Címke: költségvetési keret

  • Brawn: Ha valaki többet fog költeni a megengedettnél, súlyos büntetést kap

    Brawn: Ha valaki többet fog költeni a megengedettnél, súlyos büntetést kap

    Ross Brawn figyelmeztette már előre a csapatokat, ha valaki átlépi a költségvetési sapka maximum összegét, és többet költ, arra súlyos büntetések várnak.

    Tegnap mutatták be a 2021-es szabálytervezetet, aminek egyik fő attribútuma a költségvetési sapka volt. A szabályok életbe lépése után, már csak 175 millió dollárt költhetnek évente  a csapatok (természetesen vannak olyan költségek, amik nem képezik részét a fent említett összegnek).

    Az újítás azonban új büntetőrendszert is kíván, ami három fokozatra fogja osztani a szabályszegőket:

    A legalacsonyabb büntetést azok kapják, akik pontatlanul avagy késve biztosítják az FIA számára az éves pénzügyi jelentést. A következő szinten már olyan csapatok számíthatnak komoly szankciókra, akik öt, vagy annál kevesebb százalékkal lépik túl a megengedett összeget, míg a legsúlyosabb büntetést azok kapják, akik öt százalék fölé mennek.

    ,,A legfontosabb dolog az lesz, hogy ezek a regulák részesei lesznek az FIA szabályzatának. Tehát a szankciók, amik a pénzügyi szabályok megszegésért járnak, sportbeli büntetést fognak maguk után vonni. Ha valaki drasztikusan lép át a limitet, akkor akár a bajnokságot is elveszítheti. Súlyos következményei lesznek az efféle szabálysértéseknek.”- nyilatkozta Brawn.

    A csapatoknak 2021 márciusában adhatják le a 2020-as bajnokság költségvetésének jelentését az FIA-nak, ám ebben az évben még nem jár büntetés a szabályszegésért. 2022-ben viszont, már élesben megy a dolog, és komoly szankciók várhatnak a renitens alakulatokra.

  • Wolff szerint semmi nincs előkészítve a költségvetési korláthoz

    Wolff szerint semmi nincs előkészítve a költségvetési korláthoz

    A Mercedes és a Red Bull Racing is úgy véli, hogy a költségvetési felső korlát, melyet bevezetni terveznek a Forma-1-ben, jelentős ráfordítást igényel, annak érdekében, hogy megfelelően legyen felügyelve és ne legyen hiábavaló.

    2021-től a tervek szerint 175 millió dollárban határozzák meg a csapatok által egy szezon által elkölthető összeg maximumát. Ez alacsonyabb összeg annál, amennyit a top csapatok jelenleg költenek.Ezen összegbe azonban nem tartozik bele minden. Így például nincs benne az erőforrás költsége, a versenyzők fizetése.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azonban úgy látja, hogy ezen pénzügyi korlátozásokhoz több ráfordítás szükséges.

    Wolff egy korábban elutasított javaslatot pártolna, mi szerint a sport- és technikai szabályok módosítását halasszák 2022-re, még akkor is, ha a költségvetési sapka már 2021-ben életbe lép.

    „Az egyetlen és legfontosabb tényező, az ellenőrzési és vizsgálati folyamat.” – mondta Wolff. „2020-ra ebből semmi nem áll készen. Ha ezt nem tudjuk megfelelően vezetjük be, akkor nincs értelme bevezetni a szabályt.”

    „Az az ötlet, hogy halasszuk el egy évvel, logikus és stratégailag jól átgondolt, de nem volt elég meggyőző azoknak, akik ezt eldöntik.”

    A Red Bull főnöke, Christian Horner korábban már felszólalt az ügyben, hogy jó lenne egy évet csúsztatni a szabályokon.

    „Csak úgy, mint a pénzügyi szabályok esetén, költségvetési korlát sem volt még soha felügyelve az F1-ben.” – mondta. „Nem kis vállalás ehhez megteremteni a szükséges eszközöket, és infrastruktúrát, hogy felügyelni lehessen a különféle vállalati egységeket.”

    „Ez egy nagyon komplex biznisz és mindenkinél más a struktúra.”

  • Ezért ellenzi Binotto az egységesített alkatrészek bevezetését

    Ezért ellenzi Binotto az egységesített alkatrészek bevezetését

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem szimpatizál a sztenderdizált alkatrészek 2021-től való bevezetésének ötletétől. Véleménye szerint ez ellentétes a sport szellemiségével.

    A Liberty Media pedig ezt szorgalmazza, annak érdekében, hogy alacsonyabban tudják tartani a csapatok költségeit. Egységesíteni szeretnék többek között a felniket, a fékrendszereket, a kormányt, a pedálokat és a boxban használt felszereléseket is.

    „Nem örülök. Mint Ferrari, nem örülök.” – mondta Binotto az Autosportnak. „Úgy gondolom, hogy mi a legelejétől kezdve mondtuk, hogy a sztenderdizálás ellen vagyunk, és úgy érzem, hogy túlzottan is az egységes irányba tartunk.”

    „Hogy miért vagyunk ellene? Mert úgy véljük, hogy először is a sport alapja a verseny, és az egységesítés valahogy ellentétes ezzel a szellemiséggel.”

    „Másodsorban mert az egységesítés nem jelent pénz spórolást, mivel újra kell tervezni az autót, az elemeket, az új alkatrészeknek megfelelően, és ez hatással van a gazdasági oldalra is. Szóval nem vagyok biztos benne, hogy ez pozitív irányba visz.”

    Binotto szerint a költségvetési korlátnak elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy a költségeket alacsonyabban tartsák.

    „A fenntarthatóság kulcskérdés, és szerintem a költségvetési korlát mindannyiunk érdekét szolgálja, emellett mind elköteleztük magunkat, és a jövőre nézve kulcskérdés a pénzügyi szabályzás is, mivel ez megállítja a kiadásokat, csökkenti a különbséget a kis és nagycsapatok között. Még ha a korlát, melyben megállapodtunk, magasan is van a kis csapatok számára, legalább már ez is csökkenti a különbséget.”

    „Visszatérve az egységesítésre. Nem hiszem, hogy sztenderd alkatrészekre van szükségünk ahhoz, hogy pénzt spóroljunk.”

    „A top csapatok így is költekezni fognak, egészen a korlátig, szóval az egységes elemeknek e tekintetben nem lesz hatásuk.”

    „Szóval, bár megértjük az okot, mi úgy gondoljuk, hogy körültekintőbbnek kellene lenni a kockázat és haszon vizsgálata kapcsán, és nem szabad megfeledkezni a végső célról.”

  • A Williams reméli, hogy a Ferrari nem fog vétózni

    A Williams reméli, hogy a Ferrari nem fog vétózni

    A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams reméli, hogy a pénzügyi szabályokban nem lesz változás 2021-re, pedig felröppentek olyan pletykák, hogy a Ferrari megvétózza azt.

    A 2021-es technikai szabályokat várhatóan idén októberben fixálják majd, míg a pénzügyi szabélyokat már vázolták, e szerint 175 millió dolláros költségvetési korlátot vezetnek be, egy szezon során maximum ennyit költhetnek majd a csapatok egy szezon során.

    Azonban az a hír járja, hogy a Ferrari talán megvétózza az anyagi
    korlátozást, mivel ez nekik lenne a legnagyobb érvágás. A Williams viszont bízik benne, hogy ez nem fog megtörténni.

    „Nem hallottam eddig róla, hogy a Ferrari vétót tervezne.” – mondta Claire Williams a GPToday.netnek.

    „Nyilvánvalóan a mi szemszögünkből nézve, mi reméljük, hogy nem lesz szignifikáns változás (az előirányzott tervekhez képest), különösen a pénzügyi szabályok tekintetében, míg a technikai szabályokon még dolgozni kell.”

    „De mindannyiunknak figyelembe kell vennünk a sportunk érdekeit, hogy nagyszerű sportot alkossunk a versenyzők és a csapatok számára. Ugyanakkor remek show-t is kell csinálni a rajongóknak, biztosnak kell lennünk abban, hogy a rajongók továbbra is néznek minket.”

    „Elsősorban erre kell gondolnunk, ha a sport jövőjéről beszélünk, nem a saját dolgainkra.”

  • Todt szerint tovább csökkentenék majd a költségvetési keretet

    Todt szerint tovább csökkentenék majd a költségvetési keretet

    2021-től vezetik be a Forma-1-ben a költségvetési korlátot, de a FIA elnöke, Jean Todt már csökkentené azt. Hockenheimben elismerte, hogy a bevezetendő 175 millió dolláros keret csak a Mercedest a Ferrarit és a Red Bullt korlátozná, hiszen nincsen többek között a versenyzők fizetése sem. A francia elárulta:

    „Alacsonyabb számokat vezettem volna be. Csak három csapatot érint a dolog, hogy korlátozniuk kell magukat. Jobb lenne, ha olyan határunk lenne, amellyel minden csapatnak lenne esélye, de erre egyelőre nem volt lehetőség. Annyit legalább elértünk, hogy fél lábbal házon belül vagyunk. A költségvetési sapka jobb dolog, mintha semmi se lenne, de talán majd egy második lépcsőben csökkenthető lesz az összeg is.”

  • A Racing Point is örül a költségvetési sapkának, pedig ott van pénz

    A Racing Point is örül a költségvetési sapkának, pedig ott van pénz

    Ismert, hogy a Racing Point egyike a leggazdagabb középcsapatoknak köszönhető Lawrence Strollnak, így felettébb érdekelt minket, hogy mi a véleményük a tervezett költségvetési keretről. Otmar Szafnauert kérdeztük tegnap erről Hockenheimben:

    „Azt hiszem, szükséges a költségvetési sapka, és örülünk neki, hogy bevezetésre kerül. Kellően alacsonyan van-e a határ? Reméltük, hogy még alacsonyabb lesz, de együtt érzek és meg is értem azon csapatokat, akiknek most meg kell vágniuk a házon belüli költségvetésüket emiatt. Nem könnyű, de mint első lépés, ez egy üdvözlendő dolog. A csapatunk nem fog mindenáron a költségvetési keret közelébe érni, mert jóval alatta vagyunk, de ez jó irány összességében a Forma-1-nek.”

    Toto Wolff, a világbajnok Mercedes csapat vezetőjeként szintén elmondta erről a véleményét nekünk:

    „Azt hiszem fontos dolog a költségvetési keret bevezetése, mert megakadályozza a top három csapatot abban hogy folyamatosan növeljék a kiadásaikat, és egymásra licitáljanak. Az, hogy ennek most lett egy határa, az jó. Egyértelműen segíteni fogja azt, hogy kisebb csapatok utolérhetik a nagyobbakat, pusztán azzal, hogy gátat szabnak a növekedésnek ezzel. Ahogy már korábban is mondtam: ez a határ továbbra is a kisebb csapatok költése felett van, így az a véleményem, hogy ez egy áttörés, hogy elfogadtuk a költségvetési keretet az elkövetkezendő évekre. A következő lépés majd az lesz, hogy ezt is tovább csökkentsük, illetve meg kell találni a különféle eszközeit annak, hogy vége legyen a költségvetési háborúnak, ami az elmúlt 20-30 évét a Forma-1-nek jellemezte.”

  • Marko szerint „könyvelési világbajnoksággá” válhat az F1

    Marko szerint „könyvelési világbajnoksággá” válhat az F1

    Dr Helmut Marko szerint az F1 azt kockáztatja, hogy „könyvelési világbajnokság” lesz.

    A napokban megerősítették, hogy a 2021-es szabályok véglegesítését októberig eltolják. Ezen kívül az előzetes tervek szerint 175 millió dolláros költségvetési keretet terveznek szabni a csapatoknak, vagyis ennél többet senki nem költhet majd. Noha ebben nem számít bele a versenyzők fizetése, a marketingköltségek és az utazások költségei.

    Marko szerint azonban a költségvetési korlát terve rizikós, mivel a sport már így is túlszabályzott.

    „A legrosszabb forgatókönyv szerint, könyvelők világbajnokságává válunk, ahol a diszkvalifikálásokra majd két hónap múlva kerül sor.”

    Marko elmondta, hogy a nagyobb csapatok már most vizsgálják, miként tudnak úgy átszerveződni, hogy a költségvetési korlát esetén se kelljen lemondaniuk a megszokott dolgokról.

    „Már vizsgáljuk, hogy milyen más területekre kell odafigyelnünk, mint például a hiperautónk (Le Mans-ra) fejlesztése. A szélcsatornát használhatjuk mindkét csapattal.”

  • Abiteboul nem elégedett a költségvetési kerettel

    Abiteboul nem elégedett a költségvetési kerettel

    Megoszlanak az F1-es csapatok véleményei a Liberty Media 2021-re előirányzott szabálymódosításai kapcsán.

    A napokban kiderült, hogy a 2021-2025-ös időszakra 175 millió dollárban tervezik meghatározni az éves költségkeretet. Ebben azonban nincs benne a versenyzők fizetése, a motor ára, valamint az utazások és marketing költségek.

    „Ez nem egy új kezdet.” – mondta dühösen az Auto Motor und Sportnak a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul, aki maga is a költségcsökkentés pártján áll.

    „A terv az volt, hogy minden csapatnak profitot kellene termelnie.”

    Hozzátette azt is, hogy a meghatározott összeg Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének javaslata volt, tehát ez még pont olyan összeg, ami az élmenő csapatnak elfogadható, így nem sok változást fog hozni.

    A szókimondó Jacques Villeneuve is úgy látja, hogy a 2021-es módosítások kapcsán nem jó irányba tart a sport.

    „Totális hülyeség.” – mondta 1997 világbajnoka. „Ez a szokásos mesterséges módja a dolgoknak. Hol van az az összetevő, ami ismét hőssé tenné a versenyzőket? Ez a versenyzésnek egy olyan víziója, mely korlátozza a versenyzőket és a képzelőerőt. A Liberty Mediának egy amerikai víziója van az F1-ről, de mindent rosszul csinálnak.”

  • Brawn szerint a Ferrari érti a költségvetési korlát logikáját

    Brawn szerint a Ferrari érti a költségvetési korlát logikáját

    Mint arról már beszámoltunk, idén is a Ferrari kapja a legtöbb pénzt a Forma-1-es bevételekből, noha ez nem minden évben így van.

    Egye csapatok jelentősen több pénzből tudnak működni, mint a többiek, ráadásul a Ferrari extra pénzt is kap, amiért már a kezdetek óta jelen vannak a sportban.
    Hogy melyik csapat mekkora összeget kap és milyen okból, ide kattintva nézheted meg.

    Az egyenlőtlenségek csökkentése és annak érdekében, hogy kiegyenlítettebbek lehessenek az erőviszonyok a Liberty Media szeretné 2021-től újrastrukturálni a pénzelosztási rendszert, melynek eredményeként a topcsapatok a mostaninál kevesebbet, a kisebbek pedig többet kapnának. Ennek értelemszerűen a topcsapatok nem örülnének, míg a kisebbek kifejezetten kampányolnak érte. Jelen

    A legnagyobb anyagi sérelem a Ferrarit érné, noha Ross Brawn szerint a Ferrari érti a problémát és logikusnak is tartja a lépést.

    „Soha nem fogunk imponálni új csapatoknak, ha ilyen igazságtalan az elosztási rendszer.” – mondta Brawn a The Guardiannek. „A Ferrari tisztában van ezzel. Foggal-körömmel fognak küzdeni, de a logikának is jelentős szerepe van a megoldástalálásban.”

    Jelen szabályzás szerint ha a Ferrari az utolsó helyen végezne a bajnokságban, akkor is több pénzt kapna, mint egy bónusz nélküli csapat, pl Renault, ha az megnyerné a bajnokságot.

    „Nagyon nagy az egyenlőtlenség a top kettő-három csapat és a mezőny többi része között. Van pár csapat, akik ha utolsók lesznek a bajnokságban is több pénzt kapnak, mint az, aki megnyeri a bajnokságot.”

    „Tisztában vagyunk a Ferrari fontosságával és történelmével, és különleges helyet foglalnak el a sportban, de ugyanakkor meg kel találnunk az egyensúlyt e felismerés és a többiek igazságos pozicionálása között.”

  • Az asztalra csap a Liberty Media, szorít az idő

    Az asztalra csap a Liberty Media, szorít az idő

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey, az FIA támogatásával noszogatni kezdte a topcsapatokat, hogy fogadják el a költségvetési korlát 2021-es bevezetését.

    Nagyon régóta terítéken van már a költségvetések csökkentésének kérdésköre, amit értelemszerűen a kiscsapatok nagyon szorgalmaznak, míg a nagycsapatok ellenzik.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Mercedes és a Ferrari abban bízott, hogy 150 helyett 200 millió dollárban állapítják meg a maximális költségvetést, ez azonban olyannyira nem jött be, hogy a Liberty Media még tovább csökkentette az összeget, 135 millió dolláros költségvetési korlátot tervez szabni. Az az elképzelés azonban marad, mi szerint ezt fokozatos csökkentéssel fogják elérni, hároméves ütemben. Így a költségvetési keret 2021-ben 185 millió dollár, 2022-ben 160 millió dollár és 2023-ban már csak 135 millió dollár lenne.

    A Liberty bekeményített, és úgy határozott, hogy a terveiket a csapatok vagy elfogadják, vagy távoznak a bajnokságból, és bár az elképzeléseket még nem véglegesítették, az Auto Motor und Sport szerint az F1 menedzsmentjének kezd elfogyni a türelme ezzel kapcsolatban.

    Mivel az FIA előírásai szerint a sport- és technikai szabályzatot mindig a bevezetés előtt 18 hónappal meg kel határozni, hogy legyen idő a felkészülésre, ezúttal június 30 a határidő a 2021-es szabályok kapcsán.