Címke: Kiss Norbert

  • F1-es kommentátorrá válik Michelisz és Kiss Norbi

    F1-es kommentátorrá válik Michelisz és Kiss Norbi

    A Spanyol Nagydíj hétvégéje során úgy alakult, hogy elváltak Szujó Zoltán és a Forma-1-es közvetítéseket sugárzó M4 Sport csatorna útjai. A hirtelen történésre reagálva Wéber Gábor mellé Ujvári Máté ült be a szabaddá vált kommentátori székbe.

    A korábbi szisztéma szerint Wéber képviselte a szakmai vonalat, ő volt a szakkommentátor, míg Szujó a könnyedebb vonalat képviselte.

    Mostanra azonban kikristályosodott, hogyan tovább, és az M4 közölte, hogy mire számíthatunk majd a jövőben. A csatorna állítása szerint a monacói hétvégétől „új, modernebb koncepcióval” készülnek.

    A jövőben Wéber Gábor lesz a vezető kommentátor, mellé pedig mindig egy hazai autóversenyző, hol Michelisz Norbert, hogy Kiss Norbert fog beülni a másik kommentátori székbe. Legalábbis a versenyeken. A szabadedzéseken ugyanis a jól ismert riportereket, Ujvári Mátét, Szeleczky Ádámot és Bobák Róbertet hallhatjuk majd.

    Kissnek nem lesz teljesen idegen a kommentálás, hiszen F3-as, F2-es versenyek alatt már hallhatta őt a közönség a kommentátorállásban. Micheliszt azonban eddig csak a stúdióban való beszélgetések során hallhattuk.

    [poll id=”131″]

  • Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyzőből

    Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyzőből

    Hosszú évek versenyzése után a kamionjogsit is megszerzi Kiss Norbert.

    Tanulóvezető lett Kiss Norbertből. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző nyolcadik szezonját kezdi az ETRC-ben, ezért úgy gondolta, itt az ideje, hogy ne csak a pályán, hanem közúton is vezethessen kamiont, ehhez pedig – ha csak virtuálisan is – vissza kellett ülnie az iskolapadba.

    “Ez a nyolcadik évem kamionversenyzőként, szereztem két Európa-bajnoki címet, de nincs jogosítványom kamionra. A versenyzéshez nincs rá szükség, de mivel idén csapatom, a német Tankpool24 már Kecskeméten, magyar szakemberekkel készíti fel versenykamionjainkat, úgy éreztem, szükség lesz az én munkámra is. A Kamionsuli támogatásával mérnökömmel, Bakó Csabival és egyik szerelőnkkel, Mérei Ákossal kezdtük meg a tanfolyamot” – mesélt céljairól Kiss Norbert.

    A kétszeres Európa-bajnok versenyző tervei szerint időnként besegít majd a csapatnak a szállításban, így előfordulhat majd az is, hogy ő maga viszi a saját versenykamionját. “Rengeteg újat fogok tanulni, a versenyeken ugye jó esetben általában előrefelé megyünk, utcán viszont teljesen más egy ilyen monstrumot vezetni. Ez egy külön szakma, megtanulni a műszaki dolgokat, a rakományrögzítést, a tolatást, őszinte és mély tisztelettel állok a dologhoz.”

    Kiss Norbert a héten Kiskunlacházán tesztelte kamionját, melyet idei évtől Kecskeméten, magyar szakemberek segítségével szervizel és készít fel a német Tankpool24 csapat. A szombathelyi pilóta elmondta: a tesztnek két célja volt. “Egyrészt a csapattársamnak kellett összeszoknia, ismerkednie a kamionjával, másrészt az én atomjaira szedett, majd összerakott autómat ellenőriztük, hogy minden készen áll rajta a szezonkezdésre. Váratlan hiba nélkül lement a teszt, úgyhogy jöhet május utolsó hétvégéjén a szezonstart Misanóban.”

    A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

    május 25-26.: Misano, Olaszország
    június 22-23.: Hungaroring, Magyarország
    július 6-7.: Szlovákiaring, Szlovákia
    július 20-21.: Nürburgring, Németország
    augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
    szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
    szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    október 5-6.: Jarama, Spanyolország

  • V. Kamion EB és Fesztivál jön idén, de milyenek voltak az eddigiek?

    V. Kamion EB és Fesztivál jön idén, de milyenek voltak az eddigiek?

    2015 szeptemberére sikerült újra Magyarországra kamion Európa-bajnoki futamot hozni, évekig történő egyeztetések után. Hogy volt ez akkor, és mi történt azóta? Ezt próbáljuk meg röviden most bemutatni.

    Sokak álma valósult meg 2015-ben, amikor 1990 után a monstrumok több mint 1000 lóerős motorjai újra felbőgtek a Hungaroringen. Egyrészt az akkori magyar csapaté, amelynek az akkori csapatfőnöke Jobbágy Ákos nagyon is sokat tett azért hogy hazánkba látogasson a széria, amelynek már akkor Európa-bajnoka volt a szombathelyi Kiss Norbert. Rengetegen könnyes nosztalgiával beszéltek évekig a Hungarocamion, és leginkább Krasznai János egykori vitézkedéséről még a 80-as évek végéről, a hőskor egyértelműen akkor volt. Ma már azonban közel sem olyan egyszerű versenyt szervezni, mint akkor, állami akarattal. Egy kis magyar csapat, azonban Őry Tamás vezetésével azonban nem ismert lehetetlent, és mert nagyot álmodni, és sikerült megegyezniük a széria új promóterével, az ETRA-val.

    Az első év rögtön emlékezetesre sikerült, hiszen volt például Kovács Ákos koncert is, ami eléggé a sajátja a kamionos hétvégéknek, hogy az amúgy is nagy zsivajt még este is fokozzák. A jegyárak olyan barátira sikeredtek, mint kb. idén: akkor még a keményvonalas Ákos rajongók is inkább eljöttek a Hungaroringre emiatt, mint hogy megnézzék más helyszínen a kedvenc énekesüket. Míg Németországban, ahol a versenysorozatnak a legerősebb bázisa van ez egy működőképes, sőt természetes modell, addig Magyarországon sajnos ez nem vált be, és a szervezőknek új utat kellett kitalálniuk. A 2015-ös év kiemelkedő momentuma volt a kamionversenyzés szerelmeseinek, amikor a pace truck-ot Krasznai János vezethette, de akkor még nem tudtuk azt, hogy utoljára…

    2016-ban jól ráérezve arra, hogy a szakértő magyar közönség mit is akar, sikerült megállapodni a Blancpain GT Series szervezőivel a magyar promóternek, így a luxusautós versenyszéria is tiszteletét tette Mogyoródon. Elég jó kombinációs is volt ez, és így már pont ez is volt a „baj”, hogy túl sok érdekesség volt a pályán, odaszögezve a nézőket az üléssorokhoz, így a pályán kívüli attrakciók családi viták középpontjába került. A hazai izgalmakat pedig tovább fokozta az, hogy Kiss Norbert átigazolt az egy évvel korábbi sereghajtó Tankpool24 Racing csapathoz, és megmutatta azt, hogy milyen az, ha egy magyar fiú nyomja a Mercedesnek…

    2017-ben a szervezők újra hívták a Blancpain versenyzőit, akik továbbra is színesebbé tették a motorsport rajongóknak a Kamion EB és Fesztivált, és Kiss is gangot váltott a Mercedesen, így volt miért örülni és lelkesednie a közönségnek. A szokásos gyermekbarát családi programok pedig további mélységet kaptak azzal, hogy szabadtéri múzeumként kiállította a járműveit a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is, nagyapák és unokák legnagyobb örömére. Az igazán felkészültek pedig észrevehették, hogy a dobogón a Krasznai-díjat, amelyet a magyar szervezők hívtak életre, és a napi leggyorsabb versenykört teljesítő pilóta kapja, ezúttal Goike György adta át, aki bizony ott volt 1987-ben az első hungaroringi kamionverseny rajtjánál, a Hungarocamion Renault versenykamionban…

    Tavaly a szervezők igazán rápakoltak a retro érzésre, mert nem csak Dinnyés Lászlót sikerült előkeríteniük Svédországból, hanem a lehető legnagyobb titokban épült RÁBA S16 replika versenykamion leleplezése is a rendezvény keretein belül történt. Ez utóbbit a csirketelepi betyár, Béke Tóni keltette életre, és ha már Polgárból először látogatott el a Hungaroringre, hozott magával még egy patentül felújított RÁBA teherautót, illetve egy több mint 600 lóerős Ikarus buszt is. Újdonság volt az is, hogy az augusztus végi, szeptember eleje időpontról a nyár elejére került a Kamion EB és Fesztivál, ahogy annak idején volt az a 80-as években is.

    2019 még előttünk áll, de hogy még többen élvezhessék az ötödik alkalommal összesereglett versenykamionokat, a szerveszők gondoltak egy nagyot, és igazán diszkrét árat szabtak: ha már az ötödik, akkor a hétvégi jegy 5000 Ft. Egyáltalán nem sértő összeg, és ami már biztos, hogy az újra összeállt egykori sikerkovács Európa-bajnok banda Kiss vezényletével újra győzni akarnak. Visszatér majd Béke Tóni is természetesen a BABA-jával, és egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha újra előkerülne valamelyik egykori hungarocamionos versenyző.

    Mire számíthatunk azonban Kiss Norbitól a hazai futamán? 2015-ben le sem lehetett taszajtani a dobogóról, ekkor két első helye mellé begyűjtött egy másodikat és egy harmadikat is az MAN-nel. 2016-ban már mindezt a lesajnált Mercedesszel követte el, de nyerni nem tudott, „csak” két második és két harmadik hely volt a mérleg. 2017-ben bebizonyította, hogy a hazai közönség előtt is tud nyerni a Mercivel, és szerzett még egy második helyet is a Hungaroringen. Tavaly pedig egy második és harmadik hely mellett fontos pontokat szerzett itthon.

    Idén tehát minden adott az újabb gála előadáshoz, az pedig hogy jól végzik a dolgukat a magyar szervezők mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a majd ősszel megrendezésre kerülő nyíregyházi rali Európa-bajnoki verseny szervezésében is részt vesznek.

  • Hétvégén elrajtol a 2019-es kamion Európa-bajnokság!

    Hétvégén elrajtol a 2019-es kamion Európa-bajnokság!

    Május vége van, és ez egy dolgot jelent: indul a FIA kamion Európa-bajnokság! Újra egy izgalmas szezon előtt állunk, a világ legjobb versenykamionjai felsorakoztatásával. 2019 és egy remek év lehet a FIA ETRC-ben, számos csapat célja az, hogy a bajnoki címekért menjenek, és erősebbek mint eddig bármikor.

    A hétvégén tehát Misanoban Jochen Hahn, a regnáló bajnok is szép reményekkel indul neki az új szezonnak, hiszen ők csak arra törekednek, hogy stabilizálják a helyzetüket. Az ötszörös bajnok ugyanazzal a kamionnal vág neki a szezonnak, amivel elhódította tavaly a bajnoki címet. Megmaradt az összes együttműködő partnere is, a legnagyobb változás minimálisan a kamionja festésében látható. Ez a csomag már bizonyított, így mindenképp ő az első, akit megnevezhetünk bajnokság esélyesének. Ha mindez újfent sikerül neki, akir immáron egyedülálló lesz a sportág történetében a hat bajnoki címével.

    Nagy a mozgolódás a 2017-es bajnok Adam Lacko és a Buggyra Racing házatáján is, aki 2019-re kapott egy teljesen új kamiont. A gyors cseh 2008 óta versenyez kamionokkal, és sokáig váratott magára az első címe, a másodikat meg már meg is szerezné idén. Múlt hónapban Mostban pedig sikerült is a csapatnak orvosolnia a jármű gyermekbetegségeit is. Lacko és csapatfőnöke Jan Kalivoda is úgy véli, hogy még rengeteg potenciál van az új versenykamionjukban, de az még kérdéses, hogy mindezt már Misanoban meg tudják-e mutatni. Oly Janes maradt a csapat másik versenyzője, a brit pedig ki is nézte magának a második teljes szezonjában a GRAMMER Kupát.

    A nagyon is tapasztalt Antonio Albacete tavaly az összetettben harmadik lett, és a már ismert piros Truck Sport Lutz Bernau alakulattal és az MAN-nel vág neki az évnek. Idén is a honfitársa, Luis Recuenco lesz a csapattársa, és Albacete feltett célja az, hogy újra az első háromban végezzen a bajnokságban, de ez idén keményebb dió lesz, mint tavaly, hiszen több győzelemre éhes versenyző is akad a mezőnyben.

    Sascha Lenz tavaly átütő sikert ért el azzal, hogy mind a 32 versenyen pontszerző volt, és ezzel negyedik lett a bajnokságban. Ő egy teljesen új MAN-nel vág neki a szezonnak, amelyet feltehetően az év közben még tovább is fejlesztenek.

    A másik meglepetés csapat a Reinert Racing lehet, akik a tél folyamán jelentős változást érhettek meg. A legszembeötlőbb talán az, hogy René Reinert betolta a garázsa mélyére a sokat megélt MAN-jét, és a Hahnéknál már bizonyított és általuk is épített IVECO-ra váltott. Reinert is bízik egy jó szezonban, és vissza akar térni a 2016-os teljesítményéhez, amikor harmadik lett az összetettben, ami az eddigi legjobb eredménye a kamion Európa-bajnokságon.

    A Tankpool24 Racing és sztárpilótájuk a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert is nagyon reménykednek egy hasonlóan erős szezonban, mint volt nekik már 2017-ben. Stefan Honens főmérnök otthagyta a csapatot, míg Bakó Csaba és az egykori magyar bajnoki szerelőgárda 2014-15-ből újra a szombathelyi pilóta mellett dolgoznak. A Clio Kupából érkezik a csapattársa, Fabio Citignola aki először barátkozik a kamionversenyzéssel.

    Steffi Halm és Andre Kursim is IVECO-kkal versenyeznek idén is, előbbi a Team Schwabentruck színeiben, utóbbi a Don’t Touch Racingnél. Mindketten arra próbálnak építeni, hogy már megismerték a márkát, Halm pedig idén kifejezetten a konzisztenciára építkezne, de hosszú távon persze szeretne ő is bajnok lenni.

    Portugália első ETRC győztese, José Rodrigues is visszatér idén, az ismert kék színű kamionjával, míg a csapat másik kamionját az apja Eduardo és fia, José Eduardo Rodriguez vezethetik majd.

    Némi meglepetésre Anthony Janiec is csatlakozik a mezőnyhöz 2019-ben, az ismert sárga Lion Truck Racing MAN-nel. A kamion Európa-bajnokságon korábban már versenyt nyert Janiec ismert arról, hogy nem ismeri a félelmet, és bizonyos napokon megállíthatatlan. A francia komolyan szorongathatja az élmenőket, a szezon nagyobb részében.

    Az „alsóházban”, a GRAMMER Kupáért folyik a harc, tavaly itt Shane Bereton diadalmaskodott. A brit pilóta a 32 versenyből 19-et nyert meg ebben a kategóriában, és lett osztályelső. Nem valószínű ugyanakkor az, hogy ez idén is így lesz. 2019-ben a GRAMMER Kupában bárki nyerhet, és többen is harcban állnak majd az elsőségért. Több versenyző is azon tapasztalatokra épít majd ,amiket tavaly már megszereztek, olyanok mint Oly Janes, Jamie Anderson, Terry Gibbon vagy Luis Recuenco is ezen névsort gazdagítja, de nem árt itt komolyan venni Dominique Orsinit is, aki megmérettetné velük magát a családi üzemeltetésű Mercedes kamionnal.

    Misanoba Thomas Robineau egyenesen az első francia bajnoki kamionos fordulóról érkezik Paul Ricardról, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak meg. A látványosan vezető francia tavaly jól ment itt, és motivált lehet abban, hogy újabb kupát vihessen haza Itáliából.

    Ne feledjétek, már tart a közös játékunk a Kamion EB és Fesztivál szervezőivel, ahol jegyeket nyerhettek a hungaroringi fordulóra!

  • Régi mérnökével, magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

    Régi mérnökével, magyar szakemberekkel dolgozik idén Kiss Norbert

    A Tankpool24 csapat mindkét versenykamionját Kecskeméten készítik fel

    Régi mérnökével, magyar szerelőkkel, magyar műhelyben készül a 2019-es szezonra Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok magyar kamionversenyző idén is marad a német Tankpool24 csapatnál, melyhez négy magyar szakember – köztük Kiss Norbert régi mérnöke is – csatlakozik, valamint óriási változás, hogy 2019-ben nem német, hanem magyar műhelyben, Kecskeméten készítik fel mindkét Mercedes versenykamiont.

    “Markus Bauer csapattulajdonossal sokat egyeztettünk télen, kerestük a tanulságokat az elmúlt évről. Arra jutottunk, hogy változtatni kell a koncepción, a csapat struktúráján, tavaly ugyanis egy állandó szerelő készítette fel a két kamiont, a másik három szerelőnk mellékállásban dolgoztak a versenyhétvégénken. Éreztük, hogy ezen változtatni kell, de meglepett Markus Bauer ötlete, mikor azt javasolta, hogy legyen Magyarország az autók felkészítésének helyszíne, és végezzék a munkát magyar szakemberek. Azonnal felvettem a kapcsolatot a korábbi mérnökömmel, Bakó Csabával, akivel a két Európa-bajnoki címet megnyertük. Rögtön igent mondott, ahogy régi szerelőm, Széll Imi is és Babják Laci is. Újonnan csatlakozik hozzánk egy lelkes szakember Mérei Ákos, valamint nem állandó tagként Remetehegyi László is velünk tart idén. Mindannyian remek szakemberek, akik ugyanúgy akarják a sikert, mint én” – emlékszik vissza az újrakezdésre Kiss Norbi.

    A magyar műhely helyszíneként Kecskemétet választotta a csapat, logisztikai szempontból ez a legideálisabb, ráadásul a Mercedes gyár is ott működik. A Tankpool24 mindkét versenykamionjának felkészítését a kecskeméti műhelyben végzik, a motor fejlesztése azonban továbbra is a németországi AKKA cég feladata.

    Kiss Norbert bizakodó a szezonkezdettel kapcsolatban. “Ezen a téren is történt előrelépés télen, de motorerőben még mindig hátrányban vagyunk a többiekkel szemben. Továbbra is a régi motor fejlesztésén dolgoznak, reméljük, hogy lesz lehetőségünk egy új versenymotor építésére is. Május közepén itthon tesztelünk, május utolsó hétvégéjén jön a szezonnyitó hétvége Misanóban, júniusban pedig a magyar közönség előtt állhatunk rajthoz a Hungaroringen. Nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon, úgy érzem, idén minden adott a tavalyinál is jobb teljesítményhez.”

    A magyar kamionversenyző csapattársa idén a 20 éves német pilóta, Fabio Citignola lesz, aki eddig túraautózásban szerzett tapasztalatot.

    A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

    május 25-26.: Misano, Olaszország
    június 22-23.: Hungaroring
    július 6-7.: Szlovákiaring
    július 20-21.: Nürburgring
    augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
    szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
    szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
    október 5-6.: Jarama, Spanyolország

  • Megmutatjuk, hogy parádéztak a Nagy Futamon a külföldi és hazai sztárok

    Megmutatjuk, hogy parádéztak a Nagy Futamon a külföldi és hazai sztárok

    Ígértünk videót, íme, meghoztuk!

    Ha nem tudtál ott lenni a 2019-es Nagy Futamon, de kíváncsi vagy rá, hogy fánkozott Budapest utcáin Max Verstappen, Jerome D’Ambroio, vagy épp Kiss Norbi, akkor mindenképp nézd meg videónkat! 😉

  • Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Néhány pillanat alatt köddé változtatta a Nagy Futamot Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén is megmutatta a közönségnek, mire képes a Mercedes kamionja. A bemutató olyan jól sikerült, hogy kis híján az élő tévéközvetítés is ráment.

    “A show része volt a fánkozás, azért megyünk ki minden év május elsején, hogy szórakoztassuk az embereket, meg persze kicsit magunkat is. Ritkán van rá lehetőség, hogy az ember a Bajcsy-Zsilinszky út közepén gumit égessen, úgyhogy, ha már ott voltam, rendesen megpörgettem a kamionomat, hadd tudják meg az emberek, hogy milyen a versenyzés illata” – mondta Kiss Norbert a bemutató után.

    A Tankpool24 csapat versenyzője azt is elárulta, volt idő, amikor még hitt benne, hogy az így elégetett abroncsok használhatók valamire.

    “Volt már ilyen, hogy a Hungaroringen, a futam végén ugyanezt csináltam a bukótérben. Maradt ugyan a gumin futófelület, nagy bátran azt mondtam akkor, jó lesz az még szabadedzésre, de egy kör után kiderült, hogy nincs igazam, teljesen használhatatlanok lettek. Játszós guminak még jók, amíg nem mennek szöveten” – árulta el a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

    A hétvége talán legemlékezetesebb megmozdulását az élő tévéközvetítés résztvevői is sokáig emlegetni fogják: Szujó Zoltán és Wéber Gábor éppen a ralikrossz-vb magyar résztvevőjével, Szabó Krisztiánnal próbált interjút készíteni, de a hatalmas füsttől néhány percre megborult a menetrend.

    Kiss Norbert versenykamionja hamarosan újra látható lesz élőben: június 22-23-án érkezik a Hungaroringre a kamion-Eb mezőnye. A bajnokság pedig május 25-26-án az olaszországi Misanóban rajtol.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/1190619907766609/

  • Itt vannak a kamion Európa-bajnokság egész éves nevezői 2019-re!

    Itt vannak a kamion Európa-bajnokság egész éves nevezői 2019-re!

    A mai napon mutatta be a kamion Európa-bajnokság szervezője azon előzetes nevezési listát, akik 2019-re teljes szezonos nevezést adtak le. Egy újabb izgalmas FIA ETRC szezon vár ránk, és számos versenyenkénti nevező is érkezik majd a 8 versenyhétvége 32 versenyére. Természetesen a lista élén a regnáló bajnok, Jochen Hahn áll, aki a kamionversenyzés történelmének a legsikeresebb versenyzője is egyben.

    Az ötszörös bajnok 2018-ban 12 győzelmet aratott a az IVECO-jával, és a terve megvédeni a bajnoki címét, sőt az eddig is szép mérlegén tovább javítana. Hahn legnagyobb riválisa az elmúlt években Adam Lacko volt, aki a 2017-ben nyerte el a bajnoki címet, az akkor ultragyors Buggyrával. Az idei szezonra egy új Freightlinert építettek, és a szezon előtti tesztek alapján úgy néz ki, hogy újra versenyre kelhetnek a csehek Hahnékkal.

    Akik csatlakozhatnak még a kergetőkhöz, az Antonio Albacete (Trucksport Lutz Bernau) és Kiss Norbert (Tankpool24 Racing), akik szintén több győzelmet szeretnének regisztrálni az eredménylistájukhoz. Albacete tavaly harmadik lett a bajnoki összetettben, a spanyol négy győzelmet szerzett összesen, ami a legjobb eredménye 2014 óta.

    Kiss 2018-as szezonja nehezebb volt, de a gyors magyar pilóta visszavágna a tavalyi ötödik helyezése után. Az előző évben csak egyetlen győzelmet tudott szerezni, a Slovakia Ringen.

    Sascha Lenz a megbízhatóság mintaképe volt tavaly, az MAN-jével az addigi legjobb szezonbéli eredményét tudta felmutatni. A német pilóta az összes futamon pontszerző volt, és így a negyedik lett az összetettben.

    Veszélyes lehet idén Steffi Halm is, aki a Reinert Racingtől igazolt át a Team Schwabentruckhoz, és két győzelmet is szerzett tavaly, immáron IVECO-val. Ő jelenleg a legsikeresebb olyan női versenyző, aki egy FIA bajnokságban harcol, és a nagy rajongótábora is azt várja, hogy előrébb végezzen, mint 2018-ban, amikoris hatidik lett az év végén.

    Halm korábbi csapatfőnöke és csapattársa René Reinert tavaly tért vissza a sorozatba, és győzni is tudott. Most újra indul, de már ő is egy olyan IVECO-val, amelyet a bajnokcsapat Team Hahn Racing épített, amitől ő is azt várja, hogy előrébb léphet.

    Az IVECO család további tagja André Kursim is. A fiatal pilóta évről-évre fejlődik, így feltehetően idén sem lesz ez másképp a Swen Walter által életre hívott Don’t Touch Racing csapat pilótájaként.

    A Rodrigues-klán is visszatér két Reboconort támogatott kamionnal is, tehát Portugália első ETRC győztese José Rodrigues és édesapja Eduardo is, aki tavaly nem volt része a mezőnynek. Egyes versenyhelyszíneken indul majd Eduardo unokája, José-Eduardo is.

    A raliból ismert Jamie Anderson is ígéretesen mutatkozott be újoncként tavaly a kamionozás világában, így idén meg is célozta a GRAMMER Truck Kupát, némi tapasztalattal a háta mögött.

    Anderson honfitársa, Oly Janes szintén ezt vette a fejébe, és a GRAMMER Kupa egyik várományosa lehet. Egy szezont már eltöltött a Buggyrában Lacko mellett, és most kamatoztatná ezen ismereteit.

    Hasonló cipőben jár Luis Recuendo is, aki tavaly sokat tanult a tapasztaltabb csapat- és honfitársa Albacete mellett, és az ő célja is a GRAMMER Kupában minél jobban szerepelni.

    Terry Gibbon is újra a rajtrácson lesz, egy motorikusan továbbfejlesztett versenykamionnal. Gibbon és a T-Sport Racing 2019-ben is tovább javulnának, és komolyan megszorongatnák a GRAMMER Kupára vágyókat.

    Franciaországot ezúttal Doniniue Orsini képviseli majd, a jól megszokott családi üzemeltetésű Mercedes-Benz kamionnal. A mezőny legújabb arca azonban Kiss Norbert csapattársa, Fabio Citignola lesz a Tankpool24 Racing Teamben, szintén egy Mercedesszel. A 20 éves német pilóta lesz idén a legfiatalabb induló, és eddig az Audi Sport R8 LMS Kupában, valamint a Renault Clio Kupában vitézkedett.

    A szezon első négy futama Misanoban lesz majd, május 25-26-án.

    Rolf Werner, az ETRA igazgatójaként és a széria promótereként elégedett:

    „2019-ben egy újabb remek szezont láthatunk a kamion Európa-bajnokságon, és örömmel mutatjuk be a teljes szezonos résztvevőket. A mezőnyhöz komoly hozzáadott érték lesz majd azon nevezők indulása is akik csak versenyenként csatlakoznak, így további felejthetetlen akciókat láthat a kilátogató közönség. Fontos év lesz az idei a FIA ETRC életében, hiszen többet akarunk nyújtani a rajongóknak és a szakmának is a pályán és azon kívül. Szériánkat sokszor egy nagy családhoz hasonlítják, és ezt akarjuk megjeleníteni 2019-ben a #onetruckfamily kampányunkkal, amely jelképezi a kamionozás hőseit a pályákon és a közúton is.”

    Christoph Gerlach, szintén az ETRA irányítójaként hozzátette:

    „Újra különösen versenyképes mezőny jön össze, így érezhető az izgalom a levegőben. Többszörös futamgyőztesek harcolnak majd a bajnoki címért. Köszönöm a csapatoknak és a versenyzőknek, hogy ekkora odaadással dolgoztak a téli hónapokban, és az elhivatottságuknak, és a profi hozzáállásuknak köszönhetően egy jó csomaggal kezdhetjük meg az új szezont. A versenynaptárunk stabil, a pályák kihívásokkal teliek, és remek helyszíneken vannak. Minden adott egy újabb remek FIA ETRC szezonhoz!”

    FIA ETRC 2019, teljes szezonos résztvevők:

    CSAPAT GYÁRTÓ VERSENYZŐ NEMZETISÉG
    1 Team Hahn Racing IVECO Jochen Hahn német
    7 Anderson Racing MAN Jamie Anderson brit
    11 Don’t Touch Racing IVECO André Kursim német
    14 Rebonconort Truck Racing Team MAN José Rodrigues portugál
    19 Team Orsini Racing MERCEDES-BENZ Dominique Orsini francia
    22 Buggyra International Racing System FREIGHTLINER Oliver Janes brit
    23 Truck Sport Lutz Bernau MAN Antonio Albacete spanyol
    30 SL Trucksport MAN Sasha Lenz német
    37 T-Sport Racing MAN Terry Gibbon brit
    38 Rebonconort Truck Racing Team MAN Eduardo Rodrigues portugál
    44 Team Schwabentruck IVECO Stephanie Halm német
    55 Buggyra International Racing System FREIGHTLINER Adam Lacko cseh
    64 Truck Sport Lutz Bernau MAN Luis Recuenco spanyol
    77 Reinert Racing IVECO René Reinert német
    TBA Team Tankpool24  Racing MERCEDES-BENZ Fabio Citignola német
    TBA Team Tankpool24  Racing MERCEDES-BENZ Kiss Norbert magyar

     

    2019-es csapatbajnokság résztvevői:

    CSAPAT GYÁRTMÁNY VERSENYZŐK
    1 / 44 DIE BULLEN VON IVECO MAGIRUS IVECO Jochen HAHN / Stephanie HALM
    22 / 55 BUGGYRA Racing 1969 FREIGHTLINER Adam LACKO / Oliver JANES
    23 / 30 LÖWEN POWER MAN Antonio ALBACETE / Sascha LENZ
    14 / 38 REBOCONORT RACING TEAM MAN José RODRIGUES / Eduardo RODRIGUES
    TBA TANKPOOL24  Racing MERCEDES-BENZ Fabio Citignola / Kiss Norbert

     

  • Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    Úgy néz ki, hogy megvan Kiss Norbi idei csapattársa!

    A Tankpool24 Racing Team eddig is német pilótát keresett rendre Kiss Norbi mellé. Idén sincs ez másképp, így André Kursim és Steffen Faas után a legújabb fiataljukat úgy hívják, hogy Fabio Citignola. A nem igazán németes hangzású nevű ifjú ismerős lehet a magyar rajongóknak is, hiszen indult azon Audi R8 LMS kupában is, amelyben Keszthelyi Vivien. Tavaly azonban javarészt Renault Clioval versenyzett, így a kamionversenyzés számára is teljesen új dolog lesz.

    Fabio feltehetően a #24-es rajtszámot kapja majd a csapattól, amely igazán közel áll hozzájuk, a fő támogatójuk okán.

    https://www.facebook.com/truckracesport/photos/a.2007991309518379/2253002218350619/?type=3&theater

  • #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    Kiss Norbert háza tájáról is lassan szivárognak a hírek az idei évével kapcsolatban. Az már kiderült, hogy nincsenek ott a közös teszten Autodrom Mostban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának gőzerővel azon, hogy a május végén kezdődő szezont minél jobban kezdhesse meg a Tankpool24 legénysége. Most már az is hivatalossá vált, hogy idén az #5-ös rajtszámú fekete Mercedest kell keresni majd a versenykamionok között.

    Az autó kinézete még nem végleges, Bakó Csabiék még az utolsó pillanatig próbálnak fejleszteni majd a járművön. és még adós a csapat Norbi versenyzőtársának a megnevezésével is, akinek a kilétére hamarosan fény derül.