Címke: kirúgás

  • Pletyka szerint Mattia Binotto távozik majd a Ferraritól

    Pletyka szerint Mattia Binotto távozik majd a Ferraritól

    A Ferrari egyik GT pilótája, Josef Kral tette közzé – majd priváttá – a videót, melyben elmondja, Binotto távozása már eldöntött tény.

    Szerinte a két lehengerlő év után ismét új csapatfőnöke lesz a Ferrarinak, a döntés bejelentésével pedig a teszteket várják meg, hogy lássák, hogyan teljesít az új autó.

    Igaz ez akkor is, ha elégedettek az eredménnyel. Ebben az esetben méltóságteljesen távozhat, mondván „köszönjük, hogy jó autót építettél nekünk”.

    2021-es év átmeneti lett volna a Scuderiának, még a 2022-es szabályváltozások előtt. Binotto maga jelentette be, idén kevesebb időt tölt majd a pályán, hogy a jövő évi autó fejlesztésén jobban rajta tudja tartani a szemét.

    Laurent Mekies helyettesíti majd őt azokon a versenyeken, ahol nem lesz jelen, ahogy ez tavaly Törökországban is volt.

    Serhan Acar török újságíró szerint Binotto így csatlakozik a Motorsport Világtanácshoz sem, hogy a Ferrarit képviselje. Az olaszok ezzel kerülnék el, hogy az F1 egyik legjobb mérnöke tőlük távozva szabad préda legyen, mint ahogy ez Aldo Costa, Lorenzo Sassi és James Allison esetében is történt az elmúlt években.

    Binotto korábban maga is elismerte, hogy sok minden múlik ezen az éven:

    „A Ferrari csapatfőnökeként teljes mértékkel tisztában vagyok a felelősséggel, ami vállaimon van. Nem érzem a nyomást, csak ezt, és büszkeséget. Egyszerűen jobbnak kell lennünk, és ez része az én felelősségemnek.”

    Korábbi kollégája Stefano Domenicali így beszélt Binotto szerepéről:

    „Egy olyan céget látok, aki stabilitást keres, és közben versenyképességet. De nincs mit tanácsolnom barátomnak, Mattia Binottónak. A Ferrarinál úgy kell koncentráltnak maradnod, hogy közben kizárod a hatalmas nyomást, ami körülvesz.”

  • Nagyon úgy néz ki, hogy a Red Bull másodjára is kirúgta Kvjatot!

    Nagyon úgy néz ki, hogy a Red Bull másodjára is kirúgta Kvjatot!

    A Red Bull szaktanácsadója Dr. Helmut Marko legutóbbi nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy Danyiil Kvjat kezét végleg elengedik az energiaitalosok. Az orosz pilóta így szinte biztosan nem velük fog visszatérni a Forma-1-be, ha egyáltalán lesz erre lehetősége a jövőben.

    Kvjatot még 2019-ben hívta vissza a Red Bull, hogy versenyezzen a Toro Rossoban Alexader Albon mellett. Az orosz ezen lehetőség előtt a Ferrarinál dolgozott fejlesztő pilótaként és amikor adódott a lehetőség, nem volt kérdés, hogy mit fog választani.

    Azonban két szezon után ismét lapátra tette őt a Red Bull, előteremtve ezzel a helyet a legígéretesebb Red Bull junior Yuki Tsunoda számára, aki így 2021-ben mutatkozhat majd be a Forma-1-ben az AlphaTauri csapatában.

    Marko pedig a legutóbbi interjújában kizárta Kvjat visszatérését, mondván ők befejezettnek tartják a kettejük ügyét és már nem szeretnének tőle semmit sem.

    „A Kvjat-témát lezártnak tekintjük,” – szögezte le a Red Bull szaktanácsadója. „Az utolsó két-három versenyen volt csak gyors és ezzel a tudással és tapasztalattal, ami neki van, ez egyáltalán nem elég.”

    Kvjat a szezon elején folyamatosan arra panaszkodott, hogy az AT01 nem passzol a vezetési stílusához és emiatt nem tudott olyan jó teljesítményt nyújtani, mint a csapattársa Pierre Gasly. Azonban kisebb változtatások után Kvjat képes volt jobb eredményeket elérni az AlphaTaurival a szezon második felében. Erre a legjobb példa az Emilia Romagna Nagydíjon szerzett negyedik helye volt a legjobb példa.

    Azonban Kvjatot a formajavulása sem menthette meg az elkerülhetetlentől, azonban mivel az orosz pilótával egyszer már megtették ezt még 2017-ben, így az idei eset egyáltalán nem zavarta őt.

    „Talán egy pár évvel korábban jobban zavart volna ez az egész helyzet és a teljesítményemre, valamint a motivációmra is nagyobb hatást gyakorolt volna. Idén azonban nyugodt maradtam és dolgoztam tovább keményen.”

  • Ecclestone-nak is köszönhetjük, hogy Vettel elmondta az igazat

    Ecclestone-nak is köszönhetjük, hogy Vettel elmondta az igazat

    Bernie Ecclestone, a német barátja úgy véli, Vettel felszabadította magát azzal, hogy elárulta, miért is hagyja el a Ferrarit az év végén.

    Májusban jelentették be, hogy 2020 lesz a világbajnok hatodik és egyben utolsó éve a Scuderiánál. Akkor Vettel még úgy nyilatkozott, hogy közös döntés született. Most az első verseny előtt felfedte, nem ez volt az igazság.

    A Ferrari úgy kommunikált, hogy ő lenne az első választásuk 2021-re Charles Leclerc mellé, ehhez képest a csapatfőnök, Mattia Binotto egy telefonhívásban közölte vele, nem tartanak majd igényt a szolgálataira.

    „Meglepetésként ért, amikor Mattia felhívott, és elmondta, hogy nem akarják velem folytatni.” – árulta el az Osztrák Nagydíj előtt. – „Nem is jutottunk el a tárgyalásokig, nem kaptam ajánlatot sem.”

    Binotto is elimerte, a Ferrari megváltoztatta a terveit vele kapcsolatban.

    „Hallottam, hogy meglepett volt, de hogy emlékszem-e rá? Igen, így van, és meg is értem. Ilyenkor ez normális. Szerintem elfogadta a döntésünket, de a mai napig nem boldog a helyzettel.”

    Ecclestone, aki gyakran beszél a némettel, úgy véli, Vettel jól tette, hogy elmondta az igazat. Cáfolta azt is, hogy az Osztrák Nagydíjon nyújtott teljesítménye annak a jele lett volna, hogy nincs ott fejben.

    „Azt tanácsoltam neki, hogy az igazságnak nyilvánosságra kell kerülnie. Neki nagyon fontos volt ez. Sebastian nagyon tehetséges, erős akarattal, de érzékeny, amikor igazságtalansággal kell szembenéznie. Most megszabadította magát ettől.”

    „A vezetési hibának semmi köze ehhez. Ilyesmi bármikor megtörténhet. Még Hamilton, a másik szupersztár sem fogott ki jó hétvégét Ausztriában.”

    Vettel korábbi főnöke, Helmut Marko azon csodálkozott, hogy a világbajnok nem tálalt ki már májusban.

    „Én sokkal hamarabb elvesztettem volna a türelmemet. Az, hogy ennyit várt vele megmutatja, mennyire jó csapatjátékos. Ugyanolyan motivált lesz, mint eddig, és meg akarja verni a csapattársát.”

    „Talán túl motivált volt vasárnap, a nyilatkozata után, és túl sokat akart.”

  • Sok embert rúgott ki a McLaren, örülnek a költségcsökkentésnek

    Sok embert rúgott ki a McLaren, örülnek a költségcsökkentésnek

    Egy ideje már téma a Forma-1-ben, hogy nagyon elszálltak a költségek a nagy csapatoknál, ezzel pedig még jobban ellehetetlenítették a kisebb csapatokat, és a sport nem túl vonzó így a potenciális új csapatok számára sem.

    A csapatok anyagi helyzetén most csak rontott a koronavírus-helyzet is.

    Többek között a McLaren is összébb húzta a nadrágszíjat, ami állásokba is került. Úgy tudni, hogy a teljes csoport 4000 fős személyzetéből 1200 főt kellett elbocsátani.

    „Nagyon kemény idők ezek mindenki számára.” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl. „Kemény munkával teltek ezek a hónapok, nehéz körülmények között, de jó látni, hogy az FIA és az F1 vezetősége, valamint minden csapat összefogott, hogy megfelelő lépések történjenek a krízis kezelése érdekében és folytatódhasson a munka a sport fenntartható jövőjéért, ami lehetővé teszi, hogy minden csapat részt vehessen a ‘játszótéren’.”

    Utalt ezzel Seidl arra, hogy végre döntés született a 2021-es költségcsökkentésről.

    „Mindenki számára világos már egy ideje, hogy szükséges a költségvetési sapka, mi pedig alacsonyabb határért kampányoltunk, hogy támogassuk a sport anyagi fenntarthatóságát. Nagy kihívás áll mindannyiunk előtt.”

    „Hozzá kell igazítanunk a munkamódszerünket és megfelelő méretűvé tenni a csapatot ehhez az új korláthoz a következő hónapokban, ami egy erőteljes és fájdalmas kérdéskör. Ahogy azt már korábban a híreinkben kiemeltük, ez sajnos ez azt is jelenti, hogy csapattagoktól válunk meg, de a célunk az, hogy a legjobb méretű és leghatékonyabb csapat legyünk a jövőben.”

  • Az Audi kirúgta Daniel Abtot!

    Az Audi kirúgta Daniel Abtot!

    Még súlyosabb következményekkel járt Daniel Abt hétvégi csalása. Nem elég, hogy kizárták a virtuális sorozatból és pénzbüntetést is kapott, még a csapata az Audi Sport ABT is menesztette őt.

    Az Audi ugyan a felfüggesztés szót használta a versenyzőre, de csupán azért, mert hosszas procedúra lesz felbontani a pilóta érvényes szerződését.

    Mint ismert, a hétvégi virtuális Monaco ePrix-n Abt saját maga helyett egy profi szimulátor versenyzőt indított, csak hogy ez kiderült. Utólag pedig több, komoly büntetést is kapott.

    Noha tettéért elnézést kért, és elfogadta a büntetést, az anya vállalat az Audi AG közleményben tudatta, hogy megvállnak a versenyzőjüktől.

    „Nem maga Daniel Abt vezette az autót május 23.-án, a Formula E Race at Home Challenge ötödik állomásán. Helyette egy profi szimulátor pilótát kért meg, hogy induljon a nevében. Miután kiderült, azonnal elnézést kért és elfogadta a kizárást.”

    „A tisztesség, az áttekinthetőség és a szabályok teljes mértékű betartása az Audi legfontosabb prioritásai, ez minden olyan tevékenységünkre vonatkozik, ahol e márka képviselteti magát, kivétel nincs. Ezért az Audi Sport úgy döntött, hogy azonnali hatállyal elbocsájtja Daniel Abtot.” – áll a vállalat közleményében.

    A 27 éves Abt a kezdetek óta tagja az Audi Formula E csapatának, két győzelmet tudott eddig szerezni, mindkettőt a 2017/18-as idényben.

    A menesztés után az Audinak meg kell majd találnia a helyettesét a Formula idei idényének hátralévő versenyeire, erre az ülésre a csapattal már tesztelő Kelvin van der Linde és Mattia Drudi lehetnek esélyesek.

  • Egy közösségi médiás posztja miatt rúgta ki egyik alkalmazottját a Techeetah

    Egy közösségi médiás posztja miatt rúgta ki egyik alkalmazottját a Techeetah

    A Formula E-ben szereplő DS Techeetah egy közleményben jelentette be, hogy megvált az egyik csapattagjától, miután az az egyik közösségi médiás posztjában megsértette a csapat alapelveit.

    A csapat szombaton kiadott közleményéből kiszűrhető, hogy vélhetően rasszimus állt a háttérben. A közlemény az alábbiakban olvasható:

    „A DS Techeetah Formula E csapata az egyenlőség és a sokféleség iránt elkötelezett szervezet. A vállalat alkalmazottjai tíz különböző nemzetiséget képviselnek. Az istálló kínai tulajdonban áll, egy ausztrál csapatvezető által irányítva, a versenyzőink pedig Portugáliából és Franciaországból érkeztek. Az idei szezonban 12 különböző országban versenyzünk a Közel-Keleten, Ázsiában, Európában és Amerikában. Tekintettel a nemzetközi szemléletre, illetve a sikerekre, amely a tehetségek, a különböző kultúrák és nemzetiségek közötti tisztelet és együttműködés miatt jött létre, a vállalat zéró toleranciát hirdetett bármiféle gyűlölet, fanatizmus vagy rasszizmussal szemben. Nemrégiben egy közösségi médiás poszt teljesen ellent mondott ezeknek az elveknek, így az érintett személyt felfüggesztettük az állásából”

  • Kirúgás szélén Ticktum a Super Formula-ban!

    Kirúgás szélén Ticktum a Super Formula-ban!

    Az Autosport értesülései szerint a gyenge teljesítménye miatt közel áll a menesztéshez a kétszeres Makaói Nagydíj győztes Dan Ticktum.

    A Red Bull junior programjába tartozó brit a Team Mugen színeiben indul idén a japán formula autós bajnokságban, ahol majdnem a szezon felénél csupán egyetlen egy pont áll a neve mellett, egy nyolcadik helynek köszönhetően.

    A mélypont számára pedig pont a legutóbbi sugói hétvége volt, ahol az időmérő edzésen az utolsó sorba kvalifikálta magát, és a futamon is egy kör hátránnyal csak a 15.lett, miközben Mugenes csapattársa Tomoki Nojiri dobogós helyért harcol egészen addig, amíg a kavicságyban nem végezte.

    Összehasonlításképpen a másik Red Bullos juniorhoz, Lucas Auerhez képest is halvány teljesítmény nyújt. Az osztrák ugyanis már dobogóra is tudott állni, és jóval több pontot is szerzett még.

    Ticktum helyére jó eséllyel a Red Bull mexikói tehetsége – aki a hétvégén már a Formula 2-ben is bemutatkozhat – Patricio O’Ward érkezhet, miközben a brit az év további részében a Red Bull szimulátorában dolgozhat tovább.

  • Sainz sajnálja, hogy Kvyatot dobta a Red Bull

    Sainz sajnálja, hogy Kvyatot dobta a Red Bull

    A fiatalabbik Sainz elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy a korábbi Toro Rossos csapattársára nem tart igényt a Red Bull. Azonban reméli, hogy még újra tagja lesz a Forma-1 mezőnyének az orosz.

    Az Amerikai Nagydíj után jelentette be a Red Bull, hogy nyolc év után kiteszi a pilóta programjából Daniil Kvyatot. Az ex Toro Rossos most megpróbálja a saját útját járni és keres magának csapatot 2018-ra, lehetőségei azonban korlátozottak. Csak a Williams és a Sauber jelenthet számára opciót, de egyik istállónál sem realitás az ő szerződtetése, noha mindkét csapattal állítólag felvette a kapcsolatot.

    „Kavarognak bennem az érzések, mert Daniil nagyon közel áll hozzám már gokartos korom óta. Egyszerre csatlakoztunk a Red Bull junior programjához 2009-ben. Akkor azt reméltem, hogy mindketten sok évet fogunk eltölteni a Forma-1-ben, most pedig azt remélem, hogy egyszer újra tagja lesz a mezőnynek.” – kezdte Sainz.

    Sainz megjegyezte, hogy a Red Bull mindig hatalmas nyomást gyakorol a versenyzőire, de ez a szigor eredményezi azt, hogy jobbnál jobb pilótákat tudnak kinevelni.

    „Talán náluk van a legkeményebb rendszer. A Red Bull az, aki a legtöbbet tudja nyújtani egy versenyző számára, de ugyanakkor mindent el is tud venni, abból, amit adott. Számomra és minden olyan pilóta számára, akit a Red Bull egyszer felkarolt nem lett volna esélyünk nélkülük arra, hogy Forma-1-es autót vezessünk, vagy akár egy szezont is lehúzzunk a száguldó cirkuszban.”

    „Nagyon szigorúak, de megvan rá az okuk. Ez tett engem is azzá a pilótává, aki ma is vagyok. A nyomás nélkül, az elvárások nélkül nem lettem volna képes arra, hogy 2014-ben Formula Renault 3.5 bajnok legyek. Mindezek nélkül nem lettem volna 2015-ben Forma-1-es pilóta, és most nem lennék a Renault gyári pilótája sem.” – tett hozzá a spanyol.