Címke: koncepció

  • Újabb csapat válthat koncepciót a Mercedes és a Ferrari után

    Újabb csapat válthat koncepciót a Mercedes és a Ferrari után

    Egyre több Forma-1-es csapat hozza meg azt a döntést, hogy szakítanak az eredeti elképzeléseikkel, és kipróbálnak valami újat. Így tett többek között a Ferrari és a Mercedes is, és most Andrea Stella legutóbb adott nyilatkozatából az is kiderült, hogy a McLaren is csatlakozhat az előbbi 2 csapathoz.

    A Kanadai Nagydíjat követően vissza fog térni Európába az F1-es mezőny, és az Osztrák Nagydíjon érkezhet meg a wokingi istálló második komolyabb fejlesztési csomagja. Az összes új elem a Magyar Nagydíjig bezárólag kerül majd fel az MCL60-akra, és sokan olyan jelentősnek gondolják azokat, hogy már azt rebesgetik, hogy a brit istálló egy B autót szeretne saját magának.

    Kettős Mercedes siker és piros zászlók: ez történt az esővel áztatott második szabadedzésen

    „Már a szezon elején felismertük, hogy egy koncepció váltásra lesz szükségünk” – fogalmazott Stella. – Ezért fogunk újításokat eszközölni a soron következő versenyek során.”

    „Változni fog a jelenlegi autónk, mert számos elemet, még a karosszéria alatt elhelyezkedő elemeket is, újra kellett gondolnunk. Egy ilyen nagy volumenű fejlesztési csomaghoz pedig idő kell, ezért is fogjuk versenyről versenyre bevetni az újításokat. Ezek teljes mértékben meg fogják változtatni az autót.”

    A McLaren csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy ha nem fog esni az eső Kanadában, akkor a McLaren nagy valószínűséggel szenvedni fog.

    „A mostani helyszínre csak egy új hátsó szárnyat hoztunk, ami megfelelően alkalmazkodik a pálya specifikációjához. Ez biztosítja azt, hogy a megfelelő leszorítóerős csomagot alkalmazzuk. A jelentősebb fejlesztések a soron következő futamok érkeznek majd.”

    „Az autónk a gyors kanyarokban erős, itt Kanadában azonban szinte egyáltalán nincsenek ilyen részek, itt a lassú kanyarokból való kigyorsítások dominálnak. Szerintem szenvedős hétvégénk lesz, ami miatt nagyon örülnénk egy kis esőnek.”

    Leclerc Ferrari-legenda előtt tiszteleg a Kanadai Nagydíjon

  • Forradalmi motortervezéssel készül 2022-re a Ferrari

    Forradalmi motortervezéssel készül 2022-re a Ferrari

    Radikális, és sosem látott motortervezési koncepciót vázolt fel 2022-re a Ferrari. Az olaszok így kívánnak felkészülni a Forma-1 új korszakára.

    A Scuderia 2019-ben már próbálkozott egyedi megoldásokkal a motorok terén, akkor az FIA egy direktíván keresztül betiltotta a megoldásukat, ez pedig előre vetítette a tavalyi visszaesésüket is.

    A Ferrari idénre egy teljesen új motorral készül, amellyel igyekeznek csökkenteni a lóerő hátrányukat, ám a háttérben még ambiciózusabb terveken dolgoznak Maranelloban.

    Egybehangzó források szerint a vörösök komoly rizikót vállaltak, ugyanis egy olyan innovatív megoldással rukkoltak elő, ami, ha működik, sorsfordító lehet a sport számára.

    Az egyik fontos változás, hogy a Ferrari a Mercedest és a Hondát követve az új motortervezésnél elválasztja a kompresszort a turbótól. Jelenleg e két elem a motor váltó felöli oldalán oldalán helyezkedik el, ám az új elrendezés alapján e két elem a motor két oldalán kap helyet, tengellyel összekötve.

    A Ferrari azonban nem csak átveszi ezt a rendszert, hanem tovább is kívánja fejleszteni, oly módon, hogy a kompresszort a hengereken belülre tennék, amit a hűtő teljesen új elrendezése biztosítana.

    Ezzel a forradalmi megoldással nem csak teljesítményt tudnának nyerni, hanem az új motorelrendezés aerodinamikailag is sokkal kifizetődőbb lenne. Ezek mellett pedig a motor hátsó részének megvágásával jelentős súlytól is megtudnának szabadulni, ami sokkal kedvezőbbé tenné az autó egyensúlyát.

    Az egészben a legnagyobb kihívás az lesz, hogy ezt úgy kell sikeresen kivitelezniük, hogy azzal egyidejűleg a megbízhatóság se romoljon.

  • Räikkönen szerint az izgalom fontosabb a gyorsaságnál

    Räikkönen szerint az izgalom fontosabb a gyorsaságnál

    Kimi Räikkönen üdvözölte a változást, hogy az autók lassabbak lesznek, de szorosabb versenyzést tesznek majd lehetővé a 2021-es szabályváltozásokat követően.

    Miután az F1 és az FIA közösen bemutatták az új szabálytervezetet, sokak ellenszenvét váltotta ki, hogy az autók előzetes szimulációk alapján 3-3.5 másodperccel is lassabbak lehetnek körönként. A tervezők is elismerték, a koncepció nem a sebességet, inkább az előzés megkönnyítését célozta meg.

    Räikkönen, a mezőny rangidős versenyzője elégedett az új iránnyal, és nem hiszi, a tempó csökkenése hátrányos lesz a sport és a nézők számára.

    „Nem hiszem, hogy néhány másodperc számít bármit is. Az időmérőn persze igen. De ahhoz képest a versenyen is lassulunk ennyit.”

    „Ha 10 másodperccel lennénk is lassabbak, de izgalmasabb a verseny, akkor sem érdekel senkit, aki kívülről nézi. A köridők így is évről évre változnak.”

    Max Verstappen, fiatal titánként ugyancsak elfogadná a lassabb tempót, de nincs annyira meggyőzve, mint Räikkönen.

    „Két-három másodperc még belefér, ennyire szeretnénk lenni a mostani tempótól. Négy-öt… Az már egy kicsit lassúnak tűnik.”

    Azt ő is elismerte, addigra a fejlesztések valószínűleg csökkenteni fogják kicsit a különbséget.

    „Még nagyon az elején vagyunk, a csapatok biztos kitalálnak valamit addig, kicsit máshogy néznek ki majd az autók. Majd meglátjuk, hogyan alakul.”

  • Hamilton reméli a 2021-es koncepció véget vet a DRS-nek

    Hamilton reméli a 2021-es koncepció véget vet a DRS-nek

    Lewis Hamilton reményteljes azzal kapcsolatban, hogy a 2021-es autók megszüntetik majd a DRS szükségességét.

    A jelenlegi helyzet szerint, az FIA koncepciója a szívóhatású aerodinamika felé tereli a hangsúlyt, de még mindig tartalmazza a felnyitható hátsó szárnyat. Az, hogy a versenyen lehet-e majd azt használni, még pontosítás kérdése.

    „Nem tudom, megtartják-e majd 2021-re. Úgy képzelem, igen. Bár a szárnyak nagyobbak lesznek, ami könnyebbé teszi majd a követést, tehát talán nem lesz már rá szükség.” – mondta Hamilton a RaceFans-nek.

    Az ötszörös bajnok már többször kifejtette a véleményét erről a témáról, most is elmondta, szerinte ez elveszi a versenyzés örömét.

    „Néhány élőzésnél már az egyenesben elmegyek a másik autó mellett, ami nem olyan izgalmas. A kanyarban akarod csinálni, kifékezni a másikat. De ez sajnos nem így van jelenleg. Nagyon nem zavar, mert így is pozícióba kell kerülnöm, hogy használni is tudjam.”

  • A Ferrari szerint a bemutatott 2021-es autótervek a ChampCarra hasonlítanak

    A Ferrari szerint a bemutatott 2021-es autótervek a ChampCarra hasonlítanak

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elmondása szerint mérnökei szerint jellegtelenek a bemutatott 2021-es autótervek, melyeket a Liberty Media prezentált, és úgy néznek ki, mint a régi ChampCar autók.

    Az F1 azzal érvelt, hogy az új autók hatékonyabban követik majd egymást, illetve radikális változást is akartak az autók megjelenését illetően, ahogy az izgalmas legyen a fiatal rajongók számára.

    „Megkérdeztem róla a mérnökeinket.” – mondta Arrivabene. „Azt mondták, hogy kissé jellegtelen, véleményük szerint és úgy néz ki, mint egy régi ChampCar autó, de jó próbálkozás.”

    Némileg hasonlít ehhez Fernando Alonso véleménye is, aki szerint a tervek némileg az IndyCarra hasonlítanak.

  • Hivatalosan bemutatták a 2021-es F1-es autókoncepciókat

    Hivatalosan bemutatták a 2021-es F1-es autókoncepciókat

    A Forma-1 hivatalosan is nyilvánosságra hozta azokat az autókoncepciókat, melyek azt mutatják be, hogy a 2021-es szabályok szerint hogyan nézhetnek majd ki az F1-es autók. A kinézet még nem végleges, ezek az első koncepciók arról, milyen lesz a jövő Forma-1-e.

    A cél persze az új szabályokkal továbbra is az, hogy izgalmasak legyenek a versenyek, és bevonzzák a fiatalokat.

    „Mikor elkezdtük vizsgálni a 2021-es autót, az elsődleges cél az volt, hogy jól tudjanak együtt versenyezni.” – mondta az F1 motorsport főnöke, Ross Brawn. „A korai kutatásaink során megállapítottuk, hogy a jelenlegi autók nagyon rosszul tudják követni egymást. Mikor egy autó pár autóhossznyira közel kerül egy másikhoz 50%-ot veszít a tapadásából. Ez jelentős teljesítményvesztés. Ezért meg kellett értenünk, hogy mi okozza ezt, hogy javíthassunk rajta. Örömmel jelenthetem, hogy 80%-nál járunk (50 helyett 80%-os marad a tapadás más autó mögött haladva – a szerk.).”

    „Az idő előrehaladtával az volt a fő cél, hogy az autók jól nézzenek ki. Azt akarjuk az autók jobban nézzenek ki, mint amiket a videójátékokban látunk, olyanok legyenek az autók, hogy a gyerekek a szobájuk falára akarják őket (kiplakátolni). Ahogy az autó fejlesztésén dolgozunk, minden fázis során együtt dolgozunk valakivel, készítünk egy grafikus ábrázolást, hogy átlássuk, hogy is nézne ki.”

    Az első koncepció azt mutatja, hogy a halo jobban integrálódik, és esztétikusabbá válik.

    A második koncepció részletesebb, a megjelenés agresszívebb, láthatók rajta az új, 18 hüvelykes kerekek.

    A harmadik koncepció a legfrissebb verzió, ezen láthatók olyan elemek, melyek befolyásolják a légáramlatokat a kerekek környékén.

    „A gumik és a kerekek környékén tud a legzavarosabb lenni a légáramlás.” – mondta Brawn. „Olyan elemeket kezdtünk vizsgálni, melyek stabilizálják az áramlást, mely a keréktől érkezik.”

    A legfőbb cél, hogy a Forma-1-es imponálóvá tegyék mindenki számára, több legyen a rajongó és bővüljön a rajtrács is.

    „Olyan környezetet akarunk teremteni, ahol sorban állnak az emberek, hogy csatlakozhassanak az F1-hez.” – mondta Brawn. „Lelkesítő, hogy mikor a Force India bajba került számos jelentkező volt, aki meg akarta vásárolni. Ha visszaemléékszünk a Manor pár éve történt esetére, senkinek nem sikerült eladni. Szerintem azóta nőtt az F1-be vetett bizalom.”

    „Mi vagyunk a jövő mérnökei. Ha az F1 a fiatalok szenvedélyévé válik és vonzóvá tesz számukra a mérnöki pályát, a tudományt és a technológiát, az fantasztikus módja ennek. Olyan autókat akarunk, melyek izgalmasak a fiatalok számára. Az F1 egy remek lehetőség arra, hogy népszerűsítsük a technológiát és az F1 in Schools által a fiatalabb diákok számára, majd ott van a Formula Student, ami az egyetemeken zajló verseny.”

  • The Signer: Red Bull VW koncepció

    The Signer: Red Bull VW koncepció

    A Volkswagen és a Red Bull kapcsolata régre nyúlik vissza, és a Forma-1-en kívül látványos is, gondoljunk például a DTM-re. Amikor a királykategóriában komolyabb, motorokat is érintő szabályváltozások kerülnek szóba, akkor rendre felmerül, főleg a Red Bull vonatkozásában, hogy a Volkswagen konszern valamelyik márkájának a motorjával menne, legyen az Audi vagy Porsche.

    Figyelmes rajongók azt is láthatták, hogy a Toro Rosso csapatfalán és kamionján néha szerepel is a VW logó, tehát nem zörög a haraszt… és akár 2021-től ebből a koncepcióból realitás is válhat.

    Íme, első kézből The Signer látványtervei:

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

     

    A csapatlogó pedig, akár így is kinézhetne: 

    Red Bull, VolksWagen

     

  • Íme, a nyertes McLaren MCL33 koncepció

    Íme, a nyertes McLaren MCL33 koncepció

    Szerdán bemutattunk és szavazásra bocsájtottunk néhány, a McLaren MCL33 festésével kapcsolatos elképzelést. A 2018-as McLaren festését alapul véve, The Signer, szám szerint 6 tervezetet hozott el nektek. Rengeteg szavazat érkezett és a nyertes koncepcióról további képeket hoztunk, amiket lentebb tekinthettek meg.

     

    McLaren

    McLaren

    McLaren

    McLaren

    McLaren

    McLaren

    A sorozat folytatódik, hamarosan egy újabb versenygép kerül a tervezőasztalra.