Címke: Kimi Räikkönen

  • Bár a születésnapja 4 napja volt, október 21 többszörösen is Räikkönen napja!

    Bár a születésnapja 4 napja volt, október 21 többszörösen is Räikkönen napja!

    A születésnapját már megünnepelte hétfőn, az immáron 43 éves Kimi Räikkönen, karrierjének egyes dátumait pedig aligha tarja számon.

    Mi azért most megemlékezünk róla, mivel október 21. meglehetősen eredményes nap volt az F1-ből már visszavonult finn versenyző számára. Két évet is kiemelünk:

    2007-ben október 21-én rendezték a szezon utolsó versenyét, a Brazil Nagydíjat, melyen Räikkönen megszerezte első és egyetlen F1-es világbajnoki címét, egyetlen ponttal megelőzve Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont.

    Kimi Räikkönen,
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    2018-ban ugyanezen a napon rendezték az Egyesült Államok Nagydíját, amelyen Räikkönen F1-es pályafutásának utolsó győzelmét aratta. Ami egyben egy hosszú győzelemmentes korszakot is zárt. A Jégember utolsó előtti és utolsó győzelme között több, mint 100 verseny telt el.

     

  • 43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

    43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

    Kimi Räikkönen ugyan a 2021-es szezon végével visszavonult, mégis, továbbra is az egyik legismertebb és legnépszerűbb személy a Forma-1 kapcsán.

    A finn ma ünnepli 43. születésnapját, ez alkalomból 43 információt gyűjtöttünk róla csokorba, véletlenszerű sorrendben.

    Íme tehát 43 tény Kimi Räikkönenről:
    1. Diszlexiás.
    2. Az előző pontból kifolyólag inkább hangoskönyveket hallgat olykor, olvasás helyett.
    3. Hangja azért kissé rekedtes, mert ötéves korában leesett a kerékpárjáról, és beverte a torkát a kormányba, ami károsította a hangszálait.
    4. A fentebb lévő pont ellenére szeret karaokézni, legalábbis ha némi ital oldottá tette a hangulatot.
    5. Egyszer egy szárítószekrényben aludt, miután beivott egy buliban, síugró öltözetben.
    6. Meztelenül aludt egy ismeretlen színész ágyában, az első ferraris sajtómegjelenése reggelén.
    7. Utálja felvenni a telefonját.
    8. 175 cm magas.
    9. Mikor katona volt, egyik alkalommal az árokba hasalt részeken, hogy ne bukjon le.
    10. Előfordult vele, hogy kvalifikáció alatti várakozás során bevizelt az autóban.
    11. Egy alkalommal letartóztatták Szingapúrban, mert a csomagja után mert a reptéri csomagszkennerbe.
    12. 2017-ben, mikor észrevette, hogy a Ferrari buszának wc-je nem működik, kért pár szerszámot és megjavította.
    13. A Jégember becenevet mclarenes főnöke, Ron Dennis adta neki.
    14. A McLarennél honfitársa, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen helyét vette át.
    15. Elmondása szerint azért nem lett jégkorong-játékos, mert az edzésekhez túl korán kellett kelni.
    16. Első feleségének Jenni Dahlmannak a második férje épp egy finn jégkorongjátékos.
    17. Minttu 2013-ban, a Hungaroringen járt először F1-en Kimi vendégeként, de akkor még csak pletykálták, hogy járnak.
    18. Második házassága, a légiutas-kísérő Minttu Virtanennel, Olaszországban köttetett.
    19. James Hunt nagy rajongója, ha lehet így fogalmazni.
    20. Egyszer 16 napon át bulizott két verseny között.
    21. Egy alkalommal sem nyerte meg Finnország Az év sportszemélyisége díját.
    22. Személyesen találkozott II. Erzsébet, néhai brit királynővel.
    23. Ő az egyetlen versenyző, aki nyerni tudott a Forma-1 V10-es, V8-as és hibrid korszakában is.
    24. Máig ő a Ferrari utolsó Forma-1-es világbajnoka.
    25. Bátyja, Rami is versenyzett. Főként ralizott és 2007-ben a finn Formula 3-ban is rajthoz állt, ahol a 3. helyen zárt.
    26. 18 éves unokaöccse, Justus, raliversenyzőként bontogatja szárnyait.
    27. Két gyermeke van: Robin Ace 7, Rianna Angelia Milana pedig 5 éves.
    28. Kisfia, Robin nem régiben kezdett el gokartversenyezni.
    29. Soha nem térne vissza az F1-es paddockba tévés szakértőként, nem is érti, hogy Nico Rosberg miért tette ezt.
    30. Idei NASCAR szereplése előtt is szerepelt már amerikai bajnokságban.
    31. A jégkrém evés szinte védjegyévé vált.
    32. Ő és felesége, Minttu, a Samsung finn nagykövetei.
    33. Kimi a hatodik versenyző, aki legalább egy évet kihagyott a Forma-1-ben, majd később úgy döntött, visszatér, és futamot is nyert.
    34. Jobb kezén lévő tetoválása, a csuklója fölött, át lett alakítva. Korábban egy molygós nap volt ott.
    35. Ő az évezred legidősebb győztese és pole pozíciósa.
    36. Menedzserével, Steve Robertsonnal saját versenycsapatot hoztak létre 2004-ben, Double R Racing néven. Double R = Dupla R, ami Robertson és Räikkönen kezdőbetűire utal.
    37. Ice 1 Racing névvel motocross csapatot is alapított, 2011-ben.
    38. F1-es karrierje kezdete óta minden sisakja tetején látható volt egy „W”-szerű szimbólum, ami egy madár szárnyait jelképezi.
    39. Kedvenc pizzafeltétje a tonhal.
    40. Kedvenc gyümölcse a banán.
    41. Fiatalkori kedvenc zenekara a Guns N’ Roses. Azóta Axl Rose személyesbarátja.
    42. Nyolc alkalommal állt dobogón a Hungaroringen, ebből egyszer győzelemmel.
    43. Első ős utolsó F1-es győzelmei között 5691 nap telt el.

    +1 információ: Räikkönen amerikai versenyzéséről minden infót megtaláltok a www.500miles.hu-n!

  • Elég bátor lesz-e Räikkönen az IndyCarhoz?

    Egyre inkább erősödik a pletyka, mely szerint KImi Räikkönen az IndyCarban köthet ki, méghozzá a Chip Ganassi Racing csapatánál.

    Az UOL brazil sportújság szerint Räikkönen egyelőre csak az épített pályákon indulna, és egy brazil szakértő szerint ez amiatt van, mert sokan félnek az oválversenyzéstől.

    Látványos lenne Kimit az IndyCarban látni, amely sok pilótának igazán szórakoztató a Forma-1-es évek után, Nigel Manselltől kezdve Romain Grosjeanig, aki 2021-ben érkezett, és teljesen újjászületett” – mondta Gefferson Kernt az IndyCar brazil kommentátora.

    A probléma az oválokon van. Nem mindenkinek van bátorsága 350 km/h fölé menni, és mindig a fal közelében autózni.

    Persze ahogy Jimmie Johnson és Romain Grosjean is csak az épített pályákon kezdett, amint ellátogattak az Indy 500-ra, egyből megjött a kedvük az oválversenyzéshez is.

    Remélem, hogy megtörténik. Mindig jó látni, ahogy a Forma-1-es legendák átkelnek az Atlanti-óceánon, és kipróbálják magukat.

    Räikkönen a 2020-as Forma-1-es szezon végén vonult vissza, és a 2021-es szezont a családjával töltötte.

    2022-ben viszont úgy döntött, hogy visszatér a kompetitív versenyzéshez, és kipróbálta magát a NASCAR Cup Seriesben, méghozzá a Trackhouse Racing Project91-es autójában.

    Räikkönen fantasztikusan teljesített, a futam során szinte végig a top10-ben ment, de végül belekeveredett egy balesetbe, ami a versenye végét jelentette.

    Az IndyCar szezon 17 versenyből áll, így első körben a finn versenyzőnek feleségét, Minttu-t kell az Egyesült Államokba való költözésről meggyőznie, majd utána gondolkozhatna a szerződésen.

  • Kimi Räikkönen az IndyCar egyik top csapatához igazolhat

    Meglepő húzásra szánta el magát a Chip Ganassi Racing, ugyanis Jimmie Johnson visszavonulása után Kimi Räikkönen ülhet be a helyére.

    A 2023-as átigazolási szezon továbbra is nagyon pikáns, és egy brazil újság szerint egy új pletyka egyre nagyobb teret nyer az IndyCar paddockban.

    Ganassi ugyanis – a lap információ szerint – azon dolgozik, hogy Kimi Räikkönen a következő szezonban náluk versenyezzen az épített, és utcai pályás versenyeken, az ovál pályákra pedig visszahoznák Jimmie Johnsont.

    A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban nem teljes szezont teljesít, hanem az év során körülbelül 10 versenyen fog rajthoz állni. Chip Ganassi elképzelése az, hogy mind az öt ovál versenyre – beleértve az Indy 500-at is – Johnsont ültesse be.

    A pletykák szerint a felek között már megtörténtek a tárgyalások, és a csapat arra törekszik, hogy minél hamarabb megállapodás szülessen.

    Räikkönen a 2020-as Forma-1-es szezon végén vonult vissza a Forma-1-től, és a 2021-es szezont a családjával töltötte.

    2022-ben viszont úgy döntött, hogy visszatér a kompetitív versenyzéshez, és kipróbálta magát a NASCAR Cup Seriesben, méghozzá a Trackhouse Racing Project91-es autójában.

    Räikkönen fantasztikusan teljesített, a futam során szinte végig a top10-ben ment, de végül belekeveredett egy balesetbe, ami a versenye végét jelentette.

    Az IndyCar szezon 17 versenyből áll, így a finn versenyzőnek – és családjának – 12-szer kéne az Egyesült Államokba utazni – hacsak nem akarnak oda költözni – így ez sok kérdőjelet hagy a pletyka hitelességének tekintetében.

  • Véget ért Robin Räikkönen versenye: esőben nem volt szerencséje

    Véget ért Robin Räikkönen versenye: esőben nem volt szerencséje

    Robin Räikkönen, Kimi Räikkönen 7 éves kisfia a svájci Rotax Max Challenge idei záró hétvégéjén vett részt. A gokartos eseményen Micro kategóriában, a legfiatalabba között állt rajthoz.

    A 13 óra után kezdődő 2. Heaten Robin a 16. helyről indult s 18 fős mezőnyben a még nedves pályán. A repülőrajt után azonban hamar feljött a 10. helyre. Az 7. kör végén már a 7. volt. A 8., utolsó körben azonban kiesett.

    A mezőnyben egy magyar kislány is rajthoz állt, Sárkány Hanga Luca a 6. helyen zárt.

    A pálya a délután 3 után kezdődő döntőben is vizes volt. Robin Räikkönen pedig a 16. helyről indult, az első körben azonban az utolsó helyre csúszott vissza.

    Az 5. körre sikerült Cyril Sarkart fél másodpercre megközelítenie. A hetedik körben aztán Iven Ammann és Marcel Arunno is hátracsúszott, így Robin a 16. helyen haladt tovább.

    A 13 körös verseny végére Robin még egy helyet tudott előre lépni, így a 15. helyen zárt.

    Nem kell azonban csüggedniük a Räikkönen-rajongóknak, hiszen Robin még csak most bontogatja a szárnyait, és édesapjánál jobb mentora aligha lehetne.

    Mindeközben a versenyt Leopold Juch nyerte, Hanga pedig a 8. helyen ért célba.

  • NÉZD ÉLŐBEN Robin Räikkönen gokartversenyét!

    NÉZD ÉLŐBEN Robin Räikkönen gokartversenyét!

    Mint azt a Forma-1 rajongók már minden bizonnyal tudják, Kimi Räikkönen fia, Robin, elkezdte gokartos pályafutását. A minap már részt is vett egy versenyen Svájcban.

    Ma is rajthoz áll a 7 éves kisfiú, szintén a svájci Whohlenben, a svájci Rotax Max Challenge idei záró hétvégéjén.

    A 91-es rajtszámmal induló Räikkönen-fiú a 18 fős Micro kategóriában indul, mely a hivatalos kiírás szerint kvalifikáció és futam céljából 13.00-kor és 14.26-kor lép pályára, de ahogy elnézzük, eső miatt van némi csúszás a programban.

    A jó hír azonban, hogy az események élőben követhetők! Az élőképet alább találjátok, a live timingot pedig ide kattintva éritek el!

    robin r

  • Räikkönen borít egy SCANIA nyergesvontatót

    Räikkönen borít egy SCANIA nyergesvontatót

    Juha Ristimaa neve már régóta ismert Európában, ha egyedi kamionokról van szó. Mint kiderült, tavaly egy SCANIA-t mutatott be, melynek minden négyzetcentimétere a 2007 Forma-1-es világbajnokára, Kimi Räikkönenre utal.

    A téma ötlete 2018-ban született, amikor Juha először látott élőben egy Forma-1-es versenyt az olaszországi Monzában. Az élménytől lenyűgözve Juha még nagyobb rajongója lett Räikkönennek, és egy Räikkönen-témájú kamion ötlete fogalmazódott meg benne.

    Mint Ristimaa minden projektje esetében, az egyedi alkatrészeket a Härmä Finland biztosította, a külső megjelenésért pedig Perttu Papunen felelt. Hogy inkább sportos, semmint tuning hatást keltsen, igyekeztek a nyerget áramvonalasabbá tenni és a legtöbb fényes, rozsdamentes acél alkatrészeket szénszálas felületre cserélni.

    „A téma nagyon tetszett nekem, és mindent megjegyeztem, amit az interneten találtam Kimiről” – mondta Papunen.

    „A kamion grafikájához a Forma-1-es versenyző sisakjain látható grafikákból merítettem ötleteket. A fő színnek a Candy vörösnek kellett lennie, de egyébként Juha szabad kezet adott nekem.”.

    „A grafikának sebességet és versenyszellemet kellett sugároznia. Olyan területeket készítettem, amelyek mintázata a szénszálas mintát utánozza, valamint egy Paisley-mintát, amelyet Kimi néhány éve viselt a sisakján. Az oldalakon különböző korszakokból származó képek vannak Kimiről, valamint a leghíresebb idézetei.”

    „A hátulján Kimi 21 győzelmét, valamint a 2007-es bajnoki évét láthatjuk. Képek láthatók 2007-ből, valamint azon versenypályák profiljai, ahol Kimi egy vagy több alkalommal győzni tudott.”

    „A színösszeállítás azoknak a csapatoknak a színeiből áll, amelyekben Kimi versenyzett” – magyarázta Papunen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Perttu Papunen (@ppdart) által megosztott bejegyzés

  • Raikkonen főnöke Ricciardo-t is a NASCAR-ba csábítaná

    Justin Marks óriási tettet hajtott végre, amikor a NASCAR-ba hozta Kimi Raikkonent, most pedig Ricciardora vetette ki a hálóját.

    A NASCAR az elmúlt években bimbózó kapcsolatot alakított ki az F1-gyel, és a Project 91-nek nagy érdemei vannak ebben. Nos, ez a kapcsolat még tovább erősödhet, hiszen arról szólnak a hírek, hogy Daniel Ricciardo esetleg a NASCAR-ba tarthat.

    A Project 91 célja, hogy különböző motorsport kategóriákból világklasszis pilótákat csábítson át a NASCAR-ba. Ez idén már meg is történt, hiszen a 2007-es Forma-1-es világbajnok Kimi Raikkonen be is mutatkozott a Watkins Gleni futamon.

    Daniel Ricciardo esetleges bemutatkozása még inkább feldobná a programot és a sportágat is, tekintve az F1 globális követőit és az ausztrál versenyző rajongóit.

    Ricciardonak jelenleg nincs szerződése az F1 2023-as szezonjára, miután a McLaren közös megegyezéssel felbontotta vele a meglévő kontraktusát. Az F1-es csapatoktól eddig nem kapott vonzó ajánlatot, az USA-ból pedig egyelőre csak az IndyCar csapatok mutattak iránta érdeklődést.

    Most viszont Justin Marks, a Trackhouse Racing főnöke elmondta, hogy felvették a kapcsolatot az ausztrál versenyzővel.

    „Daniel (Ricciardo) tudja, hogy beültetnénk őt a Project 91-es autóba, és tisztában van vele, hogy nagy az érdeklődés a mi oldalunkról, azonban neki is, illetve nekünk is meg kell várnunk, hogy kap-e F1-es ajánlatot majd”

    mondta Marks.

    A 33 éves ausztrál egyelőre kapaszkodik az utolsó reménysugárba, hogy kap még lehetőséget a Forma-1-ben, ennek esélye azonban egyre kisebbnek tűnik.

  • Räikkönen kis híján hupikék törpként állt dobogóra!

    Räikkönen kis híján hupikék törpként állt dobogóra!

    Marc Priestley, a McLaren egykori szerelője még 2018-ban adott ki könyvet F1-es élményeiről, és a mai napig kerülnek elő belőle újabb és újabb sztorik. Aki egyben elolvasná, az megvásárolhatja a könyvet (angol nyelvű), Amazonról.

    Kimi Räikkönen egykori szerelője most a Pit Stop Podcastben olyan csínyekről is beszámolt, amelyek a finn McLarennél töltött ideje alatt történtek.

    Bár a Jégember mára már megállapodott és visszafogta magát – sőt már gyermekei vannak és vissza is vonult – 2002 és 2006 között, mikor a McLarennél versenyzett meglehetősen lazán élte az életet, és olykor kisebb-nagyobb botrányokba is keveredett. A bulizás meglehetősen gyakori volt nála. Mindemellett közeli barátságot kötött Priestley-vel.

    „Keményen dolgoztunk, de még keményebben buliztunk” – emlékezett vissza Priestley.

    „Sokáig dolgoztam Kimivel, akivel egyszerűen hihetetlenül jó volt együttműködni, mert nagyon gyors volt a versenypályán. Nagyon keményen bulizott a pályán kívül, mi pedig vele tartottunk, jó barátok lettünk, és hihetetlen életet éltünk együtt.”

    „A 2000-es évek közepén a dolgok elkezdtek megváltozni, és profibbá váltak. A McLaren valóban élen járt ebben és az emberi teljesítmény megértésében, és mi voltunk az első csapat, amely úttörőként kezdte el vizsgálni az emberi teljesítményt, nem csak a versenyzők, hanem a boxutca személyzetének és a csapatnak a teljesítményét is.”

    „Volt néhány elképesztő időszakunk vele a pályán, olyan dolgokat szállított, amelyek hihetetlenek voltak. De soha nem sikerült bajnokságot nyernünk. Két alkalommal, azt hiszem, két alkalommal (2003-ban és 2005-ben) másodikok voltunk, és a bajnokság utolsó napjaiban vagy utolsó heteiben még mindig versenyben voltunk, de Kimivel sosem sikerült.”

    „De a pályán kívül ő egy partiállat volt. Az álmát élte. Egy kölyök volt, akinek dollármilliói voltak, és azt tehette, amit akart. Megtette, és minket is magával vitt!”

    Hagyomány

    2006 folyamán Räikkönen úgy döntött, hogy elhagyja a McLarent, hogy a Ferrarinál folytassa pályafutását, a visszavonuló Michael Schumacher helyén. A wokingi székhelyű csapatnál töltött utolsó napjai előtt Priestley tudta, hogy megfelelő búcsúra van szükség.

    „2006-ban jelentette be, hogy a Ferrarihoz megy, és mi nagyon közel kerültünk egymáshoz, mint barátok és mint kollégák” – mondta Priestley.

    „Minden szezon végén rengetegszer voltam nála, egy héten át együtt buliztunk, elvittük a szerelőket, és közeli barátságot kötöttünk az otthoni közeli barátaival.”

    „Volt egy olyan dolog a McLarennél, hogy amikor valaki elment – legyen az szerelő vagy kamionos, vagy bármi – az utolsó napon elkaptuk, megkötöztük a boxutcában, és elleptük őt egy heti szeméttel. A maradék ételmaradékkal vagy bármi mással, egyszerűen elpusztítottuk őket a boxutca többi tagja előtt.”

    „De az egyik dolog, amit a McLaren csinált, egy kis McLaren-hagyomány, hogy volt ez a kék festék, ami olyan, mint egy intenzív ételfesték, amit az autó vízrendszerébe tettünk. Így, ha szivárgás van, azt látni lehetett, mert élénk kék volt. Egy gyűszűnyi festék egy úszómedencét is mélykékre színezne, ez egy nagyon erős, intenzív anyag!”

    „Mivel ez por, úgy működik, hogy rászórod [valakire], ráöntesz egy kis vizet, és hirtelen úgy néznek ki, mint a [hupikék]törpikék!”

    „Szóval, az utolsó versenyhétvégéjén Brazíliában, mivel jó haverok lettünk, folyton húztam vele, hogy ‘haver, tudod, hogy ha valaki elhagyja a McLarent, azt kékre festik!’”

    „Mielőtt elment, egész héten azzal húztam, hogy ‘nem érdekel minket, ki vagy, mindenkit kékre festenek ezzel a cuccal’.”

    „Kimi folyamatosan hárított, de láttam rajta, hogy kezd ideges lenni. Úgy ecsetelte, hogy ‘Á, nem fogtok elkapni, a verseny után rögtön kapok egy helikoptert!’

    „Én csak azt mondtam, hogy ‘igen, majd meglátjuk’, és egész héten csak úgy kacsintgattam rá a garázsban, ő pedig pontosan tudta, hogy mire gondolok, ő pedig csak azt hajtogatta, hogy ‘te rohadt szemétláda…’.”

    „Elérkeztünk a verseny napjához, és arra gondoltam, hogy ‘már eddig is eljutottam, nem tudok visszalépni. Tennem kell valamit!’”

    A törpök élete nem csak játék és mese

    „Szóval az egyik munkám abban az időben az volt, hogy bekötöttem őt a kocsiba. Brazíliában a rajtrácson volt egy elég híres pillanat, amikor Pelé bemutatót tartott a rajtrácson, és az összes versenyző ott volt ezen a Pelé-bemutatón. Kimi viszont hiányzott a bemutatóról. Martin Brundle ott volt a mikrofonjával a rajtrácson, és odament Kimihoz, és azt mondta: ‘Te voltál az egyetlen, aki nem volt ott a Pelé-bemutatón!’

    „Kimi csak annyit mondott, hogy ‘igen, sz*rtam!’. Ez egy elég híres interjú. De amíg ez a pillanat zajlott, én mögötte álltam, és megtöltöttem a kesztyűjét ezzel a kék porral – kék ételfestéket szórtam a kesztyűjébe! Aztán bekötöttem a kocsiba, és odaadtam neki a kesztyűjét. Aztán felvette őket, és elindult a versenyre!”

    „30 fokos hőség van, úgy izzad, mint az állat odabent! Én meg majd’ összesz**tam magam, hogy valami hülyeséget csináltam. Ez borzasztóan rosszul sülhet el. De most már a versenyen van, és a harmadik helyen áll, én pedig arra gondolok, hogy ‘Istenem, a dobogóra fog kerülni. Leveszi a kesztyűjét, miután két órán át izzadt, és törpkézzel integet a közönségnek!’

    „Végül negyedik lett, és amikor negyedik vagy, nincs semmilyen médiakötelezettsége, egyenesen visszajött a garázsba, lehúzta a kesztyűjét, és élénk kék kezei voltak! Csak bejött a garázsba, átnézett, és azt mondta ‘te kib***ott bal***z!’

    „De mivel éppen távozott, és ez volt az utolsó versenye, aztán kezet rázott (az akkori csapatfőnökkel és vezérigazgatóval) Ron Dennisszel, és kék lett az egész keze! Aztán Ron Dennis felesége, aztán a Mercedes vezetője és annak felesége, és hirtelen az összes nagymenőnek a garázs hátsó részében kék lett a keze! Azt hittem, ki fognak rúgni! Kimi hosszasan súrolta a kezét, nagyon dühös volt, és azt mondta: ‘Visszakapod, te bal***z!’

    Visszavágó

    Räikkönen persze meg is találta a módját annak, hogy visszavágjon és ez napokkal később sikerült is neki!

    „Az utolsó futam utáni héten elmentünk a házába, fel Lappföldre” – mesélte Priestley.

    „Mint minden évben, most is kimentünk Finnországba, hogy szétcsapjuk magunkat. Az első este odamentünk, ott volt az összes haverja, az összes haverunk. Mindannyian összejöttünk, elkezdtünk inni, és már hajnali kettőre jár az idő. Nagyon fáradt voltam. Gondoltam, hogy nem fekhetek le előbbi, mert tudom, hogy megpróbál valamit, hogy visszavágjon.”

    „De a végén már nem tudtam ébren maradni. Így hát felmentem a szobámba a házában, és arra gondoltam: ‘A biztonság kedvéért egy széket teszek a kilincs alá!’

    „Húsz percen belül elaludtam. Húsz perccel később az ajtó leszakadt a zsanérokról! Szó szerint szétrobbant, az ajtó darabokra tört! Kimi és a haverja volt az, berontottak, és az ágyban bunyózni kezdtünk. Én birkózom vele, de ő meg lefogott, majd a haverjai lefogtak…”

    „Akkoriban hosszú, vállig érő hajam volt, ő pedig elővett egy hajvágógépet, és mint egy fordított mohikán, végignyírt a hosszú, vállig érő hajam közepén! Aztán, ami még ennél is rosszabb, kihúzta a hajvágó gépet és kidobta az ablakon egy ötméteres hófúvásba! Eltűnt, a hajnyírógép eltűnt.”

    „Ez egy hét első napja volt, úgyhogy egy masszív fésülködésen kívül semmit sem tehettem, hogy elrejtsem [a lenyírt részt] a hét hátralévő részében!”

  • Újabb botrányos csörte Harvick és a NASCAR között

    Kevin Harvick „sz*r”-nak nevezte a NASCAR által szolgáltatott egyenalkatrészeket, amelyeket idéntől minden csapatnak használnia kell.

    Annak ellenére, hogy a NASCAR Cup Series történetének egyik legkiszámíthatatlanabb és legversenyképesebb szezonjának kellős közepén vagyunk, ahol a szezon első 30 futamán 19 különböző győztes volt, mégis a Next Gen autóval kapcsolatos biztonsági és alkatrészekkel kapcsolatos minőségi kérdések uralják a címlapokat.

    Bár a NASCAR abban reménykedett, hogy a Next Gen autó problémamentes versenyt fut majd a Bristol Motor Speedwayen, mégis több probléma is felmerült.

    Ezúttal az egyen szervokormányrendszerek voltak azok, amelyek a verseny során több autón is meghibásodtak.

    Bár a helyzet messze nem volt ideális, a SiriusXM NASCAR rádió The Morning Drive című műsorának keddi adásában Scott Miller, a NASCAR versenyigazgatóságának vezető alelnöke elmondta, hogy a Bristol Motor Speedway egyedi jellege valóban a határaikig feszegette az alkatrészeket, és végül a szombati verseny az új autóval kapcsolatos tanulási folyamat része volt.

    Bristol egyértelműen egyedi eset volt” – magyarázta Miller. „Néhány olyan dolog merült fel a kormányzással kapcsolatban, amire nem számítottunk.

    Az autó és minden más újdonsága miatt nem elfogadható, hogy vannak problémák, de valószínűleg ez mindannyiunk számára a tanulási folyamat része.

    Bár a NASCAR nem ezt szerette volna látni az elmúlt hétvégén, a szervokormány-problémák időzítése nem is lehetett volna rosszabb.

    Harvick és a NASCAR bajnokai nem maradtak csendben

    A Next Gen autó biztonságát számos versenyző megkérdőjelezte négy héttel ezelőtt a NASCAR Cup Series rájátszásának médianapján, mondván sokkal nagyobb a sérülés veszélye most, mint a 6. generációs autókban.

    Erre bizonyíték Kurt Busch agyrázkódása, ami miatt ki kell hagynia az év hátralevő részét, és Kimi Raikkonen csuklósérülése, amely az augusztusi watkinsi futam óta még mindig nem jött rendbe.

    A kérdésben többek között a NASCAR Cup Series bajnokai, Joey Logano, Kyle Larson és Kevin Harvick is nyíltan felszólaltak.

    Harvick esetében a Next Gen autóval kapcsolatos kritikája egy újabb szintre emelkedett, amikor a 4-es rajtszámú Stewart-Haas Racing Ford Mustangja lángba borult a Darlington Raceway-en, lényegében tönkretéve az esélyeit a rájátszásban a 12-es körbe való továbbjutásra.

    A darlingtoni pokoljárást követően Harvick a NASCAR-t ostorozta, mondván, hogy az autó „sz*r alkatrészekből áll”.

    Martin Truex Jr.-t szinte az összes technikai probléma érintette már idén, így nem volt meglepő, hogy ő volt a legidegesebb bristoli kiesése után, interjújában pedig Harvick szavait idézte, és sz*rnak nevezte az alkatrészeket.

    Miller kikérte magának a „sz*r alkatrészek” narratívát.

    Az összes csapat és a gyártók is részt vettek a fejlesztés, és kiválasztás folyamatában, amikor az alkatrészeket választottuk” – jelentette ki Miller. „Mindenki ludas ebben, és nem csak a NASCAR.

    Mivel ennek az autónak minden alkatrésze új, azt hiszem, a versenyzésben és az élet bármely területén, amikor valami teljesen újat csinálsz, van egy tanulási folyamat” – magyarázta a NASCAR fejese.

    Miller szerint azonban a NASCAR elfogadja, hogy ami Bristolban történt, az teljesen elfogadhatatlan volt, és a szankciós testület mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer.

    Törekszünk arra, hogy javítsunk, amikor problémáink vannak? Abszolút 100%-ban igen. Minden egyes nap” – mondta Miller.

    Ami Bristolban történt, az elfogadhatatlan, és szorgalmasan fogunk dolgozni, és megoldást találunk arra, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer.