Címke: kórház

  • Videón a baleset, ami miatt kórházba szállították Norrist

    Videón a baleset, ami miatt kórházba szállították Norrist

    Lando Norrist kórházba kellett szállítani a Las Vegas- Nagydíjon elszenvedett balesetét követően. A fiatal brit pilótának nem esett komolyabb baja, csupán rutinvizsgálatokat fognak elvégezni rajta az orvosok.

    A McLaren brit pilótája a virtuális biztonsági autós fázis után törte össze az autóját, miután a hideg gumikon megcsúszott a 11-es kanyarban. Először a McLaren hátulja csapódott a betondalba, majd végül a bukótérben található Tecpro falban állt meg.

    Norris – aki még majdnem a csapattársát, Oscar Piastrit is kiütötte a versenyből – nem igazán volt jól közvetlen a becsapódást követően, és ez a rádiózásán is hallatszódott, hogy fájdalmai voltak.

    A wokingi istálló egy közleményt adott ki az esetet követően, amiben az áll, hogy Norris a balesetét követően először a pálya közelében található orvosi központba, majd azt követően a University Medical Centerbe szállították őt további kivizsgálásokra. Az orvosok a szükséges vizsgálatokat követően pedig ki is engedték Norrist a kórházból.

    Nagy becsapódás ide vagy oda, szerencsére Norris sértetlenül megúszta az esetet, és a saját lábán volt képes kiszállni az MCL60 pilótafülkéjéből.

    Norris balesete:

  • Albon nem kapott levegőt az altatás után, intubálni kellett

    Albon nem kapott levegőt az altatás után, intubálni kellett

    Alexander Albon pénteken még teljesítette az Olasz Nagydíj első két szabadedzését, ám szombaton már nem tudott autóba ülni. A thai-brit versenyzőt vakbélgyulladással szállították kórházba, helyette pedig Nyck de Vries ült be a Williamsbe.

    Ami de Vriesnek örömteli debütálást jelentett, az azonban Albonnak és családjának aggodalmat. Bár Alex vakbélműtétje jól sikerült később azonban légzési nehézségei lettek.

    Mostanra szerencsére már jobban van és hamarosan hazamehet.

    A csapat ma adott ki közleményt az állapotáról.

    „Miután Alex Albonnál szeptember 10-én, szombaton reggel vakbélgyulladást diagnosztizáltak, a San Gerardo kórházba szállították kezelésre. Szombat délben sikeres laparoszkópos műtéten esett át” – közölte a Williams csapat.

    „A műtétet követően Alexnél váratlan altatás utáni komplikációk léptek fel, amelyek légzési elégtelenséghez vezettek, ami ismert, de nem gyakori szövődmény. Újra intubálták és intenzív osztályra szállították támogatás céljából.”

    „Az éjszaka folyamán kiválóan javult [az állapota], és tegnap reggel le tudták venni a gépi lélegeztetésről. Most átszállították az általános osztályra, és várhatóan holnap hazatérhet. Egyéb komplikáció nem lépett fel.”

    „Alex teljes mértékben a felépülésre és a felkészülésre koncentrál a hónap végi Szingapúri Nagydíj előtt.”

    „Alex szeretné megköszönni a kiváló ellátást és támogatást, amelyet kapott, többek között az Osperdale San Gerardo – ASST Monza ápolói, altatóorvosainak és intenzív osztályának, az FIA orvosi csapatának, teljesítményedzőjének, Patrick Hardingnak, a Williams Racing csapatának és Dr. Luke Bennettnek a HINTSA Performance-tól.”

  • A Haas közleményt adott ki az autót törő Schumacher állapotáról

    A Haas közleményt adott ki az autót törő Schumacher állapotáról

    A Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének második részében balesetet szenvedő Mick Schumacher nem tudott rögtön kiszállni a kettétört autóból, és a pálya orvosi központjába szállították.

    Öt perccel a Q2 vége előtt a Haas német pilótája a 12-es kanyarban pördült meg egy rázókövön, ezt követően pedig háttal csapódott a falba, és csúszott tovább az autójával.

    Csapata szóvivője így nyilatkozott a helyzetről:

    „Megerősíthetjük, hogy Mick fizikailag jól van, már anyjával is beszélt. Valószínűleg kórházba is szállítják majd további kivizsgálásokra elővigyázatosságból. Ezzel kapcsolatban még az FIA megerősítésére várunk.”

    Az FIA nem késlekedett, pár perccel később megerősítették a hírt, hogy Schumacher a King Fahad Armed Forces Kórház felé tart.

  • Verstappen: A silverstone-i kórházban éreztem magam a legmélyebben idén

    Verstappen: A silverstone-i kórházban éreztem magam a legmélyebben idén

    Max Verstappen elárulta, hogy a Brit Nagydíjon elszenvedett balesetét követően volt a legmélyebben az idei Forma-1-es szezon során.

    A Red Bull holland pilótája az Abu Dhabi Nagydíjon egy utolsó körös előzéssel happolta el Lewis Hamiltontól a világbajnoki címet a megannyi összeesküvés elméletet szülő biztonsági autós újraindítást követően.

    Ezzel egy rendkívül kiélezett, hektikus szezonnal lett vége, ami tele volt fordulatokkal. Az egyik ilyen döntő esemény a két fél silverstone-i ütközése volt, amikor Verstappen a Copse kanyarban közel 300-as tempónál ütközött bele a gumifalba. A csattanás 51 G erejű volt, de szerencsére Verstappennek nem lett semmi baja.

    Ugyan az egyszeres és a hétszeres bajnok Monzában és Jeddah-ban is túl közel került egymáshoz a versenypályán, de egyik ütközésük sem volt olyan kaliberű, mint ami a Brit Nagydíjon történt közöttük. Az esetet követően Verstappent azonnal kórházba szállították további kivizsgálásra és a holland elmondása szerint ez volt a legrosszabb pillanata az idei év során.

    „A kórházból végignézni a teljes futamot volt a legrosszabb az idei szezonba” – ismerte el 2021 világbajnoka, akiért édesanyja még az angyalokhoz is imádkozott.” A holland pilóta azt is hozzátette, hogy a bakui defektjét – ami miatt 25 pontot dobott el magától önhibáján kívül – sem volt könnyű feldolgoznia.

    Amikor azonban a szezon legjobb pillanatát kellett kiválasztania a Red Bull fiatal titánjának, akkor már nem volt ilyen könnyű helyzetben. Az F1 frissen koronázott bajnoka a monacói és a hazai győzelmét, a két Red Bull Ringen szerzett sikerét, valamint az Abu Dhabiban aratott diadalát és felsorolta, azonban egyet sem tudott kiemelni az előbb felsoroltak közül.

  • Verstappent kórházba szállították a balesetét követően

    Verstappent kórházba szállították a balesetét követően

    Miután Max Verstappent megvizsgálták a pályakórházban a Brit Nagydíjon elszenvedett balesetét követően, tovább szállították őt egy, a silverstone-i pályához közeli kórházba további kivizsgálásokra.

    A Red Bull holland pilótája a pálya leggyorsabb kanyarjában, a Copse-ban csapódott a falba, miután kívülről ráfordult a belülről érkező Lewis Hamilton Mercedesére. A Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek az elmondása szerint a becsapódás 51 G nagyságú volt, de mindezek ellenére a bajnokság éllovasa a saját lábán szállt ki a teljesen összetört RB16B-ből.

    Ezt követően azonban a pályamunkásoknak kellett segíteniük neki, mivel erősen szédült és nem tudott volna megállni a saját lábán a balesetet követően. Verstappen útja ezután a pályakórházba vezetett, ahol az ottani orvosok vizsgálták meg őt és mérték fel az állapotát. Azonban az orvosok úgy döntöttek, hogy további vizsgálatokat kell elvégezni a holland versenyzőn, ezért át is szállították őt egy másik kórházba.

    A Milton Keynes-i istálló által kiadott közleményben pontosan az előbb leírtak állnak és idővel majd tájékoztatni fogják a rajongókat Verstappen állapotáról.

    Verstappen édesapja, Jos a Ziggo Sportnak adott interjújában elárult, hogy fia az esetet követően erősen szédült és váll fájdalmakra panaszkodott.

  • A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    A „repülőbalesetet” szenvedő Lynn már elhagyta a kórházat – VIDEÓ

    Az idei második Formula E versenyen balesetet szenvedő Alex Lynn az ellenőrzéseket követően elhagyhatta a kórházat.

    A Mahindra pilótája 10 perccel a verseny vége előtt a 14. helyért küzdött Mitch Evansszel, amikor ütköztek, ezt követően pedig 60 métert csúszott fejjel lefelé az autójával.

    A TV közvetítés éppen előttük Günther és Blomqvist balesetére koncentrált, így lemaradtak a sokkal nagyobb ütközésről.

    Evans alatt még működött az autó, de inkább kiszállt a versenyből, és odavezetett brit kollégája mellé, hogy megnézze, minden rendben van-e.

    „Keményen védekeztem a 18-as kanyar felé.” – emlékszik vissza az új-zélandi. – „Közel voltunk a falhoz, és nem hátrált meg. Volt ott elég hely? Nem vagyok benne biztos, látnom kéne a felvételeket. Remélem igen, és nem tettem semmi rosszat.”

    „Ütközött a hátsó kerekemmel, és utána repülőként felemelkedett, úgy esett a földre. Beszéltem vele, láttam, minden rendben.”

    Lynn a pályabírókkal is kommunikált, térdfájdalomra panaszkodott, még a helyszínen.

    Scot Elkins versenyigazgató eleinte egész pályás sárgát rendelt el, majd a mentés miatt piros zászlóval leintette a versenyt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    Nem ez volt az első baleset a hétvégén, a versenyt megelőző gyakorláson Edoardo Mortara ütközött a falnak ugyan abban a kanyarban technikai hiba miatt.

    https://www.youtube.com/watch?v=oqlOIaDzykE

  • A Mercedes és a Venturi nem vehet részt az időmérőn Mortara szörnyű balesete miatt

    A Mercedes és a Venturi nem vehet részt az időmérőn Mortara szörnyű balesete miatt

    A Mercedes és a Venturi csapata nem vehet majd részt a Formula E hetedik szezonjának második időmérő edzésén, miután az utóbbi csapat versenyzője Edoardo Mortara egy hatalmas balesetet szenvedett a kvalifikáció előtt gyakorlás végén.

    A tegnapi helyen második helyen célba érő Mortara a hatodik leggyorsabb időt futotta a szabadedzésen, majd a próbarajtok után feltehetőleg az autó hibája miatt nem tudott lassítani és nagy sebességgel a falba csapódott a tizennyolcas kanyar kijáratán.

    A svájci-olasz pilótát azonnal kórházba szállították a balesetét követően, hogy elővigyázatosságból megvizsgálják és megnézzék, szerzett-e sérülést a balesetben.

    Azt viszont biztos, hogy Mortara a becsapódást követően magánál volt, tudott beszélni és az ujjait is képes volt mozgatni.

    Azonban mivel a Venturi a Mercedes partnercsapata a sorozatban, így az FIA mindkét csapatnak megtiltotta az időmérőn való részvételt a Mortara autójával adódó probléma miatt.

    Mortara balesete egyébként kísértetiesen hasonlított Daniel Abt esetére, ami az előző szezon mexikói versenyén történt. A német pilóta a FanBoostját aktiválta az egyenesben, majd lassítás nélkül csapódott a falba nagy sebességgel. A becsapódás 20 G nagyságú volt, de szerencsére azt az esetet Abt sértetlenül megúszta.

    Nagy kérdés, hogy Mortara így képes lesz-e rajthoz állni a mai versenyen, amit az Eurosport 2 élőben fog közvetíteni 17:30-as kezdéssel.

  • Sir Jackie Stewart egy térdműtét miatt kórházban lábadozik

    Sir Jackie Stewart egy térdműtét miatt kórházban lábadozik

    Sir Jackie Stewart átesett a tervezett térdműtétjén. A háromszoros világbajnok Forma-1-es legenda már jól van és már megkezdte a rehabilitációját a kórházban.

    A Repülő Skót még 1965 és 1973 között volt részese a száguldó cirkusz rajtrácsának és az utolsó éveiben volt a legsikeresebb. Stewart három világbajnoki címet szerzett: az elsőt 1969-ben, a másodikat 1971-ben, a harmadikat pedig 1973-ban. Mindhárom bajnoki címét a Tyrell csapatával nyerte és az eredményeiéért lovaggá is ütötték az Egyesült Királyságban.

    Egyes sajtóértesülések szerint Stewart képes lesz a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig felépülni a műtétjéből, ami azt jelenti, hogy nem kell majd versenyeket kihagynia a Forma-1 2021-es szezonjából.

    Nem mellesleg a skót legenda a térdműtétje miatt csak a kórházból tudott gratulálni Lewis Hamiltonnak, aki az év sportszemélyisége lett a BBC idei szavazásán. Ezen eseménybe pedig a háromszoros skót pilóta is bele volt vonva, mint sztárvendég.

  • Kórházba került Sir Frank Williams!

    Kórházba került Sir Frank Williams!

    A Williams csapatának alapítóját Sir Frank Williamst kórházba kellett szállítani, azonban a családtagok információi szerint stabil az állapota.

    Williams még 1966-ban alapította csapatát, ami csak 1970-re vált F1-es konstruktőrré. Első győzelmüket még az 1979-es Brit Nagydíjon szerezték Silverstoneban.

    Sir Frank vezetése alatt hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben a grovei alakulat.

    „Sir Frank Williamst kórházba kellett szállítani, azonban már stabil az állapota,” – állt a család által kiadott közleményben. „Franck egészségügyi állapota kizárólag a családra tartozik, ami miatt nem is fogunk újabb információkat közölni arról a közeljövőben.”

  • Már a hétvégén elhagyhatja a kórházat Flavio Briatore

    Már a hétvégén elhagyhatja a kórházat Flavio Briatore

    A milánói kórház egy közleményben tudatta, hogy szombaton elhagyhatja őket a korábbi F1-es csapatfőnök Flavio Briatore.

    Korábban arról számoltunk be, hogy súlyos állapotban fekszik a milánói San Raffaele kórházban koronavírus fertőzés miatt az olasz. Ám később saját maga ismerte el, hogy prosztata gondok miatt került be, és ilyenkor kötelező COVID-tesztet végezni, ami az ő esetében pozitív lett. Így eddig a kórházban karanténban volt.

    „A beteg általános klinikai állapota lehetővé teszi, hogy a felépülését az otthoni karanténban folytathassa, ahogy az lenni szokott a pozitív koronavírus eseteknél.” – áll a közleményben.