Címke: kóma

  • Zanardit megint műteni kellett, továbbra is kómában tartják

    Zanardit megint műteni kellett, továbbra is kómában tartják

    Alex Zanardi túl van a második neurológiai műtétén is 10 nappal azután, hogy kórházba kellett szállítani őt egy súlyos biciklibalesetet követően, amiben súlyos arc sérüléseket szenvedett.

    A korábbi Forma-1-es és CART versenyző Zanardi június 19-én egy teherautóval ütközött a kézzel hajtható kerékpárjával az olaszországi Sienában. Az olasznak az arca és a feje sérült meg súlyosan a baleset következtében, ami miatt a kórházba szállítását követően szinte azonnal meg is kellett műteni őt.

    A sienai kórház a ma kiadott jelentésében az áll, hogy Zanardi már a második műtéten is túlesett, miután az orvosok az egyik koponyaröntgen kép alapján úgy döntöttek, hogy be kell avatkozniuk.

    A műtét két és fél órát vett igénybe, amit követően Zanardit továbbra is az intenzív osztályon ápolják és kómában tartják. A kórház jelentése szerint Zanardi állapota kardiológia és anyagcsere szempontjából renden van, azonban neurológiai szempontból továbbra is kritikus.

    A Zanardi család és az orvosok megegyezése alapján a következő 24 órában újabb információkat tudhatunk meg az olasz legenda állapotáról, aki a paralimpiai játékokon összesen négy aranyérmet nyert már kerékpározásban.

  • Orvosa nyilatkozott Zanardi állapotáról

    Orvosa nyilatkozott Zanardi állapotáról

    Alex Zanardi pénteken súlyos balesetet szenvedett Olaszországban, melynek következtében még aznap meg is műtötték.

    A műtét rendben lezajlott, Zanardit pedig az intenzív osztályra szállították. A beavatkozást végző orvos, Dr. Giuseppe Olivieri pedig szombat délután olasz páciense állapotáról nyilatkozott, aki jelenleg kómában van.

    „Alex Zanardi állapota súlyos, de stabil” – mondta. „Komoly arckoponya sérülésekkel érkezett, roncsolódott arccal, mélyen megrepedt homlokkal. A számok jók, habár továbbra is nagyon súlyos a helyzet. Nem tudjuk pontosan felmérni az állapotát, amíg fel nem keltjük – ha egyáltalán felkel. A súlyos helyzet azt jelenti, meghalhat. Ilyen helyzetekben sok időt vesz igénybe a javulás, ugyanakkor a romlás hirtelen is bekövetkezhet. A műtét azonban a terv szerint haladt. A kezdeti szituáció volt nagyon komoly.”

    „A következő lépés az állapota stabilizálása lesz a jövő héten, vagy az elkövetkezendő 10 napban. Ha akkor jól mennek a dolgok, végül felkelhet. A prognózisát tekintve viszont nem tudom, hogy milyen lesz holnap, vagy 15 nap múlva. Viszont meggyőződésem, hogy kezelni kell.”

  • Kómában van a Ferrari eddigi elnöke, Sergio Marchionne!

    Kómában van a Ferrari eddigi elnöke, Sergio Marchionne!

    Két napja jelentették be, hogy Sergio Marchionne távozik a Ferrari és a Fiat elnöki posztjáról, „gyenge egészségügyi állapota” miatt. A probléma azonban úgy fest, sokkal súlyosabb holmi gyengélkedésnél. Olasz sajtóértesülések szerint ugyanis Marchionne kómában van.

    A Ferrari korábbi elnökét egy zürichi kórházban kezelik. Vállműtéttel indult a történet, az állapota azonban rosszabbra fordult. Az Il Gazzettino intenzív osztályról és visszaforíthatatlan állapotról ír, azonban sem a családja, sem a Ferrari, sem a kórház nem közöl információt a pontos állapotáról.

    „Nagyon fájdalmasak a legfrissebb hírek Sergio Marchionne állapotáról.” – mondta az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte.

    Más források szerint Marchionne tüdőrákkal küzd, ebből kifolyólag van most kómában, a La Repubblica szerint az orvosok megkísérelték elérni nála, hogy önállóan tudjon lélegezni, de nem jártak sikerrel.

  • Már nincsenek kómában a BTCC versenyzők!

    Már nincsenek kómában a BTCC versenyzők!

    A Motorbase Performance közleményt adott ki a BTCC-s baleset következtében kómába került Luke Davenportról.

    A versenyző felébredt a mesterséges kómából, tudatánál van, kommunikál és kikerült az intenzív osztályról.

    „Luke már sokkal jobban van.” – közölte Davenport családja. „Óriási köszönet mindenkinek, akivel kapcsolatban voltunk, sokat segített a családunknak, hogy támogattak ebben a nehéz időben. Kaptunk lapokat és jókívánságokat a marshaloktól, rajongóktól, a mentő csapattól, az orvosi személyzettől, BTCC versenyzőktől, szponzoroktól. Még Le Mans-ból, Mexikóvárosból és Új-Zélandról is kaptunk üzenetet! A BTCC egy nagy család és hálásak vagyunk a támogatásért.”

    A baleset után szintén mesterséges kómába került Jeff Smith. Őt vasárnap ébresztették fel, illetve meg kellett műteni a vállát.

    „Jeff jól van, bár egy kicsit kába a fájdalomcsillapítók miatt.” – mondta Smith párja, Jo Polley. „Kilenc bordája törött, és meg kell operálni a bal vállát, hogy eltávolítsák a csontdarabokat. A jobb vállát már helyre rakták, gyógyul. Nincs károsodás a fejében, nyakán, gerincében, ami jó hír.”

    „Jeff tegnap (hétvégén) első alkalommal próbált meg járni, de még nem nagyon sikerült, túlságosan fájt neki. Szerintem legalább még egy hetet kórházban leszünk.”

    „Az orvosi csapat támogatása nagyszerű volt, és nagyon hálásak vagyunk. Fantasztikus a közösségi média reakciója is, minden üzenetet felolvasok Jeffnek. Azt hiszem a mezőny minden egyes versenyző is kapcsolatba lépett velünk. Nagyra értékeljük a támogatást.”