Címke: költségek

  • Ferrari: A költségsapka miatt nem fejlesztettük tovább az autónkat

    Ferrari: A költségsapka miatt nem fejlesztettük tovább az autónkat

    A Ferrari felfedte az okot, amiért végül úgy döntöttek, hogy már viszonylag korán befejezik az idei autójuk, az F1-75 fejlesztését. A maranellói istálló ugyanis a sorozatos újítások miatt gyorsan közel került a költségsapka által előírt összeghez.

    A Vörösök a szezon elején még viszonyítási alapnak számítottak a rivális csapatok számára, azonban a szezon előrehaladtával a Red Bull lehagyta őket, miután futószalagon érkeztek az újítások az RB18-ra. Az utóbbi versenyeken pedig már a Mercedes versenyzői is borsot törtek Charles Leclerc és Carlos Sainz orra alá.

    A Ferrari elismerte, hogy azért esett vissza ilyen drasztikusan a teljesítményük, mert a szezon második felében már nem tudták folytatni az autójuk fejlesztését. Ennek az oka pedig a költségsapka által megszabott összeg volt, ugyanis ha valaki megszegi azt, akkor az FIA súlyos büntetéssel sújtja az adott istállót.

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint nem volt más választásuk, mert a Sao Pauló-i Nagydíjat követően az általuk elköltött összeg már a 144 millió dollárt is meghaladta.

    „Nem önszántunkból döntöttünk így, a költségsapka megszabta a limitet számunkra” – ismerte el a svájci-olasz szakember, akikről szaftos pletykákat jelentetett meg az olasz sajtó. – A határon táncolunk már így is, emiatt pedig esélytelen volt, hogy bármilyen további fejlesztést is eszközöljünk az autón.”

    A Mercedes részben ezért is érhette utol a Ferrarit tempóban, azonban Binotto szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez egy kész trend lesz a két csapat között a 2023-as szezonra nézve. A Scuderia csapatfőnöke azt is elárulta, hogy szerinte „egyáltalán nem számít nagy meglepetésnek”, hogy a Mercedes ennyit fejlődött és hogy Interlagosban rendkívül jó formát mutattak az egész hétvége folyamán.

  • Green: nem lesz akkora fejlesztési verseny a 2020-as szezonban

    Green: nem lesz akkora fejlesztési verseny a 2020-as szezonban

    A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green szerint az idei autók évközi fejlesztése kisebb mértéket ölt majd a korábbi évekhez képest.

    „Kevesebb frissítésünk lesz, mint amennyit terveztünk. Még az elsőt sem raktuk fel az autóra, amit Melbourne-ben használtunk volna. Nem nyúltunk az autóhoz azóta.” – árulta el Green.

    Azért így is van egy terve, hogyan ütemezzék az új elemek érkezését:

    „Arra számítok, még egy nagyobb csomag érkezik majd, körülbelül két hónappal a kezdés után, és ezenkívül a különleges készlet Spára és Monzára.” – utalt a kis légellenállást igénylő pályákra.

    Green nem a költségeket látja a szokásos fejlesztések akadályának, hanem az összezsúfolt versenyeket. Ezenkívül problémát okozhat még a következő szezonokra való felkészüléshez szükséges idő hiánya, ugyanis a jövő évi autóra is gondolni kell, nem beszélve a 2022-es nagy szabályváltozásokról.

    „Nyolc verseny lesz tíz hét alatt, egy hosszú időt igénylő fejlesztéssel a szezon nagy részén már túlleszünk. Még nem is tudjuk, hogy végződik majd.”

    Bár kollégája, Toto Wolff már tudni véli, nemsokára bejelentik a közel-keleti versenyeket, amivel a szezont zárják majd.

  • Abiteboul: négy futam 2020-ban rosszabb lenne, mint a semmi

    Abiteboul: négy futam 2020-ban rosszabb lenne, mint a semmi

    A francia csapatfőnök szerint, ha 2020-ban csak néhány alkalommal versenyeznek, az a legrosszabb eredményt hozhatja néhány Forma-1-es csapatnak.

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke a német Auto Motor und Sportnak nyilatkozott arról, hogy a koronavírus-járvány idején a márka életében a Formula 1 nem áll a középpontban, de annak megfelelően adaptálják a stratégiájukat. Azonban nagy kérdés, hogy a szezon elindulhat-e júliusban, ismerte el a francia.

    „Ha alacsony akarjuk tartani a csapatok és a gyártók költségeit, meg kell védenünk a bevételeket. Ezt csak versenyzésével tehetjük meg” – magyarázta Abiteboul.

    „Gazdasági szempontból a legrosszabb az, ha egy, kettő, három vagy négy versenyt szervezünk, majd megállunk. Ha nem tudjuk megteremteni a feltételeket egy szezonra, akkor jobb, ha el sem indulunk.”

    Az Forma-1 a tervek szerint „szellemfutamokkal”, nézők nélkül terhetnek vissza, leghamarabb Ausztriában. Abiteboul hangsúlyozta, hogy legalább 14-15 futamra lenne szükség ahhoz, hogy a bevételek fedezzék a versenyek költségeit. Hozzátette, hogy jelenleg sokkal fontosabb kérdés az, hogy hány csapat élheti túl a helyzetet.

    Tovább folytatódnak a 2021-es költségvetési tárgyalások is: míg például a Ferrari szeretné, hogy a keret magasabb legyen, addig a McLaren még mindig a csökkentés mellett érvel. Abiteboul úgy gondolja, a Renault a kettő között helyezkedik el.

    „Még azt is megéltük, hogy a promóter nemrég hitelt vett a pénzügyeinek átszervezése és az üzleti vállalkozás robusztusabbá tétele érdekében, ami azt mutatja, hogy mindenki veszélyben van” – tette hozzá.

    „Úgy tűnik, hogy a gyártók kicsit fontosabbak a sport felépítésének szempontjából, mivel a privát csapatokat olyan alkatrészekkel látják el, mint például a motor és a sebességváltó. A gyártók nagyrészt támogatják a fiatal pilóták karrierjét, azonban látjuk, hogy néhány szponzor bejelentette, hogy abbahagyja a fiatalok finanszírozását” – fogalmazott a csapatfőnök.

    Abiteboul kiemelte, hogy a Formula 1 számára újabb csapás lenne, ha a gyártókat is elveszítené, ezért biztosítani kell, hogy ugyanaz a 10 csapat maradjon, akik a válság előtt is voltak. A Renault F1-es csapatát teljes mértékben támogatja a márka testülete.

  • Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    A WTCR eredetileg 2021-re tervezett költségcsökkentő reformját idén vetik be, reagálva a piaci igényekre. A tervezetről az FIA Motorsport Világtanácsa dönt majd, következő gyűlésén, március 6-án, Genfben.

    A túraautó világkupa 2018-as indulását követően nagy népszerűségre tett szert. A sok induló azonban a fejlesztési verseny költségeit is megemelte, amit egyre nehezebb fenntartani, ráadásul a TCR kategória eredeti karakterétől is eltér, miszerint nem gyárak, hanem az autót megvásárló csapatok versenyeznek egymással.

    Az FIA Túraautó Bizottsága a csapatokkal és a részvényesekkel együtt úgy döntött, lépnek a költségek egekbe szökése ellen.

    Ezentúl egy időmérő lesz kettő helyett. Igaz, ugyanúgy három részre osztva dől majd el az immár egyetlen pole pozíció sorsa.

    Visszatér a WTCC-ből már jól ismert két futamos hétvége is. Az időmérő a második futam rajtrácsát határozza majd meg, ami – a Nordschleife kivételével – három körrel hosszabb lesz az elsőnél. Az első futam részben megfordított rajtsorrenddel indul majd.

    Így ezentúl elég lesz két nap a versenyhétvége lebonyolítására az eddigi három helyett, két szabadedzéssel indítva a programot. A versenyek pedig a második napon lesznek megtartva.

    A csapatok létszámát is jobban lehatárolják majd. A kétautósok 12, a háromautós alakulatok 18 csapattagot foglalkoztathatnak. Viszont mindössze 10 ember dolgozhat majd az autón. A költségek tovább csökkennek azzal, hogy 18 helyett csak 12 garnitúra gumit lehet használni hétvégenként. A Hungaroringen ez a szám – az új abroncsokhoz való hozzászokást könnyítendő – még 18 lesz, szemben az eddigi, első hétvégén előírt 22-vel.

    „Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hogy a részvényesek, a média és a szurkolók számára is vonzó maradjon a sorozat. Emellett biztosítanunk kellett, hogy privát csapatok továbbra is el tudjanak indulni.” -nyilatkozta François Ribeiro, az Eurosport Events feje, a WTCR promótere.

    „A fenntarthatatlan költségek és a koronavírus világgazdaságra gyakorolt hatása felgyorsította a költségcsökkentésre irányuló újításainkat, amit az FIA-val és a csapatokkal közösen dolgoztunk ki. Ezek szükséges változások, ebben a felelősségteljes irányban kell tovább haladnunk.”

    Eddig az Audi, Sébastien Loeb Racing (Volkswagen) és a Romeo Ferraris (Alfa Romeo) is visszamondta az indulást a idei szezonra. Ha a változások hatására mégis akarna valaki csatlakozni, arra március 6-ig van lehetősége.

  • Hamilton le szeretné csökkenteni az alsóbb kategóriák költségeit

    Hamilton le szeretné csökkenteni az alsóbb kategóriák költségeit

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton elárulta az egyik hosszú távú célját. A Mercedes brit versenyzőjének az a célja, hogy egyensúlyozza az emelkedő költségeket az alsóbb kategóriákban.

    A junior szériák az elmúlt években még költségesebbek lettek, mint régen voltak, ami miatt a fiatal pilótáknak a tehetségük mellett a komoly szponzori hátérre is szükségük van ahhoz, hogy versenyezhessenek és eljuthassanak a Forma-1-ig. Egyes információk szerint már egy év a Formula 3-ban is millió eurókba kerül és akkor a Formula 2-ről még nem is beszéltünk, ami természetesen még a Formula 3-nál is költségesebb.

    „Ahol a motorsport jeloenlegi állapotában van – ha például ránézel a Formula 3-ra – akkor látszik, hogy a mostani állapot közel sem olyan volt, mint régen volt,” – jegyezte meg a száguldó cirkusz regnáló bajnoka. „Már nem a Formula Renault a mérce, pedig régebben még az volt az egyik legnívósabb széria.

    „A GP2 és a GP3 – amit most már Formula 2 és Formula 3 néven ismerünk – folyamatosan emelkednek a költségek, azonban nem kellene és a gokartozással is ugyanez a helyzet. Ennek pedig az azt ok, hogy az üzletvezetők nem követik az általam felsorakoztatott eszményeket.

    „Szóval folyamatosan azon gondolom, hogy miként tudnék javítani a helyzeten. Azonban a sokféleség egy folyamatos probléma és ezzel nem is fogunk tudni mit csinálni. Szerintem csak egy részét lennék képes megoldani a problémának.

    „Azon agyalok, hogy  hogyan tudnék dolgozni a Forma-1-ben ezen, sem, mint csak kipipálni egy kisebb problémát a sok közül. Értitek mire gondolok, nem?,” – érdeklődött Hamilton. „Amiket az üzletemberek csinálnak gyakran: valós döntéseket hozni, ami nagy hatással lehet a jövőre az adott témában. Még mindig próbálom megérteni, azonban a hosszú távú céljaim között ezt előnyben részesítem.”

  • Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Cyril Abiteboul szerint a 2021-es szabályzat jelentheti számukra a fényt az alagút végén. Szerinte bár a Renault-nak nem mindent sikerült elérnie a tárgyalások során, amit előzetesen akartak, de nem lehet csalódott.

    Mi is a folyamat része voltunk. Meghallgattak minket, és az ellenfeleinket is. Kompromisszumokat kötöttünk.” – nyilatkozta.

    A legnagyobb változást a költségsapka jelenti majd, amit végül 175 millió dollárban állapítottak meg. Abiteboul azt mondta, versenyben kell maradniuk a fegyverkezési versenyben, mert jövőre a csapatok rengeteget fognak költeni a 2021-as autó fejlesztésére, mielőtt a korlátozás életbe lép majd.

    „Kevesebbet szerettünk volna, mert a csapatunk kb. 150 milliót költ jelenleg. Arra számítottunk, az összeg ekörül lesz, így terveztünk. Most meg kell kérdeznünk magunktól, meg szeretnénk-e emelni a költségvetésünket.”

    „A 2021-es szezon nagy lehetőség, de tudom, hogy a csapatok jövőre rengeteget fognak költeni, nekünk pedig megvannak a korlátaink.”

    Egy másik nagy kompromisszum valószínűleg az év végi konstruktőri bónuszok új elosztása lehetett. Nem hozták nyilvánosságra a számokat, de a Renault csapatfőnöke úgy hiszi, igazságosabb lesz, mint a mostani rendszer.

    „A jövedelemelosztás kevésbé lesz fejsúlyos” – utalt a három topcsapat kiemelkedő részesedésére – „a negyedik és hatodik hely között végző csapatok többet kapnak majd, és ez nagyszerű. Erre van szükségünk.”

    Abiteboul reménykedik, hogy két év múlva szorosabb lesz a mezőny.

    „Nem gondolom, hogy ne lenne jó a versenyzés. Jelenleg két szinten, de nagyon szoros a küzdelem. A győzelemért a Mercedes, a Ferrari és néha a Red Bull küzd, ami nagyon jó. A középmezőny pedig elképesztően szoros.”

    „Az egyetlen dolog, amivel ezen javítani tudnánk, ha mindenki egy szinten lehetne, de ez nem fog 2021 előtt megtörténni.”

  • Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini, aki tavaly futamot tudott nyerni a GP3-ban, csatlakozott a Hitech GP csapatához. Az olasz fiatal a megújuló Formula 3-ban fog versenyezni az észt, Jüri Vips csapattársaként.

    A 2016-os Euroformula Open bajnoka egy felejthető szezont futott első GP3-as évében az Arden csapatával. Az olasz pilóta azonban nem adta fel és a 2018-as szezonban két futamgyőzelmet szerzett a Campos versenyzőjeként, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zárta.

    Pulcini részt vett a Forma-2 szezonzáró tesztjén Abu-Dzabiban, ahol kipróbálhatta a Campos és a Trident autóját is. Végül a GP3-at választotta, amit az idei szezontól European Formula 3 néven követhetünk majd.

    „A célom egyértelmű: Meg akarom nyerni a bajnokságot, ugyanis már volt időm kiismerni a működését,” – jelentette ki az olasz fiatal. „Tavaly az ART versenyzőivel is fel tudtam venni a versenyt annak ellenére, hogy valamivel gyorsabbak voltak a Tridentemnél. Biztos vagyok benne, hogy a Hitech GP-vel fel fogok jutni a csúcsra.

    „Ismerem a csapatfőnököt és a dolgozókat is. Professzionális munkát végeznek, mindig a maximumot szeretnék kihozni mindenből. Ezzel a mentalitással simán bajnok lehetek. A csapattársaim nagyon gyorsak, ráadásul még tehetségesek is. Alig várom már, hogy egymás ellen versenyezzünk.”

    Pulcininek az egyik csapattársa az észt Jüri Vips lesz, aki a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. A csapat harmadik pilótájának még nem tudjuk a kilétét. A Hitech GP leendő versenyzője a Forma-2-ben is folytathatta volna, azonban az anyagiak megakadályozták ebben, ugyanis egy Forma-2-es ülésért másfél millió fontot kellett volna fizetnie. Pulcini pedig nem tudta kifizetni ezt az összeget.

    „A GP3-as szezon után tesztelhettem a Tridenttel és a Campos-szal is,” – meséli Pulcini. „Nagyon szerettem volna szerződést kötni a Campos-szal, azonban a pénzügyi dolgok miatt kellett lemondanom a Forma-2-ről. A Hitech GP-től kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit azonnal elfogadtam.”

    A Hitech GP csapatfőnöke, Ollie Oaks szerint Pulcini egy remek versenyző és örül annak, hogy a csapatában tudhatja az olaszt. „Már a tavalyi szezonban megmutatta rátermettségét a GP3-ban. Leonardo egy páratlan versenyző és biztos vagyok benne, hogy jól fogja érezni magát a csapatnál.”

  • Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Cyril Abiteboul kijelentette Daniel Ricciardo alkalmazása nem kidobott pénz a csapat számára, az ausztrál pilóta megéri az árát még akkor is, ha győzelmeket nem fog szerezni egy ideig az istállóval.

    Ricciardo tavaly érezte úgy, hogy változásra van szüksége, ezért bejelentette, hogy távozik a Red Bull csapattól. Igaz, többen is megkérdőjelezték a döntését, mondván nem versenyképes csapathoz szerződik és csak a magas fizetésért választotta az enstone-i gárdát, akik hajlandóbbak mélyebben a zsebükbe nyúlni, mint az osztrák csapat.

    A franciák még mindig felzárkózó stádiumban vannak, legkorábban futamgyőzelmet is 2020-ban prognosztizálnak, ezért felmerült a kérdés, hogy az ausztrál pilóta szerződtetése nem minősül-e addig felesleges kiadásnak, míg a csapat nem válik igazán versenyképessé, és inkább az összeget személyzeti, avagy infrastrukturális kiadásra is költhették volna. Abiteboul azonban kijelentette megvannak az előnyei annak, hogy egy olyan toplistást pilótát tudnak a fedélzeten, mint Ricciardo.

    ,,A Renault tekintélyes pénzügyi elkötelezettséggel rendelkezik, és nem kérdés az, hogy megengedheti-e magának ezt. A válasz a következő: megengedheti. A forgalmunk 40-szer akkora, mint a Red Bullnak ezért ez fel sem merült. A kérdés inkább az értékre vonatkozik. Van-e értelme ennyi pénzt belefektetni egy olyan versenyzőbe, aki olyan szinten van, mint például Daniel, a tervezetünk ezen szakaszán, egy olyan autóval, amivel mi rendelkezünk? Igen, mi hiszünk ebben. Voltak tárgyalások erről. Mit tegyünk vajon az autóba vagy a versenyzőbe fektessünk be? Úgy érzem most jutottunk el arra a pontra, hogy mind a kettőbe ésszerű mennyiségű forrást beleölhetünk.”

    A csapat célja, hogy felzárkózzon a három top istálló mögé (Mercedes, Ferrari, Red Bull), ami újabb kiadásba fog kerülni a francia alakulatnak, ám Abiteboul tagadja, hogy Ricciardo szerződtetésével más helyről vonnák el a támogatást.

    ,,Szeretném még hozzátenni, hogy a Daniellel kötött kereskedelmi szerződés nagyon is ésszerű, és sehol sem lehet ehhez hasonlót találni az F1-ben. Nyilvánvalóan a megállapodás arányos a képességeivel és a tehetségével és avval, amit a csapatnak nyújthat. Ám ez nem egy hatalmas összeg. Úgy gondolom, ésszerűen jártunk el, és ez nem fog a csapat rovására menni, nem kell pénzt elvonnunk az autó és a motor fejlesztésekből.”

  • Lehet, hogy Silverstone ki fog kerülni a versenynaptárból?

    Lehet, hogy Silverstone ki fog kerülni a versenynaptárból?

    Komoly anyagi gondokkal küzd a silverstone-i pályát birtokló vállalat. Állítólag a vállalat nem képes kifizetni a versenyrendezés költségeit.

    Jelenleg, a British Driver Racing Clubs nevű vállalat birtokában van a silverstone-i aszfaltcsík. Egyes források szerint a cég vezetői képtelenek kifizetni a verseny költségeit, egész pontosan 17 millió fontot. És ez még nem minden. A pálya a 2012-es futam óta 51.3 millió fontot vesztett. Elképzelhető, hogy a 2019-es silverstone-i hétvége után búcsút kell intenünk annak a helyszínnek, ahol az első F1-es versenyt rendezték az 1950-ben.

    A British Driver Racing Clubs könyvelői szerint, hogyha 13 millió fontot nem fizetnek be 2019 Szeptemberéig, akkor komoly bajban lesznek.

    A beszámolók szerint a tulajdonosok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az Angol Nagydíj versenyhelyszíne továbbra is Silverstone-ban legyen.