Címke: kínai versenyző

  • Az F1 több versenynek búcsút int majd, jönnek váltakozó helyszínek

    Az F1 több versenynek búcsút int majd, jönnek váltakozó helyszínek

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója kijelentette, akkora az érdeklődés az F1 iránt, hogy már a történelmi helyszínek sem lehetnek biztosak a helyükben.

    Idén is rekordra készültek a királykategória szervezői a 23 futamos naptárral. Az Orosz Nagydíj törlését követően ugyan pótlásra kényszerülnek. Szeptemberig azonban még van idejük egy másik pályát találni, hogy megvalósítsák az eredeti terveiket.

    Jövőre már biztos, hogy ehhez a számhoz hozzáadódik a visszatérő Katari Nagydíj, és sokan úgy vélik, Las Vegas is érkezni fog. Ezzel pedig az F1 elérné a Concorde Egyezményben megállapított 25 fordulós maximumot.

    Bár az eredeti törekvés szerint nem a régi pályák kárára jönnének új helyszínek a versenynaptárba, Domenicali Bahreinben elismerte, így vagy úgy, de meg kell válni néhány jelenlegi pályától.

    „Ez a folyamat már el is kezdődött.árulta el a motorsport.com olasz verziójának. – Néhány promóterrel lejár a szerződésünk, és jó eséllyel nem minden idei verseny lesz a versenynaptár része. Mások maradnak, de váltakozva a többi pályával.

    Nemsokára bejelentjük, milyen döntéseket hoztunk, és lesznek új nagydíjak is. Mindenesetre nem egyszerű mindent előre eltervezni. Például vegyük Kína esetét: még mindig csak próbáljuk megérteni, COVID szempontból milyen lehet majd a helyzet. Tavaly is ezt tettük 2022-vel kapcsolatban.”

    A jelenlegi versenynaptárban Monaco, Le Castellet, Spa és Mexikóváros nem rendelkezik szerződéssel a következő évre. Emmanuel Macron elnök támogatása ellenére a Francia Nagydíj jövője tűnik a legkétségesebbnek, de Domenicali szavai arra engednek következtetni, hogy Monaco és Spa sem dőlhetnek hátra.

    „Az új pályák és a történelmi versenyek között mindig egyensúlyt kell tartani, néhány pályát szinte muszáj, hogy megtartsunk. Az új promóterek ajánlatai jók az F1-nek hiszen ezzel arra ösztökélhetjük a régi pályákat is, hogy növeljék az eseményük nívóját, a szervezés, az infrastruktúra és a szurkolóknak nyújtott élmény tekintetében is.

    Nem elég, hogy valaki jó hírnévvel rendelkezik, azt is bizonyítani kell, hogy fejlődsz.

    Néhány ország egyetlen versenyét veszítheti el, miközben akár jövőre három amerikai helyszín lehet. Eközben a világ másik felén, Kínában is megnőtt a kereslet egy – vagy több – F1-es versenyre.

    „Az érdeklődés, amit az Egyesült Államokból kapunk, eddig nem látott mértéket öltött. Hiba lenne, ha nem használnánk ezt ki. Azt elemezzük, hogyan reagáljunk erre a nagy mértékű növekedésre.

    A Távol-Keleten is ugyanez a helyzet: Guanyu Zhou érkezése figyelmet irányít ránk, és ez nem meglepő. A Ferrarin kívül a pilóták azok, akik a saját országukban növelik a szurkolók számát. Láttuk ezt Brazíliában, Spanyolországban és sok másik helyen is.

    Kínából már több új megkeresést is kaptunk, Zhou pedig még nincs is túl első hazai versenyén.”

  • „Milliónyi nézőt vonz majd” az Alfa Romeo új pilótája

    „Milliónyi nézőt vonz majd” az Alfa Romeo új pilótája

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali üdvözölte Zhou érkezését az Alfa Romeo kötelékébe, szerinte az egész sportágnak jót tesz majd a jelenléte.

    A sportág első kínai versenyzőjévé vált az Antonio Giovinazzit váltó Guanyu Zhou. A középcsapat ezzel mindkét pilótáját lecseréli 2022-re.

    „A hír, hogy Guanyu Zhou az F1-ben lesz jövőre fantasztikus a sportnak és a szenvedélyes kínai szurkolók millióinak, akik végre egész szurkolhatnak majd hazai kedvencüknek.”

    „Az F2-ben jól működik a piramis, csak a legjobbak jutnak el a sport csúcsára. Zhou hihetetlen tehetség, fantasztikus utolsó darabja a jövő évi mezőnynek. 2022-ben ő fogja szórakoztatni az összes kínai szurkolót.”

    Az Alfa Romeo jövő évi versenyzője lesz a mezőny második távol-keleti pilótája, a Williamsbe visszatérő Alexander Albon után.

  • Kínai, amerikai, vietnámi és egy női versenyzőt akar a Liberty

    Kínai, amerikai, vietnámi és egy női versenyzőt akar a Liberty

    Épp csak, hogy bejelentette a Liberty Media, hogy 2020-ban érkezik a Vietnámi Nagydíj, Chase Carey máris megfejelte ezt egy újabb elképzeléssel: vietnámi versenyzőt is szeretne a mezőnybe.

    Bér sokaknak nem tetszik a vietnámi verseny gondolata, Carey szerint Ázsia „a hosszú távú növekedési stratégia sarokköve”.

    „Úgy gondolom, hogy eddig egy kicsit rövidtávon szemléltük csak a dolgainkat.” – mondta Carey az AFP hírügynökségnek.

    Hozzátette, hogy a vietnámi verseny sikerességét segítené, ha lenne egy vietnámi versenyző is a rajtrácson.

    „Szeretnénk ha lenne egy kínai versenyző, egy amerikai versenyző, egy női versenyző, egy vietnámi versenyző a mezőnyben a jövőben.” – mondta Carey.