Címke: Kiss Norbert

Kiss Norbi példáján felbátorodva én is ellátogattam a Sasszemklinika orvosaihoz, majd megműttettem a szemem. Számtalan családtag, ismerős és kolléga érdeklődött a műtét sikerességéről, ezért úgy döntöttem, hogy megírom a történetem. Számomra is megdöbbentő, hogy milyen sok párhuzamot vélek felfedezni egy Forma-1-es csapat és a Sasszemklinika működése között.

Az első mérföldkő az volt, amikor az ismert Forma-1-es brit fotóssal, John Townsenddel beszélgettem, és elárulta, hogy bizony ő is Magyarországon műttette meg a szemét, és élvezi azóta is az előnyeit – nyugdíjasként. Ekkor elkezdtem feltenni magamnak a szemrehányó kérdéseket, hogy akkor én miért is nem? Neki a pálya mellett nyilván tökéletes látásra van szüksége a 300 km/órával elsuhanó versenyautók mellett, és jól láthatóan működik a dolog. Továbbra is kerestem a motorsporton belüli példákat, mert elmondhatjuk, hogy itt extrém igénybevételnek van kitéve a szem, pláne autóversenyen, de akár kormány mögött, vagy azon kívül is.

Minden autóversenyző, főleg a Forma-1-es pilóták roppant hiú emberek is egyben egoisták, de talán ebben a sportban ez érthető is. Épp ezért volt feltűnő, amikor Ralf Schumacher még a Williamses korszakában elsőként merte felvállalni, hogy szemüveget visel a sisak alatt. Az ő szemproblémái témát adtak a paddocknak. Ugyan esetében nem tudni pontosan, hogy megműttette-e a szemét, de tény, hogy 2014 környékén újra szemüveg nélkül lehetett őt látni, láthatóan problémamentesen.

Nico Rosberg is egy ideig láthatóan bevörösödött szemmel erőlködött Lewis Hamilton ellen, de az ő, ilyen jellegű tünetei eltűntek. 2016-ban világbajnok lett, majd be is fejezte az aktív versenyzői karrierjét.

Az a német pilóta, aki viszont aránylag jól dokumentált ebben a témakörben, az nem más, mint Nico Hülkenberg. Ő 2012 téli szünetében egy lebenyes kezelést választott, és mint elárulta, azóta tökéletesen lát és sokkal könnyebb lett az élete. Ő is kontaktlencsét hordott, mint magyar kollégája, a szintén szemműtött Kiss Norbi, és a pihentetési fázis után mindketten ugyanolyan sikeresen folytatták a pályafutásukat, mint korábban.

Ezen logikus érvekkel felvértezve, illetve Norbi és Bakó Csabi példáján felbuzdulva végül megnyomtam az Enter-t a Sasszemklinika jelentkezési formján, és vártam a csodát.

Másnap munkaidőben felhívott a kolléganőjük, és elkezdett kérdezgetni arról is, amiről úgy gondoltam, hogy egyértelműen kitöltöttem az adatlapon. Kifejezetten furcsa volt, mert ez visszaköszönő elem lett később is. Már kezdtem azt hinni, hogy én fejezem ki rosszul magam, vagy velem van a baj. Utólag persze összeállt a kép: annyira túlbiztosítanak mindent, hogy ez is a része a műtétre felkészítésnek.

Térjünk is rá a fogadtatásra! Amikor belépsz a Bécsi úti Sasszemklinika ajtaján, úgy érezheted magad, mint egy autóversenyző, aki megkapta élete első Forma-1-es szerződését, és minden csak rólad szól, érted van. Technofilként is meglepett az, hogy klasszikus portás nincs, hanem magamnak kell bejelentkeznem számítógépen és úgy mehetek tovább.

Mire felérek az emeletre, ott a kedves hölgyek közül az egyik név szerint szólít, és teljesen mindegy, hogy épp műtét előtt, vagy után vagyok, a leglényegesebb dolgokkal velem kapcsolatban képben van, és ennek megfelelően irányít, intézkedik.

Elképesztő egyébként, hogy mennyien vetik alá magukat a Sasszemkezeléseknek. Ami örömteli, hogy kortól, nemtől függetlenül sokan belevágnak, mert most már közel 100.000 sikeres műtét körül járnak. És újfent hangsúlyozom: inkább bele sem vágnak, ha a legcsekélyebb kockázat is felmerül. Akinek nem javasolják a műtétet, az is elmondhatja magáról, hogy olyan teljes körű vizsgálatsorozaton vett részt, ami szinte példátlan az országban.

Visszatérve a megérkezésemhez, aránylag hamar asszisztens kezébe kerülünk, vagy autóversenyesen fogalmazva, kaptunk magunk mellé egy mérnököt. Sorra végigmegyünk a szem különféle funkcióit tesztelő gépeken, látásélesség, szemnyomás, szaruhártya-vastagság mérése, szaruhártya domborzati térképének elkészítése, egyedi hibák felmérése stb. Végül be lehet kerülni a „főmérnökhöz”, a főorvoshoz. Annak ellenére, hogy előbb vázoltam, hogy egy jól irányított méhkashoz hasonlít a rendszer, mégis azt kell írjam, az egyén a legfontosabb, hiszen tényleg minden egyes alkalommal kimerítően foglalkoztak velem, és tényleg minden keresztkérdésemre választ kaptam.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy mindenki esete más és más, hiszen kortól, állapottól, sok mindentől függhet, hogy végül melyik lézerkezelést érdemes választani. Nem is szeretem azokat az egyszerű kérdéseket, hogy milyen volt, és mennyibe kerül. Persze, ezekre is lehet válaszolni, de ez nem egy kőbe vésett dolog.

Amikor több vizsgálat után végül kimondták, hogy műtétre alkalmas vagyok, az tényleg olyan érzés volt, mint amikor közlik az újonc pilótával, hogy mikor vezetheti először élesben a versenyautót. Nem féltem tőle, hanem vártam, hogy megtörténjen.

Esetemben a FEMTO kezelés lett az előnyös és hatékony. Mint megtudtam, ezt engedélyezte a NASA is az űrhajósainak és az amerikai haditengerészet a vadászpilótáinak. Így gondoltam, nekem is megfelel.

A műtét napján két órát töltöttem a Sasszemklinika épületében és ebben bőven benne volt a léleksimogató beszélgetés is. Maga a műtét – amikor már beöltözve készültünk a kijelölt nővérrel – is maximum negyed óra volt.

És akkor jöjjön, ami mindenkit érdekel. A műtőben egy lézermérnök, egy szemsebész és egy műtősnő fogadott mosolyogva. Mindent előre elmondtak, hogy mi fog történni. Nyilván már szemüveg nélkül, felfektetve a műtőasztalra, a fejem egy mélyedésbe került, ami gyakorlatilag rögzítette azt, még ha nem is olyan határozottan, mint egy 5 pontos biztonsági öv. Engem kifejezetten meglepett, hogy a kezem szabadon maradhatott. Innentől dióhéjban elmondva körülbelül annyi történt, mint amit a boxutcában a szerelők kerékcserénél elvégeznek. Ezerszer begyakorolt mozdulatokkal kapcsolgatták ki-be a gépeket felettem, tologatták, beállították. Amikor a lézer elindult, akkor pedig hangosan visszaszámolt a lézermérnök, hogy halljam meddig tart. Egyébként a lézer mindössze pár másodperc alatt elvégezte a szaruhártyám tökéletesre formálását, hogy jó törje a fényt. Később néhány szót váltva a lézermérnökkel, kiderült az is, hogy a lézert ugyanaz a szofver vezérli, mint a haditechnikából jól ismert cirkálórakétákat. Folyamatosan követi a célt a szemmozgásunktól függetlenül. Félelmetes! Teljességgel fájdalommentes a dolog, és inkább meglepő, mint kellemetlen.

Vizualitásáról: képzeljük el azt, hogy Monacoban az alagút felé tartunk, de eléggé elmosódottan látunk. Bemegyünk az alagútba, majd kapunk egy nem bántó „díszkivilágítást”, azonban nekünk versenyzőként semmi másra nem kell koncentrálnunk, csak a fényre az alagút végén. Eközben azért mégis csak alagútban vagyunk, így egy villanásnyira sötét lesz, de pontosan ismert a cél és haladunk tovább. Amikor kiérkeztünk az alagútból, ugyan foltokban még, kicsit homályosan, de valójában már azonnal jól látunk!

Ezt követően, ha pezsgőt nem is kapunk, (és bárminemű alkoholtartalmú italt is pár napig kerülni kell), de járt a keksz, és még válogatni is lehetett közülük!

Azt is érdemes mérlegelni, hogy annak ellenére, hogy a műtét után akár már 1-2 nap múlva autót vezethetünk és dolgozhatunk, azért a gondos odafigyelés és a maximális precízió elvárt a páciens részéről, ahogy az autósportban is. Mert hiába adott minden jó körülmény, ha a versenyző azt elbaltázza, nem tartja be az orvosi előírásokat.

Elképesztően fontos ugyanis a műtétet követő fázis, hiszen az első hetekben több szemcseppet kell alkalmazni, pontosan időre adagolva a használatukat, immáron már otthon. Ugyanakkor kímélni kell a szemet. Én épp ezért választottam szintén a téli időszakot, mert nem kellett rohannom sehová, és a borongós idő is segített abban, hogy ne napszemüvegben közlekedjek az utcán.

Bizonyos terhelések és sportok egy ideig kerülendők, így ezt is érdemes figyelembe venni, amikor az ember beidőzít magának egy ilyen korrekciós műtétet. Azonban a legextrémebb sportokhoz is vissza lehet térni legkésőbb 1 hónap után, legyen az akár ejtőernyőzés, búvárkodás, szörfözés vagy bungee jumping.

Most, hogy túl vagyok az egészen, sajnálom, hogy idáig húztam. Minimum 10, de lehet hogy 15 évvel ezelőtt már meg kellett volna lézereztetnem a szememet, megkímélve magam pár vesződségtől, indokolatlan bosszankodástól. Még a pedigrés nevű szemüvegmárka is bizony 1,5-2 év alatt tönkremegy.

Amiről még nem tettem említést, az az, hogy az épület is hozza gyakorlatilag azt az érzést, mintha amikor meghívják az embert egy Forma-1 garázsba (velem már háromszor is megtörtént), és megcsodálható az a katonás rend és patikatisztaság, ami az adott környezetben tapasztalható. Ugyanez mondható el a Sasszemklinikára is.

https://www.instagram.com/p/Bftm2SKBlfC/?taken-by=petervamosi

Egy szónak is száz a vége: aki eddig azon dilemmázott, hogy elinduljon-e ezen az úton, csak biztatni tudom, hogy tegye meg bátran! Bízom benne, hogy a cikkem segít abban, hogy az olvasóm – hozzám hasonlóan – meghozza élete egyik legjobb döntését. Ha ezzel akár csak egyetlen emberen is segítettem, már megérte.

Itt teheted meg az első lépést!