Címke: költségcsökkentés

  • Több, mint 1000 embert küldhetnek el az F1-es csapatok a költségcsökkentés miatt

    Több, mint 1000 embert küldhetnek el az F1-es csapatok a költségcsökkentés miatt

    A Forma-1-es csapatok közül hétnek az Egyesült Királyságban a székhelye, ezeken pedig összesen 1250 munkahely szűnhet meg az F1-ben jövőre bevezetendő költségvetési korlát miatt.

    A Liberty Media 117,6 millió fontnál húzná meg a határt minden csapat esetében, ez azonban egyes csapatoknál azt is eredményezheti, hogy embereket kell elbocsátaniuk. Ez leginkább Northamptonshire és Oxfordshire régióját érintheti.

    A The Mail vizsgálódásai szerint a csapatoknak a munkaerőik mintegy harmadától kell majd megválniuk.

    Egy átlagos F1-es csapat 171,8 millió fontot költ egy évben. Az Egyesült Királyságban székelő csapatok közül a Mercedes költ a legtöbbet, 2016-ban 274,9 millió fontos költségvetésből gazdálkodtak.

    A csapatok legjelentősebb kiadásai a fizetésekből adódnak, és a nagyobb csapatoknak akár 1000 alkalmazottjuk is lehet. A versenyzők és a marketing személyzet fizetési mentesül a korlátozás alól, csakúgy, mint a tervezés, és fejlesztés és a motorgyártás területén dolgozóké.

    Az F1 szóvivője azonban kiemeli, hogy a költségcsökkentés épp a fent említettek miatt fokozatosan kerül bevezetésre, továbbá, míg a nagycsapatok lehet, hogy csökkenteni kényszerülnek az alkalmazottak létszámát, addig a kisebbeknek lehetőségük adódhat újakat felvenni.

  • Kit mennyire érint majd a 2019-es költségvetési korlát?

    Kit mennyire érint majd a 2019-es költségvetési korlát?

    A Forma-1 tervezett költségvetési korlát korábban meghatározott szintjét némileg megemelte, ennek tükrében pedig a korlátozás 200 millió dollár lesz 2019-ben és fokozatosan fognak rajta csökkenteni.

    A RaceFans információi szerint a korábbi célt, a 150 millió dollárt nem fogják elérni 2023-ig. A RaceFans úgy tudja, a korábbi célt, a 150 millió dollárt nem fogják elérni 2023-ig. A tervek szerint 2021-re 175 millió dollárra, 2022-re és csak ez után érik el a 150 millió dolláros korlátot.

    Nem minden csapat örül azonban a korlátnak, hiszen a versenyzők fizetésein kívül sokat költenek például marketingre és vendéglátásra is. A kisebb csapatok persze jobban örülnek a felső korlátnak.

    Az alábbi diagramon jól látható, hogy a költségvetési korlát milyen mértékben sújtja a nagycsapatokat, valamint az is szembeötlő, hogy néhány csapat még a korláttól is jelentősen elmarad.

    költségvetési korlát
    Az adatok millió dollárban értendők. Az esetleges pontatlanságok valutaátváltásokból és kerekítésekből adódnak.

  • Már jövőre érkezhet a költségcsökkentés

    Már jövőre érkezhet a költségcsökkentés

    Ross Brawn elmondta, hogy a költségvetési korlát, ugyan enyhébb formában, de már jövőre bevezetésre kerülhet a Forma-1-ben.

    Évek óta beszélnek már róla, hogy felső korlátot kellene bevezetni arra, hogy a csapatok mekkora költségvetésből gazdálkodjanak. Ezzel pedig kiegyenlítettebbé lehetne tenni a küzdelmet a csapatok között. 2021-re tervezi is ezt a Liberty Media, azonban Brawn arról számolt be, hogy talán már 2019-ben megszülethet a korlátozás.

    „A költségcsökkentési munkák jól haladnak.” – mondta. „Először egy enyhébb módját szeretnénk bevezetni, teszt jelleggel 2019-re és 2020-ra. Ez pedig részét képezné a 2021-től érvénybe lépő szabályzásnak.”

    A költségvetési korlát várhatóan nagyjából 150 millió dollár lenne évente, de Brawn hozzátette, hogy fokozatosan vezetnék ezt be.

    „Egy top csapat jelenleg körülbelül a kétszer annyit költ, mint egy középmezőnyben lévő csapat. A Force India esete mutatja hogy hosszú távon nehezen kezelhető a financiális teher. Szóval ha a különbséget csökkentjük 10, vagy 20 százalékkal, egy középcsapat jó munkával újra versenyképes lehet.”

  • Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    Wolff szerint a 150 millió dolláros korlát nem tartható

    A Mercedes úgy véli, hogy a 150 millió dolláros költségvetési korlát nem kivitelezhető a nagycsapatok számára, azonban Toto Wolff szerint a gyártók is érdekeltek abban, hogy kompromisszum szülessen a költségek kontrollálására.

    „Perspektivikusan kell nézni ezt a számot, mert kizárja a marketinget, a versenyzőket, és sok más egyéb tevékenységet is.” – vélekedik Wolff. „Nagyon sok mindent csinálunk még gyártóként, az erőforráson végzett munkánk az ügyfelek érdekeit is szolgálják.”

    „Szóval ez az összeg túl alacsony a nagycsapatok számára, de ha belenézünk a részletekbe, együtt kell dolgoznunk a Libertyvel és kompromisszumra kell jutnunk. Ez a szám nem lesz elérhető, talán egy más összeg igen; mind ugyanabban a pénzügyi valóságban élünk.”

    „Ha beleveszünk mindent, amit most kizártak, akkor nagyobb összeget kapunk a 150 millió dollárnál, talán 250 millió dollárt, és ez már nem is tűnik annyira őrültségnek.”

    „Számomra a legfontosabb a struktúránk és az embereink védelme.”

    Mindemellett Wolff szerint a sztenderdizált elemek nem segítik azt, hogy a rajongók jobban élvezzék a sportot.

    „Addig, amíg úgy véljük, hogy vannak jó ötletek, amik növelik a bevételeket és a közönséget, és megtartja azokat, akik most is vannak, addig benne vagyunk. Mi meg akarjuk őrizni a Forma-1 tradícióit. Ez egy high-tech sport, a legjobb versenyzőkkel a legjobb gépekben. Mindaddig, amíg fenntartható ez egy szilárd üzleti modellel, addig mi boldogok vagyunk.”

  • Newey marad a Red Bullnál

    Newey marad a Red Bullnál

    Adrian Newey marad a Red Bullnál, annak ellenére, hogy a csapat új technikai igazgatót nevezett ki, a francia Pierre Wache személyében.

    Newey vezető műszaki igazgató pozícióban marad a csapatnál.

    „Adrian mindig az aerodinamikára koncentrált, míg én igyekszem útra vitt energiára figyelni.” – mondta Wache.

    „Tudom, hogy mit jelent ez a titulus, és ismerem a buktatóit.” – folytatta. „Nem riaszt meg, de tudom milyen eredmény az elvárás. Meg akarom mutatni, hogy ezt meg is tudom adni.”

    Közismert, hogy Newey kevésbé lelkes, mióta a jelenlegi motorszabályok érvényben vannak, és a Liberty Media által tervezett költségvetési korlát gondolatával sem szimpatizál.

    „A Mercedes kimagasló ebben az erőforrás formulában.” – mondta Newey az Auto Motor und Sportnak. „Erő, fogyasztás, vezethetőség, energia visszanyerés. Mindezt nem lehet pótolni pusztán egy jobb autóval.

    A Liberty terveire Newey így reagált: „Ez szocializmus. És a való életben ez csak elméletileg működik.”

    Newey szerint jobb megoldás lenne ha betiltanák a szélcsatornákat és korlátoznák a CFD szimulációkat, ami azt eredményezné, hogy kevesebb emberre lenne szükségük a csapatoknak. Ezen kívül úgy véli, hogy a korábbi, hangosabb V8-as és V10-es motorok környezetkímélőbbek voltak a mostani hibrideknél.

    „1998-ban a McLarenünk 580 kiló volt, 45 kiló ballaszttal. Ma 733 kilónál járunk, jóformán ballaszt nélkül. Rengeteg üzemanyagot spórolhatnánk, ha nem lennénk ilyen nehezek, de ez csak más erőforrással tudna működni.”

  • Andy Cowell szerint őrültség a 2018-as motorszabályzás

    Andy Cowell szerint őrültség a 2018-as motorszabályzás

    A Mercedes motorrészlegének vezetője, Andy Cowell a 2018-as motorszabályokat az „őrült” szóval jellemezte. Bár a Mercedes dominál a legutóbbi erőforrás érában, Cowell nem támogatja a szabályt, mi szerint versenyzőnként négy helyett idén már csak három motor áll majd rendelkezésre.

    „Ez őrültség.” – mondta az olasz Corriere dello Sportnak. „Mivel a gyártóknak gyakorlatilag minden elemet újra meg kell majd csinálniuk.”

    Felhívja a figyelmet arra is, hogy ezzel egyáltalán nem csökkentik a költségeket.

    „Építünk 80-100 erőforrást és teszteljük őket a padon, és kiválasztjuk azt a három-négyet, melyek a legmegbízhatóbbak, és legerősebbek. Ez hatalmas költség, ami nem térül meg a gyártóknak.”

    Korábban Alain Prost is kitért rá, hogy szerinte manapság egyáltalán nem drágábbak az F1-es erőforrások, mint korábban, így indokolatlan ezzel érvelni a költségcsökkentés mellett.

  • Focit imitálni az új ötletnek számít? Lauda elégedetlen a Liberty terveivel

    Focit imitálni az új ötletnek számít? Lauda elégedetlen a Liberty terveivel

    A Forma-1 tervezgeti 2020 utáni jövőjét, folynak a tárgyalások az erőforrásokról, Niki Laudát azonban nem győzték meg az előzetes tervek.

    „Aggódom.” – idézi Laudát az olasz La Gazzetta dello Sport. „Az rendben volt, hogy az amerikai tulajdonosoknak időre volt szükségük, hogy beleszokjanak az F1-be, de az az idő lejár. Amit pedig a jövőről gondolnak, az aggaszt engem.”

    „Az FIA, Chase Carey és Ross Brawn azt ismételgetik, hogy ki kell egyenlíteni a csapatok teljesítményét, de az F1 alapjaival épp ellentétes. Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy attól lesznek izgalmasabbak a versenyek, hogy minden hétvégén más versenyző nyer. Az F1 a versenyzésről szól. Az autók fejlesztése nagyon fontos alap, csak úgy, mint a versenyzők bátorsága.”

    „Ehelyett, büntetni akarják a legjobb csapatokat, és úgy védik a versenyzőket, mintha kisbabák lennének, a halo bevezetésével például.”

    A Formula One Group közölte harmadik negyedévi üzleti eredményeit. A csapatok pénzdíja 273 millió dollár volt szeptember végén, ami 13 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év ugyanezen szakaszában volt. Ez pedig felkeltette Lauda figyelmét.

    „Az egyik évről a másikra a költségek 70 millióval (euró) növekedtek, és a bevételek meg csökkentek.” – mondta az osztrák. „Hová akarunk mozdulni innen? Ötletek kellenének, hogy miként lehet több pénzt generálni, de ezt nem látom.”

    „Hallottam Sean Bratchestől, hogy a versenyzőkkel szeretnének ‘rajtrács gyerekeket’ látni. Focit imitálni az új ötletnek számít?”

    Bár azzal Lauda is egyetért, hogy költségcsökkentésre van szükség, főleg az erőforrásokat illetően, úgy véli, hogy széleskörűbb tervvel kellene előállni a jövőre nézve.

    „Sokkal nyitottabb projektre van szükség.” – vélekedik Lauda. „Például a költségvetési korlát. Ez logikus, és rendben is van, de szükség lenne egy hároméves tervre annak megvalósításához. Nekünk alkalmazottaink vannak, mit csináljunk velük? Csak úgy dobjuk ki őket az utcára? Jelenleg a Liberty csak azt jelentette be, hogy mit akarnak, de nem írták körül, hogyan akarják azt megvalósítani.”

     

  • 2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    2019-től kezdve költségkeretet vezetnének be a Forma-1-ben

    Jövő kedden ülésezik újra a stratégiai csoport, és megint beadják majd a javaslatokat egy költségvetési sapkával kapcsolatban. Eddig a pletykák egy 150 millió dolláros határról szóltak, de a német AMuS szerint ez lehet akár 150 millió euró is, de akár „csak” 100 millió euró is, évente.

    A cikk szerint ezt a költségkeretet 2019-től kezdve vezetnék be, először úgy, hogy csak nyomon követnék az eseményeket, büntetés nélkül, ha esetleg túllépni valaki azt az összeget, amiben megállapodnak majd. A versenyzők, a csapatirányítás, és a marketing költségek ebbe nem számítanának bele. Michael Schmidt ezt állítja az írásában: „Mindegyik csapat kap egy független FIA könyvelőt, akik oda lesznek rendelve, ellenőrzés végett.”

    Sokan persze azt gondolják egyből, hogy „független” FIA hivatalnokok érzékeny információk birtokába juthatnak, szabad átjárásuk lesz egyik alakulattól a másikba, ismertek lesznek számukra a felszerelések, és jelenleg miután Marcin Budkowski is a FIA korábbi technikai igazgatójaként rengeteg adattal a Renaultnál kötött ki, nem nagy a bizalom.

    Ennek ellenére a költségvetési sapka célja az, hogy a Forma-1-ben a csapatok között egyenlő feltételeket biztosítson. Meg kell oldani a Forma-1 kisebb csapatainak a hosszútávú gazdasági életképességét, sőt versenyképessé kell tenni őket, ez nyilván vitákat fog eredményezni, és a nagyobb csapatok megértésére és kompromisszumkészségére lesz szükség.

    Az első kezdetleges lépései után a Liberty Mediára komolyabb kihívások várnak, ami csak most kezdődik el.

  • Az élcsapatok azt kérik, hogy mentsék meg őket a saját költekezéseiktől

    Az élcsapatok azt kérik, hogy mentsék meg őket a saját költekezéseiktől

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy véli, hogy a topcsapatok költségvetései tarthatatlanná váltak, ugyanakkor a kiadások változatlanok

    „Ha megnézzük a jelenleg domináns csapatot, a Mercedest, nekik vannak a legkomolyabb erőforrásaik a Forma-1-ben.” – mondta Brawn. „Körülbelül fél milliárd dollárt költenek évente a Forma-1-es programjukra ahhoz, hogy ilyen eredményeik legyenek és ez fantasztikus teljesítmény. A probléma az, hogy négy másodperccel gyorsabbak, mint a mezőny végén lévő srácok, és ez nem tesz jót a sportnak. Ez nem fenntartható. Az történik, hogy ha nyernek, növekszik a büdzséjük. Ha dominánsak, akkor még többet költenek, hogy azok is maradjanak. Ha a dominancia elmúlik, a költségvetésük is értelmét veszti, mert nem nyernek, hiába költöttek rengeteg pénzt.”

    Brawn szerint a nagyobb csapatok a sport menedzsmentjétől várják, hogy segítsenek nekik kikeveredni a költekezési spirálból, amibe belekerültek.

    „Ezek a csapatok azzal fordultak hozzánk, hogy ‘Légyszíves mentsetek meg minket önmagunktól, mert a sikerek egy hurokba sodort minket. Szabályozó testületet szeretnénk. Azt akarjuk, hogy kontrollálva legyen, hogy mit tehetünk és mit nem, hogy az üzlet fenntartható legyen. Hogy alacsonyabbak legyenek a költségvetések, még ha nem is nyerünk.’”

    „Szóval a Mercedes, ha ennél a példánál maradunk, mindig nyerni akar, és a top 3-ban akarnak lenni és felkészültek arra, hogy elfogadják azt, ha kevésbé versenyképesek, ha az jobb fenntarthatóságot eredményez. Szóval most a magas költségvetések spiráljában vannak, dominálnak azért, hogy igazolják a költségeiket, és kiutat keresnek. Nem a Forma-1-ből kiutat, hanem a helyzetből, amibe belekerültek.”

    Brawn szerint az egyetlen megoldás a költségek csökkentésére, ha költségvetési korlátot vezetnek be.

    „Együttműködünk az összes csapattal, hogy kialakítsuk a költségvetési korlátot, és szerintem ez az előrelépés módja.” – véli Brawn. „Meg kell határoznunk, hogy mi áll a költések mögött. Meg kell határoznunk a kontroll rendszert, ami kordában tartja a kiadásokat és fenntarthatóbbá teszi a Forma-1-et.”

    „A másik fontos dolog, hogy ez mindenkit versenyképesebbé tesz, mivel jelenleg az élen álló srácok jelenleg annyit költenek, amennyit akarnak, míg akik csak kevesebbet tudnak költeni, azok sokkal hátrébb vannak a rajtrácson.”

     

  • Lauda egyetért Hornerrel

    Lauda egyetért Hornerrel

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, korábban már jelezte, hogy nem ért egyet a szabállyal, mi szerint 2018-ban minden versenyzőnek mindössze három erőforrással kell majd gazdálkodniuk a szezon során. Ebben pedig a Mercedes elnöke, Niki Lauda is egyetért.

    „Mindenki azt mondta, hogy az erőforrások csak úgy lehetnek olcsóbbak nekünk, gyártóknak, ha kevesebbet építünk.” – mondta Lauda. „De már régóta tudjuk, hogy semmit nem fogunk spórolni azzal, ha csak három motor lesz. Mivel a fejlesztések és tesztek kerülnek igazán sokba.”