Címke: Kiss Norbert

  • Megkezdődtek a teszek Autodrom Mostban

    Megkezdődtek a teszek Autodrom Mostban

    Tizenhárom versenykamion, amelyekből már öt IVECO (!), köröz Autodrom Mostban a húsvéti ünnepek hetében. Közülük a legszorgalmasabb Jochen Hahn. A felsorakozott mezőnyben ugyanakkor találhatunk még négy MAN-t, három Buggyrát és egy Renault kamiont is.

    Az európai kamionversenyzés krémje ahogy az elmúlt években is szezon előtt itt találkoznak először, Autodrom Most pedig amúgy is a versenynaptár része idén is, ezúttal az ötödik versenyhelyszíne lesz majd a FIA bajnokságnak. A tavalyi első nyolc helyezett közül csak Kiss Norbert hiányzik, de róluk lehetett tudni, hogy nem tartanak itt a többiekkel.

    A cseh versenyhelyszín azért lett ilyen népszerű a kamionversenyes berkekben, mert a legtöbb csapatnak csak egy napnyi autóútnyira van, ami viszont sokkal fontosabb, hogy megfelelő mennyiségű adatot tudnak szerezni, és a változó időjárás miatt akár a beállításokkal is lehet kísérletezgetni, még olyanokkal is, amelyre másutt nem lesz szükség.

    Ilyenkor azonban már nem csak azért vannak itt a csapatok, hogy a saját kamionjaikat finomhangolják, hanem megnézzék azt is, hogy a többiek mire jutottak a téli szünet alatt. Ilyenkor valójában az időeredmény nem is biztos, hogy a valós erősorrendet mutatja, hiszen sosem tudhatjuk azt, hogy ki az, akik valóban odalépett neki, és kik pókereznek inkább tovább. A pálya több szektorból áll, és egy versenyző simán elveheti kicsit az egyikben,. és úgy csinálhat, hogy a többiben pedig nyomja neki. A csapatok ettől függetlenül begyűjtik az adatokat, és ők tudják, hogy valójában mire lennének képesek egy körön, az igazi eredményre itt azonban még várni kell, egészen szeptemberig.

  • Még mehetsz a 2019-es AMTS-re, ismerős arcokba futhatsz bele!

    Még mehetsz a 2019-es AMTS-re, ismerős arcokba futhatsz bele!

    Már csak vasárnap lesz nyitva a nagy tavaszi autós-motoros seregszemle, az AMTS. Így is, úgy is mentünk volna, hiszen ez az esemény nekünk szinte kötelező, de többen is direkt meghívtak minket, hiszen ki a saját veteránautós rendezvényét promótálta, mások pedig versenyautókat lepleztek le, vagy akár új versenyzőikkel ismertették meg a publikumot.

    Az AMTS is egyre jobban elkülöníti szerencsére a felhozatalt, így van a klasszikus tuningos „elmebeteg” rész, a veterán autós, és egyre nagyobb területet követelnek meg maguknak az elektromos járgányok is. A gyártók és a hazai importőrök is jelen vannak  szép számmal, bár közel sem a teljes palettával, és jó lenne, ha ez abba az irányba haladna, hogy esetlegesen egy autószalon méretét elérné majd újra a dolog, ahogy volt az régebben, és ciki lenne kimaradni. Kint a szabadban természetesen driftautózás zajlott, illetve további látványos bemutatók, valamint a gasztro élményekre sem lehetett panasz a kitelepült árusoktól.

    Jó volt látni például Hatvan városának a megjelenését, akik a tuning- és veteránautó találkozójukat ajánlották mindenki figyelmébe, amely május 4-én kerül majd megrendezésre, immáron a negyedik alkalommal. Ötletes megoldás volt, a régi faros Ikarus buszban berendezett kvázi helytörténeti kiállítás, amelyekhez kiválóan passzolt Horváth Richárd polgármester úr két saját gyönyörűen felújított „kocka” Ladája is. Megmutatták, hogy kis alapterületen is lehet egyszerű eszközökkel is érdekeset mutatni. A sajtónapon az ő meghívásuknak eleget téve Kiss Norbert kamionversenyző is megtartotta gyakorlatilag az első „félhivatalos” 2019-es sajtótájékoztatóját is.

    Hogy mennyire kezd komolyabbá válni ez a rendezvény, azt mo sem bizonyítja jobban, hogy már kénytelenek egymásra szervezni a nagyobb hírverést készíteni kívánók, és mint Genfben a felsereglett média is rohangált a standok között a fix időpontokra. Ezen a téren érdemes lenne még tanulni a svájciak pontosságáról, ők ezt úgy oldják meg, hogy a nagyteremben az óramutató járásával megegyezően valaki elkezdi a maga showját egy adott időpontban, és a következő nagy durranás utána jöhet, és alig kell csak egy két-standnyit menni, majd így tovább.

    Michelisz Norbert is jelen volt, ő értelemszerűen a Hyundai standjánál volt megtalálható, ahol a M1RA csapat idei festése lett bemutatva, amelyből kiderül az, hogy egyre gyártó közelibbé válik a magyar csapat. Nagy Dániel is jelen volt, ahogy a csapatvezető Bári Dávid is, az alakulat pedig hamarosan élesben is menni fog a Hungaroringen, hiszen megkezdik az idei tesztjüket is.

    A Genger Racing és elmondhatjuk, hogy kitett magáért, hiszen bővült is a csapatuk, és komoly reményekkel, több formaautós szériában is tervezik az indulást. Hazai viszonylatban így is alulreprezentált a kategória, üdítő látni azt, ha valakik összeszedetten, akár a nemzetközi porondon is vállalják a megmérettetést. Ilyen lesz például az alig 14 éves Szomszéd Lajos Balázs is, aki a hazai lehetőségek mellett kipróbálná magát az olasz F4-ben is, ami a legalsó lépcsőfoka lehet annak a létrának, amely a Forma-1-be vezethet, bár ő inkább a Formula E-be vágyik.

    Kedvcsinálónak pedig itt van egy rövid kis videónk, azoknak is, akik még gyorsan kimennek, illetve az otthon maradottaknak:

  • Válogatott lett a kamionversenyző Kiss Norbiból

    Válogatott lett a kamionversenyző Kiss Norbiból

    A kétszeres Európa-bajnok különleges kihívás előtt áll.

    Ezúttal nem valamelyik trükkös versenypálya, hanem a virtuális tér várja Kiss Norbertet. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző egy világszerte népszerű videojáték, a Player Unknown’s Battlegrounds (PUBG) világbajnokságán vehet részt, méghozzá a magyar válogatott tagjaként.

    Az úgynevezett többjátékos módú battle royale játék lényege a területfoglalás, az nyer, aki különböző kihívásokkal megküzdve uralni tud egy szigetet. A PUGB világbajnokságnak beillő GLL Nations Royale-ra Európából, Amerikából és Óceániából is érkeznek csapatok, a verseny európai főtáblájára pedig a magyar válogatottat is meghívták. A 32 fős küldöttségnek Kiss Norbert is tagja, aki nem tagadja, teljesen magával ragadta a virtuális világ.

    “Mindig is érdekeltek a számítógépes játékok, a PUBG pedig teljesen magával ragadott. Tisztában vagyok a veszélyeivel, tudom, hogy könnyen túlzásba lehet vinni, de megvannak a keretei itthon a játék mennyiségének. Nagyon izgalmas, hogy a válogatott tagja lehetek. Március 19-én lesz az első csatánk Törökországgal. Nagy kihívás mindenkinek. A játék sokkal nehezebb mint az ember elsőre gondolná, komoly koncentrációt, gyakorlást, ügyességet és csapatmunkát igényel.” – mesélt legújabb hobbijáról Kiss Norbert, aki DRIVERNORBI néven vesz részt az összecsapásban.

    A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző az idei szezonjával kapcsolatban elmondta, idén is a Tankpool24 csapatával és Mercedes kamionjával indul, lesznek azonban meglepetések. “Ezekről még korai lenne konkrétumot elárulni, de érdemes lesz figyelni a híreket, mert készülünk néhány remek dologgal.”

    A magyar PUBG válogatott tagjai:

    Csapatkapitány: HULLA_SZILVA
    BORRISMEISTER
    TETHRYS
    RAVENS_EZMEGAZ
    BLYYYPLAYS
    AIMRACE
    KODIAKCSGO
    FODAOBS
    KRIPPIETV
    RAVENS_RULEZ
    KONTI_
    UNKNOWNMEMORY
    NOBOR
    LVLUP_BP
    B3NCE
    SSUPRA_
    EXTAZYO
    CHRIS_DA_BEAST
    HELLCAT1
    ROG_N6_VANTII
    RBBENCE
    BLZSHUN
    DYN4M1T_BENYO
    AADAM_
    ROG_N6_TRIASZ
    PRORIX
    SICARIO_05
    CREATORR-
    BBSZ
    THEVRJANI
    DRIVERNORBI
    OMGEZJONESY

    A FIA ETRC mezőnye idén június 22-23-án érkezik a Hungaroringre.

    A kamion Európa-bajnokság idei versenynaptára:

    – május 25-26.: Misano, Olaszország
    – június 22-23.: Hungaroring
    – július 6-7.: SzlovákiaRing
    – július 20-21.: Nürburgring, Németország
    – augusztus 31. – szeptember 1.: Most, Csehország
    – szeptember 14-15.: Zolder, Hollandia
    – szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    – október 5-6: Jarama, Spanyolország

  • Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss Norbi már nagyon várja, hogy újra felvehesse a kesztyűt a többiek ellen a kamion Europa-bajnokságban, és a Tankpool24 csapata is számos ponton változtatott azért, hogy a kétszeres bajnokuk eredményesebb lehessen. Korábbi sikerkovácsai közül újra vele van már Bakó Csaba főmérnök, és Imi, a főszerelő. A 2014 és 2015-ben elért közös siker után újra együtt vannak a srácok, de már Mercedeseket kell összeraknia a magyar kolóniának. Kiss így nyilatkozott a visszatért kollégákról:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy újra Csabával dolgozhatok! Együtt történelmet írtunk, és rekordokat döntöttünk 2015-ben, de nem csak Csabi, hanem Imi is, aki a főszerelőm volt a bajnoki éveimben, és együtt dolgoztunk. Azt hiszem, hogy ők remekül kiegészítik majd a Tankpool24 állományát, és ha bárkik is képesek eredményekre, akkor ők azok. Innentől fogva már csak idő és pénz kérdése az egész.”

    Bakó Csaba adatmérnökként kezdett még 2009-ben, a kamionos szériában, majd már főmérnökként asszisztált Norbin kívül Ryan Smithnek, Ray Colemannek és legutóbb Sascha Lenznek. Most már ő irányítja a Tankpool24 szerelői csapatát, de továbbra is az adatelemzés is az asztala. Csaba ennyit mondott az új szerepéről:

    „Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Ez számomra is egy nagy kihívás, hiszen az első alkalom, hogy Mercedes versenykamionokkal dolgozhatok. Megpróbáljuk a lehető legjobban fejleszteni a kamionokat, de leginkább a motoron kellene javítani. Ettől függetlenül javítunk a többi részen, és próbálunk nagyobb teljesítményt kipréselni a csomagból, megbízható üzem mellett.”

    Kiss is egyetért, hogy a Tankpool24 Racing gyengéje jelenleg a motor:

    „Nehezebb a feladatunk, mint a többi csapatnak, mert nekünk magunknak kell a motorral is törődnünk. Ez sokkal komolyabb kihívásnak bizonyult mint azt gondoltuk, de dolgozunk rajta. 2018 nem volt a legjobb évünk. Nem indult rosszul, mert megbízhatóak voltunk, de nem tudtunk versenyeket nyerni, mint a korábbi szezonban. Kemény időszakot éltünk meg az év vége felé, amikor minden rosszra fordult. 2019-ben azonban emelni akarjuk a tétet. Vannak új ötleteink és terveink, és a célunk az, hogy visszakerüljünk a top háromba. Nem lesz egyszerű, és nyilvánvalóan több idő kell hozzá, mint azt terveztem, de magam részéről én bele fogom tenni a munkámat és az időmet.”

  • Újra együtt a sikerkovácsok: Kiss Norbi és Bakó Csabi!

    Újra együtt a sikerkovácsok: Kiss Norbi és Bakó Csabi!

    A kamion Európa-bajnokságon 2011 óta szereplő Kiss Norbertről a tavalyi szezonzáró óta nem nagyon lehetett hallani, most azonban megtört a jég. Fontos változással kezdi a 2019-es versenyszezont, hiszen régi/új versenymérnöke van. Bakó Csaba tehát a Tankpool24-hez igazolt, ahogy 2016-ban a versenyzője is, és az összeállt magyar párosnak a német környezetben is pontosan ugyanaz a terve, ami 2014 és 2015-ben volt: újra bajnokává válni a szériának. Tavaly Csabi Sascha Lenzzel dolgozott, így a német környezet már neki sem lesz annyira meglepő.

    Kiss a Facebook oldalán osztotta meg elsőként ezt a hírt, ami a magyar rajongók körében biztos örömet okoz, de lesznek még változások, ami mind azt szolgálják, hogy újabb fokozatba kapcsolhasson a szombathelyi kétszeres Európa-bajnok 2019-ben.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/posts/2038261422935596

  • Újra eladták Jázmint, Kiss Norbi egykori bajnokkamionját!

    Újra eladták Jázmint, Kiss Norbi egykori bajnokkamionját!

    Kiss Norbi két Európa-bajnoki címet is szerzett Jázminnal, Jochen Hahn pedig egyet, aki építette a sikeres MAN-t. Legutolsó gazdája Ryan Smith volt, aki nem teljesen tisztázott módon jutott hozzá a kamionhoz, de mindettől függetlenül ő is többszörös bajnok lett vele a brit kamionos bajnokságban. Ennek ellenére a sikeres monstrumot legalább már háromszor próbálta értékesíteni az angol. Most végül sikerült is, és az új birtokosa is brit.

    A piacon elérhető egyik legjobb versenykamion tehát egy másik ismert BTRC pilótához került, Simon Colehoz. A Team Hard/Cole Trucksport versenyzője az angol B csoportban indult eddig Mercedesszel, de most már az A osztályba tart az új szerzeménnyel. Feltehetően indulni fog majd pár Európa-bajnoki futamon is.

    A csapat rövid közleménye Jázmin érkezéséről:

    „Ez egy nagy lépés a csapatnak, de mindannyian hiszünk benne, hogy ott a helyünk. Üdv Jázmin az istállónkban, de talán nem is kell ezt a kamiont jobban bemutatni.”

  • Most aztán tényleg megtudjuk, kik a Racingline.hu olvasóinak magyar kedvencei

    Most aztán tényleg megtudjuk, kik a Racingline.hu olvasóinak magyar kedvencei

    Gyakran kerülnek elő olyan szavazások, melyek arról szólnak, hogy az olvasóközönség mely magyar versenyzőket kedveli, figyeli leginkább. És minden alkalommal megesik, hogy egyesek nem értenek egyet az eredménnyel.
    A napokban indított kérdőívünkben igyekeztünk egyértelmű és biztosan tiszta eredményt kapni ez ügyben, így a kitöltőktől azt kérjük, hogy maguk nevezzék meg azokat a magyar autóversenyzőket, akiket idén figyelemmel kísértek. Tehát nem volt lista, amiből választani kellett, arra voltunk kíváncsiak, kik azok, akiket ténylegesen figyelnek olvasóink, kiket említenek egyáltalán meg.

    Alább mutatjuk, hogy a válaszadók kiket és milyen arányban neveztek meg. A listán tehát csak azok a versenyzők szerepelnek, akiket a kérdőívet kitöltő olvasóink közül legalább egy valaki megemlített.

    1 Michelisz Norbert 48.53%
    2 Kiss Norbert 30.15%
    3 Keszthelyi Vivien 11.76%
    4 Tassi Attila 11.03%
    5 Nagy Dániel 11.03%
    6 Szabó Zsolt 9.56%
    7 Nagy Norbert 8.09%
    8 Vogel Adrienn 4.41%
    9 Bereznay Dániel 1.47%
    10 Molnár Bendegúz 1.47%
    11 Volentér Balázs 1.47%
    12 Wieszt János 0.74%
    13 Herczig Norbert 0.74%
    14 Ifj Érdi Tibor 0.74%
    15 Ficza Ferenc 0.74%
    16 Kovács Zsombor 0.74%
    17 Mór Csaba 0.74%
    18 Balogh Bence 0.74%
    19 Ranga Péter 0.74%
    20 Krajnyák Petra 0.74%
    21 Szomszéd Lali 0.74%
    22 Papp Arnold 0.74%
  • Magyar versenyzők akik idén élen jártak a karácsonyi adományozásban

    Magyar versenyzők akik idén élen jártak a karácsonyi adományozásban

    A karácsonyi láz mellett a magyar versenyzők jelentős része idén adományozott is. Nézzük is végig, hogy ki milyen módon igyekezett segíteni, és kiknek! Kezdjük is rögtön egy hölggyel: Vogel Adrienn a Racetaxi és Rácz Pisti segítségét igénybe véve juttatta el az ajándékait Dunaharasztiba, a családsegítő szolgálat segítségével.

    https://www.facebook.com/notes/racetaxihu/profi-aut%C3%B3versenyz%C5%91inkkel-tett%C3%BCk-szebb%C3%A9-gyermekek-kar%C3%A1csony%C3%A1t/767237170323370/

    A M1RA-sok sem tétlenkedtek, ők a csapat tulajdonosával is kiegészülve segítették a Heti Betevő ételosztását.

    https://www.facebook.com/m1ramotorsport/posts/1645463975554023

    Nagy Norbert a Bethesda Gyermekkórházban járt, és örvendeztette meg a kis betegeket.

    https://www.facebook.com/zengomotorsport/posts/1973903342689445

    Kiss Norbert különösen élen járt a jótékonykodásban. Előbb velünk együtt kereste fel az SOS Gyermekfalut Kecskeméten, majd a Pappas Autoval és az Őrangyalok Ligájával leptek meg nehéz sorsú gyerekeket.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/373120153455715/

    Michelisz Norbert a Baptista Szeretetszolgálattal állt össze, és Tiszaszalkára ment, a Cipősdoboz Akció keretein belül.

    https://www.facebook.com/michelisz.norbert/posts/10155952127557039

    Keszthelyi Vivien az UNICEF nagyköveteként hívta fel a figyelmet a csecsemők oltásának a fontosságára, és egyben adományozásra is buzdított.

    Ugyan nem magyar, de van még olyan magyar történelem könyv, mely szerint rokonaink: szóval Valtteri Bottas és felesége Emilia is a WestPro4U szervezésében Finnországban meglátogatott egy gyermekkórházat Lahtiban.

    https://www.facebook.com/westpro4u/videos/313062732645634/

  • Kiss Norbert újra segít az SOS Gyermekfalvaknak, ezúttal velünk!

    Kiss Norbert újra segít az SOS Gyermekfalvaknak, ezúttal velünk!

    A kétszeres kamion-Európa bajnok Kiss Norbert mindig is élen járt a társadalmi felelősségvállalásban: közismert állatbarát, és a pályán kívüli tevékenységében is egyre többször visszaköszönt az, hogy segíteni szeretne. Magunk is tavaly adományoztunk a Hungaroringen a Mikulásgyárnak, idén pedig az az ötletünk támadt, hogy ha már pár éve járt a kecskeméti SOS gyermekfaluban, akkor gyorsan juttassa el oda a nehéz sorsú gyermekeknek az ajándékainkat és egyúttal segítse az SOS Gyermekfalvak karácsonyi kampányát, ami mellé mi is odaálltunk teljes mellszélességgel. Kiss Norbert örömmel vállalta a felkérésünket:

    kiss norbi, kiss norbert, racingline.hu, racingline, racinglinehu
    Norbi együtt díszítette a mézeskalácsokat az SOS Gyermekfalu lakóival | Fotó: Vámosi Péter

    „2015-ben jártam utoljára Kecskeméten, a nehéz sorsú gyerekek között, akik nem élhetnek a szüleikkel. Emlékszem még, hogy mennyire kedvesen fogadtak akkor, és több rajzot is kifejezetten nekem készítettek a kicsik. Én is éltem már meg nehéz helyzeteket az életemben, a pályán kívül. Át tudom érezni azt, hogy milyen lehet nekik a mindennapokban. De nem kell mindig hegyeket megmozgatni ahhoz, hogy segíthessünk, a legkisebb adomány is óriási segítség lehet a szülők nélkül élő gyerekeknek, az SOS-nek. Kifejezetten tetszik az, hogy ennek a karácsonyi adománygyűjtő kampánynak most bárki a részese lehet. A Ti csomagotok esetében pedig ezúttal örömmel voltam a Szállító!”

    Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad nevelőszülői családot, akik nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Többségük elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége miatt került az SOS-be. A gyerekek a nevelőszülőknél testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel.

    kiss norbi, kiss norbert, racingline.hu, racingline, racinglinehu
    Kiss Gergely és Kiss Norbi | Fotó: Vámosi Péter

    „Az SOS-be bekerülő gyerekek rengeteg traumán mentek keresztül, sokszor óriási lemaradásokkal érkeznek hozzánk. Fejlesztőpedagógus, pszichológus és különböző szakemberek a nevelőszülővel közösen dolgoznak azon, hogy ezek a gyerekek is esélyt kapjanak a startvonaltól indulni a felnőtt életbe, ne határozza meg a jövőjüket a múltjuk.
    Mi 24 órában, az év 365 napján, éveken keresztül mellettük vagyunk és segítjük őket” – mondta Kiss Gergely, a kecskeméti SOS Gyermekfalu területi igazgatója.

    Az SOS Gyermekfalvak számára a legfontosabb a gyerekeket támogató szakemberek biztosítása, mint képzett nevelőszülő, pszichológus, fejlesztőpedagógus, Ezért arra kérünk mindenkit, aki teheti, segítse szebbé tenni 400 gyerek karácsonyát és mindennapjait az alábbi bannerre kattintva!

    Az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek közül sokuknak ez lesz élete első biztonságban, kényelemben töltött karácsonya. Ehhez most Ti is hozzájárulhattok, ha segítetek feldíszíteni a virtuális karácsonyfánkat díszekkel.

  • Népszerű magyar versenyzők év végi bizonyítványa, 2018

    Népszerű magyar versenyzők év végi bizonyítványa, 2018

    Pár éve útjára indítottuk a sorozatunkat, ahol a népszerű magyar versenyzők kerültek a nagyító alá, és megcsodáltuk azt, hogy mégis milyen teljesítményt nyújtottak az adott évben. Tavaly azonban kihagytuk, mert az egyik konkurenciánk nyúlta az ötletet. Megsértődhetnénk, mert gyakran előfordul az ilyesmi, de nem tesszük, mert valójában ez csak azt tükrözi, hogy jók az ötleteink. 😀

    Most, hogy ezen elegánsan túl is léptünk, újra vegyük sorra a kedvenceinket. Sorrendünket nem más adta, mint – ahogy minden évben – a Szent Facebook like számai. Ugyan egyre kevesebb jelentősége van már Magyarországon is ennek a közösségi platformnak, tetszik vagy nem, továbbra is mérvadó… Noha tudható, hogy nem feltétlenül valós és releváns minden lájk, tekintve, hogy vannak módszerek azok vásárlására is…

    Még mielőtt a dolog mélyére néznénk, pár megjegyzés, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal: nem vegyítjük a listán a csapatokat és versenyzőket, az egyik személy, a másik egy csoportosulás. Így például nincs a listán az Opel Szalay Dakar Team, mivel az csapat. Ahogy Michelisz Norbi és a M1RA mérőszáma sem egy, nem véletlen van az külön.

    Alábbi top 10-ünk tehát a Facebook lájkok alapján alakult ki, véleményünk azonban saját.

    1. Keszthelyi Vivien – 252.5K

    A legtömörebben és tényszerűen: a sorozatban ahol indult, nem csinált olyan hibákat mint tavaly a TT Cupban, sikerült megbarátkoznia a technikával, és ennek eredménye is lett. Nem tisztünk megítélni azt, hogy ez mire is elég a jövőben, a menedzsmentjének a dolga eldönteni, hogy hova tovább. A legkézenfekvőbb persze a „női F1”, a W Series lenne, pláne, ha a párja, David Schumacher valamennyire segíteni is tudná ezen vállalkozásában. Őszintén reméljük azt, hogy erre nyílik esély, véleményünk szerint abszolút itt lenne Vivi helye, még ha nincs is komoly formaautós tapasztalata eddig.

    2. Michelisz Norbert – 137.4K

    Norbi, mivel tudjuk hogy olvasod, vagy ha nem, eljuttatják hozzád: annyi kérésünk lenne – talán mondhatom, hogy úgy általában a magyar sajtó nevében – hogy ha legközelebb átülsz egy másik márkába: ne az olasz médiából kelljen elsőként értesülnünk ilyen horderejű váltásról! 😀 A magyar motorsport legismertebb nemzetközi arca vagy, és ha azt szeretnénk, hogy a magyar motorsportos média se egy másod-, harmadvonalat képviseljen, akkor ahhoz ténylég az kell, hogy a magyarok írhassák meg a veled történteket elsőként.

    Az eredményekről: negyedik hely lett a dolog vége a WTCR-ben, lehet ezt sokféleképp értelmezni. Norbi maga is 7-9 komoly ellenfelet nevezett meg az év eleji írásában, de valóban egyetértek azokkal, akik szerint a BoP tönkretette a játékot, ami nettó sportpolitika. A négy bajnoki technikát használó pilóta közül harmadik lett, a csapattársa nyert, de az is hülye, aki azzal jön, hogy Norbi lett volna Tarquini „Bottasa”. Magam részéről én semmi mást nem kívánok, mint hogy pihenj nagyot a téli szünetben, hogy aztán jövőre újult erővel!

    3. Kiss Norbert – 71.3K

    Pontosan ugyanabba a helyzetbe került, mint Fernando Alonso. Mindenki pontosan tudja róla, hogy pokolian jó, sőt a rajongói szerint nyilvánvalóan ő a legjobb, csak hát az a fránya technika. Nos, ez a szombathelyi fiú esetében tökéletesen igaz: a legelmaradottabb motorral vitézkedett 2018-ban, és lett végül a bajnokságban ötödik. Annyiban mindenképp hasonló a helyzete mint Michelisz kollégának, hogy a mezőnyben neki is kb. 7 komoly ellenfele akadt, ugyanakkor az kijelenthető, hogy mindegyikük alatt jobb versenykamion volt, mint a mi Norbink alatt. Ezen hendikepet figyelembe véve nem is olyan szerény a helyezése, de tény, hogy a Mercedesnek teljesen újra kell gondolnia azt, hogy milyen motort is bocsát a Tankpool24 legénységének a rendelkezésére. Még egy párhuzam, ha már Alonsóhoz hasonlítottam Norbit: állítólag mindkettővel az a baj, hogy túlzottan megmondják, csapatfőnöknek, menedzsernek, mérnöknek, szerelőnek stb. hogy merre van előre, és ami szintén stimmel, akármennyire is fáj: mindkettejüket igazolja az idő, hogy igazuk van vagy volt. Biztos hogy akadnak sokkal simulékonyabb versenyzők, de azok nem érnek el eredményt.

    4. Tim Gábor – 33.2K

    Az egykori sikeresebb, de kevésbé pénzelt pályaversenyző immáron második éve kényszer-ralizik, de ez is megy neki becsülettel. Ha már így alakult, reméljük, hogy tudnak emelni a téten, és jövőre akár az ERC-ben is kipróbálhatja magát Gábor. Ő is egyike az elvesztegetett tehetségeinknek, de reméljük van még hova előrébb, feljebb jutnia!

    5. Tassi Attila – 17.7K

    Ha komolyan vehető lenne az összes magyar év végi autóversenyző gála, akkor Attikának csont nélkül illene most nyernie. Csapatot váltott, volt mersze hozzá. Elviselte azt, hogy egy világkupa helyett „csak” Európában mutathatja meg a képességeit, és még ha év elején volt is egy-két baklövése, év végére felnőtt a feladathoz, és némi szerencsével akár újra dobogón végezhetett volna, most már szigorúan a saját tehetségének a jogán. Nem is kérdés, jövőre a WTCR-ben a helye!

    6. Nagy Norbert – 14.6K

    Nagyon sajnálom, de komolyan. Sajnos, a Zengő Motorsport csak árnyéka önmagának, mióta Michelisz Norbi elment onnan, és ez az új irány pusztán csak a részvételről szól, nem a versenyzésről. Nem kell ebbe belelátni semmi negatívat a részemről, maga Zengő Zoltán ismeri el mindezt akkor, amikor akár Makaóban úgy küldi pályára a versenyzőit, hogy álljanak ki egy kör után, csak törés ne legyen a dologból. Amikor egy versenyző ilyen helyzetbe kerül, azt gondolom, hogy nem ildomos firtatni a képességeit és a versenyeredményeit.

    7. Szabó Krisztián – 12.6K

    Őszinte leszek, kellően távolról kedvelem Krisztián munkásságát, egyrészt mert oldalunk a gyorsasági autósportokra koncentrál, így az ő híreivel, illetve személyével kevésszer találkoztam ahhoz, hogy bármi komolyat is előadjak róla. Az még ebből a tisztes távolból is látszik, hogy tudatos építkezés folyik nála, és be fog kerülni a kategóriája legelitebb rétegébe is. Ehhez csak azt kívánjuk neki, hogy sikerüljön mindezt elérnie.

    8. Nagy Dániel – 11.3K

    „Deni Nádzs”, ahogy a külföldiek a közvetítésekben küzdenek a neve kimondásával, bebizonyította azt a tételt, amit hiányoltam a Zengő Motorsportnál 2016 óta, mégpedig az eredményes utánpótlás nevelést. A M1RA tavaly Tassi Attilával, idén Danival maxolta ki a lehetőségeit, és öröm volt nézni azt, hogy ez a dolog mennyire is működőképes. Mindent elárul a Hyundairól és a felkészítés nívójáról az is, hogy beugróként a Hungaroringen több pontot szerzett Dani a WTCR-ben, mint a zengősök két pilótája egész szezonban. És ne, ne fogjuk a Cuprákra, meg arra, hogy bezzeg Orioláét fejlesztették. Az év meglepetésének is mondhatnám, bár ezzel csak azt érik el Bári Dávidék, hogy jövőre már azon lepődök meg, ha nem hasonló eredményt hoznak bárkivel is, bármelyik szériában.

    9. Mór Csaba – 7.2K

    Bevallom, nem követem a tevékenységét Csabának, pedig biztosan illene. Ellentmondásos figura, képes meglepő eredményekre és meglepő húzásokra is. Azt gondolom viszont, hogy olyan szériákban, ahol eddig versenyzett, elért mindent. Nem tudom, hogy milyen vágyai vannak, mit szeretne elérni még autóversenyzőként, de csak hogy egy tippet mondjak: megnézném, hogy mondjuk egy Le Mans-on mit nyújtana valami jobb GT-s csapatnál. Azt gondolom, hogy egy ilyen jó eredmény igazán unikum lenne, és jót tenne a magyar motorsportnak is, arról nem is beszélve, hogy mekkora királyság lenne már akár egy teljes magyar csapat!

    10. Krajnyák Petra – 5.1K

    Őszintén szólva nem sokat tudunk róla, azon kívül, hogy Vogel Adri mellett ő is a Kia Platinum szériában vitézkedik, és hogy immáron jeleskedik a raliban is. Mindenesetre Petra felért a népszerűségi top 10-be.

    Kíváncsiak voltunk azonban kifejezetten a ti, vagyis Racingline.hu olvasók véleményére is a magyar gyorsasági autóversenyzőkről. Saját szavazásunk végeredményét ide kattintva tekinthetitek meg.