Címke: Kimi Räikkönen

  • Vettel nyitott rá, hogy a „jó gyerek” Ricciardo legyen a csapattársa

    Vettel nyitott rá, hogy a „jó gyerek” Ricciardo legyen a csapattársa

    Sebastian Vettel kijelentette, nyitott arra, hogy Daniel Ricciardo jövőre a Ferrari-hoz csatlakozzon, és a csapattársa legyen.

    Ők egyszer már voltak csapattársak a Red Bull-nál 2014-ben. A német akkor győzelem nélküli szezont zárt, míg Ricciardo háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és megelőzte az akkor már négyszeres világbajnokot az összetettben.

    Vettel azt mondta, nincs kifogása ellene, hogy Ricciardoval újra egy párost alkossanak. „Nem bánom,” – mondta. „Egy évet dolgoztunk már együtt a múltban, ami számomra egy nem túl eredményes év volt. Általánosságban véve régóta ismerem őt, jó gyerek. Nyilvánvaló, hogy Kínában jó versenye volt, és ez jó a közönség számára is.”

    Ricciardo egyelőre tagadta azt a feltételezést, miszerint a Ferrarival szerződést kötött volna 2019-re.

    Kínában úgy tűnt, hogy a Ferrari felhasználja Kimi Räikkönent, hogy segítse Vettel-t a verseny megnyerésében. Ricciardo azt mondta, hogy ő nem lenne elégedett egy csapatban a „kettes számú” pilóta szerepének betöltésével. „Ezek minden bizonnyal olyan dolgok, amelyek bárhol leszek majd, vagy bárhová megyek, mindig biztosnak kell legyek benne, hogy van némi tisztaság. Úgy nem akarok valahova menni, ahol nem éreztem, hogy esélyem van az egyenlőségre. Jelen pillanatban, amit erőltetni próbálok, hogy világbajnok legyek. Ez a célom, az álmom, és amiben igazán hiszek, hogy képes vagyok rá, így ha valaki azt mondaná: ’mi igazából hagynánk, de nem teheted meg’, ez nem vonzó lehetőség számomra.”

    „Valahol ez a helyzet? Nem tudom. Őszintén szólva nem tudom, mi történik más csapatoknál. A Red Bull-nál mindig nagyon odafigyeltek a tisztaságra, és tisztességesnek mondhatók 2014 óta, mivel akkor ott voltam. Minden bizonnyal kellemes környezet volt, és mindenütt elvárnám ezt.”

  • Räikkönen: Versenyről versenyre változhatnak az erőviszonyok

    Räikkönen: Versenyről versenyre változhatnak az erőviszonyok

    Kimi Räikkönen, a Ferrari finn világbajnoka úgy véli, nagyon nehéz erősorrendet felállítani az idei Forma-1-es szezonról.

    „Bárkit megkérdezel, erre most nehéz választ adni” – mondta a finn.

    „A kínai verseny végeredménye nagyban függött attól, hogy ki volt újabb gumikon. Nyilvánvalóan ez fontos része a dolognak, ami most nagy jelentőséggel bírt, akárcsak a Safety Car.”

    2007 világbajnoka szerint normál körülmények között nagyon kicsi különbség van a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas között.

    „Tiszta tempóban, ugyanolyan gumikon… Nehéz, nagyon nehéz megmondani. Azt hiszem ez jó dolog a nézők számára, hiszen senki nem tudja igazából az erőviszonyokat.”

    „Mindenki szeretne tisztább képet kapni, de a versenyről versenyre való eltérések miatt nincs rá lehetőség. Nagyon kicsi dolgok jelentenek nagy különbséget egy verseny végeredményében.”

    „Majd meglátjuk. Lehet, hogy minden versenyen más lesz az erősorrend, attól függően, hogy ki milyen gumikat használ.”

  • Magyarul is megjelenik majd a Räikkönen könyv

    Magyarul is megjelenik majd a Räikkönen könyv

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy életrajzik könyv készül Kimi Räikkönenről, az elismert finn író, Kari Hotakainen „tollából”, és a 10. születésnapját ünneplő Siltala adja majd ki, Tuntematon Kimi Räikkönen címmel.

    Ezzel a Stilia történetének legnagyobb nemzetközi érdeklődésére számít, így komoly jogi megállapodásokat kell kötniük, hogy a könyv idegennyelven (nem csak finnül) is megjelenhessen.

    Angol nyelven is megjelenik majd, az Egyesült Királyságban a Simon & Schuster UK vásárolta meg a jogokat a könyv kiadására, mely angolul a „The Unknown Kimi Räikkönen” címet viseli majd.

    Finnül 2018 augusztusában jelenik majd meg a könyv, ezen kívül pedig az alábbi országokban az alábbi kiadóknál lesz megtalálható:

    Érdeklődik azonban még Brazília, Japán, és Svédország is.

  • Minttu gyűjteni kezdte a dobogós Pirelli sapkákat

    Minttu gyűjteni kezdte a dobogós Pirelli sapkákat

    Kimi Räikkünen felesége, Minttu, az Ausztrál Nagydíj után már közzétett egy fotót, melyen örült férje dobogós szuvenírjének, a Pirellis sapkának, melyet a harmadik helyezéséért kapott. A Kínai Nagydíj után egy újabb darabbal gazdagodott, újabb harmadik helyezés okán. Vajon hány ilyen sapkát tud Minttu – vagyis Kimi – összegyűjteni idén?

    https://www.instagram.com/p/BhotxkdFRY7/?taken-by=mintturaikkonen

  • Az olaszok szerint a Ferrari nem bánik jól Räikkönennel

    Az olaszok szerint a Ferrari nem bánik jól Räikkönennel

    Az olasz sajtó támadni kezdte a Ferrarit abban a tekintetben, hogy úgy vélik, a csapat nem megfelelően bámik Kimi Räikkönennel, nem kellene őt kettes számú versenyzőként kezelni.

    A La Gazzetta dello Sport veterán újságírója, Pino Allievi szerint Räikkönen idén jobban teljesít, mint korábban, de ennek ellenére csak egy gyalog a Ferrari sakktábláján, miközben a kedvezményezett továbbra is Sebastian Vettel.

    „A kerékcserével a Ferrari arra használta Räikkönent, hogy lassítsa Bottast és segítse Vettelt.” – írta Allievi, utalva a Ferrari Kínai Nagydíjon alkalmazott taktikájára. „Évekig kritizáltuk Räikkönent, de 2018 elején mást mutat és emlékeztet minket arra, hogy ő egy bajnok. Ezt a Ferrarinak is észre kellene vennie.”

    „Helyette Kimit büntetik a stratégia által és a csapat csak Vettel támogatásával foglalkozik. Ez hiba, mely hatással lehet a morálra és a versenyző teljesítményére.”

    Allievi kollégája, Andrea Cremonesi is arra figyelmeztet, hogy a csapaton belüli csapat hátrányos helyzetbe hozhatja a Ferrarit.

    „Kíváncsi vagyok, hogy meddig tud megmaradni a harmónia a csapatnál, ha továbbra is így kezelik Räikkönent.”

     

  • Häkkinen Ricciardót és a finneket dicséri

    Häkkinen Ricciardót és a finneket dicséri

    Daniel Ricciardo győzelme megmutatta, hogy milyen akaraterő rejlik az ausztrál versenyzőben – véli a kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen.

    „Nekem is volt pár jó előzési manőverem a Forma-1-es karrierem során, de egy olyan versenyzőnek, mint Ricciardo, ez rendszeresen sikerül.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Lenyűgöző nézni. Mikor én fiatal srác voltam, megegyeztem egy barátommal, akinek másmilyen, erősebb versenyautója volt nekem, hogy gyakoroljuk együtt az előzést. Gyakorolni kell, hogy milyen előzést szeretnél véghezvinni, és legyél hozzá magabiztos.”

    Hozzáteszi azonban, hogy persze hibázni is könnyű, mint az történt Max Vertsppennel is vasárnap, hiszen ő bár bátor volt, az időzítés félrement.

    A finn bajnok azt is elégedetten nyugtázta, hogy az elmúlt két versenyen Valtteri Bottas csapattársa, Lewis Hamilton előtt tudott végezni.

    „Valtteri 18 körön át vezetett Sanghajban, de semmit nem tehetett Ricciardo ellen, aki két kiállásos stratégián volt és újabbak, lágyabbak voltak a gumijai a verseny végén. Megtette, ami szükséges volt, beleértve, hogy elkerülje az ütközést Ricciardoval.”

    Másik honfitársát is dicsérte azonban, kiemelte, hogy Kimi Räikkönen is jó formában van mostanság.

    „Ha olyan autója van, ami illik a stílusához, akkor Kimi természetes módon kényelmesebben érzi magát, így maximalizálni tudja a teljesítményét.” – magyarázza Häkkinen. „Nagyon pozitív módon tud támadni, jók a köridők és jönnek az eredmények. Nagyon nyomja Vettelt és ha a Ferrari stratégiája egy kicsit máshogy alakult volna, szerintem már tudott volna versenyt nyerni idén.”

    Mindent összevetve, Häkkinen szerint az idei F1-es szezon igazán izgalmas, különösen az elmúlt pár szezonhoz viszonyítva.

    „Meglátásom szerint két oka vannak, hogy a Forma-1 most látványosabb.” – mondja a finn. „Először is a Pirelli gumik, mivel nagyobb a kínálat, és alapvetően is puhábbak a keverékek, mint korábban. Ez szűkíti a teljesítménybeli különbségeket, minden gumin, és úgy tűnik, hogy a Mercedes küszködik ezzel. Korábban ez csak egyszer-kétszer fordult elő velük, de idén sokkal szembetűnőbb, és eközben ez a Ferrari és a Red Bull előnyére van.”

    „A másik ok, hogy jelentős változás nem történt a szabályokban, így a top csapatok ki tudták egyenlíteni a teljesítményüket. A Mercedes-Benz nagyon jól elvégezte a házi feladatot, négy évvel ezelőtt, mikor a hibrid-erőforrásokat bemutatták és nagy lett az előnyük.A szabályok limitálják a fejlesztéseket és a teszteket, szóval beletelt egy kis időbe, míg kiegyenlítődött a verseny. Most úgy tűnik, hogy három csapat képes futamot nyerni alapvetően, és ez fantasztikus hír.”

    „Személy szerint én nem gondolom, hogy a Ferrari hirtelen nagy lépést tett volna előre, vagy a Mercedes hátra. A Forma-1 annyira komplex, az eredmények több száz mérnök munkáját tükrözik, minden csapatnál, így minden megoldás, vagy probléma sok különféle ember munkájának, ötletének az eredménye.”

  • Räikkönent imádják a gyerekek, és úgy tűnik, hogy ez fordítva is igaz

    Räikkönent imádják a gyerekek, és úgy tűnik, hogy ez fordítva is igaz

    Ismét csak bebizonyosodott, hogy míg a felnőttekkel Kimi Räikkönen igencsak flegma, nemtörődöm tud lenni, addig a gyerekekkel teljesen másként viselkedik, és ez nem csak a saját gyerekeire igaz.

    Az elmúlt hétvégén egy kínai kisfiú ölelte meg a finn versenyzőt, aki ezt őszinte mosollyal fogadta. A kisfiú feltehetően az egyik grid kid, azaz „rajtrácsgyerek” volt.

    https://www.instagram.com/p/Bhomp42BHTl/?taken-by=kimimatiasraikkonen

    https://www.instagram.com/p/Bhoza04Bne8/

     

     

  • Kínai Räikkönen rajongók a reptéren

    Kínai Räikkönen rajongók a reptéren

    Több videó is felkerült az internetre arról, hogy milyen tömeg várta Kimi Räikkönent a reptéren, mikor megérkezett Kínába. A rajongók hada persze nem hagyta, hogy a finn versenyző csak úgy elsétáljon, mindvégig a nyomában voltak – szó szerint -, míg be nem ült az váró autóba.

    Ilyenkor azért nem irigyeljük a versenyzőket, nem lehet egyszerű elviselni, hogy ennyire a sarkában vannak az embernek, ráadásul rögzítenek is mindent. Persze lehet mondani, hogy kellően jól élnek ahhoz, hogy cserébe mindezt eltűrjék, de hát na…

    Ennél viszont kedvesebb, és talán Räikkönen számára is szimpatikusabb sztori, hogy egyik kínai rajongójának köszönheti a tegnap reggeli kávéját.

    https://www.youtube.com/watch?time_continue=117&v=qMvZSeJy26Q

  • Räikkönen visszaszólt Arrivabenének

    Räikkönen visszaszólt Arrivabenének

    Kimi Räikkönen, 2007 Forma-1-es világbajnoka nem ért egyet főnöke kijelentésével, miszerint különbség lenne idei és a korábbi években tapasztalt fizikai állapotában.

    „Nagyon elégedett vagyok Kimi teljesítményével. Jó fizikai állapotban van, ami nagyon fontos. Jól vezet, jó formában van és a munkájára összpontosít” – mondta Maurizio Arrivabene a finn sajtó munkatársainak.

    Räikkönent azonban nem igazán hatotta meg az olasz szakember véleménye.

    „Hogyan mérik az emberek a fittségi állapotom? Ránézéssel?” – tette fel a kérdést a 38 éves finn.

    „Véleményem szerint ez eléggé megkérdőjelezhető módja a fittségi szint mérésének. Nem csináltam túl sok tesztet, a csapatnak pedig nincs is információja ezekről. Kissé furcsák ezek a kijelentések. Soha nem volt problémám az állóképességemmel” – tette hozzá.

  • Egy rajongónak köszönheti Räikkönen a reggeli kávéját

    Egy rajongónak köszönheti Räikkönen a reggeli kávéját

    Kimi Räikkönen személyi edzője, Mark Arnall számolt be róla, hogy reggel bement egy Starbucksba Kínában, hogy vegyen egy termoszt Kimi reggeli kávéjához, azonban a finn versenyző egy rajongója ragaszkodott hozzá, hogy ő vegye az meg Räikkönennek, ajándék gyanánt.

    Fotó is készült:

    https://www.instagram.com/p/BhhqSHfhXno/?taken-by=markarnall_traveltraining