Címke: költségvetési sapka

  • Ha a Forma-1 nem változik, a Williams nem lesz képes újra nyerni

    Ha a Forma-1 nem változik, a Williams nem lesz képes újra nyerni

    Claire Williams pesszimista csapata jövőjét illetően, szerinte ugyanis ha a Forma-1-ben nem lesznek drasztikus változások, akkor a legendás brit istálló nem lesz képes arra, hogy újra a legjobbak között legyen.

    Az alapító Sir Frank Williams lánya nemrégiben részt vett egy találkozón a Liberty Mediaval, ami után némiképp vidámabban tekint a jövőbe, ugyanis a tervek szerint 2021-től életbe léphet egy 150 millió dolláros költségvetési sapka.

    „Nem mondom azt, hogy komoly bajban lennénk, de a csapatok közötti pénzügyi egyenlőtlenség miatt a Williams közép- és hosszútávú fennmaradása eléggé kérdésessé vált.” – kezdte a helyettes csapatfőnök.

    „Amikor elkezdtem dolgozni a csapatnál azt hittem, hogy újra nyerhetünk. De most már nem hiszek ebben. A sport alapjaiban megtört.” – folytatta.

    Az egykori siker csapat 1997 óta nem tudott bajnoki címet szerezni, és a legutóbbi futamgyőzelmüket Pastor Maldonado szerezte még 2012-ben.

    „Naivság azt hinni, hogy a kemény munka kifizetődő. A három nagy csapaton kívül, senki nem tud nyerni. A pénzügyi különbség a Ferrari, Mercedes és a Red Bull hármashoz képest túl nagy. Lehetetlenség így lépést tartani, és ez szomorú. Ha Forma-1 új tulajdonosai valóban bevezetik majd a 150 milliós költségvetési plafont, akkor túl tudjuk élni.” – adott hangot a szomorúságának Claire Williams.

  • Ha nem lesz költségvetési korlát, a Williams lehúzza a rolót

    Ha nem lesz költségvetési korlát, a Williams lehúzza a rolót

    A Forma-1 egyik legrégebbi csapata, a Williams arra sarkallja a Liberty Mediát, hogy tartsák magukat az általuk bemutatott tervezethez, a 2021-től érvénybe lépő költségvetési korlát kapcsán.

    A Liberty előzetes tervei szerint ez a maximális összeg 150 millió dollár lenne, a nagycsapatok azonban keveslik ezt, míg a „kicsiknek” a túlélést jelenthetné.

    Claire Williams, a Williams helyettes csapatfőnöke a RaceFans-nek adott exkluzív interjút, melyben hangsúlyozta, hogy mindenképp szükség van az anyagi korlátozásra.

    „Az én szemszögemből, ha ez nem történik meg (a korlát bevezetése), akkor a Williams lehúzza a rolót, az egész cég.” – mondta, s hozzátette, hogy a tervezett keretösszeg pont megfelelne a Williamsnek.

    „Nagyon pozitív voltam ezzel kapcsolatban (Bahreinben, mikor a Liberty vázolta a terveket), de van pár ember, aki nagyon negatívan fogadta. Szerencsések vagyunk, hogy a tervek nekünk kedveznek, de szerintem ez azt is tükrözi, hogy a csapatunk jó példa arra, hogy a Forma-1-nek hogyan kellene működnie.”

    A költségvetési korlát ugyanakkor azt is eredményezné, hogy a nagyobb csapatoknak csökkenteniük kellene a létszámukat is. A Williams azonban ennek ellenére is támogatja az elképzelést.

    „Nem ismerem a konkrét számokat és igen, természetesen ez nehéz lesz a csapatok számára, hogy újrastrukturálják, és újraszervezzék magukat, és igen, lesz, aki elveszti a munkáját, aminek nem örülünk. Fáj kimondani, de néha nagyobb képet kell nézni ennél, a sport érdekeiért.”

  • Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    A Mercedes úgy véli, hogy a 150 millió dolláros költségvetési korlát nem kivitelezhető a nagycsapatok számára, azonban Toto Wolff szerint a gyártók is érdekeltek abban, hogy kompromisszum szülessen a költségek kontrollálására.

    „Perspektivikusan kell nézni ezt a számot, mert kizárja a marketinget, a versenyzőket, és sok más egyéb tevékenységet is.” – vélekedik Wolff. „Nagyon sok mindent csinálunk még gyártóként, az erőforráson végzett munkánk az ügyfelek érdekeit is szolgálják.”

    „Szóval ez az összeg túl alacsony a nagycsapatok számára, de ha belenézünk a részletekbe, együtt kell dolgoznunk a Libertyvel és kompromisszumra kell jutnunk. Ez a szám nem lesz elérhető, talán egy más összeg igen; mind ugyanabban a pénzügyi valóságban élünk.”

    „Ha beleveszünk mindent, amit most kizártak, akkor nagyobb összeget kapunk a 150 millió dollárnál, talán 250 millió dollárt, és ez már nem is tűnik annyira őrültségnek.”

    „Számomra a legfontosabb a struktúránk és az embereink védelme.”

    Mindemellett Wolff szerint a sztenderdizált elemek nem segítik azt, hogy a rajongók jobban élvezzék a sportot.

    „Addig, amíg úgy véljük, hogy vannak jó ötletek, amik növelik a bevételeket és a közönséget, és megtartja azokat, akik most is vannak, addig benne vagyunk. Mi meg akarjuk őrizni a Forma-1 tradícióit. Ez egy high-tech sport, a legjobb versenyzőkkel a legjobb gépekben. Mindaddig, amíg fenntartható ez egy szilárd üzleti modellel, addig mi boldogok vagyunk.”

  • Newey marad a Red Bullnál

    Newey marad a Red Bullnál

    Adrian Newey marad a Red Bullnál, annak ellenére, hogy a csapat új technikai igazgatót nevezett ki, a francia Pierre Wache személyében.

    Newey vezető műszaki igazgató pozícióban marad a csapatnál.

    „Adrian mindig az aerodinamikára koncentrált, míg én igyekszem útra vitt energiára figyelni.” – mondta Wache.

    „Tudom, hogy mit jelent ez a titulus, és ismerem a buktatóit.” – folytatta. „Nem riaszt meg, de tudom milyen eredmény az elvárás. Meg akarom mutatni, hogy ezt meg is tudom adni.”

    Közismert, hogy Newey kevésbé lelkes, mióta a jelenlegi motorszabályok érvényben vannak, és a Liberty Media által tervezett költségvetési korlát gondolatával sem szimpatizál.

    „A Mercedes kimagasló ebben az erőforrás formulában.” – mondta Newey az Auto Motor und Sportnak. „Erő, fogyasztás, vezethetőség, energia visszanyerés. Mindezt nem lehet pótolni pusztán egy jobb autóval.

    A Liberty terveire Newey így reagált: „Ez szocializmus. És a való életben ez csak elméletileg működik.”

    Newey szerint jobb megoldás lenne ha betiltanák a szélcsatornákat és korlátoznák a CFD szimulációkat, ami azt eredményezné, hogy kevesebb emberre lenne szükségük a csapatoknak. Ezen kívül úgy véli, hogy a korábbi, hangosabb V8-as és V10-es motorok környezetkímélőbbek voltak a mostani hibrideknél.

    „1998-ban a McLarenünk 580 kiló volt, 45 kiló ballaszttal. Ma 733 kilónál járunk, jóformán ballaszt nélkül. Rengeteg üzemanyagot spórolhatnánk, ha nem lennénk ilyen nehezek, de ez csak más erőforrással tudna működni.”

  • Szafnauer: A negyedik helyet kötelező megszerezni

    Szafnauer: A negyedik helyet kötelező megszerezni

    Otmar Szafnauer a Force India sportigazgatója hosszabb interjút adott az Auto Motor und Sport-nak. Beszélt többek között az új autóról, a riválisokról, pilótákról és arról is, hogy miért lenne szükség a költségvetési sapka bevezetésére a Forma-1-ben.

    Hogy áll a csapat az új autóval, így egy hónappal a tesztek előtt?

    Szafnauer: Már teljesítettük a kötelező törésteszteket is. Jelenleg is elég keményen dolgozunk az autón, hogy értékes tizedeket találjunk.

    Az idei lesz a második év az új szabályok szerint. Most kevésbé sürget az idő, mint tavaly ilyenkor?

    Sz.: Bizonyos szempontból igen, mert ez a modell már a tavalyi autó továbbfejlesztett változata lesz. Talán csak a halo az, amire több időt kell fordítani, hiszen a végső specifikációt nagyon későn kaptuk meg. Nem szabad lebecsülni a halo hatását, mert ez 14 kilót nyom. Sok munka ezt felszerelni. Ezen kívül ott van még a nem elhanyagolható mértékű aerodinamikai hatása. Sokkal jobban meghatározó, mint azt előre gondoltuk.

    Tavaly nem kezdődött jól a Force India számára a tesztidőszak. Vannak most arra utaló jelek, hogy ez most simább lesz?

    Sz.: Vannak. Azonban nem szabad majd túl sok következtetést levonni a tesztekből. Igyekszünk mindig kevésbé „kész” autót pályára vinni a téli tesztek során, mert így könnyen tudunk fejlődni. Ha valaki teljesen jó autót küld pályára, az azt jelenti, hogy a fejlesztésre szánt időt nem tudja megfelelően kihasználni.

    Képes lehet a Force India arra, hogy zsinórban harmadszor is a negyedik helyen végezzen a konstruktőri bajnokságban? Kik lehetnek komoly riválisok erre a helyezésre?

    Sz.: Három csapattal számolok komolyan: Williams, Renault és a McLaren.

    Williams?

    Sz.: A Williams jó kezekben van. Ugyanolyan motort használnak, mint mi. A technikai igazgató Paddy Lowe és az aero részleg vezetője Dirk De Beer most dolgozott először teljes egészében az autón. Ők ketten komoly tapasztalatokat szereztek a Mercedesnél és a Ferrarinál. Nekünk jobb a pilótapárosunk, de ha ők jobb autót építenek akkor nehéz dolgunk lesz.

    Renault és a McLaren?

    Sz.: A Renault nagyon sok pénzt és embert áldoz erre a projektre. Ha jól tudom, akkor körülbelül 600 vagy 700 alkalmazottjuk van. Nálunk ugyan előnyt jelent a Mercedes motor, de nem nagy mértékben. A Renault a tavalyi év végén már megmutatta, hogy egy nagyon jó kasznival rendelkezik. Ugyanezek a McLarenről is elmondhatóak.

    Hogy áll most a csapat technikailag és pénzügyileg 2017-hez képest?

    Sz.: A költségvetésünk hasonló szinten van. Egy kicsivel több alkalmazottal dolgozunk. Most körülbelül 405 ember van a csapat alkalmazásában. A mi erősségünk a stabilitás, a kulcsembereket meg tudjuk tartani. Erre könnyű építeni. A szimulátorunkat is bővítettük. A számítógépes modellünk sokkal közelebb van a valósághoz. Esteban és az új tesztpilótánk, Nicholas Latifi rendszeresen szimulátorozik.

    A Force India egyike azon kevés csapatoknak, akik komoly támogatót tudtak szerezni 2017-re. Miért nem vonzó most annyira a Forma-1 a szponzorok számára?

    Sz.: A cégek nem fektetnek be annyi pénzt sport szponzorációra, mint korábban. A Liberty Media tevékenysége ugyanakkor segíthet majd újra könnyebbé tenni a támogatók keresését.

    A költségvetés mekkora részét teszi ki a nevezési díjak és a tévés jogdíjak?

    Sz.: Nálunk ez az arány 50 és 70 százalék között van, attól függően, hogy hol végzünk a bajnoki pontversenyben.

    Ezért fontos a negyedik hely megszerzése?

    Sz.: A negyedik helyet kötelező megszereznünk, nem csak a pénzek miatt. Utálok egy lépést hátra tenni.

    Még mindig nincs egyértelmű tervezet a költségvetési sapka bevezetésére. Sor kerülhet erre a közeljövőben?

    Sz.: 2021-ig még van időnk. Korábban semmikép sem kerül bevezetésre. Azonban minél előbb megismerjük a pontos tervet, annál jobb. Szerintem még idén tárgyalunk majd erről, és ha mindenki álláspontja egyezni fog, akkor szakaszosan elkezdhetjük kidolgozni.

    Szüksége van erre a Forma-1-nek?

    Sz.: Ez attól függ, hogy ki mit akar a Forma-1-től. Ha szoros versenyt szeretnének, ami leköti a rajongókat, akkor mindenképp szükség van rá. Közvetlen kapcsolat van a pénz és a pályán elért sikerek között. Minél közelebb lesz a csapatok költségvetése egymáshoz, az annál jobb a sport számára. Kiállhatnánk, és mondhatnánk azt is, hogy ’a Forma-1-ben mindig is volt egy domináns csapat, de mindig túlélte a sorozat.’ Ezzel a hozzáállással már nem megyünk semmire. Más sportok megduplázták a nézőszámukat és a bevételüket, így nekünk is efelé kell elmennünk.

    Tavaly voltak súrlódások a versenypályán Pérez és Ocon között. Most jobb a helyzet?

    Sz.: Sokat tanultak a tavalyi évből mindketten, érettebbek lettek. Nem számítok idén hasonló problémákra, de ha mégis lesz, akkor is sok lehetőségünk van arra, hogy kontrolláljuk őket.

    Miért Nicholas Latifi lett a tartalék pilóta, és miért nem mondjuk Danyil Kvyat vagy Pascal Wehrlein?

    Sz.: A Forma-2-ben figyeltünk fel rá. Ünnepelhetett győzelmet, és több dobogós helyezést is, bár még viszonylag kevés versenyzői tapasztalattal rendelkezik.  14 évesen kezdett csak el autóversenyezni. Ugyanakkora potenciállal rendelkezik, mint azok akik hat évesen kezdtek. Keményebben dolgozik, mint versenytársai, és jobban is akarja a sikert.

    Marad a Force India idén is Force India?

    Sz.: Mindig elmondtuk, hogy csapatnevet szeretnénk váltani. Ezt továbbra is fenntartjuk. A név meg fog változni és az a tervünk, hogy az új autóval együtt leplezzük le az új nevünket is.

    Továbbra is eladó a csapat?

    Sz.: Ez a téma azóta üldöz engem, mióta csatlakoztam az istállóhoz. Ez ár kérdése, de nem hiszem, hogy a közeljövőben eladjuk a csapatot.

  • A költségvetési korlát rémálommá teheti az F1-et?

    A költségvetési korlát rémálommá teheti az F1-et?

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur attól tart, hogy ha a Forma-1-ben bevezetik a költségvetési korlátot, az olyan nehézségeket okoz majd, melyek nevetségessé teszik a sportot. Mondja ezt annak ellenére, hogy a korlát bevezetése épp a Saubernek és a kiscsapatoknak lenne kedvező.

    „Ha ugyanannyi pénzünk lenne, mint a top csapatoknak, kisebb lenne a különbség (a versenypályán).” – mondta Vasseur az Autosportnak. „De nem tudom, hogy ezt olyan szabályokkal kell-e elérni, mint egyes elemek sztenderdizálása. A nagyobb csapatok így is annyit fognak költeni, mint most, de csak jelentéktelen előnyért. Lehet felügyelni az anyagiakat, de engem ez egy kicsit megrémiszt. Papíron működhet, de aztán meg kell vizsgálni, hogy tudjuk ezt felügyelni szezon közben, hogy elkerülhessük az olyan eseteket, hogy például azzal lesz tele a a sajtó, hogy a Ferrari, vagy Mercedes 10 euróval többet költ, mint amennyi megengedett. Egy ilyen dolog a legrosszabb történés lenne az F1 imidzse és a show szempontjából, mert a rajongók az F1 rossz oldalát kapnák, mi szerint minden a büdzséről szól. És ha csak a büdzséről szól minden, az egy rémálom.”

    Ennek ellenére valamilyen fajta költségkorlátozás Vasseur szerint is elengedhetetlen, de szerinte erre az lenne a jó megoldás, ha inkább korlátoznák a nagyobb csapatok lehetőségeit abban a tekintetben, hogy extra teljesítményt nyerjenek.

    „Ha meghúzzuk a vonalat 150 millió dollárnál, az nem lesz hatással a Force Indiára, nem lesz hatással ránk, és nem lesz hatással a legtöbb csapatra.” – vélekedik Vasseur. „Ha eltekintünk a versenyzőktől és a marketingtől, ez csak a top három csapatot érinti. A legjobb az lenne, ha a szabályokon keresztül, a szükséges költségvetést limitálnánk. A Mercedes mindig képes lesz többet költeni nálunk, ami rendben is van, de legalább lehetőséget kapnának a kiscsapatok, hogy a dobogóért küzdhessenek.”

    „Jelenleg csak a két Mercedes, a két Ferrari és a két Red Bull játszik, és ez egy kicsit unalmas.”

  • Focit imitálni az új ötletnek számít? Lauda elégedetlen a Liberty terveivel

    Focit imitálni az új ötletnek számít? Lauda elégedetlen a Liberty terveivel

    A Forma-1 tervezgeti 2020 utáni jövőjét, folynak a tárgyalások az erőforrásokról, Niki Laudát azonban nem győzték meg az előzetes tervek.

    „Aggódom.” – idézi Laudát az olasz La Gazzetta dello Sport. „Az rendben volt, hogy az amerikai tulajdonosoknak időre volt szükségük, hogy beleszokjanak az F1-be, de az az idő lejár. Amit pedig a jövőről gondolnak, az aggaszt engem.”

    „Az FIA, Chase Carey és Ross Brawn azt ismételgetik, hogy ki kell egyenlíteni a csapatok teljesítményét, de az F1 alapjaival épp ellentétes. Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy attól lesznek izgalmasabbak a versenyek, hogy minden hétvégén más versenyző nyer. Az F1 a versenyzésről szól. Az autók fejlesztése nagyon fontos alap, csak úgy, mint a versenyzők bátorsága.”

    „Ehelyett, büntetni akarják a legjobb csapatokat, és úgy védik a versenyzőket, mintha kisbabák lennének, a halo bevezetésével például.”

    A Formula One Group közölte harmadik negyedévi üzleti eredményeit. A csapatok pénzdíja 273 millió dollár volt szeptember végén, ami 13 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év ugyanezen szakaszában volt. Ez pedig felkeltette Lauda figyelmét.

    „Az egyik évről a másikra a költségek 70 millióval (euró) növekedtek, és a bevételek meg csökkentek.” – mondta az osztrák. „Hová akarunk mozdulni innen? Ötletek kellenének, hogy miként lehet több pénzt generálni, de ezt nem látom.”

    „Hallottam Sean Bratchestől, hogy a versenyzőkkel szeretnének ‘rajtrács gyerekeket’ látni. Focit imitálni az új ötletnek számít?”

    Bár azzal Lauda is egyetért, hogy költségcsökkentésre van szükség, főleg az erőforrásokat illetően, úgy véli, hogy széleskörűbb tervvel kellene előállni a jövőre nézve.

    „Sokkal nyitottabb projektre van szükség.” – vélekedik Lauda. „Például a költségvetési korlát. Ez logikus, és rendben is van, de szükség lenne egy hároméves tervre annak megvalósításához. Nekünk alkalmazottaink vannak, mit csináljunk velük? Csak úgy dobjuk ki őket az utcára? Jelenleg a Liberty csak azt jelentette be, hogy mit akarnak, de nem írták körül, hogyan akarják azt megvalósítani.”

     

  • 2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    Jövő kedden ülésezik újra a stratégiai csoport, és megint beadják majd a javaslatokat egy költségvetési sapkával kapcsolatban. Eddig a pletykák egy 150 millió dolláros határról szóltak, de a német AMuS szerint ez lehet akár 150 millió euró is, de akár „csak” 100 millió euró is, évente.

    A cikk szerint ezt a költségkeretet 2019-től kezdve vezetnék be, először úgy, hogy csak nyomon követnék az eseményeket, büntetés nélkül, ha esetleg túllépni valaki azt az összeget, amiben megállapodnak majd. A versenyzők, a csapatirányítás, és a marketing költségek ebbe nem számítanának bele. Michael Schmidt ezt állítja az írásában: „Mindegyik csapat kap egy független FIA könyvelőt, akik oda lesznek rendelve, ellenőrzés végett.”

    Sokan persze azt gondolják egyből, hogy „független” FIA hivatalnokok érzékeny információk birtokába juthatnak, szabad átjárásuk lesz egyik alakulattól a másikba, ismertek lesznek számukra a felszerelések, és jelenleg miután Marcin Budkowski is a FIA korábbi technikai igazgatójaként rengeteg adattal a Renaultnál kötött ki, nem nagy a bizalom.

    Ennek ellenére a költségvetési sapka célja az, hogy a Forma-1-ben a csapatok között egyenlő feltételeket biztosítson. Meg kell oldani a Forma-1 kisebb csapatainak a hosszútávú gazdasági életképességét, sőt versenyképessé kell tenni őket, ez nyilván vitákat fog eredményezni, és a nagyobb csapatok megértésére és kompromisszumkészségére lesz szükség.

    Az első kezdetleges lépései után a Liberty Mediára komolyabb kihívások várnak, ami csak most kezdődik el.

  • Mazepin pénzéből van az idei Force India

    Mazepin pénzéből van az idei Force India

    Az új szabályoknak köszönhetően nőttek az F1-es csapatok költségei. A Force India 167,6 millió fontot (kb 52 milliárd forint) költött. Szükség volt némi pótlásra is, mely az orosz Nikita Mazepin alkalmazásával sikerült, számolt be róla Christian Sylt, aki az F1es pénzügyekkel foglalkozik.

    2015 végén a csapat könyvelésében már szerepelt: Többéves szerződés köttetett az orosz fiatallal, Nikita Mazepinnel, mely biztosítja az elegendő pénzmennyiséget, melyre szükség van a 2017-es szezon előtt, a szabályváltozások miatt.

    Nekik pedig nem probléma a pénz, mivel Nikita édesapja, Dimitrij az ásványi műtrágyát gyártó Uralchem tulajdonosa, milliárdos.

    Az orosz közreműködés ellenére is 11,6 millió font nettó veszteséget könyvelhetett el a Force India 2016-ban, így ők a legnagyobb veszteséggel záró csapat a mezőnyben. Ennek többek között az is az oka, hogy 2016-hoz képest a 2017-es autó 90%-ban új.

    Nem csoda hát, hogy a Force India élen jár a költségvetési korlát bevezetése mellett folyó kampányban.

  • Hamarosan bemutatozik az új motorformula

    Hamarosan bemutatozik az új motorformula

    Október 31-én bemutatásra kerül a Forma-1-ben 2021-től használatos motorformula – írja a német Auto Motor und Sport.

    Ross Brawn, a Forma-1 technikai oldalát vezető brit szakember vezetésével dolgozták ki a jelenlegi erőforrásrendszer utódját. Brawn korábbi csapatfőnökeket és mérnököket is bevont a projektbe.

    A jelenlegi 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű hibrid erőforrások helyére egy olcsóbb és a szurkolók igényeinek eleget téve hangosabb motor bevezetését tervezik.

    Valószínűleg a V6-os koncepció marad, tehát csalódniuk kell azoknak, akik ismét V8-as vagy V10-es szívómotorokat szeretnének látni a száguldó cirkuszban. Jelenleg túl komplikált az erőforrások architektúrája, amin mindenképp változtatni fognak.

    Az új platform célja, hogy további gyártók csatlakozzanak a Forma-1-hez: többek között a Porsche és az Aston Martin is jelezte részvételi szándékát – persze csak akkor, ha csökkentik a költségeket.

    A német lap szerint 2019-től a hosszú ideje tervezett költségvetési sapka is bevezetésre kerül, erről november hetedikén tudhatunk meg részleteket.