Címke: költségvetési korlát

  • Allison elárulta, a Mercedes hogyan küzd a költségsapka ellen

    Allison elárulta, a Mercedes hogyan küzd a költségsapka ellen

    A címvédő alakulat technikai igazgatója, James Allison felfedte, hogyan áll neki a költségszabályzásnak a Mercedes csapata.

    Az F1-es csapatok 145 millió dollárnál állhatnak meg idén, így a nagy költekezőknek – Mercedes, Ferrari, Red Bull – vissza kell fogniuk magukat. A McLaren mellett már a németeknek is kész stratégiájuk van arra, hogyan küzdjék le ezt az akadályt.

    „Talán a legnagyobb fegyver, amivel nekimehetünk a pénzügyi korlátozásoknak, hogy a lehető leggyorsabb autóval kezdjük a szezont. Mert egy ilyen autót könnyebb lesz gyorsnak tartani a szezon során.” – magyarázta Allison.

    „Ez a hozzáállás azt is jelenti, hogy ki kell találnunk, hogyan tegyük az alkatrészeket még strapabíróbbá, és hogyan gyártsuk őket olcsóbban. Biztosítanunk kell azonban, hogy így is ugyanaz a teljesítményt képesek nyújtani, mint előtte. És mindezt egy kisebb költségvetéssel.”

    „Nagy kihívás, és az autó építése csak egy kis része. Azután működtetnünk is kell, egy egész szezont végigcsinálnunk olyan bizonytalanságok közepette, mint hányszor fogunk ütközni, milyen megbízhatóak az alkatrészek, erre pedig ugyanúgy áldozni kell.”

    Allison kiemelte, az új aerodinamikai szabályokhoz való alkalmazkodás is részét képezik az idei feladatnak.

    „Főleg arra koncentráltunk az elmúlt hetekben-hónapokban, hogy megvizsgáljuk, hogyan változnak az áramlatok az autó körül. A hiányzó teljesítményt kell pótolnunk, amikor először versenyzünk majd az új szabályokkal.”

  • Új munkacsoport egyeztetne a versenyzők fizetési korlátjáról az F1-ben

    Új munkacsoport egyeztetne a versenyzők fizetési korlátjáról az F1-ben

    Az F1 Bizottság elmúlt ülésén felállítottak egy munkacsoportot, ahol egyeztetnek arról a lehetőségről, hogy bevezessenek egy fizetési korlátot a versenyzőknek, valamint a szenior menedzsment tagoknak is a csapatoknál. Idén a Forma-1-ben új útra térnek rá, hiszen először kerül bevezetésre egyfajta pénzügyi szabályzás. Ebben érvényesítenek egy költségvetési plafont, amelynek az a célja, hogy sokkal versenyképesebbé váljon a bajnokság. Jelen naptári évben a felső korlát, amennyit egy F1-es csapat elkölthet, az az 145 millió dollár. Leginkább a versenyautó teljesítményét befolyásoló költségekre.

    A soron következő években is folytatni kívánják a költségek kontrollját. Terítékre kerülnének olyan tételeket is, mint a versenyzők és a felsővezetések fizetése, hiszen ezek a jelenlegi korlátozáson kívül eső tételek. Az F1 és az FIA közleményében ez áll:

    „2021-ben először vezetünk be a Forma-1-ben pénzügyi korlátozást, de már különféle témák kerültek előterjesztésre. Célja, hogy általánosságban miképp lehet tovább ellenőrizni a költségeket, és milyen módon érhető el ez a következő években. Ennek a folyamatnak a részeként felállt egy munkacsoport, amelyben benne vannak a versenyzők is, és egyeztetnek a pilóták és a csapatok felsővezetésének a szerződéseiről.”

  • Egyelőre nem elég izgalmas Newey számára a 2022-es szabályzat

    Egyelőre nem elég izgalmas Newey számára a 2022-es szabályzat

    2022-től kezdve a Forma-1-ben új szabályzás lép életbe, és ez akár lehetőség is lehet az Adrian Newey vezette Red Bull technikai részlegének. elviekben az autók könnyebben tudnak majd előzni, így adódik a kérdés, hogy a technikai igazgató mennyire lelkesedik az új regulák iránt?

    Egyszerűbb aerodinamikát alkalmaznak majd a 2022-es új versenyautókon. A csapatoknak pedig kevesebb szabadságuk lesz technikai értelemben véve. Sőt, ehhez jön még a költségvetési korlát is, amelynek a felső határát nem léphetik túl az istállók. A Formule1.nl kérdésére Newey elárulta egy interjúban, hogy épp miképp látja a helyzetet:

    „Amikor előállsz egy új szabályrendszerrel, győződj meg róla előbb, hogy az jó-e. Ezek a szabályok nem azok.”

    A kihagyott lehetőségek ellenére Newey hangsúlyozza, hogy nem a változás és fejlődés ellen van:

    „Azt gondolom csak, hogy nem jó a szabálykönyv, de szeretem a kihívásokat. El kell ismernem ugyanakkor azt is, hogy még meg kell találnom valamit, amitől izgalmassá teszem magam számára ezen szabályokat.”

  • Hamilton nem kap három éves szerződést a Mercedestől!

    Hamilton nem kap három éves szerződést a Mercedestől!

    Lewis Hamilton és a Mercedes továbbra sem egyeztek meg egy új kontraktusról. Az új Forma-1-es szezon hat hét múlva kezdődik, így most már a dolog kezd sürgőssé válni. Amennyiben hihetünk Toto Wolffnak, hamarosan megköttetik a szerződés. A német versenycsapat főnöke ugyanakkor nem mond pontos dátumot. Amikor az RTL rákérdezett nála, hogy a közeljövőben lehet-e bejelentés, Wolff így felelt:

    „A hamarosan egy elég tág fogalom, de igen, rövidesen rendeznénk ezt.”

    Az eldöntendő kérdés az, hogy mennyi időre szerződjenek Hamiltonnal. Őszintén szólva az osztrák szakember nem gondolja azt, hogy három éves szerződést kapna Hamilton:

    „Nem feltételezem ezt. A közeljövőben nem csak költségvetési korlátot vezetnek be, hanem a technikai szabályzás is változik, tehát érdemes nyitva tartanunk a szemünket. Még egyeztetünk róla, hogy mi a helyes lépés.”

    A legújabb pletykák szerint a Mercedes és Hamilton leginkább a szerződés időtartamáról vitatkoznak. A brit pilóta célja egy három éves szerződés, míg Wolff csapata állítólag nem akar többet, mint egy év. Feltehetően épp ezért egy két éves kontraktusban egyeznek ki majd hamarosan.

  • Binotto: nem elég a haladék a költségvetési korlát kapcsán

    Binotto: nem elég a haladék a költségvetési korlát kapcsán

    A Ferrari enyhítést kér a 2021-es költségvetési sapkával kapcsolatban.

    A Ferrarihoz hasonló nagy csapatok jelenleg jóval többet költenek évente 145 millió dollárnál. Ők 6 hónapnyi haladékot kapnak, annak érdekében, hogy minimalizálhassák a költségkeret csökkenés miatti elbocsátásokat

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azonban úgy gondolja, ez most a világjárvány okozta helyzetben nem elegendő.

    „Ismervén a covid helyzetet, tény, hogy nagyon nehéz elbocsátani embereket” – mondta Binotto. „Azt gondolom, hogy teljesen rossz üzenet lenne most embereket elbocsátani, mikor ilyen pandémiás helyzetben vagyunk. Még mindig veszélyhelyzetben vagyázunk.”

    Úgy tudni, az olasz kormány is hozott olyan intézkedéseket, melyek megakadályozzák a tömeges elbocsátásokat a járvány idején, ezért Binotto szerint az F1 hat hónapos engedményét felül kellene vizsgálni.

    „Úgy gondolom, hogy társadalmi felelősségvállalás tekintetében ez nagyon rossz lenne az üzletemberek számára covid idején – és tudva, hogy nagyon hamar kell ezt megtennünk – nem gondoljuk, hogy ez lenne a helyes hozzáállás” – mondta az olasz.

    „Tehát szeretném, ezt megbeszélni az FIA-val és a többi csapattal, és fogom is, hogy megtudjam, van-e lehetőség alkalmazkodni a még mindig vészhelyzethez.”

    „Nyilvánvalóan megpróbáljuk átalakítani az egész csapatunkat. Valahogy megpróbáljuk átcsoportosítani az embereket a közúti autókhoz, mert továbbra is nagyon nagy cég vagyunk. De a megoldás nem egyszerű”- tette hozzá Binotto.

  • Ecclestone szerint a Liberty arra készül, hogy eladja a Forma-1-et!

    Ecclestone szerint a Liberty arra készül, hogy eladja a Forma-1-et!

    Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy a Liberty Media arra készülhet, hogy eladja a Forma-1-et. Az amerikai cég 2017-ben vette át az irányítást a királykategória felett, 4.6 milliárd dollárért. A nemrég 90 éves lett Ecclestone-t pedig menesztették a vezetésből. Jelenleg Chase Carey irányít, de 2021-től Stefano Domenicali veszi át a szerepét. Az F1 példátlanul hosszú, 23 futamos versenynaptár tervezetet mutatott be a héten, miután hatalmas pénzügyi veszteség érte őket a koronavírus járványnak köszönhetően. Mr. E. így magyarázta a dolgot az Auto Motor und Sportnak:

    „A 23 verseny azt akarja mutatni, hogy az üzletmenet újra rendben megy. Én is ugyanígy tennék, ha el akarnám adni a szériát.”

    Egy anonim csapatfőnök nemrégiben annyit mondott, hogy több csapat is megszűnhet, ha a Forma-1 kénytelen lesz egy újabb kompromisszumokkal teli szezont elkönyvelni jövőre. A McLaren részéről Andreas Seidl pedig ennyit nyilatkozott:

    „Kevesebbet értünk el, de nagy költségmegtakarítást sikerült realizálni. Feltehetően túl lehet élni még egy olyan szezont mint az idei, de csak akkor, ha a megtakarításokat is ugyanezen szinten tudjuk tartani. A költségvetési korlát is segít ebben.”

    A wokingiak csapatfőnöke szerint a 2022-re tervezett drasztikusan új autókkal is együtt lehet élni:

    „A költségvetési korlát mellett mindegy, hogy új autót építesz vagy a jelenlegit alakítod tovább, nem lesz nagy különbség.”

  • 2021-ben is még biztosan Wolff lesz a Mercedes csapatfőnöke!

    2021-ben is még biztosan Wolff lesz a Mercedes csapatfőnöke!

    Toto Wolff bejelentette, hogy 2021-ben is ő lesz a Mercedes csapatfőnöke. Hónapokig a 48 éves osztrák szakember arról beszélt a jövőjére nézve, hogy egy kötetlenebb, felügyelői szerepe lenne csak. Ez is lehet a magyarázata többek között annak, hogy Lewis Hamilton nem írta még alá a szerződését, a 2020 utáni időszakra. Wolff azonban most tisztázta a helyzetét az ORF-en:

    „Azt hiszem, hogy maradok még egy évet, vagy valami ilyesmi.”

    Amikor tovább faggatták, hogy 2021-ben is akkor csapatvezető lesz-e, akkor valóban pontosított, és csak ennyit mondott:

    „Igen, pontosan.”

    2022-től és utána azonban már teljes mértékben érvényesülni fog a költségvetési korlát, valamint a Forma-1 áttér egy teljesen új technikai szabályrendszerre. Erről ennyit mondott:

    „Azt hiszem, hogy az elkövetkezendő két év egy izgalmas helyzet lesz, és ameddig ezt élvezni fogom, akarom is majd csinálni. Azzal is tisztában vagyok, hogy apránként ki kell majd neveznem és képeznem az utódomat, aki jövőre már velem együtt fog dolgozni.”

  • Steiner azt szeretné, ha a Haas még legalább 20 évig versenyezne

    Steiner azt szeretné, ha a Haas még legalább 20 évig versenyezne

    Günther Steiner azt szeretné látni, hogy a Haas még akkor is versenyezni fog, amikor ő személy szerint már rég nyugdíjba vonult. Az év korábbi szakaszában még tisztázatlan volt, hogy a szenvedő kis amerikai csapat tulajdonosa, Gene Haas akarja-e egyáltalán tovább vinni a projektet. A Haas ugyanakkor aláírta a 2021-es Concorde Egyezményt, a csapatfőnök meg elmondta az Ekstra Bladetnek, hogy a legnagyobb célja most az, hogy újra rátaláljanak a sebességükre:

    „Csapatként kell eredményeket felmutatnunk, így létezhetünk csak az elkövetkezendő 20 évben, nem csak a most soron következő öt évben. Talán ez már nem az én feladatom lesz, mivel lesz egy pont, amikor majd nyugdíjba megyek, de olyan csapatot akarok örökül hagyni, mint azok, amelyek már jó ideje itt vannak. Ez pedig csak akkor működhet, ha olyan eredményeket teszünk az asztalra, amellyel biztosíthatjuk azt, hogy a bevételeinknek köszönhetően pénzügyileg is fenntarthatóak leszünk.”

    A Haas várhatóan a Ferrari támogatott Mick Schumacherrel és Nikita Mazepinnel állnak fel a 2021-es rajtrácsra, utóbbinak gazdag orosz oligarcha apja azonnali tőkeinjekcióra is készen áll. Steiner szerint ugyanakkor a sportág továbbra is nagyon marketingeszköze Gene Haas márkájának, a Haas Automationnek:

    „Az új Concorde Agreement, a költségvetési korlát, és a pénzdíjak jobb elosztása a nagy és a kiscsapatoknak is segített. Ezek nélkül nem hiszem, hogy a Haas maradt volna.”

  • Hamilton fizetése veszélyben, a csapatok összefognak a sztárfaktor ellen!

    Hamilton fizetése veszélyben, a csapatok összefognak a sztárfaktor ellen!

    Amennyiben a csapatok bevezetik a most eltervezett költségsapkát a pilóták fizetésére is, Hamilton jókora bércsökkentésre számíthat.

    A Forma-1 jövőre, a 2021-es szezontól kezdődően a csapatok számára egy költségvetési korlátot vezet be, ez azonban nem tartalmazza a versenyzői fizetéseket.

    A Daily Mail szerint az összes alakulat azonban egy előzetes megállapodást kötött ennek megváltoztatására, még az F1 Bizottság Portugál Nagydíj után tartott hétfői megbeszélésén. Szerintük Hamilton idén 50 millió dollárt keres, míg csapattársa, Valtteri Bottas mindössze 9-et.

    Ezzel szemben a csapatok 30 millióban állapítanák meg a maximális összeget egy istálló két pilótája számára összesen. Amennyiben ezt túllépik, a fejlesztési „normál” költségsapkából jön le a többlet.

    Ezenkívül a csapatok három legjobban fizetett alkalmazottjára is bevezetnének korlátozást 2023-től. A tervezetet a részletek rögzítését követően a Motorsport Világtanácsnak is el kell majd fogadnia.

    Természetesen az erre az időszakra előzetesen megkötött szerződéseket nem kell átírni. Ennek fényében pedig lehet, hogy hirtelen mégiscsak megállapodás születik Hamilton és a Mercedes között…

    Az biztos viszont, hogy Verstappen 2023 végéig, illetve Leclerc egy évvel tovább szóló kontraktusát nem változtatja meg.

    Toto Wolff csak 2024-től vezetné be ezeket a szabályokat, bár a saját jövője körüli huzavonából arra lehet következtetni, nem maradna addig…

    „Mi támogattuk a költségvetési sapkát. De nem akarjuk elveszíteni a szupersztárokat, ezért lépcsőzetesen kellene bevezetni 2024-től, hogy a jövő generáció már egy ésszerűbb fizetéshez szokjon hozzá.”

    „Szerintem ez jót tenne a sportnak. Most, a szupersztárok olyan fizetést kapnak, amilyet megérdemelnek, hiszen a legjobbnak kell lenniük.” – utalt barátjára és versenyzőjére, Hamiltonra.

    „Nem szabad azonban, hogy a fizetések a költségsapka egy részének feleljenek meg, az olyan bonyodalmakhoz vezetne, amire most nincs szükségünk.”

  • A Honda-eset rávilágított, hogy költségkorlát kell az erőforrásokra is?

    A Honda-eset rávilágított, hogy költségkorlát kell az erőforrásokra is?

    A Honda nem régiben váratlanul bejelentette, hogy a 2021-es szezon után kivonul a Forma-1-ből. Így a Red Bull és az AlphaTauri az, mely csapatoknak sürgősen új motorszállító után kell nézniük.

    Ez persze nem lesz egyszerű, egyrészt mert sürgeti őket az idő, másrészt mert úgy hírlik, hogy Toto Wolff nem akarja engedni, hogy az energiaitalosok Mercedes motorhoz jussanak.

    Ennek ellenére Max Verstappen és a csapatfőnök Christian Horner is előre tekint.

    „A jelenlegi szabályok mellett egy gyártő költségei egyszerűen túl magasak” – mondta Horner a Servus TV-nek. „Szóval nem látom, hogy új gyártó akarna jönni a sportba 2026 előtt a jelenlegi motorszabályok mellett.”

    „Az FIA-nak és a Liberty-nek határt kell szabniuk ezeknek (a költségeknek) erőforrás oldalon. A kaszni oldaláról jó munkát végeztek. Most a motorokat kell homologizálni és költségkorlét kell ez erőforrás egységeknek az F1-ben.”

    Horner bízik benne, hogy a Honda kiszállása kissé felébreszti az FIA-t és a Liberty Mediát.

    „Hogy miként mennek majd a dolgok 2026 után, azt legkésőbb a következő hat-tizenkét hónapban el kell dönteniük.”