elkerülhetetlenül még több ember fog megfertőződni, de legalább ellenőrzött körülmények között.”

  • Hamilton és Vettel is hajlandó a bérük egy részéről lemondani

    Hamilton és Vettel is hajlandó a bérük egy részéről lemondani

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is felajánlanák fizetésük egy részét, hogy ezzel segítsék a csapatukat sújtó pénzügyi válság túlélésében.

    Több Formula 1-es csapat szembesült azzal, hogy idén a 22 futamból már nyolc hétvégét elhalasztottak vagy töröltek, és ez a szám a következő hetekben még nőhet. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója még további öt futam elhalasztására tippel, amellyel a csapatok több milliót is bukhatnak.

    A válság átélése érdekében a McLaren a hét elején bejelentette, hogy kihasználja az Egyesült Királyság kormányának kezdeményezését és átvállalják a szabadságon lévő munkavállalóik bérének 80 százalékát. A wokingi csapatnál többek kényszerültek szabadságra, továbbá Carlos Sainz és Lando Norris fizetését is csökkentették.

    A McLaren nyilatkozatában kijelentette, a Covid-19 miatt számos olyan intézkedést kell alkalmazni, amely arra is szolgál, hogy védjék az alkalmazottak pozícióját és a gazdaság visszaállás után mindenkit teljes állásban tudjanak alkalmazni.

    Bár még másik csapat nem állt elő hasonló nyilatkozattal, mint a McLaren, egyes információk szerint Hamilton és Vettel mellett Charles Leclerc is felajánlotta fizetésének egy részét. Hamilton 40 millió, Vettel mintegy 35 millió fontot keres évente, míg Leclerc mindössze 8 millió fontot.

    A Daily Mail azt állítja, hogy „a hatszoros világbajnok hajlandó lemondani a 40 millió fontos fizetésének egy részéréről, azonban ezek a megbeszélések még előzetes szakaszban vannak”. A Ferrari pilótái, Sebastian Vettel és Charles Leclerc is megbeszéléseket folytatnak a fizetésük csökkentéséről.

  • Berger és Jens Marquardt: Vége a végtelen pénzszórásnak a Forma-1-ben

    Berger és Jens Marquardt: Vége a végtelen pénzszórásnak a Forma-1-ben

    Gerhard Berger személy szerint úgy gondolja, hogy augusztus vagy szeptember előtt a királykategória nem tud újraindulni. A DTM-es BMW főnök szerint a Forma-1 pedig a koronavírus járvány hatásaként feltehetően nagyot változik majd. A korábbi autóversenyző az Auto Bildnek nyilatkozott, és elmondta, hogy lesz most némi szünet:

    „Fel kell készülnünk a koronavírus pandémia utáni hónapokra, össze kell szednünk magunkat az elkövetkezendő időszakban. Ez ugyan csak a személyes véleményem lesz, de szerintem nem fogunk látni autóversenyeket augusztus vagy szeptember előtt. Még a Forma-1-ben sem.”

    Az összes F1-es csapat most azzal szembesül, hogy a költségeik szinte azonosak, a bevételük azonban jelentősen megcsappant. Ez akár csődöt si jelenthet sok autósportban érdekelt istállónak, különösen azoknak, akik már eddig is csak szenvedtek a királykategóriában. Amikor érdemben is elkezdődik a 2020-as szezon, a Forma-1 egy nagy változáson fog átesni, jósolja a BMW-s Jens Marquardt:

    „Szerintem véget ért az az időszak, amikor elképesztő összegeket fektettek be a motorsportokba. Ugyanakkor az autóversenyzés egy fontos dolog marad. Őtt van példaként a Formula E. Számunkra az a sorozat egy innovációs és technológiai laboratórium. Amikor azt hallom, hogy a Forma-1-ben kétezer ember dolgozik két autóért… Nos, ha minden visszarendeződik, úgy ahogy volt is előtte, az ilyen csillagászati költségeket tiszta lelkiismerettel nem szabad majd elfogadni.”

  • Villeneuve szerint is nagy hiba lenne megrendezni az idei világbajnokságot

    Villeneuve szerint is nagy hiba lenne megrendezni az idei világbajnokságot

    Jelen helyzetben a legtöbb, amit a Forma-1 kapcsán tehetünk az a találgatás arról, hogy mikor és hol kezdődhet el az idei bajnokság. Már ha el fog egyáltalán kezdődni, mivel már Bernie Ecclestone azt is felvetette, hogy nem kellene idén megrendezni. Az ő szavait osztja 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve.

    A kanadai szakértőt a Canal + csatorna kérdezte az idei szezon sorsáról.

    „Még, ha a világ fel is állna a járványból és rendezhetnénk egy futamot, annak előkészítése sok időt vesz igénybe. Így az első versenyt szeptemberben kellene megrendezni. Gondolom a szervezők és a Forma-1- vezetői is megakarják rendezni a lehető legtöbb futamot, hogy eleget tegyenek a szerződési kötelezettségeinek, de ez egy hiba lenne.” – kezdte Villeneuve.

    Az egyszeres világbajnok tisztában van azzal, hogy egy-egy Nagydíj mekkora kereskedelmi értékkel bír, éppen ezért ő azt javasolja, hogy a tervek szerint rendezzék meg a hátralévő versenyeket, de az ne legyen világbajnokság.

    „Jelen helyzetben okosabb lenne azt mondani, hogy nem rendezzük meg idén a világbajnokságot. Legyenek versenyek, de mindegyik legyen egy különleges esemény, mint az Indy500 vagy a Le Mans-i 24 órás viadal. Ez lehetővé tenné a csapatok számára, hogy 2020 végét felhasználhassák a 2021-es felkészülésükre.” – fogalmazott.

  • Rosberg egy „kreatív” naptármegoldást javasol a szervezőknek

    Rosberg egy „kreatív” naptármegoldást javasol a szervezőknek

    Nico Rosberg szerint a Formula 1-nek kreatív megoldást kell találnia a naptárra, amely a két futamos versenyhétvégét támogatja.

    Ebben a szezonban már 8 futamot biztos, hogy nem tartanak meg a koronavírus járvány miatt, és a szezon Kanadában veheti kezdetét június közepén. Azonban ez sem annyira biztos, miután a Brit Nagydíj szervezői azt nyilatkozták, hogy nem döntöttek a júliusi futam sorsáról. Hogy miként is döntenek, az a közeljövőben kiderül, de a BRDC elárulta, hogy nyitottak arra, hogy egynél több nagydíjat tartsanak meg.

    Azonban nagyon sok kérdőjelet tartogat a szezonkezdés időpontja. A Liberty Media a csapatfőnököktől teljes körű irányítást kapott a naptár szervezésének kérdésében, és remélik, hogy 15-18 verseny kivitelezhető lesz. Rosberg szerint az F1 tulajdonosainak ennek a kreatív módszereit kellene megvizsgálnia.

    „14 futam jónak hangzik, de ha ennél lejjebb megyünk, akkor a tulajdonosoknak el kell gondolkozniuk valamin” – mondta a Sky Sports News-nak.

    „Igen, sokkal hosszabb szezont is tervezhetnek, néhány ötlet előkerült januárban, vagy szervezhetnének dupla hétvégéket vagy hasonlót, de kreatívnak kell lenniük, mivel a szurkolók még több világbajnokságot szeretnének látni. Mindannyian izgatottan várjuk a szezon kezdetét.”

    „Mindannyian bezárva vagyunk, így annyira szuper lenne, ha lennének futamok a tévében, de sajnos ez most nem lehetséges. Még mindig nagyon várom, hogy egy bizonyos pontos elinduljon a szezon és remélem, sikerül kreatívan kitalálni valamit” – nyilatkozta a 2016-os év világbajnoka.