Címke: koronavírus

  • A Formula E elnöke és alapítója, Agag is koronavírusos lett!

    A Formula E elnöke és alapítója, Agag is koronavírusos lett!

    A Formula E társalapítója és elnöke, Alejandro Agag már a második ismert név a bajnokságból, aki kénytelen kihagyni a berlini versenyeket, miután pozitív lett a COVID-19 tesztje. A széria hétfőn bejelentette, hogy 1421 embert teszteltek a tempelhofi repülőtéren, ám kettő pozitívnak bizonyult. Kedden egy sajtótájékoztatóm az már kiderült, hogy a Mahindra Racing csapatfőnök az egyik érintett, Dilbagh Gill. Szerda este Agag is megerősítette, hogy megfertőződött a koronavírussal.

    Az Instagramján megosztott egy képet a Berlin E-Prix győztes Antonio Felix da Costáról, majd ennyit írt hozzá:

    „Gratulálok a remek berlini győzelemhez az első futamon. Sajnos először kell kihagynom egy Formula E versenyt, és a szobámban kell néznem azt Berlinben. Pozitív lett a COVID tesztem az érkezéskor, így követem az egyébként kiváló protokollt, amelyet mindannyiunk biztonsága miatt hoztunk meg. Mindenki hiányzik a paddockból!”

    A német fővárosban a hat versenyen résztvevő teljes személyzetnek negatív teszttel kell rendelkeznie, mielőtt egyáltalán beléphet a területre, és 5-7 naponta újra tesztelnek mindenkit. Továbbá egy kötelező 36 órás karanténidőt és le kell tölteniük a szállodaszobáikban.

    Gill arról számolt be, hogy most egy 10-14 napos elszigeteltség vár rá, attól függően, hogy a második vizsgálat eredménye mit mutat majd. Amennyiben Agagra is ez vár, akkor a 2019/20-as Formula E szezon hátralévő öt futamát is kénytelen lesz kihagyni.

  • Holnap derül ki, hogy Hülkenberg visszaülhet-e még a Racing Pointba

    Holnap derül ki, hogy Hülkenberg visszaülhet-e még a Racing Pointba

    A múlt hétvégi Brit Nagydíjon Sergio Pérez oldalvonalon kívülre kényszerült egy pozitív koronavírus teszt miatt, a helyettese pedig Nico Hülkenberg lett.

    A német végül egy apró probléma miatt azonban eléggé pórul járt, nem tudott elindulni a futamon, és nem biztos, hogy most hétvégén újra nekirugaszkodhat, hiszen Pérez már nagyon jönne vissza, hogy ő vezethessen a második silverstone-i futamon. A mexikói a hétvégén otthon lábadozott, nemrég viszont megerősítette, jól van. Xavi Martos, Pérez menedzsere pedig arról tájékoztatott, hogy készülnek a visszatérésre.

    „Fizikálisan és mentálisan is készen kell állnia” – mondta. „Egy akciótervet követünk a következő verseny előtt, ha engedik. Ha nem, akkor Barcelonára dolgozunk.”

    Hogy Pérez indulhat-e, vagy sem, az holnap derül ki, ugyanis ekkor tesztelik újra. Amennyiben a teszt negatív és az egészségügyi szervezetek is igent mondanak rá, a 30 éves versenyző visszatérhet. Ezzel Hülkenberg munkájára már nem lenne szükség, viszont ez a múlt heti kis szösszenet elindított valamit a németben.

    „Megéreztem a vér szagát, nagyon visszaülnék az autóba. Most viszont ideiglenes vendég vagyok csak. Ez a helyzet. Elfogadom, bármi is fog történni” – nyilatkozta.

  • Pérez jól érzi magát, nincsenek tünetei

    Pérez jól érzi magát, nincsenek tünetei

    Sergio Pérez nem tudott rajthoz állni a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, ugyanis pozitív koronavírus tesztet produkált. Ez mindössze csütörtökön derült ki, de a mexikói pilóta egyből haza is utazott a fejlemények hatására. Azóta is otthon van, és most bejelentkezett Instagram oldalán, ahol az állapotáról mesélt.

    „Hála az égnek, jól vagyok” – írta Pérez. „Nem volt semmilyen tünetem. Így töltöm a napjaimat: edzéssel, iPaddel, tévézéssel, telefonnal, konyhával. Igen, hosszú napok most ezek. Alig várom, hogy minél hamarabb visszatérhessek.”

    Viszont nem tudni, ez a hamar pontosan mikor lesz. Most hétvégén lesz egy újabb futam Silverstone-ban, az Egyesült Királyságbeli karantén szabályok azonban nem olyan egyértelműek, hogy meg lehessen mondani, a Racing Point versenyzője vissza tud-e ülni az autóba.

  • Az F1 orvosát meglepte, hogy mennyire kevés fertőzöttet találtak eddig

    Az F1 orvosát meglepte, hogy mennyire kevés fertőzöttet találtak eddig

    Az FIA és ezáltal az F1 hivatalos orvosa Gerard Saillant elmondta, hogy őt személy szerint meglepi az, hogy mennyire kevés pozitív koronavírusos esetet találtak eddig a szezon elindulása óta.

    Közel egy hónapja indult el a Forma-1-es világbajnokság 2020-as idénye rendkívüli biztonsági előírások mellett. Az elmúlt hetekben több ezernyi koronavírus tesztet csináltak, ám azokból csupán három lett pozitív. Magyarországon két munkás, míg Angliában Sérgio Pérez.

    A mexikói helyett Nico Hülkenberg ült be a Racing Pointba az első silverstone-i futamon, ám a másodikkal kapcsolatban még nem tudni mi lesz Pérez sorsa.

    Miután a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy milyen intézkedések mellett fogják megrendezni a versenyeket, sokan kritikákat fogalmaztak meg ezzel szemben. Ám az FIA orvosi bizottságának a vezetője pozitív meglepetésnek titulálja az eddigi esetszámot.

    „Számomra, ami meglepő, az az, hogy nem több fertőzöttet találtunk eddig. A 12 ezer tesztből csupán három pozitív eset az mindenképpen figyelemre méltó.” – fogalmazott Gerard Saillant professzor.

  • Koronavírusos a Mahindra csapatfőnöke Dilbagh Gill

    Koronavírusos a Mahindra csapatfőnöke Dilbagh Gill

    A Mahindra Formula E csapatának vezetője Dilbagh Gill pozitív koronavírus-tesztet produkált, ezért kénytelen kihagyni mind a hat berlini futamot.

    A héten kezdődik a Formula E szuperfináléja, ahol kilenc nap alatt hat versenyt fognak rendezni. Akárcsak máshol, itt is minden egyes személynek, aki belép a Tempelhof Repülétőr területére kötelező COVID-teszt alá vetnie magát, emellett pedig 36 órás karanténban kell lennie az első futam előtt.

    Az egyik ilyen teszten akadt fent a Mahindra csapat vezetője Gill is, aki az Egyesült Államokban él, onnan érkezett Berlinbe és az első tesztje pozitív lett, noha semmilyen tünetet nem észlel magán. Az indiai csapatvezető most a második tesztjére vár és már megkezdte a 10-14 napos karanténját.

    „Hétfőn az első teszt során pozitív COVID-19-teszte produkáltam. Jelenleg karanténban vagyok és várom a második tesztem eredményét. Nincsen semmilyen tünetem, egész jól érzem magam. Kicsit lehangolt vagyok, hogy nem segíthetek most a csapatomnak, de most mindenkinek az a legjobb, ha távol maradok a versenyektől.” – fogalmazott.

    A Mahindra a leállás alatt új helyre költözött, emellett pedig az autóján is módosításokat hajtott végre, illetve arra is volt idejük, hogy kidolgozzanak egy tervet arra az esetre, ha valamelyik kulcsfontosságú csapattagjuk megfertőződik.

    „Számítottunk arra, hogy lehet, hogy valaki elkapja a vírust, emiatt szükség lehet átalakításokra a vezetésben. Szerencsére elég erős vezetői gárdánk van, így a csapatfőnöki szerepet ezeken a versenyeken Tony Cuquerella – vezető versenymérnök – fogja betölteni, aki az ezzel járó feladatokat a csapatmenedzserrel, David Clarke-kal fogja megosztani. Náluk biztos kezekben lesz a csapat, de én is csak egy rádióhívásnyira leszek tőlük.” – magyarázta Gill.

    A Formula E hivatalosan közleményben tudatta, hogy hétfőn 1421 személyt teszteltek, közülük kettőnél mutatták ki a vírust. A közlemény nem tér ki a másik fertőzött személyére, de őt is az eljárásoknak megfelelően elszigetelték.

  • Vettel érkezését Pérez pozitív tesztje miatt nem jelentette be a Racing Point?

    Vettel érkezését Pérez pozitív tesztje miatt nem jelentette be a Racing Point?

    Az egyik héten még úgy néz ki, hogy meg fog történni a bejelentés, azonban eljött egy újabb versenyhétvége és mégsem. Vajon lesz-e helye Sebastian Vettelnek a Racing Pointnál, akik 2021-től Aston Martin néven fognak majd versenyezni a Forma-1-ben. A SkySports riportere, Ted Kravitz szerint ez nem kétséges, ugyanis szerinte csupán Sergio Pérez pozitív koronavírus tesztje miatt nem jelentette be a német érkezését Lawrence Stroll csapata.

    Az egész helyzet már csak azért is tűnik egyre biztosabbnak, ugyanis a Brit Nagydíj kezdete előtt a négyszeres világbajnok és Lawrence Stroll egy „könyökpacsival” üdvözölték egymást a boxutcában. A két félről pedig ismert, hogy folyamatosan tárgyalnak egymással egy szerződésről a 2021-es szezontól. Kravitz azonban többet látott Vettel és Stroll üdvözlésében.

    „Nem gondoljátok, hogy ez egy érdekes találkozás volt kettejük között,” – mondta a SkySports tudósítója. „Már pedig Sebastian Vettel és a Racing Point csapattulajdonosa, Lawrance Stroll között ez volt a helyzet. A versenyhétvége kezdete előtt már arról pletykáltak, hogy a Vettel érkezését a Racing Pointhoz már most be fogják jelenteni.

    „Aztán hirtelen jött Sergio Pérez pozitív koronavírus tesztje és világossá vált, hogy ezen a versenyhétvégén semmilyen féle bejelentés nem lesz. Nem tették volna meg ezt így Pérezzel vagy talán még a szerződés nem volt kész teljes mértékben.

    „Legalább történt valami érdekes a Paddockban ezen a hétvégén is. Kevés kétség fér ahhoz, hogy Vettel a következő szezontól ezüstben, rózsaszínben vagy zöldben fog majd versenyezni attól függően, hogy ki lesz majd az Aston Martin legfőbb támogatója.”

  • A McLaren kizárta, hogy Alonso a tartalékuk legyen koronavírus esetére

    A McLaren kizárta, hogy Alonso a tartalékuk legyen koronavírus esetére

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke cáfolta, hogy amennyiben ők is helyettesítésre kényszerülnének, Fernando Alonso ülhetne autóba.

    Pérez kényszerű elmaradása, és Nico Hülkenberg utolsó pillanatos becserkészése után felmerült, hogy nem csak a német térhetne vissza idén. Alonso ugyanis a McLaren kötelékében maradt, és velük teljesíti majd az idei Indy 500-at.

     „Nem, Fernando nem lesz a csapat tartalékosa.” – erősítette meg Andreas Seidl. – „Az Indy 500-as programja amúgy is most kezdődik.”

    A spanyol világbajnok jövőre visszatér a Renault-val, de idén még megpróbálja megszerezni a tripla korona utolsó darabját. Brown nem zárkózik el attól sem, hogy jövőre is lehetőséget adjon neki erre.

    „Képzelhetik, milyen kaotikus most Amerikában a helyzet. Bár nem volt egyszerű, végül sikerült mindent elintézni, hogy Fernando odautazhasson.” – árulta el Zak Brown.

    A McLaren is a Mercedes tartalékpilótáival rendelkezhet – vagy hagyhatja őket figyelmen kívül – ahogy ez a Racing Point esetében is volt.

    „Már mindkettejüknek megcsináltuk az üléspróbát, és szimulátoroztak is velünk.” – mondta a csapatfőnök Vandoorne-ról és Gutiérrezről.

  • Koronavírus miatt újra át kellett alakítani az IndyCar naptárát!

    Koronavírus miatt újra át kellett alakítani az IndyCar naptárát!

    Egy héttel a Mid-Ohióban tartott dupla forduló előtt az IndyCar bejelentette a verseny elhalasztását, több másikat pedig töröltek a koronavírus-helyzet miatt.

    Bár eredetileg más stratégiát követtek a koronavírussal szemben az amerikai sorozatok, most a kialakult rossz egészségügyi helyzet mégis megtorpanásra kényszerülnek a versenyek.

    Míg a NASCAR szinte le sem állt a vírus alatt, addig az IndyCar egy hónappal az F1 előtt, június elején indította el idei szezonját. Egy országon belüli sorozatokról lévén szó, alacsonyabb az egészségügyi kockázat, mint a királykategória esetében.

    Már a nézők visszatérése is napirenden volt, mind a NASCAR, mind az IndyCar szempontjából, amikor lecsökkentették a helyszínek számát. Az egyik utcai helyszín, Portland és a tavalyi szezonzáró, Laguna Seca került ki a menetrendből. Az így elmaradó fordulókat dupla versenyekkel pótolták a megújított versenynaptárban.

    Mid-Ohióban is két verseny lett volna, azonban, alig egy héttel a bejelentés után a forduló elmaradásáról számoltak be az amerikai sorozat részéről.

    „Az IndyCar és a Mid-Ohio Sports Car Course megegyeztek abban, hogy elhalasztják az eredetileg augusztus 7 és 9 közé tervezett Honda Indy 200-at, egy ősszel megállapított időpontra.” – írja a pálya hivatalos oldala.

    „A döntést helyi egészségügyi szakemberekkel együtt hoztunk meg, a jelenlegi helyzetre való tekintettel.”

    A vírus terjedése miatt egyre szigorúbb korlátozásokat vezetnek be, egyre nehezebb különböző államok között mozogni. Ohióban például már ezer fölött van a napi megfertőződések száma.

    Nem zárható ki azonban, hogy további versenyeket is törölni kell majd. A hagyományos idénynyitó, St. Petersburg, végül az utolsó verseny szerepét töltené be, azonban Floridában a második legnagyobb a megbetegedések száma, így kétséges a futam sorsa.

    Így a következő verseny az Indy 500-as lesz, ami augusztus 12-én kezdődik majd a gyakorlásokkal.

  • A Red Bullt zavarja a Mercedes dominanciája

    A Red Bullt zavarja a Mercedes dominanciája

    Dr. Helmut Marko elismerte, hogy a Red Bullt rendkívül zavarja, hogy ekkora gyorsasággal kell felzárkózniuk az élen álló Mercedeshez.

    Az energiaitalos gárdának az volt a célja az idei szezonra, hogy Max Verstappent világbajnoki címhez segítsék, amivel a holland a sportág legfiatalabb világbajnokává válna. Azonban a befeketedett Ezüst Nyilak az idei szezonban is megállíthatatlannak tűnnek és Verstappen szerint Silverstoneban is valószínűleg ők lesznek a második legerősebb csapat, azonban az különbség a szokásos lesz köztük és a Mercedesek között.

    Amikor a De Telegraaf arról kérdezte a holland fiatalt, hogy egy szorosabb csatára csak 2022-től van-e esély a két csapat között, ezt válaszolta: „Feltehetőleg igen, mert sokat nem fognak változni az autók 2021-re. Már csak emiatt sem lesz könnyű utolérni a Mercedest.”

    Azonban a Red Bull szaktanácsadója szerint a Bikák nem fogják feladni a harcot.

    „Adrian Newey minden porcikájával azon dolgozik, hogy ez a helyzet megváltozzon,” – árulta el Marko. „Azonban a Mercedes által a téli szünet alatt talált lóerők miatt ez egy másik történet lesz.

    Emiatt nem csak Verstappen frusztrált, hogy a 2020-as bajnoki címre való esélyei egyre halványodnak a hatalmas elvárások ellenére is. Marko azonban nem csak a holland sztárjuk, hanem az egész csapatot zavarja ez.

    „Az első versenyek reményt adtak a számunkra, ugyanis a technikai hibát leszámítva Max magabiztosan lett harmadik úgy, hogy az egész verseny során jó volt a versenytempója.

    „Silverstone nem tartozik a legerősebb helyszíneink közé, azonban ez koránt sem jelenti azt, hogy feladnánk a harcot. A szezon valamely részén a Mercedesnek is biztosan lesznek rosszabb pillanatai, azonban, ha nem lesznek, a módosított versenynaptár miatt még nehezebb dolgunk lesz behozni a lemaradásunkat.”

    A milton keynesiek szaktanácsadója végül, de nem utolsó sorban az új koronavírusos intézkedésekkel ellátott F1-ről is ejtett pár szót.

    „Ugyan a koronavírus tesztek és a karantén szabályozások egyáltalán nem kellemese, azonban még mindig jobbak, mint ha nem versenyeznénk.

    „Örülök, hogy két verseny között haza tudok menni. A szerelők számára azonban már kevésébe mókás a helyzet, ugyanis napokig be vannak zárva a hotelszobákba.”

  • A brit kormányon múlik, hogy Pérez rajthoz állhat-e jövő héten

    A brit kormányon múlik, hogy Pérez rajthoz állhat-e jövő héten

    Miután Sérgio Pérez pozitív koronavírus-tesztet produkált, ezért kénytelen kihagynia a hétvégi Brit Nagydíjat. Papíron azonban a brit előírások szerint ilyen esetben kötelezően tíz napot kellene karanténban töltenie, ami azt eredményezné, hogy a 70. Évforduló Nagydíján is Nico Hülkenberg vezetné a Racing Point autóját.

    A csapatfőnökök sajtótájékoztatóján Otmar Szafnauer csapatvezető elsősorban ezzel kapcsolatban kapott kérdést, ám egyértelmű válasszal nem tudott szolgáltatni. Annyi biztos, hogy a csapat most arra a válaszra vár, hogy a Brit Kormány megelégszik-e majd azzal, hogy a mexikói tíz helyett „csak” hét napot töltsön karanténban.

    Amennyiben az ország vezetése rábólint a hét napra, akkor Pérezt viszont láthatjuk majd a második silverstone-i fordulóban, amennyiben viszont nem, akkor a beugró Nico Hülkenberg egy újabb versenyt teljesíthet a régi-új csapatában.