Címke: költségvetési korlát

  • Elégedetlenek a költségvetési sapkával a Forma-1-es paddockban

    Elégedetlenek a költségvetési sapkával a Forma-1-es paddockban

    Újabb pénzügyi vita indulhat el a Forma-1-es paddockban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyes csapatok a 140 millió dolláros költségvetési keret módosítását követelik, mivel a tomboló infláció sújtja a csapatok szűkös pénzeszközeit. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost ennyit árult el erről a német Skynak:

    „Jelenleg még mindig három csapat van ellenzi ezt.

    Támogatnánk, hogy egy kicsit emeljünk rajta, mert a költségek – különösen a logisztika tekintetében – elképesztően megnőttek. Már így is rég a határon túl vagyunk.”

    Beat Zehnder, az Alfa Romeo csapatmenedzsere megerősítette ezt:

    „160 százalékkal többet fizetünk a légi szállításért, mint 2020-ban. Ezen a helyzeten javítani kell.”

    Különösen az orosz-ukrán háború miatt a légi szállítmányozás folyamatosan ellehetetlenül, így a csapatok szinte kizárólag a hajókra támaszkodhatnak. Így folytatta Zehnder:

    „Ezek a hajók egyre csak nagyobbak lesznek. Ma már 28 000 konténerrel rendelkező hajók vannak, így a be- és kirakodás öt napot vesz igénybe. Ez egykoron másfél nap volt.”

    Elismerte, hogy a nagy csapatok az engedélyezett éves költségvetésüket 140 millió dollárról akár 148 millió dollárra is növelnék, ezért ő így zárt:

    „Valójában mi kevesebbel is beérnénk.”

  • Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Logisztikai problémák nehezítik a költségvetési plafon betartását

    Mint az ismert, egyes csapatok a 140 millió dolláros költségvetési sapka kiigazítását követelik, mivel a tomboló infláció komolyan sújtja a csapatokat is.

    „Jelenleg még mindig három csapat van ellene” – árulta el Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke.

    „Támogatnánk, hogy egy kicsit javítsunk rajta, mert a költségek – különösen a logisztika tekintetében – őrületesen megnőttek” – mondta a német Sky-nak. „Már így is messze túl vagyunk a határon.”

    „160 százalékkal többet fizetünk a légi szállításért, mint 2020-ban. Javítani kell a helyzeten” – mondta Beat Zehnder, az Alfa Romeo sportigazgatója

    Különösen az orosz-ukrán háború miatt a légi szállítmányozás folyamatosan ellehetetlenül, így a csapatok szinte kizárólag a hajókra számíthatnak a logisztika terén.

    „Ezek a hajók egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek” – mondta Zehnder.

    „Ma már 28 000 konténerrel rendelkező hajóink vannak, így a be- és kirakodás öt napot vesz igénybe. Ez korábban másfél nap volt.”

    Az Alfa Romeo helyzetét továbbá az is nehezíti, hogy székhelye Svájcban található.
  • Horner szerint az F1-nek reagálnia kell az inflációra

    Horner szerint az F1-nek reagálnia kell az inflációra

    Az orosz-ukrán konfliktus által súlyosbított globális inflációs válság várhatóan hatással lesz a Forma-1-re is.

    A Red Bull főnöke, Christian Horner úgy véli, hogy a drasztikusan emelkedő árak mindenhol „valódi problémát” jelentenek majd a sportág számára is, a 140 millió dolláros költségvetési sapka szabályai mellett.

    „Már most látjuk a következményeket a légi áruszállítás árainál” – mondta.

    „Szerintem ez egy nagyon komoly probléma, amit meg kell vizsgálni és kezelni kell, mert hatással van az emberek munkájára és életkörülményeire.”

    „Úgy látom, hogy a szabályozó hatóságnak kötelessége sürgősen megvizsgálni a kérdést, hogy megoldást találjon rá.”

    Úgy vélik, hogy Horner a  költségvetési plafon 145 millió dollárra emelését szorgalmazza.

    „Nyitott vagyok a vitára és a megoldásokra, a lehetséges kiigazításokra, amíg ez ésszerű határokon belül marad” – mondta.

    Az F1 költségvetési plafonja a tavalyi 145 millió dollárról 140 millió dollárra csökkent 2022-re, és jelenleg úgy tervezik, hogy 2023-ra további 5 millió dollárral, 135 millió dollárra csökkentik majd.

  • Tost: A költségvetési korlát nem elég ahhoz, hogy összehúzza a mezőnyt

    Tost: A költségvetési korlát nem elég ahhoz, hogy összehúzza a mezőnyt

    Franz Tost szerint ugyan jó irányba mozdította el az F1-et a költségvetési korlát, ám a felzárkózáshoz ez még mindig kevés.

    140 millió dollárt költhetnek idén az alakulatok, így a nagy csapatoknak (Mercedes, Red Bull, Ferrari) jócskán le kellett csökkenteniük a kiadásaikat. A többieknek azonban nincs meg a megfelelő infrastruktúrájuk ahhoz, hogy ezt kihasználják.

    Így a korábban létrehozott beruházások most térülhetnek meg igazán a top istállóknak. Az AlphaTauri csapatfőnöke rávilágított arra, hogy az évek óta felhalmozott előnyöket most kamatoztatják a nagy alakulatok.

    „Még dolgoznunk kell az infrastruktúránkon, mindent optimalizálnunk kell ezen az oldalon. Ha megnézzük azokat az eszközöket, amikkel a nagy csapatok rendelkeznek… nekünk egyszerűen nincs ilyenünk. Ők milliókat fektettek ebbe az elmúlt évek alatt. Nekünk jó a pénzügyi helyzetünk, ám sosem volt arra lehetőségünk, hogy a szimulációs eszközökbe ennyi pénzt tegyünk. Az értékük viszont évről-évre egyre nagyobb, mivel egyre kevesebb időt töltünk a pályán. Ezen a téren így még vannak hiányosságaink.” – magyarázta az olasz csapat vezetője.

    Ugyanakkor Tost nem aggódik a 2022-es szezon miatt. Véleménye szerint csapata akár komoly előrelépést is tehet:

    ,,Ez egy ismeretlen terület mindenki számára. Nincsenek ugyanis összehasonlítási alapjaink. Bízom a mérnökeinkben, eddig jó autót építettek. Már az AT01 is eredményes volt, a 2021-es autó pedig még egy lépést tett előre. Miért ne tudnánk így az AT03-at is versenyképessé tenni?”

  • Brown szerint páran „túszként tartják fogva a sportágat”

    Brown szerint páran „túszként tartják fogva a sportágat”

    Zak Brown kiakadt a rivális csapatokra amiért folyamatosan lobbiznak a költségvetési sapka megnövelése miatt.

    A McLaren vezetője szerint páran „csekkfüzetekkel” akarnak világbajnokságot nyerni, így nagyobb pénzügyi teret és több sprintfutamot szeretnének. A „büdzsé korlát” 2021-ben mutatkozott be, tavaly 145 millió dollárra kellett leredukálnia az istállóknak a költségvetésüket. A tervezet szerint idén ez az összeg 140 millióra, míg 2023-ra 135 millióra csökkenne.

    Ugyanakkor a vezetők és a versenyzők bérezése, valamint a marketingköltségek nincsenek benne a megszorításban.

    Az amerikai vezérigaztó szerint vannak csapatok, akik a sprintfutamon szerzett károkra hivatkozva „aránytalanul megnövelnék a számokat”. Brown úgy véli, ez egy burkolt kísérlet arra, hogy az élen állók megvédjék versenyhelyzetüket, és megtartsák előnyüket a többiekkel szemben.

    2021-ben három sprintversenyt rendezett a száguldó cirkusz, idén ezt a számot már hatra növelik. Az elsőt rögtön a bahreini nyitó futamra ütemezték.

    Az új korszak hajnalán az alakulatoknak az új szabályokkal is meg kell birkózniuk. Brown így felszólította az ellenfeleit és arra kérte őket, felejtsék el a követeléseiket:

    ,,Azzal, hogy idén 140 millióra, jövőre meg 135-re csökkeni a költségvetési korlát, a pénzügyi szabályok esélyt és igazságosabb keretet biztosítanak számunkra. Így csökkentve a legnagyobb bevételű és legjobb forrásokkal rendelkező csapatok előnyét. Ugyanakkor továbbra is törekednünk kell a gazdasági fenntarthatóságra a sportágban. Egyes csapatok még mindig ürügyeket keresnek arra, hogy felemeljék ezt az összeget, és így a csekkfüzetükkel nyerjék meg a bajnokságot. Erre jó példa az egyes riválisok azon folyamatos lobbizása, hogy a sprintfutamokon szerzett károk kapcsán növeljék a sapka összegét. A szombati sprintversenyekkel a Forma-1 ugyanakkor új nézőket szerzett, növelte a sportág ismeretségét, bővítette a globális rajongótáborát.” – írta Brown a McLaren honlapján.

    „Egyes istállók viszont továbbra is a költségvetési plafon összegének emelését követelik.  Annak ellenére, hogy egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a sprintversenyeken elenyésző kár keletkezett, így ezek a csapatok alig burkoltan próbálják megvédeni a versenyelőnyüket. Az érvényben lévő struktúra mentén ezek az alakulatok túszként tartják fogva a sportágat és megfosztják a nézőket és magát a sportot is attól, ami a legjobb lenne. Úgy tűnik, hogy ezek a csapatok képtelen elfogadni azt, hogy a költségvetési plafon a sport érdekeit szolgálja.” – tette hozzá az amerikai vezető.

    Ugyanakkor a McLaren vezére a „B” csapatokra is kitért:

    ,,A jelenlegi szabályok elég erősen a „B” istállóknak/megrendelő alakulatoknak kedveznek. Ez azonban nincs összhangban az F1 azon elvével, miszerint valódi konstruktőrök egy csoportja egyenlő feltételek mellett versenyzik egymással. Ez aláássa azt, hogy mit jelent „F1-es csapatnak” lenni, károsítja a sportágat is. A Forma-1-nek 10 valódi konstruktőrre van szüksége, ahol minden gárdának – az erőforrásokat és váltók belső részeit kivéve – meg kell terveznie és elő kell állítania azokat az alkatrészeket, amik a teljesítmény szempontjából relevánsak. Jelenleg túl sok és túl diverz üzleti modell áll fenn a csapatok között. Ha megpróbáljuk ugyanazt az összetett szabályrendszert alkalmazni mindegyikre, és még ellenőrizni is akarjuk őket, akkor az feleslegesen bonyolult és kompromitáló eredményeket szülhet.”

    „Összefoglalva, a jelenlegi helyzet lehetővé teszi azt, hogy a „B” csapatok túlságosan versenyképesek legyenek a többi konstruktőrhöz képest. Ezen felül az A „istálló” is jócskán profitál a partnerei adataiból és előnyeiből. A jelenlegi konstrukciók mentén, minden olyan csapatnak, aki bajnok esélyes szeretne lenni, rendelkeznie kell egy „B” alakulattal. A Forma-1 viszont nem erről szól.”

     

  • A McLaren nem ért egyet a Red Bull főnök, Horner elképzelésével

    A McLaren nem ért egyet a Red Bull főnök, Horner elképzelésével

    A Red Bull Racingnek hatalmas költségekkel kell számolnia a Brit és a Magyar Nagydíj után. Az RB16B-k komoly szervízekre szorulnak, anélkül, hogy Max Verstappen vagy Sergio Perez lenne ebben a hibás. A Forma-1-ben vita folyik arról, hogy kinek kell kifizetnie a számlát.

    A Forma-1-ben 2021 óta szezononként 145 millió dolláros költségvetési korlát van érvényben. Ennek a pénznek egy része az autók balesetek utáni javítására van betervezve a költségvetésbe. Most már kissé ellentmondásos, hogy a Red Bull Racingnek kevesebb pénze marad arra, hogy a futamok között frissítésekkel álljanak elő, mert Lewis Hamilton és Valtteri Bottas rendre az osztrákok autóit pakolja ki a pályáról.

    Christian Horner már a Hungaroringen kijelentette, hogy az FIA-nak ideje lenne elkezdenie vizsgálódni emiatt. A milton keynes-i bázisú alakulat csapatfőnökét Mattia Binotto is támogatta. Ő szintén úgy véli, hogy a vétkes riválisoknak ki kellene fizetniük az érintett csapatok kárát. Andreas Seidl a maga részéről azonban nem ért egyet a McLarennél ezzel, ls ezt elmondta a Magyar Nagydíj után különféle médiumoknak, a konstruktőri bajnokság jelenlegi negyedik helyezettjének csapatfőnöke:

    „Én biztosan nem megyek abba az irányba, amerre Christian megy, minden második mondatában megemlítve a költségvetési korlátot és azt, hogy mennyire fáj minden egyes baleset a pályán. Végül is ez is a játék része, amiben benne vagyunk. Rajtunk múlik, hogy a megfelelő módon gazdálkodjunk-e a költségvetéssel.”

  • 10 F1-es csapatból nyolc be akarja tiltani a szélcsatornákat

    10 F1-es csapatból nyolc be akarja tiltani a szélcsatornákat

    Az F1 vezető technikai tisztje, Pat Symonds elárulta, a mezőny nagy része simán meglenne a szélcsatornák használata nélkül is.

    Sokáig a siker kulcsa az volt, hogy ki mennyi időt tud eltölteni az aerodinamikai fejlesztésekkel. Ezt az időt először korlátozták, majd konstruktőri bajnokság végeredménye alapján csökkentették.

    A Forma-1 nemrég tervezetet nyújtott be, hogy 10 év alatt kivezessék ezt a drága gyakorlatot, de két csapat még ellenkezik a javaslat ellen.

    „A szélcsatorna már 50 éve a Forma-1-es fejlesztések alapvető eleme, a Brabham használta először 1964-ben.” – tekint vissza Pat Symonds. – „A 80-as évekre azonban kulcsfontosságú lett, és azóta a kifinomultságuk nagyban fejlődött.”

    Most azonban, hogy a nagyok hátrányt szenvednek miatta az F1-es csapatok máris ellenkezően viszonyulnak a kérdéshez.

    „Talán meglepő, hogy a jelenlegi tíz csapatból nyolc támogatja az ötletet, hogy 10 éven belül kivezessük a szélcsatornák használatát.”

    Symonds a költségsapka következményének tartja, hogy a csapatok jobban kezdenek odafigyelni a nagyobb tételekre. Amilyen például egy szélcsatorna használata és fenntartása.

    „Csak nőttek, mind méretben, mind a felhasznált energiát illetően, ezt nem lehet költséghatékonyan fenntartani. Az áram számlája egymillió euró fölé is emelkedhet.”

    „Két szempontból sem vagyunk mellette. Az egyik az a költségek miatt van: aki nem tud építeni egyet az bérel, de az is naponta több, mint ezer euróba kerül. A másik pedig a fejlesztés: nem kell sok idő ahhoz, hogy valaki egy újabb szerkezetet építsen, ami felülmúlja a korábbiakat, ezzel megindítva az egészségtelen fejlesztési versenyt [ezen a téren is].” – jelentette ki az F1 embere.

  • Wolff kontra Binotto: Adható-e sportbüntetés a túlköltekezőknek?

    Wolff kontra Binotto: Adható-e sportbüntetés a túlköltekezőknek?

    Nem igazán értett egyet Toto Wolff és Mattia Binotto a költségvetési korlát esetleges megszegésének büntetéséről.

    Nemcsak a versenypályán dúl a csata a csapatok között, hanem azon túl is. Miközben az Aston Martin próbálja elintézni, hogy eltöröljék az idei évre bevezetett aero szabályokat, addig a csillagosok és a Scuderia vezetője egy másik új regula miatt szólalkozott össze.

    Ettől az évtől figyelniük kell a csapatoknak arra, hogy mennyit is költenek, ugyanis egy bizonyos keretet nem léphetnek át. A 145 milliós plafonba többet között a marketingköltségek és a fizetések nem tartoznak bele, míg a fejlesztések és az új elemek megálmodásának összegei igen.

    Az Ezüst Nyilak vezetője szerint három csapat nem hajlandó viszont sportbüntetéssel is adózni a költségvetés túllépéséért. Wolff elárulta, hogy a Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri a felvetés ellen szavazott:

    ,,10 csapatból 7-en arra voksoltak, hogy sportbüntetés is járjon a pénzügyi kihágásokért. Ebben a pillanatban viszont csak pénzbüntetés kap az aki szabályt szeg, mivel három alakulat a javaslat ellen szavazott. Pénzbeli büntetést tehát szívesen kapnának, ám sportbelit nem. Ez eléggé érdekes.” -nyilatkozta Wolff.

    Binotto állítja, nem volt semmilyen szavazás:

    A vörösök svájci-olasz csapatfőnöke viszont nem érti, hogy ellenfele állítása mire is referál, ugyanis nem történt hivatalos szavazás az üggyel kapcsolatban. Binotto ezen felül azt is hozzátette, azért nem született döntés a szankciókról, mivel három csapat azt kérte, hogy legyen világosabb a dolog, mielőtt voksolnának.

    ,,Biztos vagyok abban, hogy Totót (Wolff) rosszul idézték. Az a szöveg, vagy megfogalmazás, amit az F1 Bizottság elé tártunk nem tartalmazott semmilyen sportszakmai kérdést. Amit az ülésen megvitattunk, – amelynek napi rendi pontjai között nem szerepelt hivatalos szavazás – azok az esetleges szabálysértésekről és procedúrákról szóltak, olyanokról, mint például a tranzakciók lejelentéséhez köthető hibák. Néhány csapat – közöttük a Ferrari is – azt mondta, hogy előbb tisztázni kellene pár dolgot, mielőtt a szabálysértések miatt sportbüntetést is alkalmaznánk. Amint ez megvan, akkor tarthatunk egy e-szavazást az esetleges további szankciókkal kapcsolatban. Ezzel minden csapat egyetértett, ezért nem hinném, hogy az álláspontjaink ellentétesek.” – írt meg Binotto nyilatkozatát a Motorsport-Total.com.

    Ugyanakkor a Ferrari vezetője egyet ért azzal a felvetéssel, hogy a súlyos kihágások során már legyenek sportbüntetések. A svájci-olasz szakember ezért reméli, hogy minél előbb tisztázásra kerülnek a kérdéses dolgok, így május végén már szavazhatnak is az üggyel kapcsolatban.

    Wolff: Mégis mi a fenéről beszél Binotto?

    A Mercedes csapatfőnöke, mikor szembesült ellenfele nyilatkozatával és azzal, hogy szerinte rosszul idézték, felháborodva mondta a következőket:

    ,,Két szavazás is volt, kettő! Az emberek felemelték a kezüket és úgy voksoltak, ezen felül még egy e-szavazás is történt. Az utóbbin a Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri a sportbüntetés ellen szavazott. Ezek a tények! Nem tudom, hogy mégis a fenéről beszél Binotto! – idézi a Motorsport-Magazin.com Wolffot

    Valóban, az említett alakulatok ódzkodnak attól, hogy pontlevonás járjon egy esetleges kihágásért. Ross Brawn korábban már közölte azt is, hogy aki súlyosan megszegi a szabályt, azt ki is zárhatják a bajnokságból. A vita tehát arról folyik, hogy formális hibák esetén is alkalmazható-e a sportbüntetés. Jobban mondva, ha például valakik nem időben adják le a dokumentumokat, akkor lehet-e az illetőket ezzel fenyegetni. Egyelőre ilyen kihágásért csak pénzbüntetés jár.

    A Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri az esetleges szürkezónákat kívánja kiszűrni, ezért is kér felvilágosítást. Ugyanis a Bikák esetében okozhat némi problémát az, hogy néhány alkatrészt a testvércsapatuknak szállítanak.

  • Domenicali ajánlja a foci világának is az F1 költségcsökkentését

    Domenicali ajánlja a foci világának is az F1 költségcsökkentését

    Stefano Domenicali Forma-1 vezérigazgató úgy véli, hogy a labdarúgás világa jól tenné, ha a Szuperliga-balhét követően követnék azt a keresztes hadjáratot, amit az autóversenyzés világa elkövet a költségek csökkentéséért.

    Mint az ismeretes, a vezető európai fociklubok megalapították a Szuperligát. Ilyen módon akarták növelni a bevételeiket, ami múlt héten sokkolta a sportágat. A szurkolók lázadása miatt azonban visszaléptek ezen tervektől az érintettek.

    A Forma-1-ben sem ismeretlen dolog az, hogy kilépéssel fenyegetőznek egyesek. A 2000-es években már neve is volt a gyermeknek: Grand Prix World Championship néven a mára már megszűnt Formula One Teams’ Association (FOTA) bejelentette 2009-ben, hogy 2010-ben önálló szériaként indulnak. Nem voltak elégedettek azon feltételrendszerrel, amelyet akkor kínáltak a csapatoknak a versenyzésért.

    A FOTA sorozata azonban hamar feledésbe merült. Sikerült megegyeznie a csapatoknak az FIA-val és a FOM-mal, a kereskedelmi jogtulajdonossal, a pénzügyi és jövőbeni irányítási feltételeket illetően. A csapatok is nagyobb részesedést kaptak a sportág profitjából az ezt követő években. Ugyanakkor az F1 is nagyobb hangsúlyt fektetett a költségek csökkentésére. Új szabályokkal próbálták korlátozni az istállók költéseit, és végük 2021-ben a költségvetési keret bevezetésével sikerült rögzíteni a kiadások felső határát.

    Domenicali szerint az, hogy a királykategória a költségek kezelésére összpontosít, kulcsfontosságú megoldás ahhoz, hogy a száguldó cirkusz top résztvevői ne gondolkozzanak egy Szuperligához hasonló szakadárságban. Szerinte a futball főnökeinek is hasonló módon kellene kezelnie a klubok pénzügyeit. Az olasz Sky TG24-nek nyilatkozva elmondta, hogy az F1-nek a csapatok költségeinek a csökkentésére irányuló gondolkodásmód segít abban, hogy hosszú távon is szilárd legyen a sportág alapja, így ennyit mondott a Szuperligával kapcsolatban:

    „A Forma-1-ben már kétszer is volt ilyen helyzet, hogy szétszakadhat a széria, és egy ellenbajnokság jön létre. A csapatok úgy gondolták, hogy így több bevételhez juthatnak. Jelenleg az F1-ben pont az ellenkezőjével próbálkozunk: kordában próbáljuk tartani a költségeket. Nem véletlen az, hogy az idei az első éve a költségvetési sapkának, mert máris más dimenziót ad a csapatoknak a pénzügyi fenntarthatóság szempontjából is. Azt hiszem, hogy ez az első olyan dolog, amivel – ha fogalmazhatok így -, foglalkoznia kell a futball világának, méghozzá igen gyorsan.”

    A pénzügyi kérdéseken túl, Domenicali azt gondolja, hogy a Forma-1 azon technológiai tervezete is, mely szerint a jövő a hibrid megoldásoké és a bioüzemanyagé, fenntartható jövőt biztosít a sportágnak. Ezért szerinte továbbra is érdeklődnek majd a csapatok és a gyártók:

    „A Forma-1 hibrid lesz, és ökológiailag fenntartható üzemanyagot használunk majd. Már sok ilyen jellegű tevékenység zajlik a világban, amely hatással van a társadalomra is. Itt a lehetőség arra, hogy a Forma-1 ennek a főszereplője legyen.”

  • Dollármilliókat bukik hamarosan Hamilton és Verstappen?

    Dollármilliókat bukik hamarosan Hamilton és Verstappen?

    A koronavírus-járvány súlyosan érinti a Forma-1-es csapatok pénzügyi helyzetét 2020 óta, így az olyan sztárok mint Max Verstappen és Lewis Hamilton is kénytelenek beérni kevesebbel. Mivel kevesebb pénz érkezik az istállókhoz, az F1 új vezére, Stefano Domenicali is sürgeti azt, hogy a versenyzők fizetésének is legyen plafonja. Ez a megoldás pedig, hogy kevesebbet költenek a pilótáikra, megtakarítást jelenthet a már amúgy is bevezetett költségvetési korláton felül.

    A La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy ezen már gőzerővel dolgoznak, és ugyan már elkezdték csökkenteni a költségeket az idén bevezetett pénzügyi korlátozásokkal, de ennek még nem része a versenyzők fizetése. Domenicali azonban kardoskodik mellette, hogy a Mercedes és a Red Bull csillagai, így Lewis Hamilton és Max Verstappen se kerüljön annyiba a csapataiknak, mint eddig.

    Írásuk szerint az F1 vezére már rövid távon is megvalósítaná ezen ötletét, hiszen várhatóan az F1 bevételei 2021-ben is tovább csökkennek, a járvány miatt. Mivel a COVID-19 továbbra is jelentős mértékben terjed a világban, ezért nem számolhatnak azzal a bevétellel, amit a nézők jelenléte jelentene a pályák mellett.

    Nem tudni egyelőre, hogy mennyire is lenne hatékony egy fizetési korlát a versenyzőknek, mivel részletek még nem derültek ki, hiszen véglegesítésre vár ezen tervezet.