Címke: Kínai Nagydíj

  • A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

    A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

    Carlos Sainz és Charles Leclerc ellentétes dolgokat állítottak, amikor a Kínai Nagydíj sprintfutamán történt incidensükről nyilatkoztak. A monacói szerint mindent megbeszéltek egymás között, amíg spanyol kollégája azt állítja, hogy még nem volt idejük rendezni a soraikat e téren.

    Kisebb konfliktus alakult ki a vörösök versenyzői között a kínai sprintfutam végén történtek miatt. A 16. kör végén Leclerc megpróbálta megelőzni Sainzot a hátsó egyenesben, de Sainz keményen védekezett, és a sikán kigyorsításán majdnem összeütközött egymással a két SF-24.

    Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Ugyan az 5-szörös futamgyőztes a következő kör elején ki tudta használni a csapattársa hibáját, és meg is tudta előzni őt, ettől függetlenül a csapatrádióban hangot adott az elégedetlenségének. Leclerc – aki nyolc ezreddel verte meg Sainzot az időmérő edzésen – úgy látta, hogy a spanyol túllépett egy határt, de állítása szerint a futam után meg tudták beszélni egymással a pályán történt eseményeket.

    „Igen, mindent megbeszéltünk és szuper a helyzet – árulta el monacói kiválóság. – Nem fogom elárulni a beszélgetésünk tartalmát, mert ezek privát jellegűek, és az ott elhangzott dolgoknak ebből kifolyólag nem is szabad kiderülniük. Szerintem minden jó volt, és ezt követően nem lesz semmilyen probléma.”

    Sainz ezzel ellentétben azt nyilatkozta, hogy az egyedi formátum miatt még nem volt elég idejük megbeszélni a történteket a sprintfutam és az időmérő között.

    „Az igazság az, hogy még nem voltunk képesek beszélni egymással – árulta el Sainz, aki a 2024-es év végén biztosan távozik az olasz istállótól. – A mostani rendszer miatt nem sok időnk van arra, hogy sokat beszélgethessünk a többiekkel. A mai este folyamán megpróbálunk erre sort keríteni.

    A spanyol Ferrari-pilóta azt is hozzátette, hogy szerinte nem érdemes nagy ügyet csinálni ebből, mert az ehhez hasonló esetek megtörténhetnek a kemény versenyzés során.

    „Nincs ebben semmi pikáns, és mondani vagy tenni sem kell semmit ez ügyben. Keményen versenyeztünk egymás ellen a sprinten. Másokkal is megtettem ezt, nem csupán vele, és mégsem panaszkodtam.”

    „Mindig a létező legtöbb helyet próbálom hagyni a csapattársam számára, mindig is így csináltam, és fogom is tenni a karrierem során. Egyszerűen rossz helyzetben voltam, miután megsérült az autóm a Fernando [Alonso] elleni csatában. A padlólemezem teljesen összetört, az abroncsaim is koszosak voltak, szóval nem tudtam sok mindent tenni.”

  • Hoppon maradt az Aston Martin, az FIA elutasította az óvásukat

    Hoppon maradt az Aston Martin, az FIA elutasította az óvásukat

    Az FIA elutasította az Aston Martin óvását, miszerint Carlos Sainznak nem szabadott volna engedélyezni, hogy a piros zászló után visszatérjen a pályára a Kínai Nagydíj időmérőjén. A sportfelügyelők elismerték, hogy a szabályzat betű szerinti értelmezése a silverstone-iaknak adna igazat, de más szempontok többet nyomtak a latba.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az Aston Martin megóvta a Kínai Nagydíj időmérőjének végeredményét. Mindezt arra alapozták, hogy a piros zászlót előidéző Carlos Sainz az újraindítás után is folytathatta a kvalifikációt, ami szerintük ellentmondott a sportszabályzat 39.6-os cikkelyének, miszerint aki megáll a pályán, annak be kell fejeznie az időmérőt.

    Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő eredményét

    A sportfelügyelők először arról tárgyaltak, hogy befogadják-e az óvást. A meghallgatáson részt vettek az érintett istállók képviselői, de más csapatmenedzserek is engedélyt kaptak, hogy megjelenjenek. Érdekes adalék, hogy ez utóbbit Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának igazgatója is megtehette volna, de ő végül nem volt ott.

    Mielőtt kitérnének a döntésre és annak indoklására, a dokumentumban először tisztázták a „vitathatatlan” tényeket. Sainz valóban elveszítette az irányítást, és falnak ütközött, de segítség nélkül továbbment, ám több mint 1 perccel korábban érvénybe lépett a piros zászló. Az is kétségbevonhatatlan, hogy a versenyirányítás megkapta az üzenetet, miszerint Sainz autója megállt, ugyanakkor engedélyezték számára a folytatást.

    Ami magát az indoklást illeti, a sportfelügyelők leszögezték, hogy bár a vonatkozó cikkelyben a „megállás” szó szerepel, aminek Sainz valóban eleget tett, számos múltbeli esetben nem így alkalmazták. Ilyenkor azt nézik, hogy a pilóta észszerű időn belül tovább tud-e menni. Hogy ez mennyi? Általában 30 másodperc, de ez a körülményektől függően változhat. Azt is hozzátették, hogy a csapatok korábban próbáltak megállapodni erről, de nem jutottak egyezségre. Az FIA számára kulcsfontosságú tényező, hogy a Ferrari versenyzője nem kapott külső segítséget, így a kérdés az volt, hogy a becsapódás és az elindulás között eltelt 1:17 másodperc túl hosszú-e.

    A döntéshozók szerint ezt a versenyirányításra kell bízni, és korábban Kanadában, Monacóban és Azerbajdzsánban is voltak hasonló esetek, amikor az érintett versenyzőt továbbengedték. Az Aston Martin azzal érvelt, hogy a versenyirányításnak küldött üzenet értelmében az autó megállt, ami megfelel a 39.6-os cikkelyben foglaltaknak. Ugyanakkor a 2022-es montreali hétvégén Alexander Albon Williamse 40 másodpercen át volt mozdulatlan, és senki nem élt panasszal.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Újabb adalék, hogy a 2023-as Belga Nagydíj hétvégéjén az F1-es Bizottság megegyezett abban, hogy a vonatkozó pontot ki kell egészíteni a „külső segítség” fogalmával. Ez nem történt meg, így a sportfelügyelők sem hagyatkozhatnak erre, de mindez összhangban van a versenyirányítás megközelítésével. Éppen ezért az a döntés született, hogy az Aston Martin óvását elutasítják, így Sainznak nem kell aggódnia a hetedik helyéért.

  • Egykori csapattársa kemény kritikával illette a szenvedő Hamiltont

    Egykori csapattársa kemény kritikával illette a szenvedő Hamiltont

    Nico Rosberg nem nagyon tudja mire vélni Lewis Hamilton állandó kifogásait. A német ex-F1-es szerint a korábbi csapattársa idén egy indokot mindig felhoz, ha valami nem sikerül számára az adott időmérő edzésen.

    A brit Mercedes-pilóta csak a 18. helyre kvalifikálta magát a Kínai Nagydíjra. Ezzel az eredménnyel nagyon rövid idő alatt óriásit fordult vele a világ, miután a sprintfutamon a 2. helyen lett rangsorolva, és egy ideig az első helyen is autózhatott.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    A 103-szoros futamgyőztes elmondása szerint rengeteg változtatást eszközöltek az autóján a sprintfutam és az időmérő között, azonban a módosított beállítás nem hozta meg az elvárt javulást, ráadásul szenvedett is a W15 volánja mögött.

    Rosberg azonban nem hisze Hamiltonnak, és erős kritikával illette jó barátját a Sky Sports időmérős közvetítésében.

    „George [Russell] a legtöbb alkalommal Hamilton előtt képes végezni – jegyezte meg a német F1-es világbajnok. – Idén már 4-1 az állás közöttük, ami az időmérőket illeti. Lewis manapság hajlamos azt állítani, hogy ’igen, de nagy különbség volt a két autó beállítása között’. Eddig ez a kifogása az idei évben. George állítása szerint azonban hasonlóak voltak a beállítások, amikor legutoljára ellenőrizte őket, szóval nagyon érdekes, hogy Lewis megint ezt hozta fel.”

    A hétszeres világbajnoknak minden esélye megvolt egy jó gyorskör elérésére. Az első két szektorban egyéni legjobbakkal nyitott, azonban a sikánban vétett hibájával értékes tizedmásodperceket dobott el saját magától, és ez végül csúnyán meg is bosszulta magát.

    Rosberg azt is hozzátette, hogy egy ilyen jellegű hibának elkerülhetőnek kellett volna lennie egy Hamiltonhoz hasonló képességekkel rendelkező versenyző esetében.

    „Fájdalmas volt, kifejezetten fájdalmas. Csak a 18. hely, Lewis. Tudod, hogy hátszél fúj az egyenesben. Addig a pontig egy remek körön volt, de semmi szükség nem volt arra, hogy ebben a helyzetben a határokat keresse. Egy hétszeres világbajnok esetében egy ilyen jellegű hibának nem szabadott volna megtörténnie. Túlságosan előre volt tolva fékerőeloszlása. Legalább három vagy négy tizedet bukott el abban a pillanatban, és ha ez nincs, könnyen továbbjutott volna.”

    Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

  • Alonso felfedte a döntését, ami megmentette az időmérőjét

    Alonso felfedte a döntését, ami megmentette az időmérőjét

    Nem sokon múlott, hogy egy hiba teljes mértékben tönkretegye Fernando Alonso időmérő edzését Sanghajban. Az Aston Martin spanyol versenyzője ugyanis majdnem elvette a gázt az utolsó gyorskörén, miután már az egyes kanyarban hibázott.

    A 32-szeres futamgyőztes lenyűgözte a sportág szerelmeseit az időmérő edzésen nyújtott teljesítményével, miután többek között a McLareneket és a Ferrarikat megelőzve végzett a 3. helyen. Alonso ezzel az eredményével a második sorba repítette az Aston Martint, és így a holnapi rajtnál csak a két Red Bull foglalhat majd el nála előkelőbb pozíciót a rajtrácson.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

     

    Azonban a spanyol helyzete az utolsó próbálkozások elején még egyáltalán nem nézett ki jól, mivel már a köre elején hibázott a kínai pálya kezdetén található technikás részen, aminek következtében fontos tizedmásodperceket veszített.

    „Az első szektorban volt egy meleg pillanatom az egyes és kettes kanyar között, amikor majdnem elveszítettem az autót – nyilatkozta Alonso, aki a sprintfutam után egy 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól. – Utána kérdéses volt, hogy folytatom-e a kört, mert két kanyar alatt buktam két-három tizedet. Végül nem adtam fel, nyomtam neki keményen, és sikerült egy jó időt elérnem.”

    A spanyol azt is elmondta, hogy éltek a vadonatúj, parc fermére vonatkozó szabály által biztosított lehetőséggel, aminek értelmében a csapatok a sprintfutamokat követően is változtathatnak az autóik beállításain. Szerinte a folyamatosan változó körülmények nehézzé tették ezt, ami miatt egy érmedobáshoz hasonlította a folyamatot.

    „Szerintem az autó jobb lett reggel óta, változtattunk pár dolgon. Meglátjuk, hogy ezt sikerül-e holnap jó pontokra átváltanunk. Nem lehet átvariálni mindent, mert már van egy kialakult ritmusod a hétvégén. Apróbb cseréket viszont lehet eszközölni.”

    „Egyes változtatások a jobb egyensúly elérését szolgálják, de vannak olyanok is, amik csak találomra történnek, és így olyanok, mintha feldobnál egy érmét. Ezekre a kérdésekre holnap délutánig biztosan nem kapunk majd választ. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Soha nem adjuk fel, és ugyan jelenleg nem abban a pozícióban vagyunk, mint ahol lenni szeretnénk, azonban ennek ellenére próbáljuk nyomni neki.”

    Az Aston Martin pilótájának már a sprintfutamon is megvolt az esélye egy jó eredményre, de a Carlos Sainzcal való kerék a kerék elleni csatája során jobb első defektet kapott, ami miatt végül pontot sem tudott szerezni. Ugyan az utólagos időbüntetés nem változtatott az eredményén, a büntetőpontjainak a száma viszont hatra nőtt a szankció értelmében.

  • Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

    Hamilton nevetve nyilatkozott a Q1-es kiesése után

    Ugyan a sprintfutam nagyon jól alakult Lewis Hamilton számára, az időmérő edzésre ez már nem volt igaz. A brit hétszeres világbajnok nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, és elárulta, hogy mi okozhatta a korai búcsúját.

    A 103-szoros futamgyőztes – aki a 2. helyen zárta a szombat délelőtt megrendezett 19 körös sprintfutamot – jó eséllyel pályázott a Q2-re, miután két egyéni legjobb szektorral rendelkezett az utolsó gyorskörén. A pálya utolsó szegmensében azonban hibázott, és az ezzel elveszített pár tizedmásodperc elég volt ahhoz, hogy a brit klasszis csak a mezőny végéből vághasson neki a holnapi futamnak.

    Hamilton az időmérő után a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, hogy a sprintfutam és az időmérő között kísérleti jelleggel változtattak az autója beállítási paraméterein. Azonban ezen lépésük rosszul sült el, mivel a szóban forgó lépések nem hozták meg a várt javulást.

    „Egyszerűen szenvedtem – árulta el a Mercedes brit kiválósága. – Jelentős változtatásokat eszközöltünk az autón az időmérőre, amik egyes helyen működtek is, de a tizennégyesben például nem tudtam megállni. Ez van sajnos, ebből a pozícióból kell felküzdenem magam holnap.”

    „Ma reggel még közel azonos autóval rendelkeztem George-dzsal [Russell]. Ezután külön utakat kezdtünk el járni, és jelen helyzetünkben ezt is kell tennünk, mivel a különböző stratégiák sok lehetőséget biztosíthatnak a számunkra. Sajnos ez végül nem működött, hiába adtam bele mindent. A 18. hely elfogadhatatlan, de rosszabb módon nem is nyúlhattunk volna hozzá az autóhoz. A sz*r néha megtörténik – zárta mondandóját nevetve a 103-szoros futamgyőztes.

    A brit szemszögéből több szempontból is kínosnak számít a Q1-es kiesése. Egyrészt az összetettben csak a 9. pozíciót elfoglaló Hamilton így aligha fog tudni előrébb kerülni, másrészt a házon belüli időmérős csatában jelentős mértékben alulmarad Russellhez képest. A brit fiatal négy kvalifikáción tudta már megverni a csapattársát, aki ezzel szemben eddig kizárólag Szuzukában tudta felülmúlni őt e téren.

  • Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    Fernando Alonso és Carlos Sainz koccantak, miközben a harmadik helyért csatáztak a Kínai Nagydíj sprintversenyén. A felügyelők utólag úgy adtak hozzá 10 másodpercet az Aston Martin pilótájának idejéhez, hogy a spanyol célba sem ért.

    A két spanyol összecsapása a 19 körös sprint 16. körében történt, miután Sainz hosszú üldözés után fogást talált Alonsón. A ferraris a 6-os kanyar kijáratánál bújt be honfitársa mellé, s úgy tűnt, a két autó egyszer már össze is ért a 9-es kanyar elérése előtt, ahol aztán kulminált a párharcuk. Alonso belső íven próbálkozott, de az Aston Martin és a Ferrari is kisodródott, így Sergio Pérez mindkettőjük mellett elbújva átvette a harmadik helyet. Alonso a két autó koccanása következtében defektet kapott és a bokszba hajtott, Sainz pedig végül ötödikként ért célba.

    Ütközésüket a leintés után megvizsgálták a felügyelők, és Alonsót találták érte hibásnak, akire így tíz másodperces utólagos időhozzáadást róttak ki. Igen ám, de az Aston pilótája a verseny végén a bokszba hajtott, nem is jutott el a célig, így az időbüntetésnek semmiféle hatása nincs. A felügyelők az ítéletükhöz hozzátették, a sprintversenyre vonatkozó szabályok egyértelműsítését kérik az FIA-tól, mert azok keretében jelenleg csak ilyen büntetést lehetett kiosztani.

    Alonso és Sainz párharca ide kattintva visszanézhető.

    „Egy pár kanyaron keresztül egymás mellett haladtunk, kerék a kerék ellen csatázva, végül pedig valakinek engednie kellett – értékelte a történeteket Alonso a Sky Sportsnak, még az ítélethirdetés előtt. – Én átengedtem az ideális ívet a 8-as kanyarban, hogy elkerüljük az ütközést, de ő nem engedett a 9-esben, így ott már nem kerültük el az ütközést.”

    Sainz szemszögéből természetesen minden ellentétes előjellel történt: „Fernando mögül a 7-es kanyarban szerintem jó manővert indítottam. Utána viszont úgy tűnt, mindent vagy semmit játszik a 9-esben, ami mindkettőnknek a versenyébe került, mert az optimista megmozdulása miatt megsérült az autóm és koszosak lettek a gumijaim.”

    Az Alonsóra kiosztott büntetésnek egy hatása mégis van, hiszen három büntetőpontot is kapott a tettéért, s mivel ugyanennyit kiosztottak rá két futammal ezelőtt, az Ausztrál Nagydíjon a George Russell előtti lassításért, rövid idő alatt eljutott az eltiltáshoz szükséges mennyiség feléig.

  • Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Max Verstappen a szezon ötödik pole-pozícióját is megszerezte a Kínai Nagydíj időmérőjén, ahol Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett, Carlos Sainz pedig piros zászló okozása után jutott el mégis az utolsó szakaszig.

    A szombat délelőtti sprintverseny után folytatódott az újszerű lebonyolítás a Kínai Nagydíjon, hiszen először rendeztek időmérőt a megszokott, szombat délutáni idősávban egy sprintes hétvégén. A Max Verstappen által megnyert sprint után felnyitották a parc fermé-korlátozásokat, vagyis a csapatok az új tapasztalataik alapján még módosíthattak az autóik beállításain.

    Hamilton a sprint után, amin másodikként ért célba, éppen bizakodásának adott hangot azt illetően, hogy a Mercedesnek sikerül még jobban a pályához hangolnia az autót, ám végül éppen a hétszeres világbajnok lett az időmérő legnagyobb vesztese. A brit a kiesőzónában tanyázott, amikor megkezdte utolsó gyorskörét a Q1 végén, ám hibázott, szélesen fordult a hátsó egyenes végén. Ekkori idejével ugyan még felugrott a 12. helyre, ám az utána érkezők többsége, köztük mindkét Alpine is gyorsabbnak bizonyult nála, s Hamilton végül a 18. helyig csúszott vissza, ezzel nagy meglepetésre kiesett az időmérő első szakaszában – a 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta először.

    A Q1-es búcsúzok sora a 16. helyen a hazai sztár, a sprinten a pontszerzéstől egyetlen hellyel elmaradó Csou Kuan-jüvel indul, akit Kevin Magnussen, Hamilton, Cunoda Juki és az utolsó körében kipördülő Logan Sargeant követ.

    A Q2-ben hét perc volt még hátra, amikor egy élcsapat újabb tagja került bajba: Carlos Sainz kissé szélesen fordulva érkezett meg az utolsó kanyarban a gyorskörének végén, így jobb oldali kerekei lecsúsztak a kavicságyba, ez pedig megforgatta a Ferrarit, amely nem túl nagy erővel a túloldali szalagkorlátnak ütközött. Piros zászlóval leállították az időmérőt, de a spanyol vissza tudta vinni autóját a bokszba, ahol egy szárnycserével újra versenyképessé is tették azt. A melbourne-i győztes így gond nélkül visszatérhetett a pályára a zöld jelzés megadásakor, s végül a két Red Bull mögött a harmadik hely megszerzésével kényelmesen tovább is jutott a Q3-ba.

    A legjobb tízbe magát az utolsó pillanatban fellövő Valtteri Bottas mögött kiesett a Q2-ben Lance Stroll, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Alexander Albon és Pierre Gasly.

    A Q3-as első gyorskörök során Verstappen jelentős előnnyel állt az élre, s négy tizedmásodperces lemaradással Alonso került ekkor hozzá a legközelebb. A második menetek során a további három tizedet javító Verstappen helye nem került veszélybe, mögötte azonban elképesztő fordulatok érkeztek, hiszen a legtöbb újonnan befutó a második helyre ugrott fel – George Russell nyitott a sort, de ő végül csak 8. lett, míg az első sort Sergio Pérez tette teljessé a Red Bull számára, mögötte Alonsóval és Lando Norrisszal.

    Verstappen rajtelsősége a Red Bull F1-es történetének 100. pole-ját jelentette, 15 évvel azután, hogy Sebastian Vettel megszerezte az elsőt ugyanitt, Sanghajban. A holland pedig Mika Häkkinen 1999-es szezonrajtja óta elsőként mondhatja el magáról, hogy az év első öt pole-ját egyaránt megszerezte.

     

    Az időmérő végeredménye:

  • Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Charles Leclerc kijelentette, Carlos Sainz átlépett egy határt a Kínai Nagydíj sprintfutamán, de hozzátette, ezt korábban ő is megtette, és nem aggódik amiatt, hogy ne tudnák megbeszélni az ügyet. A spanyol versenyző elmondta, a Fernando Alonsóval történt összeérés következtében megsérült az autója, és szerinte ez is okozta az incidenst, ezzel együtt elnézést kért.

    Látványos akciót hozott a a Kínai Nagydíj sprintfutamának hajrája. Minden azzal kezdődött, hogy a 16. körben Carlos Sainz megtámadta Fernando Alonsót, és bár megelőzte, Sergio Pérez mindkettőjük mellett elment, így megszerezte a harmadik helyet. A kör végén aztán Charles Leclerc is bement csapattársa mellé, aki rendkívül keményen védekezett.

    A monacói versenyző először a 14-es kanyar külső ívén próbálkozott, ám Sainz egyszerűen leterelte őt a pályáról, sőt, kicsit össze is érhettek. Leclerc aztán a következő kör elején felülkerekedett, de a leintés után kinyilvánította nemtetszését. Beszéljünk! – mondta a rádióban. – Jobban harcolunk egymással… Jobban harcol velem, mint másokkal.” A futam utáni interjúk során bővebben is kifejtette álláspontját.

    Szerintem igen, de őszintén szólva korábban én magam is átléptem a határt – válaszolta a Sky Sportsnak arra a kérdésre, hogy Sainz túlment-e egy bizonyos ponton. – Amikor ilyesmi történik, normál esetben van egy megbeszélésünk, és tisztázzuk a helyzetet, amin a múltban már átmentünk, és nagyon jól alakult. Szóval nem aggódom azzal kapcsolatban, hogy ezen a hétvégén is így lesz, de ma kicsit túlment a határon. Összeértünk, úgy, hogy más versenyhelyzetben voltunk. Én eléggé spóroltam a gumival, a végén jó helyzetben voltam. Kár érte, hogy nőtt a különbség Pérezzel szemben, és nem tudtam megelőzni, de ez ilyen. Negyedik hely, lehetett volna harmadik is, egy ponttal több. Mindig lehet jobb, de a délutánra koncentrálunk, mert a jó időmérő lesz a kulcs, ami nekem az előző versenyhétvégéken nem volt meg. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy tettem lépéseket előre, most pedig rajtam múlik, hogy ezt bizonyítom-e. Szerintem a tegnapi SQ1 és SQ2 remek volt, ezt kell megismételnem délután.”

    Az ötödikként célba érő Sainzot természetesen szintén megkérdezték az utolsó körökben eseményeiről. A 29 esztendős pilóta inkább az Alonsóval történtekről beszélt, és szavaiból kivehető, hogy nem igazán nyerte el tetszését honfitársa manővere. A háromszoros F1-es futamgyőztes úgy véli, a későbbi incidens valamilyen szinten ennek a következménye.

    Hamilton hibája után Verstappen óriási fölénnyel nyerte a sprintet, Alonso lett a remek csata áldozata

    „Jól rajtoltam – kezdte. – Az elején keményen nyomtam. Ez vélhetően kissé tönkretette a gumijaimat, és a futam hátralévő részében menedzseltem őket. Egészen addig, amíg utol nem értem Fernandót, aki mögött szerintem szép manővert hajtottam végre a hetes kanyar külső ívén. Aztán úgy döntött, hogy »mindent vagy semmit« alapon a kilences kanyarban bemegy mellém, amin elment a versenyünk, mert úgy vélem, összeszedtem némi sérülést, a gumim pedig koszos lett az optimista manőver miatt. Innentől csúszkáltam a sérült autóval és a koszos abroncsokkal. Mindent megtettem, hogy védekezzek, de a csúszkálás okozott egy kissé necces pillanatot Charles-lal. Elnézést kérek, ha valamivel átléptem a határt, de ma mindannyian keményen versenyeztünk, és mindent megpróbáltam, hogy kontroll alatt tartsam a helyzetet.”

    Leclerc és Sainz esetét a sportfelügyelők ugyan jegyezték, ám végül nem indítottak vizsgálatot. Ellentétben a két spanyol versenyző között történt incidensre, amelynek következtében Alonso egyébként defektet kapott. Igaz, az erről szóló dokumentumokban kissé érthetetlen módon a 7-es kanyart említették meg, pedig a kérdéses esemény két kanyarral később zajlott le.

  • Hamilton hibája után Verstappen óriási fölénnyel nyerte a sprintet, Alonso lett a remek csata áldozata

    Hamilton hibája után Verstappen óriási fölénnyel nyerte a sprintet, Alonso lett a remek csata áldozata

    Bár az első körökben Lewis Hamilton vezetett, Max Verstappen fölényes győzelmét hozta a Kínai Nagydíj sprintfutama. A harmadik helyért óriási csata zajlott, amelyből Sergio Pérez jött ki győztesen, míg Fernando Alonso nagyon pórul járt.

    Magyar idő szerint hajnalban rendezték a Kínai Nagydíj sprintfutamát, miután az idei évben már helyi idő szerint szombat délelőtt tartják a rövid versenyt. Az élről Lando Norris indulhatott, aki drámai módon győzte le Lewis Hamiltont a sprintidőmérőn, míg mögöttük Fernando Alonso, illetve Max Verstappen volt a sorrend. Ami a gumikat illeti, a tizenegyedik helyről rajtoló George Russellt leszámítva mindenki közepeseken indult, a brit versenyző lágyakat használt. Igaz, az első két sor között, hogy Norris és Hamilton friss, míg Alonso és Verstappen használt abroncsokon volt.

    Káosz Kínában: tűz és eső után Hamilton drámai módon bukta el az 1. helyet

    A rajtot Hamilton kapta el jobban, így átvette a vezetést, míg ráadásul Norris az 1-es kanyarban is szorult a pályáról, így egészen a hetedik helyig zuhant vissza, Carlos Sainz, Sergio Pérez és Charles Leclerc mögé. Hamilton aztán közel 1 másodperccel elhúzott egykori csapattársától, míg Verstappen meglepetésre ennél is nagyobb hátrányba került, miután gondjai adódtak az energia-visszatöltéssel, igaz, a 3. körben megfutotta az addigi leggyorsabb kört.

    A következő körökre az első négyes között egyaránt 1 másodpercen felüli különbség alakult ki, Sainz mögött viszont hárman is DRS-en belül voltak az előttük haladóhoz képest. Ők azonban nem tudtak támadni, nem sokkal később viszont Verstappen megtámadhatta Alonsót. A 8. kör végén pedig össze is jött az előzés, így a címvédő feljött a második pozícióba, és másfél másodpercnél valamivel nagyobb különbséget kezdhetett el ledolgozni.

    A következő körben Hamilton lecsúszott az ívről, és Verstappen teljesen ráesett, majd kisvártatva a holland versenyző ugyanott elment mellette, mint ahol Alonsót is maga mögé utasította. Ezzel a hétszeres világbajnok elvesztette a vezetést, amelyet egyébként először szerzett meg a sprintfutamokon azok 2021-es debütálása óta.

    Verstappen aztán nagyon látványosan ellépett, és a 13. kör végére már 5 másodperc feletti előnnyel vezetett. Alonso hátránya közel 2 és fél másodperc volt a Mercedes mögött, Sainz viszont utolérte honfitársát. Azonban nem a Ferrari spanyol pilótája támadott, hanem csapattársa próbálta meg maga mögé utasítani Pérezt, ám nem tudott elmenni Pérez mellett  külső íven.

    A 16. körben aztán Sainz is megtámadta Alonsót, aminek óriási kavarodás lett a vége. Egy ideig úgy tűnt, hogy az ifjabbik spanyol versenyző elmegy honfitársa mellett, aki azonban visszatámadott, aminek köszönhetően Pérez mindkettőjüket megelőzte, miután összeértek. Sainz végül megelőzte Alonsót, majd kisvártatva Leclerc is megelőzte, sőt, a monacói versenyző aztán csapattársa mellé is bement. Bár Sainz előbb leterelte őt a pályáról, de aztán sikerült maga mögé utasítania.

    Az igazi dráma ekkor következett, Alonso ugyanis defekt miatt a bokszba hajtott, és feladta a versenyt, vélhetően a Sainzcal történt összeérés következtében. Ennek következtében Norris, Oscar Piastri, valamint Russell nyert egy-egy pozíciót a pontszerzők közül. Innentől kezdve nem változott a helyzet: Verstappen döbbenetes fölénnyel, 13,043 másodperccel nyert Hamilton előtt, míg mögöttük Pérez, Leclerc, Sainz, Norris, Piastri és Russell lett az első nyolc sorrendje.

    A Kínai Nagydíj sprintfutamának végeredménye

  • Verstappennél semmi sem állt össze, Hamilton dörzsölte a tenyerét az esőt látva

    Verstappennél semmi sem állt össze, Hamilton dörzsölte a tenyerét az esőt látva

    Az F1 előző hét szezonjának világbajnokai közül Lewis Hamilton nagyon örült, amikor meglátta, hogy Kínába megérkezik az eső, Max Verstappen számára viszont ez nem sok jót hozott.

    A Kínai Nagydíj időmérője a szombati sprintfutamra megbolygatta a szokásos erősorrendet, az esőben ugyanis Lando Norris végzett az élen Hamiltont és Fernando Alonsót megelőzve, a címvédő és az idei szezont is uraló Verstappen csak 4. lett.

    A Red Bull pilótája nem keresett kifogásokat, elismerte, hogy nem állt össze a felszerelés. „Elképesztően csúszott a pálya. Küszködtem a gumik bemelegítésével, nehezen tudtam pályán tartani az autót. Egyszer sem került jó tartományba a kocsi, úgy éreztem, mintha jégen vezetnék” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    „Megérdemelten kerültünk ebbe a pozícióba az időmérőn, a nedves körülmények nem feküdtek nekem. Szárazon szerintem jónak tűnünk, ennek örülök.”

    Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása

    Hamilton ezzel szemben lubickolt, és pár pillanatig még a sprint pole pozícióját ünnepelte, mielőtt a sportfelügyelők úgy döntöttek, mégsem veszik el Norris legjobb eredményét.

    „Amint megláttam, hogy jön az eső, izgatottá váltam, mert száraz körülmények között nem vagyunk elég gyorsak. Az esőben lehetőséget éreztem, és onnantól fel is támadt az autó” – nyilatkozta Hamilton, elismerve, hogy csak hasonló feltételek esetén számíthatunk arra, hogy a Mercedest az élmezőnyben tartja a szombati sprinten.

    „Száraz körülmények között természetesen meg fognak előzni a Ferrarik és a Red Bullok, de a többiek közül néhány pilótát talán magunk mögött tartunk.”

    A McLaren készen állt támadást indítani Norris bravúros eredményéért