Címke: Kimi Räikkönen

  • Räikkönen jeges vízben úszik, erdőben sétál, kutyaszánnal közlekedik

    Räikkönen jeges vízben úszik, erdőben sétál, kutyaszánnal közlekedik

    Nem, Kimi Räikkönen nem váltott nomád életmódra, csupán egy finn italmárka, az Original Long Drink reklámjában szerepel. Az Original Long Drink, melyet finn kézműves gin, és grapefruit szóda alkot, a legnépszerűbb finn alkoholos ital gyártó márka, melyet úgy is szoktak hívni, mint Finnország nemzeti itala.
    A cég új kampányának reklámfilmje pedig a „Jégemberrel”, Kimi Räikkönennel készült el. A videót Finnország északi részén, a sarkkör közelében forgatták.

    A cég és Räikkönen dolgoztak már együtt korábban, akkor egy a róla elnevezett, Iceman nevű long drinket reklámozta a finn versenyző (ez azonban megszűnt azóta). Legutóbb idén januárban lehetett hallani az együttműködésükről.

     

     

  • Felemás fogadtatást kapott az amerikai stílus az F1-ben

    Felemás fogadtatást kapott az amerikai stílus az F1-ben

    Az Egyesült Államok Nagydíján igazi amerikai show-t kreáltak a Forma-1 köré, cheerleader lányokkal, sztárokkal, és ami igazán újdonság volt: a versenyzők egyesével vonultak be a rajtrácsra, miközben a legendás konferanszié, Michael Buffer harangozta be őket.
    Ez a stílus pedig igencsak megosztotta a Forma-1 közönségét, főleg Európában.

    Gerhard Bergernek például nem jött be, míg az Indy 500-at is megjárt Fernando Alonso szerint ez még nem is volt nagy felhajtás, csak „puszta utánzása” az igazán nagy showknak.

    „Hihetetlen volt.” – mondta az Auto Motor und Sportnak Lewis Hamilton, aki közismerten imádja Amerikát és a szokásaikat. „10 éven át unalmas volt (mióta ő az F1-ben van), de ez most olyan volt, mint a Super Bowl.”

    „Aki szereti az ilyesmit, annak jó volt.” – vélekedik Sebastian Vettel. „Nekem mondjuk nincs szükségem erre. Én nem vagyok showman. Én azt szeretem, ha beülök az autóba és vezetek.”

    „Mindenki tudja, hogy mi a véleményem.” – ért egyet Kimi Räikkönen. „De nem zavar, amik jó helyen, jó időben történik.”

    „Nincs szükség minden alkalommal ilyen show-ra, de ahol van értelme, ott nem bánom.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Silverstoneban nem működne, de hiba lenne azt mondani, hogy hagyjunk mindent úgy, ahogy van. Új rajongókat akarunk gyűjteni, szóval új módokat is kell erre találni.”

    „Büszke vagyok rá, ahogy lezajlott az austini hétvége.” – mondta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn. „Apró dolgokat teszünk azért, hogy növeljük a show-t és amit vasárnap tettünk, az jól sikerült, még ha nem is működne mindenhol. De különösen örömteli, hogy a csapatok most már látják, milyen irányba akarjuk mozdítani a Forma-1-et.”

  • A FIA elvárta volna Verstappen bocsánatkérését

    A FIA elvárta volna Verstappen bocsánatkérését

    A Forma-1-et is felügyelő testület kijelentette, hogy elvárná Max Verstappentől, hogy bocsánatot kérjen. Egy hete a büntetése után Garry Connellyt le mongol idiótázta. A mongolt később visszavonta, a FIA egy komplett bocsánatkérést szeretett volna, de utóbbi véleményét tartja Verstappen. Az Algemeen Daghbladnak ezt mondta:
    „Amikor egy verseny után igazságtalanul leszednek a pódiumról, azt hiszem, hogy normális reakció az, hogy dühös vagy. Így nem szeretnék változtatni azon a szón, amit használtam.”

    Charlie Whiting azonban azzal vágott vissza, hogy nem csak egy versenybíró felelős a döntésért, hiszen mind a négyen megszavazták Austinban a büntetést, majd hozzátette:
    „Eddig Max nem kért bocsánatot. Jobban tenné, ha kérne.”

    Később Verstappen az Instagramon ezt írta: „Még egyszer elnézést kérek azért, ahogyan beszéltem az Amerikai Nagydíj után. Tudom, hogy ezek a szavak nem voltak megfelelőek,  és nem irányultak senki ellen sem.”

    Az Amerikai Nagydíj egyik versenybírája, a korábbi F1-es versenyző, Mika Salo elárulta, hogy egyes Verstappen rajongóktól halálos fenyegetéseket kapott. Kimi Räikkönen is eloszlatta azon feltételezéseket, hogy a korábbi Ferraris Salo is segítette volna őt a pódiumra, Verstappen ellenében:

    „Salo egyike volt Belgiumban is a versenybíróknak. Ott én kaptam büntetést, a buta sárga zászlós dolog miatt. Tudom mit érez Max, én is kaptam rengeteg olyan büntetést, amiket a semmiért kaptam, de van egy pont, amikor már ezeket inkább hagyni kell.”

    A csütörtöki sajtótájékoztató után Max a közösségi média segítségével kért elnézést.

    „Még egyszer szeretnék elnézést kérni, amiért nem válogattam meg a szavaimat az Egyesült Államok Nagydíja után.” – írta Instagramon. „A pillanat hevében mondtam azokat, tudom, hogy nem a megfelelő szavakat használtam, nem szántam őket senkinek konkrétan. Nem akartam semmilyen problémát okozni és remélem, hogy túl tudunk ezen lépni, hogy élvezhessük a versenyhétvégét.”

     

     

  • Räikkönennel nehéz csapatbajnokságot nyerni, állítja Briatore

    Räikkönennel nehéz csapatbajnokságot nyerni, állítja Briatore

    Flavio Briatore igencsak megkérdőjelezi a Ferrari döntését, amiért megtartották Kimi Räikkönent 2018-ra is. Austinban a Mercedes újra behúzta a konstruktőr bajnoki címet úgy, hogy még három verseny van hátra. A Renaultból korábban bajnokot faragó Briatore szerint nem jó stratégia a Ferrari részéről Sebastian Vettel mellett Kimit alkalmazniuk, ha meg akarják nyerni a bajnokságot. A Marcának nyilatkozott:
    „Persze, hogy nehéz megnyerni a konstruktőr bajnoki címet Räikkönennel. Ahhoz, hogy nyerj, két olyan versenyződ kell, hogy legyen, akik versenyképesek, te meg majd eldöntöd, hogy ki nyerje a versenyzők bajnokságát.”

    Még ha Vettel nyerne is a hétvégén Mexikóban, egy ötödik helyezéssel is Lewis Hamilton lenne a bajnok, a Mercedesszel. Flavio szerint megérdemelten:
    „Nyersz, és veszthetsz versenyeket, de a világbajnokság olyasmi, mint a Giro d’Italia. Lewis és a Mercedes a legerősebb, még akkor is, ha a Ferrari nagyon jól teljesített az elején. Feljesztések terén azonban a Mercedes végzett jobb munkát.”

  • Kimi Räikkönen nem foglalkozik a kritikákkal

    Kimi Räikkönen nem foglalkozik a kritikákkal

    Kimi Räikkönen arról számolt be, hogy ő elégedett idei szezonjával, és nem érdekli, hogy mit gondolnak az emberek.

    A finn versenyző idei teljesítménye sok kritikát kap, mivel eredményei igencsak elmaradnak csapattársáétól, Sebastian Vettelétől. Räikkönen azonban nem gondolja, hogy ok lenne a panaszra.

    „Szerintem nem megyek olyan rosszul.” – mondta Räikkönen. „Amit mások gondolnak, az meg nem érdekel. Tudom, hogy mit kell tennem. Vannak könnyebb napok, és vannak nehezebbek, okkal.”

    „Nem lennék itt, ha nem érezném úgy, hogy jó és gyors tudok lenni.”

    Mindemellett Vettel pedig azt állítja, hogy Räikkönen a legjobb csapattársa, akivel eddig dolga volt.

  • 2016 világbajnoka is véleményt alkotott Verstappen ügyben

    2016 világbajnoka is véleményt alkotott Verstappen ügyben

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka sem hagyta szó nélkül a tegnapi Amerikai Nagydíj utolsó körében történteket, amikor Max Verstappen a versenybírák szerint szabálytalanul előzte meg Kimi Räikkönen Ferrariját.

    Korábbi versenyzők, szakértők, újságírók sem értettek egyet: egyesek szerint butaság volt megbüntetni a Red Bull hollandját, míg mások szerint egyértelműen illegális volt a manőver.

    Az FIA döntése nagy port kavart a közösségi médiában, amiről korábbi cikkünben számoltunk be. Azóta a rivális Mercedes tanácsadója, Niki Lauda is nyilatkozott: nem ért egyet Charlie Whitingék döntésével.

    Nico Rosbergnek, a regnáló világbajnoknak is megvan a maga véleménye az esetről, amelyet twitter oldalán osztott meg követőivel.

    „Verstappen Räikkönen elleni előzése szenzációs volt! A pályán kívül előzte meg, mert Räikkönen nekiment volna. Úgy tűnt, hogy Kimi balesetet fog okozni. Nem kellett volna büntetést adni.”

     

     

  • Räikkönen azt sem tudta, hogy miért büntették meg Verstappent

    Räikkönen azt sem tudta, hogy miért büntették meg Verstappent

    A Red Bullos Verstappen öt másodperces büntetést kapott a verseny után, miután a pályán kívül előzte meg Räikkönent a 17. kanyarban, a harmadik helyezésért. Ennek következtében a Ferrari versenyzője mehetett fel a pódiumra, miközben Verstappent a negyedik helyre rangsorolták, aki egyébként a 16. helyről indulhatott.

    Kimi sem értette nagyon, hogy előzte meg Verstappen:
    „Lövésem sincs arról, mi történt Verstappennel, vagy miért kapott büntetést. Nem tudom mi történt vele, azon kívül, hogy az utolsó előtti kanyarban megelőzött. Persze csalódott voltam, mert azt hittem, hogy negyedik vagyok csak, a Maxszel történt kaland után. Felhívtak a dobogóra, de azt már nem láttam, hogy ő hova ment.”

    Räikkönen elismerte, hogy meglepte Verstappen manővere, mérges volt, hogy el kellett engednie a hollandot:
    „Kicsit meglepődtem, láttam a tükrömben, és próbáltam lassítani kicsit az előző kanyarokban, és azt gondoltam, hogy sikerrel levédekezem azt a kanyart is, aztán hirtelen ott volt. Láttam, meglepődtem, hogy megvan a sebessége, és dühös voltam amiért megelőzött, nem volt esélyem, hogy kellően lelassítsam.”

  • Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Korábbi versenyzők, szakértők és maga Max édesapja, Jos Verstappen is megosztotta érzéseit fia büntetését illetően.

    Max Verstappen öt másodperces büntetést és egy büntetőpontot kapott, amiért a pálya határait figyelmen kívül hagyva előzte meg az Amerikai Nagydíj utolsó körében Kimi Räikkönent.

    Így hangzik a versenybírák indoklása: „A 33-as rajtszámú autó négy kerékkel, legalább fél méterrel hagyta el a pályát és előzte meg a 7-es rajtszámú autót. A 33-as autó versenyzője ezzel előnyt szerzett.”

    „Nem fair. Max nem élt vissza a pályahatárokkal, ez egyszerűen egy mega előzés volt” – írta a twitteren Alex Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző.

    Johnny Herbert, a Sky F1 szakértője nem ért vele egyet: „Ez így nem helyes, Alex. Ha egy versenyző a pályán kívül autózik, az nem képesség. Ezt a pályahatárokkal való visszaélésnek hívják.”

    Karun Chandhok, a Channel 4 szakértőjeként tevékenykedő korábbi Forma-1-es versenyző Wurz véleményével ért egyet: „Briliáns versenyzés Verstappentől. Szégyen, hogy ezért megbüntették. Nagyon sokan autóztak a fehér vonalon kívül… Badarság.”

    Nigel Mansell is véleményezte az esetet: nagyon meglepte, hogy a bírák megbüntették a hollandot.

    Mario Andretti szintén védelmébe vette Verstappent: szerinte a manőver a verseny legjobb jelenete volt és akár arról is vitatkozhatnánk, hogy Räikkönen mennyire terelte ki a Red Bullt.

    Jos Verstappen elég rendesen kiakadt a versenybírák döntését követően, szerinte a Forma-1 nem tudja, hogy mi az a versenyzés és az FIA szégellheti magát.

    Egy másik tweetjében ennél tovább is ment: az FIA szerinte a Ferrait segíti. (Ne feledjük a tavaly Mexikóban történteket).

    https://twitter.com/MaVic009/status/922205946096574467

  • Ma 10 éve, hogy Räikkönen bajnok lett a Ferrarival

    Ma 10 éve, hogy Räikkönen bajnok lett a Ferrarival

    2007 október 21-én Brazíliában ünnepelhette Kimi Räikkönen bajnoki címének megszerzését. A ferrari finn versenyzője a McLarenes Hamiltonnal és Alonsoval volt harcban a végső győzelemért, és hármuk közül ő volt a legesélytelenebb. Végül azonban neki jött ki a lépés, és egyetlen ponttal, de sikerült megelőznie Hamiltont és Alonsót, akik ugyanannyi pontot szereztek.

    Így ünnepelt Räikkönen és a Ferrari:

    Fotók: Ferrari media

    Kimi Räikkönen

    Kimi Räikkönen

    Kimi RäikkönenKimi Räikkönen

  • Vettel elmondta, miért Räikkönen a legjobb csapattárs

    Vettel elmondta, miért Räikkönen a legjobb csapattárs

    Sebastian Vettel szerint Kimi Räikkönent egyszerű és zárkózott természete teszi a legjobb csapattárssá, akivel a németnek valaha dolga volt F1-es pályafutása során.

    Räikkönen nem szószátyárságáról híres, valójában a konkrét versenyzésen túl semmi nem érdekli a Forma-1-ben. Azonban ha mégis megszólal, vagy jelez valamit, az nagy eséllyel úgy is van. Vettel pedig mindezt nagyra értékeli.

    „Nyilvánvaló, hogy sokkal könnyebb a helyzet, ha olyan valakivel dolgozol, aki tiszteletben tart téged.” – mondta Vettel a Motorsport.comnak. „Tudják, az emberek gyakran megbonyolítják a dolgokat, főleg a Forma-1-ben, szóval jó, ha olyasvalakivel dolgozhatsz, aki nem politizál, nem okoz zűrzavart, meg ilyenek. Ebben a tekintetben Kimi valószínűleg a legjobb csapattárs, akit kaphatok. Nagyon egyenes ember (Kimi), de jól kijöttem Daniellel (Ricciardo) is.”

    Sokkal bajosabb volt azonban a kapcsolata korábbi csapattársával, Mark Webberrel.

    „Markkal egyértelműen voltak olyan idők, amikor bonyolultabb volt a helyzetünk.” – ismeri el Vettel. „De azt kell mondjam, más korosztály voltunk, szóval már az elején sem voltunk közel egymáshoz. De van ez így.”