Címke: Kimi Räikkönen

  • Hamilton nem érti, hogy a Ferrari miért válik meg Räikkönentől

    Hamilton nem érti, hogy a Ferrari miért válik meg Räikkönentől

    Lewis Hamilton, a Mercedes négyszeres világbajnok brit versenyzője megkérdőjelezi a Ferrari döntését, miszerint nem hosszabbították meg Kimi Räikkönen 2018 végén lejáró szerződését.

    Hamilton már az Olasz Nagydíj hétvégéjén elmondta kérdésünkre, hogy Räikkönen egy nagyszerű versenyző, aki egyértelműen hiányozna az F1-nek, ha nem lenne a mezőny tagja 2019-ben.

    Habár Räikkönen az Alfa Romeo-Saubernek köszönhetően további két évig biztosan marad a sportban, Hamilton szerint hibáztak Maranellóban, amikor elengedték 2007 bajnokát.

    A bajnoki éllovas versenyző ezúttal a svájci Blikknek beszélt elsimerően Räikkönenről.

    „Nem hinném, hogy Kimi hozzáállása megváltozik a szezon utolsó néhány versenyén. Ő egy elképesztően profi, fantasztikus versenyző. Továbbra is ő az egyik kedvencem, és meggyőződésem, hogy nagyon fontos versenyzőt veszít el a Ferrari. Nem értem a döntésüket” – mondta Hamilton.

    A 33 éves versenyző elmondta, amennyiben saját főnöke hozna a Ferrariéhoz hasonló döntést, rákérdezne főnökénél, hogy alaposan átgondolták-e a cselekedetüket.

    „Megvan köztünk a bizalom. Ha Toto egy őrült ötlettel állna elő, biztosan beszélnénk róla egymás között. Azt kérdezném tőle: Toto, biztos vagy benne?”

    Lewist a Red Bullról is megkérdezték, akik 2019-től a Honda erőforrásával kívánják felvenni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel.

    „Szükségünk van egy harmadik erős csapatra, máskülönben unalmassá válik a sorozat. Több srác ellen akarok versenyezni. A Red Bull évek óta nagyszerű autót épített, de gyakran felmerül bennem, hogy helyes döntéseket hoz-e a csapatuk vezetősége.”

  • Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    A Juventus futball klub jelenlegi vezérigazgatója elhagyja a csapatot, és Maurizio Arrivabene is egyike a jelölteknek, aki érkezhet a helyére. Amennyiben ez megtörténne, akkor az a Ferrarira is komoly kihatással lenne: feltehetően Mattia Binotto venné át a csapatfőnöki posztot, és Laurent Mekies (aki nem rég kezdett az olaszoknál) lenne az új technikai igazgató.

    Arrivabene egyébként is a Juventus igazgatótanácsának a tagja, az egyik fő esélyese annak, hogy ő legyen Giuseppe Marotta utódja. A Serie A-ban már eddig is tudvalevő volt, hogy Marotta október végén lelép, miután nyolc évig vitte ezt a szerepkört. Az irányítása alatt a Juventus dominált az olasz futballban, hétszer lettek bajnokok egymás után. A nyár igazolása is a nevéhez köthető: Cristiano Ronaldót hozta a klubhoz, és nem titkolt céljuk az, hogy ezzel a lépéssel a Bajnokok Ligájában is esélyesebbek legyenek.

    Arrivabene közeli kapcsolatban áll az Agnelli családdal, akik birtokolják a Juventust és a FIAT konszernt is, amelynek a része a Ferrari, és 2012 óta a Juve legfelsőbb irányításában is részt vesz. A 61 éves szakembert 2014 novemberében nevezték ki a Scuderia élére, és azóta folyamatosan harcban áll a csapat a világbajnoki címért. Vezérlésével ugyanakkor még a legerősebb autóval a mezőnyben sem képes Sebastian Vettel felvenni a harcot Lewis Hamiltonnal, aki 50 pontra növelte az előnyét az Orosz Nagydíjon aratott győzelme után.

    Azt is pletykálják, hogy Arrivabene volt az, aki megtartotta volna Kimi Räikkönent 2019-ben is, de a Ferrari új vezetése mégis a korábbi elnökük, Sergio Marchionne akaratának megfelelően döntöttek és lecserélték a finn pilótát Charles Leclercre.

  • Räikkönen: „Micsoda ki****ott zűrzavar!”

    Räikkönen: „Micsoda ki****ott zűrzavar!”

    Mint az már ismert, az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén a Ferrari elszámolta magát. Még ki akarták küldeni Sebastian Vettelt a pályára, azonban a boxutca lámpája pirosra váltott, mire a német versenyző odaért.

    Hasonlóan járt Kimi Räikkönen is, akit ugyan épp indítottak ki a boxból, de a finn rádión jelezte a csapatnak, hogy le fognak maradni, véget fog érni az edzés, mire pályára érne. Szinte be sem fejezte a mondatot, mikor már jött is az újabb utasítás: „Állítsd meg az autót, Kimi!”

    „Mi a f*sz.” – ez volt Räikkönen első reakciója.

    Majd később finnül valami olyasmit mormogott hozzá: „Micsoda ki****ott zűrzavar!”

     

  • Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózott a leggyorsabban szombaton Szocsiban, a Forma-1-es Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Az 1:33.067 perces idővel pályacsúcsot elérő négyszeres világbajnok brit versenyző mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett másodikként, a vb-pontverseny második helyén álló, szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig a harmadik lett.

    Eredmények, 3. szabadedzés (a formula1.com alapján):
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.067 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.321
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.667
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.688
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.937
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:34.394

  • Kimi nem fog segíteni Vettelnek a bajnoki harcban

    Kimi nem fog segíteni Vettelnek a bajnoki harcban

    Nem úgy tűnik, hogy Sebastian Vettel számíthat Kimi Räikkönenre a bajnoki címért folyó harcban, miután a finn kijelentette: „a lehető legjobb eredményeket akarom elérni, magamnak.”

    Vettel úgy érkezett Szocsiba, hogy Lewis Hamiltonhoz képest 40 pont a hátránya. Räikkönen is matematikailag még esélyes, mert 107 ponttal van lemaradva Hamilton mögött, miközben 150 pont még elérhető. Hamilton azonban tud és akar is számítani Valtteri Bottasra a hajszájában az ötödik bajnoki címéért, jelenleg nem tűnik úgy, hogy a jövőre a Sauberrel induló Räikkönen benne lenne hasonló játékban. A Sky Sports konkrétan rá is kérdezett a finnél a Vettellel kapcsolatos segítségről, amire így válaszolt:

    „A lehető legjobb eredményeket akarom elérni, magamnak, és feltehetően ez a legjobb amit tehetek a csapatért.”

    Olaszországban Vettel a Ferrari taktikája miatt veszített az időmérő edzésen, miközben Räikkönen a pole pozícióba ért a hazai pályájukon. Ennek az eredménye az lett, hogy Vettel a rajtnál Hamiltonnal volt kénytelen harcolni, hibázott, és hozzáért a Mercedes versenyzőjéhez is. Vettel megpörgött, hátraesett a mezőny végére, rengeteg pontot vesztett, ráadásul a bajnoki riválisa megelőzte Räikkönent is, és nyert.

  • Ericsson célja, hogy 2020-ban újra a Forma-1-ben legyen!

    Ericsson célja, hogy 2020-ban újra a Forma-1-ben legyen!

    Marcus Ericsson elárulta, hogy az a terve, hogy 2020-ban újra a királykategóriában legyen, miután a Sauber úgy döntött, hogy jövőre nem vele indulnak. A svájciak egy teljesen új felállással próbálkoznak, Kimi Räikkönen mellé Antonio Giovinazzit igazolták, Charles Leclerc pedig lelépett a Ferrarihoz. A csapat megerősítette, hogy Ericsson marad a fedélzeten, de mint harmadik számú pilótájuk és márkanagykövet, miközben a helyére a múlt héten leigazolták az olaszt. Ericsson már sejtette Kimi leigazolása után, hogy veszélybe került a versenyülése, ami meg is történt az Olasz Nagydíj alatt:

    „Azt hiszem, hogy az számomra rossz hír volt, amikor Kimit leigazolták. Reménykedtem még, de a múlt héten megérkezett az információ, hogy a másik autót Antonio kapja. A menedzsmentem körbenézett egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk a Saubernél, hiszen fontos az itteni kapcsolat. És az alapjairól építjük ezt újra.”

    A svéd elárulta, hogy körbenézhet akár más szériákban is, de:

    „A célom az, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Azt gondolom, hogy 2019-ben ez nem lesz elérhető, de remélem, hogy utána meglesz erre a lehetőség. Ez a célom, hogy visszakerüljek a száguldó cirkuszba.”

  • Giovinazzi úgy véli, Räikkönen a legjobb csapattárs számára

    Giovinazzi úgy véli, Räikkönen a legjobb csapattárs számára

    Antonio Giovinazzi úgy véli, Kimi Räikkönen ideális csapattárs lesz számára jövőre, mikor megkezdi elő teljes Forma-1-es szezonját. Ismerik is már egymást a Ferrari által, hiszen Giovinazzi is ferraris jelenleg, fejlesztő versenyző a csapatnál.

    „Nagyon sok tapasztalata van, ha kérdezek tőle valamit, biztosan segíteni fog nekem. Azt mondanám, ő a legjobb csaőattárs számomra az F1-es karrierem elején.” – vélekedik a fiatal olasz.

    „Alig várom, hogy egy világbajnok oldalán versenyezzek, ez igazán jó dolog.”

    Giovinazzi ezzel egyidőben komoly elvárásokkal vág majd neki a 2019-es szezonnak.

    „Szerintem a csapat nagyon jól dolgozik, az emberek igazán motiváltak. Jövőre Kimi is itt lesz, sok tapasztalattal, és szerintem az ő neve is sokat segít abban, hogy a csapat 110%-ot beleadjon az autó fejlesztésébe, hogy fantasztikus munkát végezzenek.”

    Mindemellett 2011 óta Giovinazzi lesz az első olasz versenyző a mezőnyben.

    „Nagyon boldog vagyok az olasz rajongók miatt, hogy ismét lesz egy olasz versenyző a mezőnyben, annyi idő után.” – mondta Giovinazzi.

    „Persze ott van nekik a Ferrari, ami egy nagy olasz márka, de természetes dolog volt az F1-ben, hogy van olasz versenyző, és én alig várom, hogy e zászló alatt érkezzek Melbourne-be jövőre.”

  • Vettelnek hiányozni fog Räikkönen, aki sosem süketelt

    Vettelnek hiányozni fog Räikkönen, aki sosem süketelt

    Sebastian Vettel elmondása szerint leginkább azért fog neki hiányozni a Ferrarinál Kimi Räikkönen – aki a Sauberhez igazol -, mert kapcsolatuk nem a süketelésről és mellébeszélésről szólt.

    „Ami számokban és eredményekben kifejezhető, az egy dolog, de szerintem nem ez a legfontosabb dolog.” – mondta Vettel. „Szerintem a legfontosabb dolog csapattársak között az egymás iránti tisztelet, a süketelés mértéke, és Kimivel ilyen (mellébeszélés) az elejétől kezdve nem volt, és szerintem ez nem is fog változni a végéig sem.”

    „Ez nagy lehetőség Charles (Leclerc) számára, de sajnálom, hogy Kimi már nem lesz itt, mert jól kijöttünk egymással, annak ellenére, hogy különbözőek vagyunk. Kölcsönösen tiszteljük egymást.”

    Vettel elismeri, hogy Leclerc érkezésével pár dolog megváltozhat, de még nem ezzel foglalkozik.

    „Nyilvánvaló, hogy mindig van változás, de őszintén szólva jelenleg semmi nem változott. Inkább a következő versenyekre fókuszálok, nem a következő évre.”

    „Ez egy nagy lehetőség számára (Leclerc). Hosszú ideje a csapat junior programjában van, szóval jó látni a fejlődést. De nem gondolkodok ezen.”

    „Mindenki különböző, szóval természetesen változik a dinamika (a csapaton belül), és hasonlók, de szerintem ő jó srác és remélem, hogy jól beilleszkedik. Biztos vagyok benne, hogy mindenki a segítségére lesz.”

    A Ferrarira nem jellemző, hogy ilyen fiatal versenyzőt igazol le, de Leclerc ilyen szempontból kivétel lesz, hiszen a következő szezon kezdetekor is még csak 21 éves lesz.

    „Ha gyors vagy és tehetséges, akkor nem számít a kor.” – vélekedik Vettel. „Akkor is lehetsz gyors és tehetséges, ha papíron már öreg vagy. Talán Kimi a legjobb példa erre, szóval van itt két jó példa (Leclerc a fiatalra, Räikkönen az „öregre”).”

    „Megérdemli, hogy az F1-ben legyen (Leclerc) és ahogy már mondtam, nagy lehetőség számára, hogy egy nagy csapatnál versenyezhet.”

    „Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy fejlesszünk rajta, és csapatként akarunk együtt dolgozni. De jelenleg nem ez a fontos, ez majd jövőre lesz fontos.”

  • Trulli pokolian elégedetlen a jelenkor Forma-1-ével

    Trulli pokolian elégedetlen a jelenkor Forma-1-ével

    A korábbi olasz Forma-1-es autóversenyző, Jarno Trulli szidja az egykori sportágát, mert nagyot változott az elmúlt hét évben, mióta ő végzett a királykategóriával. A 44 éves egykori pilóta 250 nagydíjon indult, és a Leo Turrini oldalán vezetett blogjában osztotta meg a gondolatait:

    „Hova süllyedt a Forma-1? Észrevettétek, hogy Szingapúrban a versenyzők 10-12 másodperccel lassabb köröket futottak a versenyen a pole pozíciót érő körnél? Ez abszurdum, nevetséges. Átérzem, hogy mit érez Kimi, Fernando, Lewis vagy Seb, mert ők még tudják, hogy milyen volt az a Forma-1. Akkor a királykategóriában a rajttól a célig nyomtuk neki, most meg figyelned kell a fogyasztásra, a gumijaidra, stb. Ebbe gyorsan be kell avatkozni, különben a Forma-1 ezen tort képe már visszafordíthatatlanná válik. Nagyon sajnálom, hogy ilyenné vált ez a sportvilág, hiszen az életem része volt. Igazán kár érte.”

    Trulli ugyanakkor elárulta azt is, hogy Lewis Hamilton teljesítménye ezen szezonban lenyűgözi:

    „Mindig is erős volt, de általában történik vele valami rossz, idén azonban nem hibázik. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de jobb Vettelnél. A Ferrarinak egy újabb álma foszlott szerteszéjjel…”

  • Hivatalos: Giovinazzi a Saubernél 2019-ben!

    Hivatalos: Giovinazzi a Saubernél 2019-ben!

    A Sauber ma bejelentette, hogy 2019-től Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét.

    A Ferrari neveltje Kimi Räikkönen mellett kap lehetőséget a Saubernél jövőre.

    „Nagy örömünkre szolgál bejelenteni a végleges 2019-es pilótafelállásunk” – kezdte Fred Vasseur csapatfőnök. „Először Kimi Räikkönent igazoltuk le, aki tapasztalata és rutinja révén nagyban hozzájárul majd az autó fejlesztéséhez és a csapat gyors előrelépéséhez. Az Alfa Romeónak köszönhetően pedig üdvözöljük Antonio Giovinazzit, aki Charles Leclerc helyét veszi át. Már volt szerencsénk együtt dolgozni vele, és akkor bebizonyította, hogy remek versenyző válhat belőle. Nagyon eltökéltek és motiváltak vagyunk; továbbra is az a célunk, hogy fejlődjünk és a fontos pozíciókért harcoljunk.”

    Giovinazzi a sérült Pascal Wehrlein helyén részt vett a 2017-es Ausztrál és Kínai Nagydíjakon, első teljes szezonja azonban „valóra vált álom” az olasz számára.

    „Hatalmas öröm számomra, hogy ennél a csapatnál versenyezhetek” – nyilatkozta a 24 éves fiatal. „Olaszként hatalmas megtiszteltetésként tekintek rá, hogy egy olyan ikonikus és sikeres márkát képviselhetek, mint az Alfa Romeo. Szeretném hálámat kifejezni a Scuderia Ferrari és az Alfa Romeo Sauber F1 Team iránt, akiknek ezt a nagyszerű lehetőséget köszönhetem. Hihetetlenül motiváltnak érzem magam és alig várom, hogy elkezdhessem a munkát a jövőbeli nagyszerű eredmények felé.”