Címke: költségkeret

  • Steiner: Minden csapat eléri a költségvetési plafont

    Steiner: Minden csapat eléri a költségvetési plafont

    A Haas 2023-ban eléri a Forma-1 költségvetési határát, árulta el a csapatfőnök, Günther Steiner.

    Az idén összesítésben nyolcadik helyen végzett amerikai csapat azzal zárta a szezont, hogy bejelentette, hogy az eddig a Ferrari által támogatott Mick Schumachert 2023-ban Nico Hülkenberg váltja.

    Mindeközben a csapat új névadó szponzort is köszönt, a Moneygram által.

    „Jövőre elérjük a költségvetési korlátot, és bízom benne, hogy technikailag és csapatként is meg tudjuk tenni a következő lépést” – mondta Steiner a motorsport-total.com-nak.

    „Mert most már megtehetjük azt, amit más csapatok is megtehetnek. És nem hiszem, hogy csak mi, de mindenki más is el fogja érni a költségvetési sapkát jövőre” – tette hozzá.

    Nos, addig nincs gond, ha egy csapat (vagy mindenki) eléri a költségvetési korlát határát. Baj akkor lehet, ha túl is lépik azt. 2022-ben a Red Bull járt pórul emiatt. Egész évben téma volt, hogy vajon túlköltekezett-e a csapat. Végül kiderült, hogy igen, ezért pénzbüntetést kellett fizetniük.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

  • Red Bull: meg kellett választani, mit fejlesztünk az idei autón

    Red Bull: meg kellett választani, mit fejlesztünk az idei autón

    Miután az új szabályok gyakorlatilag mindenki elé tiszta lapot tettek a fejlesztés terén, sokat lehet fejlődni a következő években. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner felfedte, nem mindenre maradt forrás.

    A költségsapka némileg megköti a csapatok kezét, de talán inkább ez a nagycsapatokra vonatkozik inkább. Sokan már a tavalyi keret nagy részét az idei autóra költötték, hogy némileg kicselezzék a szabályokat.

    A Red Bull a bajnoki harc miatt az egyik utolsóként mondott le a 2021-es fejlesztésekről, és ez hatással volt az új masinára is.

    „Ez az autó gyakorlatilag egy prototípus, minden versenyen változni fog, gyakorlatilag kétszer nem lesz ugyanaz.” emelte ki Christian Horner.

    „Mindezt pedig a pénzügyi szabályok keretein belül kell megtennünk. Úgyhogy nagyon alaposan meg kellett fontolnunk, mibe öljük bele a pénzt, melyik területen fejlesztünk.

    Ez a legnagyobb szabályváltozás az elmúlt 30 évben, szinte az egész karosszéria megváltozott. A mögöttes szándék az volt, hogy az autók jobban tudják követni egymást, és ezáltal több előzési lehetőség legyen, valamint csatázás.

    Ebből sok volt tavaly is, úgyhogy, ha még közelebb kerül mindenki a szabályok által, akkor ez a szezon még jobb lesz.” – reménykedett a Red Bull csapatfőnöke.

  • Ferrari: Nem akarunk túl sok időt tölteni a 2021-es autó fejlesztésével

    Ferrari: Nem akarunk túl sok időt tölteni a 2021-es autó fejlesztésével

    Még mindig várunk néhány autóbemutatóra, köztük van a Ferrari is, hiszen hiába volt már egy bemutató eseményük, ott csak az idei szerelésüket, illetve a csapatban lévő kémiát mutatták be. Az olasz csapatnak természetesen célja, hogy jobban teljesítsen, mint tavaly, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy 2022-től egy új éra köszönt be.

    „A szezon kezdete rendkívül fontos lesz. Nem valószínű, hogy a kezdeti erősorrend olyan sokat változna majd a szezon végéig.” – mondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto, akit az Auto Motor und Sport kérdezett meg erről. Ez részben annak is lesz köszönhető, hogy a csapatok nem sokat változtathattak autóikon a koronavírus végett, illetve jönnek jövőre az új szabályok.

    „Nem fogunk sok időt fordítani a 2021-es autó fejlesztésére.” – mondta Binotto. Tehát, amennyiben a Ferrari a dobogókért szeretne harcolni idén, akkor már a bahreini nyitóhétvégétől a tűz közelében kellene lenniük. Nem lesz idő a szélcsatornában elkövetett elszámolások javítására, ami Binotto szerint az elmúlt éveken nem egyszer fordult elő az olaszoknál.

    A Ferrari szurkolók számára kisebb megkönnyebbülés is lehet, hogy a csapatfőnök szerint idén már kevesebb problémát fognak jelenteni a csapatnak a magas végsebességet igénylő pályák, mint ahogy az a 2020-as szezonban jellemezte a csapatot.

  • Brown szerint jó hatással lesz az F1-re a költségvetési korlát

    Brown szerint jó hatással lesz az F1-re a költségvetési korlát

    A technikai szabályok tekintetében rettentően sok változás nem lesz az idei F1-es szezonban. Lesz azonban anyagi téren. Bevezetésre kerül a költségvetési sapka.

    Az új pénzügyi regula szerint a csapatok a szezon során maximum 145 millió dollárt költhetnek el.

    A McLaren tulajdonosa, Zak Brown elégedett ezzel az iránnyal.

    „Hat vagy hét csapat így azonos büdzséből dolgozik” – mondta Brown a Motorsport.comnak.

    „Az AlphaTauri nagyon jól finanszírozott. Leszegik a fejüket, de nem hiszem, hogy a csapat pénzhiányban szenvedne.”

    „Világos, hogy Lawrence Stroll is sok pénzt invesztál a csapatába. Aztán ott a Renault, akik szerintem a mi szintünkön vannak.”

    „Hét csapat van, amelyek szerintem mind ugyanolyan büdzsével játszanak, ha úgy tetszik, és ez szerintem nagyszerű. Nemcsak azt gondolom, hogy nagyobb esélyeink vannak arra, hogy a jövőben elsők, vagy másodikok legyünk, hanem azt is, hogy hét autó fog versenyezni (a győzelemért)”

    „Tényleg nem írnék le senkit. De ismét, ez jó a sport számára. Remélem, hogy eljutunk inkább egy IndyCar típusú bajnokságba, ahol még mindig a nagy csapataid nyerik a bajnokságot a nap végén, de más csapatok versenyeket nyernek” – mondta Brown.

    „Remélem, hogy eljutunk egy IndyCar típusú bajnokságig, ahol bár még mindig a nagy csapatok nyerik a bajnokságot végül, de más csapatok nyernek futamokat.”

    „Nagyszerű lenne, ha a bajnok három-négy futamot nyerne, nem pedig 14-et.”

  • Steiner még 50 millióval lejjebb vinné a költségkeretet

    Steiner még 50 millióval lejjebb vinné a költségkeretet

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner véleménye szerint a 2021-ben bevezetni tervezett költségvetési felső korlát összegét az előirányzottnál (175 millió dollár) legalább évi 50 millió dollárral kellene alacsonyabbra venni.

    „Alacsonyabb költségkeret kellene, akkor nem lenne szükség költségmegtakarításra, és jobb munkát lehetne végezni a saját megtakarításunkkal, ahelyett, hogy mindig szólnak nekünk, hogy spórolnunk kell.” – mondta Steiner.

    „Így a teljesítménykülönbségben mutatkozna meg, hogy mennyire vagyunk hatékonyak. Ez a véleményem.”

    „A Forma-1-ben, ha nyitott a szabályzás és szabad a büdzsé, akkor mindig lehet pénzt költeni. Mindig van hol elkölteni.”

    „Például ha egyetlen ellátási központod van, az ezzel megtakarított pénzt befektetheted az aeroba.”

    „Ha van pénzed, és szabadon elköltheted, akkor meg fogod próbálni valahol (elkölteni). De szerintem nem ez a legnagyobb probléma.” – folytatta Steiner. „A legjobb dolog az lenne, ha még alacsonyabb lenne a költségkeret, de ahogy beszéltünk erről, a nagy csapatok esetében már ez is nagy lépés, ahhoz képest ahol most vannak (amennyit most költenek).”

    „20 évbe telt ezt kiépíteniük, egy nagy szervezetet, így nem lehet azt mondani, hogy 12 hónapon belül a felére csökkentjük (az elkölthető pénz mennyiségét). Ehhez idő kell.”

    „Én szeretném, ha ez (a keretösszeg) 100-120 millió dollár között lenne.”

    „Sokan vannak ezen a szinten. Így szerintem nagyobb lenne a játéktér.”

    Steiner hozzátette, hogy a kiscsapatok a költségkeret ellenére, 2021-re nagyobb kihívás előtt állnak a mostaninál, köszönhetően a szabályváltozásoknak.

    „Különösen az elején, az első év drágább lesz a sok változás miatt.” – mondta. „Most lehet átvinni pár elemet (a következő évre), ami nem fog működni ’21-ben, és alapvetően ha új szabályok vannak, az első év tanuló év, és a másodikra már lehet átvinni egy kicsit.”

    „Minél tovább vannak azonos szabályok és több mindent lehet átemelni (a következő szezonra). Ez normális dolog, mint mindenben.”

  • A költségkeret csak a versenyzők bankszámlájának fog kedvezni?

    A költségkeret csak a versenyzők bankszámlájának fog kedvezni?

    Mint az ismert, 2021-ben új szabályok lépnek majd életbe a Forma-1-ben, s ezzel együtt költségvetési korlátot is meghatároznak majd. A költségkeret meghatározásától azt remélik, hogy kiegyenlítettebb lehet majd a verseny a csapatok között és az élmenők nem költenek olyan rengeteget, mint most.

    Hozzá kell azonban tenni, hogy a költségkeretbe nem tartozik bele többek között a versenyzők fizetése.

    November 5-én megkezdődnek a Concorde Egyezményről való tárgyalások. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig elmondta, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Ferrari használni fogja vétó jogát.

    „Sok mindenen kell még dolgozni.” – mondta Binotto Austinban a frissen bemutatott 2021-es szabályok kapcsán. „Szóval ha valaminek kimondását el szeretném kerülni, az az, hogy ez már kőbe lenne vésve. Szerintem ez még mindig csak a kezdőpont.”

    A Ferrari álláspontján a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko nem lepődött meg.

    „A Ferrari mindig is azt csinált, amit akart. Sosem lehet erre (az egyezményre) hagyatkozni.” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak azzal kapcsolatban, hogy a top csapatok szövetkeznek-e a szabályok ellen.

    A versenyzők a 2021-es szabályok kapcsán leginkább az autók súlya miatt aggódnak, míg a csapatok az aerodinamikai szabályokat érzik túl kötöttnek. Mindeközben Marko szerint ennek az egésznek a legnagyobb nyertesei a versenyzők bankszámlái lesznek.

    „Ha az autók egyformábbak, akkor a versenyző újra fontosabb tényező lesz.” – mondta Marko. „Az olyan versenyzők, mint Hamilton, Verstappen és Leclerc fognak ebből hasznot húzni.”

    „Ha nem értenek egyet, megzsarolhatják a csapatokat, ami máris 50 millió dollárba fájhat. Hiba volt úgy dönteni, hogy a versenyzők fizetése kívül esik a költségvetési korláton.”

    „Hiba, hogy a versenyzők nincsenek benne.” – ért egyet a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown. „Az autó mellett ők az a faktor, mely meghatározza a köridőt.”

    „Ha benne lennének (a versenyzők fizetése a költségkeretben), akkor a csapatok eldönthetnék, hogy a versenyzőbe, vagy az autóba fektetik jobban a pénzüket.”

    „Ez a csúcsa a költségkeretnek. A jutalom azé, aki a legértelmesebben használta a pénzét.”

  • Perez szerint rettenetes a nagycsapatok költekezése

    Perez szerint rettenetes a nagycsapatok költekezése

    Sergio Perez úgy véli, hogy azok a csapatok, melyek csak saját sikerükre koncentrálnak, megölik a Forma-1-et, köszönhetően a pénzügyi egyenlőtlenségeknek a top- és kisebb csapatok között. Az elit ugyanis temérdek mennyiségű pénzt költenek arra, hogy a csúcson maradjanak.

    Ennek visszaszorítása érdekében 2021-re költségvetési korlátot terveznek bevezetni. Perez szerint azonban ezt a változás korábban kellett volna eszközölni.

    „Ez olyasmi, amire szüksége van a sportnak.” – véli a mexikói. „Nézzék meg a középmezőnyt, remek a csata. De ez a mezőny közepe, és az élmezőnyhöz képest túl nagy a differencia.”

    „A Forma-1-ben mindenkinek megvannak a maga érdekei. A top csapatok mindig a lehető legjobban el akarnak húzni, a középmezőny pedig a lehető legközelebb akar kerülni.”

    „Mindenkinek megvan a maga érdeke és ez megöli a sportot. Nem leszek itt életem végéig. Én csak egy versenyző vagyok, még vagy öt, vagy valahány évig, aztán már nem fogok itt versenyezni.”

    Azonban fontosnak tartja, hogy változás történjen, különben a következő generációknak már nem marad rajongótáboruk, a sport egysíkúsága miatt.

    „A következő generáció számára kell egészségesebbé tenni a sportot.” – mondta Perez. „Jelenleg ez nem fenntartható. Amikor hallja az ember a top csapatok kiadásait, az eléggé félelmetes.”

    „Szóval fontos a sport számára a drámai változás, hogy új szponzorokat és új embereket vonzzon be.”

    „Én nem vagyok szakértője annak, hogyan kell vinni egy bajnokságot, de ha mind ezt akarjuk, és mind tisztában vagyunk vele, hogy csökken az F1 közönsége, akkor sok dolog van, amit meg kell tennünk.”

  • 175 millió dollárból gazdálkodhatnának 2021-től az F1-es csapatok!

    175 millió dollárból gazdálkodhatnának 2021-től az F1-es csapatok!

    Évente 175 millió dollárból kellene teljesíteniük a szezont 2021-től kezdődően az F1-es csapatoknak, így a Mercedes, Ferrari és a Red Bull is újra kell hogy gondolja a költségvetését.

    Ez a szám már az újonnan létrehozandó Forma-1 Pénzügyi Szabályzatában szerepel, ami kiegészítené a már meglévő és alkalmazott FIA sport- és technikai szabályzatát. A dokumentumot az egykori Honda, Brawn majd Mercedes pénzügyi igazgatója állította össze, Nigel Kerr. Őt 2017-ben Ross Brawn vitte át a Forma-1 szervezetébe, és ő lett a motorsportért felelős pénzügyi igazgató, akinek feladata volt elkészítenie egy működőképes költséghatárt.

    A 175 millió dollárra úgy tekintenek most, mint egy kompromisszum eredménye, az eredeti terv az volt, hogy magasabb összeggel kezdenének, amit majd folyamatosan csökkentenek. A 2021-től 2025-ig terjedő időszakban tehát ez lenne érvényben, figyelembe véve az esetleges inflációs korrekciókat.

    Ebben azonban nem szerepel a csapatok számos olyan kulcsfontosságú eleme, mint a versenyzők fizetése, a marketingköltségvetés, illetve a motorokkal kapcsolatos további kiadások.

    A nagy csapatok jelenleg a költségkeret által meghatározott területeken nagyjából 220-250 millió dollárnyit költenek, így számukra nem lesz akkora érvágás a csökkenés, ugyanakkor a középmezőny istállói reménykedtek benne, hogy a végső szám majd 150 millió dollár környékén lesz.

    A FOM biztos benne, hogy sikerrel szabályozzák majd a költéseket, és a szabályzat lehetővé tesz majd komoly büntetéseket, akár pontok elvesztését is. A csapatfőnökök pedig akár a FIA licenszüket is kockáztatják. 2020-ban már lehetőséget biztosítanak a csapatoknak arra, hogy alávessék magukat a számláik vizsgálatának de még következmények nélkül, mert élesben csak 2021-től élne a szabályzás.

  • Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    A Mercedes úgy véli, hogy a 150 millió dolláros költségvetési korlát nem kivitelezhető a nagycsapatok számára, azonban Toto Wolff szerint a gyártók is érdekeltek abban, hogy kompromisszum szülessen a költségek kontrollálására.

    „Perspektivikusan kell nézni ezt a számot, mert kizárja a marketinget, a versenyzőket, és sok más egyéb tevékenységet is.” – vélekedik Wolff. „Nagyon sok mindent csinálunk még gyártóként, az erőforráson végzett munkánk az ügyfelek érdekeit is szolgálják.”

    „Szóval ez az összeg túl alacsony a nagycsapatok számára, de ha belenézünk a részletekbe, együtt kell dolgoznunk a Libertyvel és kompromisszumra kell jutnunk. Ez a szám nem lesz elérhető, talán egy más összeg igen; mind ugyanabban a pénzügyi valóságban élünk.”

    „Ha beleveszünk mindent, amit most kizártak, akkor nagyobb összeget kapunk a 150 millió dollárnál, talán 250 millió dollárt, és ez már nem is tűnik annyira őrültségnek.”

    „Számomra a legfontosabb a struktúránk és az embereink védelme.”

    Mindemellett Wolff szerint a sztenderdizált elemek nem segítik azt, hogy a rajongók jobban élvezzék a sportot.

    „Addig, amíg úgy véljük, hogy vannak jó ötletek, amik növelik a bevételeket és a közönséget, és megtartja azokat, akik most is vannak, addig benne vagyunk. Mi meg akarjuk őrizni a Forma-1 tradícióit. Ez egy high-tech sport, a legjobb versenyzőkkel a legjobb gépekben. Mindaddig, amíg fenntartható ez egy szilárd üzleti modellel, addig mi boldogok vagyunk.”

  • Newey marad a Red Bullnál

    Newey marad a Red Bullnál

    Adrian Newey marad a Red Bullnál, annak ellenére, hogy a csapat új technikai igazgatót nevezett ki, a francia Pierre Wache személyében.

    Newey vezető műszaki igazgató pozícióban marad a csapatnál.

    „Adrian mindig az aerodinamikára koncentrált, míg én igyekszem útra vitt energiára figyelni.” – mondta Wache.

    „Tudom, hogy mit jelent ez a titulus, és ismerem a buktatóit.” – folytatta. „Nem riaszt meg, de tudom milyen eredmény az elvárás. Meg akarom mutatni, hogy ezt meg is tudom adni.”

    Közismert, hogy Newey kevésbé lelkes, mióta a jelenlegi motorszabályok érvényben vannak, és a Liberty Media által tervezett költségvetési korlát gondolatával sem szimpatizál.

    „A Mercedes kimagasló ebben az erőforrás formulában.” – mondta Newey az Auto Motor und Sportnak. „Erő, fogyasztás, vezethetőség, energia visszanyerés. Mindezt nem lehet pótolni pusztán egy jobb autóval.

    A Liberty terveire Newey így reagált: „Ez szocializmus. És a való életben ez csak elméletileg működik.”

    Newey szerint jobb megoldás lenne ha betiltanák a szélcsatornákat és korlátoznák a CFD szimulációkat, ami azt eredményezné, hogy kevesebb emberre lenne szükségük a csapatoknak. Ezen kívül úgy véli, hogy a korábbi, hangosabb V8-as és V10-es motorok környezetkímélőbbek voltak a mostani hibrideknél.

    „1998-ban a McLarenünk 580 kiló volt, 45 kiló ballaszttal. Ma 733 kilónál járunk, jóformán ballaszt nélkül. Rengeteg üzemanyagot spórolhatnánk, ha nem lennénk ilyen nehezek, de ez csak más erőforrással tudna működni.”