Címke: Kimi Räikkönen

  • Räikkönen leigazolásához nincs köze a Ferrarinak – Vasseur

    Räikkönen leigazolásához nincs köze a Ferrarinak – Vasseur

    Fred Vasseur és a Sauber a Ferraritól teljesen függetlenül jutott arra az elhatározásra, hogy 2019-re leigazolják Kimi Räikkönent, és nincs köze a két csapat közötti szoros technikai együttműködéshez.

    Az Alfa Romeo Sauber egyik versenyzőjének kilétét a Ferrari döntheti el (amely döntést október 15-ig meg kell hoznia), és habár Räikkönen átvándorlása úgy tűnhet, mintha Maranello kérésére történt volna, a valóságban a Ferrarinak semmi köze a procedúrához.

    „Nem, nincs hozzájuk semmi köze” – erősítette meg Vasseur. „Amikor Kiminek megmondták, hogy jövőre nem a Ferrarinál fog versenyezni, ismét felelevenítette a velünk régebben kialakított kapcsolatát. Felhívott, majd találkoztunk; mindketten szeretünk rögtön a lényegre térni, szóval nagyon gyorsan sikerült megegyeznünk, alig négy napra volt szükségünk.”

    A másik sauberes ülés tehát még a Ferrari szeszélyeire van bízva. A tény, hogy Antonio Giovinazzi a hétvégi Orosz Nagydíj szabadedzésén vezetheti az autót, arra utalhat, hogy megszületett a döntés, de Vasseur még nem zárta ki Marcus Ericsson megtartását sem. Akárhogy is, a rajongóknak már nem kell sokáig várniuk, a csapatfőnök szerint ugyanis „még a héten belevetjük magunkat a másik pilóta ügyébe”. És habár közvetlenül nem a Ferrari keze van Räikkönen szerződésében, indirekt módon mégiscsak elősegítették a csapatváltást.

    „Tavaly Szingapúrban öt másodperces hátrányban voltunk, idén csak kettő – ez hatalmas ugrás ebben a sportban” – magyarázta Vasseur. „Az Alfa Romeónak kulcsfontosságú szerepe van ebben, nélkülük esélyünk sem lett volna megszerezni Kimit vagy a Ferrari technikai igazgatóját, Simone Restát. Ezzel a lépéssel váltunk privát csapatból egy olyan istállóvá, amelyet kötelék fűz valamiféle gyártóhoz. Mindezek ellenére teljesen függetlenek maradunk.”

  • Räikkönen üléspróbán járt a Saubernél?

    Räikkönen üléspróbán járt a Saubernél?

    Kimi Räikkönen üléspróbán járt a Saubernél az Autosport értesülései szerint, ez pedig arra enged következtetni, hogy talán még idén tesztelni is fog a csapattal, mielőtt jövőre hivatalosan is munkába állna náluk.

    Meg nem nevezett forrás szerint a finn versenyző pénteken járt a hinwili gyárban – mely egyébként elég közel van otthonához, találkozott a vezetőkkel, és üléspróbán is járt.

    Múlt héten Räikkönen kihagyta a Pirelli tesztet a Ferrarival, helyette az olasz jövő évi versenyzője, Charles Leclerc körözhetett a Paul Ricardon. A Ferrari-Sauber kapcsán pedig azt tippelik, hogy talán viszonzás is lesz hamarosan, vagyis következő hónapban, Mexikóban talán Räikkönen köröz majd a Sauberrel a Pirelli teszten.

  • A Sauber már most érzi Räikkönen pozitív hatását

    A Sauber már most érzi Räikkönen pozitív hatását

    A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur arról számolt be, hogy Kimi Räikkönen 2019-es visszatérése a csapathoz már most komoly löketet adott a hinwili alakulatnak.

    Vasseur szerint Räikkönen híres róla, hogy hasznos technikai segítség tud lenni, és igazán hasznosítható javaslatai vannak.

    „Ha 450 embered van, még fontosabb, hogy legyen egy ilyen ember a csapatban, mintha kétszer, vagy háromszor nagyobb lennél.” – mondta Vasseur. „Erős vezetőre van szükségünk versenyzői oldalról. Neki nagyon erős visszajelzései vannak és talán ő az egyik legjobb ebben, ha nem a legjobb.”

    A csapatfőnök azt is hozzátette, hogy Räikkönen érkezésének híre már most motiválóan hat a mérnökökre és minden csapattagra.

    „Óriási lendületet ad, ha olyasvalaki, mint Kimi csatlakozik a projekthez, hogy bízik a csapatban is minden csapattagban. Ez önbizalmat ad nekünk, ‘Az előttem álló fickó egy világbajnok és úgy gondolja, hogy jó munkát tudok végezni, szóval teljes gőzzel (előre)’.”

    „Én a tervező irodában voltam, mikor körbe küldtük az emailt a többieknek, hogy Kimi csatlakozik és a reakció az volt, hogy ‘wow!’”

    Vasseur azt is elmondta, hogy természetesen marketing oldalról is kulcsfontosságú Räikkönen érkezése, és már most érdeklődnek a szponzorok.

    „Kimi bejelentése nagy hatással volt a marketingre is. Azt hiszem, hétről hétre tapasztaljuk majd Kimi hatását. A rajtrácson ő lesz a három világbajnok egyike jövőre, Seb és Lewis mellett, ennek pedig nagy hatása van.”

    „Minden területről kapunk ajánlatokat szponzoroktól, nagyon furcsa érzés. Talán még én is alábecsültem a hatását. Nem vagyok nagy rajongója a közösségi médiának, de szerintem ez nagy dolog.”

    „Kimi (szerződtetése) esélytelen lett volna 12 hónapja, de 12 hónapja mi abszolút sehol nem voltunk. Nem tudtam volna elképzelni, hogy meg tudom győzni Kimit, hogy csatlakozzon a csapathoz! De köszönet mindenkinek a cégnél, mert nagyot fejlődtünk. Szerintem Kimi élvezni fogja a versenyzést velünk.”

  • Räikkönen gyerekekkel gokartozott

    Räikkönen gyerekekkel gokartozott

    Kimi Räikkönen Instagramon, videó és fotók formájában számolt be róla, hogy Bagkokban, Thaiföldön járt, a Singha Junior Kart Challenge-n, ahol ő maga is gokartba pattant.

    A finn versenyző egy 360 fokos fordulatot is bemutat az alábbi videón.

    (Lapozzatátok tovább a bejegyzést a képekért!)

    https://www.instagram.com/p/Bn3P4RgBYni/

  • Robertson: Räikkönen imád vezetni

    Robertson: Räikkönen imád vezetni

    Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson a finn C More-nak nyilatkozott a versenyző Sauberhez igazolásáról.

    „Kimi imád vezetni.” – mondta Robertson. „Abbahagyhatta volna, de nagyon szeret a Forma-1-ben versenyezni.”

    „Személy szerint én tudtam, hogy folytatni fogja a versenyzést. Sejtettem, hogy ha nem marad a Ferrarinál, akkor más opció után néz. És nem volt túl sok alternatíva.”

    Mindemellett Robertson szerint a 38 éves finn versenyző büszke lehet a Ferrarinál töltött éveire.

    „Nyolc évet töltött az F1 ikonikus csapatánál, ami hihetetlen. Most pedig dönthet úgy, hogy annál a csapatnál fejezi majd be a karrierjét, amelyiknél elkezdte.”

    A menedzser azt is elmondta, hogy Räikkönen maga kezdeményezte a tárgyalásokat a Sauberrel.

    „Először Kimi találkozott velük, utána adta át nekem az ügyet.”

  • Vettel nem értett egyet a Ferrari időmérős taktikájával

    Vettel nem értett egyet a Ferrari időmérős taktikájával

    A Szingapúri Nagydíj időmérő edzésének második szakaszának első felében mindkét Ferrari a keményebb, ultralágy gumikon próbálkozott a Q3-ba való továbbjutással.

    Sebastian Vettel meg volt győződve róla, hogy a stratégia működőképes, mindazok ellenére, hogy az első ultralágyas mért körén 1:38.854-et futott, ami a Ferrari számításai alapján nem lett volna elég a Q3-hoz.

    Kimi Räikkönen, a másik Ferrari is hiperlágyakkal gurult ki elsőre, ám a finn csapattársával ellentétben úgy gondolta, hogy kár erőltetni, esélyük sincs a keményebb keverékeken a Q3-ra.

    Vettel csapatrádión keresztül kérdezte ezután csapatát, hogy milyen köridőre lesz szüksége a Q3-hoz. Versenymérnökének válasza 1:38.1 volt, amire a négyszeres világbajnok azt reagálta, meg tudja csinálni.

    A Ferrari azonban nem engedett, szerintük túlságosan nagy kockázat lett volna az ultralággyal próbálkozni. Vettel csapatának eleget téve kiállt kerékcserére, és a hiperlágy gumikon 1:38.4-et autózva jutott be a kvalifikáció utolsó szakaszába.

    „Nem volt ideális. Kitalálhatjátok, hogy mire gondolok. Úgy érzem, jobban kellett volna teljesítenünk. Meg voltak a hozzávalók, de nem sikerült összeraknunk” – mondta Vettel.

    „A harmadik hely nem katasztrófa, szóval nem vagyok túl mérges, de természetesen a pole pozíciót szerettük volna, ami egyértelműen megszerezhető volt” – tette hozzá.

  • Räikkönen és a Red Bullosok is jégfürdőznek

    Räikkönen és a Red Bullosok is jégfürdőznek

    Nagy a hőség és a pára Szingapúrban, így a legtöbb versenyző jeges fürdővel hűti magát ilyenkor.

    Daniel Ricciardo Max Verstappennel közösen tette ezt, és vicces videót is készített róla, melyen közölte, hogy itt az ideje, hogy jobban megismerjék egymást Max-szal. 😀

    Mindeközben a jégfürdőző Jégemberről trénere, Mark Arnall osztott meg fotót, és szöveget is mellékelt hozzá.

    „Jégfürdő a Jégembernek. Szingapúr, mint verseny számos kihívást rejt, ezek egyik legnagyobbika pedug a hőség és a páratartalom. A jégfürdő része regenerálódó és hűtő stratégiánknak a hétvégén. Edzések utáni regenerálódhoz is szoktunk jégfürdőt és jégkamrákat alkalmazni.” – írta Arnall.

    https://www.instagram.com/p/Bnvwh6DBnrn/

    https://www.instagram.com/p/BnvzqltF9sN/?taken-by=redbullracing

  • Ricciardo meglepődött Räikkönen Sauberes szerződésén

    Ricciardo meglepődött Räikkönen Sauberes szerződésén

    Daniel Ricciardo meglepődött azon, hogy Kimi Räikkönen két éves szerződést írt alá a Sauberrel, mert ő azt hitte, hogy a finn visszavonul, miután elvesztette a Ferraris Forma-1-es versenyülését. Ő is vágyott a Ferrariba menni korábban, végül a Renault mellett kötött ki.

    Räikkönent Charles Leclerc pótolja majd, akinek a helyére érkezik a veterán finn, ráadásul két évre. 2001-ben a Sauberrel mutatkozhatott be a Forma-1-ben egyébként. Ricciardo ezt felelte akkor, amikor megkérdezték arról, hogy meglepődött-e Räikkönen lépésén:

    „Egy kissé. Azt sejtettem, hogy a Ferrari változtatni fog, és azt gondoltam, hogy Kimi lépni fog, és majd motokrosszozik és a gyermekeivel tölti majd az idejét. Meglep, hogy két éves szerződést kötött. A testbeszéde nem mindig azt mutatja, hogy élvezné ezt a sportot, miközben feltehetően jobban élvezi, mint azt gondolhatnánk.”

    Räikkönen mióta 2014-ben visszatért a Ferrarihoz, egyszer sem nyert, de két pole pozíciót is szerzett, valamint 22 dobogós helyezést. A Sauber ugyan jelentősen fejlődött az elmúlt egy évben már Fred Vasseur vezetése alatt, Räikkönen azért a dobogós helyezéseit le fogja cserélni feltehetően a pontokért való küzdelemre.

    Nico Hülkenberget, a Renault versenyzőjét is meglepte Räikkönen lépése, és ő is meglepődöttségének adott hangot:

    „Feltehetően mindannyian szeretünk versenyezni. Nehéz leállni vele, különösen, ha a Forma-1-ben is voltál. Ez a királykategória, itt remek az életünk és a munkánk amit el kell végezzünk. Innen nézve leállni és semmit se csinálni elég nehéz, de az, hogy egy topcsapattól olyan autóba igazolni, amit akár le is köröztél elég érdekes. Biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá. Továbbra is jó a sebessége, így minden jogalapja megvan arra, hogy mehessen.”

    Räikkönen korábbi Ferraris csapattársa, Fernando Alonso a múlt hónapban jelentette be, hogy otthagyja a Forma-1-et az év végén, de ő egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Räikkönen marad:

    „Mindannyiunknak mások az érzései, más karakterek vagyunk, mások a céljaink. Kívülről nézve ezért is nehéz megítélni ezeket a dolgokat.”

    A bajnokságot vezető Lewis Hamilton szerint Kimi elhivatottságát a Forma-1 iránt csak csodálni lehet, így a 38 éves pilóta akár 18 teljes szezont is magáénak tudhat majd a 2 éves Sauberes szerződésnek köszönhetően. Räikkönen Rubens Barrichello rekordját is megdöntheti majd a legtöbb nagydíj indulással kapcsolatban, amennyiben végigversenyzi a 2019-2020-as évadot.

  • Vettel a legjobb csapattársát veszíti el Räikkönen személyében

    Vettel a legjobb csapattársát veszíti el Räikkönen személyében

    Sebastian Vettel kijelentette, hogy Kimi Räikkönen volt az eddigi legjobb csapattársa, és emiatt szomorú is, hogy jövőre már nem lesznek egy csapatban.

    Vettel és Räikkönen 2015 óta csapattársak a Ferrarinál. A négyszeres bajnok pedig egy interjúban mondta el, hogy a finn volt az eddigi legjobb csapattársa Forma-1-es karrierje során.

    „Vannak dolgok amiket számokban és eredményekben lehet kifejezni, de nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a csapattársaddal kölcsönösen tiszteljétek egymást. Kimivel a kezdetektől fogva semmilyen problémám sem volt, és nem hiszem, hogy ez a szezon végéig változna.” – kezdte a német.

    „Nyilván ez egy remek lehetőség Charles-nak, de szomorú azt tudatosítani magamban, hogy már nem sokáig leszek egy csapatban Kimivel, mert nagyon jól kijöttünk egymással, még annak ellenére is, hogy eléggé különbözünk, de a kölcsönös tisztelet mindig megvolt.” – folytatta.

    Vettel azt is elmondta, hogy megelégedettséggel látta, ahogy Leclerc végig járta a Ferrari Akadémia útját.

    „Régóta a csapat junior programjának a tagja, jó látni ezt a fajta előrehaladást. A bejelentés óta viszont még nem beszéltem vele, mert nem tudom a számát. Biztos, hogy ezekben a napokban rendkívül elfoglalt. Ha találkozok vele, akkor biztos, hogy megfogom találni a megfelelő szavakat. Lesz majd elég időnk arra, hogy telefonszámot cseréljünk.” – zárta.

  • Szingapúri Nagydíj – Räikkönen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Szingapúri Nagydíj – Räikkönen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második pénteki szabadedzésén.

    A második helyen a vb-pontversenyben vezető, címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett, míg a harmadik leggyorsabb Max Verstappen (Red Bull) volt az esti gyakorláson, melyen alig csökkent 30 fok alá a hőmérséklet. A holland mögött csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett a negyedik, aki az első edzésen még a legjobb kört teljesítette.

    A pontversenyben második német Sebastian Vettel (Ferrari) ezúttal csak a kilencedik időt autózta, mivel gyors körében autója jobb oldalával érintette a falat az egyik kanyarban, a boxba hajtott és később már nem tudott visszajönni a pályára.

    2. szabadedzés (top 6):

    1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:38.699 perc
    2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:38.710
    3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39.221
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:39.309
    5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:39.368
    6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:40.274