Címke: korlátozás

  • Közös érdek lakott területen a 30 kilométer per órás sebességkorlátozás

    Közös érdek lakott területen a 30 kilométer per órás sebességkorlátozás

    Csendesebb utcák, kevesebb baleset, tisztább levegő, élhetőbb lakóterületek. Ezek azok az előnyök, amelyeket a 30 km/órás övezetek bevezetésével megtapasztalhattak az ottani lakosok, járókelők, kerékpárosok és még gépjárművezetők is.

    Már jóval az Európai Parlament által 2021-ben elfogadott közlekedésbiztonsági politika előtt is sok városban vezettek be ilyen övezeteket. Sőt például Grazban, Brüsszelben, Párizsban és számos más városban a főútvonalak kivételével a település teljes lakott részén érvényes a korlátozás. Az elmúlt években Budapesten is megszaporodtak ezek az övezetek, most pedig több kerület összehangoltan vezeti be szinte a teljes területére.

    „A 30 kilométeres sebességkorlátozású övezetekben nemcsak kevesebb a zaj és biztonságosabb a közlekedés, mint ahol 50 km/óra a megengedett sebességhatár, hanem (sokak számára bizonyára meglepő módon) kisebb a légszennyezés is. Ennek az a magyarázata, hogy a sűrűn lakott városrészekben a gépjárművek szinte pillanatonként fékezésre és gyorsulásra kényszerülnek, márpedig gyorsuláskor sokkal több szennyező anyagot bocsátanak ki, mint egyenletes haladásnál. Ha nulláról vagy ahhoz közeli sebességről csak 30 km/órára gyorsítanak, nem pedig 50-re, akkor a károsanyag-kibocsátás is jóval kisebb” – mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. 

    Levegő Munkacsoport
    Fotó: Lukács András

    Más európai országokat is figyelve, természetes folyamatnak tekinthető a forgalom csillapítása a városokban. Spanyolországban a közúti balesetekben elhunyt vagy megsérült gyalogosok és kerékpárosok magas száma, valamint a környezetkímélő közlekedési módok növekvő népszerűsége sarkallta arra a spanyol döntéshozókat, hogy minden város számára kötelezően előírják a 30 km/órás általános sebességkorlátozást. Franciaországban több város – Grenoble, Lille, Nantes – már évekkel ezelőtt átállt az általánosan alacsonyabb sebességhatárra, Anne Hidalgo polgármester pedig Párizs szinte egész területére kiterjesztette a 30 km/órás korlátozást. Míg Brüsszelben tavaly vezették be azt a város teljes területére a fontosabb főutak kivételével.  

    „Nemcsak a 30 km/órás övezetek kijelölése fontos, hanem a szabály betartatása is. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy ehhez nem elegendő a közlekedési táblák kihelyezése, hanem fizikailag is akadályozni kell a gyorshajtást. Nem kell feltétlenül költséges átalakításokra gondolni, sokszor elegendő az útburkolat felfestése vagy például virágládák kihelyezése. De azért ellenőrzésre is szükség van, ami legjobban a városi útdíj várható kivetésére is használt GPS-es fedélzeti egység segítségével oldható meg” – jelentette ki Vargha Márton, a civil szervezet közlekedési témafelelőse.

  • Így kezdődhet a 2021-es szezon – az Ausztrál Nagydíj tervezett időpontja

    Így kezdődhet a 2021-es szezon – az Ausztrál Nagydíj tervezett időpontja

    Bár vannak kétségek a futammal kapcsolatban, az Ausztrál Nagydíj ismét az idénynyitó szerepét töltheti be a Liberty 2021-es, „hagyományos” naptárában.

    A március közepén megrendezett verseny jövőre 14-ére esik, az Albert Park ezt tűzte ki célul a szezonkezdés dátumának. Amennyiben övék lesz a nyitófutam, ugyanis felmerült, hogy egy másik ausztrál helyszín lehet az első verseny házigazdája.

    A szervezők már a nézők fogadására is készülnek. Az ausztrál szigorú szabályzás miatt valószínűleg ez korlátozottan valósul majd meg, és a lelátókat is át kell majd helyezni.

    A dátum és a célkitűzés nem minden kockázattól mentes, ugyanis Melbourne jelenleg is lezárás alatt van, a koronavírus második hulláma miatt.

    A napi esetek száma szerencsére megint 10 alá csökkent. Így talán van remény, hogy karácsonyra ott is visszatérhet minden a normális kerékvágásba. Egyúttal ez teret is engedne az olyan eseményeknek, mint az Ausztrál Nagydíj vagy az Australian Open.

    Bár az ország határai jelenleg le vannak zárva, Scott Morrison miniszterelnök kijelentette, lehetne alternatív megoldásokat találni, például elkülönített hotelekben elszállásolni az érkezőket.

    A március 14-ei dátum megfelelne a verseny hagyományos betétfutamának, a Supercarsnak is, akik valószínűleg februárban kezdik majd az évet a Mount Panoramán.

  • Spanyolország is szigorít, végveszélyben az idei futam

    Spanyolország is szigorít, végveszélyben az idei futam

    Spanyolország pénzügyminisztere bejelentette, hogy beszünteti a turisztikai tevékenységeket. Ez nem jó hír az elhalasztott nagydíj szempontjából.

    „Spanyolország nem fogja visszaállítani a turizmust, amíg nem tudja garantálni a rendkívül biztonságos körülményeket a lakosság, illetve az ide látogatók számára.” – nyilatkozta Maria Jesus Montero pénteken.

    Bár a katalánok éppen összeszedték a pénzt egy egyéves szerződéshosszabbításra, úgy tűnik tervük, hogy még egy versenyt rendezzenek idén, füstbe megy. Igaz, ez a helyükre pályázó Jerez számára sem jó hír.

    A Circuit de Catalunya igazgatója még arra is hajlandó lenne, hogy nézők távollétében rendezzen versenyt. Joan Fontserè a bejelentés előtt nyilatkozta azt, hogy egyeztetnek az FOM-mel.

    „Megkérdezték, és azt feleltük, igen, zárt kapuk mögött is elvállalnánk a rendezést. Amíg ez hozzájárul ahhoz, hogy idén bajnokság legyen, addig rendben van a dolog.”

    Felvetette azonban, ebben az esetben más megegyezést kéne kötni az FOM-mel.

    „Ha nincsenek nézők, a promóterek fő bevételi forrása eltűnik. Így a megegyezés feltételeinek is másnak kéne lennie.”

    Hozzátette, ők is megfontolják, hogy több verseny legyen a katalán pályán.

    „Mi tudunk ilyen lehetőséget biztosítani, rövid idő alatt előkészítünk egy nagydíjat. És a jövőre is gondolunk. Vizsgáljuk a lehetőségeket, hogy a következő években is része lehessünk a versenynaptárnak.”

  • Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Németország és Belgium után Ausztria is akadályt gördített a nagyobb események elé nyár végéig. Ennek ellenére zártkapus futam még lehet.

    Bár néhány korlátozáson rögzítettek már, sógorainknál most mégis, Marko fogadkozásai ellenére maradhat el az Osztrák Nagydíj. Christian Horner szerint még lehetséges egy nézők nélküli futam megrendezése.

    „A Red Bull Ringen kialudhatnak a rajtlámpák. Nagyon rövid idő alatt kész állapotba lehet hozni, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak. Az, hogy zártkapus versenyt rendezzünk, egy teljesen megvalósítható lehetőség.”

    Reménykedik benne, tovább lazulnak majd az előírások, mire a futam időpontja közeledik majd.

    „Reméljük, a szankcióknak is vége lesz, de akkor ki akarna rögtön egy 150 ezres tömegbe beülni? Úgy gondolom, könnyen visszatérhetünk majd a nagydíjak rendezéséhez, sok helyszínen már beszélnek a nézők nélküli lehetőségről, limitált személyzettel, csak azért, hogy elindulhasson a bajnokság.”

    A labdarúgás felől érkeztek olyan hírek, miszerint a rajongók még jó ideig nem mehetnek be a stadionokba, de több játékos és menedzser is kikötötte, amíg minden résztvevőt nem teszteltek le, nem fognak pályára lépni. Hozzátéve, hogy először azok kapjanak tesztet, akik a frontvonalban dolgoznak.

    Hasonlót a Forma-1 vezetőinek is figyelembe kell majd venniük, ha újraindítanák a szezont.

    „A foci és a többi sportág is gondolkozik hasonló megoldásokon. Itt az F1-ben a versenyzők között több távolság van, ráadásul a sisak amúgy is elválasztja őket egymástól.” – folytatta Horner.

    „Ez is olyan dolog, amit Ausztria és a Red Bull meg fognak vizsgálni. Persze egytt kell majd dolgozni a helyi hatóságokkal, és a kormánnyal is, jelen pillanatban csak megbeszélések folynak.”

  • A Ferrari megtarthatja vétójogát 2020 után is

    A Ferrari megtarthatja vétójogát 2020 után is

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a csapatok döntésének értelmében a Ferrari mégis megtarthatja a nagy port kavaró vétó jogát.

    A csapatok a hétvégén találkoztak az FIA és a Liberty Media képviselőivel, hogy az október végi határidő előtt még egyszer utoljára egyeztessenek a 2021-es szabályok kapcsán. Az olasz lap pedig arról számolt be, hogy a sokak által vitatott és értelmetlennek tartott vétójogot mégis megtarthatja a Ferrari, ám ennek alkalmazását korlátozzák.

    Ennek értelmében a Ferrari csupán az erőforrás egységek kapcsán, a pénzügyi szabályokban illetve a Forma-1 „DNS”-ére kiterjedő regulákban vétózhatnak, minden más kérdésben nem.