Címke: koronavírus

  • Az első F1-es napok mérlege: 4032 COVID-teszt, nulla pozitív eset

    Az első F1-es napok mérlege: 4032 COVID-teszt, nulla pozitív eset

    Számot adott a Forma-1-es idény első napjairól az FIA járványügyi szempontból. Ez alapján eddig 4032 tesztet végeztek a versenyzők és a helyszínen tartózkodók között, és eddig senki sem produkált pozitív koronavírus tesztet.

    A világjárvány árnyékában indult útnak a 2020-as F1-es idény. Amelyet rendkívül szigorú előírások mellett rendeznek meg, kötelező maszkviselés, közösségi távolságtartás, kézfertőtlenítő állomások, stb.

    A legfontosabb azonban az, hogy minden egyes embernek, aki belép a pálya területére kötelezően át kell esnie COVID-teszten, amit folyamatosan meg kell ismételnie.

    Az FIA szombaton egy rövid közleményben számolt be az elmúlt napok koronavírus tesztjeiről.

    „Az FIA és a Forma-1 a mai napon meg tudja erősíteni, hogy június 26.-a péntek és július 2.-a csütörtök között 4032 tesztet végeztek a pilótákon, csapattagokon és más személyeken. Ezek közül egyik sem lett pozitív. Az FIA és a Forma-1 biztosítja ezt az összessített információt a verseny integritásának és átláthatóságának érdekében.”

  • A hétszeres bajnok pilóta koronavírus tesztje is pozitívnak bizonyult!

    A hétszeres bajnok pilóta koronavírus tesztje is pozitívnak bizonyult!

    Nem indul vasárnap az Indianapolis Motor Speedway-en Jimmie Johnson, akinek a koronavírus tesztje pozitív lett. Helyette Justin Allgaier vezeti majd a #48-as rajtszámú Hendrick Motorsports Chevroletet-et. Johnson pedig akkor térhet majd csak vissza a NASCAR Cup Series-be, amikor azt az orvosai engedélyezik számára. A hétszeres bajnok nem tapasztalta magánál a tüneteket, és akkor tesztelték COVID-19-re, amikor a felesége, Chandra tesztje pozitív lett, mert nála allergiás jellegű tünetek léptek fel. Johnson így nyilatkozott:

    „Az elsődleges célom az, hogy a szeretteimet és a csapattagjaimat biztonságban és egészségben tudhassam. Soha nem hagytam ki egy Cup versenyt sem a karrieremben, és tudom, hogy milyen nehéz lesz nézni ezt a partvonalon kívülről, mikor ott kellene lennem versenyezni. Ugyan a helyzet nagyon elkeserítő, de úgy akarok visszatérni, hogy győzelmekre vagyok képes, és oda tudjuk tenni majd a playoff alatt.”

    Johnson 663 folyamatos indulással bír a Cup Seriesben, mióta 2002-ben elindult itt a karrierje. Idén tölti az utolsó teljes szezonját a NASCAR-ban.

    A Hendrick Motorsports azt is megerősítette, hogy a #48-as csapatából meg egy csapattag önkéntes karanténba vonult, mivel ő közeli kapcsolatban volt Johnsonnal. A rendezők naponta átvilágítják COVID-19-re a NASCAR utazó táborát. A létesítmények üzemeltetőit, az utazó személyzetet pedig amennyire lehet, elkülönítik. A munkafázisokat megosztják, a távolságot és az arcmaszk használatát pedig minden munkaterületen betartatják, ahogy a fertőtlenítésre is ügyelnek. Rick Hendrick így nyilatkozott a pilótájáról:

    „Jimmie a helyzetet bajnoki módon kezeli. Megkönnyebbültünk a hírtől, hogy ő nem mutat tüneteket, és hogy Chandra is jól van. Tudjuk azt is, hogy nagyon is hamar újra készen áll majd erre. Nehéz lesz neki elfogadni azt, hogy az autón kívül találja magát és a csapata nélkül, de ez most a legjobb amit tehetünk Jimmie-ért, meg minden érintettért.”

    A NASCAR szervezői garantálták Johnsonnak, hogy ott lehet majd a rájátszásban. Erről szól a közleményük is:

    „Betartván az Event Operations Protocol kézikönyvében leírtakat, Jimmie Johnson jelezte a NASCAR felé, hogy a COVID-19 tesztje. Ezért kijelöltük Johnson visszatérésének a lépéseit, amely összhangban áll a CDC jelenlegi irányelveivel, és így magában foglalja azt is, hogy Johnson tünetmentes, és két negatív koronavírus teszttel rendelkezik, 24 órán belül. A NASCAR azt is megköveteli, hogy Johnson-t tisztázza az orvosa is, mielőtt visszatérne versenyezni. Jimmie egy igazi harcedzett bajnok, és jobbulást kívánunk neki. A NASCAR garantálja azt, hogy Jimmie indulhat a rájátszásban, és várjuk a visszatérését, hiszen a nyolcadik NASCAR Cup Series bajnoki címéért küzdhet majd meg.”

  • Koronavírusos lett egy nemzetközileg ismert autóversenyző!

    Koronavírusos lett egy nemzetközileg ismert autóversenyző!

    Felipe Nasr az első nemzetközileg is ismert autóversenyző, akinek a koronavírus tesztje pozitív lett, így a brazil pilóta kihagyja a szombati 240 mérföldes futamot Daytonában. Helyére Gabby Chaves ül be a Cadillac DPi-V.R-be, így ő lesz a csapattársa most Luis Felipe „Pipo” Deraninak. Nasr a versenyhétvégét így Miamiban tölti, karanténban. Feltehetően itt is kaphatta el a fertőzést, hiszen hetek óta az Egyesült Államokban tartózkodik. Letörten nyilatkozott:

    „Annyi ideje vártam már ezt a hétvégét, mert nagyon akartam újra versenyezni. Úgy vélem, hogy mindent jól csináltam. Egy hónapja vagyok itt Miamiban, és mindenkitől távolságot tartottam a motorsport világából.”

    Ezzel a hozzáállásával legalább úgy tűnik, hogy másokat nem fertőzhetett meg a csapatban. A 27 éves versenyző így folytatta:

    „Tegnap elutaztam Daytonába, de ott már nem éreztem jól magam. Mielőtt a pályára léphettem volna, leteszteltettem magamat. Sajnos ez pedig pozitívnak bizonyult. Mivel azt akarom, hogy az Action Express csapatában és a bajnokságban mindenki egészséges maradjon, egyből visszatértem Miamiba, karanténba. Remélem, hogy hamar rendbe jövök, és rövidesen orvosi igazolást is kapok arról, hogy újra versenyezhetek. Jelenleg minden javaslatát és előírását betartom a saját orvosi csapatomnak, az istállóénak illetve az IMSA doktorainak”

    Felipe Nasr ugyanakkor nem az első pilóta, aki elkapta a COVID-19-et. Honfitársa, a brazil stock-car szériában induló Bruno Batista teszteredménye már 2020 áprilisában pozitívnak bizonyult. Nasr azonban az első globálisan is ismert versenyző, akit érint a dolog. 2015/16-ban a Forma-1-ben versenyzett, a Saubernél.

  • Egy esetleges pozitív teszt hatásai miatt aggódik Sainz

    Egy esetleges pozitív teszt hatásai miatt aggódik Sainz

    A McLaren spanyol versenyzője határozott aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen következményei lehetnek az egész csapatra nézve annak, hogy valakinél egy koronavírus teszt pozitív lesz.

    Az F1 hét hónap után végre visszatér, azonban nem úgy ahogy megszoktuk. A kapuk zárva, a lelátók üresek lesznek, illetve csak a kulcsemberek egy limitált létszáma lehet majd a paddockban.

    Szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések lesznek, amelyek magukba foglalják azt is, hogy minden csapatnak a saját ’burkában’ kell maradnia, annak érdekében, hogy megpróbálják megelőzni és szabályozni a vírus terjedését.

    De minden óvintézkedés ellenére, Sainz továbbra is tart attól, hogy versenyeket kell majd kihagynia, mivel, ha nincsenek a vírusnak tünetei, akkor is lehet a teszt pozitív:

    „Lehetséges, hogy koronavírusos vagy, de nem tudsz róla, mert nincsenek tüneteid, vagy a csapatból valaki tünetmentes, és ezért ki kell hagynod egy versenyt.” – mondta Sainz a CNN-nek egy élő Instagram beszélgetésben.

    „És négy verseny nélküli hónap után, mikor már mennél versenyezni, tökéletesen egészségesnek érzed magad, de pozitív lett a koronavírus teszted. Ezért továbbra sem versenyezhetsz, az valami szörnyű érzés lenne. Úgyhogy nagyon óvatos leszek, hogy ezt elkerüljem.”

    „Tisztán balszerencse, és nem tehetsz ellene semmit, nem tehetsz mást, ki kell hagynod emiatt pár versenyt.”

    „Az egészben a legrosszabb az volna, hogy tökéletesen érzed magad, mint ahogyan én jelenleg, de benned van a koronavírus, nem tudsz róla, mégis ki kell hagynod a versenyt.”

    Carlos Sainz a szurkolók hiányáról is beszélt:

    „Azokban a pillanatokban amikor a pilótaparádén vagy, látod a megtelt lelátókat, látod, hogy mindenhol szurkolók vannak, és támogatnak, kiáltják a nevedet, olyan érzést kölcsönöz, hogy tele vagy energiával.”

    „Az, hogy idén ezt nélkülöznünk kell szomorú és furcsa. Azonban ez nem fogja a motiváció hiányát okozni. Nagy motivációval, és felkészülten érkezünk majd.”

  • Salo: Kimi kiszállhat a Forma-1-ből a koronavírus miatt

    Salo: Kimi kiszállhat a Forma-1-ből a koronavírus miatt

    A koronavírus-járvány okozta krízis közelebb hozhatja Kimi Räikkönen kiszállását a Forma-1-ből, állítja korábbi volt versenyző kollégája, Mika Salo. Ahogy az a 2007-es világbajnok Instagram posztjaiból kiderül, a finn kifejezetten élvezte a hosszabbra nyúlt téli szünetet. Salo a finn MTV-n ezért így nyilatkozott a honfitársáról:

    „Nehéz megmondani azt, hogy Kimi hogy reagál majd a hosszú vakáció után. Az üzenet azonban látható, hogy a nyaralás már jobban leköti, és a versenyzés már nem annyira érdekes. Mindenki reménykedik benne, hogy Kimi folytatni fogja, de azt is tudjuk, hogy ezt ő dönti majd el.”

    Amióta 2018 végén elhagyta a Ferrarit, a 40 éves Räikkönen az Alfa Romeo pilótája, amely korábban Sauber volt, ahol 2001-ben kezdte a karrierjét a száguldó cirkuszban. Salo erről így vélekedik:

    „Nincs könnyű helyzetben Kimi. Ugyan a név megváltozott, a személyzet ugyanaz, és ugyanazon problémákkal küzdenek. Mág az sem garantált, hogy Kimi minden versenyen a pontokért harcolhat.”

    Amennyiben 2020 végén Räikkönen úgy dönt, hogy kiszáll, utódja a csapat jelenlegi tesztpilótája, Robert Kubica lehet. A lengyel az Info Plock TV-nek ennyi mondott erről:

    „Nem az egyetlen versenyző vagyok, aki örömmel venné át a helyét, ezért erre most nem tudok válaszolni.”


    Csekkold alábbi Instagram posztunkat és nyerd meg a „Az ismeretlen Kimi Räikkönen” című könyvet, dedikálva!

    https://www.instagram.com/p/CCBmHaBKmXC/

  • A motorhome-ok sem lesznek jelen a Forma-1-es futamokon

    A motorhome-ok sem lesznek jelen a Forma-1-es futamokon

    Teljesen más arcát fogja mutatni a koronavírus utáni visszatéréskor a Forma-1-es paddock. Nem elég, hogy jóval kevesebb ember lesz jelen, még az impozáns motorhome-okat sem lehet majd látni a versenyeken.

    Létszám minimalizálásra törekedik idén a száguldó cirkusz, ennek részeként a sorozat vezetősége és a csapatok megeggyeztek abban, hogy már az európai futamokra sem viszik majd a gárdák magukkal a látványos motorhome-okat. A helyüket sátrak, illetve ponyvatetővel fedett helyek lesznek kialakítva a csapattagok számára.

    A döntést azzal indokolták, hogy ezen létesítmények felépítése sok embert igényelne, és önmagukban is sok embert képesek szűk helyen befogadni. Ezért inkább az adott pálya által biztosított létesítményeket fogják használni. Ezeket úgy fogják majd kialakítani, hogy a közösségi távolságtartást is minél jobban meg lehessen valósítani.

    Emellett változik majd a gumiszállítóval való kapcsolat, a gumik átvétele, visszaadása. Ugyanis a Pirelli kamionja a megszokottól jóval távolabb fognak majd leparkolni, hasonló a helyzet az üzemanyag partnerekkel is.

  • Abiteboul: Akár egy pozitív teszt miatt is kihagyhat egy versenyt egy csapat

    Abiteboul: Akár egy pozitív teszt miatt is kihagyhat egy versenyt egy csapat

    Már csak egy hét és Ausztriában elindul az idei Forma-1-es idény, amely alatt szigorú biztonsági szabályok lesznek érvényben. Ám minden apróbb előírást nem lesz egyszerű betartani, legalábbis ezen az állásponton van a Renault csapatfőnöke Cyril Abiteboul.

    „A csapatok számára a legnagyobb rizikót a sok összetevős faktorok jelentik. Meg kell találni a tökéletes egyensúlyt a kockázat, a kivitelezhetőség és szükségesség között. A legnagyobb kihívás talán az lesz, hogy az előírásokat érvényre juttassuk csapaton belül.” – fogalmazott a francia csapatvezető.

    Noha számtalan ilyen intézkedést írtak elő, még így sem zárható ki teljes mértékben az, hogy valaki a paddockban pozitív tesztet produkál. Ha pedig meg történik ez, akkor a következmények elég markánsak lehetnek.

    „Természetesen megvan az esély arra, hogy a csapaton belül valaki fertőzött lesz. Ez azt is jelentené, hogy az egész csapat harcképtelen lenne, addig amíg a tesztek eredményei meg nem érkeznek. A teszt 24 órát is igénybe vehet, amíg lesz eredmény.” – folytatta.

    „Feltételezve, ha valaki szombat reggel produkál egy pozitív tesztet, akkor a csapat nem tud részt venni az időmérőn, és ezáltal a futamon sem. Azonban még mindig van mit megbeszélnünk az FIA-val, hogy pontosan hogyan fogják véglegesíteni ezen előírásokat, de azt is megértem, hogy már mennyi melót öltek bele ebbe.” – zárta Abiteboul.

  • Több mint tízezer koronavírus teszttel készülnek az Osztrák Nagydíjra

    Több mint tízezer koronavírus teszttel készülnek az Osztrák Nagydíjra

    Kicsivel több, mint egy hét, és kezdetét veszi a 2020-as Forma-1-es idény Ausztriában. A világjárvány miatt azonban szigorú biztonsági előkészületeket tettek. Ezek közé tartozik az is, hogy már most több, mint tízezer darab tesztet raktároztak el a Red Bull Ringen.

    Ezeket az Eurofins Geonomics nevű cég szállította, akiknek a feladata lesz a vírus távoltartása a pályától.

    „Mindenki, aki a pályán dolgozik – az a háromezer ember – csak akkor léphet be oda, ha négy napnál nem régebbi, negatív koronavírus tesztet tud felmutatni.” – fogalmazott a vállalat részéről Siegfried Schnabl.

    A pálya területén nem kevesebb mint húsz tesztelő állomást fognak létesíteni.

    „Összesen ötven emberünk lesz jelen, akik rendszeresen tesztelni fogják az összes F1-es meg FIA-s embert. Öt naponta mindenki köteles lesz teszt alá vetni magát.” – tette hozzá.

    Ezen tesztek eredményei pedig 16-24 órán belül megszületnek majd.

  • Az F1 kampánya a rasszizmus ellen: #WeRaceAsOne

    Az F1 kampánya a rasszizmus ellen: #WeRaceAsOne

    A rasszizmus elleni harcban az F1 elindította az új kampányát a 2020-as szezon első versenye előtt, melynek a neve: #WeRaceAsOne, amely az emberiség előtt álló főbb akadályok elleni küzdelmet jelképezi.

    Változik a Forma-1 logója is, hiszen már látható a szivárványosított verzió. A megfogalmazott üzenet nem csak a rasszizmus elleni harcról szól, hanem a koronavírus elleniről is, valamint az egész világon jelenlévő egyenlőtlenségek ellen küzd. Az F1 ezen a módon kívánja felhívni ezen problémákra a figyelmet, és bíznak benne, hogy a szivárvány alkalmazása kellően figyelemfelkeltő eszköz lesz.

    Terveik szerint az első versenyen a koronavírus elleni harcra helyeznék a hangsúlyt, illetve felhívnák a figyelmet a globális egyenlőtlenségekre. Ezen kívül köszönetet mondanának az egész világnak, a világjárvány elleni erős küzdelemért. Úgy vélik, hogy a Forma-1 új rajtja segíthet abban is, hogy a sportközösség egységesen kimutathassa a kiállását a rasszizmus ellen.

    Ausztriában ezért a csapatokon és a Forma-1 partnerein megjelennek majd a szivárvány színei, különféle módokon. Például itt van máris a McLaren megoldása, akik a Halo-t színezték be.

  • Vietnam a Japán Nagydíj időpontját szeretné megszerezni

    Vietnam a Japán Nagydíj időpontját szeretné megszerezni

    A Kínai Nagydíj mellett a Vietnami Nagydíjnak is van esélye egy helyre a Forma-1 2020-as versenynaptárában. Hanoinak az egész várost át kellene alakítani a verseny miatt, azonban még ez sem állhat a város terveinek útjába.

    A Kelet-Ázsia-i országnak az idei szezon lenne a bemutatkozó éve a száguldó cirkuszban, azonban a koronavírus miatt képtelenség lett volna megrendezni a versenyt az eredeti időpontjában – egészen pontosan április 5-én.

    Munkások százainak fáradhatatlan munkája tette lehetővé, hogy felépüljön maga a Hanoi Street Circuit és a pályán található létesítmények. Lehet, hogy a koronavírus miatt el kellett halasztani a versenyt, azonban a vietnami helyszínnek minden esélye megvan arra, hogy helyet kapjon a Forma-1 módosított versenynaptárának második felében.

    Egyes források szerint a Vietnami Nagydíj a Japán Nagydíj helyét veheti majd át. A szuzukai verseny törlését még a pénteki nap folyamán jelentették be, az azeri és a szingapúri verseny törlésével egyetemben. A Hanoiban esedékes versenyt minden bizonnyal október 11-én rendeznék majd meg.

    Azonban a COVID-19 miatt számos intézkedést kell tenniük a pálya tulajdonosainak, ha tényleg versenyt szeretnének rendezni. Ha Hanoi is kiesne a pikszisből, a Forma-1 vezetői egy második kínai versennyel pótolhatnák az új helyszínt, azonban ezek mindössze pletykák.