Esős körülmények között rajtolt ez a Szingapúri Nagydíj. A pole-ban Sebastian Vettellel, mellette Max Verstappen, mögötte Daniel Ricciardo, a negyedik rajtkockában pedig Kimi Räikkönen.
Räikkönen jól kapta el a rajtot, az első kanyar előtt egymás mellé kerültek hárman: a két Ferrari, köztük Verstappen. A helyezkedés eredménye az lett, hogy a három versenyző összeakadt, mindhármójuk versenye véget ért, ezen felül Fernando Alonso autóját is eltalálták.
Az FIA közölte, hogy az esetet már vizsgálják, és a verseny után közlik majd, hogy kit ítéltek bűnösnek az esetben.
E sorok írásakor az élen az ötödik helyről rajtoló Lewis Hamilton áll.
Alábbi szavazásunkkal te is elmondhatod, szerinted ki hibázott. Persze nem kell az összes opciót komolyan venni. 😉
[poll id=”25″]










