Címke: koronavírus

  • Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy Monaco, Azerbajdzsán és Kanada Nagydíja is kimaradhat idén, amit a következő hónapban jelenthetnek be. Az Ausztrál Nagydíjat már eltolták egy későbbi időpontra, a Kínai Nagydíj pedig jelenleg úgy fest, hogy idén is elmarad.

    Világszerte megindultak a koronavírus miatti oltási programok, de a járvány nem csitul. A második és harmadik hullám nagyobb problémákat okoz mindenütt, köszönhetően részben az új mutációknak is, mint tavaly. Kevés F1-es verseny maradt meg a 2020-ra tervezett 22 futamos versenynaptárból, de a jogtulajdonos Liberty Media talált alternatív megoldást, így végül lett 17 verseny. Ennek eredményeképp a tévés jogdíjak 80%-a, ami kb. 800 millió euró, csak összegyűlt.

    A 2021-es versenynaptár 23 futammal indult, de máris vannak változások. A szezonnyitó Ausztráliában elmarad és a verseny novemberre került át, a kínai show pedig teljesen elmarad. Sanghaj helyére így Portimão kerül. Az FIA elnöke, Jean Todt szerint azonban a változásoknak ezzel még koránt sincs vége. A bennfentesek szerint Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenye is kieshet a versenynaptárból, ahogy megtörtént az tavaly is. A következő hónapban erről már többet lehet majd tudni.

    A monte-carlói és a bakui versenyeket utcán tartják, és emiatt hónapokkal az események előtt megkezdik velük a munkát. A nagy bizonytalanság miatt a szervezők nem mernek és nem is akarnak kockáztatni, így időben döntést kell hozniuk arról, hogy merre tovább. Miután súlyosak Franciarországban a járvány okozta esetszámok, az Automobile Club de Monaco (ACM) már el is törölte a történelmi Monte-Carlo Rally-t a héten. A rendezvény január végén lett volna. A WRC verseny előkészületei egyelőre folynak tovább, terv szerint a program jövő héten indul. Az ACM a szervezője a Forma-1-es futamnak is a hercegségben, amelyet 2020-ban március közepén jelentették be, hogy törölnek.

    Kanada hermetikusan lezárta a határait a külföldiek előtt, és nagyon szigorú intézkedéseket hoztak a koronavírus-járvány miatt. Ahogy Monacóban és Bakuban, a Circuit Gilles Villeneuve pályánál is a nézőtéri lelátók és a paddock építése korán el kell, hogy kezdődjön. Tavaly Montréal a futamát április elején töröltette.

    A Liberty Media azonban máris talált helyettest Ausztrália és Kína helyére, mégpedig Imolát és feltehetően Portimãot. Mindkét versenyhelyszín szerepelt tavaly az újragondolt versenynaptárban. Amennyiben Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenyei valóban törlésre kerülnek, máris adottak alternatívák. Törökország és az Istambul Park venné át Monaco szerepét májusban, az olasz mugellói pálya és a német Nürburgring pedig szerepet kaphatna június elején.

  • Portugália karantént vezet be, de így is lehet verseny

    Portugália karantént vezet be, de így is lehet verseny

    Az új naptárban is van egy üres hely, erre pedig Portugália lehet a legjobb nevező. Az ország szigorított a járványügyi szabályokon, de hajlandó lenne versenyt nevezni.

    A portugál kormány az eddigi legszigorúbb előírásokat vezette be a héten. Legalább egy hónapig így is marad, miután karácsonyi enyhítés miatt felszöktek az esetszámok.

    Szerdán rekordot döntött a regisztrált esetek és a halálozások száma is, a helyzeten pedig nem segít az új brazil variáns megjelenése sem.

    Portimao tavaly mutatkozott be az erősen átszerkesztett naptár részeként, és már az idei naptárral is szóba hozták mint lehetséges tartalék helyszín.

    A bejelentett naptárváltozások egy üres helyet hagytak tavasszal, itt kaphat helyet az ismét visszatérő Portugál Nagydíj. A futam szervezői nem akarták a kormány bejelentésével egy időben az idei nagydíj tényét is nyilvánosságra hozni.

    Így az F1 hivatalos megerősítése még várat magára, azonban várhatóan a hónap vége előtt tudni lehet majd az üres időpont sorsát.

  • Piquet két napra kórházba került a koronavírus miatt!

    Piquet két napra kórházba került a koronavírus miatt!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Nelson Piquet is két napra kórházba került, a COVID-19 miatt, ahogy sokan mások is, a jelenlegi mezőnyből. Ezúttal az érintett nem dubajozott, de a háromszoros világbajnok szintén elkapta a koronavírust.

    A 68 éves háromszoros világbajnok két éjszakét tőltött Brazíliában a kórházban a múlt héten amikor megfertőződött, tudta meg a Motorsport-Total.com. Azóta már kiengedték az intézményből. Annak ellenére, hogy kórházba került, Piquetnek csak enyhébb tünetei voltak. Ugyanakkor a kora és a 2013-as szívműtéte miatt Nelson a legveszélyeztetettebbek csoportjába tartozik.

    A jelenlegi 20 fős F1-es mezőnyből öten valamikor már voltak koronavírusosak. Legutóbb Charles Leclerc és Lando Norris fertőződtek meg, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Sergio Perez korábban produkáltak pozitív teszteredményt.

  • Charles Leclerc Covid-19 tesztje is pozitív lett!

    Charles Leclerc Covid-19 tesztje is pozitív lett!

    Charles Leclerc a közösségi médiás felületein jelezte, hogy elkapta a koronavírust.

    A monacói pilóta, csakúgy, mint korábban Lewis Hamilton és Lando Norris (aki még mindig a helyszínen van) Dubajba utazott pihenni. A 22 éves versenyző a hetekben több képet is kitett arról, ahogy épp barátnőjével, Charlotte Siné-vel mulattja az időt. A páros még egy oroszlánnal történő kötélhúzásra is ellátogatott, ami többeknél is kiverte a biztosítékot.

    Leclerc nemrég elmondta, hogy kapcsolatba került egy olyan személlyel, akinek a koronavírus-tesztje pozitív lett, így azonnal önkéntes karanténba vonult, majd értesített mindenkit akivel kapcsolatba került. Ám, végül ő is elkapta a vírust, így a monacói otthonában a helyi szabályokat és javallatokat betartva próbálja átvészelni ezt az időszakot. A Ferrari versenyzője azt is elárulta még, hogy enyhe tünetek jelentkeztek nála.

    ,,Hello srácok,

    Remélem mindannyian biztonságban vagytok. Tudatni akarom veletek, hogy pozitív lett a Covid-19 tesztem. A csapatom protokollja szerint gyakran ellenőriztek. Sajnos azonban megtudtam, hogy kapcsolatba kerültem egy pozitív esettel, így azonnal önkéntes karanténba vonultam és értesítettem mindenkit akivel találkoztam. Az ezután csinált teszt pozitív eredménnyel jött vissza.

    Jól érzem magam, enyhe tüneteim vannak. Karanténba maradok az otthonomban, Monacóban, betartva a helyi egészségügyi szervek szabályozásait. Vigyázzatok magatokra.”

    A Ferrari következőket írta a Twitter-oldalára:

    ,,Charles Leclerc-nek, a Scuderia Ferrari Mission Winnow versenyzőjének Covid-19 tesztje pozitív lett. A csapat protokollja alapján Charles-t rendszeresen tesztelték, ám a tegnap megérkezett eredmény a legutóbbi tesztjéről pozitív lett. Charles azonnal értesített erről minket, és mindenkit akikkel közelebbi kapcsolatba került az elmúlt napokban. Jelenleg jól érzi magát, enyhe tünetei vannak, és most is karanténban van monacói otthonában.”

    Leclerc így az ötödik versenyző, aki elkapta a Covid-19-et (Pérez, Stroll, Hamilton, Norris) a mezőnyből.

     

  • Verstappen számára egyáltalán nem volt probléma a karantén

    Verstappen számára egyáltalán nem volt probléma a karantén

    Max Verstappen tavalyi évéről beszélt, elárulta, hogy nem jelentett problémát számára az év eleji karantén időszak.

    A valós versenypályák helyett számos versenyző az online versenyzésre tért át. Igaz Verstappen számára ez sem volt már új terep, hiszen a járvány előtt is megmérettette magát a virtuális térben, például Lando Norris csapattársaként is.

    „Amúgy is sok mindent csinálok online, és még úgy is jól szórakozom. Még így is jó évem volt” – nyilatkozott a holland a GPFans hasábjain. „A barátaimat is sokszor tesztelték, és ha elkapják, hát elkapják.”

    „Úgy gondolom, hogy mi, a fiatalabbak kicsit jobban birkózunk meg a helyzettel, nem úgy értem, hogy jó volt a covid, de én nagyon elvoltam” – tette hozzá. „Természetesen odafigyelsz magadra, óvatos vagy, de nem irányíthatsz mindent az életben. Kicsit kevesebbet láttam a családom, de tényleg, létezik a FaceTime. Rengeteg technológia van, így még mindig beszélhetsz velük, számomra ez egyáltalán nem jelentett gondot. Azon is múlik, mi érdekel. Ha olyan ember vagy, aki állandóan kinn van, és imád emberekkel találkozni minden nap, akkor a karantén elég kemény. Én viszont örömmel maradok itthon, hogy kicsit lazuljak, elvégre annyit utazunk. Számomra igazából a karantén nem volt olyan rossz. Imádtam, hogy ilyen hosszan otthon lehetek. Igazából ilyenkor jobban felfedezed az otthonodat is!”

  • Button McLarennel indult volna tavaly az IndyCarban

    Button McLarennel indult volna tavaly az IndyCarban

    Jenson Button az IndyCar mezőnyéhez csatlakozott volna idén, amennyiben a koronavírus nem húzta volna át a felkészülési terveit.

    A 2020-es év első felében egy pletyka keringett, miszerint Button az Arrow McLaren SP csapatával tesztelt. A bajnok megerősítette, az a felkészülését segítette volna az idei szezonra, amikor az épített és utcai pályákon állt volna rajthoz.

    Az IndyCar azonban eltörölte a szezonközi teszteket, így a britnek nem adódott lehetősége, hogy kipróbálja magát az autóban.

    „Volt lehetősége annak, hogy 2021-ben rajthoz álljak az IndyCarban, de a COVID miatt ez végül nem valósult meg. Pár teszten vettem volna részt a McLarennel.”

    „Kár, hogy így alakult, mert az utcai versenyeken rajthoz akartam állni, az oválokat nem vállalnám. Ha a COVID nem lett volna, akkor valószínűleg ez létrejött volna. De valószínűleg még sokan mondhatják el ezt magukról.”

    Jimmy Johnson is tesztelt volna a brit-amerikai alakulattal, azonban végül a Chip Ganassi Racingnél kötött ki. Az Arrow McLaren SP így is indít egy harmadik autót, állandó pilótái mellett az Indy 500-on Juan Pablo Montoya is velük indul majd.

    Button idei tervei között pedig inkább a DTM szerepel, ahol saját csapatát próbálná ki, szintén McLarennel.

    Az IndyCar mezőnye is csúsztatott az idénynyitón, a jelenlegi helyzet szerint április 11-én indul útjára a szezon, a Barber Motorsports Parkban.

  • A Forma-1 nem tervezi a szereplők beoltását

    A Forma-1 nem tervezi a szereplők beoltását

    A Forma-1 részéről hivatalosan is megcáfolták azon felvetéseket, miszerint titokban azon dolgoznak, hogy minden szereplőt – aki a száguldó cirkusszal tart 2021-ben – beoltsák a koronavírus elleni vakcinával.

    Még csak január van, de már egyre több talány az idei Forma-1-es szezonnal kapcsolatban. Az már biztos, hogy az ausztrál és a kínai futamokat elhalasztották, míg Vietnam helyett Imolába utazik a mezőny.

    Mivel a koronavírus-járvány nem enyhül, ráadásul az Egyesült-Királyságban megjelent egy sokkal gyorsabban terjedőbb mutációja, a svájci Blick úgy értesült, hogy a sorozat vezetése egy beoltási terven dolgozik, mind azon személyeknél, akik végig követnék idén a mezőnyt.

    Ám e feltételezést hamar cáfolták is az illetékesek.

    „Megerősíthetem, hogy ezen híresztelések helytelenek, nincs ilyesmi terv sem az F1 részéről, sem pedig az FIA oldaláról sem.” – zárta rövidre az egyik szóvivő.

  • Hivatalos: Imola is bekerült a 2021-es F1-es versenynaptárba!

    Hivatalos: Imola is bekerült a 2021-es F1-es versenynaptárba!

    Korábban már közölte a Forma-1 a 2021-es várható versenynaptárat, ebben azonban szerepel egy időpont, melynél még nem nevezték meg a versenyhelyszínt.

    Ennek a versenynek Imola adhat majd otthont, miután tavaly, „beugrósként” jól szerepelt a helyszín, de…

    Ugyanakkor az F1 máris teljesen módosítani kényszerül a 2021-es versenynaptárát. Továbbra is 23 versennyel számolnak 2021-ben, de egy héttel később kezdődne a szezon Bahreinben, március 28-án. Az Ausztrál Nagydíj egy későbbi időpontra költözne. A jelenlegi beutazási korlátozások miatt az idei Kínai Nagydíj sem az eredetileg tervezett időpontjában lenne megtartva, helyére érkezik gyakorlatilag Imola. A kínai promóterrel zajlanak az egyeztetések. Amennyiben az lehetséges lesz, ők is a szezon egy későbbi időpontjában térhetnek mad vissza.

    A továbbra is ismeretlen helyszínnel is rendelkező új tervezet is hamarosan bejelentésre kerül, de ők is új időpontot kaptak, ami május 2.

    2020-ban a Forma-1 volt az első igazán nemzetközi sportesemény amely a COVID-19 járvány kitörését követő pandémia után útjára indult. Annak ellenére, hogy a bevezetett biztonsági intézkedések jónak bizonyultak és ezen tapasztalatok átültethetőek 2021-re is, a koronavírus okozta helyzet miatt a szezon nem kezdődhet Melbourneben. A jó hír azonban az, hogy a jelenlegi elképzelések szerint az Ausztrál Nagydíj mégis kivitelezhető lesz november 18-21 között. Ezt egy szerződés formájában rögzítette az F1 vezetése és az ausztrál hatóságok. Ez is azt mutatja, hogy milyen fontos a futam a kontinensen a Forma-1-nek, és a melbournei partnereiknek.

    A tervek szerint a királykategória továbbra is azt várja, hogy a rajongók visszatérhessenek a nézőtérre, illetve 2021-ben újra kinyithasson a Paddock Club.

    Stefano Domenicali, a Forma-1 új vezéreként már így nyilatkozott:

    „Mozgalmasan indul ez a Forma-1-es év, és örömmel erősítjük meg azt, hogy változatlan számú versennyel tervezünk. A globális pandémia miatt még nem térhetett vissza az élet a normális kerékvágásba, de 2020 megmutatta, hogy biztonsággal tudunk versenyezni. Az első visszatérő nemzetközi sorozatként vannak tapasztalataink és terveink, hogy miképp teljesítsük az idei szezont. Remek hír, hogy újra meg tudtunk egyezni az áthelyezett Ausztrál Nagydíj szervezőivel, amely így novemberben lesz. Folytatjuk a munkát a kínai kollégákkal is, hogy megoldást találjunk a versenyüknek 2021-re, amennyiben változna megint valami. Izgatottak vagyunk, amiért Imola 2021-ben is visszatér. Ismerjük a rajongóinkat, ők is már nagyon várják, hogy az F1 felébredjen a téli álmából, és újra kezdődjön a szezon Bahreinben. Nyilvánvaló, hogy a vírus fenyegetésével továbbra is számolnunk kell. A tapasztalatok az elmúlt szezonból amelyeket megszereztünk a partnereinkkel és a promótereinkkel együtt alkalmas rá, hogy megfelelően és biztonságosan működjünk majd 2021-ben.”

  • A Mercedes profitált az eltolt szezonkezdetből 2020-ban

    A Mercedes profitált az eltolt szezonkezdetből 2020-ban

    Majd fél év késéssel, júliusban indult útjára a 2020-as F1-es szezon. Állításuk szerint ez a Mercedes számára volt kifejezetten előnyös.

    A német márka mérnökei egész télen keményen dolgoztak azon, hogy a motor teljesítményét – amivel hátrányban voltak 2019-ben – ismét a riválisok fölé tornázzák. Ez azonban a megbízhatóság rovására ment.

    A szezon előtti teszteken két motorhibájuk is volt, ezt vitték magukkal Barcelonából. Ezért a brixworthi motorrészleg éjt nappallá téve azon ügyködött, hogy a tesztek és a szezonnyitó közötti rövid idő alatt megoldják a problémákat.

    A sietség és a próbák hiánya miatt még Melbourne-ben is kétségek övezték a Mercedes hajtóegységét.

    „Hogy őszinte legyek, a COVID pont jó időben jött ki nekünk.” ­– vallotta be a címvédők főtervezője, John Owen.

    „Még voltak komoly problémáink az első verseny előtt. Akkor fedeztünk fel egy nagyobb hibát, és éppen a megoldáson dolgoztunk. Csak egy plusz napra lett volna szükségük, de Ausztrália előtt erre nem volt esély.”

    Mint tudjuk, a verseny elmaradt, a gyárak és a fejlesztések jó időre leálltak. Így a Mercedes is rendelkezett már azzal az idővel, amire szükségük volt.

    „Ausztrália után nem sokkal megoldottuk a dolgot, de elég rossz lett volna, ha azzal kell kezdenünk a szezont. Szerencsések voltunk. Ausztriába már új specifikációjú motorral érkeztünk, főleg megbízhatósági fejlesztésekkel.”

  • Räikkönen nem nagyon vette észre a COVID miatti változásokat az F1-ben

    Räikkönen nem nagyon vette észre a COVID miatti változásokat az F1-ben

    Kimi Räikkönen úgy véli, hogy a COVID éra számára nem sokat változtatott a Forma-1-en.

    A finn versenyzőnek az sem nagyon tűnt fel, hogy a korlátozások miatt sokkal kevesebb újságíró volt jelen a versenyeken.

    „Nem tudtam” – mondta a 41 éves versenyző. „A munka mennyisége nem változott számomra. Eddig személyesen beszéltem a sajtóval, most számítógépen keresztül teszem.”

    „30 percig csak ülök és válaszolok a kérdésekre, szóval ebben a tekintetben semmi sem változott” – mondta az as-web.jp finn tudósítójának, Heikki Kultának.

    Räikkönen a versenyhétvégék kapcsán más változásokat sem igazán tapasztalt.

    „Sokat beszéltek arról, hogy a hétvégék sokat változnak, de én egyáltalán nem érzem ezt. A hotelből mindig a pályára mentem, majd vissza a hotelbe.”

    „Azok számára lehetett ez kötöttebb, akik amúgy szerettek elmenni nézelődni és enni, de én ez előtt is ugyanígy tettem.”

    Mikor aztán bejelentették, hogy Räikkönen 2021-ben is marad a Forma-1-ben, sokan meglepődtek.

    „Nem igazán tudok róla (a meglepődésekről), mert nem érdekelnek a hírek. Részemről mindenki azt gondolhat, amit akar.”

    A szerződéshosszabbítás kapcsán Räikkönen azt mondta: „Nem láttam nagy okot a váltásra. Nem volt semmi nagy dráma a megállapodás mögött.”

    Maradásával pedig tovább fokozza rekordját, mi szerint övé az F1 történetének leghosszabb karrierje.

    „Ezek csak számok” – mondta Räikkönen.

    Azt azonban még nem tudja, hogy 2022-ben is marad-e.

    „Még semmit nem döntöttem el. Meglátjuk, mi lesz.”