Címke: Kína

  • Törölhetik a kínai Formula E futamot a koronavírus miatt

    Törölhetik a kínai Formula E futamot a koronavírus miatt

    A motorsport.com értesülései szerint miután a WHO csütörtökön nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt, a Formula E kínai versenye veszélybe került. Az FIA számos lehetőséget tart fent, aminek csak egyike a futamtörlés, de szóba jöhet egy másik időpont is akár.

    A Formula E mezőnye március 21.-én vendégeskedne Sanya-ban, három héttel Marrakesh után, ami a jelen helyzetben igen kockázatosnak tűnik. A Nemzetközi Automobil Szövetség azért nem szeretné minden áron törölni a futamot, így jelen esetben halasztás lehet a megoldás. Ha erre a megoldásra jutnak, akkor a két új ázsiai futam – Szöul és Jakarta – környékére kerülhet a kínai forduló. Koreába május 3.-án, Indonéziába pedig június 6.-án látogatnak el. Természetesen ez esetben nagyban függ a vírus további terjedésétől és intenzitásától is, így akár az is megtörténhet, hogy előbb halasztanak, majd később törlik csak.

    A motorsport.com arról értesült, hogy amennyiben valóban törlik a futamot – amit hivatalosan a mexikói fordulókörnyékén jelenthetnek be – akkor a legvalószínűbb forgatókönyv a pótlására az lehet, hogy New York kap egy extra futamot, vagyis ismételten dupla futamos hétvége lenne ott.

    A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet bejelentése után a Formula E vezetése kiadott egy közleményt:

    „Tisztában vagyunk a helyzettel, amely egyre nagyobb lesz. Munkatársaink és a bajnokságban résztvevő valamennyi ember egészsége elsődleges prioritás. Továbbra figyelni fogjuk a helyzetet és időben döntést fogunk hozni az FIA-val és a helyi partnerekkel közösen.”

  • A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ-master csapat 12, kihívásokkal teli szakasz után az 1. és 2. helyeket is megszerezte, így 17. DAKAR-győzelmüket aratták idén, ami egy újabb fantasztikus teljesítmény a csapat és hivatalos abroncsszállító partnerük, a Goodyear számára. A rendkívül kemény idei verseny megmutatta, hogy a Goodyear karkasz-technológiája ilyen kihívások mellett is képes tartósan helytállni. A csapat következő megmérettetése a Kínában július 3. és 16. között megrendezésre kerülő Selyemút rali lesz.

    A Dakar hosszú évek óta a világ legkeményebb ralijaként ismert. A verseny idén új terep, Szaúd-Arábia felé vette az irányt. A 7500 km-es táv – amelyből 5000 km speciális gyorsasági verseny – előtt álló csapatok nem tudták, mire számítsanak az új földrészen.

    A január 5-én elrajtoló verseny nem kegyelmezett a csapatoknak. A kamionoknak minden egyes szakaszon változatos kihívásokkal kellett szembenézniük; a köveket rejtő, alattomos sivatagi pályáktól a sziklás kanyonokon át az éles tárgyakkal teli folyómedrekig. Ilyen körülmények között kulcsfontosságú nyomon követni az abroncsok hőmérsékletét. A fülkében a versenyzőknek jól kell dönteniük, hogy megőrizzék sebességüket, és a célvonalig egyben tartsák az abroncsokat. A pilótáknak folyamatosan vezetési tudásuk legjavát kell nyújtaniuk, és óvatosan kell kezelniük az abroncsnyomást is, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek a tapadás/húzóerő, a sebesség és a tartósság között. Mint kiderült, az idei verseny még az elmúlt évek dél-amerikai ralijainál is nehezebbnek bizonyult.

    „A táj odakint lenyűgöző volt, a kamionban azonban minden egyes másodpercben összpontosítanunk kellett, és keményen dolgozni” – fejtette ki Andrej Karginov, a KAMAZ-master győztes 511-es stábjának pilótája. „Az idei verseny veszélyes homokdűnés szakaszokat és éles kövekkel borított, becsapós labirintusokat is tartogatott. Számos kockázatos helyzettel kellett szembenéznünk, de a Goodyear abroncsok kitartottak, kimagasló tapadást biztosítottak a dűnékre való felhajtás során, és rendkívül robusztusnak bizonyultak” – tette hozzá.

     Verhetetlen teljesítmény

     17 győzelmével a KAMAZ-master csapat továbbra is veretlen a DAKARon. A csapat az évek során óriási mennyiségű műszaki know-how-t halmozott fel. Bár a környezet teljesen új volt számukra, a versenyzők minden egyes szakaszon a lehető legtöbbet hozták ki a KAMAZ kamionok teljesítményéből. Padlógázt adva és akár 140 km/h-s sebességgel száguldva az egyenes szakaszokon, számos látványos ugratással a sivatagban, a kockázatokkal teli helyeken pedig mérsékelve a sebességet, a győztes csapat egyszer sem hibázott, és mindössze 46 óra 33 perc 36 mp alatt fejezte be a versenyt. A csapat nagy megelégedésére az abroncsok nagyszerűen bírták a 12 napos hihetetlen utat.

    „A Goodyearnél úgy tervezzük termékeinket, hogy verhetetlen teljesítményt nyújtsanak partnereink számára. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a győztes KAMAZ-master csapat ismét számíthatott termékeink kivételes jellemzőire, amelyek a világ talán legkeményebb versenyén bizonyítottak” – mondta Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója. „Ez tovább bővíti a Goodyear OFFROAD ORD abroncsainak kiváló eredményeit a tartósság, a sziklás és homokos talajon tanúsított húzóerő és a nagy sebesség okozta hatalmas kihívásokkal szemben.” A dobogó eléréséhez kulcsfontosságú a kamion optimális beállítása is. Ehhez a kamionnak és az abroncsoknak tökéletesen kell együttműködniük. Az elmúlt években a Dakaron jellemzően kevesebb mint egy óra különbséggel értek célba a csapatok a 12 teljes napnyi szoros verseny után. Minden perc számít, és bármilyen probléma eldöntheti, hogy dobogós lesz-e a csapat vagy sem.

    A Goodyear fejlett karkasz-technológiája segíti a kamionversenyzést

    Az ASO, a Dakar rali szervezője előírja, hogy minden kamionos csapat köteles sztenderd abroncsokon versenyezni. Az abroncsokat mindennapos rendes használatra kell kifejleszteni, és ezeknek bármely flottamenedzser számára elérhetőnek kell lenniük a piacon. A szélsőséges körülmények miatt a Dakar és a hasonló versenyek a legnehezebb tesztpályát jelentik a Goodyear OFFROAD ORD számára. A győztes KAMAZ-master csapat által választott abroncsok az üzemidő maximalizálására lettek kifejlesztve a nehéz terepi munkák során, például bányákban és kőfejtőkben dolgozó gépjárművek számára. Masszív blokkokat tartalmazó futófelületi mintázatuk és optimalizált futókeverékük nagyfokú ellenállást biztosít a szakadással és vágásokkal szemben.

    A Goodyear a FIA Kamion Európa-bajnokságban való részvétele okán is kiemelten kezeli a termékfejlesztést. A szélsőséges tesztkörülmények között a karkasznak meg kell birkóznia az alakváltozással és a Dakaron is előforduló nagy ugratások, valamint a kamionversenyzésre jellemző gyors kanyarodás miatt az abroncsra nehezedő erőkkel. Mindezek eredménye a Goodyear fejlett karkasz-technológiája, amely fokozza a tartósságot és robusztusságot, illetve pozitívan hat az üzemanyag-hatékonyságra a teljes portfólióban, így az országúti távolsági és regionális fuvarozásban használt, a vegyes használatú, illetve a terep-, valamint buszabroncsok esetében is.

    A Goodyear és a motorsport közös története hosszú és sikerekben gazdag időszakot ölel fel. A vállalat rendkívül büszke arra, hogy vezető csapatok választják hivatalos abroncsszállító partnerüknek. Ezek a csapatok a legnagyobb kihívást jelentő ralikon vesznek részt a világ minden táján, és számítanak sztenderd termékeink elsőrangú teljesítményére. Az abroncsoknak mindenkor készen kell állniuk a váratlan helyzetekre, legyen szó nagy sebesség melletti magas ugratásról vagy csúszós, saras lejtők leküzdéséről a mindennapos munkavégzés során.

     

  • Így befolyásolja a koronavírus Kína autósportos jövőjét rövidtávon

    Így befolyásolja a koronavírus Kína autósportos jövőjét rövidtávon

    Már így is eltöröltek egy ralit, a Kínai Nagydíj sincs biztonságban, de a Hainan szigetén tartandó Sanya ePrix-t nem fenyegeti a koronavírus.

    A vírus Wuhan városában tört ki (ahol 2018-ban még WTCR forduló volt), amit azóta karantén alá vettek, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. Az intézkedések között van az is, hogy a nagyobb összejövetelek, így a sportesemények is tiltólistára kerültek.

    A Kínai Auto- és Motorsport Szövetség (CAMF) csütörtökön egy közleményt adott ki, miszerint:

    „Annak részeként, hogy megelőzzük és megállítsuk a koronavírus egy új típusának terjedését, a Központi Sportigazgatóság instrukciójával egyetértésben, miszerint „minden sporttevékenységet áprilisig fel kell függeszteni”, a szervezőbizottság úgy döntött, törli a február 12-e és 14-e között betervezett Changbaishan Ralit.”

    Központi nyilatkozat nem érkezett a sportesemények teljes felfüggesztéséről, a CAMF bejelentését pedig azóta törölték.

    2019 Sanya ePrix, Kína, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    A tiltás elsőként a Sanya ePrix-t érintené a nemzetközi események közül március 21-es dátumával. Azonban a Formula E vezetői egyeztettek a CAMF vezetőivel, és bár továbbra is megfigyelés alatt tartják a kínai történéseket, tartják magukat az ütemtervhez.

    „Ahogy most állnak a dolgok, a verseny a tervek szerint lesz megtartva.” – nyilatkozta az FE szóvivője az Autosportnak.

    „A kétség egy hamis állítás miatt jött létre, amit egy helyi forrásból származott. Rosszul publikálták, és félrevezető információkat tartalmazott. Mindenesetre az egészségügyi kockázat miatt napi szinten követjük majd a fejleményeket.”

    Sanya – mivel egy szigeten található, Kínától délre – könnyen elkerülheti a vírust és a korlátozásokat, attól függően a szárazföldön hogyan alakul majd a helyzet.

    A Kínai Nagydíj április 19-én lesz megtartva, tehát előreláthatólag nem esik a korlátozás alá. A vírus körüli hosszútávú helyzet azonban még nem ismert, így nem lehet kijelenteni, hogy nem zavarja majd meg az eseményt.

    Sanghaj egy kiemelt közlekedési csomópont Kínán belül, Wuhantól 800 km-re keletre fekszik.

  • Carey szerint lehetséges még néhány futam

    Carey szerint lehetséges még néhány futam

    A Forma-1 főnöke, Chase Carey azt nyilatkozta, a további futamokkal kapcsolatban nincs egy „mágikus szám”, aminél meg kellene állni.

    A Liberty Media vezetése alatt a bajnokság már több hosszabbítási megállapodást írt alá jelenlegi szervezőkkel. Emellett új versenyeket is akarnak, Vietnám érkezésével és Hollandia visszatérésével jövőre már 22 futamos szezonra kerül majd sor, ami új rekord lesz.

    Nemrég került nyilvánosságra, hogy Miami rendezhet nagydíjat 2021-től. Igaz még vannak akadályok a verseny előtt, de egy kezdeti megállapodást már aláírtak.

    „Több megbeszélést folytatunk, mind régebbi, mind új helyszínekkel, mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ezek a tárgyalások különböző szakaszban járnak, de ennél többet nem árulhatok el. Azt szeretnénk, ha minden évben tudnánk valami újjal szolgálni.”

    „Nincs egy mágikus szám a futamok számát illetően. Ez egy kicsit olyan, mint a csapatok számánál: a minőséget a mennyiség elé kell helyeznünk. Minden egyes új bővítésnél biztosak akarunk lenni benne, hogy valami különlegessel bővítjük a sportot.”

    „Vietnám egy rendkívül érdekes ország, és ezzel egész jól csatlakozik az ázsiai versenyekhez: Japán, Kína, Szingapúr, és ha az időzónát nézzük, Ausztrália mellé.”

    Carey elismerte, vannak tervek azt illetően, hogy egy hétvége kevésbé megterhelő legyen azok számára, akik a Forma-1-en belül dolgoznak.

    „Tudatában vagyunk annak, hogy az emberi tényezőt és a csapattagok munkabírását is figyelembe kell vennünk, ez is határt szab a bővítésnek. Úgy érzem, még ezzel együtt is van még egy kis kapacitása a sorozatnak. Ha a csapatokat és a versenyzőket kérdezzük, valószínűleg a 21 futamot részesítenék előnyben a 23-mal szemben.”

    „Így is háromnapos lesz a hétvége, ez fontos a szponzoroknak. Az elejét azonban átalakítjuk, hogy a csapatoknak több időt adjunk. Ezzel kiveszünk néhány munkanapot a naptárból, így mindenkinek könnyebb lesz, miközben a sport sem sérül a szurkolók számára.”

  • Müller rajt-cél győzelmet aratott, Michelisz 9 pontra a bajnoki elsőségtől

    Müller rajt-cél győzelmet aratott, Michelisz 9 pontra a bajnoki elsőségtől

    A WTCR a hosszú nyári szünet után Kínában folytatódik ezen a hétvégén, és az első futamon már túl is vagyunk, amelyet Yvan Müller nyert meg a poleból rajtolva és végig vezetve.

    A francia győzelme egy igazán különleges elsőség, hiszen csapata, a Lynk&Co hazai futamán aratta. Nem volt azonban egyszerű dolga, hiszen végig nagy nyomás alatt tartotta az Alfa Romeo-s Ma Qing Hua. A rajt után próbálkozott leginkább, a hármas kanyarban, de Müller állta a sarat. A kínai a végén is nagyon közel volt, de előzni nem tudott, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    Michelisz Norbertnek is jól indult a bajnokság ázsiai szezonja, hiszen 4. lett, de ami ennél is fontosabb, hogy összetettben már csak 9 pont a hátránya az éllovas Esteban Guerrieri mögött. Az argentin borzalmas napon van túl. A villa-realból hozott büntetése, ami a rajtrács 12. helyére sorolta vissza, a legkisebb problémájává vált, amikor a Hondájában beindult a belső tűzoltóberendezés, így aztán boxutcai rajtra kényszerült. Innen már nem is tudott visszajönni pontszerző zónába, a 19. helyen ért célba.

    Norbi a 4. helyről is rajtolt egyébként, miután ő lett a legjobb Hyundai-os az időmérőn. A versenyen pedig meg is tartotta ezt a helyet, bár a végén még Mikel Azconát is megtámadta, aki egy sikeres védekezést bemutatva a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Norbi mögött Catsburg autózott végig az 5. helyen jó rajtja után, sőt egy ideig még a másik Hyundai, Augusto Farfus is közvetlenül őket követte 6-ként. Ám hamar átvette helyét Aurélien Panis a Cuprával. A francia feljebb már nem tudott zárkózni, végig Catsburg mögött autózott ezután. A top 10-et a 7. helyezett Farfus után a Kristoffersson-Langeveld-Huff trió tette teljessé.

    A negyedik Hyundai-t vezető Tarquini balesetbe keveredett Haglöffel, ők nem szereztek így pontot.

    Mülleren kívül a többi Lynk&Co pedig 10-en kívül autózott. Kezdetben Andy Priaulx volt legelöl közülük, ám aztán megkérték arra, engedje el mindkét csapattársát, Björköt és Ehrlacher-t is, még ha ez azt is jelentette, hogy a 11. helyért Vervisch is megelőzi.

    A mezőny másik magyarja, Tassi Attila 23. lett.

    A hétvége programja pedig a holnapi időmérővel folytatódik, magyar idő szerint hajnali 3 órakor.

  • Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    A FIA leleplezte azon 12 csapatból álló listáját, akik a következő szezonban indulnak az ABB FIA Formula E bajnokságban, és ezzel a valaha volt legnagyobb mezőnye lesz az elektromos szériának.

    A hetedik szezon Szaúd-Arábiában indul majd, rögtön két futammal november 22-23-án. Ez lesz az első olyan év is, amikor a Mercedes és a Porsche már gyári csapatként vesz részt a versengésben. A Mercedes tavaly a HWA-n keresztül elfoglalt már egy helyet a rajtrácson. A korábbi mclarenes Forma-1-es versenyző Stoffel Vandoorne már eddig is náluk versenyzett, feltehetően szerdán hivatalosan is bejelentik őt hogy maradhat, ma a Franfurti Autószalonon.

    A Porsche már be is mutatta az első autójukat egy élőben a Twitchen közvetített streamen augusztusban. André Lotterer és Neel Jani lesznek a versenyzőik. A DS Techeetah Formula E csapata is visszatér, hogy megvédjék a bajnoki címüket a szintén egykori F1-es pilóta Jean-Éeix Vergne-nel a fedélzeten, aki az egymást követő harmadik bajnoki címére készül a 2017/18 és 2018/19-es szezonok után.

    Alább olvasható a teljes csapatlista, amelyet már a sportág felügyelő szervezete is megerősített a héten:

    • Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team
    • BMW i Andretti Motorsport
    • DS Techeetah
    • Envision Virgin Racing
    • Geox Dragon
    • Mahindra Racing
    • Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    • NIO 333 FE Team
    • Nissan e.dams
    • Panasonic Jaguar Racing
    • TAG Heuer Porsche Formula E Team
    • Venturi Racing

    Szaúd-Arábián kívül a fentebb felsorolt csapatok versenyeznek majd Santiagóban, Mexikóvárosban, Hong Kongban, Kínában, Rómában, Párizsban, Berlinben és New Yorkban. Szöulban is lesz egy teljesen új verseny május 3-án, a szezon pedig majd újfent Londonban zárul két versennyel, július 25-26-án.

  • Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    2020-ban 22 futamos rekord versenynaptára lehet az F1-nek. Barcelonát az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, Hockenheimtől azonban búcsúzni kell. Íme az előzetesen leegyeztetett időpontok!

    A legfontosabb kérdések eldőltek, a csapatok 22 versenyhétvégére mondtak áment. Ezzel az is bizonyossá vált, a 10 csapat bevétele a Spanyol Nagydíj maradása miatt magasabb lesz, mint a kiadásaik. Amennyiben Barcelona promótere kifizeti a jogdíjat, kicsit át kell variálni a 2020-as versenynaptár első felét. A szezonnyitó azonban változatlanul Ausztráliában lesz, március 15-én. Ráadásul Melbourne 2025-ig hosszabbított.

    A második verseny Bahrein lesz, de egy héttel korábban mint eddig, így az Ausztrál verseny után egy héttel lesz. Így sikerült helyet csinálni Vietnámnak. A Hanoiban tartandó futam előtt azonban már két hét szünet lesz, így április 5-re a felszerelésnek ott kell lennie, elvámolva. Ezt követően lesz még egy verseny Ázsiában, május 19-én Kínában.

    Az európai szezon kezdetére újabb két hetet kell majd várni ezt követően. A Spanyol Nagydíjat cipőskanállal kellett betenni a versenynaptárba, mert Monaconak fix a május 24-ei időpont, Zandvoort visszatérése miatt pedig  az eredetileg tervezett helyett egy héttel korábbra kell hozni a holland versenyt. A környékbeli hotelek ezt már nyilvánvalóan tudják, hiszen május első és második hétvégéjére is a normál tarifa helyett nyolcszoros áron kínálnak szállást. Aki gyorsan foglalt, annak is most még át kell majd ütemeznie a foglalását. A Spanyol Nagydíjat tehát megelőzi majd egy héttel a hollandok őrülete.

    Azerbajdzsán is visszatér a megszokott nyári időpontjához, ez a bakui rendezők kifejezett kérése volt. Több nézőt ígérnek így, és jobb időt várnak. Onnan komoly ugrás lesz egy héttel később majd Kanada. A csapatoknak ez így már a harmadik duplás hétvégéjük lesz, ami logisztikailag egy elég komoly kihívás. Hét nap alatt az embereiknek és a felszerelésnek időzónákon át keletről nyugatra kell utaznia, majd vissza, mindezt a legnagyobb biztonságban.

    A további program már a megszokott mederben folyik majd, egyedül Németország esik ki. Annyi változás lesz még, hogy Austin visszakerül Mexikó mögé, ahogy volt az 2018-ban is. Összesen tehát hét alkalommal lesz olyan,  hogy egymást követő hétvégéken lesz verseny, a szezonzáró pedig Abu Dhabiban lesz majd, november 29-én.

    A FIA a szeptemberi ülésén véglegesítheti ezen előzetes tervezetet, de az utolsó pillanatban akár lehetnek még változások.

    Előzetes Forma-1 versenynaptár 2020

    Időpont Verseny
    március 15. Ausztrál
    március 22. Bahrain
    április 5. Vietnám
    április 19. Kína
    május 3. Holland
    május 10. Spanyol
    május 24. Monaco
    június 7. Azerbajdzsán
    június 14. Kanada
    június 28. Francia
    július 5. Ausztria
    július 19. Nagy-Britannia
    augusztus 2. Magyarország
    augusztus 30. Belga
    szeptember 6. Olasz
    szeptember 20. Szingapúr
    szeptember 27. Orosz
    október 11. Japán
    október 25. USA
    november 1. Mexikó
    november 15. Brazil
    november 29. Abu Dhabi
  • Interjú Guanyu Zhouval, aki Kína első Forma-1-es pilótája lehet

    Interjú Guanyu Zhouval, aki Kína első Forma-1-es pilótája lehet

    A Renault támogatott Guanyu Zhouval beszélgettünk a Magyar Nagydíj hétvégéjén. A 20 éves pilótának ez az első éve a Forma-2-ben, és eddig remekül teljesít, ő a legjobb újonc. Győzelme még nincs, de többször is állt már dobogón. Nemrég kiderült róla az is, hogy Forma-1-es autót is vezethetett, a Renault korábbi modelljét.

    Jelenleg 6. vagy a bajnokságban, te vagy a legjobb újonc. Hogyan csinálod, mi a titkod?

    Guanyu Zhou: Minden hétvége előtt keményen dolgozunk a csapattal, nagyon sok információt gyűjtünk, és megpróbálunk 100%-osan felkészülni. Emellett egész gyorsan tudtam alkalmazkodni az autóhoz. Tényleg jó a szezon eddig, főleg hogy az F2-ben nincs sok lehetőséget és időd a gyakorlásra, ráadásul rengeteg új dolgot kellett megtanulnom. De gyorsan hozzászoktam, szóval remek, hogy már ilyen szinten vagyok.

    Hogyan kezdted, hogy szerettél bele a versenyzésbe?

    Zhou: Mindig szerettem az autókat és a hangjukat. Gyerekként sok matchboxom volt otthon, amivel játszhattam. Aztán egyszer csak elkezdtem gokartozni, szórakozásnak indult, de imádtam, és eztán minden nap akartam menni. Elmentünk egy igazi pályára, és ekkor kezdtem el komolyan versenyezni, mint egy profi versenyző. Azóta az az álmom, hogy Forma-1-es pilóta legyek.

    Mik a további célkitűzéseid ebben a szezonban?

    Zhou: A szezon előtt néhány dobogó volt a cél, de mivel ez már megvan, az első győzelmemet szeretném megszerezni.

    Korábban Ferrari junior pilóta voltál, miért távoztál az olaszoktól?

    Zhou: Erre nincs egy ok konkrétan. Remek volt velük, egy professzionális csapatról beszélünk, de már a Renault-nál vagyok, akik szintén egy profi csapat. Az álmom a Forma-1-be jutás, és a Renault-val több lehetőségem van ezt elérni.

    Te lehetsz az első kínai Forma-1-es pilóta. Mit jelentene ez számodra?

    Zhou: Ez jelentene mindent, valóra válna az álmom. Sok kemény pillanatom volt, rengeteg munkát fektettem ebbe bele, szóval remélem minden ki fog fizetődni. Most nyilván a Forma-2-es bajnokságban kell jól mennem, és ha sikerül, szerintem lesznek lehetőségeim, amiket biztosan meg fogok ragadni, hogy bejussak az F1-be. Ezenkívül egész Kínának is nagy inspiráció lenne.

  • Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    A 2019/2020-as WEC szezonból három verseny fog majd ütközni az ABB FIA Formula E-vel, ami sok pilótának okozhat majd komoly problémát.

    Az elektromos széria következő szezonjának versenynaptárából három versenyt közvetlenül ugyanakkor fognak megrendezni, mint a WEC nyolc órás bahreini, a tizenkét órás sebringi és a hat órás spai fordulójával fog majd ütközni.

    A bahreini nyolc órás versenyt december 14-én rendezik majd meg. Pont ugyanezen a napon kerül majd megrendezésre az elektromos széria harmadik versenyét, aminek a helyszíne még ismeretlen. Egyes források szerint a harmadik futamnak az északnyugat-afrikai ország, Marokkó fog majd otthont adni.

    A következő WEC szezon második fordulója, a sebringi tizenkét órás verseny lesz, ami a tavalyi szezonban tért vissza a hosszútávú széria versenynaptárjába. A verseny március 20-án lesz, a Formula E kínai futamát pedig egy nappal később, március 21-én rendezik majd.

    Hat téttel később pedig a Spában megrendezett hat órás verseny fog majd összetűzésbe kerülni a Formula E történetének első Szöul ePrix-jével. A spái versenyt május 2-án, a dél-koreai versenyt pedig március 3-án lesz majd. A Szöuli ePrix egy márciusi dátumot is kaphatott volna, azonban a rossz időjárási körülmények miatt végül le lett szavazva.

    Nem ez lesz az első alkalom, hogy a két széria valamelyik versenye ugyanakkor legyen, ugyanis 2017 júliusában a nürnburgringi hat órás verseny és a két New York City ePrix ütközött egymással.

    Az idei szezonban hét olyan versenyző volt, aki mindkét széria összes futamán részt fog venni: Sam Bird, José Maria Lopez, André Lotterer, Sebastien Buemi, Antonio Felix da Costa és Tom Dillmann. Olyan versenyzők is akadnak, akik csak alkalmanként szerepeltek a WEC-ben, mint például Jean-Eric Vergne, Alex Lynn, Alexander Sims vagy Stoffel Vandoorne.

    A versenyzői piacon még számos változás mehet még végbe a hatodik szezon kezdetéig, ami a szaúd-arábiai Ad-Diriyahban veszi majd kezdetét november végén.

    A Porschénél debütáló Neel Jani megerősítette, hogy a következő idényben nem fog versenyezni a hosszútávú sorozatban. Az előbb említett versenyzők nagy részének pedig még nem biztos a jövője a Formula E-ben.

  • Egy Lotus, mely megváltoztatta a Forma-1-et

    Egy Lotus, mely megváltoztatta a Forma-1-et

    Kínában jubilált a Forma-1, hiszen az ezredik futamához érkezett a sorozat. Ennek apropóján számos múlt idézés történt, az egyik ilyen a Pirelli jóvoltából, hiszen az érdeklődők egy ikonikus és több szempontból is történelmi Lotust csodálhattak meg a paddockban.

    Amiről szó van az nem más mint a Cosworth motorral felszerelt Lotus 49, mely 1967 és 1970 között versenyzett a Forma-1-ben. Ez a konstrukció már a legelső nagydíján diadalmaskodni tudott Jim Clark jóvoltából, ám ami Kínában bemutatása került az az 1968-as autó volt, mellyel Graham Hill világbajnok lett.

    Hill abban az évben három futamgyőzelmet aratott, ami elég volt ahhoz hogy megszerezze pályafutása második egyben utolsó bajnoki címét. Ez az autó amiatt is történelmi, mert a csapat akkori névadó szponzora a Gold Leaf volt – ami az Imperial Tobacco tulajdonában állt – és az autó festése is a szponzornak köszönhető. A Lotus 49 volt így az első olyan Forma-1-es autó amely egy nagy vállalattal szorosan együttműködött, illetve a nevét és a festését is nekik köszönhetik.

    Ezen festést először 51 évvel ezelőtt láthatta a közönség a monacói futamon, és onnantól kezdve megváltozott a Forma-1 világa a szponzorok terén.

    Egy másik fontos dolog miatt is úttörő volt ez a típus, hiszen ők voltak az elsők, akik a légellenállást segítő szárnyakat szereltek fel az autójukra, ugyancsak Monacóban.

    A Gold Leaf Lotus 49 korának maghatározó autója volt elegáns megjelenése mellé brutális hatékonyság is párosult. Az évek során 12 futamgyőzelmet aratott és négy bajnoki címet szerzett, köztük az 1968-as egyéni és konstruktőri bajnoki címmel.

    Kínában egyébként két kör erejéig pályára is vitte ezt az autót Graham Hill fia, Damon Hill, aki 1996-ban ugyancsak világbajnok tudott lenni a száguldó cirkuszban.