Címke: költségvetési korlát

  • Ha nem lesz költségvetési korlát, a Williams lehúzza a rolót

    Ha nem lesz költségvetési korlát, a Williams lehúzza a rolót

    A Forma-1 egyik legrégebbi csapata, a Williams arra sarkallja a Liberty Mediát, hogy tartsák magukat az általuk bemutatott tervezethez, a 2021-től érvénybe lépő költségvetési korlát kapcsán.

    A Liberty előzetes tervei szerint ez a maximális összeg 150 millió dollár lenne, a nagycsapatok azonban keveslik ezt, míg a „kicsiknek” a túlélést jelenthetné.

    Claire Williams, a Williams helyettes csapatfőnöke a RaceFans-nek adott exkluzív interjút, melyben hangsúlyozta, hogy mindenképp szükség van az anyagi korlátozásra.

    „Az én szemszögemből, ha ez nem történik meg (a korlát bevezetése), akkor a Williams lehúzza a rolót, az egész cég.” – mondta, s hozzátette, hogy a tervezett keretösszeg pont megfelelne a Williamsnek.

    „Nagyon pozitív voltam ezzel kapcsolatban (Bahreinben, mikor a Liberty vázolta a terveket), de van pár ember, aki nagyon negatívan fogadta. Szerencsések vagyunk, hogy a tervek nekünk kedveznek, de szerintem ez azt is tükrözi, hogy a csapatunk jó példa arra, hogy a Forma-1-nek hogyan kellene működnie.”

    A költségvetési korlát ugyanakkor azt is eredményezné, hogy a nagyobb csapatoknak csökkenteniük kellene a létszámukat is. A Williams azonban ennek ellenére is támogatja az elképzelést.

    „Nem ismerem a konkrét számokat és igen, természetesen ez nehéz lesz a csapatok számára, hogy újrastrukturálják, és újraszervezzék magukat, és igen, lesz, aki elveszti a munkáját, aminek nem örülünk. Fáj kimondani, de néha nagyobb képet kell nézni ennél, a sport érdekeiért.”

  • Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    A Mercedes úgy véli, hogy a 150 millió dolláros költségvetési korlát nem kivitelezhető a nagycsapatok számára, azonban Toto Wolff szerint a gyártók is érdekeltek abban, hogy kompromisszum szülessen a költségek kontrollálására.

    „Perspektivikusan kell nézni ezt a számot, mert kizárja a marketinget, a versenyzőket, és sok más egyéb tevékenységet is.” – vélekedik Wolff. „Nagyon sok mindent csinálunk még gyártóként, az erőforráson végzett munkánk az ügyfelek érdekeit is szolgálják.”

    „Szóval ez az összeg túl alacsony a nagycsapatok számára, de ha belenézünk a részletekbe, együtt kell dolgoznunk a Libertyvel és kompromisszumra kell jutnunk. Ez a szám nem lesz elérhető, talán egy más összeg igen; mind ugyanabban a pénzügyi valóságban élünk.”

    „Ha beleveszünk mindent, amit most kizártak, akkor nagyobb összeget kapunk a 150 millió dollárnál, talán 250 millió dollárt, és ez már nem is tűnik annyira őrültségnek.”

    „Számomra a legfontosabb a struktúránk és az embereink védelme.”

    Mindemellett Wolff szerint a sztenderdizált elemek nem segítik azt, hogy a rajongók jobban élvezzék a sportot.

    „Addig, amíg úgy véljük, hogy vannak jó ötletek, amik növelik a bevételeket és a közönséget, és megtartja azokat, akik most is vannak, addig benne vagyunk. Mi meg akarjuk őrizni a Forma-1 tradícióit. Ez egy high-tech sport, a legjobb versenyzőkkel a legjobb gépekben. Mindaddig, amíg fenntartható ez egy szilárd üzleti modellel, addig mi boldogok vagyunk.”

  • Newey marad a Red Bullnál

    Newey marad a Red Bullnál

    Adrian Newey marad a Red Bullnál, annak ellenére, hogy a csapat új technikai igazgatót nevezett ki, a francia Pierre Wache személyében.

    Newey vezető műszaki igazgató pozícióban marad a csapatnál.

    „Adrian mindig az aerodinamikára koncentrált, míg én igyekszem útra vitt energiára figyelni.” – mondta Wache.

    „Tudom, hogy mit jelent ez a titulus, és ismerem a buktatóit.” – folytatta. „Nem riaszt meg, de tudom milyen eredmény az elvárás. Meg akarom mutatni, hogy ezt meg is tudom adni.”

    Közismert, hogy Newey kevésbé lelkes, mióta a jelenlegi motorszabályok érvényben vannak, és a Liberty Media által tervezett költségvetési korlát gondolatával sem szimpatizál.

    „A Mercedes kimagasló ebben az erőforrás formulában.” – mondta Newey az Auto Motor und Sportnak. „Erő, fogyasztás, vezethetőség, energia visszanyerés. Mindezt nem lehet pótolni pusztán egy jobb autóval.

    A Liberty terveire Newey így reagált: „Ez szocializmus. És a való életben ez csak elméletileg működik.”

    Newey szerint jobb megoldás lenne ha betiltanák a szélcsatornákat és korlátoznák a CFD szimulációkat, ami azt eredményezné, hogy kevesebb emberre lenne szükségük a csapatoknak. Ezen kívül úgy véli, hogy a korábbi, hangosabb V8-as és V10-es motorok környezetkímélőbbek voltak a mostani hibrideknél.

    „1998-ban a McLarenünk 580 kiló volt, 45 kiló ballaszttal. Ma 733 kilónál járunk, jóformán ballaszt nélkül. Rengeteg üzemanyagot spórolhatnánk, ha nem lennénk ilyen nehezek, de ez csak más erőforrással tudna működni.”

  • A költségvetési korlát rémálommá teheti az F1-et?

    A költségvetési korlát rémálommá teheti az F1-et?

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur attól tart, hogy ha a Forma-1-ben bevezetik a költségvetési korlátot, az olyan nehézségeket okoz majd, melyek nevetségessé teszik a sportot. Mondja ezt annak ellenére, hogy a korlát bevezetése épp a Saubernek és a kiscsapatoknak lenne kedvező.

    „Ha ugyanannyi pénzünk lenne, mint a top csapatoknak, kisebb lenne a különbség (a versenypályán).” – mondta Vasseur az Autosportnak. „De nem tudom, hogy ezt olyan szabályokkal kell-e elérni, mint egyes elemek sztenderdizálása. A nagyobb csapatok így is annyit fognak költeni, mint most, de csak jelentéktelen előnyért. Lehet felügyelni az anyagiakat, de engem ez egy kicsit megrémiszt. Papíron működhet, de aztán meg kell vizsgálni, hogy tudjuk ezt felügyelni szezon közben, hogy elkerülhessük az olyan eseteket, hogy például azzal lesz tele a a sajtó, hogy a Ferrari, vagy Mercedes 10 euróval többet költ, mint amennyi megengedett. Egy ilyen dolog a legrosszabb történés lenne az F1 imidzse és a show szempontjából, mert a rajongók az F1 rossz oldalát kapnák, mi szerint minden a büdzséről szól. És ha csak a büdzséről szól minden, az egy rémálom.”

    Ennek ellenére valamilyen fajta költségkorlátozás Vasseur szerint is elengedhetetlen, de szerinte erre az lenne a jó megoldás, ha inkább korlátoznák a nagyobb csapatok lehetőségeit abban a tekintetben, hogy extra teljesítményt nyerjenek.

    „Ha meghúzzuk a vonalat 150 millió dollárnál, az nem lesz hatással a Force Indiára, nem lesz hatással ránk, és nem lesz hatással a legtöbb csapatra.” – vélekedik Vasseur. „Ha eltekintünk a versenyzőktől és a marketingtől, ez csak a top három csapatot érinti. A legjobb az lenne, ha a szabályokon keresztül, a szükséges költségvetést limitálnánk. A Mercedes mindig képes lesz többet költeni nálunk, ami rendben is van, de legalább lehetőséget kapnának a kiscsapatok, hogy a dobogóért küzdhessenek.”

    „Jelenleg csak a két Mercedes, a két Ferrari és a két Red Bull játszik, és ez egy kicsit unalmas.”

  • Focit imitálni az új ötletnek számít? Lauda elégedetlen a Liberty terveivel

    Focit imitálni az új ötletnek számít? Lauda elégedetlen a Liberty terveivel

    A Forma-1 tervezgeti 2020 utáni jövőjét, folynak a tárgyalások az erőforrásokról, Niki Laudát azonban nem győzték meg az előzetes tervek.

    „Aggódom.” – idézi Laudát az olasz La Gazzetta dello Sport. „Az rendben volt, hogy az amerikai tulajdonosoknak időre volt szükségük, hogy beleszokjanak az F1-be, de az az idő lejár. Amit pedig a jövőről gondolnak, az aggaszt engem.”

    „Az FIA, Chase Carey és Ross Brawn azt ismételgetik, hogy ki kell egyenlíteni a csapatok teljesítményét, de az F1 alapjaival épp ellentétes. Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy attól lesznek izgalmasabbak a versenyek, hogy minden hétvégén más versenyző nyer. Az F1 a versenyzésről szól. Az autók fejlesztése nagyon fontos alap, csak úgy, mint a versenyzők bátorsága.”

    „Ehelyett, büntetni akarják a legjobb csapatokat, és úgy védik a versenyzőket, mintha kisbabák lennének, a halo bevezetésével például.”

    A Formula One Group közölte harmadik negyedévi üzleti eredményeit. A csapatok pénzdíja 273 millió dollár volt szeptember végén, ami 13 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év ugyanezen szakaszában volt. Ez pedig felkeltette Lauda figyelmét.

    „Az egyik évről a másikra a költségek 70 millióval (euró) növekedtek, és a bevételek meg csökkentek.” – mondta az osztrák. „Hová akarunk mozdulni innen? Ötletek kellenének, hogy miként lehet több pénzt generálni, de ezt nem látom.”

    „Hallottam Sean Bratchestől, hogy a versenyzőkkel szeretnének ‘rajtrács gyerekeket’ látni. Focit imitálni az új ötletnek számít?”

    Bár azzal Lauda is egyetért, hogy költségcsökkentésre van szükség, főleg az erőforrásokat illetően, úgy véli, hogy széleskörűbb tervvel kellene előállni a jövőre nézve.

    „Sokkal nyitottabb projektre van szükség.” – vélekedik Lauda. „Például a költségvetési korlát. Ez logikus, és rendben is van, de szükség lenne egy hároméves tervre annak megvalósításához. Nekünk alkalmazottaink vannak, mit csináljunk velük? Csak úgy dobjuk ki őket az utcára? Jelenleg a Liberty csak azt jelentette be, hogy mit akarnak, de nem írták körül, hogyan akarják azt megvalósítani.”

     

  • 2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    Jövő kedden ülésezik újra a stratégiai csoport, és megint beadják majd a javaslatokat egy költségvetési sapkával kapcsolatban. Eddig a pletykák egy 150 millió dolláros határról szóltak, de a német AMuS szerint ez lehet akár 150 millió euró is, de akár „csak” 100 millió euró is, évente.

    A cikk szerint ezt a költségkeretet 2019-től kezdve vezetnék be, először úgy, hogy csak nyomon követnék az eseményeket, büntetés nélkül, ha esetleg túllépni valaki azt az összeget, amiben megállapodnak majd. A versenyzők, a csapatirányítás, és a marketing költségek ebbe nem számítanának bele. Michael Schmidt ezt állítja az írásában: „Mindegyik csapat kap egy független FIA könyvelőt, akik oda lesznek rendelve, ellenőrzés végett.”

    Sokan persze azt gondolják egyből, hogy „független” FIA hivatalnokok érzékeny információk birtokába juthatnak, szabad átjárásuk lesz egyik alakulattól a másikba, ismertek lesznek számukra a felszerelések, és jelenleg miután Marcin Budkowski is a FIA korábbi technikai igazgatójaként rengeteg adattal a Renaultnál kötött ki, nem nagy a bizalom.

    Ennek ellenére a költségvetési sapka célja az, hogy a Forma-1-ben a csapatok között egyenlő feltételeket biztosítson. Meg kell oldani a Forma-1 kisebb csapatainak a hosszútávú gazdasági életképességét, sőt versenyképessé kell tenni őket, ez nyilván vitákat fog eredményezni, és a nagyobb csapatok megértésére és kompromisszumkészségére lesz szükség.

    Az első kezdetleges lépései után a Liberty Mediára komolyabb kihívások várnak, ami csak most kezdődik el.

  • Az élcsapatok azt kérik, hogy mentsék meg őket a saját költekezéseiktől

    Az élcsapatok azt kérik, hogy mentsék meg őket a saját költekezéseiktől

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy véli, hogy a topcsapatok költségvetései tarthatatlanná váltak, ugyanakkor a kiadások változatlanok

    „Ha megnézzük a jelenleg domináns csapatot, a Mercedest, nekik vannak a legkomolyabb erőforrásaik a Forma-1-ben.” – mondta Brawn. „Körülbelül fél milliárd dollárt költenek évente a Forma-1-es programjukra ahhoz, hogy ilyen eredményeik legyenek és ez fantasztikus teljesítmény. A probléma az, hogy négy másodperccel gyorsabbak, mint a mezőny végén lévő srácok, és ez nem tesz jót a sportnak. Ez nem fenntartható. Az történik, hogy ha nyernek, növekszik a büdzséjük. Ha dominánsak, akkor még többet költenek, hogy azok is maradjanak. Ha a dominancia elmúlik, a költségvetésük is értelmét veszti, mert nem nyernek, hiába költöttek rengeteg pénzt.”

    Brawn szerint a nagyobb csapatok a sport menedzsmentjétől várják, hogy segítsenek nekik kikeveredni a költekezési spirálból, amibe belekerültek.

    „Ezek a csapatok azzal fordultak hozzánk, hogy ‘Légyszíves mentsetek meg minket önmagunktól, mert a sikerek egy hurokba sodort minket. Szabályozó testületet szeretnénk. Azt akarjuk, hogy kontrollálva legyen, hogy mit tehetünk és mit nem, hogy az üzlet fenntartható legyen. Hogy alacsonyabbak legyenek a költségvetések, még ha nem is nyerünk.’”

    „Szóval a Mercedes, ha ennél a példánál maradunk, mindig nyerni akar, és a top 3-ban akarnak lenni és felkészültek arra, hogy elfogadják azt, ha kevésbé versenyképesek, ha az jobb fenntarthatóságot eredményez. Szóval most a magas költségvetések spiráljában vannak, dominálnak azért, hogy igazolják a költségeiket, és kiutat keresnek. Nem a Forma-1-ből kiutat, hanem a helyzetből, amibe belekerültek.”

    Brawn szerint az egyetlen megoldás a költségek csökkentésére, ha költségvetési korlátot vezetnek be.

    „Együttműködünk az összes csapattal, hogy kialakítsuk a költségvetési korlátot, és szerintem ez az előrelépés módja.” – véli Brawn. „Meg kell határoznunk, hogy mi áll a költések mögött. Meg kell határoznunk a kontroll rendszert, ami kordában tartja a kiadásokat és fenntarthatóbbá teszi a Forma-1-et.”

    „A másik fontos dolog, hogy ez mindenkit versenyképesebbé tesz, mivel jelenleg az élen álló srácok jelenleg annyit költenek, amennyit akarnak, míg akik csak kevesebbet tudnak költeni, azok sokkal hátrébb vannak a rajtrácson.”

     

  • Mazepin pénzéből van az idei Force India

    Mazepin pénzéből van az idei Force India

    Az új szabályoknak köszönhetően nőttek az F1-es csapatok költségei. A Force India 167,6 millió fontot (kb 52 milliárd forint) költött. Szükség volt némi pótlásra is, mely az orosz Nikita Mazepin alkalmazásával sikerült, számolt be róla Christian Sylt, aki az F1es pénzügyekkel foglalkozik.

    2015 végén a csapat könyvelésében már szerepelt: Többéves szerződés köttetett az orosz fiatallal, Nikita Mazepinnel, mely biztosítja az elegendő pénzmennyiséget, melyre szükség van a 2017-es szezon előtt, a szabályváltozások miatt.

    Nekik pedig nem probléma a pénz, mivel Nikita édesapja, Dimitrij az ásványi műtrágyát gyártó Uralchem tulajdonosa, milliárdos.

    Az orosz közreműködés ellenére is 11,6 millió font nettó veszteséget könyvelhetett el a Force India 2016-ban, így ők a legnagyobb veszteséggel záró csapat a mezőnyben. Ennek többek között az is az oka, hogy 2016-hoz képest a 2017-es autó 90%-ban új.

    Nem csoda hát, hogy a Force India élen jár a költségvetési korlát bevezetése mellett folyó kampányban.

  • A Volkswagen szerint veszélyes úton halad a Forma-1

    A Volkswagen szerint veszélyes úton halad a Forma-1

    Bernhard Gobmeier, a Volkswagen csoport vezérigazgatója úgy véli, jelenlegi költségvetésével veszélyes úton halad a Forma-1.

    Chase Carey és Ross Brawn, a Formula-1 vezetőségének új emberei eltökéltek azt illetően, hogy a jelenlegi Concorde Egyezmény lejártát (2020) követően a csapatok között igazságosan osszák el a bevételből származó összegeket.

    A VW csoport tagjaként az Audi nevét lehetett hallani mint esetleges beszálló a  száguldó cirkuszba, ám egyelőre nagyon úgy fest, hogy nem vállalják a kihívást.

    Gobmeier véleménye szerint jelenlegi formájában a Forma-1 fenntarthatatlan lene számukra, és a Mercedesen, a Ferrarin, a Red Bullon és a McLarenen kívül más csapatok számára igazán meg sem éri.

    „Veszélyes úton halad a Forma-1” – jelentette ki az Autosport.com-nak adott nyilatkozatában.

    „Nagyon drága a sport. A négy nagy istállón kívül mindenkinek pénzügyi gondjai vannak.”

    „Emellett a pályák sem tudják kifizetni azt az összeget, amit követelnek tőlük. A magas költségek miatt nagyon veszély úton járnak – ez az én személyes véleményem.”

    „A Mercedesnél több mint 1500 ember dolgozik a Forma-1-es projekten. Ebbe nem számoltam bele a beszállítókat. Körülbelül 2000 ember jut két autóra.”

    Gogmeier úgy gondolja, hogy a költségvetési sapka bevezetésének elmulasztása miatt a Forma-1 és a WEC sem opció számukra.

    „Egyre kevesebb szponzor van jelen, ahogy a nézők száma is csökken.  A nagy szponzorok mint a cigarettamárkák sem láthatók már, de a kisebb cégek jelenléte is kevesebb.”

    „Ezzel egy időben a költségek növekednek… Valami itt nincs rendben.”

    „A MotoGP show szempontjából a Forma-1 felett jár. Százszor jobb” – tette hozzá a Volkswagen első embere.

     

     

     

  • Egységesíthetnek egyes elemeket a Forma-1-es autókon

    Egységesíthetnek egyes elemeket a Forma-1-es autókon

    A Forma-1-es csapatok költségvetései igencsak eltérőek. Míg a Ferrari tavaly 330 millió fontot költött, addig a Force India és a Sauber csal 90-95 millió fontból gazdálkodhatott.

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown korábban már hangot adott annak, hogy támogatja a költségvetési korlát bevezetését, és hozzátette, hogy „vannak olyanok, akik szerint szabványosítani kellene egyes elemeket”.

    Chase Carey most megerősítette, hogy költségcsökkentésre az egyik opció az lehet, ha az autók egyes elemeit sztenderdizálják, ugyanakkor nem akarják „lebutítani” a teschnológiát.

    „Nem akarjuk egységesíteni az autókat, szerintünk nagyon fontos, hogy megmaradjon a versenyzés és korszerű technológia összhangja.” – mondta Carey. „Nem akarjuk lebutítani az autókat, de úgy véljük, hogy egyes alkatrészeket szabványosítani tudunk.”

    „Ez alapvetően javíthatja a biznisz gazdaságát, és mindenki számára lehetővé tenné, hogy egy kis előnyhöz jusson, ami javíthatja a versenyt is.”

    Brown hozzátette, hogy olyan elemek egységesítéséről lenne szó, melyek nem tesznek hozzá a show-hoz, és a rajongók nem vennék észre a különbséget (vagyis az egyformaságot), mint például a felfüggesztés egyes elemei.

    Carey azt is elmondta, hogy más előzetes tárgyalásokat folytatnak a csapatokkal a költségcsökkentésről, noha a cél nem az, hogy mindenki ugyanannyi pénzből gazdálkodhasson.

    „Az egyik kihívás amivel meg kell küzdenünk az az, hogy pár csapat jelentősen más szinten mozog a kiadásokkal kapcsolatban, mint a többi, ennek az eredménye pedig a pályán is látható. Szóval a költségeket egy olyan szintre szeretnénk összehozni, amelyen már összehasonlíthatóbbak a csapatok, és növelheti a versenyképességet, valamint javíthatna a csapatok anyagi helyzetét.”