Címke: Kimi Räikkönen

  • Már 75 ezer aláírásnál jár a „Kimi maradjon” petíció

    Már 75 ezer aláírásnál jár a „Kimi maradjon” petíció

    Kimi Räikkönen legelhivatottabb rajongói nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy a kedvencüket jövőre is tartsa meg a Ferrari. A számok alapján pedig egyre többen teszik le a voksukat a finn maradása mellett.

    A kezdeményezés a múlt héten indult el, de mára már körülbelül 75 ezren írták alá azt, hogy a 38 éves pilóta 2019-ben is a vörösök autóját vezesse.

    „Kimi már számos alkalommal túlteljesítette Vettelt, a top formája visszatért, ezt bizonyítja a monzai eredménye is.” – érvelt a petíciót elindító Christy John.

    Egészen az Olasz Nagydíjig úgy tűnt, hogy Räikkönen maradhat még a Ferrarinál Sebastian Vettel csapattársaként. Monzában azonban szárnyra keltek olyan találgatások miszerint mégsem ez lesz a helyzet, ugyanis állítólag az ex-elnök Sergio Marchionne már korábban megegyezett Charles Leclerc-kel.

    Látva a petíció sikerét, nem kétséges, hogy Kimi Räikkönen rajongóinak lesz véleménye amennyiben a Ferrari bejelenti a jövő évi pilótapárosát.

    Azonban az olasz sajtó írásai szerint 2007 bajnoka még reménykedhet a folytatásban, ugyanis a monzai remeklése pozitívan hathat a jövőjére. A források szerint a Scuderia új elnöke, Louis Camilleri bele egyezett abba, hogy a finn még egy évet maradjon náluk, miközben Charles Leclerc további egy évet tölthet el a Saubernél, megemelt fizetés fejében.

  • Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

    Kimi versenyzője és társtulajdonosa is lehet a Saubernek 2019 után?

    Kimi Räikkönen akár a Sauber vezetésébe is kerülhet 2019 után, legalábbis ezen dolgoznak a csapat részvényesei. Az, hogy a Ferrari nem jelentette be a 2019-es párosát továbbra is sok pletykát szül Kimi Räikkönennel és az esetlegesen helyére érkező Charles Leclerc szerződtetésével kapcsolatban.

    Monzai paddockból származó információk szerint Räikkönent valóban az év végén lecserélik majd Leclercre a Ferrarinál, még azon szerződés alapján amit ő és Sergio Marchionne kötöttek. Az ő halálát követően felállt új menedzsment azonban újabb egy évre megtartaná Kimit, de meg lett kötve a kezük még Marchionne döntése miatt, és most próbálnak valami középutat találni. Ez pedig az lenne, hogy mindenki marad a helyén, Leclerc megkapná a 2 millió dolláros szerződését amit kapott volna 2019-ben a Ferrarinál, de a jövő év végén mindenképp megtörténne a csere.

    Ezzel szemben a finn média úgy értesült, hogy Räikkönen leléphet a Sauberhez a következő évben már mint a versenyzőjük és társtulajdonosuk. Talán vezetné is egy évet a Saubert, utána egyre inkább a háttérbe vonulna a csapatnál. Nem mondható az, hogy Räikkönen tapasztalatlan lenne a csapatvezetés terén, hiszen a múltban már voltak olyan alakulatai, mint például a Räikkönen-Robertson Racing és az IceOne Racing. Az is még ezen kapcsolat irányába billentheti a mérleg nyelvét, hogy van közös múltjuk a Sauberrel, közel lakik a csapat főhadiszállásához, így valóban egy különleges kapcsolat jöhetne létre.

    Ha ez a dolog létrejön, Kimi továbbra is tágabb értelemben véve a Ferrari család tagja maradhatna, a sportolóként is, illetve vezetőként. Hát nem mindenki azt várja már, hogy meg lehessen kérdezni Räikkönent a csapatvezetőt egy sajtótájékoztatón?

  • Rianna Räikkönen a pole pozíciós díjjal játszik

    Rianna Räikkönen a pole pozíciós díjjal játszik

    Az már közismert, hogy a dobogós helyezésekért járó Pirelli sapkát Kimi Räikkönen rendre nekiadja feleségének, Minttunak. Azonban most kiderül, hogy a gyerekeit sem szokta F1-es „ajándékok” nélkül hagyni. A monzai pole pozícióért járó díj, mely egy F1-es Pirelli kicsinyített mása, a kis Riannánál landolt és a mellékel videó tanulsága szerint nagyon tetszik neki. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BngOBN1BKit/?taken-by=f1

  • Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló!

    Vettel: Nem celeb vagyok, hanem sportoló!

    Az, hogy 2018-ban egy Forma-1-es versenyző jelen van a közösségi médiában az természetes, kivéve Sebastian Vettel esetében. Kimi Räikkönen is sokáig tartotta magát távol ezen felületektől, végül csak beadta a derekát, és megtalálható az Instagramon. Így már egyedül csak Ferraris kollégája Vettel az a királykategóriából, aki továbbra is kivonja magát ebből.

    És ez így is marad. Vettel nem tesz semmit nyilvánosan az imidzse építéséért:

    „Nekem teljesen mindegy, hogy mennyire vesznek komolyan. Megpróbálok nem celebbé válni, hanem inkább arra vagyok büszke, hogy sportoló vagyok. Ha ezt megértik az emberek is, akkor az remek lesz. Ettől függetlenül mindenki azt gondol rólam, amit akar. Nem is szeretem azt a szót, hogy „celeb”. Sőt, sok olyan dolgot sem szeretek, amivel összefüggésbe hoznak. Sporolóként azonban sokkal boldogabb vagyok.”

    Vettel megjelenés szempontjából teljesen az ellentéte a bajnoki riválisának, Lewis Hamiltonnak. Ettől is érdekesebb a duójuk párharca. Az egyik oldalon ott egy showman, aki legszívesebben Hollywoodba költözne, a másik oldalon pedig ott egy családos ember, aki azt szereti, ha békén hagyják. Ehhez a német már csak ennyit tett hozzá:

    „Nagyon különbözünk. Ami minket összeköt, az a közös szenvedély. Ugyanakkor sok közös is van bennünk.”

  • Vettel nem kér csapatutasítást

    Vettel nem kér csapatutasítást

    Sebastian Vettel nem akarja, hogy a Ferrari csapatutasítást alkalmazzon, annak ellenére, hogy az Olasz Nagydíjon talán jól jött volna számára, ráadásul a rivális csapatnál Valtteri Bottas egészen hatékonyan játszik Lewis Hamilton kezére.

    Mondja ezt a német versenyző annak ellenére, hogy szemmel láthatóan nem örült neki, hogy csapattársa, Kimi Räikkönen elhappolta előle a pole-t Monzában, ahogy annak sem, aztán a rajnál sikeresen meg is tartotta vezető pozícióját.

    Arra a kérdésre, hogy a Ferrarival előzetesen megvitatták-e a rajtot, Vettel így felelt: „Nem, szerintem elég idősek vagyunk már és nincs szükség rá, hogy átvegyük a rajtot.”

    „Próbáltam kihasználni a lehetőségeimet az első kanyarban, kicsit a második sikánban is, de nem jött össze. Kicsit balszerencsésen alakultak a dolgok.”

    A német versenyzőt arról is megkérdezték, hátrányban érezte-e magát amiért neki a csapattársával is meg kellett küzdenie, míg Hamiltonnak nem.

    „Nem tudom. De nyilvánvalóan felmerülnek ilyen krédések.”

    „De számomra ez egyértelmű: Én örülök, ha három autó ellen versenyzem, valójában akkor is, ha 19 autó ellen. Szerintem sosem volt más a helyzet. Ez rendben is van. Nem várok semmi mást.”

  • A Ferrari elnökének testvére elszólta magát Leclerc kapcsán?

    A Ferrari elnökének testvére elszólta magát Leclerc kapcsán?

    Az olasz Garage Italia a napokban elszólhatta magát azzal kapcsolatban, hogy ki lesz Sebastian Vettel csapattársa 2019-ben.

    „Büszkék vagyunk rá, hogy hittünk benned F1-es debütálásod óta. Büszkék vagyunk rá, hogy veled lehetünk a pályán, kanyarról kanyarra. Örülünk, hogy hamarosan a Vörös volánja mögött láthatunk majd, Charles Leclerc.” – írta a Garage Italia Instagramon egy leclerc fotóhoz.

    A Garage Italia alapítója egyébként Lapo Elkann, a Ferrari elnökének, John Elkannak a testvére.

    A Ferrari azonban mostanáig sem tett hivatalos bejelentést, a Garage Italia pedig lecserélte a szöveget a következőre:

    „Reméljük, hogy az álmok valóra válnak! A Garage Italia mindig hisz benned, Charles Leclerc.”

    Mindemellett, mint arról már beszámoltunk, Leclerc korábban már megjelent az olaszoknál, Ferrari overált húzott és meg is hajtotta az idei Ferrarit, filmezés okán. Feltételezhetően ekkor készülhetett Leclerc Ferraris-bemutatkozója, amit még minden bizonnyal Sergio Marchionne intézett, hiszen ő Leclerc szerződtetésén dolgozott.

    Nagy kérdés, hogy Marchionne halála után a Ferrari félredobja-e Marchionne akaratát és mégis marasztalják Räikkönent, vagy eleget tesznek neki és jöhet Leclerc?

    Leclerc érkezését erősítheti meg az is, hogy Räikkönen nosztalgikus hangulatba került, és fotókat posztolt arról az alkalomról, mikor kisgyerekként első alkalommal járt egy versenypályán…

    [poll id=”81″]

  • Arnall: Räikkönen jobb formában van, mint valaha

    Arnall: Räikkönen jobb formában van, mint valaha

    Kimi Räikkönen sokkal keményebben készült az idei szezonra, állítja Mark Arnall, a finn versenyző trénere. Elmondása szerint Räikkönen fizikailag jobb formában van, mint valaha, gyakorlatilag ugyanazt a szintet tudja hozni a Ferrari versenyzője, mint 2001-ben, mikor megérkezett a Forma-1-be.

    „Jó formában van és nagyon keményen dolgozott erre a szezonra, bár minden évben ezt teszi.” – mondta Arnall.

    Hozzátette, hogy a finnt nem zavarja az sem, hogy a mostani autók már jelentősen eltérnek a 10 évvel ezelőttiektől, csupán annyi a kulcs, hogy jól érezze magát az autóban.

    Mindemellett Arnall szerint a Forma-1-nek közel sem ugyanazok a követelményei, mint más sportolók, például focisták esetében, hiszen nekik meccsről meccsre ugyanazon dolgoknak kell megfelelniük, míg a Forma-1 folyamatosan változik, és igazán sokat változott az elmúlt 17 évben.

  • Kimi Räikkönen nosztalgiázik

    Kimi Räikkönen nosztalgiázik

    Kimi Räikkönen az imént tett közzé két fotót, melyen ő látható, még kisgyerekként, mikor első alkalommal járt versenypályán.

    „Ezeket a családi albumban találtam. A legelső alkalom, hogy versenypályán jártam, Vihtiben, Finnországban.” – írta Kimi.

    Felesége, Minttu csak annyit kommentelt a képekhez: „Robin hasonmás.”

    https://www.instagram.com/p/Bna8aJTBr5k/?taken-by=kimimatiasraikkonen

  • Aláírásgyűjtésbe kezdtek a rajongók Räikkönen maradásáért

    Aláírásgyűjtésbe kezdtek a rajongók Räikkönen maradásáért

    A Forma-1-es közönség – függetlenül attól, hogy Ferrari szurkolók-e, vagy sem – most már tűkön ülve várja, hogy a Ferrari bejelentse, hogy maradhat-e Kimi Räikkönen a csapatnál, vagy Charles Leclerc érkezhet?

    Sokan szívesen látnák már a Ferrarinál a fiatal mondacóit, de talán még többen ragaszkodnak a finn versenyzőhöz. Olyannyira, hogy a rajongók már petíciót is indítottak Räikkönen maradásáért, melyet cikkünk írásakor már közel 13 000-en aláírtak, célul pedig a 15 000-t tűzték ki.

    Más kérdés, hogy nem valószínű, hogy ez alapján hoz döntést a Ferrari…

    Az mtv.fi értesülései szerint ma délelőtt 10.30-kor ülésezik a Ferrari Amszterdamban, azonban az egyetlen napirendi pont Louis Camilleri ügyvezetői kinevezése. Ez pedig arra enged következtetni, hogy talán ma sem lesz bejelentés Räikkönen és Leclerc ügyében.

  • Häkkinen: A Ferrari nem engedhet meg magának több bakit

    Häkkinen: A Ferrari nem engedhet meg magának több bakit

    A kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen úgy látja, hogy a Ferrari nem engedhet meg több csapaton belüli csatát versenyzői között, ha azt szeretnék, hogy Sebastian Vettel a végsőkig harcban legyen a bajnoki címért idén.

    Monzában Räikkönen Vettel elé kvalifikált, ehhez mondjuk a német hibája is hozzájárult, majd meg is tartotta a vezetést a rajtot követően. Vettel eközben összeakadt Hamiltonnal és visszaesett a mezőny végére, onnan kellett előre törnie.

    Häkkinen szerint az időmérő után a Ferrari nem tervezte meg megfelelően a futamot.

    „Kimi nagyszerűen teljesített, de Sebastian számára rossz volt az eredmény, mivel a Ferrarinál elég nyilvánvaló, hogy preferencia a tekintetben, hogy melyik versenyző szerezzen pole-t.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Ha ez igaz, akkor a vezetés és a stratégák hibáztak a Ferrari részéről, hogy nem ültek le Kimivel és Sebastiannal szombat este, és nem tervezték meg a versenyt.”

    „Nekik igazán nem szükséges harcolniuk egymással az első kanyarban, de mikor Kimi természetesen védekezett – amihez joga van -, akkor Sebastian félre sodródott.”

    Häkkinen szerint nem engedhet meg magának több ilyet a Ferrari, ha azt akarják, hogy Vettel bajnok legyen idén.

    „Hét verseny van még hátra az idei világbajnokságból és a Ferrari nem engedhet meg magának további csatákat a versenyzői közt, hibát Sebastiantól, vagy hibát a versenystratégia kapcsán.”

    „Ahhoz, hogy legyőzzék Lewis-t, Valtterit és a Mercedes csaptot, a Ferrarinak mostantól tökéletes munkát kell végeznie minden hétvégén és remélni, hogy a Mercedesnek problémái lesznek.”