Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója kijelentette, akkora az érdeklődés az F1 iránt, hogy már a történelmi helyszínek sem lehetnek biztosak a helyükben.
Idén is rekordra készültek a királykategória szervezői a 23 futamos naptárral. Az Orosz Nagydíj törlését követően ugyan pótlásra kényszerülnek. Szeptemberig azonban még van idejük egy másik pályát találni, hogy megvalósítsák az eredeti terveiket.
Jövőre már biztos, hogy ehhez a számhoz hozzáadódik a visszatérő Katari Nagydíj, és sokan úgy vélik, Las Vegas is érkezni fog. Ezzel pedig az F1 elérné a Concorde Egyezményben megállapított 25 fordulós maximumot.
Bár az eredeti törekvés szerint nem a régi pályák kárára jönnének új helyszínek a versenynaptárba, Domenicali Bahreinben elismerte, így vagy úgy, de meg kell válni néhány jelenlegi pályától.
„Ez a folyamat már el is kezdődött. – árulta el a motorsport.com olasz verziójának. – Néhány promóterrel lejár a szerződésünk, és jó eséllyel nem minden idei verseny lesz a versenynaptár része. Mások maradnak, de váltakozva a többi pályával.
Nemsokára bejelentjük, milyen döntéseket hoztunk, és lesznek új nagydíjak is. Mindenesetre nem egyszerű mindent előre eltervezni. Például vegyük Kína esetét: még mindig csak próbáljuk megérteni, COVID szempontból milyen lehet majd a helyzet. Tavaly is ezt tettük 2022-vel kapcsolatban.”
A jelenlegi versenynaptárban Monaco, Le Castellet, Spa és Mexikóváros nem rendelkezik szerződéssel a következő évre. Emmanuel Macron elnök támogatása ellenére a Francia Nagydíj jövője tűnik a legkétségesebbnek, de Domenicali szavai arra engednek következtetni, hogy Monaco és Spa sem dőlhetnek hátra.
„Az új pályák és a történelmi versenyek között mindig egyensúlyt kell tartani, néhány pályát szinte muszáj, hogy megtartsunk. Az új promóterek ajánlatai jók az F1-nek hiszen ezzel arra ösztökélhetjük a régi pályákat is, hogy növeljék az eseményük nívóját, a szervezés, az infrastruktúra és a szurkolóknak nyújtott élmény tekintetében is.
Nem elég, hogy valaki jó hírnévvel rendelkezik, azt is bizonyítani kell, hogy fejlődsz.
Néhány ország egyetlen versenyét veszítheti el, miközben akár jövőre három amerikai helyszín lehet. Eközben a világ másik felén, Kínában is megnőtt a kereslet egy – vagy több – F1-es versenyre.
„Az érdeklődés, amit az Egyesült Államokból kapunk, eddig nem látott mértéket öltött. Hiba lenne, ha nem használnánk ezt ki. Azt elemezzük, hogyan reagáljunk erre a nagy mértékű növekedésre.
A Távol-Keleten is ugyanez a helyzet: Guanyu Zhou érkezése figyelmet irányít ránk, és ez nem meglepő. A Ferrarin kívül a pilóták azok, akik a saját országukban növelik a szurkolók számát. Láttuk ezt Brazíliában, Spanyolországban és sok másik helyen is.
Kínából már több új megkeresést is kaptunk, Zhou pedig még nincs is túl első hazai versenyén.”
Ma Qing Hua a 2022-es szezonban visszatér a WTCR-be, miután szerződést kötött a bajnokcsapat Lynk & Co Cyan Racinggel.
A korábbi Forma-1-es tesztpilóta legutóbb 2019-ben indult a túraautó világkupán a Team Mulsanne csapatával. Akkor Szlovákiában győzelmet aratott egy Alfa Romeo Giulietta TCR volánja mögött, és a bajnoki tabellán a 16. helyen végzett.
Az elmúlt két évben a 34 éves pilóta a Teamwork Motorsport ázsiai programjának részese volt. 2020-ban megnyerte a TCR China bajnoki címét, majd az elmúlt szezonban második lett a TCR Asia bajnokságban. Mindkét idényben a Lynk & Co 03 TCR volánjánál ült, amelyet most a WTCR-be való visszatérése során is vezet majd. Ma lesz az első kínai pilóta, aki a márkát a legmagasabb szinten képviseli. Így nyilatkozott:
„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a Cyan Racinghez, a túraautó világkupa legsikeresebb csapatához, és hogy kínai versenyzőként képviselhetem a Lynk & Co-t az FIA világversenyek színpadán. Nagyon várom, hogy Svédországba érjek, és a csapattal együtt megkezdhessem a felkészülést az idei évben ránk váró nagy kihívások előtt. Nagy tisztelettel tekintek az előttünk álló feladatokra, nincs keményebb túraautóversenyzés a világon, mint a WTCR-ben. Biztos vagyok benne, hogy egy igazán erős csomagunk van, és hozzájárulhatok ahhoz, hogy idén a világbajnoki címekért küzdhessünk.”
Fredrik Wahlén csapatfőnök elmondta, hogy örömmel üdvözli Ma-t a Lynk & Co Cyan Racing csapatában, mivel az alakulat a 2021-ben megszerzett címek megvédésére törekszik:
„Igen örülünk annak, hogy Ma Qing Hua velünk van, teljesítménye lenyűgöző volt az elmúlt néhány szezonban A Lynk & Co 03 TCR-rel és a WTCR-ben szerzett komoly tapasztalata kulcsfontosságú lesz a programunkban, és nagyon várjuk, hogy szorosan is együtt dolgozhassunk vele. A 2022-es szezonnak ugyanolyan motiváltan megyünk neki, mint mindig, és egy csodálatos 2021-es szezon által felpörgetve. Idén még keményebb harcra számítunk, de ettől függetlenül határozott célunk a világbajnoki címünk megvédése.”
Ma az első pilóta, akit a Lynk & Co Cyan Racing programjába igazol, a csapat az elmúlt két szezonban ugyanazt a kvartettet, Yann Erhlacher, Yvan Muller, Santiago Urrutia és Thed Björk versenyeztette.
A Forma-1 a pletykák szerint 2023-tól egy harmadik nagydíjjal bővítené a versenynaptárát az Egyesült Államokban, a helyszín Las Vegas lenne. A Sports Business Journal szerint a Forma-1 és a kaszinóváros illetékesei előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy 2023-tól éjszakai versenyt rendezzenek a „The Strip”-en. Mivel az F1 egyre népszerűbb az Egyesült Államokban, a sportág szívesen rendezne még egy versenyt, és Las Vegas lenne a legvalószínűbb célpontjuk erre. A Forma-1 nagyon szeretné, ha már 2023-tól lenne verseny, bár késedelmek miatt ez akár 2024-re is kitolódhat.
Austin 2012 óta állandó szereplője az F1-es versenynaptárnak, míg Miami májusban ad otthont az első nagydíjának. A királykategória legutóbb 1981-ben és 1982-ben járt két futam erejéig Las Vegasban, a Caesars Palace-ban. A tömeg azonban csalódott volt, és 1982 után a száguldó cirkusz ide már nem tért vissza.
Szingapúr nemrég hétéves szerződéshosszabbítást írt alá, hogy 2028-ig a naptárban maradhassanak. Szaúd-Arábia és Katar – az F1-es cirkusz új szereplői – 10 éves szerződést kötöttek, míg Miami hosszú távú megállapodást írt alá. Katar várhatóan visszatér a 2023-ban, miután a téli FIFA-világbajnokság miatt kimaradtak a 2022-es versenynaptárból. Kína feltehetően szintén visszatér jövőre, miután a 2020-2022-es éveket kihagyták a COVID-19 járvány miatt.
Mivel 2022-ben rekordszámú, 23 versenyből álló szezonra számíthatunk, nem lenne meglepő, ha a jövőben még hosszabb idényekre számíthatnánk.
A jelek szerint a vártnál is komolyabb hatása lehet a Forma-1-re és a kínai piacra hazája első F1-es versenyzőjének, Guanyu Zhou-nak.
A jövőre az Alfa Romeo színeiben bemutatkozó kínai pilóta pénzügyi támogatása mellett elérte, hogy a Kínai Nagydíj hosszabbítson a Forma-1-gyel. A széria első embere pedig gyakorlatilag biztosra kijelentette, hogy a naptárban helyet fog majd kapni egy második helyszín is az ázsiai országból.
Utoljára 2019-ben rendeztek versenyt Sanghajban köszönhetően a koronavírus-járványnak, amely Kínából robbant ki. A Távol-Kelet azóta sem rendezett versenyt – Japán, Szingapúr is egyaránt másodszor maradt el idén -, ám az előbb említett két helyszín a tervek szerint jövőrevisszatér, miközben Kína leghamarabb 2023-ban rendezhet majd újra Nagydíjat.
Stefano Domenicali a The-Race-nek adott interjújúbán beszélt a „Zhou-hatásról”:
„100%-osan valószínű, hogy az országának lesz majd egy második futama is. Azt már elmondhatom, hogy kaptunk már ajánlatot más városoktól, hogy rendeznének egy F1-es versenyt.” – ismerte el az olasz.
„Jövőre ugyan még nem térünk vissza Kínába, de ez nem miattunk van így, hanem a pandémia miatt. Pontosan ezért hosszabbítottuk meg három évvel a pálya szerződését. Biztos vagyok benne, hogy Zhou hatása az F1-ben, mint az első kínai pilóta, hatalmas lesz.”
Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali üdvözölte Zhou érkezését az Alfa Romeo kötelékébe, szerinte az egész sportágnak jót tesz majd a jelenléte.
A sportág első kínai versenyzőjévé vált az Antonio Giovinazzit váltó Guanyu Zhou. A középcsapat ezzel mindkét pilótáját lecseréli 2022-re.
„A hír, hogy Guanyu Zhou az F1-ben lesz jövőre fantasztikus a sportnak és a szenvedélyes kínai szurkolók millióinak, akik végre egész szurkolhatnak majd hazai kedvencüknek.”
„Az F2-ben jól működik a piramis, csak a legjobbak jutnak el a sport csúcsára. Zhou hihetetlen tehetség, fantasztikus utolsó darabja a jövő évi mezőnynek. 2022-ben ő fogja szórakoztatni az összes kínai szurkolót.”
Az Alfa Romeo jövő évi versenyzője lesz a mezőny második távol-keleti pilótája, a Williamsbe visszatérő Alexander Albon után.
Imola a 2022-es F1-es versenynaptárban Kína helyére kerülhet, Szingapúr visszatérhet, Franciaország pedig biztosíthatja a helyét – értesült róla a RacingNews365.com.
A 2022-es versenynaptárban várhatóan 23 futamot rendeznek majd, kezdve a márciusi Bahreini Nagydíjjal, majd a zárás novemberben lesz, Abu Dhabiban.
Bár az előzetes naptár nagyrészt változatlan marad, néhány részlet még megerősítésre vár.
A tervek szerint Kína két év kihagyás után visszatérne a szezon eleji futamok sorába. A 2022-es téli olimpiai játékok idejére azonban az országnak a COVID-19 intézkedések növelésére vonatkozó tervei miatt aggályok merültek fel.
Így Imola április 24-én, az ausztráliai és az egyesült államokbeli (Miami) hétvége között léphet be.
Imolát eredetileg július 17-ére jelölték meg lehetőségként, Franciaország mellett.
Ha Imola átveszi Kína helyét, a Paul Ricardon megrendezésre kerülő nagydíj is megerősítést nyer, de a verseny időpontja július 24-re tolódik. Így két dupla versenyhétvége keletkezik a naptárban, egy tripla helyett.
Az utolsó változtatás szerint Törökország helyett október 2-án Szingapúrban lesz a verseny. Úgy tudni, hogy a Marina Bay helyszín már közel áll az új megállapodás aláírásához.
A 2022-es F1-es versenynaptárt a Motorsport Világtanács (WMSC) következő, október 15-i ülésén erősítik meg.
Mindezek értelmében a következőképpen alakulhat a 2022-es versenynaptár:
Szennyezett levegőből előállított fekete tinta, levegőtisztító pad, bambuszból készülő kompozit… Az emberi fantázianem ismer határokat, ha arról van szó, hogyan vegyük fel a harcot a klímaváltozás ellen. Már ma is rengeteg olyan innováció létezik, amely pozitívan formálja a jövőt: közülük sok bonyolultnak tűnhet, némelyik viszont egyszerűbb nem is lehetne. E technológiai újításokról is szól a régió legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye, a Planet Budapest 2021.
Másfél fok. A világ legfeljebb ekkora átlaghőmérséklet-emelkedést bír el visszafordíthatatlan károsodások nélkül. Ma már tudjuk, hogy a klímaváltozás kiváltó oka az emberi tevékenység – és egyre jobban feszegetjük a Föld ökoszisztámája tűrőképességének a határait.
A tudomány mutatja az utat, az innováció már nagyon sokszor nyitott új fejezetet a lehetőségeinkben, és az ipar is képes a változásra: ha megvan a szándék, a technológia a jó célok szolgálatába állítható. Persze hiba volna önmagában az innovációktól várni a csodát, azonban már most is rengeteg olyan leleményes – olykor egyszerű, olykor elképzelhetetlennek tűnő – ötlet létezik, amellyel fenntarthatóbbá tehetjük termelésünket, közlekedésünket, energiafelhasználásunkat, vagy épp a városainkat.
Az emberiség több mint fele él városokban, és ez az arány rohamos tempóban nő: a jelenlegi becslések alapján 2050-re a világ népességének több mint kétharmada él majd városi környezetben, és szívja be a sokszor rossz minőségű levegőt. A légszennyezettség az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a legnagyobb környezeti egészségügyi kockázatot jelenti: évente hétmillió korai halálesetet okoz globális szinten, de komoly veszélyt jelent az Európai Unióban is, ahol négyszázezer ember idő előtti halálához vezet.
Emiatt nem meglepő, hogy az elmúlt években jó néhány olyan innováció látott napvilágot, melynek célja, hogy javítsa a nagyvárosi életkörülményeket. Ilyen például a CityTree nevű levegőszűrő pad. A légszennyező anyagok csökkentésének egyik jól bevált módja a fák ültetése, de ez nem mindig és nem mindenhol járható út. A német Green City Solutions által megálmodott, mohafallal kombinált utcai pad „bioszűrője” a fákhoz hasonlóan csökkenti a légszennyezettséget, kis alapterülete ellenére 275 városi fának megfelelő hatást ér el, s akár 2,5 fokkal is képes hűteni a környező levegő hőmérsékletét.
A városi életminőség a szállítmányozás optimalizálásával is javítható, és ehhez nem is feltétlenül kell túl merészet gondolni. Az első biciklit 1817-ben alkotta meg a német Karl von Drais. Az ő szülőhelyétől mintegy 600 kilométerre, Hamburgban a Nüwiel nevű startup azon dolgozik, hogy továbbgondolja a találmányát. A német cég univerzális kerékpáros utánfutója akár 150 kilogramm teher szállítására is képes, miközben az automata fékeknek köszönhetően gyorsan meg is tud állni. Persze nem várható, hogy ez az autós közlekedést helyettesítse, de a könnyen mozgó és egyszerűen parkoló teherhordó biciklik jó alternatívái lehetnek a kisebb szállító járműveknek, hiszen a zsúfolt belvárosokban az autóknál gyorsabban is érnek célba, káros kibocsátás nélkül.
Szintén a városi életet tenné élhetőbbé a Sensoneo nevű szlovák startup. Az intelligens hulladékkezelési megoldásokat kínáló cég célja, hogy a városok a jelenleginél hatékonyabban szervezzék meg hulladékgazgálkodás, és csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat, például a gyűjtési útvonalak optimalizálásával.
A fentieknél jóval inkább sci-fibe illő a Massachusetts Institute of Technology (MIT) laborjából induló Air-Ink innováció, ami a dízelautók által kibocsátott szennyezést ipari nyomtatáshoz, szitanyomáshoz vagy rajzoláshoz alkalmas fekete tintává alakítja. A fekete a nyomtatásban leggyakrabban használt szín; a tinta hagyományosan fosszilis tüzelőanyagok elégetésével készül, ezáltal az előállítás károsanyag-kibocsátása óriási. Az Air-Ink újratölthető, jó minőségű és vízálló – 30 milliliter használatával 45 percnyi korom jellegű légszennyezés hatása semlegesíthető.
Tudtad, hogy létezik zöldacél?
Az apró, a hétköznapi életre kiható innovációk azonban nem elegendőek a fenntarthatóság eléréséhez, ha az ipari termelés továbbra is a mostani mértékben szennyezi és melegíti a bolygót.
De hogyan lehetne zöldebbé tenni a termelést? Például a szennyvizeknek a kibocsátás helyszínén történő, természetes tisztításával. Sok helyen a szennyvíz tisztítatlanul kerül az élővizekbe, lokális ökológiai katasztrófát okozva ezzel. Ezen a problémán segíthetnek azok a bio-szennyvíztisztítók, melyek algákat és más növényeket felhasználva tisztítják meg a vizet. A technológia nem csak távoli utópia, két magyar cég, a Biopolus és az Organica is jeleskedik a területen: az általuk kifejlesztett technológia ipari és kommunális szennyvíz tisztítására is bevethető, hatékonyabban és gyorsabban a hagyományos eljárásnál. Egyik vállalat sem állt meg az országhatáron belül, rendszereiket az Egyesült Államoktól Hollandián át Kínáig használják.
A Napból egy óra alatt több energia éri el a Földet, mint amennyit a teljes emberiség egy egész évben felhasznál. Az adat sokkoló, de a napsütéses órák számának egyenetlensége korlátot jelent, továbbá egyelőre kénytelenek vagyunk 20–30 százalékos hatékonyságú napelemekkel beérni. Többek között Kínában és Spanyolországban is zajlanak kutatások, sőt, olyan erőművek is működnek, amelyek óriási tükrök segítségével gyűjtik be a napsugárzás hőjét, amit tárolni is képesek, így akár napszállta után is tudnak áramot előállítani.
Az igazi utópia a Nap utánzása, azaz a fúziós erőmű lenne: a kísérleti fázisban lévő technológia hidrogénizotópok ütköztetésével állíthat elő héliumot és nagy mennyiségű energiát. A fúziós erőmű meghibásodás esetén sem járna olyan sugárzásveszéllyel, mint az atomhasadásra alapozó reaktor, de megvan a maga hátránya is, például a működéséhez extrém magas hőfokot kell elérni és fenntartani, valamint az, hogy a trícium nevű hidrogénizotópból kevés áll rendelkezésre a Földön.
Kifejezetten eredményes lehet az úgynevezett zöldacél alkalmazása is. Az acél előállításából származó szén-dioxid-kibocsátás a globális érték közel 8 százalékát teszi ki. Két svéd vállalat munkájának köszönhetően azonban elképzelhető, hogy ez az érték jelentősen csökkenjen a jövőben. Vívmányuknak köszönhetően az acél előállítása során a kokszból keletkező szén-monoxidot hidrogénre cserélik. Az így készült acélra kereslet is van, a Volvo autógyára már idén elkezdte használni.
Az autóipar tisztításán számtalan vállalat dolgozik, a holland Bambooder például zöld kompozitokat gyárt a szektor számára. Az autó-, valamint a repülőgép- és hajóiparban a hatékonyság növelése, és ezzel összefüggően a károsanyag-kibocsátás csökkentése miatt egyre nagyobb szerepet kapnak a kompozitokat tartalmazó alkatrészek. A holland startup a hagyományos – műanyagból, acélból, alumíniumból készült –, nagy környezeti lábnyommal előállítható kompozitokat váltaná fel egy gyorsan növő, erős és sok helyen előforduló növény, a bambusz segítségével.
A régió legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye
A fenti példák sora hosszan folytatható, és a jövőben egyre több olyan innováció tűnik majd fel, ami a fenntarthatóság szolgálatába állítható. Ezek egyelőre sokszor luxusnak és csak a leggazdagabb országok kiváltságainak tűnhetnek, de az egészen biztos, hogy a jövőt e vívmányok fogják formálni. Bár az ipar szerepe kettős, joggal bízhatunk abban, hogy a technológia segít hatékonyabban szembeszállni a klímaválsággal.
Nagyszabású kiállítás nyílik november végén a fővárosban: a december 5-ig tartó Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a régió legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye, ahol még többet megtudhatsz arról, hogy vajon legyőzhetik-e az innovációk a klímaválságot? Találkozzunk a Hungexpón!
A hétvégén rajtol az FIA Túraautó Világkupa (WTCR) 2021-es szezonja. A Goodyear felkészült rá, hogy immár második éve kizárólagos beszállítóként biztosítson abroncsokat a benzines túraautó-versenyzés első számú kategóriájába. Még több izgalomra ad okot, hogy a versenyzők elsőként a motorsport egyik legnehezebb pályáján küzdhetnek meg egymással: a Nürburgring Nordschleifén.
A Goodyear tavaly csatlakozott a WTCR-hoz: az összes csapat és versenyző számára a vállalat szállította a a 360 lóerős túraautókhoz kifejlesztett Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyabroncs száraz és nedves pályakörülményekre alkalmas változatait. A sorozat promóterével, a Eurosport Eventsszel fennálló kapcsolatának köszönhetően a Goodyear a #FollowTheLeader kampány keretében debütált a bajnokságban. Ez a kampány a 2021-es szezon során is folytatódik.
A WTCR idei nevezési listáján 12 nemzet színeiben induló 22 állandó versenyző szerepel. A versenyszezon során a WTCR mezőnye nyolc pályára látogat el, melyek mindegyike egyedi kihívásokat tartogat. A mezőnyben öt márka képviselteti magát:
A Hyundai hat vadonatúj Elantrával méreti magát olyan pilótákkal, mint a legsikeresebb magyar autóversenyző, a 2019-es bajnok Michelisz Norbert és a kétszeres WTCC/WTCR bajnok Gabriele Tarquini. A tavaly 13. helyen végző Michelisz idén az új autóval ismét jó esélyekkel indul.
A négy Honda Civic Type R pilótái között van a harmadik szezonját kezdő, tavaly két dobogós helyet szerző Tassi Attila, valamint olyan sztárok, mint Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri.
A CUPRA gyári csapata idén is egy magyar istálló, a Zengő Motorsport lesz. A négy León közül az egyiket a fiatal Boldizs Bence vezeti, csapattársai között ott van az exbajnok Rob Huff, illetve a spanyol veterán, Jordi Gené.
A tavalyi szezont domináló kínai gyár, a Lynk & Co (a Volvo testvérmárkája) négy autóval, a pilóták közt a címvédő Yann Ehrlacherrel, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel és a 2017-es bajnok Thed Björkkel áll rajthoz.
Az Audi is négy új fejlesztésű RS3-mal képviselteti magát, az egyiket a közönségkedvenc holland veterán, Tom Coronel vezeti.
Sebastian Trinks, a Goodyear WTCR-ért és az elektromos PURE ETCR sorozatért felelős vezetője újabb izgalmas szezonra számít.
„A Lynk & Co, a CUPRA és a Honda már bizonyított autóihoz idén az Audi és a Hyundai új modellje csatlakozik, így az eddigieknél is szorosabb WTCR-versenyeket várunk. A mezőny tagjai között találunk rendkívül tapasztalt versenyzőket is, köztük hat FIA-világbajnokot. Következésképpen a világbajnoki címért folytatott küzdelem várhatóan még a tavalyinál is kiélezettebb lesz” – fogalmazott Trinks.
A 25 km-es, erdős hegyi utakon kanyargó Nürburgring Nordschleifén zajló nyitófordulót neves pályákon – úgymint az Estoril (Portugália), az Aragón (Spanyolország) és a Hungaroring – megrendezett versenyek követik. Az Adria versenypálya először szerepel a WTCR-naptárban; az olaszországi futamra nyáron kerül sor. A szezonzáró versenyeket ázsiai helyszíneken rendezik: az Inje Speediumon (Dél-Korea), a Ningbón (Kína) és a lenyűgöző makaói utcai pályán.
A teljes szezonra mindössze egyetlen slick abroncskeverék áll rendelkezésre, így a Goodyearnek olyan rendkívül sokoldalú specifikációt kellett kifejlesztenie, amely különböző időjárási körülmények között, igen eltérő adottságokkal rendelkező pályákon is megállja a helyét.
„Megállapodtunk a csapatokkal és a Eurosport Events szervezettel, hogy a tavaly használt specifikációt fogjuk bevetni – tette hozzá Trinks. – Költségmegtakarítási szempontból ez előnyös a csapatok számára, hiszen az abroncsok tesztelése során felhasználhatják az előző évben gyűjtött adatokat és nem kell ismét egy új abronccsal megismerkedniük. 2020-ban a csapatok és a versenyzők is igazán pozitívan nyilatkoztak az abroncsok teljesítményéről, így bizakodóak vagyunk a tekintetben, hogy a kihívásokkal teli és szoros versenyeket ígérő idei szezonban a megfelelő termékkel tudjuk támogatni őket. Rendkívül izgatottan várjuk a Goodyear #FollowTheLeader kampányának folytatását is, melynek keretében a tabella élén álló versenyző elismerésben részesül: megkapja a kampány logójával ellátott szélvédőszalagot, illetve mellényt.”
Trinks szerint a nürburgringi hétvégén a kiszámíthatatlan időjárás okozza a legnagyobb nehézséget: „A Nürburgringen az időjárás pillanatok alatt, akár egyetlen körön belül változhat: még az is előfordulhat, hogy a száraz körülmények között indított rajtot követően eső várja a mezőnyt az aszfaltcsík másik felén. Az előrejelzés szerint száraz idő várható, 20-22 °C körüli környezeti hőmérséklettel; bár állandó időjárási viszonyokra számíthatunk, ezt itt sosem tudhatjuk biztosra. Ezen a hétvégén ez jelenti majd a legnagyobb kihívást a csapatok számára.”
Az edzések a Nürburgringen már csütörtökön megkezdődnek, a két – egyenként háromkörös (76 km) – futamot pedig szombat délelőtt rendezik. A hétvége másik eseménye az ADAC TOTAL 24 órás verseny, melyen valamennyi túraautó – több tucat más autóval együtt – szintén Goodyear abroncsokon fut majd.
A Forma-1 vezérigazgatója Stefano Domenicali elismerte, hogy szeretné, ha a sorozat egy valódi világbajnokság lenne, ennek érdekében pedig gőzerővel dolgoznak egy afrikai futam megrendezésén.
1993 óta nem versenyzett a Forma-1 Afrikában, sokáig a dél-afrikai Kyalami fogadta a száguldó cirkuszt. Közel 30 éve tehát, hogy a forró kontinensen nem láthatták az F1-es mezőnyt. Egyre többen, köztük Lewis Hamilton is szeretné, ha a mezőny visszatérne a kontinensre.
Egy friss interjúban a Forma-1 új olasz vezetője elmondta, hogy már dolgoznak ezen az ügyön.
„Azt mondanám, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy VILÁG bajnokságunk. Afrika tekintetében is folynak már megbeszélések, de most nem vagyok abban a helyzetben, hogy megmondjam, merre fognak haladni ezen tárgyalások.” – kezdte Domenicali.
Az olasz sportvezető arra is kitért, hogy Afrikán kívül egy második kínai és amerikai helyszín is bekerülhet a naptárba.
„Továbbra is Kína és az Egyesült Államok a legfontosabb piacok számunkra. Kínában csak Sanghajban versenyzünk, de muszáj erőltetnünk a stratégiánkat, mert ez egy hatalmas piac rengeteg potenciállal. Sajnálatos, hogy tavaly nem tudtunk versenyezni Sanghajban és idén sem lesz könnyű dolgunk.”
„Az amerikai a másik olyan régió, ahol hatalmas potenciál lakozik, terjeszkednünk kell abban a régióban rövid időn belül.”
Az előzetes versenynaptárban még csak az országot jelölték meg, mostanra azonban már biztossá vált, Ningbo lesz a WTCR kínai hétvégéjének helyszíne.
Ennek vélhetően legjobban Yvan Muller örül, aki az eddigi hat WTCR futamból hármat megnyert. Ráadásul csapata pedig mindhárom futamgyőzelmet magáénak tudhatta 2018-ban.
„A pálya kialakítása nagyszerű versenyeket tesz lehetővé, és a létesítmények is magas színvonalat képviselnek. Bízunk partnereinkben, a MiTime Groupban, hogy első osztályú eseményt szerveznek majd.”
Az említett cég – amellett, hogy a pálya tulajdonosai – ugyanúgy a Geely Group tulajdonában áll, mint a Lynk & Co. Így a kínai márka tényleg hazai terepen mérettetheti magát össze az ellenfelekkel, immár második alkalommal.