Címke: költségvetési plafon

  • Kellően ellenőrizni tudja az FIA a költségvetési korlát betartását?

    Kellően ellenőrizni tudja az FIA a költségvetési korlát betartását?

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto aggódik amiatt, hogy az FIA talán nem értékeli megfelelően a költségvetési sapka ellenőrzésével kapcsolatos feladat nagyságát.

    A csapatok megkérdőjelezik a felső határ mértékét, és különböző kísérleteket tesznek annak megemelésére, miközben – a bajnoki küzdelemhez szükséges fejlesztéseket leszámítva – a csapatok számára küzdelmes kitalálni, hogy a rendelkezésre álló pénzeket hogyan kellene megfelelően elkölteni, és gond a súlyprobléma kiküszöbölése is.

    A Ferrari főnöke, Mattia Binotto kitart amellett, hogy bízik az FIA-ban, de aggódik amiatt, hogy az irányító testület talán nincs tisztában azzal, hogy milyen hatalmas feladat előtt állnak a költségvetési korlát felügyelete kapcsán.

    „Teljes mértékben bízom az FIA-ban” – mondta. „De kétségtelen, hogy ez egy vadonatúj szabály, és mint minden szabály, mindig versenyelőnyt jelent, ha az ember megpróbálja megfelelően olvasni őket.”

    „Ez nem azt jelenti, hogy vannak szürke zónák, hanem azt, ahogy a csapatok maguk olvashatják vagy értelmezhetik a szabályokat.”

    „Szóval szerintem nagy erőfeszítésre van szükség az FIA részéről, hogy megpróbáljanak rendet tenni. Úgy gondolom, hogy ennek érdekében meg kell erősíteniük a belső személyzetet és azoknak az embereknek a számát, akik valahogyan auditálnak és rendőrködnek, mert ez egy kulcsfontosságú elem.”

    „Szerintem ez ugyanolyan fontos, mint a technikai, és mint a sportszabályzat, mert tulajdonképpen ez egy megfelelő szabályozás, és talán ma már a pénzügyi igazgatók ugyanolyan fontosak, mint a technikai igazgatók.”

    „Végső soron fontos, hogy az FIA tényleg a lehető legnagyobb erőfeszítéseket tegye annak érdekében, hogy megpróbálja megérteni a különböző cégek és csapatok különböző eszközeit, hogy mire költik a pénzt, hogyan indokolják a költéseket. És azt hiszem, ebből a szempontból ez egy hatalmas és nehéz feladat.”

    „De bízunk bennük. Egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogják szervezni magukat, hogy ezt megtegyék. De úgy gondolom, hogy további erőfeszítésekre van szükség.”

    Mindig vannak szürke zónák

    „Mindig vannak szürke zónák” – ismeri el Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. „De úgy gondolom, hogy az FIA rengeteg erőfeszítést tesz és jó munkát végez azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ebből.’

    „Mindig vannak szürke zónák, de általában a szürke területeket megbeszélik a pénzügyi emberekkel.”

    „Senki sem próbálja senki szemére vetni a dolgot” – tette hozzá. „Tudjuk, ez egy ilyen dolog, ha találsz szürke területet, kihasználod, de szerintem nincs sok kiskapu, amit kihasználhatsz anélkül, hogy nagy büntetésekkel végződne.”

    „Hatalmas az a munka, amit az FIA-val együtt végzünk, minden egyes csapat az FIA-val együtt dolgozik a költségplafonon, ennek ellenőrzésén” – tette hozzá Jost Capito a Williams részéről. „És azt hiszem, rengeteg megbeszélést folytatunk a csapatok pénzügyi embereivel az FIA-val arról, hogyan lehetne még javítani ezen.”

    „Úgy gondolom, hogy a csapatok pénzügyi igazgatói között jó az együttműködés a továbbfejlesztés érdekében. De az FIA-val is rengeteg munka van, és ezt… elég jól felügyelik.”

    „Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ésszerű dolog” – tette hozzá Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke. „De ez olyan, mint a sport- és technikai szabályokkal, tudod, alaposan elolvasod őket, és észreveszed azokat a területeket, ahol még többet lehet felfedezni, ha szürkének nevezed őket, ha nem. Tehát, ha túlléped a határt azt ugyanúgy megmondják, mint a technikai és a sport szabályzatok esetében is.”

  • Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Mint az ismert, egyes csapatok a 140 millió dolláros költségvetési sapka kiigazítását követelik, mivel a tomboló infláció komolyan sújtja a csapatokat is.

    „Jelenleg még mindig három csapat van ellene” – árulta el Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke.

    „Támogatnánk, hogy egy kicsit javítsunk rajta, mert a költségek – különösen a logisztika tekintetében – őrületesen megnőttek” – mondta a német Sky-nak. „Már így is messze túl vagyunk a határon.”

    „160 százalékkal többet fizetünk a légi szállításért, mint 2020-ban. Javítani kell a helyzeten” – mondta Beat Zehnder, az Alfa Romeo sportigazgatója

    Különösen az orosz-ukrán háború miatt a légi szállítmányozás folyamatosan ellehetetlenül, így a csapatok szinte kizárólag a hajókra számíthatnak a logisztika terén.

    „Ezek a hajók egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek” – mondta Zehnder.

    „Ma már 28 000 konténerrel rendelkező hajóink vannak, így a be- és kirakodás öt napot vesz igénybe. Ez korábban másfél nap volt.”

    Az Alfa Romeo helyzetét továbbá az is nehezíti, hogy székhelye Svájcban található.
  • Horner szerint az F1-nek reagálnia kell az inflációra

    Horner szerint az F1-nek reagálnia kell az inflációra

    Az orosz-ukrán konfliktus által súlyosbított globális inflációs válság várhatóan hatással lesz a Forma-1-re is.

    A Red Bull főnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a drasztikusan emelkedő árak mindenhol „valódi problémát” jelentenek majd a sportág számára is, a 140 millió dolláros költségvetési sapka szabályai mellett.

    „Már most látjuk a következményeket a légi áruszállítás árainál” – mondta.

    „Szerintem ez egy nagyon komoly probléma, amit meg kell vizsgálni és kezelni kell, mert hatással van az emberek munkájára és életkörülményeire.”

    „Úgy látom, hogy a szabályozó hatóságnak kötelessége sürgősen megvizsgálni a kérdést, hogy megoldást találjon rá.”

    Úgy vélik, hogy Horner a  költségvetési plafon 145 millió dollárra emelését szorgalmazza.

    „Nyitott vagyok a vitára és a megoldásokra, a lehetséges kiigazításokra, amíg ez ésszerű határokon belül marad” – mondta.

    Az F1 költségvetési plafonja a tavalyi 145 millió dollárról 140 millió dollárra csökkent 2022-re, és jelenleg úgy tervezik, hogy 2023-ra további 5 millió dollárral, 135 millió dollárra csökkentik majd.

  • A Forma-1 már tárgyal új gyártókkal, állítja Domenicali

    A Forma-1 már tárgyal új gyártókkal, állítja Domenicali

    Zárt ajtók mögött már számos egyeztetés zajlott, ismerte el Stefano Domenicali, hiszen nem csak olyan gyártók, mint a Porsche érdeklődnek a Forma-1 iránt. Ugyan a 23 futamos bajnokság miatt sokan aggódnak, hogy idén is lesznek versenyek áldozatai a koronavírus-helyzet miatt, de az új F1 vezér derűsen nyilatkozott az Auto Bildnek:

    „Szerződésünk van a csapatokkal, és most már van költségvetési plafonunk is. Ezeknek köszönhetően stabil a jövőnk is. Azt se feledjük, hogy a pénzügyi piac is komoly érdeklődést mutat a Forma-1 iránt. Sok befektető kopogtat az ajtónkon, és ez jó jel.”

    Az olasz szakembert ugyanakkor figyelmeztette a Formula E vezére Alejandro Agag, hogy az F1-nek az egyetlen lehetséges útja az, ha hosszútávon egyesülnek majd a teljesen elektromos formaautós szériával:

    „Alejandro és én, barátok vagyunk. Én úgy látom, hogy a Forma-1 és a Formula E két teljesen más utat jár be. Amit mi teszünk, az fenntartható, hiteles, és önmagáért beszél a közönségünk száma.”

    Mindeközben a pletykák szerint a Porsche elöljárói a Forma-1 felé kacsingatnak, és a 2025-ös motorszabályzást várják, egyre erősebbek lettek az utóbbi hetekben. Domenicali, aki nemrég még a Volkswagen csoportnál irányította a Lamborghini márkát, nem is cáfolta ezt:

    „Egyrészt fontos az, hogy a jelenlegi gyártóinkat boldoggá tegyem. Persze legalább ennyire fontos az, hogy újakat is bevonzzunk. A háttérben már számos egyeztetés zajlik. Amennyiben a megfelelő csomagot tudjuk ajánlani nekik, biztos vagyok benne, hogy nem csak német gyártókat, hanem másokat is érdekelni fog a Forma-1-es szereplés.”

  • Binotto: nem elég a haladék a költségvetési korlát kapcsán

    Binotto: nem elég a haladék a költségvetési korlát kapcsán

    A Ferrari enyhítést kér a 2021-es költségvetési sapkával kapcsolatban.

    A Ferrarihoz hasonló nagy csapatok jelenleg jóval többet költenek évente 145 millió dollárnál. Ők 6 hónapnyi haladékot kapnak, annak érdekében, hogy minimalizálhassák a költségkeret csökkenés miatti elbocsátásokat

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azonban úgy gondolja, ez most a világjárvány okozta helyzetben nem elegendő.

    „Ismervén a covid helyzetet, tény, hogy nagyon nehéz elbocsátani embereket” – mondta Binotto. „Azt gondolom, hogy teljesen rossz üzenet lenne most embereket elbocsátani, mikor ilyen pandémiás helyzetben vagyunk. Még mindig veszélyhelyzetben vagyázunk.”

    Úgy tudni, az olasz kormány is hozott olyan intézkedéseket, melyek megakadályozzák a tömeges elbocsátásokat a járvány idején, ezért Binotto szerint az F1 hat hónapos engedményét felül kellene vizsgálni.

    „Úgy gondolom, hogy társadalmi felelősségvállalás tekintetében ez nagyon rossz lenne az üzletemberek számára covid idején – és tudva, hogy nagyon hamar kell ezt megtennünk – nem gondoljuk, hogy ez lenne a helyes hozzáállás” – mondta az olasz.

    „Tehát szeretném, ezt megbeszélni az FIA-val és a többi csapattal, és fogom is, hogy megtudjam, van-e lehetőség alkalmazkodni a még mindig vészhelyzethez.”

    „Nyilvánvalóan megpróbáljuk átalakítani az egész csapatunkat. Valahogy megpróbáljuk átcsoportosítani az embereket a közúti autókhoz, mert továbbra is nagyon nagy cég vagyunk. De a megoldás nem egyszerű”- tette hozzá Binotto.

  • Komoly nehézségeket okozhat a Mercedesnek a költségvetési plafon

    Komoly nehézségeket okozhat a Mercedesnek a költségvetési plafon

    Maga a Mercedes főtervezője James Allison ismerte el, hogy a jövőre bevezetésre kerülő költségvetési plafon komoly nehézségek elé állíthatja a Mercedes csapatát.

    A Mercedes idén megszerezte zsinórban a hetedik világbajnoki címét, és már hónapok óta a jövő évi modellükön dolgoznak. Jövőre azonban minden csapat maximum 145 millió dollárból gazdálkodhat majd, így például a Mercedes is jóval kevesebb összeget költhet majd az autójára.

    A csapat hagyományosan Brackley-ben ünnepelte meg az Imolában megszerzett bajnoki címet, és ennek részleteibe engedett bepillantást Allison.

    „Ez nem olyan bajnoki siker volt, mint a többi, mivel emiatt a rettegett vírus miatt nem ugorhattunk egymás nyakába és nem ölelhettük meg a másikat, mint normál esetben. Ez elszomorító, mivel ez egy fantasztikus eredmény egy olyan csapatnyi ember számára, akik minden ügyességüket és erőfeszítésüket beletették ebbe.” – kezdte a brit.

    „Imola utáni hétfőn kellemes kis napunk volt, amikor is a gyár tele volt lufikkal, távolról „koccintottunk” egymással. De a buli csak fél gőzzel zajlott, mert utána vissza is tértünk a munkába, mivel jövőre érkezik a költségvetési korlát, így mi komoly nehézségekre készülünk.” – vetítette előre.

  • Hamilton fizetése veszélyben, a csapatok összefognak a sztárfaktor ellen!

    Hamilton fizetése veszélyben, a csapatok összefognak a sztárfaktor ellen!

    Amennyiben a csapatok bevezetik a most eltervezett költségsapkát a pilóták fizetésére is, Hamilton jókora bércsökkentésre számíthat.

    A Forma-1 jövőre, a 2021-es szezontól kezdődően a csapatok számára egy költségvetési korlátot vezet be, ez azonban nem tartalmazza a versenyzői fizetéseket.

    A Daily Mail szerint az összes alakulat azonban egy előzetes megállapodást kötött ennek megváltoztatására, még az F1 Bizottság Portugál Nagydíj után tartott hétfői megbeszélésén. Szerintük Hamilton idén 50 millió dollárt keres, míg csapattársa, Valtteri Bottas mindössze 9-et.

    Ezzel szemben a csapatok 30 millióban állapítanák meg a maximális összeget egy istálló két pilótája számára összesen. Amennyiben ezt túllépik, a fejlesztési „normál” költségsapkából jön le a többlet.

    Ezenkívül a csapatok három legjobban fizetett alkalmazottjára is bevezetnének korlátozást 2023-től. A tervezetet a részletek rögzítését követően a Motorsport Világtanácsnak is el kell majd fogadnia.

    Természetesen az erre az időszakra előzetesen megkötött szerződéseket nem kell átírni. Ennek fényében pedig lehet, hogy hirtelen mégiscsak megállapodás születik Hamilton és a Mercedes között…

    Az biztos viszont, hogy Verstappen 2023 végéig, illetve Leclerc egy évvel tovább szóló kontraktusát nem változtatja meg.

    Toto Wolff csak 2024-től vezetné be ezeket a szabályokat, bár a saját jövője körüli huzavonából arra lehet következtetni, nem maradna addig…

    „Mi támogattuk a költségvetési sapkát. De nem akarjuk elveszíteni a szupersztárokat, ezért lépcsőzetesen kellene bevezetni 2024-től, hogy a jövő generáció már egy ésszerűbb fizetéshez szokjon hozzá.”

    „Szerintem ez jót tenne a sportnak. Most, a szupersztárok olyan fizetést kapnak, amilyet megérdemelnek, hiszen a legjobbnak kell lenniük.” – utalt barátjára és versenyzőjére, Hamiltonra.

    „Nem szabad azonban, hogy a fizetések a költségsapka egy részének feleljenek meg, az olyan bonyodalmakhoz vezetne, amire most nincs szükségünk.”

  • Brawn: A Forma-1 teljesen nyitott egy orosz csapatra

    Brawn: A Forma-1 teljesen nyitott egy orosz csapatra

    A Forma-1 teljesen nyitott lenne egy orosz csapatra, és örömmel üdvözölnék a sportágban, állítja Ross Brawn sportigazgató. A pletykák szerint az oroszok érdeklődnek már egy ideje, legutóbb tavaly szeptemberben mondta Denis Manturov kereskedelmi miniszter az orosz csapatról, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

    Ezzel egy időben az SMP Bank alapítója, Boris Rotenberg, aki egyébként Szergej Szirotkint is támogatja, ezt állítja:

    „Akarunk-e Forma-1-es csapatot alapítani? Úgy vélem, hogy minél több a csapat, annál több lehetőséget kaphatnak a pilótáink.”

    Brawn kijelentette az RT-nek, hogy örömmel várna egy orosz csapatot, de csak akkor, ha majd letudta a Forma-1 a koronavírus járványt:

    „Kell egy stabil fázis a globális pandémia után, és le akarjuk fektetni a 2022-es szabályzás alapjait. Remek a rajtrácsunk, tíz izgalmas csapattal, de nem feltétlenül szükséges növelni ezt a számot. Az új üzleti környezet a Forma-1-ben, a költségvetési plafonnal és a kedvezőbb nyereményalappal ugyanakkor sokkal vonzóbb egy csapat számára. Amennyiben lenne érdeklődés orosz csapattól vagy mástól, amelyet fenntarthatónak gondolunk, akkor teljesen készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk ezt a lehetőséget.”

  • Todt szerint még most is rengeteget költenek a csapatok

    Todt szerint még most is rengeteget költenek a csapatok

    Az FIA elnöke, Jean Todt szerint a Forma-1-ben rettentően sokat költenek, és ezen nem feltétlenül fog változtatni a költségvetési korlát sem.

    A Forma-1-ben tavaly szavaztak a költségvetési korlát 2021-es bevezetéséről. Akkor ezt 175 millió dollárban határozták meg. A koronavírus okozta gazdasági helyzetre reagálva azonban megállapodtak a további csökkentésről, így jövőre maximum 145 millió dollárt költhetnek majd a csapatok. Persze a kisebbe csapatok eddig sem költöttek ennyit sem…

    A keretösszeg tovább csökken majd, 2022-ben 140 millió dollárra, 2023-ban pedig 135 millió dollárra.

    Todt szerint azonban ennél is szorosabbra kellene húzni a csapatok nadrágszíját a jövőben.

    „Úgy érzem, hogy a Forma-1-es kiadások összege túl magas, még mindig túl magas, mert a költségvetési korlátról beszélünk és arra koncentrálunk” – mondta Todt.

    „A nagyobb költekezők esetében a Forma-1-es kiadás több, mint háromszor annyi, mint a költségvetési korlát össze, ami nagyon magas.”

    „De azt mondanám, hogy ez csak a kezdet, valahonnan el kell kezdeni és változnak a szabályok, sok egységesítés van tervben, szóval határozottan jó az irány, és abszolút kell is ebbe az irányba menni.”

    Todt szerint biztatóak voltak a koronavírus idején tartott megbeszélések.

    „A Forma-1 a motorsport csúcsa és világos, hogy mint minden sportban, itt is meg van a küzdőszellem, az ember nyerni akar, világos, hogy ez az első számú motiváció.”

    „Ez (a költségvetés korlátozása) lehetőség arra, hogy elérjünk olyan dolgokat, amiket eddig nehéz volt elérni.”

    „A csapatoknak egyet kellett ebben érteniük, mert ezt diktálta a józan ész, így sikerült egyhangúan egyetérteni abban, ami elő lett terjesztve.”

    „Azt kell mondjam, hogy a nagy csapatok, főként a három legnagyobb csapat (Mercedes, Ferrari, Red Bull), rábólintott olyan dolgokra, amit a többi hét csapat támogatott, ez pedig nagyon pozitív momentuma Forma-1-ben.”

  • Green: Fájhat a fejük a nagy csapatoknak, de nagy változás nem lesz

    Green: Fájhat a fejük a nagy csapatoknak, de nagy változás nem lesz

    Rég óta téma már, hogy a Forma-1-ben szükség van a költségcsökkentésre, és jövőre meg is valósul. Az egy szezon során elkölthető maximális pénzösszeg csapatonként 145 millió dollár lesz. Ez a nagyobb, gazdag csapatok számára nem előnyös, noha még ez a keretösszeg is magasabb, mint amennyiből néhány kis csapat gazdálkodni tud.

    A Racing Point technikai vezetője, Andy Green szerint ez komoly fejfájást okoz majd a top csapatoknak.

    „Első elemzéseink alapján mi megtartjuk a filozófiánkat” – mondta Green. „De még csak négy hete tudunk ezekről a szabályokról, részletesebben meg kell ismernünk ezeket.”

    Hozzátette, hogy most kimondottan örül neki, hogy nem valamelyik top csapatnál dolgozik.

    „Fájna a fejem, erősen fájna” – mondta. „De ezek az emberek nem hülyék. Szerintem már pontosan tudják, hol vegyenek visszább és hova fókuszáljanak, mi lesz az alaptevékenység a jövőben.”

    „Számunkra a költségvetési sapka még mindig magasabb a mi büdzsénknél.”

    Mindezzel együtt Green nem számít arra, hogy ez a pénzügyi szabályzás azonnal változtatna majd a csapatok közti hierarchián.

    „Az ilyen dolgokkal mindig időbe telik az áttörés” – véli Green. „A pályán valószínűleg csak 2023-ban látjuk majd az első igazi hatását.”