Címke: könyv

  • Magyarul is megjelenik majd a Räikkönen könyv

    Magyarul is megjelenik majd a Räikkönen könyv

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy életrajzik könyv készül Kimi Räikkönenről, az elismert finn író, Kari Hotakainen „tollából”, és a 10. születésnapját ünneplő Siltala adja majd ki, Tuntematon Kimi Räikkönen címmel.

    Ezzel a Stilia történetének legnagyobb nemzetközi érdeklődésére számít, így komoly jogi megállapodásokat kell kötniük, hogy a könyv idegennyelven (nem csak finnül) is megjelenhessen.

    Angol nyelven is megjelenik majd, az Egyesült Királyságban a Simon & Schuster UK vásárolta meg a jogokat a könyv kiadására, mely angolul a „The Unknown Kimi Räikkönen” címet viseli majd.

    Finnül 2018 augusztusában jelenik majd meg a könyv, ezen kívül pedig az alábbi országokban az alábbi kiadóknál lesz megtalálható:

    Érdeklődik azonban még Brazília, Japán, és Svédország is.

  • HUNGARO könyvajánló, nagyon nem csak kamionosoknak!

    HUNGARO könyvajánló, nagyon nem csak kamionosoknak!

    Kirchner János Miklós írt egy könyvet, a magyar kamionozás hőskorából HUNGARO néven, ami elég nyilvánvalóan a Hungarocamionnak mint cégnek, illetve az ő élete ezen szakaszának állít emléket. Itt is egy magánkiadásról beszélhetünk, nem érdemes a könyvesboltok polcain keresni a művet, de a cikk végén eláruljuk, hogy miképp szerezhető be.

    János nyilván nem profi felkent, felszentelt író, de ez egyáltalán nem probléma, nem vesz el semmit sem a könyv élvezeti értékéből. Igazi családi összefogásnak köszönhető az, hogy ez tavaly megjelenhetett, és nyilván a kamionos körökben hamar népszerű lett. Alapvetően a 70-es, 80-as évek kamionos életét kísérhetjük végig, a kicsit naplószerűen megírt kalandos sztorikból, ahol hol erre, hol arra vetette a sors, és az irányítója Jánost. A fejezetek önmagukban is élvezhetőek, megállják a helyüket, akad olyan, amelyet leginkább egy Örkény egyperceshez tudnék hasonlítani leginkább, tömörsége és a csattanója miatt. Javarészt azonban inkább hosszabb úti kalandokat ismerhetünk meg, amelyek több országon és kultúrán ívelnek át a célpontig és vissza.

    Betekintést nyerünk kicsit a cégen belüli feszültségforrásokba is, hiszen egyáltalán nem volt mindegy az, hogy valaki „keletes” vagy „nyugatos” volt-e, Rábával, vagy külföldi ipari remek kamionnal dolgozott-e, illetve alapvetően milyen volt az emberi hozzáállása a munkához, az élethez, és a problémák megoldásához. Mert bizony, minden út rejtegetett magában megoldandó feladatot, vagy így, vagy úgy, és itt jött ki az, hogy milyen talpraesett, vagy mekkora zsivány volt adott esetben egy-egy sofőr azért, hogy teljesítse a küldetését, vagy olykor kicsit többet is, a maga hasznára. Tényleg nem titok, és eléggé ismert, hogy a korszak betyárjai, kalandorai voltak ők, akiknek némi papírmunka és végtelen türelem árán, de szabad volt egész Európa, sőt még azon túl is pár desztináció.

    János történetén keresztül átélhetjük mindazt, hogy milyen volt újoncként csatlakozni a Hungarocamionhoz, milyen szívatásokat kellett kiállnia kezdőként, ahogy volt az szokás akár a magyar néphadseregnél is egykoron. Kiderül az, hogy miképp lehetett olykor jó fuvarokat megnyerni, vannak olyan volt munkatársak, akik például „kibéreltek” maguknak zsíros, nyilván inkább nyugati meneteket. Betekintést nyerhetünk az import-export csencselések működésébe, de akár abba is, hogy melyik országban miképp érdemes győzködni a közeget arról, hogy nincs semmi látnivaló, nem történt semmi.

    Azoknak is kifejezetten olvasmányos lehet Jani könyve, akiket ilyen mélységekben nem érdekel a kamionos élet, hanem csak egy jót akarnak nosztalgiázni, és kicsit újra átélni mindezt, hogyan mentek a dolgok jó 40-50 éve.

    Igazi különlegesség továbbá az is, hogy a főhős/szerző nem csinál titkot abból sem, hogy a Hungarocamionos évei után a magyar vállalkozói lét mindennapjait, egészen addig, amíg 2002-ben stroke-ot nem kapott. Lebénult a jobb keze és a jobb szeme világát is elveszítette, és az orvosai sem jósoltak nagy jövőt neki. Nem vezethetett tovább, ami nagy örömet okozott neki egész életében, de rátalált valami másra, sokak biztatása után. 2017-ben nekiült tehát János, és az addig csak szóban ismertetett sztorijait ma már könyv formájában is ismertté tette, mindezt bő három hónapnyi számítógép előtt ülés és kb. egyujjas gépelés után. Miután a családi lektorátuson is átment az anyag, nyárra már meg is lehetett rendezni a könyv bemutatóját, és elmondható, hogy szakmai körökben már nagy sikert aratott.

    Most én azért írtam meg ezen ajánlómat, hogy kicsit szélesebb körben is ismertté váljon a dolog, mert tényleg nagyon jó, és van némi autóversenyes vonatkozása is a könyvnek, melynek egyébként már készül a folytatása, és némileg motiváltam is Jánost, hogy abba még több motorsportos vonatkozású esete kerüljön bele, mert akad, hiszen a Hungarocamionnál némileg erre is volt rálátása, hiszen egy ideig a cég autósportos szakosztályánál is tevékenykedett. Feltehetően a jelenkori kamionversenyzés élharcosa, Kiss Norbi is örülne ennek…

    https://www.facebook.com/hungaro.kamionos.kalandok/photos/a.1814578315521554.1073741829.1812959432350109/1841829336129785/?type=3&theater

    A könyvet tehát kereskedésekben ne is keressétek, a Facebookon nyitottak egy külön oldalt neki Kirchnerék, ahonnan meg lehet rendelni, ha felveszitek velük a kapcsolatot, elsősorban üzenet formájában, de minden egyéb elérhetőség is adott.

    Az ára egyáltalán nem vészes, hiszen csak 2990 Ft, aki szeretné, annak János nyilván szívesen dedikálja is a könyvét.

  • Augusztusban érkezik a Räikkönen könyv

    Augusztusban érkezik a Räikkönen könyv

    Egyelőre finnül de bízunk benne, hogy legalább angol nyelven majd megjelenik még a könyv. Bár a Kimi Räikkönen könyv szerzőjének, Kari Hotakainennek vannak magyarul is megjelent művei…

    A Kimi Räikkönen életrajzi könyv címében még a „Tuntematon”, azaz „ismeretlen” szó szerepel, utalva arra, hogy a könyv felfedi az olvasónak a versenyző azon oldalát, énjét, melyet eddig nem ismert. A kiadó azt ígéri, hogy a Forma-1-es versenyzőről szóló könyv azoknak is megkapó olvasmány, akik egyébként nem jártasak az autósportban.

    „A legkirályabb dolog az lenne, ha ismeretlenül lehetne a Forma-1-ben menni – mondja Kimi és megbizonyosodik róla, hogy a diktafon rögzítette mondatát. De Kimi tudja, hogy a világ nem ilyen és nem is lesz ilyen. Ismeretlenül játékkal, vagy fűnyíróval lehet menni, de nem egy hétmillió eurós versenyautóval.” – idéz a könyvből a kiadó.

    https://www.facebook.com/340335892674342/photos/a.343133725727892.74913.340335892674342/1895707753803807/?type=3&theater

  • Igaz lett a feltevés: Räikkönen könyv készül!

    Igaz lett a feltevés: Räikkönen könyv készül!

    Pár hónapja már beszámoltunk róla, hogy azt pletykálták az F1-es paddockban, hogy Kimi Räikkönen életrajzi könyve is készülőben van.

    Ez most bizonyossá is vált, köszönhetően a finn versenyző legújabb Instagram bejegyzésének. A finn egy videót tett közzé, melyen nappalijában könyve szerzőjével, Kari Hotakainennel tartózkodik, és a poszthoz a következő szöveget írta: „Elmondom majd nektek a saját történetemet”.

    Úgy fest tehát, hogy az autósport rajongók hamarosan újabb könyvvel bővíthetik könyvtárukat.

    https://www.instagram.com/p/BdkfFz6h-NA/?taken-by=kimimatiasraikkonen

  • Nicole Scherzinger nagyban befolyásolta Hamilton teljesítményét

    Nicole Scherzinger nagyban befolyásolta Hamilton teljesítményét

    Lewis Hamilton első Mercedeses évében teljesítményének egyik legmeghatározóbb eleme barátnője, az énekesnő Nicole Scherzinger volt. Ezt egy korábbi McLarenes, Marc Priestley állítja.

    Hamilton tegnap megnyerte negyedik bajnoki címét, szingliként, a Mercedesszel. Priestley, a McLaren egykori szerelője azonban most megjelenő, ‘The Mechanic: The Secret Life of the F1 Pit Lane’ című könyvében ír arról, hogy a brit versenyző eredményeire korábban mennyire kihatással volt a szerelmi élete.

    „Lewis gyengesége sokkal inkább érzelmi jellegű, mintsem a vezetési képességeiben keresendő.” – mondta Priestley az Express Sportnak. „Például mikor Nicole Scherzingerrel járt, a magánélete kétségkívül hatással volt a teljesítményére az autóban.”

    „Nagyon se veled, se nélküled kapcsolatuk volt olykor, főleg miután a McLarentől a Mercedeshez igazolt. Sok Mercedeses kollégám és barátom mondta, hogy az első években (a Mercedesnél) szinte komolyabb erőfeszítést kellett tenni azért, hogy Lewis és Nicole együtt maradjon, mint magáért az autóért, mert ha Lewis boldog volt a magánéletében, akkor tudott koncentrálni és top formát nyújtani.”

    „Ezt láthatták az eredményeken. Szóval mikor Lewis és Nicole épp külön voltak, akkor várható volt, hogy rettenetes hétvégéje lesz (Lewisnak) az autóban.”

    Priestley arra is kitért, hogy mikor Lewis 2010-ben megvált apjától, Anthonytól, mint menedzsertől, az is hatással volt a versenyzésére.

    „Mikor problémái voltak az apjával, a teljesítménye gyengébb lett.”

    „Szóval, ha Lewis gyengeségeit keressük, akkor valószínűleg ez az. Persze épp ezért szeretjük őt. Ő nagyon nyíltszívű, és érzelmeket kapunk tőle. Ez persze jó és rossz is lehet. Az érzelem nagyszerű lehet, például egy olyan kemény szezon után, mint a tavalyi, így idén erősebben tért vissza. A negatívumokból pozitívumokat csinált. De ha a magánéletében él nehéz időket, akkor sokkal nehezebben hozza ki abból a pozitívumot.”
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Amikor Richard Branson ráhajtott Button nőjére

    Amikor Richard Branson ráhajtott Button nőjére

    Jenson Button önéletrajzi könyve, Life to the Limit címmel a napokban jelent meg, és most sorra kerülnek nyilvánosságra részletek az írásból. Legutóbb a This Morning reggeli műsorban beszélt a könyvéről, és az abban szereplő történetekről.

    Az egyik ilyen ex-feleségével, Jessica Michhibatával és Sir Richard Bransonnal, az egykori F1-es Virgin csapat tulajdonosával kapcsolatos.

    Button elmondása szerint őt sokkolta a közönség reakciója, mikor annak idején kisebb botrány kerekedett abból, hogy Branson arcon simította Michibatát, és elég kényelmetlen helyzetbe hozta őt ezzel.

    Button elmondta, sajnálta Bransont, miután ő (Button) nyilvánosan szóvá tette a fent említett incidenst, és az emberek támadni kezdték ezért az egykori csapattulajdonost.

    „Rég votl már, és Richard bocsánatot kért, és utána hat hónapig nem is ivott.” – mesélte Button és hozzátette, nem gondolta volna, hogy az eset a Daily Mirror címlapján landol majd.

    Állítólag az történt, hogy 2009-ben, egy étteremben a mámoros állapotban lévő Branson hívatlanul helyet foglalt Buttonék asztalánál, és Jessica arcára tette a kezét, és flörtölni kezdett amitől ő nagyon kellemetlenül érezte magát.

    „Annak ellenére, hogy Jessica modell, elég szégyenlős, szóval ez elég kellemetlen volt számára.” – írta Button a könyvében.

    Az ex-F1-es versenyző hozzátette, a konkrét eset akkor történt, mikor ő a mosdóban volt, és arra a jelenetre érkezett vissza, hogy Branson keze Michibata arcán tanyázik.

    „‘Állj’, mondtam, ‘elég ebből. Ez nincs rendjén.’ De annyira ki volt ütve, hogy egyszerűen nem értette, mi a probléma.” – számolt be Button, és hozzátette, hogy később Branson mindkettőjüktől bocsánatot kért, és hónapokra fel is hagyott az ivással.
    Embed from Getty Images

    Erről egyébként maga Branson is beszámolt saját életrajzi könyvében, mely a Finding My Virginity címet viseli.

    „Jenson és a barátnője a mellettem lévő asztalnál ültek, csendben, másnap pedig versenyeznie kellett (Buttonnak).” – írja Branson. „Ezzel szemben én a fáradtságnak, az időeltolódásnak és az italnak a kombinációjával, nagyon mámoros állapotban találtam magam. Az nem én voltam. Nem emlékszem, hogy bármikor máskor ennyire részeg lettem volna korábban.”

    Elismeri, hogy a pár asztalához ment és közölte Michibatával, hogy „milyen csodálatos”.

    „Jenson érthető módon sértőnek találta ezt, én pedig úgy döntöttem, gyorsan visszavonulót fújok.”

    Button és Michibata 2009 elején kezdtek járni, 2014 februárjában került sor az eljegyzésre. Decemberben össze is házasodtak Hawaii-n, ám egy év múlva elváltak.
    Button most a bikinimodell Brittny Warddal jár, míg Michibata első gyermekét várja Ken Kao japán producertől.

  • Jenson Button majdnem a Toro Rossóhoz igazolt, de végül jobb döntést hozott

    Jenson Button majdnem a Toro Rossóhoz igazolt, de végül jobb döntést hozott

    Annak idején Jenson Button azt fontolgatta, hogy 2009-re a Toro Rossóhoz igazol – derül ki önéletrajzi könyvéből.

    Life to the Limit című könyvében Button azt írja, a Honda 2008 végi megszűnésekor lehetősége lett volna a Red Bull kiscsapatához, a Toro Rossóhoz igazolni, Sebastian Vettel helyére, aki előre lépett a főcsapathoz.

    A brit versenyző azonban bizalmat szavazott a Hondából lett Brawn GP-nek, és nem élt a Toro Rossós opcióval. Mint később kiderült, jól tette, hiszen bekövetkezett, amire senki sem számított: Jenson Button bajnok lett 2009-ben a Brawn GP-vel.

    „Az egyik opció az volt, hogy versenyezzek a Toro Rossónál, a Red Bull junior csapatánál.” – írta Button. „Imádtam őket, nagyszerű a hozzáállásuk, de tudtam, hogy az ő autójukkal sosem kerülhetnék dobogó közelébe. Mi több, azt akarták volna, hogy vigyek szponzorpénzt a csapathoz, ami különösen nem tetszett.”

    Button azt is leírta, hogy visszavonulása után még többen szerették volna visszacsábítani az F1-be, de ő elutasította ezeket az ajánlatokat.

    „Ajánlottak lehetőségeket a Forma-1-ben, de nem érdekelnek.” – írta. „Most már nem tilt számomra semmit szerződés, szabadon versenyezhetek más kategóriákban. Élveztem a rallycross élményt (2015-ben a BBC-nek forgattak Coultharddal), már betettem a lábam a Super GT-be, és szeretném Le Mans-t is kipróbálni egyszer – annyi minden (széria) van.”

    „Csak Forma-1-et nem. Apa nélkül nem.” – mondta a brit versenyző akinek édesapja, John 2014-ben hunyt el.”

    Jenson Button önéletrajzi könyve tegnap jelent meg.

    https://www.instagram.com/p/BaYVa0nFULp/?taken-by=jensonbutton_22

     

  • Elkészült Marion és Romain Grosjean szakácskönyve

    Elkészült Marion és Romain Grosjean szakácskönyve

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Romain Grosjean és felesége, Marion közös projektbe kezdtek. Közös szenvedélyük, a főzés egy szakácskönyvet eredményezett, mely mostanra elkészült, és már meg is rendelhető a Haas versenyzőjének weboldaláról.

    A könyv, mely 46 receptet tartalmaz, francia és angol nyelven is megvásárolható, 29,9 euróért (kb 9500 forint).

    A receptek elkészítésében neves séfek is közreműködtek: Akrame Benallal, Guy Savoy és Christophe Michalak.

    Közismert Grosjeanról, hogy nagy rajongója a gasztronómiának, és maga is előszeretettel ténykedik a konyhában. Ennek eredményét gyakran közzé is teszi a közösségi oldalakon.

    A történetben annyi az érdekes, hogy 2015-ben vele készített interjúnkban pont megkérdeztük tőle, hogy nem tervez-e szakácskönyvet… Akkor azonban azt felelte, hogy könyvet nem, éttermet viszont igen. Lehet akkor adtuk neki az ötletet? 😉 😀

    A könyv IDE KATTINTVA rendelhető meg.

     

  • Könyvet írnak Kimi Räikkönenről!

    Könyvet írnak Kimi Räikkönenről!

    Kari Hotakainen, neves finn író ír könyvet a 2007 Forma-1-es világbajnokáról, Kimi Räikkönenről.

    A finn MTV riporterei a sepangi paddockban futottak össze az íróval, aki bár nem erősítette meg a könyvről szóló hírt, Räikkönen esküvői ranúja, Sami Visa azonban megerősítette, hogy könyv van készülőben a versenyzőről.

    „Igen, Kari Hotakainen könyvet ír Kimiről.” – mondta Visa. „Ez lesz az első és az utolsó Räikkönen könyv. Olyan írót kerestünk, aki elismert a szakmájában, a sportvilágon kívül. Így Hotakainent választottuk.”

    Egyéb információkat, és hogy mikor készül el a könyv, egyelőre nem közöltek.

    „Megegyeztünk abban, hogy ennél többet nem fogunk elmondani.” – tette hozzá Visa.

  • Októberben jelenik meg Button életrajzi könyve

    Októberben jelenik meg Button életrajzi könyve

    Jenson Button, 2009 Forma-1-es világbajnoka megerősítette: októberben jelenik meg eddigi karrierjét feldolgozó életrajzi könyve.

    Button 2000-ben a Williams csapat színeiben debütált a száguldó cirkuszban, majd 2016-ig folyamatosan a mezőny tagja volt. Button idén, nyugdíjas évében is rajthoz állt: Monacóban az Indy500-as versenyt teljesítő Fernando Alonsót helyettesítette a McLaren-Hondánál.

    Button elárulta, hogy könyve nem kizárólag a Forma-1-en belüli közegről szól: a civil, paddockon kívüli életére egyaránt kitér.

    A ‘Life to the Limit’ című könyv angol nyelven már előrendelhető, arról egyelőre nincs információnk, hogy Magyarországon, magyarra fordítva kapható lesz-e.

    https://www.instagram.com/p/BYGr-4KldZi/?taken-by=jensonbutton_22