Címke: Kimi Räikkönen

  • Hivatalos: Kimi Räikkönen marad a Ferrarinál 2018-ban is

    Hivatalos: Kimi Räikkönen marad a Ferrarinál 2018-ban is

    A hosszú találgatások végére pontot téve bejelentették, hogy Kimi Räikkönen marad az olaszokkal a következő szezonra is.

    2007 világbajnoka még 2001-ben a Sauber színeiben debütált a Forma-1-ben Nick Heidfeld csapattársaként. 2002-től a McLarennél versenyzett és két évben is majdnem az ő fejére került év végén a korona. 2003-ban két ponttal marad le a végelszámolásnál Michael Schumacher mögött, míg 2005-ben ugyan a rajtrács leggyorsabb autója volt alatta, a megbízhatatlanság és a technikai problémák miatt nem tudta igazán megszorítani Fernando Alonsót.

    Végül harmadik csapatával, a Ferrarival felért a csúcsra 2007-ben, máig az utolsó egyéni világbajnoki címet szerezvén a csapatnak. 2009 végén elhagyta a sorozatot és a World Rally Championship-ben folytatta pályafutását. Ezután, a pár éves kitérő után tért vissza ismét a száguldó cirkusz mezőnyébe, méghozzá a szebb napokat is látott Lotus csapat versenyzőjeként, ahol másodvirágzását élte. Az autó kiválóan lett megtervezve és nagyon illett a finn vezetési stílusához. A francia gárdával számos dobogója mellett 2 győzelmet is szerzett ebben a két évben és 2012-ben az egyéni kiírás harmadik helyén végzett. Végül kifizetése körüli problémák hatására a 2013-as utolsó pár futamon hátműtétére hivatkozva nem is indult. 2014-ben tért vissza világbajnoki csapatához a Ferrarihoz, Fernando Alonso csapattársaként. Azóta teljesítménye nagyon hullámzó, amit legutóbb a csapat elnöke is szóvá tett.

    Az olasz gárda elnöke Sergio Marchionne bírálta a finn év eleji teljesítményét és felszólította, hogy szedje össze magát a szezon következő részében még mielőtt a jövő évi szerződésről szó esne.

    Kedden a Ferrari egy rövid közleményt adott ki, miszerint Kimi Räikkönen szerződését egy évvel meghosszabbították, így a finn világbajnok továbbra is a vörösök pilótája marad.

    Csapattársa Sebastian Vettel három éves szerződése év végén lejár, vele kapcsolatban még nem született megállapodás, de minden jel szerint marad Kimi Räikkönen oldalán az olaszoknál.

  • Räikkönen: Leclerc a jövő F1-es sztárja

    Räikkönen: Leclerc a jövő F1-es sztárja

    Kimi Räikkönent lenyűgözte a Ferrari junior, Charles Leclerc teljesítménye a Magyar Nagydíj utáni teszten.

    A monacói versenyző amellett, hogy 50 ponttal vezeti az F2 bajnokságát, a hungaroringi teszt első napján a legjobb időt futotta a Ferrarival.

    A fiatal pilóta 2016-ban csatlakozott a Ferrari Driver Academy-hez, és elmondása szerint rengeteg segítséget kapott Vetteltől és Räikkönentől.

    „Nagyon jó dolog, ha az egész csapat segít neki.” – fogalmazott a Ferrari finn pilótája. „Nem egyszerű, ha egy olyan autót kell vezetned, ami eltér attól, amihez szokva vagy. Azonban nagyon meggyőző volt a teljesítménye, komoly előrelépésen van túl, és biztos, hogy a jövőben is nagyon jó lesz.”

    Leclerc 98 kört teljesített, és 0,088 másodperccel előzte meg Vandoorne-t az első tesztnapon. Az 1:17:124-es idő, melyet a fiatal versenyző lágy gumikon ért el, csupán 0,622 másodperccel volt lassabb, mint Vettel másnapi, szuperlágyakon elért körideje.

    „Elégedett vagyok.” – mondta Leclerc. „Mindig fontos, hogy lenyűgözz valakit. De hogy őszinte legyek, nem ez volt a fő célom a teszten.

  • A finn versenyzők nem hazudtolják meg magukat a nyári szünetben sem

    Egymástól függetlenül ugyan, de Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen is hazautazott Finnországba, és a programból nem maradhat ki a karaokezás sem.

    Valtteri és felesége, Emilia Bottas, csütörtökön barátaik társaságában látogattak el egy karaoke bárba, Helsinkiben. Késő estig maradtak, Emilia pedig még énekelni is hajlandó volt a szemtanúk szerint.

    Räikkönenről azonban közismert, hogy szeret karaokézni, annak ellenére, hogy nem igazán tud énekelni. Arra lehet számítani, hogy a Ferrari versenyzője még a nyári szünet alatt ellátogat az újonnan nyílt Wallis karaoke bárban, főleg mert a finn sajtó azt sejti, hogy ez lehet az a bár, melyet maga Räikkönen nyitott.

  • ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    Immáron Lewis Hamilton a legkedveltebb Forma-1-es autóversenyző. Egy globális felmérés a rajongók körében támasztja ezt alá: 20.7%, tehát több mint a szavazók ötöde a Mercedes pilótáját tartja a kedvencének a jelenlegi mezőnyből. A képzeletbeli dobogó második helyre a McLaren üdvöskéje, Fernando Alonso (18.3%), a harmadikra Kimi Räikkönen (14.3%) futott be.

    A felmérést 2017-ben a „Motorsport Network”a Nielsen Sporttal, és 148.170 rajongó vett benne részt, 194 országból. Az utolsó ilyen felmérés 2015-ben volt, akkor a GPDA, azaz a versenyzők szervezetének a vezérletével. Akkor Räikkönen nyert a McLaren akkori versenyzői, Alonso és Jenson Button előtt.

    Akkor Hamilton csak 10%-ot szerzett, az elmúlt két évben a kedveltségét gyakorlatilag megduplázta. Kevésbé meglepő ugyanakkor, hogy a finn szavazóknál továbbra is ő a legkedveltebb, 85%-uk szavazott rá. A holland Max Verstappen a hazai szavazóknál szintén jól szerepelt, 80%-át szerezte meg az ottani szavazatoknak. Világszinten azonban „csak” a hatodik helyen végzett.

    Miközben Sebastian Vettel (13.4%-kal) csak a negyedik lett az egyéni szavazáson, a Ferrari lett 31.9%-kal a legkedveltebb csapat. A Mercedes 16.2%-kal a második, de ez már csak fele annyi, mint a maranellóiak kedveltsége. Felfért még a dobogóra a legendás McLaren csapat 15.8%, lemaradt a Red Bull 14.1%-kal. A Williams istálló a maga 5%-os kedveltségével már egyértelműen lemaradt a top négytől.

    [poll id=”20″]

  • Laureus díjra jelölték Räikkönen és a Ferrari gesztusát

    Laureus díjra jelölték Räikkönen és a Ferrari gesztusát

    Laureus díjat érdemelhet Kimi Räikkönenék megmozdulása, mellyel életre szóló élményt okoztak egy kisfiúnak.

    A Spanyol Nagydíjon történt az eset, hogy miután Kimi Räikkönen kiesett a versenyből a kamerák egy síró Ferraris kisfiút vettek észre a nézők között, aki rettentően elszomorodott kedvence kiesése miatt. A Ferrari ezt követően megkereste a hat éves Thomas Danelt, szüleivel beinvitálták a paddockba, és találkozhatott is Räikkönennel.

    A gesztust jelölték a Laureus World Sports Awards „Az év legjobb sportpillanata” díjra.

    Augusztustól decemberig a Laureus minden hónapban közzétesz egy listát a legkedveltebb sportjelenetekről, melyek közül szavazni lehet a legjobbra. Így minden hónapnak lesz egy nyertese, az öt győztes momentum közül lehet majd szavazni az év legjobb pillanatára.

    Räikkönenék jelenete már az augusztusi hatosba bekerült, és jelen pillanatban vezeti is a szavazást 55,5%-kal. Ha te is szeretnél szavazni, kattints a mylaureus.com oldalra.

  • Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Horner: A Mercedesnek döntenie kell

    Christian Horner Red Bull-főnök szerint itt az ideje, hogy a Mercedes besoroljon valamelyik pilótája mögé a világbajnoki címért folytatott harcban.

    A 2017-es év Sebastian Vettel és Lewis Hamilton késhegyre menő küzdelmétől hangos, azonban a kétszeres futamgyőztes Valtteri Bottas még könnyen beleköphet a levesbe. Ám van egy nagy különbség a Ferrari és a Mercedes között: míg a maranellóiak egyértelműen Vettelt támogatják – példának okáért lásd a legutóbbi Magyar Nagydíjat, ahol Kimi Räikkönen meg sem próbált a győzelemért menni Vettel egyértelmű problémái ellenére sem –, az Ezüstnyilaknál inkább a francia forradalom hármas jelszavát követik, amelyet Hamilton utolsó körös elegáns gesztusa is alátámasztott. Horner szerint azonban a Mercedes eddigi filozófiája csak vereséghez vezethet.

    „A Mercedes dilemmája az, hogy náluk Hamilton az első számú pilóta, valamikor pedig véglegesen be kell sorolni mögé” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „Végeredményben erről a két srácról [Hamiltonról és Vettelről] fog szólni az egész, Kimi helyzete a Ferrarinál pedig sokkal egyértelműbb.”

    Egy korábbi megegyezés értelmében Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta a dobogót érő harmadik helyet Bottasnak, az elvesztegetett pontok viszont a szezon végéhez közeledve még fájhatnak a britnek. Hornernek mindenesetre imponált Hamilton ígéretmegtartása.

    „Egyfelől igen [meg vagyok lepve]” – utalt az esetre Horner. „Másfelől viszont komoly pofon lett volna Valtterinek, ha nem így történik, mert ezzel kvázi azonnal megtagadtad volna tőle, hogy a bajnoki címért harcolhasson. Értékelem, hogy Lewis visszaadta a helyet, mert ezzel a legnagyobb riválisának engedett át ingyen pontokat. Két éve Monacóban mi is használtuk ezt a taktikát, de a helyzetet kissé árnyalja, hogy nekünk akkor nem voltak bajnokesélyes versenyzőink.”

  • Az olaszok marasztalják Räikkönent

    Az olaszok marasztalják Räikkönent

    Az olasz sajtó nagyon szeretné, ha a csapat megtartaná a jelenlegi pilótafelállását 2018-ra.

    Mint nemrég kiderült a Ferrari a szeptemberi Olasz Nagydíjon tesz bejelentést, kikkel folytatják a következő évben. Miután legutóbb a Magyar Nagydíjon a tifosi autói az első két helyen végeztek, az olasz média is egyre inkább nyomást helyez a csapatra a versenyzőkérdést illetően.

    „Vettel győzött Räikkönen segítségével.”- áll a La Gazetta dello Sport hasábjain.

    „A finn az igazi győztes, hiszen végig gyorsabb volt Vettelnél, könnyedén megelőzhette volna a németet. Ő jövőre is Vettel oldalán fog küzdeni.”

    A Corriere dello Sport a német-finn párost „álom duónak” titulálta.

    „A Ferrari érinthetetlen volt Magyarországon hála az erőnek és a jó tervezésnek.”- áll az újságban. A csapatnál tisztázott, hogy csak egy pilóta nyerheti meg az egyéni bajnokságot, ha minden így megy tovább.”

    A Corriere dello Sport  még megjegyezte: „A mogyoródi futam emlékeztetett minket arra, hogy a Forma-1 egy csapatsport. Räikkönen lemondott a győzelemről a jövő évi szerződése érdekében, mivel tökéletes felállást alkotnak Vettellel. Ezt a harmóniát Sergio Marchionne meg akarja tartani.”

    A Tuttosport pedig úgy fogalmaz: „Hiba lenne a két pilóta közötti egységet megbontani.”

    Amíg a Mercedes úgy tűnik, nem akar csapatsorrendet felállítani és egyenlő feltételeket nyújt Hamiltonnak és Bottasnak, addig a korábbi Forma-1-es pilóta Mika Salo szerint, a Ferrari az ilyenkor logikusabb utat követi.

    „A pontbeli különbség már az év elején óriásivá vált, ezt Kiminek el kell fogadnia.”- mondta Salo az Ilta Sanomat újságnak.

    „Nem tudom, hogy Kimi utol érte volna-e Vettelt az év következő részében, de a Ferrarinak ez a felállás így tökéletes. A Forma-1 még mindig egy csapatsport.”

     

  • Ferrari: Nincs csapatfotózás!

    Ferrari: Nincs csapatfotózás!

    Mondhatni sima kettős győzelmet aratott a Ferrari vasárnap a Hungaroringen. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott elégedetten a dobogó két legmagasabb fokán, ám a szokásoktól némileg eltérően, a Magyar Nagydíj után nem gyűlt össze a csapat a boxuk előtt a nagy közös ünneplésre és fotózásra.

    Mint kiderült, ennek az az oka, hogy a Ferrari főnökei úgy döntöttek, nem isznak előre a medve bőrére, és nem lesz ilyen látványos ünneplés, csak akkor, ha majd megnyerték a bajnokságot.

    Ismerve a két Ferraris versenyzőt, valószínűleg nem bánják annyira, hogy a nyilvános örömködés elmaradt, kérdés azonban, hogy valóban bajnokok lesznek-e, és így lesz-e alkalmuk pótolni a mulatást az év végén…

  • Marchionne: Vettel és Raikkönen is maradni szeretne

    Marchionne: Vettel és Raikkönen is maradni szeretne

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne a Magyar Nagydíj után kijelentette, hogy nagy eséllyel 2018-ban is megtartják a jelenlegi versenyzőpárosukat.

    Akármi is lesz végül a döntés, azt majd csak Monzában, a Ferrari hazai versenyén fogjuk megtudni.

    A magyar futam után Marchionne kiemelte, hogy Kimi nagyszerű csapatmunkát végzett.

    „Nagyszerű volt. Nálunk fontos a csapatmunka.” – mondta a finnről.

    Ezután megkérdezték tőle, hogy 2018-ra is marad-e a Vettel-Raikkönen páros, az olasz-kanadai üzletember így felelt.

    „Több mint 50% az esélye, hogy mindketten maradnak. Remekül kijönnek egymással. Remélem sikerül megtartanunk őket 2018-ra is. Szerintem mindketten maradni szeretnének. Monzában fogjuk bejelenteni őket. Még semmi konkrétum nincs alá írva, de már nagyon közel vagyunk a megegyezéshez.” – mondta.

    A csapatfőnök Maurizio Arrivabene is egyetértett abban, hogy Raikkönen Magyarországon bebizonyította, hogy egy igazi csapatjátékos.

    „Ne felejtsük el, hogy még mindig ő az utolsó világbajnoka a Ferrarinak, és ezt most meg is mutatta. Csak egy ilyen bajnok képes úgy megvédeni a csapattársát, mint egy viking, trükkök és megtévesztések nélkül.” – mondta a Scuderia csapatfőnöke.

  • Kimi nem szereti a jelenlegi RoC-ot, Bottas benne lenne

    Kimi nem szereti a jelenlegi RoC-ot, Bottas benne lenne

    A finn Kimi Räikkönen a Forma-1-en kívül is már vezethetett különféle versenyautókat. Saját motokrossz csapattal is rendelkezik, egy ideig a brit Forma-3-ban is érdekelt volt csapattulajdonosként is. Vezethette a Peugeot Le Mans nyertes autóját, a NASCAR-ban is indult, és a rali világbajnokságon is. Kijelenthetjük, hogy szinte bármit örömmel elterelget, vagy mégse?

    A Magyar Nagydíj verseny utáni sajtótájékoztatóján kérdeztünk rá a szűkszavú finnél, arra, hogy ha már ekkora autóverseny rajongó, akkor hogy lehet az, hogy még egyszer sem indult a Race of Champions-ön, azaz a bajnokoknak szervezett év végi tornán. Mivel honfitársa, Valtteri Bottas is ott ült vele a teremben, hozzátettük azt is, hogy esetleg el tudnának-e képzelni egy finn csapatot ezen a rendezvényen? A válaszok alább, amit természetesen a 2017-es magyar verseny, és RoC csapat győztes Sebastian Vettel sem hagyhatott szó nélkül.

    „Számtalanszor kérték már tőlem (a szervezők), hogy legyek ott, de mindig is azt mondtam nekik, hogy majd akkor, ha visszatérnek a rally autókhoz, és rendes pályára két ívvel, aszfalttal és murvával. Ha ez megvan, akkor benne vagyok, de addig is felejtsenek el. Ez nem… nos, ez egy show így, nem több.” – árulta el kérdésünkre a finn bajnok, aki ezek szerint a régi lebonyolítását kedveli az év végi eseménynek.

    Valtteri Bottas kifejezetten lelkesnek tűnt, miután szót kapott, pedig a fentiek alapján nem valószínű, hogy Kimi lenne a csapattársa egy finn csapatban a RoC-on:
    „Nekem tetszene, benne lennék! Szeretek vezetni mindent, amiben van motor, és legalább két kereke van, így klassz lenne. Sokat ugyan nem tudok ezekről a versenyekről, és komolyan még sosem ástam bele magamat, de mivel szeretek vezetni…”

    Ezen a ponton szólt bele a RoC-on már nagy tapasztalattal bíró, és többszörös győztes Sebastian Vettel:
    „Kellene ám csapattárs is, de ahogy látom, azt épp elvesztetted…”
    Erre ennyit válaszolt csak Bottas a németnek: „Akkor jobb lenne változtatni a szabályokon…”