Címke: Kiss Norbert

  • Sascha Lenz ott folytatná a sikereit, ahol tavaly abbahagyta

    Sascha Lenz ott folytatná a sikereit, ahol tavaly abbahagyta

    A tavalyi szezon volt Sascha Lenz eddigi legerősebbje, aztán beütött a koronavírus járvány, és hirtelen a top forma már nem számított. Képes lesz arra, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta? Egy biztos: Lenz tudja, hogy idén komoly harc vár rá. A német versenyző nem nyert még kamion Európa-bajnokságot, de 2020-ban minden adott volt ahhoz, hogy ráhajtson. Az első Autodrom Mostban zajlott versenyhétvége után ő vezette a bajnoki tabellát. Aztán a COVID-19 miatt mindez füstbe ment, a 36 éves pilóta legnagyobb bánatára.

    Ugyan tavaly rövidre sikerült az idény, de Lenz tudja, hogy az ellenfelei nagyon is nézegették egymást, és keményen dolgoznak azért, hogy előrébb keveredhessenek. Számol is Jochen Hahnnal, hogy újra beleveti magát az élmezőnybe, hiszen nem véletlenöl hatszoros ETRC bajnok. Biztos, hogy fokozni fogja a tempót.

    Sascha és csapata ugyanakkor keményen dolgoztak a téli szünet alatt, és módosították a kamionját is, hogy biztosan újra az élen küzdhessen:

    „Nem állhatunk le, tovább kell gyakorolnunk a nyomást. Jochent csak a visszapillantó tükrömben szeretném látni 2021-ben.”

    Lenz biztos benne, hogy képesek lesznek kiemelkedő eredményre a csapat bajnokságban is, ahol a brit Jamie Anderson a partnere.

    A kevés tavalyi verseny ellenére voltak izgalmak az élmezőnyben, hiszen az szorossá vált. Nem csak Lenz volt az, aki az élen haladhatott, hanem Kiss Norbert is, aki az új Révész TRT csapattal és a vörösre festett MAN-jével ott volt az első két hétvégén a többiek előtt. Előnyét azonban nem tudta kamatoztatni, mivel sem a versenyzők sem a csapatok bajnoki trófeáit nem osztották ki, a kevés lefutott futam miatt.

    A COVID-19 hatásaként sokakat így Lenzéket is számos külön kihívás hátráltatott tavaly, így ez érintette a családi vállalkozásukat is: a szponzor által kért aktivitás elmaradása azonnal érződött a bankszámlájukon is, így Lenz úgy döntött, hogy már el sem utaztak a Hungaroringen tartott FIA kamionos hétvégére:

    „A szerelőim velem tartanak a szabadidejükben, mivel masszív kamionverseny rajongók. Az, hogy elutazzanak Magyarországra, majd utána hétfőn vagy kedden munkába állhassanak, akkor nem volt kivitelezhető már a korlátozások miatt, egyszerűen túl kockázatos volt.”

    A nehéz év ellenére a német versenyzőnek sikerült megtartania a támogatóit. 2021-re is megerősítették az együttműködésüket, ami miatt nagyon hálás. A jelenlegi nehézségek mellett is nehéz tervezni erre a szezonra, de Sascha optimista és dolgozik az erőnlétén otthon:

    „Amikor fiatal voltam, akkor csak fociztam. Még olyan ismert csapatok ellen is játszottunk, mint a Schalke vagy a Mainz.”

    Saschát azonban a kamionversenyzés már korán megfertőzte, hiszen az édesapja háromszoros Európa-bajnok volt a verseny kategórájában a kilencvenes évek végén. Saját maga 2005-ben döntött úgy, hogy versenyezni akar, ekkor 18 éves volt, és egy öreg vontatóval jelent meg a Nürburgringen. Egy évvel később már a pályán is kipróbálhatta magát, és teljesítette az első versenyét egy Mercedes kamionnal. Ezt követte még pár részvétel az elkövetkezendő években. Évek teltek el a felkészüléssel, és végül már a saját csapatával 2015-ben nevezett be először teljes szezonra. 2018 óta ez már egy teljes állású családi vállalkozás lett: Sascha felelős a technikai dolgokért, felesége Kristina kezeli a közösségi média felületeiket, édesanyja Silvia kezeli a jelenlegi és a leendő támogatókat, lánya Kate pedig hozza a szerencsét neki. Talán utóbbi segítségével a 2021-es szezon végén az bajnoki tabella élén végezhet.

  • Ryan Smithnek fétise van Kiss Norbi korábbi kamionjai iránt?

    Ryan Smithnek fétise van Kiss Norbi korábbi kamionjai iránt?

    Újabb versenykamiont vásárolt meg Ryan Smith, ezúttal Kiss Norbi korábban használt Mercedese került a brit versenyzőhöz. Mint az ismeretes, a szombathelyi pilóta a Tankpool24 MB Racing Teamnél ezt a járgányt gyakorlatilag majdnem négy évig használta, amelyet még Stefan Honens épített. Esőben, vagy olyan pályán, ahol nem számított annyira a motorerő, Kiss olykor nyert is vele, de a konstrukció gyenge pontja alapvetően a régi és gyenge motor volt.

    Mindez nem tántorította el attól Ryan-t, hogy megvásárolja a Mercit Markus Bauertől, és némi szerelés és átfestés után azzal induljon el a brit kamionos bajnokságban, majd később a tervei szerint akár az Európa-bajnokságon is, először egy-két versenyen, majd teljes szezonban.

    Úgy néz ki, hogy a brit kifejezetten kedveli, a magyar pilóta által használt kamionokat, hiszen ez már második, amelyet megkaparintott. Hozzá került „Jázmin” is, az a korábbi MAN, amely még Jochen Hahn műhelyében készült egykoron, majd Norbi bajnok lett vele 2014/15-ben. Smith is jól tudott menni vele a brit bajnokságban, ahol egymás után nyerte vele a bajnoki címeket, miközben szinte folyamatosan eladó is volt. 2021-ben viszont eladta végül, és most ezzel a magyar közönség által is ismert Mercedesszel méretteti meg majd magát.

    A dolog igazi különlegessége az lehet majd, hogy a pletykák szerint a kehes Merci motor helyére MAN kerülhet, így még kiderülhet az is majd akár, hogy Norbinak végig igaza volt abban, hogy jó a szerkezet, amint egy értelmes motor kerül bele.

  • Kiss Norbert is állami kitüntetésben részesült március 15-én

    Kiss Norbert is állami kitüntetésben részesült március 15-én

    A szombathelyi kétszeres Európa-bajnok, Kiss Norbert gyorsasági kamionversenyző, miniszterelnöki előterjesztésre a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült a nemzeti ünnepünkön. A kitüntetettek teljes listája a Magyar Közlönyben jelent meg, hétfőn. Norbi ezen elismerését a magyar autósport területén elért kimagasló eredményeiért kapta, amelyet Áder János, köztársasági elnök adott át.

    Hasonló állami elismerésben részesült Michelisz Norbert 2014-ben, őt akkor Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere tüntette ki, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével.

  • A 2021-es kamionos esport versenysorozat a hétvégén indul!

    A 2021-es kamionos esport versenysorozat a hétvégén indul!

    Négy versenyhétvége és nyolc futam várja a kamionversenyzés ászait a szimulátorozás világában, az ETRC kedvenc pályáin, két külön rajtráccsal. Ezen a hétvégén indul ugyanis a 2021-es virtuális kamionos derbi a Hungaroringen, ahol 15 pilóta mutathatja meg a képességeit. A regnáló digitális kamionos bajnok Kiss Norbi tavaly magasra tette a lécet az esport bajnokságban, hiszen tíz győzelmet és 13 dobogós helyezést szerzett. Kiss ezért értelemszerűen az #1-es rajtszámot hordozza majd a piros Révész Truck Racing versenykamionon.

    Tavaly Sascha Lenz volt hozzá a legközelebb, aki továbbra is erős teljesítményt nyújtana ezen digitális sorozatban, tavaly Zolderben nyert egyszer, és 13 alkalommal állt a pódiumon.

    A francia Téo Calvet is megmutatta, hogy lenyűgözőek a szimulátoros képességei, nyerni tudott Jaramában és a Nürburgringen, valamint 5 alkalommal lett még dobogós. Az összetettben tavaly a harmadik lett, és további győzelmeket szeretne.

    A spanyol kamion Európa-bajnok Antonio Albacete is visszatér a virtuális T Sport Bernau MAN-nel. Kicsit lassan indult be számára ez a dolog 2020-ban, de fejlődött, és végül a dobogóra is ért Le Mansban. A Lion Truck Racing team menedzsere, Jonathan Andre is ott lesz az idei mezőnyben a csapat sárga MAN-jével. Tavaly hétszer is a pódiumra ért, és nagyon szeretne már nyerni.

    Lukas Hahn tavaly csak a szezon felénél csatlakozott két verseny erejéig, és egyre inkább sikerült felvennie a ritmust az élmezőnnyel, majd dobogós lett Mostban. Björn és Henry Tijhuis Hollandiából már korábban is versenyeztek az ETRC digitális futamain, és most újra egymás mellé felállnának a 8 versenyes szezon alatt.

    Az idei sorozat számos új arccal is bővül majd, mivel nem csak a kamionos Európa-bajnokság résztvevőit fogadja a #onetruckfamily eSports Challenge.

    Új résztvevő Manuel Alvarez, aki a spanyol kamionos bajnokságban indul az Alvi Truck-TMA csapattal. Tavaly vágott bele a szimulátorozásba a korlátozások alatt, egyébként pedig bemutatkozó versenyén már dobogóra ért, Chestében. Egy másik spanyol nevező Josy Vila, aki 2019-ben spanyol kamionos bajnok lett, az AlviTruckSport színeiben. Josy tavaly a Virtual Truck Racing bajnokságában lett második, valamint indult a spanyol virtuális Clio kupa bajnokságban is, és most is versenyez a Porsche szuperkupában.

    A negyedik spanyolunk a rajtrácson a Murcia Racing Truck pilótája, Pedro Marco, aki a honfitársaival már nagyon várja, hogy a Hungaroringen zöldre váltson a lámpa vasárnap.

    Újonc a rajtrácson a francia Lucas Rivals is, aki a francia Les Rencontres Peugeot Sportnál kezdte a karrierjét és 2019-ben megnyerte az endurance kategóriát. 2020-ban a francia kamionos bajnokságban versenyzett, a Team AMR-rel. Egy versenyz futott csak az iRacinggel és egy Porsche 911R Albiban, így nem mondható tapasztalt szimulátorosnak. de ,már órákat gyakorol, hogy felkészüljön az ETRC Digital Racing Challenge-re.

    A német Marco Klingelhöfer akkor fertőződött meg a kamionversenyzésel, amikor 2 éves volt, és kilátogatott édesapjával egy kamionversenyre a Nürburgringen. 2018-ban végre megvalósíthatta az álmát, és megalapított a saját csapatát, a Maddox Truckracinget. 2020-ban akart bemutatkozni a Nürburgringen, de ezt el kellett halasztania a pandémia miatt .Marco tavaly próbálta ki a digitális kamionversenyzést, a spanyol virtuális bajnokságban.

    Indul még ebben a mezőnyben a holland Ferry van Drunen, valamint a fiatal portugál Ivan Rodrigues, aki a francia Luxo Sportnál versenyez. A 2019-es versenyen Le Mansban pole pozíciót szerzett, és tapasztaltnak mondható a szimulátorozásban is, hiszen részt vett pár nemzetközi bajnokságban.

    A kamionversenyzők az Assetto Corsa alapjaira épített szimulátorral versenyeznek majd, amelyben minimálisan állítgathatnak a kamionjaikon majd a pilóták. A szabályrendszer az igazi FIA ETRC-n alapszik, a virtuális versenyeket folyamatosan monitorozzák hivatalos versenybírák, a versenyigazgatás és DMSB licensszel rendelkező tisztviselők.

    A verseny közvetítése vasárnap kezdődik, 2021. január 24-én, 17:30-tól, amelyet ad majd az ETRC digitális platformja is.

    ETRC DIGITAL RACING CHALLENGE VERSENYNAPTÁR
    1. Forduló – 2021. január 24., Hungaroring
    2. Forduló – 2021. február 7., Nürburgring
    3. Forduló – 2021. február 21., Le Mans
    4. Forduló – 2021. március 7., Jarama

    Rajtszám

    Versenyző

    Nemzetiség

    Csapat

    Kamionos széria

    Gyártó

    #1

    Kiss Norbert

    HUN

    Révész TRT

    FIA ETRC

    MAN

    #8

    Manuel Álvarez

    ESP

    AlviTruck – TMA

    Spanish Truck Racing Championship

    Mercedes

    #12

    Lucas Rivals

    FR

    Team AMR

    French Truck Racing Championship

    Renault

    #15

    Henry Tijhuis

    NL

    Team EK-truckrace

    FIA ETRC

    Scania

    #19

    Marco Klingelhöfer

    GER

    Maddox Truckracing

    Dutch Truck Racing

    Iveco

    #20

    Teo Calvet

    FR

    BUGGYRA Zero Mileage Racing

    FIA ETRC

    Freightliner

    #22

    Lukas Hahn

    GER

    Hahn Racing

    FIA ETRC

    Iveco

    #23

    Antonio Albacete

    ESP

    T Sport Bernau

    FIA ETRC

    MAN

    #25

    Pedro Marco

    ESP

    Murcia Racing Truck

    Spanish Truck Racing Championship’

    MAN

    #30

    Sascha Lenz

    GER

    SL Trucksport 30

    FIA ETRC

    MAN

    #51

    Björn Tijhuis

    NL

    Truck Racing Team Kreeft

    Dutch Truck Racing

    DAF

    #66

    Jonathan Andre

    FR

    Lion Truck Racing

    FIA ETRC

    MAN

    #81

    Ferry van Drunen

    NL

    Van Drunen Truck Racing

    Dutch Truck Racing

    Scania

    #94

    Ivan Rodrigues

    PRT

    LUXO SPORT RACING TEAM

    French Truck Racing Championship

    MAN

    #99

    Josy Vila

    ESP

    AlviTruckSport

    Spanish Truck Racing Championship

    MAN

  • A Hungaroring 2021-es nemzetközi versenyeinek a tervezete

    A Hungaroring 2021-es nemzetközi versenyeinek a tervezete

    Egy év alatt a koronavírus miatt hamar rászoktunk az átlagosnál óvatosabb fogalmazásra az időpontok tekintetében a koronavírus miatt, és nincs ez másképp a Hungaroring esetében sem. Érdemes egy pillantást vetni újra a tavalyi cikkünkre a 2020-as tervekről, és aztán szomorúan konstatálni, hogy mennyire is mást hozott a COVID-19 miatt a valóság.

    Amit tehát most publikálunk kronológiai sorrendben, azt nagyon hangsúlyozzuk, hogy egyelőre csak a szériák által hivatalosan is bejelentett időpontok. Az, hogy látogatható lesz-e az adott verseny, rengeteg dologtól függ, ahogy megszokhattuk azt már idén is.

    A TCR Europe sajnos újra nem látogat el hazánkba, pedig volna magyar érdekeltség is. A GT Sprint versenyautók sem érkeznek majd már szeptemberben. Továbbra sem tudjuk, hogy mikor kezdődik el a Hungaroring azon mértékű és szintű felújítása, amelyet évek óta ígérnek, és feltehetően az eddig ismert tervek is jelentősen módosulnak majd, ha egyszer végre valójában is nekikezdhetnek majd. Itt hangsúlyoznánk azért, hogy ez a dolog elképesztően nem a pálya vezetésének az akaratán múlik, sokkal összetettebb kérdés ez. Jelen pillanatban azt sem tudjuk még, hogy folytatódik-e a közkedvelt Nagy Futam programsorozat Budapesten, ami közkedvelt volt a rajongók, versenyzők és a csapatok, szériák köreiben is. Valószínűbb azonban az, hogy nem. Mi lesz akkor a jelenlegi ismeretek szerint?

    2021. május 14-16. WTCR

    A szezont elviekben kicsit később a megszokottnál, de Michelisz Norbiék nyitják, de nyilván találkozhatunk újra majd Tassi Attilával is és a Zengősökkel. A széria idén jól megvolt nézők nélkül, lehet, marad ez jövőre is, az év elején szinte még biztosan.

    2021. június 12-13. ETRC

    Kiss Norbert talán a legnagyobb vesztese a 2020-as be nem fejezett kamion Európa-bajnoki szezonnak, a Révész Truck Racing Teammel együtt. Hasonló eredményekkel ahogy idén ment nyilván elégedett lenne helyben is a közönség, az ETRA alapvetően pedig szeretne nézőket.

    2021. július 10-11. International GT Open + EuroFormula Open

    Évek óta az egyik legstabilabb eleme hazánknak, köszönhetően a jó magyar promóternek is. Az sem elképzelhetetlen, hogy lesz újra magyar a mezőnyben, mert Keszthelyi Vivien elég feltűnően gyakorol egy EuroFormula autóval mostanság…

    2021. július 30-augusztus 1. Formula 1 Magyar Nagydíj

    Annyi változás várható az eddig megszokottakhoz képest, hogy a Formula 2 2021-ben nem látogat el Mogyoródra, míg a Formula 3 igen. Lesz azonban kárpótlásul W Series, illetve a jól megszokott Porsche Szuperkupa. Jegyek pedig már most is megválthatók.

  • 71 éves korában elhunyt Walter Lechner

    71 éves korában elhunyt Walter Lechner

    A salzburgi motorsport legenda, idősebb Walter Lechner a hét elején hosszan tartó betegség után elhunyt, 71 éves volt. A motorsport világa gyászolja az egykori pilótát, aki később csapatfőnökké vált.

    1949. augusztus 4-én született Sankt Pölten városában, és Bécsben nőtt fel. Aktív versenyzőként számos nemzetközi és nemzeti bajnoki címet szerzett, majd versenyigazgatóként lett sikeres a Porsche Szuperkupával, a Forma-1 betétprogramjaként. Többek között Walter Csaba, Talmácsi Gábor és Kiss Norbert is neki köszönhette, hogy indulhattak a VIP Porschéval a Magyar Nagydíjon korábban.

    1985-ben már az első Porsche Szuperkupás versenyén szenzációsan nyert, egy bérelt 956-ossal, még az Österreichringen. Egy évvel később vásárolt egy Porsche 952-t, amellyel hat év alatt 11 versenyt nyert meg és két bajnoki címet szerzett. 1988-ban részt vett Le Mansban is a 24 órás futamon. Másfél éve életmű díjat kapott a Leonidas Sportgálán, akkor így nyilatkozott:

    „Azt kell mondanom, hogy ez nagyon megindító volt, és meglepődtem. Nem szabad elfeledni, hogy Salzburg a síelők paradicsoma, így az, hogy motorsportos emberként kaptam ezt az elismerést, az igazán derék.”

    Fiai, Robert és ifjabb Walter is már évek óta aktívak a motorsportok terén nemzetközi szinten is, és tovább viszik a Lechner Racing nevet, és ezzel apjuk örökségét.

  • Megvásárolhatod Kiss Norbi Mercedes kamionját karácsonyra!

    Megvásárolhatod Kiss Norbi Mercedes kamionját karácsonyra!

    Még januárban adtunk hírt arról, hogy a Tamiya elkészítette Kiss Norbert Mercedes versenykamionját, amely ugyan már nem igazán aktuális, de sokaknak továbbra is szép emlék lehet. Eredetileg a gyártó terve az volt, hogy nyáron lehet majd megvásárolni, de a koronavírus járvány megnehezítette az ő dolgukat is, így a boltokba, így Magyarországra is csak most érkezett meg.

    1:14-es méretarányban készült el a miniMercedes, és már elérhető a modellzona.com webshopjában is a szombathelyi pilóta 2019-es versenygépe, amelynek az eredetijével tavaly 6. lett a bajnokságban. Norbi 2016-2019 között hajtotta a Tankpool24 Racing Mercedes-Benz versenykamionját, a legsikeresebb közös éve a német csapattal 2017-ben volt, amikor a bajnoki összetettben harmadik lett.

  • Íme a 2021-es kamion Európa-bajnokság versenynaptára!

    Íme a 2021-es kamion Európa-bajnokság versenynaptára!

    Az ETRA a mai napon bejelentette a 2021-es kamion Európa-bajnokság versenynaptárát, amelyben hét versenyhétvége lesz, a kontinens legizgalmasabb pályáival. Egy nehéz év után az idei rendezvények szervezői elkötelezték magukat 2021-re is, ezzel is folytatva az elmúlt négy év sikeres együttműködését a széria promóterével.
    A szezonnyitó Olaszországban, Misanoban lesz, május 22-23-án, ahol a helyi nézők mindig emlékezetessé teszik az eseményt, és együtt ünnepel a kamionos kultúra az iparággal. Ezt követően júniusban már a Hungaroringé a főszerep. A Budapesthez közeli pályát kedvelik a rajongók és a versenyzők is, számos látványos kerék-kerék elleni akciót láthattunk Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok hazai környezetében.
    Sokan az ADAC Truck Grand Prix-t tartják a Nürburgringen a kamionsport ékkövének. Jövőre ők pedig a jól megszokott júliusi időpontjával térnének vissza a versenynaptárba. Itt is jellemző a sportág szerelmeseinek és a logisztikaiparnak a találkozása, amelyet még egy látványos szabadtéri fesztivál is megkoronáz.
    A Cseh Köztársaságban és Autodrom Mostnak is fix helye van már évek óta. Tradicionálisan augusztus végén dübörögnek ott a versenykamionok. Az utolsó három versenyhétvége 2021-ben is hasonlóan alakul, mint az megszokott volt eddig, Zolderban lesz az első szeptemberi dzsembori. Az utolsó előtti versenyhétvége Le Mansban lesz szintén ezen hónapban, végül Jaramában zárul a szezon. Rolf Werner, az ETRA részéről így nyilatkozott:
    Egy borzasztóan nehéz 2020-as év után nagyon boldogok vagyunk, hogy a versenyeink szervezői elkötelezték magukat a következő szezonra is. Szorosan együttműködünk a helyi promóterekkel, hogy az érvényben lévő COVID-19 miatti protokollunkat tovább fejlesszük, amely 2020-ban két versenyhétvégén már sikerrel bemutatkozott. Célunk, hogy újra fogadhassunk nézőket, a partnereinket és különösen az iparágat a pályák mellett, hogy mindannyiuknak ismételten remek show-t biztosíthassunk.”
    FIA ETRC VERSENYNAPTÁR 2021.
    # Dátum Pálya Ország
    1 05.22-23. Misano World Circuit ?? Olaszország
    2 06.12-13. Hungaroring ?? Magyarország*
    3 07.17-18. Nürburgring ?? Németország
    4 08.28-29. Autodrom Most ?? Csehország
    5 09.11-12. Circuit Zolder ?? Belgium
    6 09.25-26. Bugatti Circuit (Le Mans) ?? Franciaország*
    7 10.02-03. Circuito Permanente del Jarama ?? Spanyolország
  • Kiss Norbert bár az élen állt, nem szerezhette meg harmadik EB címét

    Kiss Norbert bár az élen állt, nem szerezhette meg harmadik EB címét

    Két versenyhétvégét rendeztek a Kamion EB sorozatban, a Révész Truck Racing Team pedig remek teljesítménnyel mutatkozott be a mezőnyben. Kiss Norbert a hét futamból négyet megnyert, a bajnokságban pedig az élen állt.

    Aztán kiderült, hogy a koronavírus járvány terjedése miatt a tervezett olaszországi futamot Misano-ban nem lehet megtartani, a nemzetközi szövetség pedig úgy döntött,  nem tudják folytatni a sorozatot, és 2020-ban nem hirdetnek bajnokot.

    – Az a két versenyhétvégén is kiderült, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak a mezőnyben. Külön emlékezetes volt a hungaroringi verseny, melyet a Sport TV képernyője előtt több tízezren néztek, és szurkoltak nekünk. A szurkolóinktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, melyet nagyon köszönünk nekik. Csalódott vagyok, hogy így ért véget az idény, mert január óta rengeteget dolgoztunk a csapattal, és nem csak komoly anyagi befektetéssel járt, hogy versenyképes autót építsünk, hanem sok áldozattal a csapattagok részéről is.

    Nagyon boldogok voltunk, hogy ennek volt eredménye, mert már az első futamokon gyorsak voltunk. Nagyon köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó munkát végeztek, Révész Bálintnak pedig, hogy egy ilyen nehéz évben kiállt a projekt mellett, hitt bennünk, és lehetőséget adott arra, hogy elindulhassunk. Ennek tükrében nagyon sajnálom, hogy az idei évben nem hirdetnek végeredményt, mert nagyon jó úton jártunk a bajnoki címek felé csapatban és egyéniben is – mondta Kiss Norbert.

    Az FIA szervezete egy rövid közleményben tudatta a csapatokkal a döntést, kiemelve, hogy köszönet jár minden csapatnak, versenyzőnek, aki ilyen nehéz körülmények között is vállalta az indulást. Bíznak abban, hogy 2021-ben az összes tervezett versenyhétvégét megrendezhetik, és elkezdődött a versenynaptár összeállítása.

  • Kiss Norbert csalódott, de büszke a csapatára

    Kiss Norbert csalódott, de büszke a csapatára

    (MTI) – Csalódottan vette tudomásul Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője, hogy törölték a gyorsasági kamion Eb utolsó, Olaszországba tervezett hétvégéjét, ugyanakkor büszke a csapatára, amellyel az idén megrendezett két forduló során négy futamgyőzelmet is aratott.

    Az összetett pontverseny élén álló 35 éves pilóta az M1 aktuális csatornának azt mondta, a záróforduló törlése a koronavírus-járvány jelenlegi európai szintjén teljesen érthető, és bár volt szó arról, hogy a sorozat szervezői megpróbálnak egy pótversenyt beiktatni, erre nagyon kevés esélyt lát.

    „Egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e hivatalos végeredménye a szezonnak, az Európa-bajnokság szabályzatában ugyanis nincs olyan paragrafus, amely egy ilyen kivételes helyzetre vonatkozna, és azt gondolom, hogy még maguk a szervezők sem biztosak abban, hogy ilyenkor mi történik” – nyilatkozta Kiss. Hozzátette: sajnálja, hogy így ér véget a 2020-as idény, mert csapatával jó munkát végeztek, nagyon versenyképes kamiont építettek, ezt pedig a hét megrendezett futamon aratott négy győzelem – közte három a Hungaroringen – is bizonyítja.

    „Nyilvánvalóan minket kivéve minden más csapat tiltakozni fog az ellen, hogy így hirdessenek végeredményt, de a Nemzetközi Automobil Szövetségnek erre majd lesz egy határozott válasza” – mondta a szombathelyi versenyző, aki köszönetet mondott szurkolóinak is, mint mondta, úgy érezte, még több támogatást kapott a zárt kapus mogyoródi hétvégén, mintha a nézők ott lehettek volna a helyszínen.

    „Természetesen nem lenne ugyanolyan az öröm, hogy ha most kihirdetnének Európa-bajnoknak, mintha egy teljes szezont nyernénk meg, ugyanakkor a két forduló minden tekintetben nagyon pozitív volt, büszke vagyok a csapat minden egyes dolgozójára, és köszönöm a tulajdonos Révész Bálintnak, hogy a körülmények ellenére belevágtunk ebbe az idénybe” – fogalmazott Kiss Norbert, aki szerint „ebből is látszik, hogy Magyarországon nagyon jó projekteket lehet véghez vinni, ha a megfelelő emberek összeállnak”.

    A kétszeres Eb-győztes azt mondta, reméli, hogy jövőre egy teljes, vagy majdnem teljes szezont tudnak majd rendezni a kamion Eb mezőnyének.