Címke: Kínai Nagydíj

  • Későbbi időpontot keresnek a Kínai Nagydíjnak a koronavírus miatt!

    Későbbi időpontot keresnek a Kínai Nagydíjnak a koronavírus miatt!

    A koronavírus miatt egyre rosszabb a helyzet. Naponta nő az elhunytak száma, és emiatt próbálnak a helyi hatóságok annyi embert megmenteni, amennyit csak lehet azzal, hogy törlik a sporteseményeket. A Forma-1 még adós a válasszal, hogy lesz-e ott versenyük április 19-én, de ez egyre valószínűtlenebb.

    Amennyiben a Kínai Nagydíj eredeti időpontját törlik is, az F1 vezetősége megpróbálná azt 2020-ban egy későbbi időpontban megrendezni. Voltak is pletykák arról, hogy helyet cserélhetne Oroszország és Kína, de Szocsiban a rendezők erről hallani sem akarnak. Ross Brawn is most megszólalt az ügy miatt, és a motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Feltehetően nem lesz csere egy másik nagydíjjal. Kell keresnünk egy lyukat a szezon későbbi részében, amikor megrendezhető a futam.”

    Mivel most először 22 futamosra növelték a versenynaptárat a Forma-1 történelme során, bizony, ez nehéz lesz. Még az is előfordulhat, hogy négy egymást követő hétvégén is lesz verseny. Mindeközben a helyi szervezőknek egyértelmű választ is kellene adniuk, hogy megtartható-e a Kínai Nagydíj áprilisban. Erről ennyit mondott Ross:

    „Nagyon nehéz a dolog. Minden márciusi nyilvános eseményt töröltek, és áprilisig kellene várnunk. Ugyanakkor az elkövetkezendő két hétben világos válaszra számítok.”

    Fontos tisztázni mielőbb a királykategóriának ezt a kérdést, mivel az Európán kívüli versenyek a csapatoknak is fejtörést okoznak. Ebbe is beavat minket az egykori csapatfőnök:

    „Két logisztikai határidőt kell figyelembe venni. Először is a tengeri hajózást, amely a héten indul. Adott esetben az üzemanyagot le kell szedni a hajóról, de ez nem is akkora probléma. A másik határidő az, amikor embereket küldenénk a pályára, hogy mindent felépítsenek. Ez pedig már 2-3 héten belül itt lehet, ezért kritikus ez a helyzet.”

    Tegnap hivatalosan is bejelentették a kínai hatóságok, hogy további értesítésig a nyilvános eseményeket felfüggesztik. Amíg nem tudják kontrollálni a vírust, addig marad is ez az állapot. Lehet, hogy már minden készen állna áprilisra, de a kérdés az, hogy a pályának és a csapatoknak lesz-e elegendő idejük a logisztikára.

  • A helyi sportszövetség a Kínai Nagydíj törlését javasolja

    A helyi sportszövetség a Kínai Nagydíj törlését javasolja

    A Sanghaji Sportszövetség azt tanácsolta minden ott tartandó sporteseménynek, hogy halasszák el a megrendezést, míg le nem cseng a koronavírus. Ennek értelmében jobbnak látják, ha az áprilisra tervezett Forma-1-es Kínai Nagydíj is elmarad.

    A vírus decemberben ütötte fel a fejét az országban, azóta egyre terjed és számos halálesettel is kapcsolatba hozható.

    A reptereken ellenőrzik az emberek testhőjét, a lázas személyeket azonnal elkülönítik, míg meg nem győződnek róla, hogy nem a koronavírus betegítette meg.

    A Formula E Sanya ePrix-t már törölték, sőt a mezőny kínai versenyzője Mexikóba is a szokásosnál korábban érkezett, hogy két hétig karanténban figyeljék, fertőzött-e.

    Ma pedig a Sanghaji Sportszövetség közleményt adott ki, melyben azt kérik, hogy ne rendezzenek Sanghajban semmilyen sporteseményt, míg véget nem ér a vírus okozta krízishelyzet. Pontos dátumot azonban nem jelöltek meg ezzel kapcsolatban.

    Az előírások szerint ilyen esetben a verseny helyi promóterének értesítenie kell az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosát, a Liberty Mediát, arról, hogy kérik a verseny elhalasztását, vagy végleges törlését.

    Úgy tudni, a Forma-1-es Stratégiai Csoport ma tart ezzel kapcsolatban megbeszélést.

  • Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország nem nyitott arra a lehetőségre, miszerint a 2020-as Forma 1-es nagydíjuk dátumát elcseréljék a Kínai Nagydíjáéval, de a F1 Stratégiai Csoportja már a verseny lemondását vitatja.

    A Forma 1 Kínai Nagydíja is kétséges, miután az FIA a koronavírus kitörése fényében elhalasztotta a márciusi Formula E versenyét. A vírus már több mint 350 emberéletet követelt és 17 ezernél is több a fertőzött.

    Az FIA múlt héten azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a Forma 1-ért és a rajongói védelem érdekében. Napokkal később a motorsportot irányító testület bejelentette, hogy a március 21-én tervezett Sanya ePrix nem a tervek szerint halad. Ez még jobban megkérdőjelezheti a Kínai Nagydíj eseményeit is, de ennek ügyében a Stratégiai Csoport ülést hívott össze szerdára.

    Az egyik javaslat az volt, hogy Oroszország cserélje el a nagydíj időpontját Kínával, azonban az orosz szervezők ezt a felvetést elutasították.

    „A 2020-as Orosz Nagydíj dátumáról tavaly októberben határoztak és ez nem változik” – nyilatkozta egy szóvivő.

    A Red Bull csapat főnöke, Christian Horner bízik abban, hogy az FIA és a Liberty Media meghozza a helyes döntést. Véleménye szerint az FIA a szabályozó, a Liberty pedig a támogató, és mindkét szerv a sportban résztvevők egészségét és jólétét helyezik előtérbe. A csapatfőnök hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a jelenlegi helyzetre, és várják a testület ülésének eredményétét is.

  • Horner szerint a Kínai Nagydíj halasztása vagy a törlése lenne a jó döntés

    Horner szerint a Kínai Nagydíj halasztása vagy a törlése lenne a jó döntés

    A koronavírus miatt miatt több kínai sporteseményt is töröltek már (atlétika, golf, Formula E, snooker). A Forma-1 jelen állás szerint áprilisban vendégeskedne az országban, ám korántsem biztos, hogy lesz is verseny. A Forma-1 vezetése folyamatosan figyeli a helyzetet, és ha kell akkor lemondanak a Kínai Nagydíjról.

    Az eset kapcsán Chirstian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elmondta a gondolatait.

    „Nagyon alaposan figyeljük az ottani helyzetet. Meggyőződésem, hogy a Forma-1 vezetői nagy gonddal járnak majd el ez ügyben és a jó döntést fogják meghozni, vagyis hogy elhalasztják vagy törlik a komplett versenyt.” – vélekedett Horner.

    A versenyzője Max Verstappen azonban jelenleg nem aggódik emiatt.

    „Jelen pillanatban nem néz ki jónak a helyzet, mert nem tudunk oda jutni, mivel minden járatot töröltek. Én azonban nem aggódok, meglátjuk majd mi lesz akkor.” – mondta.

  • Helyet cserélhet a kínai és az orosz F1-es hétvége a koronavírus miatt?

    Helyet cserélhet a kínai és az orosz F1-es hétvége a koronavírus miatt?

    A Forma-1 kész törölni az áprilisi Kínai Nagydíjat.

    Múlt héten jelezte az FIA, hogy figyelemmel kísérik a koronavírus miatt kialakult helyzetet, később pedig el is dőlt, hogy a március 21-re tervezett Formula E futamot törlik.

    Nem kizárt azonban, hogy a Forma-1-es futam is hasonló sorsra jut majd.

    „A szervezők Sanghajban azon próbálkoznak, hogy megcseréljék a versenyük időpontját Oroszországgal, ami szeptember 27-én lenne.” – írta a Speed Week tudósítója, Agnes Carlier.

    Hozzátette azonban, hogy az orosz automobil szövetség még nem kapott hivatalos kérést ezzel kapcsolatban.

    „Az FIA megvizsgálja a naptár közelgő versenyeit, és ha szükség esetén megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a globális motorsport közösséget valamint a nyilvánosságot.” – közölte az FIA.

  • Orvosszakértői vélemény arról, hogy lesz-e vajon Kínai Nagydíj

    Orvosszakértői vélemény arról, hogy lesz-e vajon Kínai Nagydíj

    Az orvosszakértők nem túl optimisták azzal kapcsolatban, hogy meg lehet-e majd rendezni a Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt.

    A Wuhanból származó vírus már 170 halálesettel hozható kapcsolatba, és az egész világ kezd aggódni miatta. Számos sportesemény megrendezése is veszélybe került miatta.

    Tegnap az FIA megerősítette, hogy ők is nyomon követik a vírushelyzet alakulását, és a megfelelő időben döntenek majd arról, hogy megrendezik-e kínai versenyt.

    Bár úgy tűnhet, hogy sok idő van még addig (április 19-én lenne a Kínai Nagydíj), de Dr Sergio Brusin a stockholmi Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vezető szakértője elmondta a The Guardiannek elmondta, hogy ő nem gondolja, hogy egyhamar javulni fog a helyzet.

    „A vírus továbbra is terjed, efelől nincs kétség.” – mondta Dr. Brusin. „Kínában egyre nő az esetek száma és több országba is importálódnak. Az láthatjuk, hogy emberről emberre terjed, így jobban elszaporodik.”

    „Nem lesz könnyű dolog. Hosszú távról beszélünk. Ez nem olyasmi, a következő hétre eltűnik, ezt elég sok munka lesz megfékezni.”

    „Hogy mi fog történni mostantól áprilisig, azt rendkívül nehéz megjósolni, de ha a fertőzés továbbra is ilyen ütemben terjed, nem lennék optimista F1-es jeggyel a zsebemben.”

  • Az FIA nyomon követi a fejleményeket a koronavírus kapcsán

    Az FIA nyomon követi a fejleményeket a koronavírus kapcsán

    Pár napja/hete még az Ausztrál Nagydíjért aggódtunk az ausztrál erdőtüzek okán, mostanra azonban lehet, hogy még nagyobb veszélyben van/lesz a Kínai Nagydíj a koronavírus miatt.

    A vírus decemberben ütötte fel a fejét a kínai Wuhan városában, januárban azonban komolyabban terjedni is kezdett.

    Kedden a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság 132 a koronavírushoz köthető halálesetről számoltak be.

    Mostanra az FIA is megerősítette, hogy vizsgálják a kialakult helyzetet a Forma-1-gyel és az helyi sporthatósággal együtt, és a következő hetekben nyomon követik majd a történéseket annak érdekében, hogy fontolóra vehessék a lehetőségeket az autósport események kapcsán.

    A Formula E és a Forma-1 egy-egy versenye is veszélybe kerülhet. A Sanya E-Prix Március 21-én, míg a Kínai Nagydíj április 19-én lesz a tervek szerint.

    A kínai hatóságok a napokban több, mint egy tucat városban rendeltek el karantént, tiltják az onnan ki, és oda beutazást, ezen kívül fokozottan, hőkamerával ellenőrzik az utasokat a reptereken.

    Számos más sporteseményt és kvalifikációs mérkőzést halasztottak már későbbi időpontra, vagy töröltek.

    A Tour of Hainan kerékpárversenyt február 23 – március 1-re tervezték, de ez már biztosan halasztva lesz, csak úgy, mint a Kínai labdarúgó-szuperkupa február 5-re tervezett meccse. A kínai futballszezon kezdetét egyelőre február 22-re tolták.

    De boksz, kosárlabda, tenisz és úszóversenyeket is halasztottak el, töröltek, vagy tették át más helyszínre.

    A kínai újévi ünnep miatti pihenő időszak január 30-ig tartanának eredetileg, de ezt most minimum február 2-ig meghosszabbították, míg Sanghajban egészen február 9-ig zárva lesznek a vállalatok. Az iskolai szünetet pedig legalább február 17-ig halasztják.

  • Így befolyásolja a koronavírus Kína autósportos jövőjét rövidtávon

    Így befolyásolja a koronavírus Kína autósportos jövőjét rövidtávon

    Már így is eltöröltek egy ralit, a Kínai Nagydíj sincs biztonságban, de a Hainan szigetén tartandó Sanya ePrix-t nem fenyegeti a koronavírus.

    A vírus Wuhan városában tört ki (ahol 2018-ban még WTCR forduló volt), amit azóta karantén alá vettek, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. Az intézkedések között van az is, hogy a nagyobb összejövetelek, így a sportesemények is tiltólistára kerültek.

    A Kínai Auto- és Motorsport Szövetség (CAMF) csütörtökön egy közleményt adott ki, miszerint:

    „Annak részeként, hogy megelőzzük és megállítsuk a koronavírus egy új típusának terjedését, a Központi Sportigazgatóság instrukciójával egyetértésben, miszerint „minden sporttevékenységet áprilisig fel kell függeszteni”, a szervezőbizottság úgy döntött, törli a február 12-e és 14-e között betervezett Changbaishan Ralit.”

    Központi nyilatkozat nem érkezett a sportesemények teljes felfüggesztéséről, a CAMF bejelentését pedig azóta törölték.

    2019 Sanya ePrix, Kína, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    A tiltás elsőként a Sanya ePrix-t érintené a nemzetközi események közül március 21-es dátumával. Azonban a Formula E vezetői egyeztettek a CAMF vezetőivel, és bár továbbra is megfigyelés alatt tartják a kínai történéseket, tartják magukat az ütemtervhez.

    „Ahogy most állnak a dolgok, a verseny a tervek szerint lesz megtartva.” – nyilatkozta az FE szóvivője az Autosportnak.

    „A kétség egy hamis állítás miatt jött létre, amit egy helyi forrásból származott. Rosszul publikálták, és félrevezető információkat tartalmazott. Mindenesetre az egészségügyi kockázat miatt napi szinten követjük majd a fejleményeket.”

    Sanya – mivel egy szigeten található, Kínától délre – könnyen elkerülheti a vírust és a korlátozásokat, attól függően a szárazföldön hogyan alakul majd a helyzet.

    A Kínai Nagydíj április 19-én lesz megtartva, tehát előreláthatólag nem esik a korlátozás alá. A vírus körüli hosszútávú helyzet azonban még nem ismert, így nem lehet kijelenteni, hogy nem zavarja majd meg az eseményt.

    Sanghaj egy kiemelt közlekedési csomópont Kínán belül, Wuhantól 800 km-re keletre fekszik.

  • A koronavírus terjedése miatt elmaradhat a Kínai Nagydíj?

    A koronavírus terjedése miatt elmaradhat a Kínai Nagydíj?

    Sötét felhők gyülekeznek az áprilisban tartandó Kínai Nagydíj felett. Már 800 esetben regisztrálták a koronavírus jelenlétét, és 18 ember halt meg eddig Kínában, ahol felütötte a fejét a vírus.

    Ennek eredményeként komplett városokat karantén alá helyez Kína, és a helyi automobil szövetség már be is tiltott mindenféle sporttevékenységet áprilisig. A szövetség szerint a tilalom annak a megelőzési stratégiának a része, melytől azt várják, hogy ellenőrzés alatt tartsák és megakadályozzák a továbbterjedését a gyorsan mutálódó vírusnak.

  • Carey szerint lehetséges még néhány futam

    Carey szerint lehetséges még néhány futam

    A Forma-1 főnöke, Chase Carey azt nyilatkozta, a további futamokkal kapcsolatban nincs egy „mágikus szám”, aminél meg kellene állni.

    A Liberty Media vezetése alatt a bajnokság már több hosszabbítási megállapodást írt alá jelenlegi szervezőkkel. Emellett új versenyeket is akarnak, Vietnám érkezésével és Hollandia visszatérésével jövőre már 22 futamos szezonra kerül majd sor, ami új rekord lesz.

    Nemrég került nyilvánosságra, hogy Miami rendezhet nagydíjat 2021-től. Igaz még vannak akadályok a verseny előtt, de egy kezdeti megállapodást már aláírtak.

    „Több megbeszélést folytatunk, mind régebbi, mind új helyszínekkel, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ezek a tárgyalások különböző szakaszban járnak, de ennél többet nem árulhatok el. Azt szeretnénk, ha minden évben tudnánk valami újjal szolgálni.”

    „Nincs egy mágikus szám a futamok számát illetően. Ez egy kicsit olyan, mint a csapatok számánál: a minőséget a mennyiség elé kell helyeznünk. Minden egyes új bővítésnél biztosak akarunk lenni benne, hogy valami különlegessel bővítjük a sportot.”

    „Vietnám egy rendkívül érdekes ország, és ezzel egész jól csatlakozik az ázsiai versenyekhez: Japán, Kína, Szingapúr, és ha az időzónát nézzük, Ausztrália mellé.”

    Carey elismerte, vannak tervek azt illetően, hogy egy hétvége kevésbé megterhelő legyen azok számára, akik a Forma-1-en belül dolgoznak.

    „Tudatában vagyunk annak, hogy az emberi tényezőt és a csapattagok munkabírását is figyelembe kell vennünk, ez is határt szab a bővítésnek. Úgy érzem, még ezzel együtt is van még egy kis kapacitása a sorozatnak. Ha a csapatokat és a versenyzőket kérdezzük, valószínűleg a 21 futamot részesítenék előnyben a 23-mal szemben.”

    „Így is háromnapos lesz a hétvége, ez fontos a szponzoroknak. Az elejét azonban átalakítjuk, hogy a csapatoknak több időt adjunk. Ezzel kiveszünk néhány munkanapot a naptárból, így mindenkinek könnyebb lesz, miközben a sport sem sérül a szurkolók számára.”