Címke: Kína

  • Az oltások segítenek abban, hogy teljes lehessen a 2021-es F1 szezon

    Az oltások segítenek abban, hogy teljes lehessen a 2021-es F1 szezon

    Az F1 reménykedik abban, hogy a koronavírus-járvány helyzet ellenére lemehet a tervezett 23 hétvégéjük, a 2021-es versenynaptárból. Melbourne, Kína és Vietnám nem az eredeti terveknek megfelelően lesz megtartva, de Imola és Portimao csatlakozhatott az utolsó pillanatban. A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn reméli, hogy a jelenlegi versenynaptárban foglaltakat azonban már teljesíteni tudják majd. Így nyilatkozott a bahreini tesztek alatt:

    „Tavaly megmutattuk, hogy tudjuk kezelni a COVID-19 okozta nehézségeket. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy idén teljes szezonunk lehet, ahogy azt elterveztük. Persze, soha nem tudhatjuk, hogy szükség lesz-e esetlegesen további módosításokra, de hiszem, hogy a legrosszabb részén már túl vagyunk a dolognak.”

    A helyzeten sokat segít az, hogy a száguldó cirkuszból egyre többen oltatják be magukat. Sergio Perez és Carlos Sainz is megerősítette, hogy éltek a bahreini szervezők ajánlotta lehetőséggel, és két teljes adagos Pfizer-BioNTech oltást kaptak. A Red Bullos Perez így nyilatkozott:

    „Számomra kifejezetten jó volt a bahreiniek ajánlata, mert nem tudom megmondani, hogy mikor jutottam volna el újra Mexikóba.”

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost pedig elmondta, hogy a teljes faenzai kiscsapat élt ugyanezen lehetőséggel:

    „Egy vagy két nappal tovább maradunk az első futamot követően, hogy megkaphassuk a második adagot. Első az egészség. Köszönettel tartozunk ezért a lehetőségért Bahreinnek, mivel Európában nem tudom, hogy meddig kellett volna várni, főleg Ausztriában vagy Olaszországban.”

    Max Verstappen is megkapta az oltást még Bahreinbe indulása előtt, ő ennyit mondott róla:

    „Végsősoron mindenki meg kell majd, hogy kapja. Ráadásul utazunk, így jobb ez mindenki szempontjából, akikkel eközben kapcsolatba kerülünk.”

    A Forma-1 igazgatója, Stefano Domenicali így beszélt erről az arab országban:

    „Célunk az, hogy megpróbáljuk teljesíteni a teljes szezont, még akkor is, ha ez nehéz ügy lesz logisztikailag nézve.”

  • 15-20 évig csak Guanyu Zhou lehet Kína minden reménye

    15-20 évig csak Guanyu Zhou lehet Kína minden reménye

    Az F2-ben versenyző Guanyu Zhou lehet Kína egyetlen esélye az elkövetkező 15-20 évben arra, hogy az országot egy versenyző képviselje a Forma-1-ben. Véli az Alpine versenyzőakadémiájának igazgatója, Mia Sharizman.

    Zhou 2019 óta van az Alpine, illetve Renault kötelékében, tavaly a Renault F1 Team tesztpilótája is volt. Korábban a Ferrari akadémiájának volt a tagja.

    F2-ben idén harmadik szezonját tölti majd, korábban a hetedik és hatodik helyen zárt a bajnokságban.

    Sharizman szerint Zhu lehet Kína számára az a „generációnként egy”, akinek esélye lehet a Forma-1-es szereplésre. Ráadásul első kínaiként.

    „Különösen Zhou esetében, három évvel ezelőtt kezdtük a projektet azzal a céllal, hogy (készen álljon az F1-re) hároméves akadémiai programjának végére” – mondta Sharizman a Motorsport.comnak. „Ez mindig is egy ‘egy a generációból’ projekt volt, különösen a Kínából érkező Zhou számára.

    „Nem láthatunk majd más kínai versenyzőt az elkövetkező 15-20 évben, sem Formula 3-ban, sem Formula 4–ben, vagy Formula 2-ben.”

    „Ez olyasmi, ami mellett a csapat – a Renault Group és az Alpine F1 Team is – elkötelezett, hogy a jövőben ez megtörténjen.”

    Ezidáig Ma Qinghua volt az a kínai versenyző, aki legközelebb járt az F1-es szerepléshez, de csak szabadedzéses bemutatkozásig jutott a HRT csapattal.

    Most Kína Zhou-ban bízik

    „Ha meg tudom szerezni a bajnoki címet (F2-ben), akkor meg lesz a lehetőségem arra, hogy F1-es pilóta legyek, és készen állok arra, hogy F1-es autót vezessek” – mondta Zhou.

    „A kulcs mindenképpen az, hogy harcban legyek a címért, de ha nem, akkor is az első három helyezett között kell lennem. Korábban láttuk, hogy azok a pilóták, akik a Formula 2-es bajnokságban az első három helyen végeztek, a következő évben az F1-be kerültek.”

    Noha volt ellenpélda is… Ott van például Nyck de Vries esete, aki 2019-ben F2-es bajnok lett, mégsem lett belőle F1-es versenyző, végül a Formula E-ben kapott lehetőséget.

    „Ez egy magas színvonalú bajnokság, hogy az ember megmutassa a benne rejlő potenciált és ha képes erre, akkor szerintem van esély előrébb lépni” – mondta Zhou.

  • Isztambul is pályázna a 2021-es üres F1-es helyre

    Isztambul is pályázna a 2021-es üres F1-es helyre

    Törökország és Isztambul is azon dolgozik, hogy a Forma-1-es 2021-es versenynaptár még be nem jelentett 23. versenye ők lehessenek. Vietnám kiesésével a sportág még adós a válasszal, hogy az áprilisi üres helyüket ki kaphatja meg, amelyre Imolának is fáj a foga. Az Istanbul Park ugyanerre pályázna. A francia Auto Heblo magazinnak nyilatkozott Sadi Hezber, az isztambuli verseny promótere:

    „Elnökünk eltökélt volt abban, hogy visszahozza a Forma-1-et Törökországba. Amint átvette az irányítást a Liberty Media, Recep Tayyip Erdoğan megkereste Chase Careyt, hogy egyeztessen arról, hogy visszatérhessünk a versenynaptárba, a koronavírus járvány miatt pedig megadatott ez a lehetőség. Áprilisban először úgy volt, hogy Kínát helyettesíthetjük, de a globális egészségügyi helyzet egyre csak romlott. Most pedig már a jövő évi versenyt tervezzük. Új aszfaltréteg került a pályára, és egy sor FIA ajánlást betartottunk, hogy lehessen helyünk a naptárban. Nagyon is megérte ez a befektetés nekünk.”

    A munkálatok javarészét az utolsó három hónapban kivitelezték, nagyon intenzív munkával.

  • A Mercedes bocsánatot kért Bottas koronavírusos poénja miatt

    A Mercedes bocsánatot kért Bottas koronavírusos poénja miatt

    A Mercedes bocsánatot kért a kínai rajongóktól, amiért Valtteri Bottas humorizált a koronavírussal a vasárnapi futam után Isztambulban. Aznap, amikor csapattársa Lewis Hamilton megszerezte a hetedik világbajnoki címét, a finnt a Ziggo Sport megkérdezte, hogy szeretné-e ezt a napot törölni a történelemből. Erre Bottas ironikusan így felelt:

    „Igen, vagy azt a napot, amikor valaki vett egy denevért Vuhanban.”

    A Twitterhez hasonló kínai Weibo közösségi média platformon ezért a Mercedes csapat elnézést kért. Ez állt a közleményben:

    „Kedves kínai rajongók! Múlt vasárnap Valtterinek kemény és kiábrándító versenye volt, és elvesztette a világbajnoki címért folyó harcot is. Senkit sem akart megsérteni a tévékamerák előtt közvetlenül a verseny után, és nem akart tiszteletlen lenni Kínával szemben, vagy a kínai rajongókkal. Továbbra is ugyanaz a Valtteri, akit ismerünk, törődik minden egyes rajongóval Kínából, ahogy mi is. Mindannyiótoknak a legjobbakat kívánjuk, maradjatok biztonságban ezen nehéz időszakban.”

  • 2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    A WTCR szervezői bemutatták a 2021-es versenynaptár tervezetüket, amelyből kiderül, hogy a szezonzáró Ázsiában lenne. A COVID-19 járvány miatt a 2020-as évaduk kizárólag Európára koncentrálódott, de a széria az új szezonra már egy sokkal ismerősebb versenynaptárral készül. Május közepén és Magyarországon kezdődne a javarészt továbbra is európai szezon. Magyaroknak jó hír, hogy máris rá egy hétre lenne a szlovák forduló, majd jönne Németország, Portugália és Spanyolország, még a nyári szünetük előtt.

    A globális utazási korlátozásoktól függően térnének vissza Ázsiába októberben, az utolsó három versenyhétvégére. Ez a turné Dél-Koreában kezdődne, majd jönne egy forduló valahol Kínában, egyelőre ismeretlen helyszínen. A szezonzáró Makaó ismerős utcáin lenne késő novemberben. A nyolc versenyhétvége 16 futamot adna ki, mivel két versenyesek lennének ezek a rendezvények. A széria promótere, François Ribeiro így nyilatkozott:

    „A Eurosport Events és az FIA együtt remek munkát végeztek ezen kiszámíthatatlan időszakban, hogy legyen 2020-as WTCR szezon, támogatták a csapatokat és biztosították a széria folytonosságát. 2021 mégis majd újabb kihívást jelent majd, ahol továbbra is a költséghatékonyság lesz az első, amikor döntést hozunk, hogy mindenki maradjon a hajónkon. A WTCR továbbra is remek versenykörnyezetet biztosít, globális promócióra alkalmas elfogadható áron a csapatainknak.”

    Előzetes 2021-es WTCR versenynaptár
    május 14-16 – Hungaroring – Magyarország
    május 22-24 – Slovakia Ring – Szlovákia
    június 3-5 – Nürburgring Nordschleife – Németország
    június 25-27 – Vila Real – Portugália
    július 9-11 – Motorland Aragon – Spanyolország
    október 8-10 – Inje Speedium – Dél-Korea
    november 5-7 – TBC – Kína
    november 19-21 – Circuito de Guia – Makaó

  • Schumacher: Apám mindig azt mondta, a rekordokat meg kell dönteni

    Schumacher: Apám mindig azt mondta, a rekordokat meg kell dönteni

    Michael Schumacher fia, Mick szerint az, hogy várhatóan Lewis Hamilton kiegyenlíti a Forma-1 nagyság 91 futamgyőzelmét, csak új célt ad neki, amikor majd a királykategóriába kerül. Hamilton pont Schumachert váltotta 2013-ban, és Szocsiban az Orosz Nagydíjon megszerezheti a 91. elsőségét, egy olyan pályán, ahol a brit pilóta eddig már négyszer nyert. Mick így nyilatkozott erről pénteken:

    „Apám egyik sokat emlegetett mondata az volt, „A rekordok azért vannak, hogy megdöntsük őket.”. Mindenkinek ez a célja. Szerintem Lewis nagyon-nagyon jól teljesített. Folyamatosan, ami jót tesz a sportágnak… így gondolom a következő célom az kell legyen, hogy fellépjek erre a szintre, és az ő rekordját újra megdöntsem.”

    A 21 éves pilóta szinte biztos, hogy jövőre már a Forma-1-ben lesz, hiszen a karrierjében a Ferrari versenyzői akadémiája segít, így feltehetően 2021-ben az Alfa Romeónál kezdhet majd. Jelenleg vezeti a Formula 2-es bajnokságot, és a Formula 3-as bajnoki címe mellé, amelyet még 2018-ban szerzett, meglesz neki ez a trófea is.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher Kínában nyert utoljára 2006-ban, még egy Ferrarival. 2013 óta azonban nem mutatkozott, amikoris egy síbalesetben szerzett súlyos sérüléseket.

    Hamilton azon dolgozik, hogy hetedszer is világbajnok lehessen, majd megdöntse a német rekordjait, és minden idők legsikeresebb Forma-1-es autóversenyzőjének mondhassa magát. A brit pilótának már jelenleg több pole pozíciója, dobogója és pontja van, mint valaha volt bárkinek is a száguldó cirkuszban.

  • A Kínai Nagydíj lehet a következő dupla futamos helyszín

    A Kínai Nagydíj lehet a következő dupla futamos helyszín

    Az Orosz Nagydíj után a Kínai Nagydíj lehet a következő olyan versenyhelyszín, ahol két Forma-1-es versenyt is rendezhetnek a 2020-as szezonban.

    A The Race értesülései szerint a Shanghai International Circuit csatlakozott Szocsihoz, Abu Dhabihoz és Bahreinhez, mint lehetséges dupla futamos versenyhelyszín.

    A rendelkezés – miszerint a jelenlegi két európai dupla futamos versenyhétvégén kívül még több ilyen hétvége legyen – biztosítaná a minimum 15 darab versenyből álló naptárat.

    Hockenheim és Imola is nagyon szívesen csatlakozna a versenynaptárhoz, ha szükséges, azonban az Olasz Automobil Szövetség Mugellot is szívesen jelölné egy Forma-1-es versenyre.

    A Szingapúri Nagydíj vezetői jelezték már, hogy veszélyben lehet a verseny, ugyanis elmondásuk szerint nézők nélkül nem lehetne kivitelezhető az éjszakai futam.

    A Vietnami Nagydíj megszervezésére is vannak kezdeményezések, azonban a rendezőknek vannak kétségeik, szóval nagy valószínűséggel a Hanoi Street Circuit-en majd csak 2021-ben láthatunk majd Forma-1-es versenyt.

    A helyszíneknek, ahol dupla futamokat fognak rendezni, meg kell állapodniuk a Forma-1 vezetővel, akik annyi kedvezményt biztosítanak, hogy a második versenynél csak a versenyrendezési díj felét kell kifizetnie a helyszínek promótereinek.

    A Mexikói Nagydíj szervezői azonban nem terveznek változtatni és az eredetileg tervezett időpontban (október 31- november 1) rendeznék meg a versenyhétvégét. Az viszont még nem ismert, hogy szurkolókkal vagy azok nélkül kerül majd megrendezésre az esemény.

  • Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Leberer: A lassú országokhoz képest Ausztria nagyon jól reagált

    Helmut Marko mellett most egy másik osztrák veterán is megszólalt koronavírus ügyben, mégpedig Josef Leberer, aki 30 éve fizioterapeuta a Forma-1-ben. Előbbi elég meglepő nyilatkozatokat tett a COVID-19 kapcsán, némileg elbagatellizálva azt. Ayrton Senna egykori barátja és gyógytornásza egy dologban egyetért honfitársával, valamint elmondja véleményét arról is, hogy szerinte Ausztria hogy reagált a vírusra. A speedweek.com-nak nyilatkozott:

    „Szerintem Ausztria nagyon jól reagált erre a krízisre. Egyike voltunk azon államoknak, ahol nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, hogy ne terjedjen tovább a vírus. Láttuk már, hogy mi történik, vagy mi következik be Kínában és Olaszországban. Azt is tudjuk, hogy folyamatosan lesz emiatt tennivaló. Azt hiszem azonban, hogy Ausztria, más lassabban reflektáló országokhoz képest nagyon jól teljesít.”

    Amennyiben Helmut Markón múlna, folytatódna idény nyáron is az Osztrák Nagydíj sorozata. Ehhez azonban sok jelenleg is érvényben lévő rendelkezést kellene felülbírálni, majd visszavonni. A jelenleg az Alfa Romeónál dolgozó Leberer szerint ehhez idő kell, és nagyon át kell gondolni ezen intézkedések enyhítését:

    „Amikor a fertőzési görbe már laposodik, meg kell gondolnunk azt, hogy miképp csökkentsük a limitációk gazdaságra gyakorolt káros hatásait. Tisztázni kell azt is, hogy nehéz az embereket karanténban tartani addig is, amíg meglesz a vakcina. Elkerülhetetlenül még több ember fog megfertőződni, de legalább ellenőrzött körülmények között.”

  • Hivatalos: Elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírusjárvány miatt!

    Hivatalos: Elhalasztják a Kínai Nagydíjat a koronavírusjárvány miatt!

    A 2020-as Kínai Nagydíjat eredetileg április 17-19 között tartották volna, de a koronavírusjárvány kitörése miatt elhalasztják. A verseny promótere, a Juss Sports Group, hivatalosan is kérte, hogy halasszák el, és erről egyeztettek a FIA-val is a Kínai Népköztársaság Autó- és Motorkerékpár Sportszövetségével (CAMF) és a Sanghaji Sportfelügyeleti Tanáccsal folytatott megbeszélések után.

    A WHO is koronavírus miatt globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította, A Forma-1 pedig az irányítótestülettel a FIA-val egyetemben úgy döntöttek, hogy elfogadják a halasztás iránti kérelmet, az utazó személyzet a résztvevők, valamint a rajongók, egészségének és biztonságának az érdekében.

    A Forma-1 és a FIA továbbra is szorosan együttműködik a csapatokkal, a verseny promóterével, a CAMF és a helyi hivatalok képviselőivel, hogy elemezzék a helyzetet, és hogy milyen kihatásai vannak. Az összes résztvevő keresi a megoldást egy alternatív dátumra az év egy későbbi szakaszában, amennyiben javulna a helyzet. A hivatalos F1 közleményében ennyit írnak:

    „A Kínai Nagydíj mindig is nagyon fontos része volt a Forma-1 versenynaptárának, és a rajongók is mindig hihetetlenek ott. Mindannyian versenyezni akarunk Kínában, amint ez lehetséges, és minden jót kívánunk az országnak, ebben a nehéz időszakban.

  • Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország nem nyitott arra a lehetőségre, miszerint a 2020-as Forma 1-es nagydíjuk dátumát elcseréljék a Kínai Nagydíjáéval, de a F1 Stratégiai Csoportja már a verseny lemondását vitatja.

    A Forma 1 Kínai Nagydíja is kétséges, miután az FIA a koronavírus kitörése fényében elhalasztotta a márciusi Formula E versenyét. A vírus már több mint 350 emberéletet követelt és 17 ezernél is több a fertőzött.

    Az FIA múlt héten azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a Forma 1-ért és a rajongói védelem érdekében. Napokkal később a motorsportot irányító testület bejelentette, hogy a március 21-én tervezett Sanya ePrix nem a tervek szerint halad. Ez még jobban megkérdőjelezheti a Kínai Nagydíj eseményeit is, de ennek ügyében a Stratégiai Csoport ülést hívott össze szerdára.

    Az egyik javaslat az volt, hogy Oroszország cserélje el a nagydíj időpontját Kínával, azonban az orosz szervezők ezt a felvetést elutasították.

    „A 2020-as Orosz Nagydíj dátumáról tavaly októberben határoztak és ez nem változik” – nyilatkozta egy szóvivő.

    A Red Bull csapat főnöke, Christian Horner bízik abban, hogy az FIA és a Liberty Media meghozza a helyes döntést. Véleménye szerint az FIA a szabályozó, a Liberty pedig a támogató, és mindkét szerv a sportban résztvevők egészségét és jólétét helyezik előtérbe. A csapatfőnök hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a jelenlegi helyzetre, és várják a testület ülésének eredményétét is.