Címke: költségcsökkentés

  • Vasseur: Eljött a komoly költségcsökkentések ideje

    Vasseur: Eljött a komoly költségcsökkentések ideje

    Jelen helyzetben ugyan nem a sport az elsődleges szempont, az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint mihamarabb lépni kell, hogy sok sportot és csapatot megmentsenek világszerte.

    A koronavírus gazdásig hatásai egyelőre még megjósolhatatlanok, de az biztos, hogy legyen szó bármilyen sportról, a szerényebb költségvetésű csapatok komoly pénzügyi bajba kerülhetnek. Így van ezzel a Forma-1-es is, ahol az istállók fő bevételi forrásai a szponzori pénzek és a TV-s jogdíjak. Utóbbi esetében értelemszerű, hogy minél kevesebb verseny van, annál kevesebbet is kapnak belőle.

    Márpedig a szerényebb költségvetésű alakulatoknak létfontosságú lenne, hogy minél több verseny legyen. Ám reális esetben az elmúlt 10-15 év legrövidebb Forma-1-es idénye állhat előttünk.

    Ha az FIA nem akar több csapatot is elveszteni, akkor minél hamarabb egy vészhelyzeti megoldást kell kitalálniuk. Vasseur a L’Équipe-nek elmondta, hogy az FIA és a FOM már tett is az ügy érdekében, ami ráadásul hosszabb távon is nagy segítség lehet.

    „Az FIA és a FOM már különböző terveken dolgozik. Nyitottak arra, hogy egy közös megoldást találjanak ki. Jean Todt személyesen segít ezekben a tervekben. Egymás oldalán harcolunk most a költségek csökkentéséért. Az FIA pontosan látja, hogy milyen helyzetben vannak az istállók. Ez a megfelelő idő arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a lehetséges költségek csökkentésére.” – nyilatkozta a francia csapatvezető.

  • Verstappen szerint nem kell csodára számítani a 2021-es szabályoktól

    Verstappen szerint nem kell csodára számítani a 2021-es szabályoktól

    Max Verstappen úgy gondolja, hogy a 2021-ben bevezetésre kerülő költségvetési korlát nem fog nagy változást eredményezni abban a tekintetben, hogy miként alakul majd a bajnokság végkimenetele.

    Jövőre komoly szabályváltozások jönnek pénzügyi és technikai oldalról is. Több elemet, alkatrészt például egységesíteni fognak. Az egy szezon során elkölthető maximális összeget pedig 175 millió dollárban határozzák meg csapatonként. Mindettől azt remélik, hogy csökken a csapatok közti különbség, izgalmasabbak lesznek a versenyek és talán többen is harcolhatnak majd a bajnoki címért.

    Verstappen szerint azonban ez rövid távon nem fog nagy változást hozni.

    „Nem hiszem, hogy ez nagy különbséget okozna, mivel a legtöbb csapat már most sokat invesztál a 2021-es autókba.” – idézte Verstappent saját weboldala, a Verstappen.nl.
    „A nagy csapatok többet tudnak rá költeni, szóval kezdeti előnyük lesz a következő évben. Talán pár évbe is beletelik majd, mire látható lesz a változás.”

    A holland versenyző arról is beszélt, hogy szerinte nem feltétlen kellene tovább bővíteni a jövőben a versenynaptárat.

    „Szerintem a jelenlegi szám rendben van. Többet viszont nem akarnék, mivel már így is elég sokat vagyunk távol az otthonunktól.” – mondta. „Nem csak a versenyek miatt, hanem minden azok között is.”

    „Ezért nem akarnék több futamot. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért, mert túl sűrű lenne. Szerintem fontos, hogy legyen életünk a Forma-1-en kívül is.”

  • Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége

    A WTCR eredetileg 2021-re tervezett költségcsökkentő reformját idén vetik be, reagálva a piaci igényekre. A tervezetről az FIA Motorsport Világtanácsa dönt majd, következő gyűlésén, március 6-án, Genfben.

    A túraautó világkupa 2018-as indulását követően nagy népszerűségre tett szert. A sok induló azonban a fejlesztési verseny költségeit is megemelte, amit egyre nehezebb fenntartani, ráadásul a TCR kategória eredeti karakterétől is eltér, miszerint nem gyárak, hanem az autót megvásárló csapatok versenyeznek egymással.

    Az FIA Túraautó Bizottsága a csapatokkal és a részvényesekkel együtt úgy döntött, lépnek a költségek egekbe szökése ellen.

    Ezentúl egy időmérő lesz kettő helyett. Igaz, ugyanúgy három részre osztva dől majd el az immár egyetlen pole pozíció sorsa.

    Visszatér a WTCC-ből már jól ismert két futamos hétvége is. Az időmérő a második futam rajtrácsát határozza majd meg, ami – a Nordschleife kivételével – három körrel hosszabb lesz az elsőnél. Az első futam részben megfordított rajtsorrenddel indul majd.

    Így ezentúl elég lesz két nap a versenyhétvége lebonyolítására az eddigi három helyett, két szabadedzéssel indítva a programot. A versenyek pedig a második napon lesznek megtartva.

    A csapatok létszámát is jobban lehatárolják majd. A kétautósok 12, a háromautós alakulatok 18 csapattagot foglalkoztathatnak. Viszont mindössze 10 ember dolgozhat majd az autón. A költségek tovább csökkennek azzal, hogy 18 helyett csak 12 garnitúra gumit lehet használni hétvégenként. A Hungaroringen ez a szám – az új abroncsokhoz való hozzászokást könnyítendő – még 18 lesz, szemben az eddigi, első hétvégén előírt 22-vel.

    „Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hogy a részvényesek, a média és a szurkolók számára is vonzó maradjon a sorozat. Emellett biztosítanunk kellett, hogy privát csapatok továbbra is el tudjanak indulni.” -nyilatkozta François Ribeiro, az Eurosport Events feje, a WTCR promótere.

    „A fenntarthatatlan költségek és a koronavírus világgazdaságra gyakorolt hatása felgyorsította a költségcsökkentésre irányuló újításainkat, amit az FIA-val és a csapatokkal közösen dolgoztunk ki. Ezek szükséges változások, ebben a felelősségteljes irányban kell tovább haladnunk.”

    Eddig az Audi, Sébastien Loeb Racing (Volkswagen) és a Romeo Ferraris (Alfa Romeo) is visszamondta az indulást a idei szezonra. Ha a változások hatására mégis akarna valaki csatlakozni, arra március 6-ig van lehetősége.

  • Steiner még 50 millióval lejjebb vinné a költségkeretet

    Steiner még 50 millióval lejjebb vinné a költségkeretet

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner véleménye szerint a 2021-ben bevezetni tervezett költségvetési felső korlát összegét az előirányzottnál (175 millió dollár) legalább évi 50 millió dollárral kellene alacsonyabbra venni.

    „Alacsonyabb költségkeret kellene, akkor nem lenne szükség költségmegtakarításra, és jobb munkát lehetne végezni a saját megtakarításunkkal, ahelyett, hogy mindig szólnak nekünk, hogy spórolnunk kell.” – mondta Steiner.

    „Így a teljesítménykülönbségben mutatkozna meg, hogy mennyire vagyunk hatékonyak. Ez a véleményem.”

    „A Forma-1-ben, ha nyitott a szabályzás és szabad a büdzsé, akkor mindig lehet pénzt költeni. Mindig van hol elkölteni.”

    „Például ha egyetlen ellátási központod van, az ezzel megtakarított pénzt befektetheted az aeroba.”

    „Ha van pénzed, és szabadon elköltheted, akkor meg fogod próbálni valahol (elkölteni). De szerintem nem ez a legnagyobb probléma.” – folytatta Steiner. „A legjobb dolog az lenne, ha még alacsonyabb lenne a költségkeret, de ahogy beszéltünk erről, a nagy csapatok esetében már ez is nagy lépés, ahhoz képest ahol most vannak (amennyit most költenek).”

    „20 évbe telt ezt kiépíteniük, egy nagy szervezetet, így nem lehet azt mondani, hogy 12 hónapon belül a felére csökkentjük (az elkölthető pénz mennyiségét). Ehhez idő kell.”

    „Én szeretném, ha ez (a keretösszeg) 100-120 millió dollár között lenne.”

    „Sokan vannak ezen a szinten. Így szerintem nagyobb lenne a játéktér.”

    Steiner hozzátette, hogy a kiscsapatok a költségkeret ellenére, 2021-re nagyobb kihívás előtt állnak a mostaninál, köszönhetően a szabályváltozásoknak.

    „Különösen az elején, az első év drágább lesz a sok változás miatt.” – mondta. „Most lehet átvinni pár elemet (a következő évre), ami nem fog működni ’21-ben, és alapvetően ha új szabályok vannak, az első év tanuló év, és a másodikra már lehet átvinni egy kicsit.”

    „Minél tovább vannak azonos szabályok és több mindent lehet átemelni (a következő szezonra). Ez normális dolog, mint mindenben.”

  • Brawn: Ha valaki többet fog költeni a megengedettnél, súlyos büntetést kap

    Brawn: Ha valaki többet fog költeni a megengedettnél, súlyos büntetést kap

    Ross Brawn figyelmeztette már előre a csapatokat, ha valaki átlépi a költségvetési sapka maximum összegét, és többet költ, arra súlyos büntetések várnak.

    Tegnap mutatták be a 2021-es szabálytervezetet, aminek egyik fő attribútuma a költségvetési sapka volt. A szabályok életbe lépése után, már csak 175 millió dollárt költhetnek évente  a csapatok (természetesen vannak olyan költségek, amik nem képezik részét a fent említett összegnek).

    Az újítás azonban új büntetőrendszert is kíván, ami három fokozatra fogja osztani a szabályszegőket:

    A legalacsonyabb büntetést azok kapják, akik pontatlanul avagy késve biztosítják az FIA számára az éves pénzügyi jelentést. A következő szinten már olyan csapatok számíthatnak komoly szankciókra, akik öt, vagy annál kevesebb százalékkal lépik túl a megengedett összeget, míg a legsúlyosabb büntetést azok kapják, akik öt százalék fölé mennek.

    ,,A legfontosabb dolog az lesz, hogy ezek a regulák részesei lesznek az FIA szabályzatának. Tehát a szankciók, amik a pénzügyi szabályok megszegésért járnak, sportbeli büntetést fognak maguk után vonni. Ha valaki drasztikusan lép át a limitet, akkor akár a bajnokságot is elveszítheti. Súlyos következményei lesznek az efféle szabálysértéseknek.”- nyilatkozta Brawn.

    A csapatoknak 2021 márciusában adhatják le a 2020-as bajnokság költségvetésének jelentését az FIA-nak, ám ebben az évben még nem jár büntetés a szabályszegésért. 2022-ben viszont, már élesben megy a dolog, és komoly szankciók várhatnak a renitens alakulatokra.

  • Az autók egyes elemeinek terveit közzé kelljen tenni a többi csapat számára is!

    Az autók egyes elemeinek terveit közzé kelljen tenni a többi csapat számára is!

    A Forma-1-es csapatok, a Liberyt Media és az FIA még mindig a 2021-es szabályokról tanakodnak, pedig lassan jó lenne véglegesíteni azokat, hogy mindenki időben elkezdhessen készülni.

    Fő napirendi pont a költségcsökkentés, melynek érdekében költségvetési korlátot szeretnének bevezetni, valamint egységesítenének egyes alkatrészeket. Ezzel persze nem mindenki ért egyet.

    A következő meetingen újra téma lesz a sztenderd elemek témája. Van ugyanis egy olyan felvetés az egységesítés kapcsán, hogy ne közös beszállítójuk legyen a csapatoknak, hanem továbbra is mindenki maga gyárthassa az elemeit, de a tervrajzokat be kelljen szolgáltatni egy nyílt adatbázisba, hogy minden csapat láthassa azokat.

    „Ez egy nagyon jó ötlet véleményem szerint.” – mondta a Racing Point technikai vezetője, Andy Green az Auto Hebdonak. „Sok olyan elem van, a szervokormány, a fékek, a kerekek, az üzemanyag rendszerek, melyeket együtt fejleszthetnénk.”

    A Renault főnöke Cyril Abiteboul úgy féli, hogy ez az ötlet szimpatikus lenne a potenciális új csapatok számára is.

    „12 csapat jobb lenne, mint 10.” – mondta. „Akkor az olyan jó versenyzőknek, mint Nico Hülkenberg, kevésbé kellene aggódniuk.”

  • Ezért ellenzi Binotto az egységesített alkatrészek bevezetését

    Ezért ellenzi Binotto az egységesített alkatrészek bevezetését

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem szimpatizál a sztenderdizált alkatrészek 2021-től való bevezetésének ötletétől. Véleménye szerint ez ellentétes a sport szellemiségével.

    A Liberty Media pedig ezt szorgalmazza, annak érdekében, hogy alacsonyabban tudják tartani a csapatok költségeit. Egységesíteni szeretnék többek között a felniket, a fékrendszereket, a kormányt, a pedálokat és a boxban használt felszereléseket is.

    „Nem örülök. Mint Ferrari, nem örülök.” – mondta Binotto az Autosportnak. „Úgy gondolom, hogy mi a legelejétől kezdve mondtuk, hogy a sztenderdizálás ellen vagyunk, és úgy érzem, hogy túlzottan is az egységes irányba tartunk.”

    „Hogy miért vagyunk ellene? Mert úgy véljük, hogy először is a sport alapja a verseny, és az egységesítés valahogy ellentétes ezzel a szellemiséggel.”

    „Másodsorban mert az egységesítés nem jelent pénz spórolást, mivel újra kell tervezni az autót, az elemeket, az új alkatrészeknek megfelelően, és ez hatással van a gazdasági oldalra is. Szóval nem vagyok biztos benne, hogy ez pozitív irányba visz.”

    Binotto szerint a költségvetési korlátnak elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy a költségeket alacsonyabban tartsák.

    „A fenntarthatóság kulcskérdés, és szerintem a költségvetési korlát mindannyiunk érdekét szolgálja, emellett mind elköteleztük magunkat, és a jövőre nézve kulcskérdés a pénzügyi szabályzás is, mivel ez megállítja a kiadásokat, csökkenti a különbséget a kis és nagycsapatok között. Még ha a korlát, melyben megállapodtunk, magasan is van a kis csapatok számára, legalább már ez is csökkenti a különbséget.”

    „Visszatérve az egységesítésre. Nem hiszem, hogy sztenderd alkatrészekre van szükségünk ahhoz, hogy pénzt spóroljunk.”

    „A top csapatok így is költekezni fognak, egészen a korlátig, szóval az egységes elemeknek e tekintetben nem lesz hatásuk.”

    „Szóval, bár megértjük az okot, mi úgy gondoljuk, hogy körültekintőbbnek kellene lenni a kockázat és haszon vizsgálata kapcsán, és nem szabad megfeledkezni a végső célról.”

  • Perez szerint rettenetes a nagycsapatok költekezése

    Perez szerint rettenetes a nagycsapatok költekezése

    Sergio Perez úgy véli, hogy azok a csapatok, melyek csak saját sikerükre koncentrálnak, megölik a Forma-1-et, köszönhetően a pénzügyi egyenlőtlenségeknek a top- és kisebb csapatok között. Az elit ugyanis temérdek mennyiségű pénzt költenek arra, hogy a csúcson maradjanak.

    Ennek visszaszorítása érdekében 2021-re költségvetési korlátot terveznek bevezetni. Perez szerint azonban ezt a változás korábban kellett volna eszközölni.

    „Ez olyasmi, amire szüksége van a sportnak.” – véli a mexikói. „Nézzék meg a középmezőnyt, remek a csata. De ez a mezőny közepe, és az élmezőnyhöz képest túl nagy a differencia.”

    „A Forma-1-ben mindenkinek megvannak a maga érdekei. A top csapatok mindig a lehető legjobban el akarnak húzni, a középmezőny pedig a lehető legközelebb akar kerülni.”

    „Mindenkinek megvan a maga érdeke és ez megöli a sportot. Nem leszek itt életem végéig. Én csak egy versenyző vagyok, még vagy öt, vagy valahány évig, aztán már nem fogok itt versenyezni.”

    Azonban fontosnak tartja, hogy változás történjen, különben a következő generációknak már nem marad rajongótáboruk, a sport egysíkúsága miatt.

    „A következő generáció számára kell egészségesebbé tenni a sportot.” – mondta Perez. „Jelenleg ez nem fenntartható. Amikor hallja az ember a top csapatok kiadásait, az eléggé félelmetes.”

    „Szóval fontos a sport számára a drámai változás, hogy új szponzorokat és új embereket vonzzon be.”

    „Én nem vagyok szakértője annak, hogyan kell vinni egy bajnokságot, de ha mind ezt akarjuk, és mind tisztában vagyunk vele, hogy csökken az F1 közönsége, akkor sok dolog van, amit meg kell tennünk.”

  • 175 millió dollárból gazdálkodhatnának 2021-től az F1-es csapatok!

    175 millió dollárból gazdálkodhatnának 2021-től az F1-es csapatok!

    Évente 175 millió dollárból kellene teljesíteniük a szezont 2021-től kezdődően az F1-es csapatoknak, így a Mercedes, Ferrari és a Red Bull is újra kell hogy gondolja a költségvetését.

    Ez a szám már az újonnan létrehozandó Forma-1 Pénzügyi Szabályzatában szerepel, ami kiegészítené a már meglévő és alkalmazott FIA sport- és technikai szabályzatát. A dokumentumot az egykori Honda, Brawn majd Mercedes pénzügyi igazgatója állította össze, Nigel Kerr. Őt 2017-ben Ross Brawn vitte át a Forma-1 szervezetébe, és ő lett a motorsportért felelős pénzügyi igazgató, akinek feladata volt elkészítenie egy működőképes költséghatárt.

    A 175 millió dollárra úgy tekintenek most, mint egy kompromisszum eredménye, az eredeti terv az volt, hogy magasabb összeggel kezdenének, amit majd folyamatosan csökkentenek. A 2021-től 2025-ig terjedő időszakban tehát ez lenne érvényben, figyelembe véve az esetleges inflációs korrekciókat.

    Ebben azonban nem szerepel a csapatok számos olyan kulcsfontosságú eleme, mint a versenyzők fizetése, a marketingköltségvetés, illetve a motorokkal kapcsolatos további kiadások.

    A nagy csapatok jelenleg a költségkeret által meghatározott területeken nagyjából 220-250 millió dollárnyit költenek, így számukra nem lesz akkora érvágás a csökkenés, ugyanakkor a középmezőny istállói reménykedtek benne, hogy a végső szám majd 150 millió dollár környékén lesz.

    A FOM biztos benne, hogy sikerrel szabályozzák majd a költéseket, és a szabályzat lehetővé tesz majd komoly büntetéseket, akár pontok elvesztését is. A csapatfőnökök pedig akár a FIA licenszüket is kockáztatják. 2020-ban már lehetőséget biztosítanak a csapatoknak arra, hogy alávessék magukat a számláik vizsgálatának de még következmények nélkül, mert élesben csak 2021-től élne a szabályzás.

  • Újabb F1-es tendereket ír ki az FIA szabványalkatrészekre

    Újabb F1-es tendereket ír ki az FIA szabványalkatrészekre

    Egyre biztosabbá válik a standardizált elemek érkezése az F1-be, miután a Motorsportok Világtanácsa támogatását fejezte ki további tenderek kiírására.

    2021 vízválasztó lehet az F1 közel 70 éve íródó történelmében, amihez a szabványosított elemek szorgalmazása is hozzájárul majd. Az FIA a váltó belső komponenseire már múlt hónapban kiírta a 2021 és 2024 közötti időszakot átölelő tendert, a csütörtöki Motorsportok Világtanácsa-ülésen pedig elfogadták a további tenderek kiírására irányuló törekvéseket. Részletekről egyelőre nincsenek hírek, csupán annyit lehet tudni, hogy „a tanács a 2021-es technikai szabályzat részeként elfogadta és támogatja a tenderek meghirdetését”. A költségcsökkentés jegyében is történő standardizálás elméletileg az autó azon területeit érintené, amelyek kevésbé érdekesek a rajongók számára és/vagy nem szolgáltatnak különösebb teljesítménybeli előnyt a csapatoknak.

    „Közelebb kell hoznunk egymáshoz az autók teljesítményét” – magyarázta Ross Brawn. „Jelenleg két kategóriára oszlik a mezőny, aminek sürgősen véget kell vetnünk; teljesítmény szempontjából összébb kell ráznunk a rajtrácsot, ehhez pedig a költségek felügyelet alatt tartása és a megbeszélés alatt álló szabálycsomag is hozzá fog járulni. Eltávolítunk számos olyan elemet az autókról, amelyek nem hozzák lázba a rajongókat: vannak olyan technológiák, amelyek izgalmasak és lebilincselik a nézőket, ám a csapatok még a poroltójukat is maguknak építik, hogy könnyebb legyen a többiek poroltójánál. Ez senkit nem érdekel, nem izgat senkit, az egyszerű megoldás pedig, hogy akkor mindenkinek ugyanolyan poroltója lesz. Ha megvan rá a pénzed, képes lehetsz egy ultrakönnyű poroltót gyártani, amit a megfelelő forrásokkal és anyagi háttérrel rendelkező csapatok meg is tesznek. Ez önmagában nem hoz sokat konyhára, de egy tized másodperc itt, egy tized ott, és a végén összegyűlik egy másodperces előny, aminek a verseny látja kárát. Muszáj szorosabbá tennünk a mezőnyt, és amikor ez sikerült, olyan karakterisztikákkal kell felruháznunk az autókat, hogy versenyezni is tudjanak egymással.”