Címke: koronavírus

  • Melyik F1-es futam lehet még veszélyben a koronavírus miatt?

    Melyik F1-es futam lehet még veszélyben a koronavírus miatt?

    Mindenki azt remélte, 2021-ben nem okoz zavart az F1-nek a koronavírus, azonban már az első futamok kapcsán kételyek merültek fel.

    Több értesülés szerint is az Ausztrál Nagydíjra ősszel kerülhet majd sor. Ezek után pedig a Kínai Nagydíj szervezői is halasztást kértek. Ha így marad a helyzet, akkor a bahreini szezonnyitó után rögtön Európában kezdene az F1-es mezőny.

    Azonban nem csak ezek a versenyek néznek szembe nehézségekkel. A szezon első felében előfordul, hogy több futamot halasztani, vagy törölni kell.

    ?? Bahreini Nagydíj, Szahír

    Szinte biztos, hogy 2020 után újra lesz verseny Bahreinben. Két versenyt is rendeztek, és amennyiben nagy szünet lenne az első európai verseny előtt, akár ismét lehet használni a külső vonalvezetést.

    ?? Spanyol Nagydíj, Barcelona

    Az európai országok közül Spanyolországban volt az egyik legsúlyosabb a helyzet koronavírus-szempontból. A második hullám is érzékenyen érintette a területet, utána azonban nem jött rossz hír Hispániából. Nemrég sikerült idénre is szerződést kötniük a Libertyvel, azóta a katalán kormány is jóvá hagyta a verseny terveit.

    ?? Monacói Nagydíj, Monte-Carlo és ?? Francia Nagydíj, Le Castellet

    Egy kis országként Monaco sebezhetőbb egy fertőző vírussal szemben, hiszen az egész népesség egy városban él. Az elmúlt pár hétben ráadásul növekedett az esetek száma, de még nem beszélhetünk megfékezhetetlen helyzetről.

    A két helyszín közel van egymáshoz, és nincs érdembeli határ a kettő között. Emiatt pedig ezeknek a versenyeknek a sorsa hasonló kalap alá vehető.

    ?? Azeri Nagydíj, Baku

    Egy újabb utcai pálya. Az országban decemberben növekedtek meg számok, mára azonban úgy tűnik, túl vannak a járvány nehezén. Tavaly az időpont áthelyezése körüli viták nem rendeztek futamot – egy városban ez különösen érzékeny téma – most azonban a központi intézkedésekkel együtt úgy tűnik, ismét készen állnak rá.

    ?? Kanadai Nagydíj, Montréal

    Európán kívül nem volt tavaly futam, – leszámítva Isztambult, Bahreint és Abu Dhabit – ez történt Kanadával is. Úgy tűnik, Lance Strollnak és Nicholas Latifinek idén sem lesz hazai futama a járványhelyzet súlyosbodása miatt, azonban van még idő, hogy megforduljon a trend.

    ?? Osztrák Nagydíj, Spielberg

    A tavalyi F1-es naptár nyitó helyszíne ismét készen áll. Ausztriában novemberben volt a csúcs az esetszámok tekintetében, azóta pedig stabilizálódott a helyzet.

    ?? Brit Nagydíj, Silverstone

    Jelenleg a legrosszabb helyzetben ők vannak, az új koronavírus törzzsel. Mindent megtesznek azért, hogy beoltsák az emberek, de az még kérdéses, ez elég lesz-e ahhoz, hogy versenyt rendezhessenek júliusban.

    ?? Magyar Nagydíj, Hungaroring

    A tervek szerint – ahogy mindig – nálunk zárul a szezon első fele. A számok újra stablizálódtak, és persze addig még sok van hátra, így nem lehet biztosat mondani, de most úgy tűnik, folytatódhat a Hungaroring 35 éves sorozata.

  • Ricciardo tavaly egyszer megijedt, hogy elkapta a vírust

    Ricciardo tavaly egyszer megijedt, hogy elkapta a vírust

    Daniel Ricciardo felelevenített egy 2020-as élményt, egy COVID-19 tesztről, ami miatt némileg bepánikolt, mert nem mutatott egyértelmű eredményt, de végül szerencséjére negatív lett.

    A koronavírus miatt tavaly csak későn tudott megkezdődni a Forma-1-es szezon, júliusban, és ekkor is csak komoly szigorítások mellett, közönség nélkül, rendszeres tesztelés mellett. Mindenki csak úgy léphetett a paddock területére, hogy előtte negatív COVID-19 tesztet produkált.

    Végül a szezon során három versenyzőnek kellett 1-2 versenyt kihagynia pozitív teszt miatt: Sergio Pérez, Lance Stroll és Lewis Hamilton. Lando Norris pedig a napokban jelentette be, hogy megfertőződött.

    Egy alkalommal azonban Ricciardo is megijedt.

    „Egy reggel úgy 6 óra körül megijedtem. Próbáltam megfejteni és újra kellett tesztelnem. Egy kicsit pánikoltam, nem volt vicces” – idézte Ricciardót a Autosport.com. „Végül rendeben volt (az eredmény), de nyilvánvalóan ez olyasmi volt, amin még nem mentem át korábban. Aztán az ember elkezd agyalni a fejében, hogy ‘egy kicsit érzem is, talán elkaptam!’

    „Szóval volt egy kis pánikom az egyik reggel.”

    Hozzátette, hogy az első versenyzői pozitív teszt (Pérezé) mindenki számára riasztó volt.

    „Még mindig nyár volt, talán az olasz kitérő után” – mondta az ausztrál. „Azt hiszem Oroszország előtt volt, az olasz kitérő után, azt hiszem.”

    „Ahogy a szezon haladt, egyre fegyelmezettebb lettem az izolációval kapcsolatban, vagy csak vigyáztam magamra, főleg miután Checo (Pérez) elkapta.

    „Úgy voltam vele, hogy ‘oké, ez nem vicc’. Nagyon óvatos voltam, ezért is lepett meg (a bizonytalan teszt). De végül nem kaptam el.”

    „De csak kapkodtam a fejem. Mégis megijesztett.”

  • Alfa Romeo: majdnem megszűnt a csapat 2020-ban!

    Alfa Romeo: majdnem megszűnt a csapat 2020-ban!

    A járvány miatt az FIA különböző intézkedéseket vezetett be, hogy csökkentsék a csapatok anyagi terheit. Az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint csak ezért maradhatott meg az alakulata.

    Az új szabályzatot a tervezetthez egy évvel később, 2022-ben vezetik majd be, így több időt hagynak a csapatoknak a felkészülésre. Ezzel pedig csökkentik a csapatok pénzügyi terheit, hiszem így is kiesett sok bevételük a tavalyi szezonban.

    „Ez az intézkedés (a 2020-as autók befagyasztása) sosem könnyű, mert valakinek mindig előnyt ad. Most azonban olyan nehéz helyzetben voltunk, hogy meg kellett ezt lépnünk.” – jelentette ki Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke.

    „Tudtuk, lesznek csapatok, akik ellenkeznek majd. Senki akarja – ha látja, hogy Barcelonában rossz a csomag – az autóját 18 hónapig használni.”

    Ez egy ritka alkalom volt, amikor az összes csapat egyetértésre jutott valamiben.

    „Örülök, hogy elértük ezt, mert különben nem lennénk itt, mint csapat.” – osztja meg a francia.

    Nem csak ez kellett azonban hozzá, hogy nagyobb anyagi biztonságban legyenek. A csapatot továbbra is a Sauber üzemelteti, hiába vették fel az Alfa Romeo nevét. Az olasz autógyár azonban még egy évvel meghosszabbította a támogatását.

    „Ez is kulcsfontosságú volt számunkra. Nem fogok belemenni a részletekbe, de ez is közrejátszott a dolgok alakulásában.”

    „A motiváció is nagyon fontos, hogy mindenki maradni akar a csapatban. Így extra fejlesztéseket tudunk végezni. Az első világbajnokok, az Alfa Romeo folytatni akarja velünk, és előrébb lépni. Nem csak a jutalom, hanem a következő lépcsőfok.”

  • Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Latifi is majdnem kihagyott egy futamot COVID miatt

    Nicholas Latifi felfedte, volt egy veszélyes pillanat a szezon során, amikor azt hitte, ő is COVID-os lett.

    A 2020-as szezon során hárman – Sergio Pérez, Lance Stroll és Lewis Hamilton – kényszerültek kihagyni egy versenyt, mert elkapták a koronavírust.

    A szezon végén a Williams pilótája, Nicholas Latifi is felfedte, hogy majdnem ő is hasonló sorsra jutott a Spanyol Nagydíjon.

    „Mandulagyulladásom volt. Először azt hittem, koronavírus, mert kicsit lázas voltam. Végül sok-sok negatív teszt után ezt kizártuk.”

    „Nagyon rosszul éreztem magam egész hétvégén. Fájt mindenem, majdnem el sem indultam a versenyen. Azonban elköteleztem magam amellett, hogy rajthoz állok. A csapattal megegyeztünk, amennyiben rosszabbak lesznek a tünetek, kiállok a boxba.” – osztotta meg a kanadai.

    „Szerencsére, ahogy a haladtunk a versenyben, egy kicsit jobban lettem. A torkomnak így is gyötrelmes volt, alig tudtam nyelni, 10-ból kilencszer fájt.”

    „Elégedett vagyok azzal, hogy így is bemásztam az autóba, és végigcsináltam a hétvégét.”

    Bár nem szerzett pontot első szezonjában, Latifi így is jó első szezont teljesített, többször is 11. helyen végzett.

    „A legjobb pillanataim a monzai és imolai 11. helyem volt, mert csak egy helyre álltam a pontoktól. Az ausztriai 11. helyemet nem számítom ide, mert akkor mások hibáiból profitáltunk.”

    „A monzai eset fura volt, mert úgy éreztem, a pálya nem illik az autóhoz, ezzel szemben Imolában minden összejött, és jó volt a tempónk. Megtaláltam a ritmusomat, és tovább maradtam kint az első etapomon, később ebből tudtam profitálni.”

    „Mint kiderült, ez is egy olyan verseny volt, amikor jó tempót tudtam tartani, és következetesen vezetni, ami a mi autónkban nem a legegyszerűbb másfél órán át.” – magyarázta a Williams pilótája.

  • Az idei F1-es naptár is felborulhat, már a Kínai Nagydíj is veszélyben

    Az idei F1-es naptár is felborulhat, már a Kínai Nagydíj is veszélyben

    A 2021-es Forma-1-es szezon első része a koronavírus miatt ismét nagymértékben átalakulhat.

    Kapásból már az Ausztrál Nagydíj is veszélyben van, és ha nem sikerül megrendezni a március 21-i futamot, akkor Bahreinben kezdődhet a szezon, sőt odaköltözhetnek a téli tesztek is Barcelonából. Ami a melbourne-i futam esélyeit illeti, Alan Jones úgy gondolja, hogy csoda lenne, ha megtartanák. Victoria állam vezetése megerősítette, tárgyalnak az ügyben, míg az Ausztrál Nagydíj szervezői az elkövetkezendő hetekre ígértek további részleteket.

    A spanyol Movistar értesülései szerint már egy „B” terven dolgoznak a versenynaptárat illetően, hiszen az április 11-re ütemezett Kínai Nagydíj megrendezése is veszélybe került a járvány miatt.

    Állítólag az átszabott naptárban ugyanazokon a hétvégéken versenyeznének, de más pályákon, mint eredetileg. Felmerült már egy bahreini duplahétvége, sőt Imola és Portimao is képbe került, ismét.

    Az FIA elnök Jean Todt elhintette, az idei sem lesz egy normális szezon: „Azt hiszem, számos lehetséges változásról fogunk hallani az elkövetkezendő napokban, különböző versenynaptárokat illetően, nem csak a Forma-1-ben.”

    A négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel is hasonlóra számít: „A járvány legalább a szezon első felét komolyan befolyásolja majd, de még mindig remélem, hogy egy ponton visszatérhetünk a normalitáshoz.”

  • Formula E: nincs több csúszás, biztosan Diriyah nyitja majd a szezont

    Formula E: nincs több csúszás, biztosan Diriyah nyitja majd a szezont

    Most már hivatalos, hogy a kétfutamos Diriyah ePrix-vel kezdődik majd a Formula E hetedik szezonja február végén.

    A normál naptár felülírása után két hétvégét jelöltek ki az elektromos sorozat újabb évadában, Santiago és Diriyah lettek volna a házigazdák. A chilei szabályzások, illetve az új, Egyesült Királyságban megjelenő koronavírus miatt azonban a szezonnyitót elhalasztották.

    Ezt követően kétséges volt, lesz-e másik verseny, most azonban a Formula E vezetése megerősítette, február 26-én és 27-án két éjszakai versennyel kezdődik majd a szezon, Diriyah-ban.

    „Elég szigorú a COVID-szabályzatunk, ezt már bebizonyítottuk Berlinben (az előző szezon végén, hat futamon), illetve Valenciában (a szezon előtti teszten – a szerk.) is.” – jelentette ki Alberto Longo, a sorozat igazgatója.

    „A helyi szervezőknek, és a protokollnak köszönhetően biztosan kijelenthetjük, el tudjuk kezdeni a szezont Diriyah-ban.”

    Szaúd-Arábiában jelenleg zajlik a Dakar Rally, így az ország jó helyszínnek tűnik a motorsportos események szempontjából.

    „Majdnem teljesen normális eseményt szervezünk, adott számú nézőkkel, de nem teljes kapacitáson. A sportminisztérium és a nemzeti szövetség az, akikkel dolgozunk, ők felelősek a Dakarért is. Naponta kapjuk az információkat, és folyamatosan tanulunk az ottani tapasztalatokból.”

    Arról, hogy a Santiago ePrix-nek mi lesz a sorsa, Longo nem árult el sokat, de az eredeti naptárban másodikként szereplő Mexikói ePrix-vel közös sorsra jut majd.

    „Bármikor is pótoljuk be, valószínűleg Mexikóval közösen lesz, így egy amerikai részt hozunk létre a versenynaptárban.”

    A Formula E várhatóan január utolsó hetében jelenti be a Diriyah után következő öt versenyt.

  • Nem tartja helyesnek az autóipar támogatását az Audi vezérigazgatója

    Nem tartja helyesnek az autóipar támogatását az Audi vezérigazgatója

    (MTI/APA/Reuters) – Nem tartja helyesnek az autóipar állami támogatását a koronavírus-válság miatt az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann.

    „Nem helyeslem az autóipar további támogatását” – fogalmazott az Audi vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban.

    „A koronavírus-válság megfosztott bennünket teljesen a nyereségünktől. Oké, rendben van. De ezt szinte minden vállalatunk – a gyártókat és a beszállítókat is beleértve – túl fogja élni” – mondta.

    Nem így viszont a vendéglátóiparban és a rendezvényszervezők esetében, ahol nagyon sok cég végleg kénytelen lesz lehúzni a rolót.

    „Ez nagyon bánt engem. Ez egyszerűen tragédia. Az, hogy mi elveszítjük forgalmunk tíz százalékát, az nem tragédia. Túltesszük magunkat rajta és minden megy tovább a régiben.”

  • Elkapta a koronavírust a Dubajban nyaraló Lando Norris

    Elkapta a koronavírust a Dubajban nyaraló Lando Norris

    Lando Norris a közösségi médiás felületén tudatta, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje.

    A karácsonyi szünetben még a bátya által feltöltött Insta sztorikon láthatta a nagyközönség a brit pilótát, ugyanis Oliver Norris új kutyája, Uno igazán „megfuttatta” a 21 éves versenyzőt. Azután a szilvesztert a barátaival és testvérével Dubajban töltötte Norris, ám a kiruccanás alkalmával a koronavírust is sikerült megszereznie.

    A Twitter oldalán a versenyző elárulta, hogy tegnap, mikor észrevette, hogy a szaglása és az ízérzékelői „felmondták a szolgálatot”, azonnal karanténba vonult, majd értesítette a vele lévőket, hogy ők is tegyenek így.

    ,,Sziasztok, remélem, mindannyian jól vagytok.

    Tegnap elvesztettem az ízérzékelésemet és a szaglásomat, így azonnal önkéntes karanténba vonultam, és csináltattam egy tesztet. Pozitív lett, így mindenkinek azt mondtam, akivel kapcsolatba kerültem, hogy vonuljon karanténba a következő 14 napra. Jól érzem magam, és nincs más tünetem, csak tudatni akartam ezt veletek. Vigyázzatok magatokra.”

    A McLaren a következő közleményben reagált Norris megbetegedésére:

    ,,A McLaren megerősíti, hogy Lando Norris tegnapi Covid-19 tesztje pozitív lett Dubajban, ahol is jelenleg a nyaralását tölti a tervezett edzőtábor előtt. Miután felfedezte, hogy elvesztette az ízlelését és a szaglását, azonnal teszteltette magát és informálta a csapatot. A helyi szabályok értelmében mostantól 14 napig karanténban lesz a hotelben. Jelenleg jól érzi magát, és más tünete nincsen.”

  • Alfa Romeo: nem csoda, hogy itt betegedtek meg többen is

    Alfa Romeo: nem csoda, hogy itt betegedtek meg többen is

    Beat Zehnder, az Alfa Romeo sportigazgatója büszke arra, hogy csak hét megbetegedés volt a náluk.

    A paddockban egész évben összesen 94 fertőzöttet regisztráltak, ebből hetet az Alfa Romeo berkeiben. Az érintettek között voltak a Racing Point versenyzői, Lewis Hamilton, de még Mario Isola is, a Pirelli F1-ért felelős igazgatója.

    „Gyakran kész őrület volt.” – mondta a sűrű és hektikus szezonról. – „Az egész csapaton nagy súly volt. A józan észt és a személyes felelősséget tartottuk szem előtt. Szóval szerintem egész jól túljutottunk ezen az időszakon, büszke vagyok a csapatra.”

    17 versenyt rendeztek alig fél év (23 hét) alatt. Az osztrák idénynyitót megelőzően naponta egyeztettek egymással a csapatok, az FIA és a FOM.

    „Folyamatosan javítottunk és igazítottunk a biztonsági intézkedéseken. Egy kész mestermű lett.” – jelentette ki Zehnder.

    Az FIA szigorú előírásai mellett azonban a rendezők közreműködésére is szükség volt, hogy biztonságban végbemehessenek a versenyek. A svájci-olasz csapat vezetője szerint azonban az egyik helyszínen azonban kevésbé tartották be az előírásokat.

     „Hét pozitív esetünk volt, ebből négy csak Szocsiban. Az oroszok nem igazán példaértékű módon viszonyultak az egészségügyi előírásokhoz. Sokan maszk nélkül fotózkodtak velem a hotelben. Nem csoda, hogy négy eset is volt azon a hétvégén a catering részlegünkön.”

  • Hamilton elutasította a Merci ajánlatát, a Daimler Russellel zsarolja!

    Hamilton elutasította a Merci ajánlatát, a Daimler Russellel zsarolja!

    Lewis Hamilton jelenleg hivatalosan munkanélküli. A hétszeres világbajnok szerződése a Mercedesszel lejárt január elsején, azonban továbbra sem újították meg a szerződését. A háttérben azonban úgy néz ki, hogy zajlanak az események.

    Toto Wolff hónapok óta azt mondogatja, hogy nem lesz gond Hamilton szerződésének a meghosszabbításával, de a Motorsport.com olasz részlege másképp értesült erről a mai napon. Úgy tudják, hogy a brit pilóta fizetési igénye még az anyacég Daimlernek is magas.

    Hamilton 40 millió eurót kereshetne évente 10% bónusszal, amennyiben megnyeri a világbajnokságot. A hírek szerint azonban a 35 éves versenyző elutasította ezt az ajánlatot, ugyanakkor nem ismert Hamilton ellenajánlata.

    Wolff felkészült arra is, hogy várnia kell Lewis döntésére amíg meg nem kezdődnek Barcelonában a téli tesztek. Ugyanakkor Ola Kallenius, a Daimler vezére szeretné ezt a szerződést mielőbb lezártnak tudni. A svéd elöljáró úgy véli, hogy akár rendben is lenne Russell előléptetése, és ezzel is fenyegetőzik. A fiatal pilótát kiszedni a Williamsből nem lenne gond, mivel továbbra is a Mercedes junior pilótája.

    A gond leginkább az, hogy Hamilton a hozzáállása miatt nem számíthat a Daimler igazgatótanácsának a támogatására. A Mercedes anyavállalata teljes felhatalmazást adott Wolffnak, hogy amilyen gyorsan csak lehet, zárja le az ügyletet, és az osztrák csapatfőnök kapott listát is feltételekről és korlátozásokról.

    A Mercedes is szenved a koronavírus okozta válság miatt. A német márka ezért súlyos kényszerintézkedéseket rendelt el, és ilyen környezetben Hamilton bérnövekedése nem lenne logikus lépés.