Címke: környezettudatosság

  • Vettel szerint az F1-nek át kell gondolnia, hogyan lehet környezettudatosabb

    Vettel szerint az F1-nek át kell gondolnia, hogyan lehet környezettudatosabb

    Már 12 éve, hogy Sebastian Vettel debütált a Forma-1-ben, azóta pedig nagyon sokat változott a sport és a világ, minden téren.

    Manapság világszerte központi téma a klímaváltozás és az ember ökológiai lábnyomának csökkentése. A környezettudatosabb és fenntarthatóbb világnézetbe azonban nehezen illeszkedik a Forma-1.

    A CleanTechnika szerint a 10 F1-es csapat egy 21 futamos versenynaptár esetén az repülőutakkal körülbelül 66 millió kilogramm széndioxidot éget el egy szezon során.
    Ez nagyjából ugyanakkora emissziót jelent, mint 8,5 milliárd darab okostelefon feltöltése.

    Vettel azt szeretné, ha az F1 eszközei és tudása felhasználásával elérné azt, hogy a sport élen járjon azon fejlesztésekben, melyek a környezetbarát(abb) világ megteremtésére törekednek.

    „Ha mi lennénk a formula a fejlesztésekhez, melyeket a világ használhat, és amire szüksége van, az nagyszerű lenne.” – mondta Vettel a CNN-nek. „Mivel akkor minden kérdés, vagy kétely a Forma-1 kapcsán, hogy szükséges-e vagy sem, megszűnne; ha megoldást tudnánk kínálni a jövő számára, hogy egy hatalmasat lépjünk előre, az remek lenne.”

    A környezettudatos témának F1-es körökben elsősorban Lewis Hamilton a szószólója, azonban Vettel is változásra szólít fel. Noha ő nem a veganizmust reklámozza.

    „A jövő tekintetében nem csukhatjuk be a szemünket és nem mondhatjuk azt, hogy tegyük azt amit az elmúlt 100 évben is.” – mondta Vettel. „Azt gondolom, hogy azt kellene elérni, hogy ugyanolyan érzelmekkel, vagy még több érzelemmel éljük meg a versenyzés iránti szenvedélyt, de olyan módon, ami fenntartható.”

    Mindemellett Vettel szerint az F1-nek büszkének kell lennie a múltjára és nem szabad lehúznia a rolót.

    „Én imádom a sport tradícióját, imádom a régi autókat.” – tette hozzá Vettel. „A régi autók bizonyára sokkal rosszabbak abban a tekintetben, hogy mennyire szennyezik a levegőt és milyen a technológiájuk.”

    „De ez nem is arról szól, hogy meg kéne szüntetni és felégetni őket. Szerintem ez a történelmünk és ezek a gyökereink és időről időre elő kell vennünk és meg kell ünnepelni őket.”

    A német versenyző szerint a jövőre nézve azonban lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az F1 környezetbarátabb legyen.

    „Ez elkerülhetetlen, oda kell erre figyelni.” – mondta. „Megfelelő keretet kell ennek adni, hogy a mérnöki erőnk és intelligenciánk valóban változást hozzon ebben a környezetben.”

    „Szóval egy nap azt kell majd mondjuk, hogy ‘nézzétek, ugyanúgy szórakozunk, mint korábban, minden ugyanolyan, vagy jobb, de azzal a különbséggel, hogy nem szennyezzük úgy a levegőt. Valami jót teszünk és megmutatjuk a világnak, hogy lehet a dolgokat sokkal jobban csinálni.‘”

  • Hamilton elmondta, a vegánságon túl mit tett még a környezetért

    Hamilton elmondta, a vegánságon túl mit tett még a környezetért

    Lewis Hamilton fontosnak tartja az állatok és a környezetünk, bolygónk védelmét. Ezt olyannyira komolyan veszi, hogy pár éve már vegán életmódot folytat. Mi több, rajongóit is arra buzdítja, hogy ne egyenek semmi állati eredetűt, mert elmondása szerint csak így menthetjük meg a Földet.
    Ezen kijelentései kapcsán bár sokan kiállnak mellette, persze megannyi kritikát is kap. Leggyakrabban azt sérelmezik a kommentelők, kritizálók, hogy míg Hamilton a húsevőket „hibáztatja” a környezet pusztulásáért, arról megfeledkezik, hogy egyrészt egy alapvetően környezetszennyező sportot űz, másrészt imádja a divatot, ami közismerten a második legkörnyezetkárosítóbb iparág (az olajipar után), továbbá számos benzinzabáló luxusautója van és magánrepülővel utazik. Ráadásul nem csak ő, de a kutyája is.
    Így aztán most Hamilton azt is elárultam hogy a veganizmuson túl mi mindent tett már azért, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyoma.
    Elmondása szerint kevesebbet repül már kedvtelésből, leszámolt az egyszer használatos műanyaggal, és az a célja, hogy ez év végére karbonsemlegessé váljon.
    Ez utóbbi érdekében a brit versenyző eladta magánrepülőjét, és többnyire már csak üzleti célból repül.

    „Nagy változást hozott ez a szokásaimban. Elkerülöm az utazásokat, ha nincs szükség rá.” – mondta Hamilton.

    Eladott párat luxusautói közül is, melyeket amúgy is alig vezetett, valamint hibrid és elektromos modellekre váltott. Elmondása szerint a csapatával és a Mercedes márkával egy együtt dolgozik pár további környezetbarát dolgon.

    „Mindent újrahasznosíthatóként akarok, letettem a dezodorokat, a fogkefét és minden ilyesmit. Igyekszem a lehető legtöbb változást elérni a személyes teremben.” – mondta.

    Az aeroszolos és környezetkárosító dezodorok helyett természetes anyagokból készülő krémdezodorokat szoktak használni, a műanyag fogkefék helyett pedig fából, bambuszból készült verziókat lehet használni.

    „Jól érzem magam ezektől a változásoktól. A körülöttem lévő embereket is erre bátorítom, látják, hogy mit teszek és hogy tudatosabb vagyok.”

    Mindemellett azonban azt is elmondta Hamilton, hogy továbbra is imádja a versenyzést és egyáltalán nem érdekli a Formula E-ben való versenyzés. Megérti azokat a kritikákat, melyek azzal kapcsolatosak, hogy kicsit visszás, hogy F1-es versenyzőként másokat buzdít változásra.

    „Ez nem a legegyszerűbb dolog, mivel igen, körbeutazzuk a világot és Forma-1-es autókkal versenyzünk. A karbonlábnyomunk egyértelműen nagyobb, mint a más embereké, akik ugyanabban a városban élnek.” – mondta Hamilton.

    „De ez nem jelenti azt, hogy félni kell attól, hogy felszólaljunk olyasmi kapcsán, amiben pozitív változást tudunk elérni.”

    „Csak megnézem a dolgokat és hogy miként tudok javítani annak hatásán, hogy a világon vagyok. Ez időbe telik. Nincs gyors megoldás. Ez oktatásról szól én pedig igyekszem kiemelni ezeket a területeket.”

  • Räikkönen: ha az F1 zöld akar lenni, maradjunk otthon

    Räikkönen: ha az F1 zöld akar lenni, maradjunk otthon

    Kimi Räikkönen szerint a Forma-1 nem mehet tovább a környezetvédelemben különböző üzenetek népszerűsítésénél.

    Lewis Hamilton egyre többet hangoztatja az elmúlt hónapokban véleményét a zöld életmódról. Tegnap odáig ment, kijelentette, karbonsemleges szeretne lenni még az év vége előtt. A pilóták közül többen is osztják aggodalmát a bolygóért.

    A mezőny legidősebb tagja, Kimi Räikkönen is egyetért velük, de megjegyezte, szerinte nem az F1 a legjobb hely a környezettudatos ügyek terjesztésére.

    „Szerintem ez mindenkit érint, aki ezen a bolygón él.” – kezdte a finn – „Itt mindannyian annyit teszünk, amennyit tudunk. De nincs jogunk ilyesmikről beszélni, amikor rengeteg üzemanyagot égetünk el, de miért is? Hogy elsők vagy másodikok legyünk?”

    „Persze, megpróbáljuk kivenni a részünket a környezetvédelemből is, amikor csak lehet. De nem ez a legjobb hely arra, hogy megmondjuk az embereknek, mit csináljanak. Ahhoz, hogy tényleg nagy hatást érjünk el, otthon kéne maradnunk, és elfelejtenünk a versenyzést.”

    Sergio Perez, aki hazai közönsége előtt versenyez a hétvégén, Hamilton mellé ált: „Szerintem fontos, hogy hallassuk a hangunkat. Rengeteg emberhez jut el az üzenetünk, főleg az olyan embereké, mint Lewis.”

    „Ez nagyon fontos. Látom az üzeneteit a közösségi médiában, és meg kell mondjam, elég jók. Sokan követik, tehát ha így hatással vagyunk a világra és tudunk segíteni rajta, akkor ez kötelességünk is.”

  • Hibrid rendszert fejlesztenek a DTM-ben is

    Hibrid rendszert fejlesztenek a DTM-ben is

    A Német Túraautó Bajnokság (DTM) promótere bejelentette, hogy a technikai partnereikkel karöltve el kezdtek kidolgozni egy hibrid rendszert.

    E rendszer része annak a folyamatnak, amely során igyekeznek a sorozat vezetői csökkenteni a környezeti károkat. Ennek első lépése egyébként a környezetbarátabb üzemanyagok bevezetése lesz.

    A hétvégi hockenheimi szezonzárón már kísérleti jelleggel a VIP autók ilyen üzemanyagokkal lesznek ellátva.

    „Ez a kísérletezés már egy olyan nagyobb program része, melynek a célja a fenntarthatóbb hajtásláncok bevezetése a DTM-ben. Ezen folyamat részeként zöldebb üzemanyagokra váltunk és nagyobb hangsúlyt helyezünk majd a hibrid erőforrásokra is.” – jelentette ki a promóter, az ITR igazgatója Aachim Kostron.

    A hibrid rendszer kialakításánál a fő szempont a költségek alacsonyan tartása lesz.

    „A fő célunk, hogy mindig egy látványos versenyt biztosítsunk a rajongóknak. Emellett az autósport felelőssége az is, hogy az autóipar számára hasznos technológiai újításokat vizsgáljon nagy teljesítményű környezetben. Partnereinkkel és gyártóinkkal közösen az ITR már gőzerővel dolgozik a jövő DTM autóinak műszaki paraméterein.” – tette hozzá.

  • Környezetbarátabb ruhakollekcióval jön Hamilton

    Környezetbarátabb ruhakollekcióval jön Hamilton

    Lewis Hamilton közismerten kedveli a divatot, meg is szerezte csapata, a Mercedes számára egyik kedvencét, a Tommy Hilfigert, mellyel közösen, a versenyző nevével fémjelzett kollekciókat is piacra dobtak már.

    Hamilton elkötelezett a természetvédelem mellett, ugyanakkor az is közismert, hogy az olajipar után a ruhaipar a legkörnyezetkárosítóbb iparág a világon.
    Ennek tükrében Hamilton állítja, hogy hamarosan megjelenő új ruhakollekciója, a Tommy Hilfigerrel, fenntarthatóbb anyagokból, környezetkímélőbb módon lett előállítva.

    „Mindig mondtam a márkának, hogy ez mennyit jelent számomra, és minden évben tettünk egy lépést előre az ügyben.” – mondta Hamilton a L’Officielnek adott interjújában. „Ehhez a kollekcióhoz 45%-ban környezetbarát anyagokat használtunk. Ezt kifejezetten hangsúlyozom. A cél persze az, hogy elérjük a 100%-ot. Ha én teszek valamit, akkor azt akarom, hogy annak hatása legyen.”

    A brit versenyző élvezi, mikor az F1-től eltérő tevékenységet űz.

    „Bárkivel is társulok, teljesen odateszem magam. Úgy tekintek rá, mint gyakornoki munkára! Olyan legenda mellett dolgozni, mint Tommy, hihetetlen élmény.”

    „Sosem közelítek meg úgy egy projektet, hogy mindent tudok, mert nincs így. Tudom, hogy mi tetszik és mit nem szeretek, de fontos az együttműködés.”

    Hamilton kényelmes, mégis divatos, időtlen darabokat igyekszik tervezni.

    „Mindig úton vagyok. Fontos, hogy kényelmes legyen, amit viselek. Próbálok időtlen darabokat kreálni. Az első kollekcióknál sok időt töltöttem azzal, hogy tanulmányoztam Tommy archívjait, beleástam magam az anyagokba, logókba, színekbe. Tanulmányoztam a kreációnak fejlődését, ami izgalmas volt.”

    Arra a kérdésre, hogy találkozott-e olyanokkal, akik az általa tervezett ruhát viselték, Hamilton így felelt: „Az autósportban igen, gyakran, és nagyon büszke és hálás vagyok, mikor azt látom, valaki pénzt költött egy olyan öltözékre, amit én alkottam. Ezért is vagyok elkötelezett a fenntarthatóság fejlesztése mellett. Számomra ez többet jelent, mint csak ruhákat.” 

    https://www.instagram.com/p/B1hPVpQA5xb/

     

     

  • A környezettudatos Vettel helyretette a tróger újságírókat!

    A környezettudatos Vettel helyretette a tróger újságírókat!

    Sebastian Vettel nem csak a pályán harcol szívből, hanem a négyszeres világbajnok mint az kiderült Magyarországon, nagyon is érzékeny arra, hogy milyen környezetben dolgozik. A német pilóta épp a verseny utáni interjúkat adta a „karámban”, ahol többször is elismételte érzéseit a harmadik helyezésével kapcsolatban több médiumnak is, majd feltűnt neki, hogy sok műanyag palackot szórtak szét a környéken.

    Jens Nagler, a Bild újságírója szerint Vettel megállt egy interjúja közepén, rámutatott a hulladék mennyiségére, és szózatot intézett az újságírókhoz:

    „Fogjátok a vizes palackjaitokat, ne hagyjátok itt a szemetet! Tegnap is láttam, hogy mindent eldobáltok. Utálom azokat, akik ezt teszik.”

    Ezt követően Vettel folytatta a médiakötelezettségét, de szeme sarkából figyelte a takarítást, majd az egyik riporternek odaszólt: „Ott még van egy, azt ideadhatod nekem.”

    Az újságírók egy kisebb csoportja komolyan vette a dolgot, Jason Swales, aki producerként tevékenykedik a Forma-1-ben és a holland Ziggo Sporttól Jack Plooik is megragadtak egy szemeteszsákot, és szedték rendesen a szemetet.

  • Abiteboul szerint fontolóra kell venni az e-üzemanyagok használatát

    Abiteboul szerint fontolóra kell venni az e-üzemanyagok használatát

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke úgy véli, hogy a Forma-1-nek fontolóra kellene vennie az „e-üzemanyagok” bevezetését.

    Egyre fontosabbá válik az élet minden területén, hogy környezetbarátabb módon gondolkodjunk és környezetkímélő megoldásokat válasszunk. A Renault főnöke pedig úgy véli, hogy a 2014-ben „zöldebb” megoldásként bevezetett hibrid motor bevezetése nemelég jó megoldás.

    „A mi kezünkben van, hogy a fiatal generáció is rajong-e majd azért, hogy körbe-körbe autózunk.” – mondta Abiteboul az Auto Bildnek. „Ez pedig attól függ, hogy milyen technológiát használunk.”

    Mivel a Formula E népszerűsége egyre nő, a francia csapatfőnök szerint az F1-nek is át kell gondolni, miként javítsa a környezetre gyakorolt hatásának képét.

    „E-üzemanyagról beszélünk, vagy olyan üzemagyaról, amely nem fosszilis üzemanyag.”

    „Hiszem, hogy az e-üzemanyag megváltoztatná a játékot. És nekünk biztosnak kell lennünk abban, hogy ezeket a technológiákat bemutatjuk a Forma-1-ben.”

  • Műanyaghulladékból hoz létre szabadidőparkot az Audi Környezetvédelmi Alapítvány

    Műanyaghulladékból hoz létre szabadidőparkot az Audi Környezetvédelmi Alapítvány

    Recycled Island Foundation projektpartnerével közösen nyitott meg az Audi Környezetvédelmi Alapítvány egy úszó parkot (Floating Park) Rotterdam Rijnhaven kikötőterületének vizén. A parkhoz szükséges műanyaghulladékot saját tervezésű gyűjtőmedencéivel szűrte ki a projektpartner a Nieuwe Maas folyó vízéből, amit azután – válogatását követően – műanyagszigetekké dolgozott fel. A növényekkel betelepített felület máris a környékbeliek és a látogatók kedvelt pihenőhelyévé vált.

    Világméretű probléma a tengerek műanyagszennyezése, az Audi Környezetvédelmi Alapítvány pedig Recycled Island Foundation projektpartnerével közösen járul hozzá a megoldáshoz. Lényege, hogy a folyókban és kikötőkben műanyagfelfogó medencék hivatottak megakadályozni a műanyag kijutását a tengerbe. A hulladék több mint 98 százaléka már az első méteren, túlnyomó része pedig már az első fél méteren a vízfelszín alá süllyed, így hálóval lehetővé válik begyűjtése. Speciális felfogó akadályozza meg, hogy az erős hullámverés ismét kimossa a gyűjtőmedencéből. Az így nyert hulladékot új és innovatív célra használják fel a projekt résztvevői: különböző technológiák, köztük sajtolás, hegesztés és háromdimenziós nyomtatás alkalmazásával hatszögletű műanyagszigeteket állítanak elő belőle, amelyek hosszú távon javítják a környékbeliek, illetve a folyók halállományának és más élőlényeinek életkörülményeit.

    Az első műanyaghulladékból épült úszó parkot Rüdiger Recknagel, az Audi Környezetvédelmi Alapítvány ügyvezető igazgatója és Ramon Knoester, a Recycled Island Foundation alapítója további jelentős projektpartnerek, köztük Rotterdam város és a Rijkswaterstaat, azaz a holland infrastrukturális és vízgazdálkodási minisztérium képviselői jelenlétében nyitotta meg szerdán, a rotterdami kikötőben. „Új technikák – mint például ez is – felhasználásával szeretnénk élhetőbbé tenni környezetünket” – hangsúlyozta Rüdiger Recknagel. „A műanyaghulladék újrahasznosítása pontosan megfelel alapítványunk célkitűzéseinek. Tevékenységünk célja az élhető jövő, emberek, állatok és növények számára egyaránt.” Amint Ramon Knoester hozzátette: „Hálásak vagyunk, hogy támogatóként nyerhettük meg az Audi Környezetvédelmi Alapítványt és közösen nyithatjuk meg Rotterdamban az első úszó parkot.”

    A rotterdami műanyagsziget összfelülete 140 négyzetméter, amit öt négyzetméteres műanyagelemekből állítottak össze a projektpartnerek, majd telepítettek be növényekkel. E célra moha éppúgy használható, mint akár többméteres fák. A legtöbb blokk nyitott szerkezetű, amelyen áthatolhatnak a növények gyökerei, a vízfelszín alatt sűrű szövedéket alkotva. Ez algáknak és más vízinövényeknek is ideális élőhely, de élelemforrásként is szolgál a folyó élővilága számára. A szigetek mozgathatók, így különösen sokrétűen használhatók, s ebédszünet alatti kiülőként vagy épp a kikötőbeli szabadtéri koncertek színpadául vagy nézőteréül is szolgálhatnak.

    A tervek között máris szerepel a projekt további helyszínekre szánt bővítése, így a hulladékgyűjtő medencék még az idén Brüsszelben, a Charleroi-csatornán, illetve az indonéziai Ambon szigetén is megjelenhetnek.