Címke: Kiss Norbert

  • Esőben is Kiss Norbert volt a leggyorsabb – Újabb győzelem Jaramában

    Esőben is Kiss Norbert volt a leggyorsabb – Újabb győzelem Jaramában

    Ez a szezon már csak ilyen! Ha valaki arra gondolt, hogy Spanyolországban megússza eső nélkül a kamion EB mezőnye, az bizony tévedett. A korábbi helyszínekhez hasonlóan Jaramában is leszakadt az ég, így az időmérő edzést is nedves aszfalton kellett teljesíteniük a pilótáknak. A Révész Racing versenyzője, Kiss Norbert a nehéz körülmények között is nagyon gyors volt, és 2:08:318-as idővel megszerezte a pole-t.

    A vasárnapi első verseny is esőben, sárga zászló mellett indult, hosszas várakozás után. Norbi komoly tempót diktált az élen, Albacete és Lacko haladt mögötte. Két kör után aztán megérkezett a zöld zászló, és csak Albacete tudta tartani a lépést a magyar pilótával, Lacko már 10 másodperc hátrányban volt. Féltávnál a spanyol is kezdett lemaradni, és végül Norbi négy másodperccel Albacete előtt ért célba, míg a harmadik Lacko lett. Kiss Norbert újabb győzelmével hatalmas lépést tett az összetett bajnoki cím felé!

    – A rajtnál kint volt a sárga zászló, mert az a döntés született, hogy fő a biztonság egy ilyen nedves aszfalton. Nehéz volt, mert száradt a pálya, majd amikor felálltunk a rajthoz, leszakadt az ég. Albacete nagyon gyors volt mögöttem, és csak a verseny második felében tudtam leszakítani. Jó csapat, jó beállítás, újabb győzelem! Nagyon boldog vagyok – mondta a verseny után Kiss Norbert.

    A fordított rajtrácsos versenyben Norbi a nyolcadik helyről startolhatott, de előbb Albacete, majd Lenz mellett is elment már az első körben. A pálya egyes részei felszáradtak, néhány kanyarban viszont még voltak nedves foltok. A hátsó régióban több ütközés is történt, míg az élen Calvet haladt, aki kicsit meglépett az üldözőktől. Három körrel a vége előtt a magyar pilóta megelőzte Hahnt, akinek fekete füst jött az autójából, és folyamatosan csúszott hátra. Kiss Norbertet végül ötödikként intették le, a versenyt Calvet nyerte Halm és Kursim előtt. A Révész Racing versenyzője növelte előnyét összetettben.

    A kamion EB október 16-án az olaszországi Misanoban folytatódik.

  • Kiss Norbit nem lehetett megállítani Spanyolországban sem, újabb győzelem!

    Kiss Norbit nem lehetett megállítani Spanyolországban sem, újabb győzelem!

    Remekül indult a versenyhétvége a Révész Racing számára a kamion EB sorozat spanyolországi állomásán, Jaramában. A csapat versenyzője, Kiss Norbert az időmérőn a leggyorsabb volt, 1:58:203-as ideje első rajtkockát ért.

    – Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az időmérő, de nehéz lesz a rajt, mivel Sascha Lenz remekül startol. De remélem, hogy magam mögött tudom majd tartani. Ez a pálya gyilkolja a gumikat, nagyon kell figyelni a verseny során, hogy óvjam őket – mondta az időmérő után a magyar pilóta.

    Az első futam rajtja jól sikerült Kiss Norbert számára, és bár Lenz ott volt mellette, az első kanyarban a belső íven Norbi fordult be elsőként. A mezőnyben nagy volt a kavarodás, volt aki a pályát is elhagyta. A magyar pilóta a verseny során folyamatosan növelte előnyét német riválisával szemben, a harmadik helyen Hahn haladt. Az első háromnál a sorrend a leintésig nem is változott, így a Révész Racing versenyzője idei kilencedik győzelmét aratta!

    – Remekül sikerült a rajt, egymás mellett haladtunk az élen, és trükkös a pálya eleje, de sikerült kivédenem a támadást. A folytatásban igyekeztem vigyázni a gumikra. Köszönöm a csapatnak a munkát, remekül beállították az autót – értékelt a verseny után Kiss Norbert.

    A győzelem után a második, fordított rajtrácsos versenyen a nyolcadik helyről indulhatott Norbi. Halm rajtolt az élről, amit tartott is az első körben, miközben a magyar pilóta három ellenfelét is megelőzte – köztük Lenzet is. Hahn műszaki gondokkal küzdött, visszaesett, így a harmadik körben már a negyedik helyen haladt Kiss Norbert és Albacetet támadta. Az élre aztán Kursim állt, Lacko pedig Lenz előtt ért célba az ötödik helyen. Kiss Norbert a negyedik lett, újabb értékes pontokat szerezve.

    Folytatás vasárnap, ismét két versennyel.

  • Élő kamionversenyeké a főszerep ezen a hétvégén a Racingline.hu-n!

    Élő kamionversenyeké a főszerep ezen a hétvégén a Racingline.hu-n!

    A Racingline.hu YouTube csatornáján az év második versenyhétvégéje óta folyamatosan közvetítjük magyarul a 2021-es kamionversenyeket, ahogy megy ez Kiss Norbi Facebook oldalán is egyszerre.

    A hétvégén ráadásul Forma-1 sincs, hogy összezavarja az autósport rajongót és egyszerre akár két helyre is figyelni kelljen, így nyugodtan követhetjük a kétszeres Európa-bajnok szombathelyi pilóta, és nyíregyházi csapata, a Révész Racing kalandozásait a kontinensünkön. Ezúttal a spanyolországi Jaramában vitézkednek a magyarok, legtávolabb az otthonuktól.

    Ugyan az időmérő edzések is nézhetőek a széria hivatalos oldalán, Zsupanek Bence (M1RA – esportóló) és Vámosi Péter (Racingline.hu – főszerkesztő) azonban csak délután jelentkeznek be, a versenyek előtt.

    Jaramában így néz ki az időterv:

    2021. október 2. szombat

    14:05 – Időmérő edzés
    14:30 – Superpole
    Angolul:

    Németül:

    16:10 – Első futam

    18:25 – Második futam


    2021. október 3. vasárnap

    11:00 – Időmérő edzés
    11:25 – Superpole
    Angolul:

    Németül:

    13:05 – Harmadik futam


    15:20 – Negyedik futam

  • Le Mans után irány Jarama – Spanyolországban folytatódik a kamion EB sorozat

    Le Mans után irány Jarama – Spanyolországban folytatódik a kamion EB sorozat

    Növelte előnyét összetettben a kamion Európa-bajnokságon Kiss Norbert. A nyíregyházi Révész Racing csapat pilótája Franciaországban két futamon is győzött. A hétvégén Spanyolországban folytatódik a sorozat.

    Remekül sikerült az elmúlt hétvége Le Mans-ban a Révész Racing számára. Kiss Norbert végig dominált, az időmérőkön a leggyorsabb volt, két versenyt is megnyert, és sok pontot szerzett. Technikai hiba nem hátráltatta, összetettben pedig növelte előnyét. 26 ponttal áll a német Sascha Lenz előtt, és 29-cel előzi meg Adam Lackot. Ezúttal nincs szünet, a hétvégén Spanyolországban folytatódik a kamion Európa-bajnokság.

    – Az év egyik legnyugodtabb versenyén vagyunk túl, apró hibákkal. Sajnáltuk, hogy az első kvalifikáció után megbüntették Norbit egy feltartás miatt, de aki vezeti a tabellát, arra kiemelten figyelnek a sportfelügyelők. Pálya tekintetében egy hasonló következik a hétvégén Jaramában mint a francia volt, emelkedőkkel, kemény féktávokkal és komoly motorerőt igénylő egyenesekkel. Bízunk abban, hogy a technika bírja majd. Norbi nagyon szereti ezt a pályát, hiszen itt nyert először, reméljük vasárnap este már számolgathatunk, hogy hány pontra van még szükség a bajnoki címhez – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    A pályát pár éve teljesen újra aszfaltozták, és mivel viszonylag kevés versenyt rendeznek rajta, érdes a felülete, ezért kulcsfontosságú lesz a megfelelő gumikezelés. Figyelni kell a pálya melletti beton szegélyekre is, ezek sérülést okozhatnak az autókon. Döntő lesz az időmérő edzés, ahol mindenkinek egy lehetősége lesz arra, hogy jó kört teljesítsen. Franciaországból ezúttal nem jött haza a csapat, a negyedik verseny után azonnal elkezdődött még Le Mans-ban a szervizelés. Voltak kisebb sérülések, melyeket ki kellett javítani, a versenykamiont teljesen átnézték, majd elindult a csapat Spanyolországba. A hagyományoknak megfelelően ezen a hétvégén is négy futamot tartanak, kettőt szombaton, kettőt pedig vasárnap.

  • Jarama fieszta hangulatban: Egyre élesebb lesz a bajnoki csata!

    Jarama fieszta hangulatban: Egyre élesebb lesz a bajnoki csata!

    Már Jaramában a mezőny, de két győzelemmel és egy dobogós helyezéssel Le Mans-ban Kiss Norbert megduplázta bajnoki előnyét a franciaországi hétvége után. Azonban még mindig bármi lehetséges, hiszen az első három helyezettet mindössze 29 pont választja el egymástól.

    A magyar kamionversenyző két legközelebbi riválisa, Sascha Lenz és Adam Lacko helyet cseréltek az összesített tabellán. A párost már csak 3 pont választja el egymástól.

    A hazai hős, Antonio Albacete a múlt hétvégén további ezüstöt gyűjtött be, mivel szombaton remekül versenyzett. A második helyen ért célba az őt rohamozó Kiss ellen. Kétségtelen, hogy a hétvégén földijei előtt szeretne egy nagyszerű show-t nyújtani, és a dobogó legfelső fokára állni.

    A spanyol pálya a múltban nagyon remek terep volt Jochen Hahn számára, hiszen 2018-ban és 2019-ben is győzelmet aratott Jaramában. A Le Mans-i erős teljesítménye után, ahol az idei szezon második győzelmét is megszerezte, Hahn még többet akar majd.

    Steffi Halm is szeretne javítani a Le Mans-i teljesítményén, ahol a vasárnapi futamokon csak pontszerző helyen végzett. Összetettben a hatodik helyen áll, elég nagy, 41 pontos hátránnyal a másik Iveco-pilótához, Jochen Hahnhoz képest.

    André Kursim az elmúlt hétvégén pezsgőzhetett, hiszen újabb győzelemmel gazdagította a nevét. A német már csak egy ponttal van lemaradva Steffi Halm mögött az összesített tabellán a nyolcadik helyén.

    René Reinert a vasárnapi Le Mans-i időmérőn mutatott remek teljesítményére szeretne építeni, amikor a negyedik helyről vághatott neki a főfutamnak. Bár nem tudta megvédeni a helyét a mögötte jövő bajnokaspiránsoktól, Reinert értékes pontokat szerzett a hétvégén, amelyekkel összességében a tizenegyedik helyen áll a tabellán.

    A Lion Truck Racing versenyzője, Anthony Janiec ezen a hétvégén visszatér a mezőnybe Jaramában, akárcsak a Reboconorte Racing csapat portugál versenyzője, José Rodrigues.

    Téo Calvet, miután a múlt hétvégén megszerezte a francia kamionos bajnoki címet, visszatér a Goodyear-kupa spanyolországi csatározásába. A brit versenyző, Shane Brereton időközben átvette a vezetést az összesített tabellán, miután Le Mans-ban 3 győzelmet és egy dobogót szerzett, és most 35 ponttal előzi meg a francia versenyzőt.

    A német pilóta, Steffen Faas is szeretne beleszólni a kupa bajnoki harcába, mivel mindössze csak 20 ponttal van lemaradva Calvet mögött a harmadik helyen.

    A spanyol menetrend a megszokott módon szombati kvalifikációval veszi kezdetét, amit két futam követ szombaton és vasárnap.

  • Két futamot nyert és növelte előnyét az összetettben Kiss Norbert

    Két futamot nyert és növelte előnyét az összetettben Kiss Norbert

    A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a négyből két futamot nyert meg a gyorsasági kamion Eb hétvégi franciaországi fordulóján, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.

    A 36 éves szombathelyi pilóta a szombati és a vasárnapi időmérő edzést is megnyerte Le Mans-ban, de az első napon mégsem indulhatott a pole pozícióból, mert a kvalifikáció után három rajthelyes büntetéssel sújtották, mivel úgy ítélték meg, hogy egy ütközésben ő volt a hibás.

    Kiss az első versenyen így a negyedik pozícióból startolva harmadik lett, majd a szombat délutáni második – fordított rajtrácsos – futamon az ötödik helyről indulva diadalmaskodott a heves esőzésben rendezett viadalon.

    Vasárnapi pole pozícióját már megtarthatta a magyar versenyző, és a nap első, a hétvége harmadik futamát nagy fölénnyel meg is nyerte. A forduló záróviadalán a fordított rajtrács értelmében a nyolcadik pozícióból startolt, és ötödikként ért célba.

    A sorozat hivatalos honlapja szerint az összetettben Kiss 175 ponttal vezet, mögötte a német Sascha Lenz a második 149-cel, a cseh Adam Lacko pedig a harmadik 146-tal.
    A kamion Európa-bajnokság idei szezonjának következő, utolsó előtti fordulóját a spanyolországi Jaramában rendezik a hétvégén.

  • Kamion EB – Kiss Norbert győzött Le Mans-ban!

    Kamion EB – Kiss Norbert győzött Le Mans-ban!

    A franciaországi Le Mans-ban folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing pilótája, Kiss Norbert – aki a verseny előtt vezette az összetettet – nagyon gyors volt már a szabadedzés során is. Az időmérőn a magyar pilóta a legjobb köridőt autózta, fél másodperccel előzte meg a második helyezettet, ám mivel a gyors körén akadályozta Lenz-t, így három rajthelyes büntetést kapott, és Jochen Hahn indulhatott az első versenyen az élről.

    – Nagyon bosszús vagyok, hogy csak a negyedik helyről rajtolhatok. A leggyorsabb voltam, de az időmérő levezető körében nem figyeltem eléggé. Fontos lett volna az első rajtkocka, mert itt nem könnyű előzni, de szeretnék dobogón végezni – mondta a rajt előtt Kiss Norbert.

    Az első kör nagyon izgalmasan alakult, volt, hogy a magyar pilóta egyszerre két riválisa mellé bújt be, és végül Lenz elé került, így a harmadik helyre jött fel Albacete mögé. Az első négy szorosan együtt haladt, Norbi folyamatosan támadta ellenfelét, de Lenz sem szakadt le, így hátrafelé is kellett figyelni. Az utolsó körben is több helyen próbálkozott a magyar versenyző az előzéssel, de végül Hahn és Albacete mögött harmadikként intették le.

    – Végig nagyon közel voltam Antonio Albacetehez, próbáltam megelőzni, de nem lehetett, nagyon jól védekezett. Remek csatát vívtunk, örülök a dobogós helynek – értékelt Kiss Norbert a verseny után.

    A fordított rajtrácsos verseny előtt leszakadt az ég, ezért nem csak a pálya, a rajt is csúszott. Norbi a hatodik helyről vághatott neki a távnak – sárga zászló mellett. A harmadik körben engedték el a mezőnyt, Faas vezetett. A magyar pilóta az ötödik helyre jött fel, Lenz ment előtte, majd Faas visszacsúszott, és Lacko állt az élre. Az első öt két másodpercen belül haladt, majd Norbi egy fantasztikus előzéssel elment Faas mellett, és már a negyedik volt. A 6. körben Andersont is „felfalta”, és Lenz nyomába eredt. A nyolcadik körben aztán sikerült a német mellett is elmenni, végig a határon autózott „Baluval”. Az első helyen haladó Lackot megpróbálta kívülről támadni, össze is ért a két kamion, de Norbi ekkor még nem tudta megelőzni ellenfelét. Az utolsó körben viszont egy remek manőverrel igen, így a második versenyt Kiss Norbert nyerte!

    Folytatás vasárnap újabb két futammal.

  • Ma és holnap is nézheted Kiss Norbi futamait nálunk YouTube-on!

    Ma és holnap is nézheted Kiss Norbi futamait nálunk YouTube-on!

    Ahogy az mér az idei évben megszokottá vált, Kiss Norbert és a Révész Racing európai hódításait online lehet követni, 2021-ben már magyarul is.
    Kiss Norbi Facebook oldala mellett a Racingline.hu YouTube csatornáján is lehet nézni a kamion Eb versenyeit, ezúttal Le Mans-ból. Ahogy az már megszokott, a kommentátorok Zsupanek Bence (M1RA – esport) és Vámosi Péter (Racingline.hu – főszerkesztő) lesznek.
    Az időmérő edzések is nézhetőek német vagy akár angol nyelven is a széria oldalán, magyar nyelvű közvetítés csak a futamok időtartamára vonatkozik, a fentebb említett helyeken.
    Alább a menetrend Le Mansból:
    2021. szeptember 25. szombat
    11:40 – Időmérő edzés
    12:05 – Superpole
    Angolul:

    Németül:

    15:00 – Első futam

    17:40 – Második futam

    2021. szeptember 26. vasárnap
    9:50 – Időmérő edzés
    10:15 – Superpole
    Angolul:

    Németül:

    14:05 – Harmadik futam

    16:50 – Negyedik futam

  • Le Mans a következő helyszín a Révész Racing számára

    Le Mans a következő helyszín a Révész Racing számára

    Legendás hely, legendás versenyek, legendás pálya. Az autóversenyzés egyik legkülönlegesebb versenyhelyszínén, Le Mans-ban folytatódik a hétvégén a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing és Kiss Norbert számára remekül sikerült a legutóbbi belgiumi két nap, így a kétszeres Európa-bajnok magyar pilóta 127 pontjával a tabella élén áll összetettben. Adam Lacko 113 ponttal követi a második helyen, Sascha Lenz pedig a harmadik pozícióba csúszott vissza.

    A sűrű menetrend miatt nem unatkoztak az elmúlt napokban sem a szerelők, igyekeztek „Balut” felkészíteni a francia versenyre. A 11 kanyarból álló pályán több gyors szakasz is van, mely a motorokat igénybe veszi, ugyanakkor lassú, technikás részei is vannak, ami több előzési lehetőséget is kínál.

    Szombaton a szabadedzések után 12.55-től indul az időmérő edzés, majd 15.35-kor startol az első futam, a fordított rajtrácsos verseny pedig 18.15-kor kezdődik. Vasárnap 14.40-kor és 17.25-kor lesz a harmadik és a negyedik verseny rajtja. Élő internetes közvetítés ezúttal is lesz a futamokról.

    Mivel a kamion EB sorozatból a franciaországi verseny után már csak két helyszín – Jarama és Misano – következik, így a bajnokság szempontjából kulcsfontosságú lesz a mostani végeredmény. Le Mans után egyből Spanyolországba utazik majd a mezőny, október 2-3-án ugyanis már ott rendeznek futamokat, majd Olaszországban, október 17-én zárul az Európa-bajnokság.

  • Le Mans: Ki állítja meg Kiss Norbit?

    Le Mans: Ki állítja meg Kiss Norbit?

    A 2021-es FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén Le Mans-ba érkezik, ahol folytatódik a bajnoki címért zajló harc. Kiss Norbert a folytonosság mintaképe az idei szezonban, eddig hat futamot nyert és vezeti a bajnokságot. Legközelebbi riválisa a bajnoki harcban a cseh versenyző, Adam Lacko. Ő az utolsó fordulóban, Zolderben szerezte meg az idei első győzelmét. Lacko ebben a szezonban már nyolcszor állt a dobogón, és nyilván szeretne további győzelmeket szerezni.

    18 ponttal lemaradva a harmadik helyen Sascha Lenz áll, akinek kissé felemás hétvégéje volt Belgiumban. A németnek egy erős hétvégére van szüksége Le Mans-ban, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit.

    A T Sport Racing versenyzője, Antonio Albacete az elmúlt néhány versenyen nagyon feljött. Zolderben kétszer is dobogóra állt, és a spanyol nagyon szeretne megszerezni idei első győzelmét.

    Le Mans különösen szép emlék a német pilóta, Jochen Hahn számára, aki 2019-ben itt szerezte meg rekordot jelentő hatodik FIA ETRC bajnoki címét. Hahn Zolderben visszatért a dobogó legfelső fokára, és a Bugatti pályáján is ez a terve.

    Steffi Halm és a Team Schwabentruck IVECO S-Way erős teljesítményt nyújtva ismét a dobogóra állhatott Zolderben. Két évvel ezelőtt Le Mans-ban is a pódiumon végzett, és szeretné megismételni a sikerét.

    André Kursim is kiegyensúlyozott futamot teljesített Zolderben, az ötödik legtöbb pontot szerezte a hétvégén. Nagyon szeretne újra dobogóra állni a Bugatti pályán, ahol legutóbb 2019-ben nyert futamot.

    René Reinert a második zolderi futamon meglepően erős versenyzést mutatott be. A dobogóért folytatott harcának a spanyol versenyző, Antonio Albacete vetett véget, majd mindketten visszaestek, miután a páros bajba került a nedves pályán.

    Téo Calvet távollétében, – aki ezen a hétvégén a francia bajnokságban versenyez -, legközelebbi Goodyear Kupa bajnoki riválisa, Shane Brereton igyekszik majd behozni a lemaradást a francia pilótával szemben, és csökkenteni a 23 pontos hátrányát az élen.

    Az első versenyhétvégéken néhány technikai probléma értékes pontjaiba került Jamie Andersonnak, de az utóbbi néhány futamon felfelé ívelő tendencia mutatkozik, és a brit pilóta ismét a dobogóra állhatott. Anderson jelenleg a harmadik helyen áll az összesítésben, 62 ponttal Calvet és 39 ponttal Brereton mögött.

    Steffen Faasnak ellentmondásos hétvégéje volt Zolderben, de megfordította a szerencséjét, amikor az utolsó futamon dobogón végzett.

    Egy műszaki problémákkal tarkított hétvége után, amelyen Clemens Hecker csak egyszer ért célba az értékelésben, a német pilóta Le Mans-ban szeretne tiszta vizet önteni a pohárba.

    A brit Luke Garrett a legutóbbi, zolderi futamon szerezte meg első Goodyear-kupa dobogós helyezését a kamion EB-n, és ezen a hétvégén a francia pályán szeretne még többet elérni.

    Luis Recuenco Le Mans-ban visszatér a rajtrácsra, egy alkalmas indulóként. A spanyol pilóta eredményekre törekszik, miután a legutóbbi versenyen műszaki problémákkal küszködött.