Címke: Kimi Räikkönen

  • Räikkönen szerint is gyors az Alfa Romeo

    Räikkönen szerint is gyors az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo versenyzője Kimi Räikkönen szerint rendkívül gyors lett az idei versenygépe, ám azt viszont nem jelentené ki, hogy ők lehetnek az idei év sötét lova.

    Volt Ferraris csapattársa Sebastian Vettel az egykori Sauber istállót nevezte meg, mint a téli tesztek egyik nagy pozitív meglepetése.

    Az Alfa Romeo és a Ferrari idén elég szorosan együttműködik az autó tervezése során, ráadásul a bordó alakulat autóját az egykori Ferraris Simone Resta tervezte, aki látványos megoldásokat is alkalmazott az idei modellen.

    „Elég jó érzés vezetni az autót és gyors is. A Forma-1-ben azonban minden autó gyors. Még a leglassabb is. A szabályok megváltoztak, és ezek az autó kinézetére és a viselkedésére is hatással vannak. Eddig viszont remekül működik az autó. Az első futam majd úgyis megmutatja, hogy hol is állunk a többiekhez képest. Most minden ilyen dolog csak feltevés.” – nyilatkozta a finn világbajnok.

  • Räikkönen maga bütyköli a versenyzőülését!

    Räikkönen maga bütyköli a versenyzőülését!

    Kimi Räikkönen számára nem büdös a munka! Saját versenyzőülését ő maga faragja tökéletesre. Ezt Instagramon osztotta meg a közönséggel videó és képek formájában.

    „Nem hiába jártam iskolába.” – írta hozzá a finn versenyző.

    https://www.instagram.com/p/BubhxnkhJKZ/

     

  • Forma-1 inspirálta, limitált kiadású utcai Alfák készültek

    Forma-1 inspirálta, limitált kiadású utcai Alfák készültek

    Az Alfa Romeo különleges kiadású utcai autókkal állt elő, melyeket az Alfa Romeo Racing Forma-1-es csapat inspirált.

    Alfa Romeo Kimi Räikkönen Antonio Giovinazzi, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Alfa Romeo

    A csapat versenyzői, Antonio Giovonazzi és Kimi Räikkönen promótálja a limitált kiadású Giulia Quadrifoglio és Stelvio Quadrifoglio autókat, melyek a közönség előtt a Genfi Autószalonon mutatkoznak majd be.

    Az autók festése a Forma-1-es C38-asét idézik, és „Alfa Romeo Racing” embléma is található a belső terükben. Sparco versenyülések vannak bennük, piros varrással, valamint Alcantara kormány és szénszálas elemek.

    Az autók 2,9 literes V6-os bi-turbo benzinmotorja 510 lóerőre képes.

    Ki járna szívesen ilyen Alfával?

    Alfa Romeo Kimi Räikkönen Antonio Giovinazzi, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Alfa Romeo
  • Räikkönen: Könnyen ment a csapatváltás

    Räikkönen: Könnyen ment a csapatváltás

    Kimi Räikkönen, a Forma-1-es mezőny rangidős versenyzője úgy érzi, könnyen ment számára a csapatváltás.

    Räikkönen idén már az Alfa Romeo versenyzőjeként vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben, miután a Ferrari Charles Leclerc-t szerződtette 2007 világbajnokának helyére.

    A finn versenyző csapattársa Antonio Giovinazzi, a Ferrari versenyzői akadémiájának 25 éves olasz versenyzője lesz.

    „Ez egy másik csapat, de nem gondolom, hogy jobb vagy rosszabb lenne” – mondta Räikkönen.

    „Egy ideje már együtt dolgozunk és minden simán ment a tesztidőszak alatt. Normális a viszonyunk, amikor az autóban vagyok, nem érzek különbséget.”

    „Mindig kételkedésre ad okot egy csapatváltás, néha nehéz lehet újra a saját igényeid szerint felépíteni dolgokat. Eddig azonban nagyon sima volt a váltás. Nagyszerű emberek dolgoznak itt. Nem vagyunk olyan nagyok, mint a korábbi csapatom, de nagyon jók az emberek és minden megfelelően működik” – tette hozzá.

  • Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Évekig volt az alkalmazottja a Ferrarinak Kimi Räikkönen, és örül, hogy a színfalak mögötti olasz sportpolitika már nem része az életének. Räikkönen tavaly hagyta el a Ferrarit és gyorsan csatlakozott a Sauberhez ahol annak idején elkezdődött az F1-es pályafutása. Időközben a svájci csapatból is Alfa Romeo Racing lett.

    A 39 éves pilóta ezidáig az utolsó, aki tudott nyerni a Scuderiával, de ez is még 2007-ben volt. Visszatért ugyan a csapathoz, de Fernando Alonso és Sebastian Vettel mellett is igazából csak másodhegedűs lehetett. Elhagyta tehát a topcsapatot, és csatlakozott az ígéretes Alfa Romeóhoz, Räikkönen pedig elégedett, hogy vége lett a gyötrelmes ferraris éveinek. A svájci Blicknek így beszélt erről:

    „Végre nem kell foglalkozzak a (sport)politikával. Vezetni szeretek, és itt végre minden a sportról szól. A süketelésnek vége. Így mindannyiunknak egyszerűbb. Másrészt a médiát is általában csak a negatív sztorik érdeklik!”

    Räikkönen sokakat lenyűgözött az első teszthét után Barcelonában, és úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo 2019-ben egyike lehet a középmezőny kiemelkedő autóinak. Nem valószínű persze az, hogy győzelmekért szállna majd harcba, de a finn lehet az élmenők utáni legjobb versenyző, ahogy jelenleg az kinéz a melbourne-i rajtig. Ezen felkészüléssel kapcsolatosan ennyit árult el:

    „Nem mentünk időmérős köröket, csak kipróbáltunk különféle gumikat. Összességében azonban úgy vélem, hogy egy jól kiegyensúlyozott autónk van, elég jó tapadással. Amint lendületbe jövünk, meglátjuk majd, hogy hol végzünk. Azt gondolom, hogy mindig lehet jobb, de nem nyomjuk most annyira neki. Csak kipróbálunk pár dolgot, ami elismerem, mókás.”

  • Giovinazzi alkalmazkodik Räikkönenhez, hogy tanuljon tőle

    Giovinazzi alkalmazkodik Räikkönenhez, hogy tanuljon tőle

    Az Alfa Romeo fiatal olasz versenyzője, Antonio Giovinazzi hajlandó követni csapattársa, Kimi Räikkönen vezetési stílusát, mivel „hiba lenne”, ha elutasítaná a finn tapasztalatait.

    Ugyan pár éve két verseny erejéig már szerepelhetett a Forma-1-ben, mégis igencsak újoncnak számít Giovinazzi. Így aztán az első tesztnapok során, fejlődése érdekében igyekezett úgy vezetni, mint Räikkönen

    „Szerintem hiba lenne másként csinálni, mint ő.” – mondta Giovinazzi az Autosportnak. „Most az a célom, hogy tanuljak tőle. A csapat számára is az a jó, ha egy irányba tartunk, és talán számomra is jó, ha Kimi útján járok és Kimi módjára vezetek.”

    Ugyan kisebb-nagyobb F1-es szerepei eddig is voltak Giovinazzinak és tesztelt is már többször, de most először vett részt F1-es teszten úgy, hogy nem más „helyett” vezetett.

    „Ez más teszt-tapasztalat most. Végre magamért dolgozhatok, az én autómért, és így is teszek. Próbálok megadni minden visszajelzést a csapatnak és próbálok sokat dolgozni a csapattal, és Kimivel, hogy jó autónk lehessen.”

    „Kiminek sokkal több tapasztalata van, mint nekem, szóval csak hallhatnom kell rá és visszajelzéseket adnom.”

    A fiatal versenyző azt is elmondta, rendkívül boldog volt, mikor először autóba ülhetett.

    „Sokáig vártam, két évet, de ma (mikor először vezetett) nagyon boldog voltam.” – mesélte. „Olyan volt, mint mikor arra ébred az ember, hogy karácsony van.”

  • Räikkönen megmutatja, mi a siker kulcsa

    Räikkönen megmutatja, mi a siker kulcsa

    Nem kell semmi durva titokra gondolni, ez csupán az iLOQ szlogenje.

    A finn iLOQ biztonsági zárjait reklámozza a finn versenyző. A márka logója Räikkönen overálján is látható.

    https://www.instagram.com/p/BuBBNLfgKgm/

    https://www.instagram.com/p/BuBB96pA6Ou/

  • Vettel nem tervezi idejekorán elhagyni a Ferrarit

    Vettel nem tervezi idejekorán elhagyni a Ferrarit

    Sebastian Vettel elmondta, elképzelései szerint maradni fog a Ferrarinál 2019 után is, hiába hangoztak el olyan spekulációk, miszerint ha Leclerc nehéz helyzetbe hozza, akkor komoly döntésre kell majd elszánnia magát a karrierje érdekében.

    A német pilóta mellől tavaly elküldték Kimi Räikkönent és helyére a tehetséges ám tapasztalatlanabb Charles Leclerc-t ültették. Hasonló szituáció már előfordult Vettel Red Bullos éveiben is, mikor Daniel Ricciardot szerződtette le a csapat, az akkor még regnáló világbajnok mellé. Annak az idénynek Vettel szempontjából nem jó vége lett, kikapott az ausztráltól, és a Ferrarihoz szerződött.

    Nemrég Jenson Button fejtette ki véleményét a Ferrari új párosával kapcsolatban, ahol is a brit világbajnok szerint az ifjú monacói pilóta nehéz döntés elé állíthatja Vettelt a karrierjével kapcsolatban, ha sikerül legyőznie a németet. Azonban, az új autó bemutatóján rendezett sajtótájékoztatón a négyszeres világbajnok kihangsúlyozta: 2017-ben kötött szerződése 2020 végéig érvényes.

    ,,Köztudott, hogy a szerződésem 2020 után jár le, ezért ne számítsanak semmi másra. Nagyon boldog vagyok itt, és célom az, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Nem voltunk olyan közel eddig, amennyire szerettünk volna, ezért még mindig van elvégzendő feladatunk. Úgy érzem ez a küldetésem, és ez az oka annak, amiért itt vagyok, hogy nyerjek magamért és a csapatért. Nyilvánvalóan szeretek vezetni, sőt imádok vezetni, élvezettel tölt el mikor a volán mögé ülök, ám legjobb az egészben, hogy szenvedélyesen szeretem ezt a csapatot, a Ferrarit, ez inspirált gyerekkoromban, ezért számomra nagyon is világos miért vagyok itt.”

    Vettel 2015-ben csatlakozott a maranellói alakulathoz, ahol is Räikkönen csapattársaként 13 győzelmet szerzett és kétszer másodikként fejezte be az évet az egyéni tabellán. Leclerc, aki csak egy évet töltött el eddig a Sabuernél, sokkal nagyobb kihívás elé állíthatja a német pilótát. Mattia Binotto az SF90 bemutatóján úgy nyilatkozott, reméli, találkozni fog azzal a problémával mikor két olyan versenyzőt kell menedzselnie, akik kihívás elé állítják egymást, ám hozzátette: Vettel prioritásokat fog élvezni a szezon elején, ha a helyzet megköveteli.

    A német elutasította azt a feltevést, mi szerint mindig teljesítmény előnye volt Räikkönennel szemben, ugyanakkor hozzátette, nem okoz neki problémát Leclerc érkezése.

    ,,Mikor csapattársak vagytok, akkor láthatod, hogy a másik versenyző mit csinál pontosan. Kimivel remekül együtt tudtunk dolgozni az évek során, hasonló a vezetési stílusunk így az autót is hasonlóan éreztük. Most már Charles van itt, ő mindig gyors lesz, ehhez kétség sem fér. Úgy vélem gyorsan fel fogja venni a fonalat. A legfontosabb az, hogy csapatként tudjuk együtt dolgozni, ugyanakkor nem kell majd egyikünket sem figyelmeztetni a pályán, gyorsabbak akarunk majd lenni a másiknál, és ez normális. A világ legjobb 20 versenyzője, a legjobb húsz autóban áll fel a rajtrácsra, senkit sem kell emlékeztetni semmire.”

  • Vedd szemügyre az Alfások idei szerelését!

    Vedd szemügyre az Alfások idei szerelését!

    Ma reggel bemutatkozott az Alfa Romeo Racing 2019-es autója is, sőt már az első szezon előtti teszt is megkezdődött.

    Alábbi galériánkban szemügyre veheted Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi idei öltözetét és sisakját.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”210″ gal_title=”2019 Alfa Romeo Racing”]

  • Räikkönen már az első percekben a kavicságyban kötött ki, de már újra a pályán van!

    Räikkönen már az első percekben a kavicságyban kötött ki, de már újra a pályán van!

    Ma reggel 9 órakor vette kezdetét az első szezon előtti teszt Barcelonában. Kimi Räikkönen az Alfa Romeóval már az első percekben a kavicságyban kötött ki.

    Most azonban újra pályára hajt. Máris a második helyen áll Vettel mögött 1:21.566-os idővel (09.56-kor).