Címke: Kiss Pál

  • Franciaországban folytatja az Eb szereplést Kiss Pál Tamás

    Franciaországban folytatja az Eb szereplést Kiss Pál Tamás

    Akár hazai pályának is nevezhetjük a franciaországi Loheacban rendezett Rallycross Eb futamot, mert a SPEEDBOX Racing Team ezúttal a Peugeot otthonában versenyez majd. A cél a futamgyőzelem.

    A svédországi kilökés után új célokat fogalmazott meg Kiss Pál Tamás a Rallycross-Európa bajnokságban, hiszen az ötfutamos sorozatban egy nulla pontos hétvége a bajnoki álmok végét jelenti az Eb idén kiemelkedően erős mezőnyében. A köridők alapján Kiss Pál Tamás és a Peugeot 208 WRX eddig is az Eb közvetlen élmezőnyébe tartozik, sőt sokszor a Vb legjobbjai közt is helye van, így a bajnokságban az új cél a futamgyőzelem.

    „Ha leltárt készítünk a verseny előtt, akkor van egy teljesen új váltóáttételünk, ami gyönyörűen vizsgázott Greinbachban az Ob-n. Van egy teljesen új fejlesztésű lengéscsillapítónk, amit Höljesben csak a szabadedzésen tudtunk kipróbálni, és az abszolút legjobb tízben voltunk vele. Azóta két magyar futamon sokat tanultunk a beállításokról, és pontosan azokban a tartományokban működik jól, amit szerettünk volna a fejlesztés előtt. Ezeket az alkatrészeket csak a gyári Peugeot csapat használja rajtunk kívül, büszke vagyok, hogy ezzel is elismerik a teljesítményünket” – sorolta az elutazás előtt az autó újításait Kiss Pál Tamás.

    A versenynaptár negyedik Eb helyszínének pályája 1088 méter hosszú, az aszfalt és a murva aránya 33/66%. A Vb-n a körrekord 36.658 másodperc. A nézők nagyon szeretik a versenyt, tavaly 70.000 szurkoló látogatott el a versenyre. Ennek megfelelően a mezőny is az engedélyezett maximális létszámú lesz, az Eb-n 35 Supercars indul.

    „Ismeretlen pályára megyünk, de egész évben azt hallottam a mérnököktől, hogy majd Loheac mennyire fekszik nekem is, és a kocsinak is. Az aszfalt aránya ugyan csak 33%, de a murvás részek is kikeményednek, és így egészen gokartos lesz a pálya. Nagyon várom már a versenyt, szimulátorral is készültem, és sokat segít az is, hogy pénteken lesz egy plusz szabadedzés. Korán megérkezünk a helyszínre, így a pályabejárásra is nagyobb hangsúlyt tudok fektetni”– mondta a pályáról Kiss Pál Tamás.

    Az autót a magyar bajnoki futam után sikerült tökéletes állapotban útnak indítani, és a szervizkamion már meg is érkezett Loheacba, ahol a Peugeot, és a motort építő Oreca mérnökei is csatlakoztak a SPEEDBOX Racing Team szervízcsapatához, hogy a lehető legjobb formában kezdje meg a versenyt a Peugeot 208 WRX.

    „Miattuk is szeretném, hogy jól sikerüljön ez a hétvége. A szerelőink fantasztikus munkát végeznek a szezonban, tovább csiszolódott az egység, szinte egymás gondolatát is kitalálják már. Baráti a viszony a francia mérnökökkel is, tudom, hogy nekik is nagyon fontos a jó hazai szereplés, és remélem ugyanolyan örömet szerzek nekik, mint Barcelonában, ahol a futam után még a Peugeot sportigazgatója is gratulált a sátrunkban az eredményhez” – mondta Kiss Pál Tamás.

    Persze a rallycrossban nem elég, ha valaki az idők alapján gyorsabb a versenytársaknál, kell egy jó sorsolás, és némi szerencse is. Az alapok azonban tökéletesek, így a csapat bizakodva várja a hétvégét.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:
    1. Anton Marklund 81 pont
    2. Robin Larsson 62 pont
    3. Tommy Rustad 52 pont
    4. Thomas Bryntesson 52 pont
    5. Alexander Hvaal 50 pont
    6. Peter Hedström 43 pont
    7. Kiss Pál Tamás 40 pont

     

  • Ausztriába is győzni megy Kiss Pál Tamás

    Ausztriába is győzni megy Kiss Pál Tamás

    Húsz pont előnnyel vezeti a Magyar Rallycross-bajnokságot Kiss Pál Tamás, és bár az előző fordulóban megszakadt egy hosszabb győzelmi sorozat, most újra a dobogó tetejét veszi célba a SPEEDBOX Racing Team versenyzője.

    2007-ben első rallycross győzelmét is a greinbachi pályán szerezte Kiss Pál Tamás, tavaly pedig nemcsak a magyar és az osztrák ellenfelekkel, hanem az elemekkel és apróbb technikai hibákkal is megküzdött, és győztesként fejezte be a versenyt. Idén technikai hibáktól mentes, napsütéses futamot szeretne a csapat, a cél pedig az újabb győzelem.

    „Nagyon várom már ezt a hétévégét. Most is nyerni megyünk, ahogy az eddigi futamokon is tettük, de semmiképpen sem szeretnék kockáztatni. Ennek több oka is van. Egyrészt nem szeretnék még egy olyan döntőt, mint Kakucson volt, igaz ezen a pályán végre valóban lehet előzni, nem kell olyan kockázatos manőverekbe belemenni, mint Kakucson. Másrészt idén is vezetjük a bajnokságot, a köridők árulkodnak a valós tempónkról, így nem érdemes kockáztatni a bajnoki címvédést, figyelni kell a pontokra is. Kakucson a második legtöbb pontot szereztük, most is az lesz a cél, hogy felesleges kockázat nélkül sok pontot gyűjtsünk. Harmadrészt vigyáznunk is kell az autóra, mert a következő hétvégén a franciaországi Eb futamra utazunk, ahol viszont már a kockázatvállalás is belefér majd a győzelem érdekében. A látványos autózást, és a komolyabb csatákat majd a hazai szurkolóknak tartogatjuk az október eleji máriapócsi versenyre” – mondta az elutazás előtt Kiss Pál Tamás.

    Valóban nem lenne idő az autó javítására, hiszen Greinbachból egyenesen Franciaországba indul a szervizkamion. A szervízcsapat az elmúlt napokat is munkával töltötte, mert a kakucsi utolsó kanyaros ütközésben szinte minden megsérült a Peugeot 208 WRX bal hátulján, így a szervizcsapat rengeteget dolgozott mire újra tökéletes lett az autó. Ahogy megszokhattuk mostanában, erre a hétvégére is érkezik újabb fejlesztés.

    „Teljesen más váltóáttétel sorral érkezünk Gerinbachba. Régóta tervezzük ezt a fejlesztést, az Oreca mérnökeivel a szezon során többször is alaposan átbeszéltünk mindent, mert egy ilyen színvonalú autóban, mint a mi Peugeot 208 WRX-ünk, minden apró módosítás azzal jár, hogy a teljes rendszert hozzá kell igazítani. Ez a fejlesztés remélem elég lesz ahhoz, hogy Greinbachban, és az utána következő Eb futamon is jó eredményt érjünk el.”

    Már az előfutamok is kihívásokat tartogatnak majd az Ob ötödik versenyén, mert népes a Supercars kategória, és az ellenfelek is sokat erősödtek. A rendszeres Eb résztvevők mellett a magyar bajnokság élmezőnye is sokat gyorsult, Spitzmüller Csaba, Vass Zoltán, Mózer Attila, Kotán Péter és Harsányi Zoltán most is nagyon erős ellenfél. Kiss Pál Tamás ennek ellenére magabiztosan várja a versenyt.

    „Greinbach ideális pálya a Peugeot számára, már tavaly a régi futóművel is megtaláltuk azokat a beállításokat, amivel mi voltunk a leggyorsabbak. Azóta rengeteget fejlődött az autó, és a beállítások terén is sokat tanultunk, legutóbb épp az aszfaltos szakaszokon sikerült új területeket felfedeznünk. Biztos vagyok benne, hogy még tovább fogunk gyorsulni. Nagyon várom már, hogy kiderüljön mennyit jelent ez a köridőkben, mert az autó versenyről versenyre jobban tetszik.” – fejezte be Kiss Pál Tamás.

    A Magyar Rallycross-bajnokság állása:

    1. Kiss Pál Tamás 111 pont
    2. Kárai Tamás 91 pont
    3. Vass Zoltán 79 pont
    4. Spitzmüller Csaba 68 pont
    5. Mózer Attila 67 pont
    6. Kotán Péter 62 pont
    7. Harsányi Zoltán 54 pont

    A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:

    2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
    2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
    2017.06.04-05. Rabócsiring – 1. hely
    2017.08.05-06. Kakucsring – 5. hely
    2017.08.26-27. Gerinbach
    2017.10.07-08. Rabócsiring
    2017.10.21-22. Szlovákiaring